Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-08 / 287. szám
m A PESTA\E&YE I XVII. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM HÍR LA P KÜLÖN KIÄDASA"-* 1973. DECEMBER 8., SZOMBAT Újítók a konzervgyárban A rekonstrukciót segítették — Három arany tokozat Verseny az üzemek kö :ött A közelmúltban újítók tanácskozását rendezték meg a konzervgyárban abból az alkalomból, hogy az idén ünnepük az újítómozgalom 25 éves jubileumát. Különös aktualitást kölcsönöz a nagyköröst megbeszélésnek az újítók és feltalálók IV. országos tanácskozása. A konzervgyárban a felszabadulást követően 1949 júniusában jegyezték be az első újítási javaslatot, amelyet még abban az évben 14 másik követett. Közülük hetet fogadtak el és vezettek be. A következő években mind több javaslat érkezett, és egyre többet fogadtak is el közülük. így például 1951-ben 76 javaslatból 40-et, eredményük összesen 974 ezer forint pa pwa masa era Újítási börzét rendeztek a konzerv volt. Még abban az évben két §*f í 1 S S“ párban, amelyre meghívták a társ , . j f , i , KU-ff »MW _ a_____ konzervgyárakat is, hogy a helyszínen uj rendelet jelent rneg, nie- ismerkedjenek meg azokkal az újitályek az újítók tevékenységét, sokkal, amelyekkel gyorsabbá, szakszerűbbé tehetik a termelést. Karai az Úiítómunka jellegét fog- Miklós és Molnár István újítását, a pneumatikus anyagszint beállító lalták egységbe. Ezt követően berendezést mutatják be képünkön a meghint jendégeknek^^ ugrásszerűen nőtt az újítások száma. 1953-ban már 387 javaslat érkezett be, és a 141 elfogadott újítás abban az évben összesen több mint 1 millió forintos eredménnyel járt. A következő években a mozgalom megtorpant, és csak 1958-ban kapott új lendületet Bár szám szerint kevesebb újítást fogadtak el, azok gazdasági eredménye mégis magasabb volt, mint a korábbi években, mert az újítók komolyabb, a vállalat munkáját hatékonyabban segítő javaslatokat dolgoztak ki. A konzervgyár nagy rekonstrukciójából, amely 1966-ban kezdődött, az újítók is kivették részüket. Kellene a víz- és gázszerelő utánpótlás Pályaválasztási ankét Számos olyan ötlettel, javaslattal segítették ezt a jelentős munkát, amely közvetve vagy közvetlenül a rekonstrukcióval volt kapcsolatos. Az 1967— 69-es évek statisztikája azt mutatja, hogy az újjáépítés során alkalmazott újítások kiemelkedő eredményeket hoztak. Öt éve, jelent meg a ma is érvényben levő újítási rendelet, amely az új gazdaságirányítási rendszer célkitűzéseivel összhangban szabályozza az újítómozgalom feladatait, az újítók erkölcsi és anyagi elismerésének formáit. Azóta a mozgalom minden évben tovább fejlődik, bár nem mindig éri el a kívánt mértéket. A konzervgyárban folyó újítómunkát jól érzékeleti néhány adat. Tavaly 128 javaslatot nyújtottak be, melyek közül alapos mérlegelés után 88-at fogadtak el. Az általuk elért vállalati eredmény 2,7 millió forint volt. JeLenleg- két szolgálati szabadalommal büszkélkedhetnek a konzervgyáriak, további kettőt pedig az elmúlt időszakban jelentettek be a gyárból. Eddig nyolcán kaptak kiváló újító kitüntetést, közülük hárman az arany fokozat tulajdonosai. Időnként, saját kezdeményezésre, újítási borzét is rendeznek. Az öletet azóta már más vállalatok is megvalósították, és egy-egy börze alkalmával bemutatják azokat a jelentősebb újításokat, amelyeket a. társvállalatok is jól alkalmazhatnak a termelésben. Három év óta minden évben megrendezik az üzemek közötti újítási versenyt, amely az összvállalati célok megvalósítását is segíti. Az eddigi eredmények ismertetése mellett az újítók szóltak a nehézségekről is. így például arról, hogy szélesebb körben kell támaszkodni a szocialista brigádokra, és hogy mindinkább be kell vonni a fiatal szakmunkásokat az újítási munkába. A további eredmények el- i éréséhez szükséges az előbbre- lépés az üzemi demokrácia ki .-élesítésében, az újítómoz- galmon belül, valamint előtétbe kell helyezni az üzem. -és munkaszervezéssel kapcsolatos javaslatok kidolgozását. A hozzászólások után,, melyekben egyebek között szó esett az újítómozgalom és dolgozz hibátlanul munka- rendszer kapcsolatáról is, megválasztották azt a három küldöttet, akik a Nagykőrösi Konzervgyárat képviselik a hamarosan sorra kerülő iparági tanácskozáson. A tanácskozás végén aktív újítókat jutalmaztak meg, és átadták az újítási hónap legeredményesebb részvevőinek a kitűzött díjakat. Holnap: Időközi választás Holnap — reggel 7 órától este 6 óráig — a 63-as választókerületben időközi választás lesz, és a választás időtartama alatt a 63-as választókerületben szesztilalmat rendelt el a városi tanács végrehajtó bizottsága. Kedden nők akadémiája Kedden — december 11-én —, délután 5 órakor a nők akadémiáján Horváth Lehel, a Hazafias Népfront városa bizottságának elnöke — Két világhatalom, két világrend- szer címmel — tart előadást a művelődési otthon emeleti klubjában. Forró siker a jéghideg teremjen Ha városunkban várakozással teíi zenei eseményről beszélhetünk, akkor Geszner Jenő zongoraművész hangversenye ezek közé a várt események közé tartozik. Ezt bizonyítja az is, hogy a fogcsikorgató hideg ellenére szépszámú, igényes zenekedvelő közönség gyűlt össze a művelődési központ tanácstermében. Geszner Jenő műsorában Beethoven-, Schumann-, Chopin-, Debussy- és Bartók-műveket játszott. Különösen szépen tolmácsolta a borongós hangulatú Chopin b-moll szonátát, s kedves színfoltja volt a műsornak Debussy Gyermekkuckó szvitje. A hangverseny közreműködői: a művelődési ház férfikara és a Ceglédi Vasutas vegyeskara szép műsort adott, Kis István karnagy vezetésével. A ceglédi kórust hallgatva csak arra gondolhattunk, miért nincs városunkban is vegyeskar. Talán itt nem élnek éneket kedvelő lányok, asszonyok? A hangverseny — a hideg terem ellenére is — forróra sikerült, vastaps köszöntötte a hangverseny szereplőit. Siker volt. A háztartási boltba Megérkeztek a tavaszi vetőmagvak Mialatt a földeken, szőlőkben, zárt- és hétvégi kertekben jégcsapos hószakállát bor- zolgatja'a Télapó, már megérkeztek a tavasz hírnökei is. A Bács megyei Kiskereskedelmi Vállalat Kecskeméti utcai háztartási boltjában örömmel újságolta Vereczkei István boltvezető, hogy megérkeztek a tavaszi vetőmagvak. Egyelőre 25-féle tavaszi vetőmagot küldtek a boltba, 33 fajta változatban, a hónapos retektől, a középkorai karfioltól — a nyári káposztáig. Zömében 1,70 forintos tasakos csomagolásban jöttek a magvak, hogy főleg a kiskertesek tavaszi vetőmagszükségletét biztosítsák. Mint a boltvezető elmondta, a háztartási árucikkek mellett berendezkedtek a mezőgazdasági és kertészeti termelés elősegítésére. Árusítják a fólia palástot, a szuperfoszfát, káli és nitrogén műtrágyát, úgyszintén a kevert műtrágyaféleségeket is. Mesterségek vetélkedője A városi könyvtár gyermek- könyvtárában december 8-án délután fél 4-kor „mesterségek vetélkedője” címmel játékos szakismertetőt tartanak a pályaválasztási hetek keretében. A vetélkedőn az általános iskolák 5—5 tagú nyolcadikos diákcsoportjai vesznek részt. A vetélkedőn legjobban szereplőket kis ajándékokkal jutalmazzák meg. Vasárnap nyílik a múzeumban Vasárnap, délelőtt 11 órakor, megnyitják Tóth István ceglédi fotóművész gyűjteményes kiállítását, az Arany János Múzeumban. Mit látunk ma a moziban? Napfény a jégen. Színes magyar filmburleszk. Kísérőműsor: Szórakozzon nálunk. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. Kiskörzeti mozi a bánomi iskolában Az éjszakai razzia. Szovjet film. Előadás kezdete: este fél 7- kor. Szocialista brigádokban dolgoznak Nagykőrösön, Kocséron és Nyársapáton több mint 80 üzlete, vendéglője, cukrászdája és egyéb üzeme és 350 dolgozója van az ÁFÉSZ-nek. Tíz szocialista brigádja munkaversenyben küzd a kiváló bolt címért. A szövetkezetbén élénk szakszervezeti élet folyik. Megünnepelték a nők s az anyák napját, s most a nyugdíjasok napjára és a dolgozók gyermekeinek ünnepi megajándékozására készülnek. Részt vettek a budapesti | megyei kulturális napokon, s a szavalóversenyen Sipos Katalin élelmiszerüzleti dolgozó első helyezést ért el. Az állandó szemináriumi oktatás mellett, többen a marxista—leninista esti egyetemen, közgazdasági technikumban és más politikai és szakmai iskolában tanulnak. A bajba, betegségbe esett dolgozókat segélyben részesítik. A Pest megyéi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalatnak Nagykőrösön öt boltja van, az összes megyebeli üzleteinek száma 92, körösi boltjaiban három szocialista brigád versenyez a vásárlók jó ellátásáért és az önképzésben egyaránt. Szakszervezetünk közös kirándulásokat, előadásokat tart. Nagy gondot fordítanak a tanulók nevelésére. A politikai tanulás mellett több dolgozó magasabb iskolai tanulmányokat folytat. Képviselve vannak a Hazafias Népfront városi bizottságában is. A megyei kulturális napok szavalóversenyén Bartha Júlia cipőüzleti dolgozó második díjat nyert. A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnak a megye 38 helységében vannak üzletei. Az öt nagykőrösi bolt közül kettőben dolgozik szocialista brigád. A vállalat dolgozói szintén jó társadalmi és kulturális tevékenységet fejtenek ki. Részt ' vettek a vállalat megyei festészeti, szobrászati és építészeti vetélkedőjén, melyen Héjjas Dezső. a körösi műanyag- üveg- és porcelánáru bolt vezetője, 264 ponttal a harmadik lett. Tószegi Albert, az illatszerbolt vezetője pedig 131 pontot ért el. A két vállalat közös párt- alapszervezetének szintén Tószegi Albert a titkára. Fokozatosan korszo rűsítik a város villanyhálózatát, s a régi fa villanyoszlopokat is fémvázas oszlopok váltják fel. Az előkészületek során Kollár László is a vasoszlopok összeillesztését végzi, két esztendeje dolgozik a DE- MASZ-nál, mint karbantartó lakatos. —.....................................- f Foto: Varga Irén Új oszlopokat állítanak ä Kinizsi sportisk tevékenységéről A Nagykőrösi Kinizsi Sportkör einoxségi ülésén Reszeli Soos Ambrus vezető az asztalitenisz, birkózás és labdarúgás sportágakkal működő sportiskola tevékenységéről szóló részletes, írásos beszámolóját szavaival kiegészítette. Bejelentette, hogy az iskolaigazgatókkal történt megbeszélés alapján, több kategóriában, városi úttörő asztalitenisz-versenyt rendeznek, díjazással. A birkózóknál az Arany János és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából biztosított a létszámbelileg több utánpótlás. A kis labdarúgók a kecskeméti és kiskunfélegyházi, valamint körösi csapatokkal megrendezett nyári úttörő kupamérkőzéseken vettek részt, s a 10—12 évesek a második, a nagyobbak a '4. helyen végeztek. A tudás bővítésére téli sportfilmbemutatókat terveznek. Több érdekes hozzászólás volt a Kinizsi és az iskolák kapcsolatáról, majd többen felvetették, hogy nagyon hiányzik a sportfelügyelöség Nagykőrösről. A továbbiakban felkérték Fehér Lászlót, a labdarúgó-szakosztály vezetői teendőinek ellátására, aki elvállalta azt. Egyebek között örvendetesnek könyvelték el azt a tc.»yt, hogy négy kézilabdás. 2—2 asztaliteniszező és 1 lab-, darúgó, segédoktatói tanfolyamra jár, a kéthetenkénti fővárosi előadásokra. Ez utóbbit az egyesület már pár év múlva kamatoztatni szeretné. Labdarúgó-játékvezetői tanfolyam 1974. januárjának első felében Nagykőrösön labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot indítanak. Az előadásokra, összejövetelekre a sportotthonban kerül sor. A tanfolyam vezetője a körösi Bokor Elemér, aki a Pest megyei Labdarúgó Játékvezetői Bizottság oktatási bizottságában tevékenykedik. A tanfolyamra a sportotthoniban Tihanyi Lajosnál, a Konzervgyárban Faragó Sándornál, valamint a Rákóczi iskola Piactér melletti épületében Bokor Elemérnél lehet jelentkezni. Az alsó korhatár: 18 év. Az előadássorozat 8 öc szej övetel bői áll majd. A sikeres vizsgázók 1974 tavaszán már hivatalos bajnoki labdarúgó-mérkőzéseken is kö zreműködbetnek. Szombati műsor Kézilabda Eger: a női ifjúsági Borne- missza-teremkupa mérkőzései. Kosárlabda Komárom: Körmendi Gyógy- és Tápszergyár—Nk. Ped. és Soproni Sportiskola— Nk. Ped. női Országos Ifjúsági Kupa elődöntő mérkőzések. Torna Budapest: férfi ifjúsági II. és serdülő I. osztályú egyéni bajnokság országos döntője, kötelező gyakorlatok. S. Z. \ A Pest megyei Pályaválasz- I tási Tanácsadó szervezésében került sor a pályaválasztási hetek megrendezésére, amelyet ankét vezetett be. Dob- róczi Bajos, az intézet munkatársa pedagógusok és üzemek, munkahelyek képviselői előtt beszélt a pályaválasztáspályairányítás céljairól. A felmérések alapján közismert, hogy a fiatalok pálya- választásában még igen jelentős azoknak a száma, akik ötletszerűen, a környezet hatására választanak pályát, a szervezett, tanárok segítségével csak 10 százalék, a tömegkommunikáció (tv, rádió, újság) tanácsaira 5,5 százalék, a szülők irányításával 25 százaléka dönt a fiataloknak. Kovács László, a 224. Szakmunkásképző Intézet igazgatója ismertette az üzemek igényét a tanulók szerződtetésére. Kiemelte, hogy bár a termelőszövetkezetek részéről is lenne igény ipari szakmunkások képzésére, a termelőszövetkezeti munkahelykörülmények nem felelnek meg a csoportos tanulóképzés alap- követelményeinek sem. így a vállalatokkal kötött szerződés útján kell a beiskolázott fiatalokat taníttatni. Dobos Tibor felügyelő ismertette a most végzős nyolcadikosok pályaválasztási terveit. Az idén 304 fiatal fejezi be az általános iskolát, 27-tel kevesebb, mint tavaly, gimnáziumba 64-en jelentkeznek (mindössze 14 fiú), szakmunkásképzőbe 82-en, szakközép- iskolába 53, itt 21:32 a fiúk- lányok arány. Gép- és gyorsírásra 5 leány jelentkezik, 13 fiú és 20 leány nem tanul tovább. Ez a szám magasnak tűnik, de figyelembe kell venni, hogy a lányok előtt olyan kedves egészségügyi pálya csak a 16. életév betöltése után nyílik meg. A hozzászólások során felmerültek a gondok is, például az, hogy városunkban nincs megbízhatóan kiépített gáz- és vízvezeték-szerelő hálózat, különösen a gázhoz értő szakemberre lenne nagy szükség. Ugyanez a helyzet az olajkályhák javításánál is. A végzősök pályaválasztása — pályairányítása városunkban is komoly gond. A jelentős összefogás, amelyet az üzemek, intézmények megértettek hogy szükséges, egyben ígéret arra is, hogy a fiatalok nemcsak jót, hanem jól is választanak pályát.