Pest Megyi Hírlap, 1974. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-16 / 39. szám

r**t MEGYE » kJCÍvUip 1974. FEBRUÁR 16., SZOMBAT JUDÓS GÉPEKEN MAGUNKHOZ ILLŐ MUNKÁT" Tanuló és nem tanuló munkások A majdnem tízezer embert foglalkoztató Csepel Autógyár­ban, az ott működő felnőttek általános iskolájában minden év szeptemberében megkezdő­dik az oktatás. A „tanulók” az ötödik osztálytól a nyolcadi­kig pótolhatják az elmulasz­tottakat. A szervezésből a leg­nagyobb részt a szakszerveze­ti bizottság vállalja, a helyi­séget a művelődési ház bizto­sítja. A mostani tanév elején — az óriási szervező munka ellené­re — hetvenkét dolgozó irat­kozott be, sajnos, ma már csak ötvennégyen járnak. Pe­dig az eredeti létszám is csak elenyésző töredéke azoknak, akik nem végezték el az álta­lános iskolát A legutolsó föl­mérés ^zerint pontosan 2760- an vannak. Közülük 379 har­minc éven aluli, 764 fő har­minc-negyven év közötti. Az eredmény tehát — bármily sajnálatos — édeskevés. A beleszóláshoz, oz ellenőrzéshez — Mi magunk is elégedetle­nek vagyunk — mondja Var­ga Katalin, a vállalati szak- szervezeti bizottság kulturális és agitációs-propaganda fele­lőse —, de amit tettünk és teszünk, annál többet nemigen tehetünk. Szóban, írásban, csoportos és egyéni beszélge­tés során érvelünk a tanulás mellett, népszerűsítjük, tuda­tosítjuk, szervezzük az általá­nos iskolát, karöltve a párt- és a KISZ-szervezettel, a műve­lődési ház munkatársaival s a tények ismeretesek. Pedig a kitűnő képzettségű tanárok is — akik Szigetszentmiklósról jönnek át tanítani, köztük Pelsőczi László, a kihelyezett tanfolyam igazgatója — min­dent megtesznek a sikerért; közvetlen, oldott hangulatú órákon türelmes magyarázóid átadói a szüksége^ ismeretek­nek és mégis, úgyszólván sem­mi eredmény. — Ettől függetlenül újra el­mondjuk az embereknek — mást nem tehetünk —: a tanu­lás egyike az emberiség leg­építőbb cselekvéseinek. Itt kaphatják meg minden isme­ret, minden tudás alapját. Er­re épülhetnek a tudományok, a művészetek, s az emberi tár­sadalom remek vívmányai. S nem beszélve arról, hogy ta­nulás nélkül nem végezhetünk tudós gépeinken magunkhoz iliő munkát. S még egy fontos adalék az iskola jelentőségé­hez: az áttekintési képesség s ennek igénye szorosan össze­függ a szocialista demokrácia fejlődésével és fejlesztésével, aminek döntő megnyilvánulá­sa a dolgozók beleszólása munkahelyük ügyes-bajos dol­gaiba. S e beleszólási jog csak papíron marad, ha nem páro­sul — méghozzá kellő szinten — a hozzáértéssel! A beleszó­láshoz, az ellenőrzéshez nem­csak a párt, a társadalom aka­rata, eltökéltsége kell, hanem a dolgozók növekvő ismeretei is szükségesek. Ez pedig ma már sürgető feladat! Iskolaköteles korban! — Tehát érveink érzelmi és erkölcsi töltésűek. De az em­berek egy része nem szíve­sen fordítja fizikai és „idegi erejét” szellemi beruházások­ra, inkább túlórázik, vagy éj­szakai munkát vállal, hogy kerti vagy más jellegű mun­kával növelje jövedelmét. Ma­gát emésztve, önpusztító szí­vóssággal csak anyagi javai­nak bővítésében keresi boldo­gulását. Sajnos, így talán „ter­mészetes”, hogy érveink és gondolataink nem találnak ér­tő fülekre. — Mégis, ön szerint mit kellene, és kinek kellene töb­bet tenni, hogy ez a kedvezőt­len