Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-16 / 294. szám
1973. DECEMBER 16.. VASÁRNAP “iMf/rfiro FARKAS ILONA. Gondolatok Virradat kövül a horizontra, Nap-tekintetű szemek szaladnak körbe, hajnalt-vivő munkás-szemek. Bennem csak várakozás van, csak hajnalok élnek, városokba induló falvakat kötöznek fákhoz. Árnyak mozgása lángol, szemünkbe tükröz a Hold, gondolatunk egy lépéssel mindig előbb ér a házba, hol a reggel hagyott rendetlenség kihűlt, megdermedt. Hagymaszag füstöl a kertben, gyors ütemben ropnak táncot lábasainkon a födök. Paprikás krumpli a vacsora; tegnap hússal, ma anélkül. Vacsora után kinyújtózik a Csend, tányérok lubickolnak — csörögve sikoltoznak a törülközés ellen, pancsolnának még a meleg vízben. Szemeink mögött zörgetnek álmok, mindenkinek békés jó éjszakát kívánunk. Anya, gyermekével' Kerti Károly rajza A dal fölcsapott és körbesuhant a levegőben. Amor... Amor ... Amor ... A lány a pult mögött öntudatlanul ingatta magát, mint a lebegő sirály. Szabadon maradt vállát, nyakát elöntötte a neonfény, s a vékony, fehér bőrön finoman áttetszettek az erek. — Két linzer, két szóda, három konyak... Ügy fordult meg, arcán a dalkeltette kábulattal. — Mit csinálsz, te! A szóda kifutott a pohárból. — Tyűha! y— De kótyagios vagy! » — Nagyon szeretem ezt a dalt. A zongora épp akkor hallgatott el. A tálca, rajta a Un- ___________ •/erekkel, szódás poharakkal, konyakkal ellebegett az aszta- .. , , lók fölött a cigarettafüstben. SZUTS LÁSZLÓ; Sötét szemüveg közeledett a pulthoz. — Elkészítsem a szörpödet apus? Az öreg mindkét kezével az üveglapba kapaszkodott. Köny- nyű mosoly futott az arcára. — Nem ... Ma egy Hubertuszt iszom Aztán választ se várva: — Te... Zsóka! A lány oda hajolt. — Tessék, apus! — A dalt neked játszottam. — Köszönöm! — Neked rendelték. — Igazán? Kicsoda? — Nefn tudom! Tegnap este szólított meg. És ma megint oda ült a zongora mellé. Megismertem a hangját. A lány kiegyenesedett egy kicsit. — Senki sem ül ott, apus! — Akkor már elment... A kedvenc számodat kérdezte. Aztán azt mondta, ha nem sért meg, fizetne valamit. Mondtam, egy Hubertuszt meginnék... Elkészítetted? — Igen, apus! Itt van! Ujjai megtalálták a poharat. Lassan szopogatta az italt. — Te, Zsóka! — Tessék, apus! A rendelés Kifizették! — A ház, ____ . a lakás. Az ényém eléggé tá gas, kényelmes — épp legutóbb hozattam rendbe a három fürdőszobát —, mindazonáltal más, miht a tiéd. A bútor még a nagyapámé volt, a dédapámé, ükapámé. Megvallom, szentségtörésnek érezném a kicserélésüket, halo ttgyalázásnak. Neked viszont Gropios tetszik — így kell írni a nevét? bocsásd meg. ha hibásan írtam, tudod, hogy csak a harmadik gimnáziumig jutottam el —, te a híres belső építészek tervezte heverőket, karosszékeket és lámpákat szereted. Fényes, sima felületeket, funkcionalitást (így mondják, ugye?). Vajon hogyan fogod érezni magad e sok régiség között? Hisz magam is tudom, nem vallanak túlságosan jó ízlésre. Elég csak arra a szagra .utalnom, amit e szobák árasztanak; a doh, a jó kis bor. a mező s a magányos bagolyvár szagára, amit, bocsáss meg, de annyira, annyira szeretek. Ügy fogod érezni magad, mintha tetőtől talpig belepett volna a penész. Idegennek fogod érezni magad. Magadba fogsz zárkózni, mint egv kis sündisznó. Gyere, gyere. édes lelkem! Hat ____ a vérmérséklet? Azzá’ hogy állunk? Én nyájas vagyok, nyíltszívű, közlékeny, olykor bizony fecsegő is, tudom, nem tehetek róla. Te a francia Saint-Étienne nővéreknél nevelkedtél, arisztokrata családból származol, igaz. gazdaságilag igencsak lecsúszott a famíliád (faragatlan parasztnak fogsz mondani, amiért ilyen nyersen írok ezekről a dolgokról, de hát jobb így. hidd el nekem, jobb tiszta vizet önteni a pohárba), művelt társasághoz szoktak, kifinomult emberekhez, akik fennkölt beszélgetést folytatnak művészetről, irodalomról, politikáról (még a pletykálkodásukban is van valami különleges elegancia). Én, afféle falusi tuskó l é vén, olvastam ugyan Marzonit, Tolsztojt és Szienkevicet, de elismerem, hogy műveltségeim hiányos, alacsonyrendű. - Te tartózkodó vagy, aggályos, önérzetes ... hogy ne mondjam: öntelt, fennhéjázó (de micsoda bőröd van! csodálatos! az ember beleborzong, ha csak hozzáér — nem mondta ezt még neked senki? ó, milyen naiv vagyok, ki tudja hányán mondták már!), egyetlen hibásan ejtett szóra felhúzod azt a bűbájos orrocskádat. Tőlem aztán fogsz hallani egynéhányat... Hát nem különös mindez, nem rendkívüli? (Ide a cuppanós csókot, babuskám, morcold csak a szemöldököd, add a haragost!) ‘>Vx‘iS~ Te megszoktad a nagyvárost. Egyszer említetted is, hogy az autók, teherkocsik berregése, mentők szirénázása, vilPsunosok visítása, csikorgása napközben kellemes izgatószerként hat rád, elűzi a fáradtságot, este pedig álomba ringat. Vagyis nagyvárosi temperamentum vagy, hogy úgy mondjam. Itt viszont a tökéletes nyugalom; olyan tökéletes, hogy olykor még én is bezsongok tőle (erre számíthatsz). No, és az éjszakák! Csak a fák susogása, ha fűi a szél, esőben az esőcseppek kopogása a háztetőn, teliholdkor távoli kutyavonítás. Nem. nem. ezt sosem fogod megszokni. Előre látom a sok ér- zékenvkedést. Ideges ielenetet. civódást El tudod képzelni, milyen szép lesz? Ne feledd, a kihirdetés már megtörtént. A plébános akár hétfő délelőtt is ösz- szeadíhat bennünket, csak idejében itt lésv. * Továbbá. * . . , , , _________ En szeretem a labdarúgást, te irtózol tőle. Régi szurkolója vagyok a Juventusnak, s ha rosszul mennek a dolgok, vasárnap este, még az étvágyam is elveszítem. Képzelheted, a barátaimmal hosszan, részletesen megtárgyaljuk a mérkőzést, hét közben se tu dunk másról beszélni. Émelyegni fogsz tőle, hányingered lesz, ebben bizonyos vagyok. Esténként úgy nézel majd rám, mint valami csúszómászó féregre. Azám, estére már javában veszekedünk ; megjósolom; egynéhány csúf szó a te drága pici szádon is kibukik majd. Erről jut eszembe: természetesen annyi vendéget hívhatsz meg az esküvőre, amennyit akarsz, itt al- hatnak az állomás melletti fogadóban, tűrhető hely. Persze, az én költségemre. Az én rokonságomból is legalább negyvenen lesznek, ezt jó, ha mármost tudod. Gyere, gyere, aranyos csöppségem, hadd szorítlak magamhoz, imádom, amikor duzzogsz. Persze, a nagyvárosokban mások a szokások. Ha épp nem mész moziba (ápropó, láttad a Waterloot? Nekem állattan tetszett), találkozol néhány barátnőddel? igaz? Megbeszélitek az iskolai problémákat, a tantervet, csoport- munkát végeztek, ahogy mondjátok, s magasabbrendű fejeknek érzitek magatokat, nem így van talán? Jómagam (azt hiszem, mondtam már neked) a tévé képernyője előtt szeretem eltölteni az estéimet, rémes szokás, igaz? De azért nyugi. Egyik-másik este készséggel beviszlek a városba, drágaságom. Arra azonban figyelmeztetlek, hogy a műsor rosszabb, mint képzeled (eddig még sose nézted, merthogy a házmesterednek is ez a szórakozása). Olyik este (mine^ áltassalak?) te is fogod látni a mérkőzést. Átkozódni fogsz, tudom. A dívány sarkában kuporogsz majd, a kis állólámpa alatt, Teilhard du Chardint olvasva (vajon jól írom a nevét?). Rajta hát, szerelmem, ülj gyorsan repülőgépre, űrhajóra, varázsszőnyegre! Alig várlak már. Nem bírom tovább. Jöjj, kincsem, gyönyörűm, esküszöm.- boldogtalanok leszünk. Telegűi Polgár István fordítása délután, ahogy megkezdte a munkát — akkor ábrándozott hosszasabban az ismeretlenről, akiről az esite óta tudta, hagy van. De furcsa létezés volt ez, megfoghatatlan, érzékelhetetlen létezés. Lehet, hogy ott ül már valamelyik asztalnál és nézi őt! Vigyázva, hogy feltűnést ne keltsen, egész este a magányos férfiakat kutatta. Egyszer felcsendült az Amor, amor dallama, szívdobogva nézett a zongora irányába, De ott még mindig három férfi mulatott. .----------------p menet nem merte szóba hozni az apjának. I H azafelé | Gondolatait annál erőteljesebben foglalta el a -----------------dolog, olyannyira, hogy az öregről is megfeledkezett, s az belebotlott az egyik járdaszegélybe. — J aj, apus, vigyázz! Itt ..... ............... fel kell lépnünk a járdára... — M indig mondom, hogy a botomat magammal kéne hozni!... dohogott az öreg. Harmadnap este se csillapult még a kíváncsisága. Akkor már úgy járatta körbe a tekintetét a zsúfolt helyiségben, mint aki tudja, kit keres. _____________________________Magas, atléta termet... Nem kü lönös, de jó öltözékben ... files vonású arc, sötét szemek.,. A haja?... Igen, az barna.... Magas homloka van... Valaki egyszer azt mondta, hogy a magas homlokú férfiak okosak... Biztos szereti a színházat és a mozit... hiszen ő is szereti... Nyáron evezni mennek a Dunára— A foglalkozása?... Jó volna, ha zenével foglalkozna... Mint az apja... Akik zenével foglalkoznak, azok jó lelkű emberek... Lehet, hogy szereti a zenét... ezért ül mindig a zongora mellé ... — Mi lesz már azzal a szódával?! > — Egy sarokházat! De né kelljen kétszer kérni... Nagy volt a forgalom, úgy, hogy idáig egy pillanatra se tudott elábrándozni. A zongorára se figyelhetett a nagy nyüzsgésben. I---------------. állt egyszer csak a pult előtt. Sötét szem| Az öreg | üvege türelmetlenül kapkodott ide-oda-----------------— Zsóka!... Zsóka!... Üg y hívták oda a presszógép mellől. — Zsóka — sustorogta izgatottan az öreg. — Már rég Én azért továbbra is neked játszom... Megfizették!-------------p álmatagon nézett az öreg után. Az visszacsoA lány | szogott a zongorához, kétoldalt kezével kitapo---------------gatva a székeket, a rajtuk ülők hátáról finoman el húzva ujjait, hogy azok észre se vették. Fejét mereven előre tartotta. De azért a léptei határozottak voltak, mint aki jól ismeri az utat a pult és a zongora között. Igen, éppen úgy, mint aki jól ismeri már az utat. Zárás után sietve indultak hazafelé. Az öreg a lányba karolva egészen fiatalosan lépkedett — Apus! — No! ‘— És... és semmi mást nem kérdezett? — Kicsoda? — Hát aki a dalt rendelte nálad. — Ja... Semmi mást. Csak, hogy ismerem-e azt a lányt, aki a süteményes pultnál dolgozik. Mondtam, egy kicsit. Azt mondja, akkor biztosan azt is tudom, mi a kedvenc száma... A lány elgondolkozott. — Mit gondolsz, milyen férfi lehet? — A hangja után ítélve alighanem fiatal. A cigaretta nem kezdte még ki a torkát. — És mit gondolsz még róla? — Nem lehet valami szószátyár! Keveset beszélt. Nagyon szerénynek, illedelmesnek gondolom. — Én is azt hiszem. Ugye, aki nem akar mindjárt ajtóstól a házba rontani!... Nagyon tapintatos, romantikus férfi lehet... Legtöbben azt gondolják; ha az ember ilyen helyen dolgozik, akkor mindjárt bármire kapható. Sokszor úgy ragadnak rám, mint a piaci légy és a harmadik szónál már szemtelenkednek. — Ez meg mindjárt eltűnt, ahogy odamentem hozzád. — Te, apus!... Az is lehet, hogy valami kis mulya, szégyenlős fiú. — Nem... Semmi esetre sem — tiltakozott az öreg. — Meglett, komoly férfi lehet... A lány megint elgondolkozott. Valamit szeretett volna még kérdezni, valamit, amire azonban az öreg úgyse adhatott feleletet. Csak amikor a késői vacsora után ágyba bújt, és másnap itt van ... — Nem látom, hol? — Hát hol lenne?! Mellettem, ahol szokott ülni... A lány kétségbeesetten: — De apus! A zongora mellett nem ül senki! Az öre^ hirtelen lehangolódott. .— Akkor megint elszelelt!... Pedig itt volt. Azért siettem hozzád... Hazafelé a kapuig nem beszéltek róla. De az öreg gondolatait fogva tarthatta, mert a lépcsőházban csak megállt. — Te, Zsóka! — Tessék, apus! — Kitaláltam valamit... Legközelebb nem szólók, csak ha megtudom, hogy ott van, azonnal játszani kezdem a dalt... Jó? — Jó! — mondta fáradtan a lány. Aznap este ismerősök mulattatták a lányt. A szomszéd közértvezető, aki záróra után itt szokta meginni a feketéjét, meg a bolt egyik kiszolgálója. De most szesz volt már bennük, s nem tágítottak a pult mellőL — Csak ne volnék nős, magát venném feleségül — udvarolt a közértes. — "De magához mennék-e? •> — Hajaj! Nagyon tudnám tenni a szépet. — Azt mindenki tudja! — De én komolyan gondolnám. Nem úgy, mint manapság ... ezek a maiak — itt a kiszolgálóra nézett. — Csák a tánc... csak az ital... De az életüket megalapozni!... A kiszolgáló vigyorgott. — A maga helyében, tata, már én is így beszélnék! Ezen aztán ketten elvitatkoztak egy darabig. A lány éppen süteményeket válogatott. Valamelyik asztalhoz igen édesszájú társaság telepedett. Négy tányérra rakosgatta a tortaszeleteket, krémeseket és készítette melléjük a szódáspoharakat. I----- ■ —. is tán egy idő óta a helyiségben a dal, I Röpködött I mint egy szabadulni vágyó madár, mi---------------------- kor nemcsak a fülébe, hanem a gondolataiai közé is beröppent,.. * Amor... Amor... Amor... A szódáspohár megállt a levegőben, egy darabig lebegett ott, s aztán alig észrevehetően remegni kezdett, mint a repülőgép, amelynek valami belső motorhibája támadt. Az előtte állók csak azt láthatták, hogy a lány megmerevedve elnéz a fejek fölött, s arcán ismeretlen'eredetű döbbenet üiL — Valami baj van a kicsikével — bökte oldalba a kiszolgáló a közértvezetőt. A zongoránál hirtelen zaj támadt. Egy törpe termetű, görbe férfi felállt az asztal mellől és lesöpört róla két rumos poharat. A pincér méltatlankodva támogatta a szerencsétlent, hóna alá nyúlva hurcolta a mellékhelyiség felé... Az öreg zongorista mintha megvadult volna, ütötte-verte a billentyűket, s székéről felemelkedve játszott, hogy a zongora mögül elővilágított az arca, a nagy, sötét szemüveggel, mely mereven a pult irányába szegeződött, mintha látna valamit. • • Öreg" udvar Kürthy Sándor rajza i é
