Pest Megyi Hírlap, 1974. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-30 / 24. szám
1974. JANUAR 30.. SZERDA 7 V- j 1 MEGYEI További 10 ezer h:klóron Gépesített zöldségtermesztés A szakirodalom éves zárszámadása E héten kezdődik a mezőgazdasági könyvhónap Kedden a szakszervezet Jókai utcai székházéban az idei gazdasági és szakszervezeti feladatokról tanácskozott a MEDOSZ központi vezetősége. Dr. Dimény Imre mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter előadásában kiemelte, hogy a mezőgazdasági, az erdészeti és a vízügyi üzemekben 1973- ban megvalósultak a tervezett fejlesztési programok, és a termelési érték is a tervezettnek megfelelően növekedett. A gépesített nagyüzemi zöldségtermesztés területét 10 ezer hektárral bővítik, és további 5 ezer hektáron teremtik meg a gépesítés feltételeit a mezőgazdasági üzemekben, s ebben a munkában nagy részt vállalnak majd az állami gazdaságok. Meggyorsult a mezőgazdasági termelés fejlődési üteme. Ennek számos összetevője van, a közgazdasági szabályozó rendszer mellett kell megemlíteni a mezőgazdaság megalapozott műszaki és anyagi feltételeit, de szólni kell a hozzáértésről, a szakképzettségről is, ami nélkül ugyancsak nem lehetett volna j előbbre lépni. Az elkövetkező j időkben még nagyobb szerep i vár a mezőgazdasági tudó- j mányra. Többet kell termel- i nünk de kevesebb területen és ’ kevesebb emberi erővel. A rpe_ zőgazdasági termelésbe bevont földterület is csökken. SokszoMegkezdték a sztereó magnetofonok gyártását a BRG-ben. Az új magnók még ebben az évben az fizietekbe kerülnek. Az MK—43 típusú gépek nullszériáját már ellenőrzik. rosan megnő tehát a könyvek, a tudomány szerepe. Harminchárom mű — 136 ezer példány A szakirodalom fontosságára hívja fel a figyelmet a minden esztendő februárjában megrendezésre kerülő mezőgazdasági könyvhónap. Az idén 33 mű szerepel a könyvhónap listáján 156 ezer példányban. E könyvek Pest megye mezőgazdaságának is nagy segítséget tudnak nyújtani. így például a zöldségtermesztés növelése az egyik legfontosabb népgazdasági feladat, különösen ebben a fővárossal közvetlenül érintkező megyében. A könyvhónapra megjelent művek között is a kertészeti szakkönyvek vannak túlsúlyban: 8 mű jelent meg csaknem ICO ezer példányban, s túlnyomó többségük olyan, amelyet a kiskerttulajdonosok is haszonnal for_ gathatnak. Az ilyen művek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. Nem véletlen, hogy Prohászka: Szőlő és bor című munkája eddig 260 ezer példányban jelent meg, ott van minden házban, amelynek kertjében szőlőt termelnek, ahova lugasokat telepítenek. Az idei könyvhónapra másik, borászattal foglalkozó ismert szakkönyv is megjelent dr. Kádár Gyula szerkesztésében. Ez részletesen foglalkozik nemcsak a szőlő feldolgozásával, de a borok kezelésével is. Horváth Sándor népszerű könyvét, amelynek Szőlő a házikertben a címe, új kiadásban jelentette meg a Mező- gazdasági Könyvkiadó. Három szerző: Janata Vilmos—Prohászka József—Ud- vardi László a burgonyatermesztés technológiáját írta meg. Ezen a téren nagy szükség van a korszerű termelési technika elsajátítására, mert a régi módszerekkel nem tudjuk már ellátni a piacot. PélA pályaválasztási gondok megoldásához kívánunk segítséget nyújtani szakmunkástanulók felvételével. FELVESZÜNK: GYÓGYSZERGYÁRTÓ. VILLANYSZERELŐ. HEGESZTŐ, GÉPSZERELŐ ÉS CSŐSZERELŐ TANULÓKAT. Fiúknak kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Sportolási, szórakozási lehetőségek, szociális juttatások. Aj ipar várja — a Chinoin tanítja a fiatalokat. Jelentkezni lehet: ;%H Chinoin Gyógyszergyár Oktatási Osztály. Budapest IV., Tó utca 1/5. da volt erre a múlt esztendő is: burgonyából nagy mennyiségben volt szükség importra. Ha a könyv tanácsát megfogadják a gazdaságok — mert ez a mű főleg a szakemberekhez szól —, akkor jövőre nem lesz burgonyagondunk. Kertészkedés A megye kertészeteinek vezetői sok hasznos dolgot tanulhatnak Tomcsányi Pál Piacos kertészet című művéből, amely az első magyar kertészeti marketing. Köztudott már, hogy nem elég megtermelni a gyümölcsöt Cegléd, Nagykőrös kertjeiben és másutt a homokon, hanem azt piacra is kell vinni. A piacos kertészetről szóló könyv ehhez nyújt jól hasznosítható gyakorlati ismeretanyagot, és segíti ezzel az értékesítést és az áruforgalom irányítását. A kertészeti ághoz tartozik a gombatermesztés, de ide sorolhatjuk a Lelkes Lajos szerkesztésében megjelent Vi- rágoskért-pihenőkert című nagyszabású munkát is. Nem is gondolná az ember, mennyi mindent kell tudni ahhoz, hogy kellemes pihenőkertet alakítson ki. Ehhez ad segítséget, sok-sok jó tanácsot a könyv. És még egy csemege: könyv jelent meg a kerti rózsák gondozásáról, ápolásáról, szemzéséről. A könyv írói a német Haenchen fivérek. Ez az első „rózsakönyv”, miután már jelent meg könyv dáliákról, orchideákról és orgonákról. A A l la ttenyésztóknek Másik kulcskérdése a megye mezőgazdasági fejlesztésének — s különösen nagy feladatot ró minden, mezőgazdaságban dolgozóra — a hús- program. Az állattenyésztéssel öt mű foglalkozik az idei könyvhónap könyvei közül. Kiemelkedő alkotás dr. Dimény Imre munkája, Az állattartás gépesítésének ökonómiája (az Akadémiai Kiadó gondozásában), amelyet korábban már ismertettünk lapunkban. Jelentős segítséget nyújt szarvasmarha-tenyésztőinknek Runov szovjet tudós műve, aki megvizsgálta az USA és Kanada hústípusú szarvas- marhatartásának irányzatait, s könyvében elmondja az ott szerzett hasznos tapasztalatokat. Ugyancsak érdekes állat- tartási szakkönyve az idei könyvhónapnak Czakó József műve a gazdasági állatok viselkedéséről. Haraszti Ede: Az állat és a legelő című könyvével járul hozzá a szarvasmarhaprogram mielőbbi megvalósításához. A baromfitenyésztést Kiss István második átdolgozott kiadásban megjelentetett Baromfikeltetés című könyve képviseli. Gépesítéstől a növényvédelemig A könyvhónapban egyébként az említett műveken kívül öt új mű foglalkozik gépesítési kérdésekkel, 6 gazdaságtudománnyal. 4 növény- termesztéssel, 2 növényvédelemmel és egy-egy munka az élelmiszeriparral, az általános tudományokkal és az ismeret- terjesztéssel. Dr. Soós Gábor államtitkár mondotta, hogy a könyvhónap olyan, akár a szakirodalom éves zárszámadása. Remélhetően az idei gazdag könyvtermés kedvező hatású lesz arra a másik zárszámadásra is, amely a terméseredményeket veszi majd számba jövőre. ___________ I. S. Vi lágrekorder trófeák Vadgazdálkodási kiállítás nyílt Hódmezővásárhelyen. Egy hónapig látható itt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum válogatott anyaga: többek között világrekorder trófeák és őzagancsok. Látványos része a bemutatónak a természethű környezetbe állított mintarezervátum a lazánkban költő és átvonuló madarakkal: böjti- és fütvülc récékkel, cankókkal. havasi oartfutókkal, vörös- és kanalas gémekkel, gulipánokkal és egyéb hasznos madarakkal. MAGYARÁZOM A TÖRVÉNYT II. Bűntettek és vétség Korábban — a Büntető Törvénykönyv 1972-ben életbe lépett módosítása előtt — az igazságszolgáltatás csak bűntetteket ismert, a kis és a nagy ügyek között csati az ítélet tekintetében volt különbség. Most már a büntető törvény a bűncselekményeket két nagy csoportra osztja: bűntettekre és vétségekre. Az új, most életbe lépő büntető eljárási törvény ennek megfelelően tesz különbséget bűntetti és vétségi eljárás között. Gondatlanságból A vétségek körébe tartoznak a gondatlanságból, tehát nem szándékosan elkövetett bűn- cselekmények, továbbá egy sor olyan cselekmény, amely sem a társadialom és a népgazdaság, sem az állampolgárok biztonsága szempontjából nem tekinthető veszélyesnek. Eljárás szempontjából ezekhez sorol a büntető eljárási törvény néha olyan cselekményt is, amely egyébként bűntettnek minősül. így a közveszélyes munkák erű lés, üzletszerű ké- jelgés és annak elősegítése, a vásárlók megkárosítása, garázdaság, tartasd kötelezettség elmulasztása, továbbá egyes devizagazdálkodási bűntettek, testi sértés, lopás, csalás, orgazdaság, sikkasztás és rongálás bűntette — ha a törvény szerint 3 évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés nem szabható ki. A vétségi eljárás szabályait kell alkalmazni akkor is, ha vámibűn- tett miatt folyik eljárás. Az ilyen cselekmények gyanúsítottainak vallomásukról éppúgy kell jegyzőkönyvet felvenni, mint a bűntettek esetében. A nyomozás során végzett többi mozzanatról azonban — tanúk kihallgatása, szemle, bizonyítási kísérlet stb. — csak jelentést kell készíteni. Hasonló egyszerűsítés lép életbe az eljárás további részében is: az ügyésznek nem kell hosszú és bonyolult vádiratot szerkesztenie, csupán ß lényeges adatokat tartalmazó vádindítványt kell a bíróság elé terjesztenie. Egyesbíró A bíróság ügymenetét ugyancsak egyszerűsíti, hogy a vétségi ügyekben nem kell háromtagú tanácsiban döntenie, a törvényes feltételek fennállása mellett egyesbíró hoz ítéletet. Az egyesbíró — % korábbi gyakorlattal szemben — ma már maga is választott tisztséget tölt be, tehát ítélkezési gyakorlatában választóinak akaratát hajtja végre- Arra viszont, hogy apróbb lopások, rongálások, kocsmai verekedések és hasonlók ügyében a hivatásos bírón kívül még két ember idejét és munkaerejét igénybe vegyék, a mai viszonyok között már nincs szükség. Különbséget tesz az új törvény a kis ügyek (vétségek), a bűntettek és a kiemelkedő jelentőségű, vagy igen bonyolult ügyek között. Az elsőben egyesbíró, a másodikban háromtagú, kiemelkedő jelentőségű ügyekben öttagú tanács tárgyal és hoz ítéletet. Általában az élet elleni és hasonló nagy jelentőségű ügyek tartoznak az öttagú tanács elé. A bűntettek nagy többségében háromtagú tanács ítélkezik — ugyanúgy, mint eddig. (Az egyesbírói intézmény nem új fogalom a magyar jogban:néhány évtizeddel ezelőtt hasonló volt a gyakorlat, a kisebb jelentőségű ügyekben, vétségekben egyesibíró élé állították a vádlottat). Szabadlábon A gyanúsított, illetve a vádlott az ellene folyó eljárás során — a törvény betűje és szelleme szerint ez az általános —, szabadlábon védekezik. Ez összefügg azzal a már említett alapelvvel, hogy mindenki ártatlannak tekintendő addig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli. Az őrizetbe vétel és az előzetes letartóztatás csak kivétel, mert az állampolgári jogokat korlátozó kényszerintézkedés. Ilyen esetekben, továbbá, ha a gyanúsított korábban meg- szósött, elrejtőzött, vagy ha várhatóan súlyos büntetéstől féltében előreláthatólag megszökne és ha személyazonossága nem állapítható meg — az ügyész, illetve az ügyész jóváhagyásával a rendőrség elrendelheti az előzetes letartóztatást. Ez iegiejjtiob egy hónapig tarthat, de ha a nyomozás egy hónap alatt nem fejeződött be, akkor a járási vezető ügyész egy hónappal, a megyei főügyész még egy hónappal meghosszabbíthatja. Három hónapnál hosszabb ideig csak _a legfőbb ügyész hozzájárulásával — tehát egészen kivételes esetben — lehet csak valakit előzetes letartóztatásban tartani. Attól kezdve, hogy az ügyész a vádiratot benyújtotta, a terhelt további sorsáról a bíróság határoz: szabadlábra helyezi vagy fenntartja az előzetes letartóztatást az eljárás jogerős befejezéséig. Az előzetes letartóztatásban töltött idő semmiképpen sem lehet több, mint amilyen tartalmú szabadságvesztésre az elsőfokú bíróság ítéli a vádlottat, s ha egy évnél tovább tart, a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálja az előzetes letartóztatás indokoltságát. Azonos jogok Sokoldalúan védi tehát a törvényességet az új büntető- eljárási törvény, kifejezve a törvény előtti egyenlőség elvét- Ez az egyenlőség jut kifejezésre a törvénynek abban az alapelvében is, hogy „A bírósági eljárásban a bizonyítás során a vádlót, a terheltet és a védőt azonos jogok illetik meg". A terhelt helyzetéről már volt szó, beszéltünk a védőről is, akinek ugyanolyan jogai vannak, akár a gyanúsított, illetve családja bízta meg a védelemmel, akár hivatalból rendelték ki. Az ügyésznek — mint erről az ugyancsak 1973-ban az országgyűlés által elfogadott ügyészségi törvény in tézkedik — egyik feladata a vádemelés. De a nyomozás során — sőt, még a büntetés végrehajtása idején is — neki kell felügyelnie a törvényesség megtartására. Ebben a minőségben tehát védi a gyanúsított, a vádlott, illetve au eliten jogait. A törvény arról is rendelkezik, hogy 02 ügyésznek joga van fellebbezést bejelenteni a vádlott javára is. Akár a vádlott, akár a védő, akár az ügyész jelent be fellebbezést, az ügy a másodfokú bíróság elé kerül, amely jogerős, végrehajtható ítéletet hoz. Ha egyik fél sem fellebbez, az elsőfokú ítélet emelkedik jogerőre. Vannak azonban eseteik, amelyekben az egész eljárás a fentieknél gyorsabban, illetve ettől eltérő módon zajlik le. Legközelebb ezekről lesz szó. Várkonyi Endre (Folytatjuk)