helyzet megváltozzék? — Véleményem szerint el­sősorban az iskoláknak és a felügyeleti szerveiknek. Ter­mészetellenes az, hogy any- nyi fiatal gyerek ne végezze el — iskolaköteles korban — az iskolát! Itt, a kezdeteknél kellene jobban hatni a gyere­kekre, vonzóbbá tenni az is­kolát a tudást, a műveltség becsülésére ok+a+ni a fogé­kony ifjúságot. Mert amikor már idejönnek hozzánk, az előbbiek helyett a pénzt ke­resik. És meg is találják. Se­gédmunkásként fiatal gyere­kek komoly összeget tesznek zsebre, s élik a maguk gyak­ran felelőtlen életét! Ilyenkor már elég példát látnak maguk előtt, hogy tudják, a pénzke­reséshez nem feltétlenül szük­séges a műveltség, s az isko­lai végzettség. Főleg két-há- rom évi munka után, ha elég­gé megügyesednek, odaállít­ják őket egy-egy gép mellé és betanított munkásként három­ezer forintot is megkereshet­nek, s végzik ezt négy-öt osz­tály birtokában. így majdnem annyi pénzhez jutnak, mint egy szakmunkás, tehát már a szakma sem vonzza őket. Ezt a folyamatot csak az isko­lában lehet megállítani. — Mi csak az iskola elvég­zésének a lehetőségét tudjuk megteremteni, ezt megtettük, és továbbra is minden felté­telt biztosítunk, de senkit sem kényszeríthetünk, ha nem akar iskolába járni. Márpedig egyre kevesebben akarnak ta­nulni. Mind kevesebb azoknak a száma, akik megszívlelik Goethe híres-szép gondolatát: „Könnyen elveszíthetsz min­dent. ha az maradsz, aki vagy". Jelenlétükkel válaszolnak De, ha kevesen is vannak, mégis, részükről komoly do­log, hogy felnőtt fejjel beül­nek az iskolapadokba. Az is­kolák csengője ma is birtok­lásra hív, s ők jelenlétükkel válaszolnak. Hallgassuk meg Harton Ilonát és Mecséri La­josáéi, mindketten hetedike­sek és a motorszereidében dolgoznak. Harton Ilona: — Tizennégy év óta dolgozom itt, Szigetúj­faluból járok be. Édesanyám egyedül nevelt föl négyünket, elég nehéz körülmények kö­zött, s most kell bepótolnom, amit elmulasztottam. Ügy ér­zem, az a legkevesebb, hogy befejezzem az általános isko­lát, enélkül ma már nehezen igazodik el az ember. Meg az­tán restelltem egy kicsit fia­tal létemre, hogy csak hat osz­tályom van. Ahogy a körül­ményeim lehetővé tették, egy­ből megragadtam az alkalmat. Nem is bántam meg, a tanu­lás jól megy, félévkor csupa négyes, ötös osztályzataim vol­tak. Igaz, nem könnyű össze­egyeztetni a tanulást a mun­kával, de erős akarattal si­kerül. És segítenek a mun­ka- és a brigádtársak, s per­sze, a rokonság. Izgulnak ér­tem, s ha esetenként csügge- dés fog el — biztatnak! Mecséri Lajosáé; — Itt dol­gozom huszonhárom éve, a szereidében. Két felnőtt gye­rekem, egy unokám van, a másodikat áprilisra várjuk. Tavalyig váltó műszakban dol­goztam, semmi időm nem ma­radt, s amikor a mérőszobába kerültem egy műszakba, rög­tön beiratkoztam az iskolába. Mindig is nagyon szerettem volna tanulni, de csak most jutott rá idő. S azt hiszem, sokáig nem hagyom abba! A gyerekek felnőttek, többet tö­rődhetek magammal. Ha befe­jezem az általánost, a Jedlik Ányos Gimnáziumban folyta­tom tovább, azért ott, mert a lányom is épp odajár. Elége­dett vagyok a jegyeimmel, két négyes kivételével csak ötös osztályzataim vannak. Ked­venc tantárgyaim a matema­tika és a fizika. Kimaradtak Persze, mint említettük, ők kivételek. Kovács Péter és Ko­vács László példája példa a másik oldalra. Mindketten se­gédmunkások a motorgyár­ban. Iskolai végzettségük négy osztály, koruk tizenhat év. Havi fizetésük 1700 forint. Bár ők hosszas könyörgésre be­iratkoztak az ötödikbe, de nem jártak rendesen, nem mentek el az iskolába heten­te egy alkalommal négy órára, sőt, vizsgázni sem, ha­nem félévkor, vagyis az ötö­dik év végén egyszerűen ki­maradtak. Szomorú volt ve­lük beszélgetni, hallgatni za­vart magyarázkodásukat. Tu­dom, nehéz boldogítani vala­kit, ha ő maga nem akarja. Mégis tennünk kellene vala­mit, mást, többet, jobbat! Hogy Harton Ilona és Mecsé­ri Lajosné példája legyen a jellemző. S nemcsak a Csepel Autóban. Ács Jenő Díjkiosztás a SZOT-pályázaton A SZOT székházában pénte­ken hirdették ki a SZOT kul­turális, agitációs és propagan­daosztálya által meghirdetett irodalom- és művészetpropa­ganda pályázat eredményét. A pályázaton könyvtárvezetők, népművelők, könyvterjesztők, szakkörvezetők vettek részt. A 15 nyertesnek a díjakat Simó Tibor, a SZOT kulturális, agi­tációs és propagandaosztályá­nak vezetője adta át. A beér­kezett pályaművek azokat a módszereket fogalmazták meg, amelyek egy-egy munkahe­lyen, munkásközösségben eredményesen segítették elő az irodalom-, a film-, a színház-, a zene-, valamint a képző- és iparművészet legértékesebb al­kotásainak megismerését, az irodalom és a művészetek iránti érdeklődés felkeltését. Nemzetközi lianglcmeznagydíjak A magyar hamglemezgyártás ismét nemzetközi elismerésiben részesült. A Francia Hangle­mez Akadémia két nagydíját nyerte el Liszt: Szent Erzsébet legendája című oratóriuma és a Magyar népzene sorozat má­sodik albuima. Az elismerés ezúttal is — mint az előző nagydíjaík esetében — nem­csak a felvett mű különleges­ségét díjazza, hanem a nagy­szerű előadói gárdát és a le­mezek jó technikai színvona­lát is. Lisizt: Szent Erzsébet le­gendája első ízben jelenik meg hanglemezen. A felvétel köz­reműködői Andor Éva, Sólyom Nagy Sándor, Komlóssy Erzsé­bet, Miller Lajos, Kováts Ko­los, Bordás György. Gregor Jó­zsef, Dusán Turinic, Eugénia Kraicirova; a Szlovák Filhar­mónia Ének és Zenekarát Fe- rencsik János vezényli. A Ko­dály Zoltán útmutatása nyo­mán megjelenő Magyar nép­zene-sorozat szerkesztője Ra- jeczky Benjámin. A sorozat el­ső albuma 197Ö-ben német lemezdijat nyert, s így az újabb nemzetközi díj tovább emelte a sorozat népszerűsé­gét mind a hazai, mind a kül­földi hanglemezgyűjtők köré­ben. K. A. A hír, amelyből kiindulunk: budapesti (a József Atti­la Gimnáziumban tárlat­helyiséget avattak, mely min­den bizonnyal a jövő sok mű­barátját neveli, toborozza), ám szerencsére Pest megye sem marad ki ebből. Hiszen me­gyénk intézményei közül sok olyan iskolát, művelődési há­zat, középületet találunk, ahol műalkotás kezdeményez hasz­nos eszmecserét, válik a vi­zuális gondolatébresztés őrévé. Tudunk arról, hogy természet- járó csoportok programjukba iktatják e festészettel dúsított belső terek megtekintését, tu­dunk arról, hogy a diák festők, amatőrök kiállítása egyre szé­lesebb körökben terjeszti a képzőművészeti kultúrát. Egy biztos; nőtt az emberek ké­nyelme, a kulturális kiszolgá­lás összkomfortját igénylik. Mi következik ebből? Az, hogy a közművelődés új csatornáit szükséges felépíteni apró fi­gyelmességekkel, szellemes újításokkal, sokszor rejtetten áttételes megoldásokat Egy szóval: legyen a film, színház, zene baráti kísérője a szobor és a festmény, kísérje és kö­vesse a képzőművészet észre­vétlen tapintattal az embert, ha színházba, munkahelyre, moziba érkezik. Hogyan? E sürgető kérdésre évek adhatnak csak választ, de az első mondatokat már most megfogalmazhatjuk. Ab­ból az örvendetes tényből in­dulhatunk ki, hogy a váci, ér­di, nagykőrösi, ceglédi zeneis­kolák, művelődési házak mű­sora bővült kiemelkedő ren­dezvényekkel, a Csepel Autó­gyár színháztermében több drámát mutattak be a közel­múltban. Mindez lehetőség. Lehetőség, hogy a munkások és fiatalok egyre nagyobb számban ismerkedjenek meg az irodalom kimagasló alko­tásaival. A hatást azzal fokoz­hatjuk, hogy a színházi este környezetét további esemé­nyekkel gazdagítjuk. Az elő­térben elhelyezett tárló bronz­érmei, apróbb műtárgyai már a színházművészet magaslati pontjaihoz irányíthatják a né­zőket, vagy fordítva; a drámai Fővárosi színházi esték Előadások ifjú nézőknek Nem egyszerűen véletlen, hogy néhány héttel a Déryné Színház be­mutatója után ugyanazt a darabot tűzte műsorára a budapesti Bartók Színház is. Mindkét intézménynek ugyanis nemcsak a megfelelő szín­vonalú szórakoztatás a célja, hanem fokozottan feladata, hogy megsze­rettesse a színházat egyrészt az olyan vidéki nézőkkel, akiknek csak a Déryné Színház előadása ad élő színjátékot, másrészt azokkal az if­jú nézőkkel, akik a Bartók Színház­ban találkoznak először e művészeti ággal. S hogy mi ehhez a legjobb eszköz? Kétségtelen: miként nem le­het kedvet teremteni a matematiká­hoz, ha azonnal bonyolult példával rohanjuk le a nebulót, éppúgy kü­lönös gondot kell fordítania a két színháznak a darabválasztásra, »ami természetesen nem lehet azonos a játék mércéjének leengedésével. Három szegény szabólegény Játékos, vidám, tanító és egyben szórakoztató a szóbanforgó darab: Babay József és Buday Dénes zenés játéka, a Három szegény szabóle­gény. Főként nagyszerűen alkalmas arra, hogy e két színház betöltse feladatát. A. Déryné Színház elő­adásának méltatásakor már beszá­moltunk a színjáték legnagyobb eré­nyéről: úgy őrizte meg a népmesék bájos naivitását, hogy egyben eleget tett a színpad és a dramaturgia kö­vetelményeinek. Mindezt most a Bartók Színház előadása után azzal egészíthetjük ki, hogy a történet napjainkban sem vesztette el idő­szerűségét: az egykori szabólegények sok mindenben hasonlítanak a mai tizenévesekhez. A többi szerep szin­tén olyan magatartásformákat tipi­zál, melyeket napjainkban is sok helyen fellelhetünk. Az igazságot szerető szegény, de talpraesett fia­talok eredményesen fordulnak szem­be az önkényeskedéssel, a kapzsi­sággal, harácsolással. S a győzelem jutalma: elnyerik a boldogságot. Más módon szól a Bartók Színház a közönségéhez, mint a Déryné tár­sulata, amely inkább csak mesél, szépen és tanulságosan. Itt új öl­tönyt is szabnak a szabólegények­nek: a zene mai ritmusban és hang- szerelésben szól (Stark Tibor jó munkája), melyre modern táncot járnak (koreográfus Péter László): az egész előadás hangvétele a fiata­lok életérzését tükrözi. Mindkét módszer jó és eredményes. Mint ahogy az is dicsérendő, hogy a Bar­tók Színház saját tapasztalatára építve (tisztában van a fiatalok fi­gyelmének esetleges gyorsabb elfá­radásával) húzott a darabból, így összevonta a második és a harmadik felvonást. Egyszer 'sítettek néhány jelenetet is, de növelték a szereplők számát, a zenekar nagyságát. A jó értelmű hatásra törekedtek. A rendező, Turián György, jól mozgatja szereplőit: nincs „holt idő” a darabban, „holt tér” a színpadon. A zene fokozott ritmusát híven kö­veti az előadás, melynek azonban, sajnos, két szereposztási hiba egy cseppet sem használ. A főszerepet, Selyem Péter-Katát Markovits Bo­rira osztották, aki adottságait te­kintve kemény karakterű lány. Mi következik ebből a magát fiúnak mutató lány szerepének eljátszása­kor? Az, hogy — tehetséges játéka ellenére is — így a fiú lányos, a leány pedig túl fiús. öregecske: Bí­ró József alkatánál fogva nem tud­ta elhitetni velünk a tiszteletre mél­tó. bűvös erejű aggastyánt. Tetszett viszont Kőhalmi Attila, aki Posztó Márton diák meglehetősen egysíkú szerepébe sok kedvességet kevert, és a Cérna Gábor szabólegényt mulat­ságosan, elevenen alakító Ivánka Csaba. Szinte Gábor díszletei és jelmezei ezeregy színben tündökölnek, oly­kor már-már túl harsányan. Az összkép végül is feltétlenül kedvező: a Három szegény szabóle­gény siker a Bartók Színházban is. Dalos Gábor Andersen mesél A legifjabb korosztálynak — úgy 11—12 évesig — szól a Bartók Szín­ház másik újdonsága, noha azonfe­lül is érdeklődésre tarthat számot, sőt, mitagadás, bizonyára sok szülő is ezúttal különösen szívesen vál­lalta, hogy elkíséri gyermekét, hi­szen Andersen meséi mindenkiben kedves emlékeket ébresztenek. Ám talán nem is csak az emlékekről van szó, hanem arról a líraian szép hu­manizmusról, amelyet e mesék árasztanak, sugallnak. Amiről a ki­csiknek mesélnek, a nagyokat pedig legalábbis — elgondolkodtatják. Nem mesefűzért látunk a Bartók Színház színpadán, csupán öt külö­nösen szép és alkalmas mesét bele­ágyazva magának a nagy dán mese­mondónak, Hans Christian Ander­sennek gyermekkora néhány eszten­dejébe. Ez tehát a keret: a tragikus sorsú falusi foltozóvarga, aki egyet­len fiának jómódot, biztos jövőt ugyan nem tud nyújtani, de csodá­latos mesevilágot teremt körülötte, s e mesék korai halála után is kö­rülveszik a kisfiút, továbbélnek, ki- virágzanak benne. A színpadon va­lójában eddig kísérjük: szülőfaluja után a koppenhágai szárnypróbál­gatásokat, nélkülözéseket látjuk, melyek végén — egyben a darab vé­gén — megcsillan a boldogulás biz­tató lehetősége. Zenés játék, mondhatnám musi­calnek is azt a formát, amelyben a történetet és a beleszőtt meséket a szerző. Zoltán Pál előadja Darvas Ferenc kifejező és hangulatos mu­zsikájával. A zene és a tánc, sőt, a pantomim (Barkóczy Sándor ko­reográfiájával és betanításában) lé­nyeges alkotóelem itt, jó felét teszi ki az előadásnak, kiválóan biztosít­va egyben a kis nézők figyelmének állandó ébrentartását is, hogy a moz­galmas, látványos részek után annál inkább kötődjenek az egyszerűségé­ben érvényesülő mondanivalóhoz, ami egyébként maga is olyasmi, mint általában a mesék tanulsága. Az Andersen életét feldolgozó ke­retjátékban jut ez kifejezésre affé­le szí- melengető módon, kicsit he­lyenként érzelmesen is, ám szeren­csés mind az író, mind a rendező Kazán István munkája, amellyel nem csúsztak át a veszélyesen ott leselkedő érzelgősségbe. A szereplők is ennek megfelelően érezték, ját­szottak rá az alkalmas hangra, stí­lusra, megteremtve az előadás me­se és valóság között lebegő, kelle­mes légkörét. Ez annál inkább ör­vendetes ezúttal, mert most adta elő a Bartók Színház az első olyan darabot, amelyben saját stúdiós tag­jai léptek fel a legfontosabb poszto­kon. így mindjárt a főszereplő Sza­bados Zsuzsa, aki igen jó tempera­mentummal, hangvétellel, mérték­tartó érzelemváltásokkal mutatta be a kis Andersent, akár csak az apát, Gáti István. Mellettük a töb­biek inkább csak epizódszerepeket kaptak, köztük is láthattuk a kiala­kuló saját társulat néhány tagját, mint Kishonti Ildikót (Madame Schall sikeres megformálásával), vagy Marschek Ottiliát (a tanító lá­nya), Üjlaky Károlyt (színigazgató), Fazekas Lászlót (II. segéd). Az öt mese (A fenyőfa, A füle­müle. A repülő láda. Az állhatatos ólomkatona, A rút kiskacsa) látvá­nyosan kifejező megelevenítése — a . rendező és a koreográfus együttes elgondolásai alapján —,' ugyancsak fiatalok érdeme: az Állami Opera­ház hat ifjú táncosa varázsolta szín­padra ennek az álom-való világnak a többségét. A jelmez- és díszlettervező Ge- cser Lujzát különösen a színpadtér formálásának ötletessége, hangula­tossága dicséri. L. Z. katarzis fogékony pillanatá­ban mélyülhet el sok ember kapcsolata a képzőművészet­tel. Az emberi harmóniáért vívott nemes küzdelemben így találhatja meg hosszú szö­vetségét egymással megyénk határai között a társművésze­tek egész sora. E mini tárlatok több irányú haszonnal járhatnának. Egész sor ifjú festő- és szobrászjelöl- tünk mutatkozhatna be széles társadalmi körben, s e felerő­sített párhuzamos eseménnyel a színházlátogató közönség is gyarapodna. Időnként egy-egy grafikai lap, érem sorsolása a felvonások szünetében jóté­kony izgalmat keltene, külö­nösen akkor, ha e törpe kiállí­tások perces megnyitóival a hatást előkészítve folyamatos­sá tennék a népművelők a csa­ládias légkört, mely lassan ki­alakítja a művelődési házak törzsközönségét. Sok a panasz, siránkózás: nincs telt ház. Okokra való hivatkozás he­lyett növelni szükséges e lé­lektani tényezőket, s ha így cselekszünk, akkor előbb- utóbb megindul a pezsgés, mint ahogy az Veresegyházon, Szigetújfalun, Dabason tapasz­talható. M indezek valóra váltásá­hoz a Képzőművészeti Alap, a színházak, múzeumok és a Pest me­gyei Moziüzemi Vállalat rendszeres összefogására van szükség, ez teremtheti meg a megyei népművelés to­vábbi izgalmas távlatait. Az irányítás és a koordináció szervei szintén adottak: a vá­rosok, járások, nagyközségek tanácsai, népművelődési elő­adói. Minden biztosított, van­nak közönségükre váró fiatal tehetségek, vannak filmszínhá­zak, előadótermek, munkások, tsz-dolgozók, fiatalok, akik a kultúra egyetemes ajándékára várnak, csak legyen fáradha­tatlan közvetítő közeg, mely indítványozza e folyamatos ta­lálkozást, a társadalom egyete­messé táguló alkotó kapcsola­tát. Csak legyen ennek a nagy és időszerű ügynek — a meg­levő kereteken belül is — ál­landó, felelős gazdája. Losonci Miklós Szövetségben a társniűvészeíek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents