Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-26 / 47. szám

MONO A P F S T ’ M E G Y' E I H LR L A P K ÜVL Ö N X I A O ASA XVI. ÉVFOLYAM. 47. SZÁM 1974. FEBRUAR 26., KEDD FIATALOKKAL MEGERŐSÖDVE Kezdeményeztek és mozgósítottak Gyakrabban járnak a buszok Névadó ünnepségek és társadalmi esküvők Az MSZMP gombai csúcs­vezetősége legutóbbi ülésén Gomba, Bónye és Káva nép­frontbizottságainak tevékeny­ségét értékelte. Megállapítot­ták, hogy a bizottságok mun­kája egyre kevésbé kampány- szerű, és amíg a korábbi évek­ben tevékenységük általában a tanácsválasztások megren­dezésére korlátozódott, ma már rendszeresen segítik a köz­ségek politikai, társadal­mi fejlődését. Mindhárom község népfront­bizottsága elkészítette idei ak­cióprogramját, illetve intéz­kedési tervét, s hatékonyabbá vált munkájuk azáltal is, hogy a legutóbbi választáskor fia­talok kerültek be elnöksége­ikbe. Legutóbb jelentős segítsé­get adtak a tanácstagi beszá­molók megszervezéséhez, si­keres végrehajtásához: akti­vistáik járták a falvakat, szin­te valamennyi lakost meg­kértek, hogy a jelölőgyűlése­ken és a tanácstagi beszámo­lókon vegyen részt, továbbá ott voltak a választási elnök­ségekben, a szaifazatszedő bi­zottságokban is. — Jelentős érdemük van a népfromtbizottságoknak a Pe- tőfi-évforduló megszervezésé­ben, a békemozgalom felada­tainak végrehajtásában — ál­lapította meg a csúcsvezető­ség. A közoktatásban is értek el eredményeket: Bényén tavaly a népfront­bizottság kezdemenyezé- sére jött létre a szülők akadémiája, Gombán a népfrontbizottság szervez­te meg az államigazgatási szabadegyetem előadásso­rozatát. A lakosság érdekében is több intézkedést tett, például elérte, hogy Káván gyakrab­ban járjanak az autóbuszok. Gombán a vízműtársulás meg­alakulását segítette. Érdemei vannak mindhárom községben a társadalmi és ál­lami ünnepségek szervezésé­ben is: az elmúlt két évben többen vettek részt az április 4-i, május 1-i, augusztus 20-i, november 7-i rendezvényeken, mint korábban. Jelentős ered­ményeket ért el a névadó ün­nepségek, a társadalmi eskü­vők megszervezésében, pél­dául Gombán tavaly négy név­adó ünnepséget és kilenc tár­sadalmi esküvőt rendezett a népfrontbizottság. A csúcsvezetőség megálla­pította, hogy egyre értékesebb társadalmi munkát végez a községek lakossága. Például Bényén a népfrontbizott­ság több mint 100 ezer Sírúpoiás, hnssoníatís Ünnepi előkészület Nyáregyházán az iskola út­törőcsapata vállalta Nyáry Pál, a nagy szabadságharcos és politikus sírjának gondo­zását. A lelkes fiatalok már most készülnek március lö-e méltó megünneplésére és Nyá­ry Pál sírjanak megkoszorú­zására. Természetesen az ünnepség előkészítésiében a községi ta­nács és a helybeli tömeg-szer­vezetek is közreműködnek. (r.) A vártnál is nagyobb forgalom MIÉRT KÉSIK A HÚSBOLT MEGNYITÁSA ? A múlt év végén adták át Vecsésen a Kun Béla téri kis ABC-áruházat, amely bevál­totta a hozzá fűzött remé­nyeket: a környékbeliek meg­elégedésére nagy áruválaszté­kot kínál. Egymillió 300 ezer forintos negyedévi tervüket, amint Varga Józsefné boltvezetőtől megtudtuk, előreláthatólag másfél millióval túlteljesítik. A modern üzletben a nagy térfogatú hűtőpultok mind­egyike és a csemegepult is szinte naponta megüresedik. Az eladók udvariasak, gyorsan Ifj. Fekete József felvétele szolgálják ki a mindig álető vevőket. Csupán azt veszik zo­kon a halmi-telepiek, hogy a ragyogóan) berendezett hús­bolt megnyitása késik. Mint megtudtuk, a Cegléd és Kör­nyéke Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat kész az üzlet áruellátására, az árusí­tás megindítására, de nincs szakképzett hentes, aki az üz­let vezetését vállalná. Re­ménykednek azonban, , hogy hamarosan sikerül a megfe­lelő szakembert megtalálniuk. • (—e —a) forint értékű társadalmi munkát szervezett az öt- venszemélyes óvoda épí­tésének befejezésére. A csúcsvezetőség a Hazafias Népfront három községben működő elnökségének tevé­kenységét jónak értékelte, ki­emelve a gombai, valamint a kávai népfronttitkár különösen eredményes munkáját. Izmán János MŰSOR MOZIK Gyömrő: Santa Vittoria tit­ka. Maglód. A betörés. Mende: Zahar Berkut. Monor: Min­denki szép, mindenki kedves. Pilis: A tojás. Üllő: Kereszte­sek I—II. Vecsés: Nyílhegy és aranyöv. A tanácsülés tárgyalta Ruházati kisáruház, vegytisztító szalon épül A járási pártbizottság és a járási hivatal vezetőinek kez­deményezésére, a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat, a Pest megyei Szol­gáltató és Csomagoló Vállalat, a GELKA és a Járási Szolgál­tató Szövetkezet új monori létesítmények építését hatá­rozta el. A Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat a Pattermann Dezső utcában, a köszörűs helyén ruházati kisáruházat épít, öt­millió forintos költséggel, me­lyet még az idén át alkar ad­ni rendeltetésének. A Pest megyei Szolgáltató Vállalat és a GELKA a MÉH- telep helyén elektromos szer­vizt és vegytisztító szalont lé­tesít, ugyancsak még ebben az esztendőben. A Járási Szolgáltató Szövet­kezet a Schölmann utcában kétszintes vegyes szolgáltató­házat épít, hárommillió forin­tért. A tervek szerint a jövő tavasszal a szolgáltatóház is a lakosság rendelkezésére áll. A községrendezési terv az emilített területeken többszin­tes beépítésit ír elő, ezért a ru­házati kisáruháznak és a vegy­tisztító szalonnak is emeletes­nek kel.1 lennie. Az emeleti ré­szen lakások lesznek: a tanács gondoskodik majd a 12 lakás felépítéséről. A határidők rövidek, ezért máris megbízást adtak a ter­vek elkészítésére, s építőkről is gondoskodtak. (zs.) Búcsú a munkahelytől Nem szakad meg a kapcsolat Elismerés és ajándékok A minap Üllőn a vasútállo­más több nyugállományba vo­nuló dolgozóját köszöntötték, Erdélyi János állomásfőnököt, Honfi Tivadarné jegypénztá- rosnőt, Benkó Pál hosiszúbareki jegykiadót és Kárász János málházót. A vasutas szakszervezet székházában a nyugdíjba vo­nultak családtagjaikkal együtt jelentek meg. Ott volt Csorba Ferenc, az MSZMP községi alapszervezetének titkára és a tsz küldöttsége is. Az ünnepélyt Jacsó István, az új állomásfőnök nyitotta meg, arra kérve a távozókat, hogy az állomással továbbra is tartsanak szoros kapcsolatot, ha problémájuk van, jelent­kezzenek bizalommal, majd az állomás személyzete nevé­ben is minden jót kívánt ne­kik. Utána Pásztor János, a vas­utasok szakszervezetének he­lyi titkára beszélt. Elismeré- * sét fejezte ki Erdélyi János ál­lomásfőnöknek, akinek veze­tése idején az állomás dolgozói hatszor kaptak igazgatósági dicséretet, és az állomás bri­gádja elnyerte a szocialista címet. Az ajándékok kiosztása után a nyugdíjasok nevében Erdélyi János köszönte meg az ünnep­lést és az elismerő szavakat, hangsúlyozva, hogy a vasúti munka nehéz, nincs szabad szombat, szabad vasárnap, éj­jel ’ is dolgozni kell, s kérte volt munkatársait, hogy to­vábbra is becsülettel végezzék feladataikat. Az1 arcokon meghatottság tükröződött, amely csak vacso­ra közben oldódott fel: Laka­tos Feranc és népi zenekara muzsikájára a nemrég még könnyező ünnepeltek a jelen­levő vendégekkel együtt éne­kelték, hogy Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára ... (em) Elérte célját Fodrászbemutató és verseny SOKAT TANULTAK Érdekes, újszerű kezdemé­nyezést valósított meg a Mo­nori Járási Szolgáltató Szövet­kezet: öt egymást követő va­sárnap továbbképzést tartott Gyomron, a női és férfi fod­rászok részére: neves, Euró- pa-szerte ismert fővárosi fod­rászmesterek mutatták be a legújabb frizuradivatot. A versennyel egybekötött záróbemutatóra vasárnap dél­után került sor a gyömrői művelődési házban. Zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a nagy­terem, s elkezdődött a ver­seny. Népes mezőnyük álltak rajthoz: a női versenyben hu­szonhármán, a férfiben hu­szonegyen indultak. Négyórás küzdelem után ke­rült sor az eredményhirdetés­re. NŐI VERSENY 1. Turcsányi Gizella, 2. Zim­mermann Hajnalka, 3. Sasadi Ferencné, 4. Sziráki Sándor- né, 5- ifj. Kocsis Józsefné, 6- Farkas Lajosné. FÉRFIVERSENY 1. Urbán Miklós, 2- Gombos Józsefné, 3. ifjú Kohut József­né, 4. Kancsuka József, 5. Fü­les Gergelyné, 6- Jambrik Má­ria. TANULÓK 1. Boris Lászlóné, 2. Hugyák Erzsébet. A verseny után a díjakat és a pénzjutalmakat Steinmetz Oszkár, a KISZÖV megyei osztályvezetője és Fodor Mi­hály, a szövetkezet elnöke ad­ta át. ★ Steinmetz Oszkár: — A verseny elérte célját, megyei viszonylatban is ki­emelkedő eseménynek számí­tott. Folytatni kell. Máté Péter, a zsűri elnöke: — Bizonyságot kaptunk, hogy ma már vidéken is fővá­Gombos Józsefné, modelljé­vel, Manev Marinovval, a má­sodik helyet szerezte meg. Ifj. Kohut Józsefné, a 3. he­lyezett. Modellje: Szegedi Ist­ván. Kamarás István felvételei rosi szinten készítenek frizu­rát a fodrászüzletekben. Fodor Mihály: — Az első helyezettek két­százalékos rendkívüli fizetés- emelésben részesülnek. Ügy ér­zem, jól sikerült bemutató és verseny volt, máskor is rende­zünk hasonlót. Gér József Üllői labdarúgók között Készülnek a tavaszi idényre BIZAKODÁS, GONDOKKAL Az egyetlen, nehéz medicin­labda kézről kézre jár: aki megkapja, nem kíméli magát, kihasználja a lehetőséget. A többiek addig ugróköteleznek és egyéb erősítő gyakorlatok­kal készülnek. — Alig néhány ponttal ma­radtunk el a hatodik helyezet­től — tájékoztat Szőnyi Fe­renc edző, aki most a játéko­soknak labdát ad. Nem igazi focit, mert az üllői általános iskola tornaterme, amelyet minden csütörtökön este erőn­léti edzésre kap kölcsön a csa­pat, bizony, nagyon kicsi, szük­ség van az óvatos játékra. Örömest tanulna A konyhalány — Tegnap vasárnap volt, nekem mégis be kellett men­nem a Palace-ve ndéglőbe. ahol konyhalány vagyok, mert olyan férfit, aki főz, már lát­tam, nálunk is van több sza­kács, de mosogatni? — hang­súlyozza a szó végét Mikus Arpádné, akit Gyomron, az állomás mögötti, kis utcácská­ban levő, szép, új házban ke­restünk fel. — Két órára értem haza. Feltálaltam az ebédet, mert azt többnyire az étteremből hozom, főként vasárnap, az­tán elmostam az edényeket. A férjem törülgetett. — Két gyerekünk van, el­képzelheti, mennyit kell rájuk mosnom, varmom. Beáztat­tam, aztán kimostam a ruhá­kat. A melegítőket géppel, a kisebb darabokat kézzel. A nagyobbik lányom hetedikes, ő hozta a bojlerből a meleg­vizet, a férjem centrifuaázott. öreg este lett, mire végez­tünk. — Szórakozás,' színházbajá- rás? Leültem a televíziót néz­ni, de, ha valaki meg nem mondja, én ugyan nem tu­dom, mit adtak, mert nyom­ban elaludtam. Arra ébred­tem fel, hogy a negyedikes kisfiam simogatja az arcom: „Anya, ébredj már fel, le sze­retnék feküdni, és leszakadt az iskolaköpenyem zsebe, légy szíves felvarrni”. — Vacsora után újból mo­sogatás, úgy dőltem az ágyba, mint egy darab fa. — Reggel fél ötkor zörög az ébresztőóra. Tolakodás a zsúfolt vonaton, párás moso­gatószag a konyhán, és újabb tolongás, az igaz, hogy most már hazafelé, de szinte meg­szakadva a nehéz táskától. deztern vissza, mert eszem még csak lenne, hiszen né­gyesnél rosszabb osztályzatom sose volt, de időm, az nincs. Nevetett, és otthagyott. 0 © — A múlt héten bejött a konyhába az egyik irodista: „Hány osztályt járt ki?” kér­dezte tőlem. „Hat elemit” fe­leltem neki halkan, mert, mi tagadás, szégyelltem, hogy nincs meg a nyolc. Kenderes mellett, tanyán nőttem fel, az iskola is messze volt, és otthon is segítenem kellett. „Nem akar tanulni?” kérde­zett tovább. „Dehogynem! Szabad időt adnak rá?” kér­— Milyen könyveket olvas­tam utoljára? A címükre nem emlékszem, de a Delfin-soro­zatban megjelenőket szeretem leginkább. — Tizennyolc éves voltam, amikor férjhez mentem, ti­zenkilenc, mire megszületett az első gyermekem. Telket vettünk, és építkezni kezd­tünk. A férjem marós a Ganz-ban, ő jól keres, és nagyon rendes ember. Hu­szonegy éves koromban már kétgyerekes anya voltam. Je­lenleg 30 éves vagyok. Még egy-két év lesz nehéz, aztán majd csak megnőnek a gye­rekek. Magához vonja copfos kis­lányát. •— Te doktor néni és nem konyhalány leszel. Igaz-e? — és homlokon csókolja őt. Kovács György — Bizakodunk, bár gond­jaink akadnak — folytatja az edző. — Kapusunk visszavo­nult, pótlása még nem sike­rült. Turcsik, aki az őszi idény­ben nagyon igyekezett, egyet­len edzésen sem vett részt az idén, pedig megígérte, hogy nem hagyja cserben a csapa­tot. Ügy látszik, ígérete csak ígéret marad. — Idegenben gyengén megy az üllőieknek, pedig minden pont igen fontos. — Tavasszal már nem tér­hetünk haza a találkozókról mindig vereséggel, 4—2—4-es rendszert játszunk majd, a 3—3—4-es nem vált be. Kevés a három csatár, a három kö­zéppályás pedig nem tud fel­zárkózni az akciókhoz, így az ellenfél védői létszámfölény­be kerülnek, és támadóink csak ritkán tudnak gólhelyze­tet teremteni. A hazai mérkő­zéseken már öt-hat csatárral is támadunk. Egy-egy a pirosak és a zöl­dek közötti, rögtönzött terem­foci-mérkőzés állásá, amikor Antal, Kriskó, Dobos, Viczkó meg a többiek, az edző szavá­ra befejezik a játékot, mele­gítőt öltenek, és neki kezde­nek az idei ötvenedik kilomé­ternek: mezei futással növelik tovább erejüket a bajnokság második félidejére. Reméljük, nem hiába. Pesti Imre Pályázat — kluboknak A TÖVÁL KISZ-szervezete is benevez a kiváló ifjúsági klub pályázatra, mely kétéves, s melyet évenként értékelnek. A pályázat az általános teendőkön túl, külön feladato­kat szab meg a területi, üzemi és diákklubok számára.

Next

/
Thumbnails
Contents