Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

CEOLED! \ rar hegyei hIma» kUiÖMKIABÁSA VÁCI MAPL a pest megyei hírlap k01önk i ao&sa QBVIDÉKE III. ÉVFOLYAM. 63. SZÁM . MÁRCIUS 16.. VASÁRNAP XI. ÉVFOLYAM. 63. SZÁM ’969. MÁRCIUS 16.. VASARNAPxm ÉVFOLYAM. 63. SZÁM A kék köpenyesek w Átadás a ceglédi új telefonközpont Déli tizenkét óra. Mostaná­ban lassabban népesedik be a ceglédi Magyar Éttereim, mint­ha valakik hiányoznának a megszokott asztaltársaságok közül. A mindennapi vendé­gek nem is állják meg szó nélkül: — Hová tetteik a kék köpe­nyesek? A kék köpenyeseik: a buda­pesti Beloiannisz Híradás- technikai Gyár szakmunkásai, műszaki emberei, akik a ceg­lédi főposta épületében a Crossbar rendszerű telefon- központ szerelésén dolgoztak. Szeptemberben múlt egy éve, hogy munkához láttak: Ceg­léden éltek, az IBUSZ-nál bé­relt fizetővendégszolgálati, valóban szolgálati lakásokban, s mivel nap mint nap csopor­tosan indultak ebédelni a munkahelyükről, a ceglédiek úgy jegyezték meg őket: a kék köpenyeseik. A posta emeleti épületrészé­ben, a régi telefonközpont szomszédságában hosszú idő óta tart az ostromállapot. A korszerűsítéshez először a szükséges helyiségeket kellett biztosítani, gondosan, szaksze­rűen alapozni, hő- és hang­szigetelésüket elvégezni. Nagy újság volt, mikor a gépek, elektromos berendezések első szállítmánya megérkezett, s nem sakkal utána munkához láthattak a BHG-sek. Az új telefonközpont szerelése hu­szonöt-harminc embernek adott hónapszám munkát. Most már alig tucatnyian ma­radtak, az utolsó simításokat végzik. A hamarosan véget érő munkáról beszélgetünk a legilletákesebbekkel. A szerelés vezetőjét, Mohos Imrét már hiába keresnénk Cegléden, messze jár: decem­ber közepén utazott gyára megbízásából az NDK-ba, ahol schweriní ARM—201 telefon- központ szerelésén dolgozik. Molnár Sándor, az eddigi he­lyettes vette át tőle a mun­kát, akinek és munkatársai­nak a ceglédi telefonközpont szerelése már begyakorlott te­vékenység. Ott voltak a lágy­mányosi, a váci, valamint a Siófokon és Miskolcon készült, ARF és ARM típusú központ­szereléseknél. Az első időiben még svéd szakemberek segít­ségével, irányításával dolgoz­tak. A ceglédi a második ön­álló, magyar szerelésű ARF— 102-es központ lesz, amit ké­szítenek, és ez a hely az, ahol az első önálló ARM — táv­hívóforgalmat lebonyolító — berendezéseket munkába ál­lítják. A híradástechnikai szere­lőknek a posta igen sok se­gítséget adott. Pásztor Ernő,- a helyi központ műszaki veze­tője, Mócsa János, a BUVIG műszaki szakértője, Barna Jó­zsef, a Posta Vezérigazgatósá­ga műszaki előadója, Fehérvá­ri János, a ceglédi hivatal ve­zetője sókat tett azért, hogy amennyire csak lehet zökke­nőmentesen dolgozhassanak. Emberségben, megértésben se­gítséget kaptak a helyi régi telefonközpont dolgozóitól. Pasztellszüirke fémfalak kö­zé zárták már a Crossbar­Elkészül-e az Eiffel-íorony makettja? NEM TÖLTIK TÉTLENÜL A SZÜNIDŐT Beköszöntött a téli Iskolai szünidő, mely január 6-ig tart. Megkérdeztük Nagykőrös tanintézeteinek néhány nö­vendékét, mivel töltik el. Íme, a válaszok. BEREC GÁBOR, az Arany János Általános Iskola Vll/a osztályában a legjobb tanulók közé tartozik, s jelenleg a vá­ros legügyesebb úttörőkorú asz tali teni szezője: — December 28-tól január 5-ig a zánkai központi úttörő­városba, krónikástáborba me­gyek, de részt veszek az is­kolai expedíciós szaktárgyi vetélkedőn és 1 más iskolai programokon is. Olvasok, té­vét nézek, és pihenni is sze­retnék. Osztályunkból négy lány Zakopanéba megy, sítá- borba. TÖRÖK ISTVÁN IV/a osz­tályos tanuló az ebédet vár­ja a Rákóczi iskola Szalay- féle épületének napközijében. Vele már a kisdobos városi sakkversenyen találkoztunk, ahol második lett. Zeneisko­lába jár, németül is tanul. — A téli szünetben, ha lesz jég, szeretnék sokat korcso­lyázni a csónakázó tavon vagy a temető melletti jégen. A napköziben és otthon, apuká­val sakkozom. Egy könyvet elolvasok, s beszámolok róla januárban pajtásaimnak a napköziben. Valószínű, hogy meglátogatjuk nagymamáékat Heves községben. S. TÓTH IRÉN a Petőfi Sándor Általános Iskola VIII/d osztályos tanulója. Két hó­napja jöttek Városföldről Nagykőrösre, a Ceglédi úti lakótelepre, mert a kecskemé­tinél olcsóbbak a nagykőrösi OTP-lakások, s mivel négyen vannak testvérek, 120 ezer forinttal kevesebbet kell a szüleiknek fizetniük: — Hamar megszoktuk az új környezetet. A szünidőben a földrajz és orosz szaktárgyi vetélkedőre készülök, ment szeretnék jól helytállni. Test­véreimmel meglátogatom a Bács-Kiskun megyei Matkón élő nagymamámat. Legalább négy alkalommal moziba is megyek. KOVÁCS MÁRIA IV/a osz­tályos Kossuth-iskolás a csú­szós úttesten óvatosan halad át az óraközi szünetben az iskola főépületéből a Rákóczi útiba. — Barátnőimmel sokat ját­szom majd. Meglátogatom a tanyán élő nagymamámókat. Lajosmizsére is elmegyünk, s ott gyakran nézzük a televí­ziót. MARJAI ÉVA és MOKOS TERÉZ évek óta . osztálytár­sak és barátnők is. Most az Arany János Gimnáziumban első évfolyamosok. — A szünidőben sokat ol­vasunk, s másra is szakítunk időt, de jelenleg még nincs meg a biztos tervünk. KELÉ GABRIELLA, a Tol­di szakmunkásképző iskola elsőéves baromfiipari tanuló­ja: — Könyveket olvasok, s mivel nekem nehezebben megy, tanulni is akarok so­kat a téli vakációban. A mindig vidám KOVÁCS ANTAL II. éves szakmunkás- képzős, autószerelő-tanuló a szerviz régi épületében: — Különösebb szünidei ter­vem nincs, de egy osztálytár­sammal igyekszem a két és fél centis vaspálcákból épített, másfél méteresre tervezett Eiffel-torony-makettet befe­jezni, bár még elég sok hát­ra van belőle. ★ örvendetes, hogy a diákok többsége a vakációban is to­vábbképezi magát, s hogy a megkérdezettek csaknem va­lamennyien szeretik a köny­vet, olvasnak is: nem töltik tétlenül a két hetet a körösi fiatalok. Sulyok Zoltán központ karvastagságnyi, szí­nes kábelkötegeit. A munka­teremben állnak a modern, könnyen kezelhető kapcsoló- asztalok: oda várják a jelenle­gi sokcsápos telefonközpont­ban dolgozókat, akik már ta­nulják, gyakorolják új mun­kájukat. Az üzembe helyezés napjául 1974. január 5-ét je­lölték meg. Addig még a lámpalázról is le. kell szok­niuk: nem csoda, ha az új munkakörülmények láttán a legrégibb, leghiggadtabb tele­fonközpont-kezelő is lámpa- lázas. Elkészül a Crossbar- központ. Előnyeiről majd gya­korlatban győződhetnek meg a nap mint nap gyakran telefo­nálók, az interurbón vonalat oly sokszor kérő üzemeli, vál­lalatok és egyszerű előfizetőik. Cegléddel együtt Abony, Nagykőrös, Monor és N'agyká- ta is — billentyűzéssel ■— szántén csatlakozhat az or­szágos távhívórendszerhez. A szerelők hamarosan to­vábbindulnak. Munkahelyük nemcsak a budapesti gyár, hanem a széles ország. A ceg­lédiek azt jegyezték meg ró­luk: azok a vidám fiatalok voltak a kék köpenyesek, a telefonlközpont-koirszerűsí- tők. Átlagos életkoruk nem sokkal több mint 25 év. Nyúj­tott műszakban, napi tíz órát dolgoztak, hogy a hétvégeken családjukkal együtt lehessenek és a munkával is jól halad­hassanak. Brigádnaplójuk megörökíti a ceglédi napokat. A városból, igaz, keveset is­mertek meg. Tréfásan mond­ták, náluk szakmai ártalom, hogy nem az utcákat, az em­bereket és- a szórakozóhelye­ket ismerik meg ott, ahol hosszabb ideig kell dolgozniuk, hanehi a munka adta sikerél­mény lesz a maradandó, az emlékeztető. Következésképp Ceglédhez is biztosan még so­káig kellemes emlék fűzi őket. A telefonközpont folyosóján festők festik hófehérre az aj tók kereteit, öreg bútorok, ki­mustrált íróasztalok várnak el­szállításra. Az egyik asztalon arasznyi ágacska, feldíszített kis fenyő: a szerelők tették oda, kedvderítőnek. Eszes Katalin Négyesben Felneveli őket Az óvoda nincs messze a Móricz Zsigmond utcától Al- sógödön. Sipos András négy óra tájban megy a kéj kiseb­bért, Bandiért és Anikóért, azután gyalogosan ballagnak haza. Útközben a gyerekek el­mesélik aznapi élményeiket. Ettől még rövidebbnek tűnik az út. A másodikos Julika valami­vel később ér haza a napkö­ziből. Már együtt is a család. Anyuka 1972 szeptember óta hiányzik az új házból: agy­hártyagyulladás vitte el sze­gényt, fiatalon. Gyorsan telnek a percek A három gyerek az öreg sezlonon s a mellette álló, ré­gi, márványlapos íróasztalon játszik. A hároméves Bandi a kopott, szem és orr nélküli mackóval, amit még a mama hozott 1965-ben Moszkvából. A hatéves Anikó betűket formál és rajzol, Julika pedig a gya­korlófüzetbe ír. — Hull a pelyhes, fehér hó, jöjj el, kedves Télapó — énekli Anikó. Friss még a seb, nehezen indul a beszélgetésünk. Amennyire lehet, kerülöm az emlékek bolygatását. — Hogyan kezdődik a nap­ja? — kérdezem Sipos And­rástól, akit az egyedüllét csak szomorúbbá tett, de nem tört meg. — Kezdjük az ébresztéssel. Egy kicsit nehezen megy. — No, gyerekek, ki a leg­jobb alvó köziiletek? — kér­dezem. összenéznek. — Azt hiszem, én — vallja be Julika. — Bizony, te, kislányom — hagyja helyben a papa. — Rettenetesen gyorsan telnek reggel a percek. Sajnos, a reggeli sokszor az asztalon marad, mert kicsúszunk az időből. Legtöbbször zacskós kakaót kapnak, azt szeretik a legjobban, gyorsan felmelegí­tem nekik. Útnak indítom Ju- likát, a kicsiket elkísérem az oviba és megyek dolgozni. — Hova? — Háztájiagronómus va­gyok az Egyesült Dunamenti Tsz-ben. — Mit jelent ez? — Több mint ezer háztáji gazdasággal foglalkozom, segí­tem a háztáji állattenyésztést, a fejlesztésben közreműkö­döm, figyelemmel kísérem a jószágállományt, s intézem mindennek az adminisztráció­ját is. Naponta átlagosan 30— Távol a városközponttól Még egy óvodát patronálnak Terv a kölcsönös segítségnyújtásra Cegléden a Bacsó Béla úti napközi otthonos óvoda távol­esik a város központjától és az üzemektől, s hátrányos hélyzete miatt sokáig nem ta­lált patronálóra. A Talajjaví­tó Vállalat figyelt fel végül az „árva” intézményre. E vál­lalatnak ugyan van már egy óvodával és egy iskolával tár­sadalmi szerződése, de rövid megbeszélés után megszületett a harmadik megállapodás is. A szerződés alapján a köl­csönös együttműködésre mun­katervet készítenek, és abban jelölik meg, miben tudja a vállalat az óvodát, illetve az óvoda a vállalatot segíteni. Ismerős házak, emberek OTTHON G. J.. üllői fiatalember: — Az Úcsai úton lakom, lé­nyegében a község központjá­ban. Nagyon szeretem az egész községet. — S ha úgy hozná a sors, hogy messzebbre kellene men­nie? Elgondolkozik: — Húszéves vagyok. Üllőn építettünk, nincs szándékom­ban innen valaha is elköltözni. S ha mégis? Messzire nem mennék, legfeljebb a szomszé­dos községek valamelyikébe. — Nem gondoltak arra, hogy esetleg Pestre költöznek? — En igen. A férjem azon­ban hallani sem alzart róla, „Itt születtem, ez a szülőhe­lyem, innen el nem megyek” mondogatja mindig. Ö ugyanis vecsési születésű. Felsóhajt. — Megértem őt, de hát ne­kem is igazam van, amikor el­vágyóm Vecsésről. © Pesten, mégse költöztem volna oda semmi pénzért... Ki­mondhatatlanul jó érzés volt, amikor munka után hazajöt­tem az ismerős házak, embe­rek közé. — Gyermekei? — Őket a hivatásuk, köteles­ségük más vidékre, távoli vá­rosokba szólította el, de ha csak tehetik, örömmel jönnek mindig, úgy igazából itt érzik jól magukat. — Meg-meglátogatja őket? — Persze. És hiába mond­ják, maradjak még, egy-két napnál nem bírom tovább. Ha­zavágyom. © D. J.-né, Vecsésről: — Budapesten születtem, tíz­éves koromban költöztünk Ül­lőre. Férjhez mentem, Ve- csésre kerültem, ott élek már harminc éve. — A három helység közül melyik áll szívéhez legköze­lebb? Arcán keserű mosoly fut végig. , — Egyik sem. De különösen nem Vecs'S. — Miért? — Szülei alcaratának ellené­re vett feleségül a férjem, én egy életre ellenséggé váltam az anyósomék szemében, s a légkör semmit sem változott az évek, évtizedek múlásával. K. F.-né ma még tápiószelei. — Tápiószelén születtem, és ha minden sikerül, jövő ilyen­kor már Sülysápon lakunk. — Házat vesznek vagy épí­tenek? — Építünk. A munka igen jól halad. — S nem hiányzik majd Tá- piószele? Határozottan válaszol: — Nem hiszem. Két gyerme­künk van, s az a tudat, hogy a ház a miénk, sajátunk lesz, most ez a gondolat a legerő­sebb. Eltűnődik: — És ha mégis hiányoznak majd a rokonok? Hát egyszer­egyszer hazautazunk hozzájuk Szelére, máskor meghívjuk őket magunkhoz. D. I. nyugdíjas Úriból: — Évtizedeket dolgoztam © S. J. fiatal házasként került a fővárosba. — Három éve annak, hogy Sülysápról Budapestre költöz­tünk. Alig vártam a költözés napját, a szép, új lakást... Mégis, három év elteltével is eszembe jutnak a községet környező dombok, a rokonok, ismerősök. Minden. — Cigarettára gyújt. — Az évek múlásával sok mindent'meg lehet szokni, az új környezetet is. De, ha a te­levíziót nézem, s egy-egy is­merős tájat, községet mutat­nak be, rögtön eszembe jut szülőhelyem. Jó hazagondolni, még jobb érzés készülődni, ha­zautazni. Olyankor megnyug­szom .... De azt hiszem, nem­csak én, ebben valamennyien egyformák vagyunk. Jandó István 40 kilométert gyalogolok. Du­nakeszin és a két Gödön lak­nak a szövetkezet tagjai. A vasárnapi ebéd — Lassan elérkezik a va­csora ideje. Mit esznek ma es­te? — Nagyon szeretik a burgo­nyát. Héjában főzöm, s adok mellé lágytojást, szalámit. — Hétköznap még hagyján, de vasárnap ebédet is kell főz­nie. — A hét vége nagyon nehéz. Képzelje, megtanultam tész­tát gyúrni.. Az elmúlt vasár­nap nekifogtam, kettőtől né­gyig gyúrtam. Látta volna, hogyan festett a konyha... A csirkepaprikást tésztával sze­retem. A gyerekek nem na­gyon eszik a baromfihúst. Ne­kik vagdaltat készítettem bur­gonyával. — Mosás? Varrás? Takarí­tás? — Csak a mosást végzi a húgom, az egyéb házimunka rám marad. Bizony, rendsze­rint elmúlik éjfél, mire ágyba kerülök. Ami a legfontosabb A gyerekek ruházata nagyon rendes és tiszta. Az előszoba fogasán egymás mellett sora­kozik három új kis tébkabát. A konyhában vadonatúj hűtő- szekrény. A ház három szobá­jából kettőt laknak, két olaj­kályha ég. — Mennyi a jövedelme? — A családi pótlékkal, tisz­tán, négyezer. A legfontosab­bakra futja. A legfontosabb viszont a gyerek. Hogy a szo­bákba nem kerül parketta, hogy a fürdőszobát nem tu­dom berendezni, az biztos. Festetni is kellene. Nincs rá- való. — Segíti a szövetkezet? — A legnagyobb segítség: a szövetkezet vezetői lehetővé teszik, hogy a papírmunkát idehaza végezzem. Van egy írógépem, s ha valamelyik kicsi megbetegszik, idehaza dolgozom. Nagyon hálás va­gyok e lehetőségért, s mert vele tapintatosan tudtomra adták, kötetlen a munkaidőm, rám bízzák. Izgatott készülődés — Kis karácsony, nagy ka­rácsony, kihült-e már a kalá­csom ?... — kezd énekbe a legnagyobb. — Azám, a karácsony! Ho­gyan telnek majd az ünne­pek? — Négyen díszítjük a fe­nyőfát. Óriási az izgalom a családban. A fa alatt lesznek a szerény ajándékok is. Nem árulhatom el, hogy mik, mert meghallják a kis csibészek. Lesz paprikás csirke, renge­teg vagdalthús, nekik, még töltött káposztát is főzök. — Mondja, nem nehéz ez így? — De nehéz. Néha annyira hiányzik egy kis kikapcsoló­dás, de arról szó sem lehet. Mi kilencen voltunk testvérek. Zsellérlakásban laktunk. Az apám féllábú volt, mégis fel­nevelt bennünket az anyám­mal. Harmincöt éves vagyok, mind a két lábam megvan, én ne tudnám felnevelni a gyere­keimet? Bognár János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents