Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-05 / 29. szám

Szerda helyett — ma Szabad pártnap A váci Szőnyi Tibor kór­házban a szerdára, február 6-ra hirdetett szabad pártna­pot ma, kedden délután két órakor tartja meg a kórház ebédlőjében Cservenka Fe- rencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első tit­kára. Végső búcsú özv. Still Ferencnétől Tavaly nyáron kedves csa­ládi ünnepségről adtunk hírt: 80. születésnapján köszöntöt­ték a Sziget étteremben öz­vegy Still Ferencnét. öt gyer­mek, unokák, dédunokák és más rokonok ülték akkor kö­rül a fehér terített asztalt, úgy mondtak köszönetét az al­sóvárosi asszonynak, aki ve­zetőket, munkatársakat ne­velt a pártnak, a tanácsnak, az állami vállalatoknak. És most a váci alsóvárosi te­metőben a múlt évi ünneplők körülállták az édesanya, a nagymama és dédnagymama ravatalát. A váci városi nép­frontbizottság és a családi ünnepségeket rendező intézet nevében Papp Rezső mondott beszédet. Komor gyászinduló kísére­tében követték a koporsót a sírhoz, s mielőtt végső nyugo­vóra tették, 22 évvel ezelőtt meghalt férje hamvai mellé, az elhunytat a család régi ba­rátjaként Galambos Ferenc tanár búcsúztatta el. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLONKIADASA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE EBa 1 ____________________£________________'_____ .»« wamú».■ v. XV III. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM 1974. FEBRUÁR 5., KEDD Újabb falugyűlések Felújítják a Váchartyán— Piispökszilágy közötti utat Díszcserjék az A múlt héten is nagy ér­deklődés kísérte az újabb falugyűléseket a váci járás községeiben. Püspökszilágyon Kondor Endre, a helyi nép­frontbizottság elnöke köszön­tötte a szép számban megje­lent hallgatóságot, majd De- mény János községi tanácsel­nök adott tájékoztatást. Elmondta, hogy amíg 1969-ben Pest me­gye lakosságának 29 szá­zaléka rendelkezett veze­tékes ivóvízzel, ez az arány úgy változik, hogy a IV. ötéves terv végén az összlakosság 54 száza­SZALAGAVATÓ Szombaton rendezték meg a Géza király téri gimnázium és szakközépiskola végzős növendékeinek szalagavató ünnep­ségét. Ágh Bíró Béla ünnepi beszéde után megkezdődött a sza­lagok átadása. Képünkön: Gajtkó Mária osztályfőnök Szilágyi Györgyi blúzára tűzi fel a szalagot. Hohner felvétele Kézilabda Három győzelem, két vereség léka jut egészséges ivó­vízhez. Püspökszilágyon is kétszáz­hetvennégy ingatlantulajdo­nos közül százhetvenkettő döntött a víztársulat létreho­zása mellett, s a társulat 1970 októberében meg is alakult. A vízműhálózat építését 1971 áprilisában kezdték Vác határában. Tavaly december­ben elkészült Vácrátóton, idén decemberre Kisnémedin ké­szül el a vezeték, s 1975. jú­nius 30-ra Püspökszilágyon is befejezik a vízhálózat építé­sét. Demény János elmondta, hogy Püspökszilágy a járásban első lett a tavalyi társa­dalmi munkában, mert minden lakosra átlago­san 556 forint értékű ön­zetlenül végzett, közérde­kű munka jutott. Az előző falugyűlésen el­hangzott javaslatok alapján parkosítottak, összekötő uta­kat építettek, a buszmegállót korszerűsítették, és megépítet­ték a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Petőfi úttal összekötő hidat. Nagy érdeklődés kísérte a jelenlévő Gáspár Gézáné me­gyei tanácstag bejelentését: a lakossági panaszok alapján, eljárt a szakminisztériumban, s a KPM ígéretet tett arra, hogy 1975-ben teljesen felújít­ja a Váchartyán és Püsoök- sziláev közötti, erősen meg­rongált országutat. Az erdészet díszcserjékkel segíti a község szépítését, azonban jobban kellene óvni, esetleg körülkeríteni a fiatal növényeket. Sok panasz hangzott el a buszközlekedésre, a ki­maradó, pontatlanul köz­lekedő járatok miatt. Pencen részt vett a falu­gyűlésen Ujfalvi István, a já­rási népfrontbizottság titkára is. Tauber Ferenc, a HNF he­lyi elnöke tartotta a beszámo­lót. Visszatérő téma a község­ben a közkút helyzete, sür­gették a kút tisztíttatását. Megbírálták az ÉDÁSZ-t is. Szóvá tették, hogy a helyi pékséget hol bezárják, hol működtetik. Dr. Kicsiny Gusztáv, a nép­front helyi titkára bejelen­tette, hogy a Vöröskereszt­szervezet és a népfrontbizott­ság értékelése szerint, a virágos, tiszta községért indított mozgalmat a Kos­suth utca páratlan olda­lán lakók támogatták leg­jobban, ezért valamennyi épületet táblával jelölnek meg azon a szakaszon. Sikeres volt a falugyűlés Perőcsény, Letkés és Berne- cebaráti községekben is. A járási pártbizottság, a járási hivatal és a járási népfrontbi­zottság több helyre elküldte munkatársait. P. R. EGYÜTT KÖNNYEBB Egyesül a szobi tsz és a márianosztrai szakszövetkezet A pártcsúcsvezetőség is segítséget ad A Magyar Szocialista Mun­káspárt Márianosztra—Kós­pallag községi csúcsvezetősé­ge összevont taggyűlést tar­tott, amelyen a megalakulás óta eltelt egy év eredményeit értékelte Csathó Béla csúcs­titkár. A vezetőség őszinte és nyílt hangvételű beszámolója képet adott a munkáról. Egy évvel ezelőtt az volt az első felada­tuk, hogy politikailag előké­szítsék Márianosztra és Kós- pallag közös tanácsának meg­alakítását. A közös tanács lét­rehozásával gyorsabb lett az ügyintézés, a két község ta­nácstagjai teljes egyetértés­ben, összehangoltan dolgoz­nak, s tulajdonképpen ez győzte meg igazán a lakossá­got a közös tanácsi szervezet előnyeiről., A csúcsvezetőség első fél­évi munkája a vártnál is ne­hezebb volt: sok hiányosságot kellett pótolniuk. Tavaly a vezetőség számos, mindkét községet érintő kér­déssel foglalkozott, például az állarrij oktatás helyzetével, a közös tanácsnak az ifjúságpo­litikai határozat végrehajtá­sával kapcsolatos tevékeny­ségével, a két szakszövetkezet üzem- és munkaszervezésé­vel. A vezetőség egyetért a má­rianosztrai szakszövetkezet és a szobi termelőszövetkezet egyesítésének tervével. Az ösz- szevonás előkészítéséből, ame­lyet már megkezdték, kive­szik részüket. Bíznak benne, hogy a tagok is megértik: együtt könnyebb. A három alapszervezet po­litikai tanfolyamain hatvan hallgató tanul. Ügy vélik, a fővárosi kéz­műipari vállalat márianosztrai telepén is szükséges a dolgo­zók politikai, kénzése: az idén ahhoz is segítséget nyálának. K. T. JEGYZET Kerítésen kívül Kerékpáron ült, fogta a vaskerítést, és nézett befelé. Az iskolaudvaron az óraközi szünet színes, sokmozgásos hangosfilmje pergett. A fiú, láttam, még nem nőtte ki az általános iskola padját. Talán délutános ? — Ide jársz, a Petőfibe? — Nem. — Másik iskolába? — Oda se. — Hány éves vagy? — Tizennégy leszek. — Hány osztályt jártál? — Kettőt. — Miért nem tanultál to­vább? — Minek? Számolni tudok, a nevemet is alá tudom írni. Most meg, ha újra kezdeném, avval csúfolnának, hogy nagy­szamár, mégis iskolába jár... — No, nézzük, hogyan írod a nevedet? Papírt, tollat adtam, s ő körülményesen nekiállt. Döcö­Vállozunk Pásztor a műhelyben Hallgatom Suhajda Istvánt. Kérdeznem sem kell, úgy be­széli el életét, mintha nem is nékem, hanem önmagának mondaná, pedig már biztosan számtalanszor végiggondolta. Ügy hallgatom, hogy képzele­temben megjelenik nemcsak az ő régi kínlódása, de az egész keserű cselédsors, ami­nek, szerencsére, az emléke is silánnyá kopott már az új úton siető élet kerekei alatt © — Én, kérem, már tizenegy éves koromban cseléd vol­tam ... Battonyán, ahol szület­tem ... Nyolcán voltunk apám cselédkenyerére, muszáj volt... Tizenkét éves voltam, amikor hónaposnak állítottak el, havi 120 kiló tisztabú­záért... Mit dolgoztam? Most pillant fel rám elő­ször, csodálkozva, hogy tán én elfeledtem? — Hajnaltól éccakáig a jó­szág mellett tettem, amit kel­lett. Legeltettem, etettem, fej­tem, meg mázsányi súlyú trá­gyát saroglyáztam ... Bele is rokkantam — jegyzi meg tár­gyilagosan, nem azért, hogy sajnáltassa magát, csak, hogy figyelmeztessen testi bajának eredetére. — Így hát ismeri a régi pásztorvilágot? — kérdezem, s gondolataimban feltűnik a battonyai, meg kötegyáni szé­les mező, amit valaha Slnka István írt meg, haraggal és átokkal. — A pásztorvilágot? Bár so­ha se ismertem volna meg ... Amiatt járhattam csak két osztályt... Míg a hó le nem esett, addig jártunk a jószág után... De sokat sírtam! — néz újból rám, s én látom a régi pásztorgyereket, aki sír az égbe futó őszi mezőkön. Bi­zony, ő zokogott, nem a ro­mantikus furulyaszó. — Volt egy tanítóm, az egy­szer felöltöztetett... Kovács­nak, vagy minek hítták —en­gesztelőit kérőn mosolyod ik el, hogy nem emlékszik taní­tójának nevére bizonyosan. — De csak egyszer... Ki bírt volna bennünket gúnyával el­látni? Meg aztán jó volt az a vedlett akkor, minek lett vol­na más? — Aztán? — sürgetem, mert nem akarom, hogy miattam csak a keserűségére emlékez­zék. — Aztán? Tizenhat évesen már egész kommenciós lettem Keszegen. A Purglynál . •. Nagy ember volt a gazdám, Horthy sógora. — Nocsak? Tán látta is a kormányzót? — Láttam-e? Egyszer el ta­posta a lovával négy bárá­nyomat, vadászat közben, higgye el, megsirattam az ár­tatlanokat ... Bizony, levon­ták árukat a béremből — ve­ti hozzá, hogy azok a messzi könnyek érthetőbbek legye­nek. pásztornak, mert, tudja, meg­szoktam én azt a csendességes életet. — És most? — kérdezem, hiszen harmadik éve már, hogy a váchartyáni Volán dol­gozója: egészen más világba kóstolt, más a dolga, mint ami eddig volt. Körmendi Kálmán a művezetője. Kötelessége, hogy a szerelőket új alkat­résszel lássa el. — Miattam aztán szerelhet­nek —. jelenti ki önérzetesen —, amiatt nem kell állniuk, hogy nincs ott időben az anyag. — Megszokta már a mű­helyt, a zajt? — Mindent meg kell szok­ni — csendesedik el, s látom tűnődő arcán, hogy nehéz volt elfelednie a domboldalak árnyait, a suhogó bokrokat, a delelések nyugalmát, s felcse­rélni a magasságos eget az alacsony tetőkre — mindent meg kell szokni, mert itt biz­tos a kenyér. — Ismeri azt a nótát, hogy: „Megismerni a kanászt?” — évödöm vele­— Sokszor dúdoltam, míg mellettem még a puli járt, de tudja, még a nóták is változ­nak, újat tanul az ember ... Most éppen azt, ami úgy kez­dődik: „Volános gyerek, sose kesereg ..Hát így változunk. 0 O Negyvenhat éve dolgozik szakadatlanul Suhajda István. Csak egyszer próbálkozott ipa­ri munkával, valamikor 52-ben. — Nem sokáig bírtam a ké- ménvépítőknél. két-három hó­nap múlva visszajöttem falusi így. Változunk. Csak a cél marad: a mun­ka. Mint Suhajda István éle­tének változatlan értelme már régóta, tizenegy eszten­dős korától szakadatlan. Csankó Lajos gött a toll a papíron: Német Kálmán. Megdicsértem a fiút, hogy szép az írása. Láttam, nem nagyon hiszi, de azért jólesett neki. — Akkor miért várakozol itt? — tértem vissza a beszél­getés elejére. — A barátomat várom. — Ö hányadikba jár? — Azt hiszem, negyedikbe, de nemsokára ő is túlkoros lesz. — Hol laktok? — A Miklós majorban. Két­szobás lakásunk van. — Hány testvéred van? — Kilenc. Csak kettő most börtönben van. Verekedtek. — A nálad idősebbek elvé­gezték a nyolc osztályt? — Nem. — Mivel töltőd az időt? — Semmivel. Néha kime­gyek a TÜZÉP-telepre, segí­tek a nagybátyámnak. Fuva­ros. — Mivel akarsz majd fog­lalkozni később, hol szeretnél dolgozni? — Mindegy. — Pedig, ha elvégezted volna a nyolc osztályt, szak­mát is tanulhattál volna. Kár érted, mert szépen írsz. — Tényleg? — No, szervusz. A fiú azt hitte, tanító va­gyok. — Bácsi — szólt utánam —* felvenne az iskolába? — Nem tudom. Majd meg­gondolom. ★ Elmeséltem a kis epizódot Kovács Károlynénak, a deák­vári Petőfi Sándor általános iskola igazgatójának, és Sza­rnék Lajosné tanárnőnek. Ar­ról beszélgettünk, hogy mik azok az okok, amelyek első­sorban közrejátszanak abban, hogy a cigány gyerekek leg­nagyobb része nem fejezi be az általános iskolát. Sok minden elhangzott, s amiről beszélgettünk, általá­ban köztudott dolgok. Amiről azonban csak ritkán, s főleg szakmai körben beszélnek: az első osztályba kerülők zöme nem tud magyarul. Ezért maradnak, ragadnak meg az alsó tagozatban: amit a nyelvtudás hiánya miatt el­mulasztanak, azt már nem ké­pesek többé pótolni. Ebben az iskolában esett meg, hogy egy kisfiút nem vettek fel az első­be. hanem visszatették az óvodába egy esztendőre. La­katos Zolika most már reme­kül, tisztán beszél, és az első­ben semmi gond nincs vele. ★ Ha azt akarjuk, márpedig nem akarhatunk mást, hogy állandóan csökkenjen, s ne pedig nőjön azok száma, akik valamilyen oknál fogva nem végzik el a nyolc osztályt, er­re a módszerre, a cigány gye­rekek iskola előtti magyar nyelvtanítására sokkal na­gyobb gondot kell fordíta­nunk (bognár) jó átlövővel rendelkező Deb­recen ellen­Váci Fonó—Pilisvörösvár 16:6 (9:4). Váci Fonó: Kovács, Veres, Toldi, Pápa (2), Veres F. (3), Török (2), Zomborka (1), Rácz (1), Danyi (3), Szabó (4), Ko- vacsics, Cseszár. Pilisvörösvár szerezte meg a vezetést, azonban a Fonó be­gyakorlott játékstílusával fo­kozatosan a maga javára bil­lentette az eredményt. A váci kapusok, Kovács, Cseszár, va­lamint Szabó, Veres, Török teljesítménye döntően befolyá- ! solta a mérkőzés kimenetelét. Ipari Müszergyár Iklad —Nagymaros 12:10 (5:6). Nagymaros: Hénap, Patrik (1), Lőrincz, Kiss. Homyák (2), Berki (3), Grécs (2), Virág (1), Pásztor (í). Másodszor is balszerencsés vereséget szenvedett a Nagy­maros ez alkalommal a meg­erősített. ikladi csapattól. Az első félidőben szép játékkal i még vezetett, azonban később kapkodóvá vált játéka, s több tiszta gólhelyzetet is ki­hagyott. Hénap kitűnően vé­dett. 1 T. S. Változatos, szép játékkal folytatódott a Dunakanyar Kézilabda Kupa ötödik fordu­lója. A váci csapatok váltako­zó szerencsével szerepelték. Dunakeszi Vasutas—Kos­suth KFSE 18tt0 (12:5). Dunakeszi: Mátó, Pákozdi (3), Zsiga (5), Molnár (4), Liebhart, Juhász (5), Gendur (1) , Német, Sári. Végig fölényben játszott a Dunakeszi a szentendrei főis­kolások ellen. PENOMAH—Gödi TK 15:12 (7:7). Penomah: Sluck, Gergely (6), Bonifer (5), Vasvári (1), Tóth, Császár (1), Kucsa (1), Klu- csár. Papp (1). Gödi TK: Bálint, Artner (2) Juhász (2), Kőkúti (2), Demény, Nánási (1), Szpiszár (5). Az újonc NB II-es Penomah csak a játékidő második ré­szében tudta két vállra fektet­ni a nagy akarással küzdő gödi csapatot. Debrecen—Forte 7:3 (3:2). Forte: Rúzsai, Forberger, Czenczik (2), Kalla (1), Csehő, Cseri, Pázsit ka, Űjfalusi, Ma­tyóka. A tartalékos Forte küzdő szellemből jelesre vizsgázott a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents