Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

Erőteljesen növekedtek a lakosság pénzbevételei - Fölépült 7606 lakás Mérlegen 1973 Hét százalékkal bő vált az ipari termelés PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Központi Statisztikai Hivatal Pest me­gyei Igazgatósága most bocsátotta ki azt a jelentést, amely a megye 1973. évi fejlődésé­nek legfőbb jellemzőit fogja össze. A mérleg a legtöbb tekintetben kedvező képet mutat, a megye ipara, mezőgazdasága töretlenül fej­lődik, javulnak a lakosság életkörülményei. Tavaly, 1972-höz mérten, o megye lakos­ságának pénzbevételei 10,8 százalékkal növe­kedtek, s ennél is nagyobb arányú volt — az év elején hozott szociálpolitikai intézkedé­sek következményeként — a pénzbeni társa­dalmi juttatások bővülése. A tervezettnél jó­val nagyobb mértékben sikerült tágítani az óvodák hálózatát, de a további teendők égető voltát érzékelteti, hogy a megye népessége változatlanul gyorsan gyarapszik, 1973-ban 12 ezer fővel növekedett. Míg a korábbi években az ipari termelés emelkedése meghaladta az országos átlagot, tavaly megegyezett azzal, s hét százalékot tett ki. A mezőgazdaságban a növénytermelés eredményein éreztette hatását a kedvezőtlen időjárás, de a bruttó termelési érték így is 2—3 százalékkal volt nagyobb az 1972. évi­nél. Az állatállományon belül a szarvasmar­hák száma fokozatosan, a sertéseké gyorsan növekedett. A megye iparában a foglalkoztatottak tábora két százalékkal bővült, s több, mint százez­ren keresik kenyerüket az ipar valamelyik egységében. Ugyancsak bővült az építőipar­ban, s a szállítás-hírközlésben tevékenykedők csoportja is. (A jelentést részletesen lapunk 3. oldalán ismertetjük.) Megkezdődött a nyereségrészesedések kifizetése Még az idén új gyáregység épül a PEMU-ben — Hatheti átlagkeresetnek megfelelő összegű alaprésze­sedést fizetett ki tegnap a PE- MÜ, valamennyi dolgozójá­nak — újságolja Mátyus Ven­del, a solymári vállalat csúcs­pártbizottságának titkára. Majd így folytatja: — A hang­súly az alapon és a valameny- nyin van. Az alaphoz ugyanis — a törzsgárdaszabályzatnak megfelelő arányú — százalék is járul, s ez dolgozóink több­ségét előnyösen érinti. A vala­mennyit pedig azért tartjuk fontosnak, mert zsámbéki gyáregysé­günk dolgozóit is beleért­jük. A zsámbéki Műanyagipari Vállalatot — mint ismeretes — tavaly január elsején csa­tolták a solymári PEMÜ-höz. Ez az — falu közepébe ékelő­dött — elavult, balesetveszé­lyes, továbbfejlesztésre alkal­matlan kisüzem, az ország leg­régibb műanyaggyára, veszte­séggel zárta az 1972-es évét. A nagyvállalattal történt fú­zió már az első évben igazol­ta az intézkedés helyességét: az előző esztendei mintegy 50 millió forintos termelési érték Huszonöt év veszteség nélkül Jubileumi zárszámadás Szenimártonhálán Kedden délelőtt huszon- ötödször tartottak zárszám­adást a szentmártonkátai Kossuth Termelőszövetkezet tagjai. A község mozijában rendezett jubileumi közgyű­lésen Pál Károly, a termelő- szövetkezet elnöke adott szá­mot a szövetkezeti tagság és a meghívott vendégek előtt az eltelt esztendőkről, s az el­múlt év gazdasági eredmé­nyeiről. Az elnökségben he­lyet foglalt Lakatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhe­lyettese, Pataki Márton, az MSZMP nagykátai Járási Bi­zottságának első titkára, Készt József, a nagykátai járási hi­vatal elnöke és Vimola Ká­roly, a Dél-Pest megyei Me­zőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének titkára. A termelőszövetkezetet 1949-ben huszonötén alapítot­ták, két pár lóval. Néhány száz holdon kezdődött a gaz­dálkodás Szentlőrinckátán. Ma 2776 hektáros területen gazdálkodnak, s a tagok szá­ma 559. A termelőszövetkezet huszonöt éves fennállása óta nem volt veszteséges és álla­mi dotációt sem vett igénybe. Kimagasló eredményeket ér­tek el, nemcsak megyei szin­ten, hanem országosan is. Búzából hektáronként 35 má­zsát, őszi árpából 35 mázsát, cukorrépából 290 mázsát ta­karítottak be. Hetvenhét hek­táros szőlőjükből pedig 91 mázsa szőlőt szüreteltek. A termelőszövetkezet be­lépett a nádudvari kukorica­termesztési rendszerbe, 600 hektáros területen termelnek majd iparszerűen kukoricát. Ehhez mintegy 8 millió forint értékű gépet vásárolnak. Szarvasmarha-állományuk 407 darab, tbc- és brucellózis­mentes. A termelőszövetkezet tiszta vagyona 29 millió 300 ezer fo­rint. Emelkedett a szövetkezet tagságának jövedelme is az elmúlt évben. Míg 1972-ben az egy főre jutó jövedelem 20 520 forint volt, 1973-ban 23 500 forint. A beszámolót és a hozzászó­lásokat követő jubileumi ün­nepségen Lakatos Tibor Sípos Menyhért állatgondozónak, a termelőszövetkezet alapító tagjának átnyújtotta a Munka Érdemrend arany fokozatát (a képen). Szabó János és Tóth Sándor jubileumi okle­velet kapott. Az ünnepség vé­gén csaknem 600 ezer forint jutalmat osztottak ki a terme­lőszövetkezeti tagságnak. K. Gy. tavaly 10 millióval, a dolgozók átlagjövedelme pedig körül­belül 25 százalékkal emelke­dett. — A PEMÜ bérezési elvei­hez ugyanis hozzátartozik, hogy a 2000 forinton alul kere­sők bérét minden január elsején automatikusan 3 százalékkal emeljük. Ehhez járult tavaly március elsején a 8 százalékos állami béremelés, és a saját bérfej­lesztés öszege, amit differen­ciáltan osztott szét a gazdasá­gi vezetés. Ha mindehhez hoz­záadjuk a nyereségrészesedést, így áll össze a 25 százalékos jöved elememelkedés. — Ha már Zsámbékról be­széltünk, hadd mondjam el nagyszabású fejlesztési ter­veinket. A vállalat új telephe­lyet vásárolt a községben, s megkezdte a terület közmű­vesítését. Még az idén 10 millió fo­rintot ruházunk be az új gyáregység építésére. Egy-két év, s a zsámbéki „gombgyári’ helyett 1000 dol­gozót foglalkoztató, évi 300 millió forintos termelési érté­ket előállító, korszerű mű­anyaggyárral gyarapodik a község! nj\ é. XVIII. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM ÁRA 80 FILLER 1974. FEBRUAR 20., SZERDA Befejeződött a Béke-világtanács ülésszaka Kedden Szófiában plenáris ülésen folytatta munkáját a Béke-világtanács. A nemzet­közi békemozgalom közel hat­száz küldötte előtt ismertet­ték, majd szavazásra bocsá­tották a tematikus és az egyes kontinensek problémáival fog­lalkozó regionális bizottságok határozati javaslatait Az ülés megválasztotta a BVT új ve­zető szerveit: az elnökséget és a szervezeti szabályzatban esz­közölt módosítások értelmé­ben az elnökség irodáját is. A kedd délutáni záróülést kö­vetően Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az államta­nács elnöke fogadást adott a BVT szófiai ülésén részt vett küldöttek tiszteletére. (Részletes tudósításunk a 2. oldalon.) Varsó Gierek fogadta Nyers Rezsőt Kedden Varsóba érkezett Nyers Rezső, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, hogy a KGST-együttműködés téma­köréről folytasson eszmecserét a lengyel testvérpárt vezetői­vel. Megtekint néhány üzemet is, __ Ed ward" Gierek! a LEMP KB első titkára kedd délután fo­gadta Nyers Rezsőt. az MSZMP PB tagját, a KB tit­kárát. Budapestre érkezett Dzsallud líbiai miniszterelnök Megkezdődtek a magyar—’íbizi tárgyalások A Líbiai Arab Köztársaság miniisz t er elnökét Fock Jenő fogadta Ferihegyi repülőtéréül. A Magyar Népköztársaság kormányának meghívására kedden hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Ab- duszalem Dzsallud, a Líbiai Arab Köztársaság miniszter- elnöke. A líbiai kormányfő kíséretében van Dzsadalla Azzuz Talhi iparügyi minisz­ter és Taha Serif Benamer közlekedési és villamosság- ügyi miniszter. A líbiai miniszterelnököt ünnepélyesen fogadták a Fe­rihegyi repülőtéren. Az épü­let homlokzatát líbiai és ma­Gyümölcsre, borsóra szakosodik Dunakeszi Nyolcszáz vagonos raktár épül Sikertelen esztendők soro­zata után, új lappal kezdhet a gyár — a Dunakeszi Gyü­mölcs- és Főzelékkonzerv­gyár- Nagy vonalakban az idei elképzeléseket az adottságok, a kapacitás teljes kihasználásán ala­puló tervek körvonalaz­zák. Tavalyhoz viszonyítva ez már annyit jelent, hogy mintegy húsz százalékkal magasabb lesz a termelési érték- Ennyi­vel szeretnék a termelókeny­Téli batdr felett A Budaörsi Növényvédő Állomás repülőgépe a gödöllői Egyetemi Tangazdaság kartali üzemegységének búzatábláin megkezdte a téli fejtrágyázást. séget és a kiszállítást is növel­ni. A legnagyobb változás a vállalat gazdálkodási koncep­ciójában kétségtelen a hatá­rozott profilrendezés. Az egyes — azaz a dunakeszi — gyár­részlegben sokféle kivitelű és típusú áruról, szűkebb, de egyben gazdaságosabb, jobban kihasználható, irányítható gyártásra térnek át. A néhány vagonos exportra készülő cik­keket más gyáregységeknek adják át, például a sárgaba­rack-dzsemet, s a tőkés piacra szállítandók közül is csak azokat gyártják itt to­vább — mint a málnakészít­ményeket — amelyekhez Du­nakeszi környékéről elegendő nyersanyagot tudnak fölvásá­rolni- Jobban kihasználják az úgynevezett eldobó csomago­lású gépeket. Ez annyit jelent, hogy a korábbi üveges termé­keket — dzsemek és ízek — öt-, tíz- és harminedekás fó- lipack és unipack csomagolás­ban hozzák forgalomba. Dunakeszin elsősorban gyümölcs- és borsófeldol­gozásra szeretnének be­rendezkedni. A gyár budapesti, Földvári utcai telepén foglalkoznak majd az elkövetkező időben a bébiételek előállításával, Mo- sonmagyaróvárott pedig maj­dan a zöldségfélék feldolgo­zásával- Szakosodnak tehát a különböző gyáregységek — s ennek jegyében születnek meg a különböző műszaki és szer­vezési intézkedések is. Dunakeszin a már említett növekedést természetesen nem létszámemeléssel kívánják el­érni. Ehhez inkább az ipar többi vállalatának bevált módszereit szeretnék átvenni, újításokat, javaslatokat, ta­pasztalatcseréken elhangzó öt­leteket. Az első jelentős in­tézkedések már megtörténtek. A vonalszervezési és műszaki utasítások eredménye, hogy a vegyesbefőtt-vonal termelé­kenysége 25, a csomagolás in­tenzitása 20 százalékkal emelkedett. Gondoskodnak a műszaki fejlesztésről, a kor­szerűsítésről is: új berendezéseket, szala­gokat, görgőpályákat, szál­lítóeszközöket szereznek be a dunakesziek, s idén hozzá­látnak a gyáregység alapvető gondjának megoldásához: a nyolcszáz vagonos raktár épí­téséhez is. Ehhez a munkához a tröszttől mintegy nyolcmillió forintot kapnak. A modern csomagolókkal -felszerelt rak­tár lehetővé -teszi majd, hogy tervszerűbbé tegyék a készlet- gazdálkodást. A vállalat idei terve: 440 millió forint termelési érték. gvar zászlók, arab és magyar nyelvű üdvözlő felirat díszí­tette. A miniszterelnök tiszte­letére a betonon csapatzász­lóval felsorakozott a magyar néphadsereg díszőrsége. A vendégek fogadására megjelent Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, Fehér Lajos és Huszár István, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sei, dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter, Púja Fri­gyes külügyminiszter, dr. Sze­kér Gyula nehézipari minisz­ter, Szépvölgyi Zoltán,' a Fő­városi Tanács elnöke, s a po­litikai élet több más vezető személyisége. A líbiai kormányfő külön- repülőgépe néhány perccel fél 4 után szállt le a Ferihegyi repülőtéren. A gépből kilépő miniszterelnököt Fock Jenő szívélyes kézfogással üdvözöl­te. Az ünnepélyes fogadtatás a díszőrség díszmenetével fejező­dött be, majd a vendégek ma­gyar államférfiak társaságá­ban gépkocsikon szállásukra hajtottak. Abduszalem Dzsallud és kí­sérete kedden délután a Hő­sök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékművét. A Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnöke, a forradal­mi parancsnoki tanács tagja kedden látogatást tett Fock Jenőnél, a Minisztertanács el­nökénél az Országházban. A látogatást követően meg­kezdődtek a magyar—líbiai tárgyalások. (Kommentárunk a 2. olda- i Ion.) Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke ked­den hivatalában fogadta Jan Kaczmareket, a Lengyel Nép- köztársaság kormányelnök­ségének tagját, felsőoktatási és műszaki minisztert, a.Len- gyel Tudományos Akadémia titkárát. Ugyancsak kedden fogadta a kormány elnöke Vaclav Hulat, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság mi­niszterelnök-helyettesét, az állami tervbizottság elnökét. Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára tegnap meg­beszéléseket folytatott Mihail Daleával, a Román Kommu­nista Párt Végrehajtó Bi-. zottságának póttagjával, a Román Szakszervezetek Álta­lános Szövetségének elnöké­vel, a két ország szakszerve­zeteit kölcsönösen érdeklő kérdésekről. A vendég tegnap es*e utazott el Budapestről. Dr. Dabrónaki Gyula ál­lamtitkár vezetésével tegnap hazaérkezett Csehszlovákiá­ból a Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság küldöttsége. A magyar delegáció a testvér­szervezet munkáját tanulmá­nyozta. Naem Haddad, az iraki Baath-párt regionális veze­tőségének tagja, az Iraki Nem­zeti Egységfront titkárságá­nak vezetője áll az élén an­nak a négytagú küldöttség­nek, amely a Hazafias Nép­front Országos Tanácsánál! meghívására érkezett Buda-J pestre.

Next

/
Thumbnails
Contents