Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-22 / 44. szám

1974. FEBRUAR 22., PÉNTEK MST UBCtEI k/Cvrlap Politizálás a pártban Az Interparlamentáris Unió csoportvezetőinek ülése Az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának meghí­vására február 20—21-én ta­nácskozásra ültek össze Bu­dapesten a Bolgár Népköztár- sdság, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság, a Mongol Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, a Román Szo­cialista Köztársaság és a Szov­jetunió interparlamentáris csoportjainak vezetői. A ta­nácskozáson megfigyelőként részt vett a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság budapes­ti ideiglenes ügyvivője. Az interparlamentáris cso­portok .képviselői kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy az Interparlamentáris Unió­nak cselekvőén segítenie kell a világban sikerrel megindult enyhülési folyamatot. Felelősség és emberség A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak tavaly novemberi hatá­rozata kendőzetlen nyíltság­gal ítélte el azt a — nem rit­ka — jelenséget, amit gyűjtő­néven a szocialista demokra- tuzmus megsértésének neve­zünk. „ ... Egyes vezetőknél tapasztalható, hogy figyelmen kívül hagyják döntéseik tár­sadalmi, politikai hatásait, nem folytatnak közéleti tevé­kenységet, nem fejlesztik kap­csolataikat a dolgozókkal. He­lyenként előfordul a vezetői gőg, a kollektíva véleményé­nek semmibe vevése, a jogos bírálat megtorlása” — mutat rá a határozat. Objektív igény A dolgozókkal való kapcso­lat, a vezetők és beosztottak viszonya,, az üzemi munkásság és tsz-tagság beleszólási jogá­nak, a bírálat szabadságának helyzete nem erkölcsi problé­ma, a vezetői etika kérdése csupán, hanem társadalmi fejlődésünk záloga: a szocia­lista demokratizmus elmélyí­tésének, szélesítésének alap­vető feltétele. A szocialista demokráciának az álllami és a közéletben ta­pasztalható általános fejlődése napjainkban meggyorsult. Bi­zonyára ez a tény is hozzájá­rult ahhoz az igényhez, hogy hasonlóan meg kell gyorsítani az üzemi demokrácia fejlődé­sének ütemét. S ez az igény nemcsak szubjektíve, a mun­kások részéről jelentkezik, ha­nem oblektíve is: maga a tár­sadalmi, gazdasági fejlődésünk is megköveteli a kétkezi dol­gozók fokozott aktivitását a termelésben, annak irányítá­sában és a közéletben. Milyen lehetőségeik vannak nálunk jelenleg a dolgozók­nak a termelés irányításának bírálatára? Az üzemi demok­rácia fórumai — szoktuk vá­laszolni. Ezek közül is legis­mertebb: a termelési tanács­kozás. Csakhogy ekörül sincs ám minden rendben! Jó né­hány gyárat ismerünk, ahol a termelési tanácskozás nem egyéb, mint a gazdasági veze­tés fóruma a termelési fel­adatok ismertetésére. Röpköd­nek a levegőben a tonnák, méterek számadatok, össze­gek, az ilyen-olyan „nagyság­rendek”, exportterv, termelési érték s ha a munkás arról be­szél felszólalásában, hogy a festődében állandó a dugulás, bokáig ér a víz, hogy a kazán­házi salakozó szénmonoxid- gáza az alagsori fürdő-öltö­zőn át tör utat az utcára, lein­tik, hogy a tárgyról beszél­jen; ahogyan egyik elektro­mosipari üzemünkben történt. A vezetők és beosztottak kapcsolatára, a munkahelyi A szovjet hadsereg és hadiflotta ünnepén Megemlékezés az 56. évfordulóra Tavasz az iskolában A szovjet hadsereg és ha­diflotta megalakulásának 56. évfordulója alkalmából csü­törtökön ünnepi megemléke­zést rendezett a Magyar— Szovjet Baráti Társáság, a Vasutas Szakszervezet buda­pesti bizottsága, a MÁV Bu­dapesti Igazgatósága és a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség budapesti vezetősége. A MÁV Törekvés művelődési központ­ban. megtartott ünnepi ese­ményen részt vett Somogyi Sándor, az MSZMP Budapes­ti Bizottságának titkára, dr. Tóth József, a Külügyminisz­térium főosztályvezetője, s je­len voltak a budapesti fegy­veres testületek, továbbá a rendező szeryek, az MSZBT képviselői, és a Külügyminisz­térium több vezető beosztású munkatársa. Részt vett az ün­nepségen D. I. Oszadcsij ve­zérőrnagy, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének ka­tonai és légügyi attaséja, to­vábbá az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet I déli hadseregcsoport és a Bu- I dapest nevét viselő szovjet katonai alakulat parancsnok­ságának több magas rangú képviselője. Az ünnepségen Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság főtitkára mondott be­szédet, majd F. K, Iscsenko al­tábornagy, a szovjet déli had- seregcsopont képviseletében, a szovjet katonák, tisztek és tá­bornokok nevében köszöntöt­te az ünnepség résztvevőit. Ezután a magyar néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese adott nagy sikerű műsort. A világbéke legyőzhetetlen védelmezői Isaszegen, a Damjanich János általános iskola 8/d. osztályos tanulói a politechnikai foglalkozásokon az iskola gyakorlókertjében készítik a magágyat a veteményeknek. G ár dós Katalin felvétele Budapesten, a Szovjet Tu­domány és Kultúra Házában ezekben a napokban fotó- kiállítással emlékeznek a Vö­rös Hadsereg megalakulásá­nak 56. évfordulójára. Az el­ső, ma már történelmi érté­kű felvételeken kopott, gyű­rött ruhás, fáradt katonák menetelnek, vállukon hosszú, szuronyos puska. Azok közül, akik annak idején e rögtönzött díszszemlét látták, kevesen gondolták, hogy ez a sereg képes majd ellenállni a vi­lágimperializmus együttes tá­madásának, s még kevesebben, hogy a kezdetben gúnyosan, majd egyre inkább gyűlölet­tel emlegetett „vörös” jelzőt egyszer még tisztelettel és nagyrabecsüléssel ejtik ki mil­liók és milliók, szerte a föld­kerekségen. ötvenhat évvel ezelőtt, 1918. február 23-án, a fiatal mun­kás-paraszt állam hadserege először ejtette bámulatba a világot, mikor Narvánál győ­zelmet aratott az intervenció- sok túlereje felett. A példát­lan hősiesség és az ezt követő katonai sikerek titka abban rejlett, — mint Lenin utalt rá —, hogy a katonák felismer­ték: a történelem folyamán először saját hatalmukért, ha­zájukért, jövőjükért harcol­nak. A Vörös Hadsereg tör­ténete születésétől fogva e fel­ismerés élő bizonyítéka. S ez a hadsereg nemcsak az öldöklő polgárháborúból ke­rült ki diadalmasan, hanem döntő szerepet játszott a fa­siszták által kirobbantott II. világháborúban is, s újból a győztesek között foglalt he­lyet. A narvai ütközettől egye­nes út vezetett addig a törté­nelmi pillanatig, amikor vö­rös zászló került a berlini Reichstag ormára. A kiállítás csak néhány jel­lemző pillanatot villant fel a múltból, a művészi képek többsége elsősorban a szovjet hadsereg jelenébe, minden­napi életébe kíván bepillan­tást nyújtani. Felvonulnak a fekete-fehér és színes fotókon az impozáns technikai eszkö­zök: a karcsú légvédelmi ra­kéták, a hatalmas interkon­tinentális lövedékek, a raké­tafegyverzetű hadihajók, az Auróra modem örökösei. Szin­te hallani, amint a vadász­gépek teste sivítva hasítja az égboltot, máshol harckocsik végeláthatatlan sora dübö­rög, amott a havas hajnalon felvillannak a lövegek torko- lattüzei... A látottak jól érzékeltetik, hogy a Szovjetunió .hadsere­gének erejét ma már nemcsak a szocialista hazát védő em­berek önfeláldozó hősiessége jelenti. S e haderő, a nagy ha­tású haditechnikai eszközök birtokában — ugyancsak pél­da nélkül állva a világtörténe­lemben — nem fenyeget sen­kit támadással. Köztudott, hogy a Szovjetunió megala­kulásától fogva olyan nem­zetközi légkör kialakítására törekedett, amelyben nem a fegyvereké a döntő szó, ha­nem a tárgyalásoké. Méltán nevezik és tekintik tehát e hadsereget a világbéke hiva­tott védelmezőjének. M. J. légkörre persze nem csupán a negyedévenkénti termelési ta­nácskozásokon, hanem min­dennap érdemes odafigyelni. Mert ezt a légkört jelentékte­lennek tűnő apróságok is mér­gezhetik. Köszönőember? „Járja az üzemet, szembejön velünk az udvaron — és nem köszön” — panaszolták pél­dául akkori igazgatójukról a szentendrei járás egyik tex­tilgyárának munkásai. „Az igazgató nem köszönő ember” — vágott vissza a gyár vezető­je, amikor szóvá tettem a munkások panaszát. Nem volt igaza. Az igazga­tó csakugyan nem „köszönő ember”, de nem is szórakozott professzor, aki elnézhet az emberek feje felett. Nem a bájolgást hiányolták munká­sai, hanem az emberi megbe­csülést. Ami a három műsza­kos szövőnőnek vagy tmk-la- katosnak éppúgy kijár, mint az igazgatónak. Egy másik gyárban az ka­vart vihart, hogy az igazgató­hoz, főmérnökhöz nehezebb volt bejutni, mint „a gazdag­nak a mennyek országába”. „Mi nem érünk rá lelkizni” — mondták az édekeltek, amikor az üszt-ülésen megbírálták őket ezért. A gyúr iránt érzett felelősség, a hivatásszeretet szép dolog; de egyetlen veze­tőt sem ment fel a munkások­kal való fokozott törődés, az emberek gondja-baja iránti érzékenység kötelessége alól. A dánszentmiklósi Micsurin Tsz nemrégiben nyugdíjazott elnöke legalább úgy szerette hivatását, s elfoglaltsága sem volt kevesebb, mint az idézett vezetőké. Mégis jutott ideje, energiája az emberek gond­jaira: éveken át, minden szombat reggel fogadóórát tar­tott a központi irodájában. A tsz minden tagja, alkalmazott­ja felkereste ilyenkor, a leg­különfélébb kérdésekkel, ké­résekkel. Reméljük, ezt a hasznos szokást útódja is át­veszi. Házi zsűri A vezetői gőg — amit a párthatározat is említ — már- már komikus megnyilvánulá­sával találkoztam a váci járás egyik községében. A gyermek- vállalás és -nevelés gondjai­ról, örömeiről, az anyaság szép, de nehéz hivatásáról be­szélgettünk — többek között — a községi tanács egyik tisztvi­selőnőjével. Szavait — misze­rint a második gyermek válla­lásáért többen megszólták a faluban — a községi tanács vezetője sértőnek érezve, hosz- szú levélben kifogásolta. Leve­le végén pedig figyelmeztetett, hogy a község életével kap­csolatosan (!) fenntartja ma­gának a nyilatkozás jogát. Hadd álljon itt ellenpélda­ként a Ceglédi Cipőipari Vál­lalat gazdasági vezetése, amely az oly gyakran bírált gyer­mekcipők minőségének javítá­sára új módszert alkalmazott: a műszaki tanácskozás „házi zsűrije” elé vitte az új mo­delleket, s a tanácskozásba be­vonta a leghozzáértőbb szak­munkásokat is. Az elhangzott véleményeket egytől egyig fi­gyelembe vették az idei mo­dellek módosításánál. így űs lehet... A párt Központi Bizottsá­ga több ízben leszögezte, hogy a gazdasági vezető politikailag is felelős a rá bízott munka­helyért. A politikai felelősség pedig nem választható el a szocialista demokratizmustól, a bírálat szabadságától, a be­leszólás jogától s az ember­ségtől. Nyíri Éva Előnyben a hazai fajták A hazai paradicsomnemesí­tésről, az új fajtákról tájékoz­tatták csütörtökön a kerté­szet irányító szakembereit, a kereskedelem és az ipar kép­viselőit Kecskeméten. Mint többek között rámutattak, a kecskeméti kutatók új, gépi betakarításra alkalmas para­dicsom hibrideket javasolnak elszaporításra. A hazai fajták általában biztonságosabban termeszthetők, mint az igé­nyes import fajták. A z alapszervezetek tevékenységének fejlesz­tését a X. pártkongresz- szus a pártmunka előterébe állította. Politikai pártról lé­vén szó, érthető, hogy ennek egyik lényeges eleme a pár­ton belüli politikai munka fejlesztése, élénkítése. Miről van szó tulajdonkép­pen, amikor felmerül az igény, hogy a párton belül is haté­konyabb politikai munkára van szükség, vagyis politizá­lásra. Az közismert, hogy a pártnak, tehát a kommunis­táknak, szüntelenül ott kell lenniök a tömegek körében, terjeszteni, ismertetni, ma­gyarázni, elfogadtatni a párt politikáját és mozgósítani e politika végrehajtására. Ez azonban csupán „kifelé” poli­tizálás. Holott először a párt mindig a maga kohójában ala­kítja ki a szocializmus építé­sének soron következő, vagy távlati politikai lépéseit, s hogy ez a politika a tömegek körében is hatékony legyen, ahhoz a párton belül kell elő­ször egységre jutni a szüksé­ges lépések megítélésében, elfogadásában és végrehajtá­sában. És miútón a társada­lomban szüntelenül képződ­nek új és új jelenségek, ame­lyek elsősorban politikai meg­ítélést és értékelést kívánnak, .a párton belüli politizálás is állandó tevékenység, a párt működésének létalapja. Mindez nem azt jelenti, hogy a párt valamiféle vita­klub szerepét tölti be. M unkamódszerünk lé­nyegéhez tartozik, hogy egyetlen fontos kérdést sem emelnek a felsőbb párt­szervek addig határozattá, amíg ki nem kérik a párttag­ság, sőt, egyes esetekben pár- tonkívüli szakértők vélemé­nyét is. Ez önmasában felté­tele annak, hogy a határozat elfogadásában és végrehajtá­sában is egység legyen. A határozatok előtti viták természetesek a párton belül. Ez abból fakad, hogy noha a párt tömegei körében „mint­egy alulról” alakul ki a vál­toztatás, a döntés igénye, de ezt felismerni, politikailag általánosítani és tudományo­san megfogalmazni, elsősor­ban a centrális helyeken mű­ködő választott testületek ké­pesek. A döntésre érett kérdé­seket — mintegy „fentről-le- felé” minden párttaggal vé­gül is meg kell ismertetni, a döntést — határozatot — el kell fogadtatni, mert ez alap­ja az egységes cselekvésnek. Márpedig a párt erejét — a helyes politikai, szervezeti és cselekvési egység biztosítja. Sohasem öncélú tevékeny­ség a politizálás. A politikai párt ennek mindig meghatá­rozott irányt szab. Elsősorban a határozatai révén. A de­mokratikus centralizmust le­nini módon, tehát egységben fogjuk fel. Bármely oldalá­nak túlhanesúlvozása vasv elhalványítása gyengítené í párt erejét. Volt példa mind­két jelenségre. Arra is, ami­kor csak a centralizmus ural­kodott, s nem volt kollektív vezetés, a párttagság szava nem érvényesült. De volt pél­da arra is — közvetlenül az e-lenforradalmat megelőző hó­napok —, amikor szervezett és egységes erő helyett „vita­klubbá” vált a párt. A PARTON belüli demok­rácia fejlesztésével egy időben a centralizmust, a pártfegyelmet, a határoza­tok következetes végrehajtá­sának igényét is növelni kí­vánja a párt. Mindkettő egész­ségesen fejlődik, noha, he­lyenként akadnak problé­mák. így például a demokra­tizmus nem kielégítő voltát helyenként a tagság politikai passzivitása is jelentheti. Ha taggyűlési vitákban például sokaknak nem hallatszik a hangja, s vissza-visszatérően ugyanazok szólalnak fel. / Az aktivitást természetesen nem lehet csupán a felszólalók szá­mával mérni. Sokkal fonto­sabb, hogy lényeges kérdésről szólnak-e, vagy jelentéktelen kérdések vonják el a figyel­met a pártszervezet előtt álló feladatoktól. Sok függ attól is, hogy milyen az előterjesztés, de még gyengébb előterjesz­tés esetén is a párttagság a maga tapasztalataival . szünte­lenül gazdagítani tudja a tár­gyalt témát, s végül is maga­sabb elvi-politikai szinten megteremthető az adott kér­désben az egység. Mégis van annak is jelentősége, hogy há­nyán vesznek részt egy-egy kérdés vitájában, mert a párt- alapszervezetek „kifelé” irá­nyuló, hatékonyabb politikai munkájának előfeltétele: a párttagság elsősorban saját fórumain legyen politikailag aktívabb. A TAGSÄG aktivitásának fejlesztése szükséges azért is, mert minden­napos tapasztalat, hogy el­vont formában nem létezik egység. Téved, aki azt képze­li, hogy a párt egysége a szer­vezeti keretekkel teljesen biz­tosítható. A párt egységét a politikai egység tölti meg tar­talommal. Ez viszont sohá- sem adott egyszer s minden­korra. Az egység dialektikája, hogy egységben megoldunk egy-egy kérdést, miközben új feladatok, problémák merül­nek fel. Ezekben is egységre kell jutni az új feladatok si­keres megoldása érdekében. Az egységet tehát újra és új­ra politikai munkával kell megteremteni. Ez a párton be­lüli pártszerű vitával lehetsé­ges. Az érvek összeütközteté- se során alakul ki a többség által elfogadott álláspont, ha­tározat, amelynek alá kell vetniök magukat azoknak is, akik a vitában kisebbségben maradtak. Ez viszont a cent­ralizmus és a pártfegyelem követelménye. A pártszerű vita azt is je­lenti, hogy nem politikai el­lenfelek, hanem elvtársak zszmecseréjéröl van szó, akik tözös erővel, valamennyiük tapasztalataival gazdagítják, s formálják — az adott kis közösség sajátosságainak megfelelően — a párt általá­nos határozatait. Így illesz­kedhet bele az alapszerveze­tek politikai munkája a párt általános tevékenységébe. F ONTOS a párton belüli vita azért is, mert álta­la felismerhetők a gyen­geségek, a fogyatékosságok. Megismerhető, hogy az adott kommunista közösség meny­nyire egységes a határozatok megértésében, mennyire kész dolgozni, harcolni a párt ha­tározataiért. Ismert mondás: a tettek minden szónál szeb­ben beszélnek. Vannak azon- bam akik ezeket a „tetteket” csak a konkrét termelésre vo­natkoztatják, aminek az ered­ménye megmérhető, megszá­molható. A politikai tettek hatása kilókkal, méterekkel nem mérhető, ám annál in­kább lemérhető az emberek tudatosságában, öntudatának fejlődésében. Nem elég ugyan­is egy-egy határozat, hanem lényegét gazdag érvanyagok­kal újra és újra meg kell világítanunk, számolnunk ve­le, hogy még a párton belül sem ért meg minden párttag minden kérdést egycsapás- ra. Számolni kell sajátossá­gokkal is — mint pl. művelt­ségbeli különbség, a politikai érdeklődésben rejlő eltérések —, amelyek lassítják a hatá­rozatok megértését. A rend­szeres pártélet, a párt fóru­mainak megfelelő felkészült­sége viszont meggyorsítja a fejlődést. Ahol pezseg a poli­tikai élet, ahol aktívan politi­zálnak a pártban, ott a köz­élet minden kérdésében is gyorsabb az előrehaladás. Rácz Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents