Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

rear UEcrei sJCwlap 1973. DECEMBER 24., HÉTFŐ KÍSÉRLET KISALAGON Az első lépések Új módszerek az agglomeráció kulturális gondjainak enyhítésére Ügy látszik, végre csak­ugyan megkezdődött egy régi gond megoldása. Évek óta érvényes hatá­rozatok írják elő, hogy az agg­lomerációs övezet 44 községé­ben ki kell lendíteni a műve­lődést a mozdulatlanság rég­óta jellemző állapotából. A sok gond közül ugyanis, amely ezt a területet nyomja, az egyik legsúlyosabb éppen az oktatás, a közművelődés ügye. Az iskolaépületek el­öregedtek, de egyébként is szűkek, a művelődési házak és mozik korszerűtlenek, a naponta 2—3 órát utazó, fá­radtan hazaérkező lakosság többsége a kultúra dolgai iránt közömbös. Az említett határozatok megszülettek, érvénybe lép­tek, de a helyzet nem válto­zott. Ami hiányzott Nem változott, mert kide­rült, hogy az agglomerációs övezet a közművelődés szem­pontjából is különleges terü­let. Ami másutt jó volt, az itt hatástalannak bizonyult. Amit máshol örömmel fogad­tak, azt itt jórészt elutasí­tották. Ami az övezeten kí­vül bevált, azt itt jóformán nem is lehetett alkalmazni. Az erőfeszítések jelentős ré­sze megtört valami makacs közönyön. Ide valóban új, különleges módszerek kellet­tek, pontosabban kellettek volna. Ezek a módszerek azonban seholsem voltak. A művelő­désügy nem mozdult ki a holtpontról. Legalábbis mostanáig nem. Mindaddig, amíg a Hazafias Népfront Pest megyei bizott­ságának kulturális bizottsá­ga — az MSZMP Pest megyei Bizottságának kezdeményezé­sére — ez év júniusában el nem indította nagyszabású akcióját az agglomerációs övezet kulturális viszonyai­nak vizsgálatára. Mint arról már részletesen beszámol­tunk, fél esztendővel a vállalkozás meghirdetése után, a vizsgálat novemberre be­fejeződött. Elkészült az összefoglaló jelentés — e hasábokon azt is ismeirtet- tük — s a munka köz­ben született egy nagy fon­tosságú javaslat, azzal a cél-, lal — mintegy rátéve a koro­nát a vizsgálatra —, hogy ke­resse a megoldást a különle­ges népművelési módszerek kialakításának ügyében. A kisalagi kísérletről van szó. A cselekvés megtervezése A kezdeményezést a váci járás illetékesei javasolták, de kidolgozásában a nép­front kulturális bizottságá­nak szinte minden tagja részt vett A júniusi nagy akció ugyanis magától értetődően nemcsak azért indult, hogy segítse a tisztánlátást az agg­lomeráció kulturális ügyei­ben. Ezért is. De nyilván­való volt, hogy a vizsgálatot tetteknek kell majd követ- niök; a felmérés éppen ezt az összehangolt, megterve­zett cselekvést készítette elő. Az első lépésekre a legjel­legzetesebb agglomerációs problémákkal küszködő Fót— Kisalag, az övezet egyik „leg­forróbb” faluja vállalkozott. Kisalagon próbálják majd ki azokat az új módszereket, amelyek — ha beválnak és elterjednek — új lendületet adhatnak a Budapest környé­ki falvak kulturális életé­nek. A kísérlet három eszten­deig tart. Közben minden év­ben megvizsgálják eredmé­nyeit, felmérik, mennyire haladtak velük és általuk előre. Az oktatástól a művészeti nevelésig A kísérlet terve átfogja a művelődés egész területét, az iskolai oktatástól kezdve az olvasás megkedveltetésén, az ismeretterjesztésen és a mű­vészeti nevelésen át egészen a felnőttoktatásig. Az iskola dolgaiban a kulturális bi­zottság javaslatai első helyen említik a fizikai dolgozók gyerekeinek nevelését. Ezzel kapcsolatban többek között .Indítványozzák, hogy részükre könyvtárt, tanulószobát szer­vezzenek, s menzai ellátást biztosítsanak. A javaslatok fontos része a sportfoglalko­zások, valamint az orosz és német nyelvoktatás fejlesz­tésére tett indítvány. A közművelődés egyik leg­nagyobb gondjaként említi a bizottság ajánlása az olva­sóvá nevelést. Ennek érdeké­ben indítványozza klubok szervezését, az olvasótáborok fejlesztését, s a könyvtári munka további javítását és az Egy-egy könyvet a könyv­tárnak akció megindítását, író—olvasó találkozók, iro­dalmi estek rendezését. Az országban először: képkölcsönzés Nagyon érdekesek azok a javaslatok is, amelyekkel a művészeti nevelést kívánja fellendíteni a bizottság. Ezek szerint például évente 5—6 képzőművészeti vándorkiállí­tást kell majd Kisalagon be­mutatni, képzőművészeti szakkört kell szervezni, s Pest megyei művészek bevonásával — az országban először — meg kell teremteni művészi képek, festmények kölcsön­zésének lehetőségét. A nagy fontosságú terve­zet foglalkozik a zenei ne­velés kérdéseivel is — ja­vasolva például, hogy az Or­szágos Filharmónia évente három önálló hangversenyt rendezzen a faluban —, vala­mint a különféle művészeti csoportok kisalagi vendég­szereplésével, a felnőttokta­tással, hangsúlyozva, hogy az általános iskola felső tago­zatának valamennyi osztá­lyában biztosítani kell a fel­nőttek tanulásának lehetősé­gét. ★ A kisalagi kísérlet tervét á népfront kulturális bizottsá­ga legutóbbi ülésén — alapos vita után — elfogadta. ökrös László Pest megyei számvetés Sikeres évad végén a közművelődés A december mindig a szám­vetésé. Mit végeztünk, mire jutottunk az eltelt esztendő­ben? Már készülnek az évi mérlegbeszámolók, nemcsak az üzemekben, gazdaságokban, hanem a közművelődés intéz­ményeiben is. Milyen új vonások jelle­mezték az 1973-as esztendő közművelődését Pest megyé­ben? Erről beszélgettünk Har­gitai Károllyal, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályá­nak vezetőjével és Vörös Gé­zával, a népművelési csoport vezetőjével. Teljes összesítés a máról Az esztendő legfontosabb feladata, mondották egyönte­tűen, az oktatás és közműve­lődési intézmények távlati fej­lesztési koncepciójának kidol­gozása volt. Ilyen nagyszabá­sú fejlesztési terv eddig még soha nem készült. E munka si­keres megkezdéséhez elsősor­ban mindenre kiterjedő, rész- létes képet kellett kapni a megye valamennyi településé­nek minden — bárki által fenntartott — oktatási és köz- művelődési intézményéről, az óvodáiétól kezdve a művelő­dési házakig. Az első lépés tehát a van- helyzet térképszerű felmérése volt. Az eredmény: egy- egy térkép minden tele­pülésről, pontosan belerajzol­va valamennyi oktatási és közművelődési intézménnyel, s azok adataival. Ma már egyet­len papírlapról leolvasható, hol működik tanácsi kezelésű, hol üzemi fenntartású óvoda, hol van az iskola, s van-e lehető­ség bővítésére, ki tart fenn klubot, könyvtárat a települé­sen és így tovább. Mindezek ismeretéhez korábban a legkü­lönbözőbb szervek, intézmé­nyek és gazdasági egységek jelentései voltak szükségesek. E térképek és mellékleteik tehát ma már pontos képet ad­nak az egész megye valameny- nyi oktatási és közművelődési intézményéről, épületelhelye­zéséről. Ezeket kiegészítve az évi statisztikai adatokkal, rész­letes képet kaphatunk az épü­letek felszereléséről, az intéz­mény személyi feltételeiről. A holnap igényei A van-helyzetről kapott pontos kép után a járások te­lepülésenként elkészítették a mire lenne szükség felmérést is. Ezek nem valamiféle köve­telődző kívánságlisták — hogy még véletlenül se tekinthesse serial annak, nem vitatta meg sehol döntésre jogosult testület —, csupán a reális felmérésen alapuló javaslatok, hol lenne szükség felújításra, bővítésre, új intézményre vagy a közok­tatás és közművelődés közös telepítésére. Ez van, erre lenne szükség. E két reális felmérés alapján kezdtek hozzá a szakemberek a megye 1985-ig szóló közmű­velődési koncepciójának kidol­gozásához. Az anyag elkészült, s rövidesen különböző fóru­mok elé kerül megvitatásra, mielőtt végleges formájában a megyei tanács ülése megtár­gyalná. Vélemények a tervekhez Az év másik nagy feladata egy korábban megkezdett munka folytatása volt. 1969 óta ugyanis a megyei tanács művelődésügyi osztálya — az egyik évben a közoktatás, a másikban a közművelődés helyzetéről — beszámoltatja a járásokat és a városokat. Az idén a közművelődés helyzete került napirendre s ez a nagy­szabású felmérő-tájékoztató munka is a napokban fejező­dött be, pontos képet adva az egész megye idei köziművelő­dési tevékenységéből. A beszámolókon elhangzott tapasztalatok — amelyeken nemcsak a járás vagy a vá­ros tanácsai, hanem meghívott pártvezetői is elmondták vé­leményüket a közművelődési tevékenységről — nem pusz­tán az évi mérleg elkészítésé­hez nyújtottak nagy segítsé­get a megye közművelődését irányító vezetőknek, hanem a következő esztendő feladatai­nak meghatározásához is. Általában mindenütt eliá- meréssel szóltak az egyre gaz­ORTUTAY GYULA: Tiszta forráshoz HÁNYSZOR FELFEDEZTÉK már! Megszámlálhatatlanul. Ügy tűnik, most ismét új felfedezéséről — szi­gorúbb szóval: divatjáról beszélhe­tünk. Nem különösebben magyar „felfedezés”, „divat” ez — európai, sőt, világméretű jelenség. Érdemes néhány vonását figyelőre vennünk: a jót is, a hamisat, a félrevezetőt is. E rövid cikkben nem kísérhetném végig a népdal, népmese, díszítőmű­vészet — közös szóval az egész nép­művészet felfedezéseinek történetét. Ki hinné, hogy egy időben, a 18. szá­zadiban, a francia szalonokban a kü­lönböző, egyre nyakatékertebb tün­dérmesék mondása és hallgatása volt a divat — s természetesen a divat során, egyre távolabb kerültek a nép­mese, a parasztmese fordulataitól, művészetétől. S aztán következett ennek a divatnak nemcsak meguná- sa, hanem kicsúfolása is. Vagy a magyar díszítőművészet egyik diva­ta, a „tulipánmozgalom” — rossz szecesszióba fulladt. De az efféle di­vatok mellett van olyan felfedezés is, ami „tiszta forrásokhoz” vezet (Bartók szavai!), s ezek a források ne szennyeződjenek el. Ilyennek te­kinthetjük éppen a népdal, népzene szeretetét. hódítását. A televízió úgynevezett Aranypáva műsorának a középdöntője előtt vagyunk, ami­kor ezt a cikket írom. S a zsűriben való üldögélés közben, figyelve az énekeseket, csoportokat, figyelve a közönségszavazatok eloszlását, a sza­vazók számának növekedését, sok felvetődő kérdésre megkapjuk a vá­laszt. EGY IDŐBEN szívesein vitázgattak azon, hogy szocialista társadalom­ban lehetséges-e a népművészet, il­letőleg, milyen a szocialista népmű­vészet? Nyilvánvaló, hogy a nép­művészetnek az a hagyományos, „klasszikus” jellege, amilyen az el­nyomott paraszti osztályban, a feu­dalizmus idején kialakult, nem le­het szocialista, s nem fejlődhet a ha­gyományos módon tovább. Már a kapitalizálódás idején szétzilálódott sok archaikus vonása, de ott, ahol az írástudatlanság, elnyomottság uralkodott, még sokáig élhetett. A szocialista társadalomban kettős helyzet alakult ki: az öregek köré­ben, vagy az öregek tanítására (s ilyen „tanító” Galgamácsán Vanlcá- né, Dudás Juli, aki nevelgeti fiatal énekeseit, táncosait, s közben feste- geti a maga úgynevezett naív ké­peit, faldekorációit), tovább él a régi stílus, őriznek dalokat, meséket, tán- 'cokat. Ez a fogyó múlt. Viszont épp Kodály Zoltán kezde­ményezésére általános iskoláinkban az éneklés, zenetudás alapja a nép­dal megtanítása s a rádió, a televízió különböző műsorai az egész orszá­got nevelik, tanítják a népdal tudá­sára is, szeretetére is. S a mostani Páva-versenyek azt bizonyítják, hogy a népdalénekesek versenyében az öreg paraszt előadók, énekesek mellett azok is föllépnek, akik ze­nei iskolában, főiskolákon tanulták a népdalt — nem hagyományos mó­don, a falutól, a nagyszülőktől, ha­nem tanároktól, akik a legősibb, év­ezredes előadásmód sajátosságait is megtanították. S most már a ver­senyen a falu és a város is verseng együtt, egy rangon: a spontán, ha­gyományos falusi, és a szigorú fe­gyelemmel megtanított. Ez az utób­bi a növekvő, ez épül bele, lesz ré­szévé a szocialista kultúrának. Min­den értőkét felmutatja a magyar népdal történeti rétegeinek, s to­vábbadja majd növendékeinek, -az egész társadalomnak. S a ' magyar népdal ilyen módon része lesz az egyetemes dalkultúrának, együtt hangzik a különböző népek népda­laival, de a nagy zeneszerzők dalai­val is. A NÉPDAL ilyen felfedezése, ilyen beleépülése a magyar műveltségbe csak teljesebbé teszi a szocialista műveltséget, — nem lesz külön szo­cialista népművészet. Ezt a felfede­zést, ha úgy tetszik, ezt a divatot mindnyájan helyeselhetjük, egészsé­ges, gazdag áramlat. Ha a magyar népdal kultusza olyan kártékony, di­vattá válna, ami kizárólagosságot parancsol, ami elzárkózik más né­pek dalkultúrájátöl, a neves szer­zők műveitől, s valami hazug ro­mantikával belemerülne a paraszit- múltba — fel kellene lépnünk elle­ne. Ilyen jelenség nem mutatkozik sem elméletben, sem a gyakorlat­ban. Kodály tanítása is arról szólt, hogy a magyar népdal tudásával in­duljunk el az egyetemes kultúra minden szép értéke felé: a tiszta források felé. Minden népművészeti műfajon nem haladhatunk végig. A népi tán­cok, gyermekjátékok országos terje­dése, újraelevenedése az iskolai ok­tatásban is, tánccsoportok műsorai­ban is követi a népdal tanulásának tudatos módszereit, rokon módsze­rekkel építi tovább a- hagyomány anyagát. A NÉPI DÍSZÍTŐMŰVÉSZET újabb felfedezése, más, bonyolul­tabb kérdéseket vet fel. Tudjuk, hogy az úgynevezett primitív, archaikus művészetek is hányszor megtermékenyítették a képzőművé­szet mestereit. A mi társadalmunk­ban is a díszítőművészet indítására, ösztönző példájára eleinte egyes cso­portok alakultak, majd most egész országos hálózat született a népi dí­szítőművészet hagyományainak taní­­tására, továbbfejlesztésére és hazai, külföldi értékesítésére. Ez már nem a hagyományos népi művészkedés: paraszt, pásztor, gölöncsér módra, inkább népi iparművészetnek nevez­hetnék, szervezeti formája, az okta­tás, a továbbfejlesztés tudatossága megkülönbözteti a hagyományostól, bizonyos iparszerűsége is. Mégis a hagyományosból nőtt ki, értékét részben ez is adja, rangja van: ha­zai és nemzetközi kiállításon szere­pel, alkotói, munkásai nevét ismer­jük, munkájukról is azt mondhat­juk, hogy része a szocialista kultú­rának. VESZEDELMES DIVATJA is van a hagyományos népi díszítőművészet gyűjtésének. Ez pedig egyszerűen az, hogy fortélyos ügynökök, kereske­dők vásárolják össze falvainkban, padlásokon, szobákban — ahol ta­lálják — a régi parasztművészkedés tárgyi emlékeit, bútorokat, faragá­sokat, szép cserepeket, szőtteseket, hímzéseket —, amit csak találnak. Hagyján, ha hazai igényt elégít ki, lakáskultúránknak ad egy-egy ked­ves színfoltot. Mégis ezeknek a tár­gyaknak inkább múzeumainkban, épülő szabadtéri múzeumainkban, tudományos gyűjteményeinkben van a helye. Különösen akkor, ha az ag­gálytalan ügynökök külföldi vevők­nek árulják ki e megvédendő kin­cseinket. Egyszer már megírta Sik- lóssy László három kötetben — mű­kincseink Bécsbe vándorlásának tör­ténetét. Azok főúri, nemesi kincsek, képzőművészeti alkotások, történeti ereklyék voltak. Lassan több kötet­re (s nemcsak Bécsre) terjedne ki annak a leírása, hová is vándorol­nak a falusi porták névtelen pa­raszti, de számunkra igen értékes kincsei. A magyar múlt parasztalko- tásai nemzeti hagyományunk, kultú­ránk részét teszik, a miénk, né- künk kell hát őriznünk, s akkor nem lesz üres divat, hanem mindig meg­újuló — megújító fölfedezés. dagodó s mind tartalmasabbá váló nyári programokról, ren­dezvénysorozatokról, de meg­szívlelendő tanulságként be­széltek arról is: helyesebb lenne, ha nem minden eszten­dőben, hanem kétévenként rendeznék meg településen­ként ezeket a nagyszabású programokat, mert úgy még színvonalasabbak, tartalma­sabbak lehetnének. Töreked­ni kell arra is, hogy ezek a rendezvények még inkább kö­tődjenek a település vagy táj­egység sajátosságaihoz, kultu­rális hagyományaihoz. Hogyan tovább? Az esztendő feladatai közé tartozott annak a művelődés- ügyi miniszteri rendeletnek a valóra váltása is, amely elő­írta a közművelődési intéz­mények új besorolási rendsze­rét. Azaz: felelősségteljesen dönteni kellett a korábban be- sorolatlan művelődési ottho­nok sorsáról. Három lehetőség között lehetett választani: vagy művelődési házzá fej­lesztik 1975 végéig ezeket az intézményeket, vagy átadják más célokra, vagy pedig meg­szüntetik azokat. Az új besorolási rendelet a megye közművelődési intéz­ményeinek mintegy a felét érintette. Pontosabban a me­gye hatvanhat művelődési ott­honának további sorsa felett kellett meggondoltan és fele­lősségteljesen dönteni: hogyan tovább? A döntések meghozataláig hét helyen már biztosították az előbbrelépés feltételeit. Harminckilenc településen a tanács vállalta, hogy 1975 vé­géig előteremti az új besoro­lás anyagi feltételeit: bővíti, korszerűsíti a jelenlegi' épüle­tet. További hét helyen úgy határoztak — közös tanácsú településeken —, hogy klub­ként működtetik tovább a szomszédos község művelődési házának vezetése mellett. Mindössze öt helyen adták át a művelődési otthon épületét más — elsősorban iskolai — célokra. Nyolc településen pe­dig a megszüntetés mellett döntöttek. Több milliós támogatás örvendetes előrelépést ho­zott az év a közművelődési in­tézmények anyagi támogatásá­ban is. (Döntő szerepet ját­szott ebben az, hogy ez év ja­nuárjában a Pest megyei Ta­nácson rendezte meg a Műve­lődésügyi Minisztérium a mi­niszterhelyettesi értekezletet, amelyen a tanács elnöke adott reális képet a megye közművelődési helyzetéről, majd bejelentette, hogy a me­gye tartalékalapjából tervea felül 18,5 millió forintot kap a művelődési ágazat.) Igaz ugyan, hogy a 18,5 mil­lió forint jelentősebb részéit közoktatási célokra fordítot­ták, de jutott belőle a vérségi és az ikladi klubkönyvtár be­rendezésére, a verségi falumú­zeum létesítésére s más, köz- művelődési célra is. Ugyanak­kor a Művelődésügyi Minisz­térium kétmillió-kétszázezer forintot adott a művelődési központok és művelődési há­zak állami támogatásának emelésére. Ebből az összegből a művelődési központok a meglevő állami támogatás mellé még évi hetven-nyolc- vanezer, a művelődési házak egy része pedig harminc-negy- venezer forint többlettámoga­tást kapott, ami jelentősen enyhített korábbi anyagi gond­jaikon. Mintegy negyvenöt in­tézmény részesült ebből az összegből. Sikeres évad végére érkez­tek közművelődési intézmé­nyeink. Többségükben jól ol­dották meg feladataikat, s jó alapot teremtettek a további eredményes munkához. Prukner Pál »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents