Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
PES1 iiECiei KJűrlap 1973. DECEMBER 9., VASÁRNAP Néhány jegyzet paraszti krónikáinkról A KORUSMOZGALOM NÉPSZERŰSÍTÉSEBEN A diák kéziratot hozott Pest megye az elsők között Fontos kérdésről, a ráckevei parasztkrónikákról írt Mészáros László a közelmúltban a Pest megyei Hírlap hasábjain. Néhány kiegészítő jegyzetemet azért társítom az íráshoz, mert a kérdés némileg összetettebb, mint azt Mészáros László látja. Mészáros László azt írja a parasztnaplókról, hogy „Sajnos napjainkig országosan alig negyedtucatnyit (!) publikáltak közülük, felmérésükre még kísérlet sem törtéjit.” Vitatkozom azzal a megállapításával is. hogy a tudományos kutatás alig néhány évtizede figyelt fel a falusi, mezővárosi feljegyzésekre. Cazdapolgárek n p'ói Jól látja cikkírónk, hogy a paraszti krónika születésének színhelye a falu, vagy a mezőváros, hiszen írójától bizonyos íráskészséget kell edvárni. Ezért a paraszti krónika írói általában kisebb mezővárosi iskolába •jártak, elvégezték a helyi latin iskola néhány osztályát, gyakran tagjai voltak egy-egy céhnek, ahol ismét némi íráskészségre tehettek szert, például mint a céhnaplók ösz- szeállítói. A dunántúli városok társadalmi peremén élő német gazdapolgárok naplóinak se szeri, se száma. Sőt, ezek feltárása is már a múlt században elindult. A soproni Ritter János György pl. a kuruc szabadságharc soproni eseményeit írja le 1704-ből, írója iparos- gazdapolgár volt A naplót még a múlt században kiadta Paur Iván tudós levéltáros, majd újra az akadémiai Mo- numenta sorozatban Thaly Kálmán. Gazdagabb szőlőművelő soproni polgár volt Csá- nyi János is, aki német nyelven írt Magyar krónikát, bemutatva az 1670—1704 közötti éveket. (Ez a Magyar Történelmi Tárban jelent meg 1858- ban...) Mehetünk korábbra is. Payr György és Payr Mihály gazdapolgárok krónikája az 1584—1700 közötti időszakot foglalja össze, több kéziratos másolata ismeretes, 1942- ben kiadták. Ez már önmagában három — akár négy is! — kiadott krónika, paraszti szerzőktől és Sopronból. A paraszti krónikák műfajának felmérésére több igényes tanulmány áll rendelkezésünkre, ezek közül Gyenis Vilmos írására hivatkozom, „Emlékirat és parasztkrónika’’ címmel, azért is, mivel néhány további fontos tanulmányt sorol fel, és szerintem helyes elméletet vázol a paraszti krónika származásvilágára. A paraszti emlékiratot nem származtatja a nagy emlékirat-vonulatból, Bethlen Miklós vagy Bethlen Kata Emlékirataiból, vagy a Rákóczi Vallomásokból. Ezekhez a paraszti feljegyzésíró hozzá sem juthatott. Sokkal inkább közel járunk az igazsághoz, hogy a naplók megfelelőit a kisnemesi-polgári emlékiratban keressük, olyanokban, mint Segesvári Bálint krónikája, vagy Engedi Lakatos Márton Emlékezetnek könyve című írása, említhetnénk persze más XVII—XVIII. századi naplósorozatokat is. Ha valóban kis számban, de ismeretes az utóbbi időszakból naplókiadvány Gázon István parasztverselő önéletrajzi írása — Nagy Czirok László kiadásából és Orosz István paraszti-önéletrajza, melyet kiváló bevezetéssel Bálint Sándor tett közzé, öreg Gyüker József múlt századi naplóját éppen Gyenis Vilmos elemezte. Fel árul a ráckevei céh világ És most a ráckevei parasztkrónikákhoz. Itt sem két naplóval lehet számolni, még kétszer kettővel sem. Váradi Szabó nótárius 1650 körüli naplójegyzetei még polgári iratnak tekinthetők, de az említett Kneitner-n apló mellé társul az Árpád Múzeum gyűjteményében Kayser János molnár múlt századi naplója, izgalmas beszámoló a szabadságharc időszakából. Beremé- nyi Gábor dömsödi földműves múlt századi naplóját, közmondásgyűjteményét Papp Julianna volt diákunk juttatta el a múzeumba. A ráckevei gazdag céhvilág mintájára a szegényparasztok szervezkedésére megszületett a Paraszt Céh is, a céh jegyzőkönyvét Kiss Gábor dolgozta fel pályamunkájában. A céh életéről Szokoly Endre írt néhány éve a Pest megyei Hírlapban, a Kayser- krónikáról csaknem 10 éve ugyancsak a Pest megyed Hírlapban írtam jómagam. És mindig van újabb anyag. Most van feldolgozás, alatt Boros Ríván ráckevei paraszttakács 1840-től vezetett és a közelmúltban előkerült naplója, omniáriuma, ami annyival is érdekesebb, mivel még kedvelt olvasmányait is lemásolta, váci egyleveles kiadványokat, vagy a Nemzeti dal-t azon frissében, ahogy az ismertté vált. Még izgalmasabb az az ács-jegyzetgyűjtemény, amely az 1770-es években németülkezdődik, és a múlt század közepén egy Bétsi nevű magyar ács jegyzeteivel zárul. Olvashatunk itt is a hétköznapi gondokról, dunai árvizekről, sőt az 1. kéz könyvtár jegyzékének töredéke is ott van a zsebbe való kis könyvben. Még azt is tudjuk, így, hogy mit olvastak parasztiparos naplóíróink. Nyomtatásban is Mindezekről a paraszti kéziratokról nagy számú feldolgozás készült. A kéziratos pályamunkák (pl. Juhász Agnes feldolgozása a Kneitner-naplóról, Túri Erzsébeté ugyanarról) a Néprajzi Múzeum, ill. a Pest megyei Levéltár gyűjteményében található. Kovácsné Pau- lovits Teréz díjat nyert pályamunkában írt az egész műfajit UTOSZER » IT ! Minden típusú személygépkocsi- alsó és felső mosását, zsírozását, olajcseréjét,- motor, futómű, fék, fényszóró műszeres beállítását,- kerék kiegyensúlyozását,- valvoline alvázvédelmét,- karosszéria javítását és fényezését vállaljuk. Előzékeny, gyors kiszolgálás As ,. ÍJ ni ver stíl9 9 Aítjisz AUTÓSZERVIZ üzemében a 31-es főútvonal mellett, a 28-as kilométerkőnél. Maglódon. ról, így pl. az életrajzot is tartalmazó házalapító levélről, a paraszti iratgyűjteményekről, pl. a makádi Doktor család múlt századi iratairól. Ju- jiász Ágnes, most már a deb- receni egyetem néprajzos hall- ■ rratőja a felsorolt naplók gene- j zisét készíti Újvári Zoltán í kandidátus irányításával. Tör- j tént tehát már egy és más. J Egyben persze csak helyeselni j tudom Mészáros László írását: minél többet fel kell kutatni a paraszti múlt emlékeiből, és jó lenne a nagyszámú Csepel-szigeti kéziratot nyomtatva is mielőbb olvasni. Ezt Mészárossal együtt mi is sürgetjük. Kovács József László kandidátus A KÓTA közgyűlése Tizenegyedszer Meghirdették a Kis Jankó Bori pályázatot A híres mezőkövesdi hímzőasszony, Kis Jankó Bori emlékére kedden hirdette meg az újabb pályázatot a Borsod megyei tanács művelődési osztálya. A jövőre 11-ik alkalommal megtartandó hímző művészeti pályázatra nemcsak a különböző háziipari szövetkezetek, hanem az egyes megyékben és tájegységekben az eredeti motívumok felhasználásával dolgozó hímzőszakkörök tagjait is meghívták. Az immár hagyományos hímzőpályázatra a korábbi évekhez hasonlóan várják a matyóföldi hímzőasszonyokon kívül a kalocsai, a buzsáki, a palóc és más néprajzi tájegységek nép- művészeti, szakköri tagjait is. Az elmúlt évek színvonalas pályamunkái alapján jövőre a korábbinál több díjat adnak át. Az 1974 augusztusában megtartandó immár hagyományos Kis Jankó Bori kiállításon mutatják be a legszebb népi hímzéseket. Ez alkalomból ismét megrendezik a hímzőasszonyok országos tanácskozását. A nívódíjjal kitüntetett három hímzöasszony a következő, 1975-ös kiállításon külön gyűjteményes anyaggal szerepel majd. Tegnap délelőtt a Fészek | Művészklubban tartotta meg a I Kórusok Országos Tanácsa a szokásos, kétévenként megrendezésre kerülő közgyűlését, melyen mintegy 250 meghívott vett részt: állami, társadalmi szervezetek és intéz- | menyek vezető munkatársai, a kórusmozgalmat támogató vállalatok vezetői, énekkari tagok, karmesterek, zeneszerzők, zenetudósok, zenepedagógusok és zenekritikusok. A jelenlevők közt volt Pest megye képviseletében Bánáti Gézáné énektanár, országgyűlési képviselő, Makiári József Liszt-díjas karnagy, Kovács Lajos, a KÓTA megyei- titkára, Szentey Marianne megyei ének-zene szakfelügyelő, Sára Ferenc, a Galgamente Népi Együttes vezetője és Orosz Tamás, a váci Vox Humana kórus tagja, valamennyien a KÓTA megyei elnökségének tagjai. Számottevően fejlődött hazánkban a kórusmozgalom — állapította meg a közgyűlés. Maróti Gyula, a tanács főtitkára beszámolójában elmondta; hogy hazánkban jelenleg több mint négy és fél ezer kórus működik, csaknem három- százezer taggal. Részletesen elemezte a kórusmozgalom eddigi eredményeit és ismertette azokat a problémákat, melyek még megoldásra várnak e téren. A referátumot követő vitában a felszólalók rámutatták: fontos tennivaló a kórusmozgalom további népszerűsítése — itt említjük meg: Pest megye igen jelentős eredményeket mondhat magáénak már most is —, ezzel kapcsolatban az énekkarok ellátása megfelelő karvezetőkkel, a kották beszerzésének könnyítése, a kórusvezetők továbbképzése. Foglalkoztak a felszólalók azzal is, hogy minél több szakmunkásintézetben, illetve kollégiumban kell kórusokat szervezni, ezáltal megszerettetni a fiatalokkal a zenét. 1970 júniusában alakult a KÓTA, és szinte heteken belül születtek meg a megyei kórusszervezetek, az elsők közt volt Pest megye is. Az elmúlt évek alatt a megyében a kórusszervezet állandó és fokozatos fejlődésének lehettünk tanúi, s ez elsősorban annak köszönhető, hogy a közös cél érdekében éppen a kórusszervezet keretei közt sikerült a megyei erőket egyesíteni. Egyre többen vállalnak szerepet a kórusmozgalom megyei akcióinak szervezésében és mindez már eddig is szép sikerekben és eredményekben mutatkozott meg: a megyei kórusok közül nemegy színvonalas műsorával országos hírű lett, sőt külföldi vendégszereplések alkalmává méltón képviselték a hazai kórusmozgalmat. D. G. G. TV-FIGYELO A választás szomorúsága. Ügy látszik, most már mindennapossá válik, ami nem is olyan régen még kivétel volt: a választás. Ahogy növekszik- gazdagodik a második műsor — ha jól emlékszem, két nappal kezdték, s most a negyediknél tartanak — egyre gyakoribb, hogy nekünk nézőknek valamiről le kell mondanunk. A második műsor megjelenésének kezdetén még egyeztetési ügyetlenségekkel vigasztalhattuk magunkat. Gyakran előfordult, hogy mindkét műsorban azonos jellegű-típusú anyagokat vetítettek.' Mindannyian örömmel kapaszkodtunk ebbe, szidtuk a tévét, miért nem szerkeszti-egyezteti gondosabban műsorait. A választás alól akartunk kibújni, a felelősséget akartuk a televízióra hárítani. De tulajdonképpen már akkor világos volt, hogy ez nem sikerülhet. Nem is sikerült. Alig telt el néhány hónap, fél esztendő talán, s végérvényesen kiderült, nem bújhatunk ki a választás kellemetlenségei alól. Ez ugyanis ezzel jár: az egyik lehetőségről le kell mondanunk. Pénteken este például szívesen megnéztem volna a második műsorban Jakovlev Kisfiú korcsolyával című filmjét és az első műsorban Vitray Tamás beszélgetését Székely Évával. Sajnos, nem lehetett: mindkét adást egyszerre, azonos időpontban sugározták. Szívesen szidtam volna a tévét: hogy lehet így műsort szerkeszteni? Dehát milyen alapon? Erre a két műsorra igazán nem lehetett azt mondani, hogy azonos típusúak. Választanom kellett. Székely és Vitray mellett döntöttem végül, s függetlenül attól, hogy nem bántam meg. mert igazán nem unatkoztam, mégis nyugtalanít, hogy nem láthattam Jakovlev filmjét. Ezért szomorú a választás. Nyilvánvaló, hogy, ezután egyre többször és egyre többen kerülünk hasonló helyzetbe. Két műsort egyszerre nem nézhetünk, választanunk, döntenünk kell, méghozzá zavarc érzések, a lemondás hiányai nélkül. Ahogyan a rádió két, sőt három műsorával már régen kibékültünk, ki kell bé- külnünk a televízióval is. Hétszemközt. Nem látszott túlságosan ügyesnek, hogy az Ötszemközt Papp László után rögtön egy másik sportolót hívott a stúdióba. Székely Éva és Vitray beszélgetését hallgatva azonban gyorsan bebizonyosodott, hogy ez az előzetes fenntartás-aggodalom csupán elméleti spekuláció. A műsor érdekes, eleven volt, egyszerre szórakoztató és tanulságos, ráadásul hétszemköztre bővülve: Gyarmati Andrea, Székely Éva lánya végig jelen volt a beszélgetésen. Nem személyesen persze, de — egyébként helyesen — nagyon sok szó esett róla. A műsor középpontjában egyébként, akárcsak a múltkor, most is a produktivitás állt. Ügy látszik, tényleg ez a magyar sport legnagyobb problémája. Pontosabban, a sportolók egy részének ezzel szembenálló magatartása, az improduktivitás. Talán ezek a be- szégetések is hozzájárulhatnak majd ahhoz, hogy jó irányban mozduljon végre valami. O. L. Az önmegvalósításról (Kovács Gábor, segédmunkás) © Mielőtt elkezdenénk a beszélgetést, kérem, mutassa be önmagát. — Szabolcsban születtem, Komlódtótfaluban. Ezerkilenc- százötvenhétben sorkatona lettem. leszerelésem után Szentendrére utaztam. Itt ragadtam. Ezerkilencszázhatvan szeptemberében kerültem a papírgyárba, azóta ott vagyok. • Ennyi? — Ennyi. • Akkor kezdjük. Talán azzal: milyen szavakkal illetik az ön munkáját? — Első segítő vagyok a papírmasszát gyúró gépnél, a hollandinál. Mondhatnám azt, hogy molnárnak hívnak. Én töltöm meg a kádat, lehúzom az anyagot, ellenőrzőm az őrlést, cellulózlapokat rakosgatok a habos, fehér lébe. De nem mondanak rólam mást, csak, hogy segédmunkás. • Fárasztónak érzi a munkáját? — Nehéz fizikai munka ez. A puttonytöltögetésektől a karom fárad el a legjobban. A lábam a járkálásban fárad el. A puttony ötven kiló, a görgőtől ötven méterre kell hordanom. Minden attól függ, hogy mennyi víz van a masz- szában. Az egyik görgős jobban vizel, hogy hamarabb legyen kész a mennyiséggel, a másik kevésbé. Bizért aztán hol nehezebb, hol könnyebb a puttony. O Min gondolkodik munka közben? — Olyan nagyon nem gondolkodom. • Mikor érez örömet munka közben? — Ha az állandó emberek megvannak, " jól megyen a műszák. Ha bent van mind, aki stabil, jobban örülök, mintha valamilyen újat adtak volna. • Hogyan telt Szabolcsban a fiatalsága? — Apám paraszt volt, akkor még nem mentek annyira a tanulásra. Húszéves koromig otthon dolgoztam, egyhangú élet volt, csak Csengerben lehetett mozit nézni. Ügy hallottam, most az is megszűnik. Csak este volt szabad időm. Kártyáztunk a haverokkal. A lányok összejöttek varrni, őket figyeltük. Mostanra ezek is megszűntek. Nem voltunk gazdagok, tíz testvéremmel ettünk otthon. És csak hat általánost végezhettem. Igazi élményem nem maradt a fiatalságomból. • Mit szeretett volna elérni az életben? — Tanulni kellett volna, vagy szakmát, vagy valamit, de már késő. Fiatal voltam és meggondolatlan. Mindenre későn jöttem rá. A szüléimét nem hibáztathatom, ők akarták, hogy ember legyen belőlem. De legénykoromban jobban érdekelt a szórakozás. O Hogyan szórakozott legénykorában? — Mint suhancok csavarogtunk a faluban. Olyan nagy lehetőség nem volt a szórakozásra. • Miért nem volt életcélja? — Nem hiszem, hogy tudtam, mi az életcélom. Most már más. Most életcélom van: enyém a lakás, de kicsi, építeni kellene. • Elégedett-e önmagával? — Érzem a tanulás hiányát. Egy szakmunkásnak nem kell annyit erőlködnie, mint nekem. A lakatosnak a csavar- kulccsal könnyebb bánnia, mint nekem a hatvan-nyolcvan kilós bálával. 9Elégedett-e a helyzetével? — Igen. elégedett vagyok a munkahellyel, a fizetéssel, a családdal • Hogyan vélekednek önről a munkatársai? — Panasz eddig nem volt rám, velem szívesen dolgoznak. Kiváló dolgozó lettem. • És ön hogyan vélekedik a többiekről.? — Elég jó most a brigád, nem is nagyon változik, mint régen. A mi műszakunkban csak egy szakember dolgozik, rosszat mondani róla nem lehet. O A katonai behívó nagy fordulat volt az életében? — Ha talán katona nem lettem volna, semmi sem változik az életemben. Igazából addig vonaton sem ültem. Pécsett katonáskodtam, idegeneket, várost láttam. Addig várost még nem láttam. Mint karhatalmista őrségbe jártam. Szabad időmben leveleket írtam a bátyámnak, s leszerelés után hozzá jöttem, Leányfalura. Ö kerített helyet a papírgyárban, s öt éven át nála lakhattam. • Mi hiányzik az életéből? — Más nem, csak az, hogy nem tanultam. Nem érezteti ezt velem senki, de észreve- szem én ezt magamtól. A tanult ember mindenhez jobban hozzá tud szólni, s a munkája is könnyebb. Nekünk jut mindenből az alja. Nem is követelhetünk többet, megérdemeljük • Mégis, mit lenne jó elérni az életben? — Egy rendes lakást, bebútorozva, más vágyam nincs. • Térjünk vissza a gyári kapcsolataira. Milyen típusú emberekre haragszik? — A sumákokra, akik kihúzzák magukat a munkából. Várják, hogy más csinálja meg helyettük, a melót, hát az ilyenekre haragszom, pedig van belőlük elég. • Milyen típusú embereket sajnál? — Olyan nincs. • Milyen típusú embereket irigyel7 — Irigykedni nem szoktam. i I I
