Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-06 / 4. szám

10 "“kJCMup 1974. JANUAR 6., VASARNAP Kérheti-e a bérlő a lakás átalakításával és korszerűsítésével kap­csolatos költségek meg­térítését? Ahhoz, hogy a bérlő a lakás átalakításával és korszerűsíté­sével kapcsolatos munkálato­kat elvégeztesse, és az ezzel járó költségeket a lakbérbe beszámíthassa, két együttes feltételnek kell meglennie. A bérbeadó előzetes hozzájáru­lásának és egyes jogszabály­ban meghatározott esetekben az építésügyi hatóság engedé­lyének. Számos esetben a bérlő ezt a hozzájárulást, illetve a ha­tósági engedélyt elmulasztja beszerezni. Ha utóbb az épí­tésügyi hatáság az engedélyt megadja, és a bérbeadó a munkálatok elvégzéséhez utó­lag hozzájárul, ezzel megszű­nik visszamenő hatállyal az építkezés jogellenessége. Ez pedig azt jelenti, hogy a bér­lő ugyanazokat a jogokat gya­korolhatja, amelyek előzetes hozzájárulás és engedély ese­tén megillették volna. Ismeretes, hogy sok az en­gedély nélküli építkezés, la- kásátalakítás. Az engedély nél­küli építkezésre most nem té­rünk ki, csupán a korszerűsí­tés és az átalakítás kérdésére. Az előbb elmondottakból következik, ha hozzájárulás és engedély hiányában történt az átalakítás vagy a korszerűsí­tés, és erre utólag sem kapja meg a bérlő az engedélyt, il­letve a hozzájárulást, akkor nem tarthat igényt költségei­nek a lakbérbe való beszámí­tására. Sőt ha a bérbeadó igényli, az eredeti állapotot helyre kell állítani. Ha a bér­beadó az eredeti állapot hely­reállítására nem tart igényt, vagy ez nem lehetséges, ak­kor a bérlő a saját költségén létesített lakásberendezéseket a bérleti jogviszony megszű­nésekor a lakás állagának sé­relme nélkül leszerelheti és elviheti, de ehelyett a bérbe­adónak megvásárlásra fel is ajánlhatja. Egyébként pedig a bérlő a bérleti jogviszony meg­szűnésekor a bérbeadótól an­nak gazdagodása erejéig kö­vetelhet megtérítést. A meg­térítési összeg nem haladhat­ja meg azt az összeget, ame­lyet a bérlő a lakbérbe ere­detileg beszámíthatott volna. Olyan eset is előfordul elég gyakran, hogy okkal vagy ok nélkül a bérbeadó megtagad­ja hozzájárulását az átalakí­tási és a korszerűsítési mun­kához. Mit tehet ekkor a bér­lő? Bírósághoz fordulhat, mert az eset körülményeire tekin­tettel, ha a bérbeadó hozzájá­rulásának megtagadása nyo­mós közérdeket vagy különös méltánylást érdemlő magán­érdeket sért, a bíróság a bér­beadó nyilatkozatát ítélettel pótolhatja. Teszi ezt a bíróság akkor, ha a bérbeadót ért sé­relem másképpen nem hárít­ható el. Az előbb elmondottak megfelelően irányadók arra az esetre is, ha a bérlő emelet- ráépítés, tetőtér-beépítés, tol­daléképítés, műszaki megosz­tás, nem lakás céljára szol­gáló helyiségnek lakássá való átalakítása útján vagy más módon lakást létesített, illető­leg lakást helyreállított. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma többek között ki­fejezésre nyilvánította, hogy a bíróságok körültekintő vizs­gálódására van ilyen esetek­ben szükség ahhoz, hogy a bérbeadó jognyilatkozatát íté­lettel pótolja. Ha a közös tulajdonú ingatlan megszünteté­sét kéri az egyik tulaj­dontárs, lehet-e kötelez­ni a lakásban bent nem lakót a többi tulajdon- rész megváltására? Régóta foglalkoztat bennün­ket olvasóink nagy többségét érintő olyan problémája, mint a közös tulajdon. A közös tu­lajdonnak sok az előnye, de sok a hátránya is. A közel­múlt eseményei — mind a jogéletben, mint a tényleges életviszonyok alakulása terén (b.rsasházépílkezés. több tu­lajdonos kezében, több üdülő, vagy lakótelekrész) — felsza­porították ezeket a kérdése­ket. Szinte nincs egyetlenegy jogi tanácsadás, ahol ne em­lítettek volna ilyen problémát. Korábban már mi is foglal­koztunk a témát érintő kérdé­sek egy részével. Tájékozta­tást adtunk, mi az eljárás módja a közös tulajdonú in­gatlan megszüntetésének, ho­vá kell fordulni és milyen megoldásokra lehet számítani. Úgy ítéltük meg, hogy taná­csaink hasznosak is voltak, több esetben peren kívül is megoldódtak a vitás helyze­teik. Most egy olyan kérdésre adunk feleletet, ami szintén közérdekű, annál inkább, mert az ügy ismertetésével az a cé­lunk, hogy óvjuk olvasóinkat a felesleges perektől, bírósági eljárásoktól és az azokkal együttjáró izgalmaktól. Olvasónknak fele-fele arányban tulajdona egy ker­tes ház. Sem ő, sem a másik tulajdonos nem lakik a ház­ban. Az ingatlant bérlő lakja. Olvasónk azzal fordult hoz­zánk, hogy pert akar indítani a másik tulajdonos ellen a kö­zös tulajdon megszüntetése érdekében. Kötelezni akarja a tulajdo­nos társát, hogy váltsa meg a levélírónk fele részét és fizes­se ki annak forgalmi értékét. Levélírónkat szeretnénk lebe­szélni a perindításról, mert nem sok esélyt „jósolunk” ne­ki. A Polgári Törvénykönyv szabályozza a közös tulajdon megszüntetésének léhetséges módját, változatait. Ezek kö­zött valóban van olyan eset is, amikor kötelezheti a bíró­ság az egyik tulajdonostársat a másik, illetve a többi tulajdo­ni illetőség megváltására, de csak akkor, ha olyan közös tu­lajdonban álló házról van szó, amelyben az egyik tulajdonos­társ bennlakik. Ez utóbbi esetben is csak akkor, ha a bentlakó tulajdonostárs anya­gi helyzete folytán ez lehetsé­ges és más szempontból sem méltánytalan. Ebből viszont az következik, ha a tulajdo­nostárs nem lakik az épület­ben, akkor önkéntes kötele­zettség-vállalása nélkül, nem kötelezhető arra, hogy a má­sik tulajdonostárs tulajdoni hányadát megváltsa. Dr. M. J. Tv, 15.40: A hét pofon Aszlányi Károly regényének osztrák televízióváltozata. A 30 éves korában fiatalon elhunyt író „véletlenül” lett a toll em­bere. Eredetileg zenei pályára készült. Am első írói próbálko­zása olyan síikért aratott, hogy felcsapott újságírónak. Müvei­vel mindössze szórakoztatni akart, és szellemesen megírt történeteivel, színdarabjaival ez sikerült is neki. 26 éves volt, amikor — 1934-ben — megje­lentette a Hét pofon című re­gényét, amelyet most tv-filmen láthatunk. A cselekményt a te­levízióra alkalmazó Herbert Glattauer modernizálta, s a mai Angliában játszódik a történet. A mű a brit birodalmat száza­dokig összetartó konzervativiz­must támadja. A rendes mozi­film-hosszúságú tv-filmet Wolf­gang Liebeneiner rendezte, a főszereplők szinkronhangjai: Ráday Imre, Borbás Gabriella, Ats Gyula és Dobránszky Zol­tán. VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 5.55: Rákóczi induló. 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 6.10— 7.22: Kellemes vasárnapot! Köz­ben: 6.50: Műsorismertetés. Buda­pest és a vidék kulturális prog­ramjából. Utána: Körzeti időjárás­jelentés. 7.22: Múzeumi híradó. 7.25: Nagy családok. 7.55: Az MRT Közönségszolgálatának tájékozta­tója. 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásje- lentés. 8.05: Ot kontinens hét nap­ja. 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 10.00: Hírek. 10.03: A Gyermekrádió mű­sora. 10.52: Óvodások dalkincse. 11.05: Formos István verse. 11.13: Reklámturmix. 11.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: kb. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás jelentés, kb. 12.10: Édes anyanyelvűnk, kb.: 13.00: Egy korty tenger, kb. 13.10: Operettdalok. 13.30: Rádiólexikon. 14.00: Magyar muzsika tegnap és ma. 14.23: Lemezmúzeum. 14.50: New York-i levél. 15.00: Hírek. 15.05: Időjárásjelentés. 15.08: Szín­házi magazin. 16.05: Charles Münch vezényel. 16.58: Hallgatóink figyel­mébe! 17.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 17.05: Nótakedvelőknek. 17.50: Világlíra. 18.05: Anna Moffo éne­kel. 18.23: A pódium. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! 19.00: Hírek. Időjárásjelentés. 19.10: Sporthírek. Totó. 19.15: Egy rádiós naplójából. 20.05: Asszonyságok díja. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.00: Hírek. Időjárás jelentés. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.15: A Finn Rá­dió kamarakórusa énekel. 22-30: Könnyűzene. 24.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az evangélikus egyház fél­órája. 7-30: Orgonaművek. 8.00: Nagyobb lett a gyermekgondozási segély (í> ® <*)(£> fg> <*) <2> <§> <S> í ~ 1110 Hová rohantok? Mégcsak most jön a második fogás!... Öngól!., Év eleji gondok Dolgozzuk le a súlyfelesleget, pár hónap múlva itt a húsvét! (Zsoldos Sándor rajzai) KERESZTREJTVÉNY JÁTSSZUNK! Témánk a „TÉL”. Beküldendő szavaink mindegyikeben szerepei ugyanis a „TEL” szótöredék. VÍZSZINTES: l. A színészek sze­repűivel belsőleg azonosultak. 8. Hosszú nyakú paiaok. 14. Varos az Ukrán SZSZK-oan. 15. Tűzbe veti. 17. Turgenyev szülővárosa. 18. Be­cézett női név. 20. Vizet ad. 21. Lengyel légiforgalmi vállalat. 23. Ozmmm és kén vegyjele. 25. Rész­ben ketté! 26. Tanú egynemű be­tűi. 27. Korszak. 29. Népszerű bu­dapesti sportegyesület. 30. Állat­lak. 31. Középütt csattog! 33. Egy budapesti kerületből vaió. 36. Ko­márom megyei község. 37. Népsze­rű táncdalenekes (János). 39. Izom egynemű betűi. 40. Énekhang. 41. Vélt. 42. Egyensúlyozó artista. 43. Népszerű színésznő (Mariami). 45. Folyadék. 46. Liga egynemű betűi. 47. Játékos szellemi mérkőzés. 49. Harapd! 50. A rosszaknak virgá­csot hoz. 53. Vissza: ipari növény. 54. Kettőzve: dunántúli városunk. 55. Függ. 56. Mocsár. 57. Irka kö­zepe! 58. Dísze. 60. Bőr és akti- nium vegyjele. 62. Mutató névmás. 63. Ady múzsája. 65. Kártyalap. 67. Magához tér. 68. Louis Aragon felesége volt, francia írónő (Else). 70. Időszerűségét elvesztő. 72. Szá­razföldön és vízen is használható jármű. 73. Te vagy a győztes! FÜGGŐLEGES: I. Gondoztak. 2. Kanadai nagyváros. 3. „Az. . . álom”; (Krúdy Gyula regénye). 4. Némán elítél! 5. Tantál vegyjele 6. Női név. 7. Afrikai város Nigé­. . ta . , , . , ~ melléklete (Ism.). 23.13: Victor Má­A rádió és televízió műsora lat. Gyerme.krádió műsora. 8.3«: Mit Hírek. 150.05: Aczél János—Semsei PETŐFI RADIO hallunk? 9.00: Zene és előadómü- Jenő: Sólyom a sasi eszekben, tv- 4.35—7.59: Zenés műsor. 8.00: Hí­vészet. 9.40: Könnyűzene. 10.30: A film — II. rész. 20.55: „Kicsoda- rek. Időjárásjelentés. 8.05: Zeneka- közönség közbeszól. 10.10: Vasár- Micsoda?”, fejtörőjáték. 21.30: Hí- rj muzsika. 9.00: Hírek. 9.03:^ ^ A napi koktél. 12.10: Jó ebédhez szól rek. — Sporthírek. a nóta. 12.57: Aranygyűrű. 13.15: Időjárás- és vízállásjelentés. 11.00: Táskarádió. 15.00: Sztravinszkij: A tűzmadár. 15.28: Magyar együtte­sek felvételeiből. 16.00: Hírek. Idö- járásjelentés. 16.05: A vasárnap HÉTFŐ Gyermekrádió műsora. 10.00— 11.15: A zene hullámhosszán. Köz­ben: kb. 10.30—1(1.35: Néhány szó zene közben. 11.00—11.05: Hírek. Időjárás jelentés. 11.15: A jugoszláv Alpok. 12.00: Operaegyüttesek. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Uj oktatási módszer a Szovjetunió­KOSSUTH RADIO 1.35—7.50: Zenés műsor. 8.00: Hí­sportja. 16.15: Mikrofon előtt az rek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsor- __ _____ Ir odalmi szerkesztő. 16.55: Fúvós- ismertetés. 8.U: Budapest és a vi- ban. 13.20: Kudály-művek. 13.15: zene táncritmusban. 17.09: A köz- dék kulturális programjából. 8.15: időjárás- és vízállásjelentés. 11.00— oktatás fóruma. 17.29: Hanglemez Népdalok, néptáncok. 9.01: Felelet is.oo: Kettőtől halig. MK. 17.31: Emlékem Casalsról. III. rész (ism.). 9.26: Rádióbörze. —•- —*-*” 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: 9.30: A hét zeneművei. 10.00: Hi­18.00: Hí­rek. Idő járás jelentés. 18.05: Külpo­litikai figyelő (ism.). 18.20: Uj Sporthírek. Totó. 18.10: A Rádió- rek. Időjárásjelentés. 10.05—10.30: könyvek (ism.). 18.23: Közkívánat­... - . 1, _ __... , 1A '*A • I,' n.lr n t.n -foHór v i - t n or. Fa nl.lA 1(1 OA * TA nctól sz ínház múzeuma. 19.25: Operett- Iskolarádió. 10.30: Fekete-fehér vi- dalok. 19.35: Tudósaink arckép- lág? 10.45: Zenekari muzsika. 12.00: csarnoka. 19.50: Jó estét, gyere- Deli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? kék! 20.00: Hírek. Időjárás jelentés. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: Da- koktél. 13.30: Nóták. 13.50: Vála- róczi Bárdos Tamás feldolgozásai- szolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes ból. 20.40: Otto Klemperer opera- anyanyelvűnk. 14.10: Lendvay Ka­felvételei. Közben: 22.19: Hírek. Időjárásjelentés. 24.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás- jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.03: Zenekari muzsika. 9.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műso­rából. 10.00: Uj Zenei Újság (ism.). 10.35: Orosz Júlia és Szalma Fe­renc énekel. 11.09: Irodalmi folyó­irataink. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10: Debussy- müvek. 13.02: Üj lemezeinkből. 14.26: My fair Lady. 14.51: Mű­vészlemezek. 16.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 16.05: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.07: Csak fiataloknak! 17.07: Sámson és Delila. 18.00: Hí­rek. Idő járás jelentés. 18.05: Kap­csoljuk a 6-os stúdiót. Közben: 18.50: A magyar költészet száza­dai. 19.05: A hangverseny közv. folytatása. 19.45: Mahler: IV. szim­fónia. 20.41: Kaleidoszkóp — a sakk világáról. 23.00: Hirek. Időjá­rásjelentés. 23.10: Műsorzárás. ra. 19.25: Reklám. 19.30: Jó estét, _________ gyerekek! 19.35: Kapcsoljuk a Ze­Dé li Krónika. 12.20: Ki nyer ma? neakadémia nagytermét. Közben: kb. 20.25: Esti Krónika II. kiadás, kb 21.35: Szappanos Lukács örök­sége. kb. 22.05: Verbunkosok, nó­ták. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Schönberg: Három szatíra. Op. 28 . 23.30: A hét zeneműve (ism.). 24.00: Hírek. Időjárás jelen­tés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. miiló dalaiból. 14.20: Operettdalok. 14.39: Vallomás a műfordításról (ism.). 15.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 15.10: Iskolarádió. 15.50: A világgazdaság hírei. 15.55: Hall­gatóink figyelmébe! 15.56: Rádió­színház. 16.53: Dvorzsák: Esz-dúr polonéz. 17.00: Hírek. Időjárásje- 18.05: Isikolarádió. 18.25: Huszonöt lentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: A világűr csavargója. 18r20: Schu­mann: Tarka lapok. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! 19.00: Esti Kró­nika. 19.30: Sporthíradó. 19.45* BUÉK perc beat. 18.50: A Zsebrádiószín­ház bemutatója. 19.09: Magyar ze­neszerzők. 19.35: Mozart-müvek. 20.30: Hírek. 20.33: Shelly Manne kvintettje játszik. 20.56: Láttuk, hallottuk (ism.). 21.16: Zenei pano 1974! (ism.). 22.00: Hí- ráma. 21.45: Hangfelvételek — fel­rek. Sport. Időjárásjelentés. 22.20: A Rádió Kabarészínházának zenés Ma 10.30-kor a tv-ben: sőfokon. 23.00: Hírek. Időjárásje­len tés. 23.20: Műsorzárás. Ki játszik ilyet? TELEVÍZIÓ A most induló sorozat minden vasárnap délelőtt jelentke­zik majd egy-egy adással. A kezdés időpontja azt sugallja, 9.oo: sprechen sie Deutsch? né- hogy a Ki játszik ilyet? gyerekműsor, de a szerkesztő, Szabó met nyelvtanfolyam, Péter beteg Télávtn elmoedta hoov p7 knránt^infs íítv (ism.). 9.25: Zsebtévé (ism.). 10.00: eimonaia, DO”f1,K KOranismcs Így. ............. Mi chái úr kalandjai (lengyel film- — Elsősorban valóban gyerekek reszere es gyerekek koz­sorozat, ism.). 13. a kaminyici hek- reműködésével kerül vetítésre egy-egy adásunk, amelyet Var- BákS‘3mű^rí4tLlkréJzet?(s^nIs“ gha Balázs vezet. Azok a játékok viszont, amelyeket a műsor- 10.50: Leonard Bernstein a muzsi- vezető irányításával a gyerekek eljátszanak, nemcsak szóra- kárói, hangverseny fiataloknak, koztatóak — tanulságosak is. S ez a része a dolognak már a (éfm )CS n «I -Z a’z“1 él “mL«ílrek“mi- felnőtteknek, pedagógusoknak szól. Arról van ugyanis szó, nős ég énen őrzése, riportfilm. 14.13: hogy Vargha Balázs régóta igyekszik a gyakorlatban is bebizo­nyítani, hogy szórakoztatva és gondolkodtatva kell megtanítani a gyerekeket a különböző komoly ismeretekre. Ahogyan Vargha Balázs elmondta, ez a teória sok pedagógusnál is ellenzésre ta­lált, s ezért műsorunkkal bizonyítani is szeretnénk, hogy el­gondolásunk életrevaló, s megfelel a korszerű pedagógia „gon- sanzonra ... Madarász Iván és dolkodásra nevelés” tételének. Papp Zoltán dalai. 17.20: La Fon- — Miről lesz szó az első adásban? fUmIororotI\X8e^dta"zlkc"£'> . ~ Röviden: a fejről. A fej szó különböző jelentéseit és a (színes). 17.35: Rckiámműsor. 17.40: szoösszetetelekben való szerepét vizsgálják meg a résztvevők. Telesport, „az év ifjúsági sporto-, s játékosan, ahogyan a cím jelzi, ami egy népi mondóka első Lrainkat'llánSjukl iSAS: F.slV mc- sora, s amely így hangzik: „Ki játszik ilyet — majd megmon- se (színes). 19.10: A „Hét”. 20.00: dóm milyet!” riában. 8. „Porgy és.«."; (Gersh­win). 9. Ráslner „A repülő osz­tály’-ának főszereplője. 10. Kiej­tett betű. 11. „.. . madár”; (Mó­ricz Zsigmond műve). 12. A Szov­jetunióban élő nép. 13. Inni adou. 16. Magyar film Dózsáról. 19. Víz­vezeték látható vége. 22. Fej ré­sze. 24. Hosszúkás levelű lapu. 28. „Az” oldalig. 29. Dologtalanul kó­szál. (Német eredetű szó.) 3£. Ko­márom megyei község. 34. Őrzött tudat. 35. Nem esik tovább. 36. . . . stadt; ausztriai város. 38. Sze­szes ital. 41. Hidrogén, oxigén és vanadium vegyjele. 43. Csíkokra vágott, gyúrt tészta. 44. Odarende- lé. 48. Eiőáilítá. 50. Dunántúli bor­vidék központja. 51. Határhegység kontinensek között. 52. Téli ruha­darab. 59. Női név. 60. Beszédhang jele. 61. Eltulajdonít. 62. Elgázo.. 64. Aloé magánhangzói. 65. Orosz költő, műfordító (Afanaszij, 1820— 1892). 66. OLY. 67. Vér kevert be­tűi. 69. Elek! 71. Hosszú és rövid magánhangzópár. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., 8., 42., 47., 72., 73. és a függőleges 16., 43. számú sorok megfejtése. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ egy hét. Az 1973. december 16-i kereszt- rejtvényünk helyes megfejtése: (Vízszintes 3:) Szívek csapdája csodaszép verem. Függőleges: 16) Hol lesben áll a pajkos szerelem! — Könyvjutalomban részesültek: Dömötör Ödön 10225 Budapest, Ba­ka u. 3., Stéhli Ferenc 1183 Bp., XVIII., Nyitra u. 5., Ihász Gyula 1134 Bp., Róbert K. krt. 40., Szeles Györgyné 2441 Százhalombatta, Vöröscsillag u. 15., Gál Józsefné 2340 Kiskunlacháza, Tompa u. 4., Haraszti Emil 1067 Budapest, Eöt­vös u. 34., Ormándy Máténé 2633 Ipolytölgyes, Petőfi u. 15., Rasko- vics Lyubica 2309 Lórév, Kossuth L. út 98., Popovics Zsófia 2300 Ráckeve, Ady Endre u. 31., Wy Ottóné 2230 Gyömrő, Mátyás u. 72. GYERMEKREJTVÉNY ■1 2. 3 4 5 <6 4 6 4 (0 U a. <3 14 15 i£> 4 !b «? 2ű U IZ 15 14 Állatok, növények — közelről, is­meretterjesztő filmsorozat XI. rész: Növények növekedése. 15.05: Üti- rajzfilm Japánról, csehszlovák rö­vidfilmsorozat V. rész (ism.). 15.40: A hét pofon, magyarul beszélő osztrák tv-film. 17.05: Sanzonról — Pajtások! A sportújságírók az el­múlt év végén szavazás alapján döntöttek arról, hogy ki volt az „ÉV legjobb sportolója”. VÍZSZINTES: 1. Melegvizű sóstavairól híres erdélyi gyógyfürdő. 6. Te és ö! 7. A levélborítékról nem hiányozhat. 9. Ottó egyik fele! 10. Férjes nő. 11. Török női név. 13. Cserháti várrom, mely már a XIII. század közepén fennállott. 15. 1973 legjobb férfisportolója, kajakozó, a SZEOL versenyzője (Géza). 18. Ugyancsak. 19. Kis Ibolya. 20. Csak belül érző? 2l. 1973 legjobb női sportolója, ví­vónő, a VM Egyetértés tagja (Ildi­kó). 22. Igazgatói rövidítés. 23. Tapolcai Atlétikai Club. 24. Oko­zatot szül. FÜGGŐLEGES: 1. Csillag idegen nyelven (STAR). 2. Szovjet gépkocsimárka. 3. 1973. legjobb csapata címet ez a váloga­tott csapat nyerte el. 4. Tengeri hal, májából készül a csukamáj­olaj. 5. Édesapa, itt nem becézve. 7. Fortély, melyet a labdarúgók is alkalmaznak. 8. A kikötő gátja. 11. Fölöslegesen beszél, fecseg. 12. Ad­dig jár... a kútra, míg el nem törik. 13 Közép-amerikai köztár­saság. 14. Nagyon vigyáznak rá. 16. Hullottak a könnyei. 17. Itt le­het vásárolni. Pajtások! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és január 13-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a januári jutalomsorsolásban. Heti jogi tanácsok

Next

/
Thumbnails
Contents