Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-13 / 291. szám
VÁCf UAPL A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 291. SZÁM 1973. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Tovább fejlesztik Észak-Pest megyében a vízhálózatot A Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Híradó utcai központjából kivált és új telephelyre költözött a váci üzem- főnökség. , Másik esemény a vállalat életében, hogy Kiszel János igazgató betegsége miatt nyugdíjba ment, s helyébe Márkus Istvánt nevezték ki a vállalat vezetőjének. E két esemény jegyében rendeztek ünnepséget minap a Derecske dűlői új telepen. Az ünnepségen megjelent dr. Lukács Ferenc, a városi tanács elnöke is. Márkus István beszédében megemlékezett a város felszabadulásának 29. évfordulójáról. A három évtized rohamos fejlődésének egyik bizonyíté- j ka, hogy az egykori, nyolcvan sze- I mélyt foglalkoztató váci vízmű helyett, a megnöve- kedett feladatkört ellátó váci üzemfőmérnökség száznyolcvanhat dolgozót foglalkoztat. No, és a ló? Tj'ényszóróm sugarában mar messziről láttam, hogy az országúton valami nincs rendben: rendőrségi gépkocsi kék fénye villogott, az úttesten millió üvegcserép csillogott, azután a megaóbbentö látvány, egy teljesen összetört Trabant, orral az én menetirányomnak. Színhely: közel a má- riaudvari vasútállomáshoz. Időpont: december 11, este fél 6. A karambol körülbelül háromnegyed órával előbb történhetett. Az út szélén kétlovas stráfkocsi, tele benzines hordókkal. Szód—Csörög felé haladt, kivilágítatlanül, ezért is rohant bele hátulról a CN 16—62. rendszámú Trabant. A gépkocsi utasait azonnal elszállították a mentők. A váci Együd Károlyné súlyos, de nem életveszélyes, Együd Károly, a gépkocsi vezetője és Csilla, a lánya, könnyű sérülést szenvedett. A lovas kocsi hajtója a fiatal Drenkovics József volt. — Miért nem világította ki a kocsit? — kérdeztem tőle. — Még nem volt teljesen sötét. — Von lámpája? — Van. — Kérem, mutassa meg. — Hát... most nincs itt... — Hol van? — Otthon, a kamrában. — Miért nem hozta magával? — Nem tudtam, hogy ilyen sokáig elmaradok. A fiú apja a máriaudvari állomáson beszélgetett valakivel, elmaradt a kocsitól, csak az óriási csatta- násra és a sikoltozásra rohant oda. Most éppen egy ismerősével beszélget. A férfi biztosan a szerencsétlenül jártakon sajnálkozott s a nagy tócsa vért bámulta, amikor az idősebb Drenkovics hangját hallottam: — No, és a lovam? Nézd meg, lehorzsolták az oldalát is! (bognár) Udvariasan is lehet... SZOKÁSSA VÁLT Vácott, hogy aki felszáll a helyi autó- buszjáratokra, a bérlet fel- mutátása vagy a két forint viteldíj kifizetésén túl jó napot kíván a buszvezetőknek, s azok visszaköszönnek. Minap, amikor az Altányi úti autóbusz után érdeklődtem, az autóbusz vezetője kikapcsolta a motort, elővette a menetrendet és készségesen felvilágosított. Nem mondta, hogy felvilágosítást a forgalmista vagy a kifüggesztett menetrend ad. Azután elővett egy sokszorosított papírt és | átnyújtotta. Időm sem volt megköszönni. Az átnyújtott papírlapon a VOLÁN udvarias hangon értesít, hogy az Altányi úti járatok számát, a nem kellő igénybevétel miatt, csökkenti. MOST NEM ARRÓL AKAROK BESZÉLNI, hogy helyes-e vagy sem egyes járatok megszüntetése — valószínű megfelelő mérlegelés után döntöttek így —, „csak” arról, hogy az utasnak jól esik a figyelmesség, a vezetők udvarias magatartása. (m. gy.) Négy lottózó lakásnyereménye Hűi őgép, tv, rádió — váci szelvényekre A lottó novemberi jutalom- sorsolásakor a következő, Vácott forgalomba hozott, 45. heti szelvényekre húztak ki tárgynyereményt: 1 633 471 (hatvan literes hűtőgép) ; — 1 633 673 (ötezer forintos vásárlási utalvány); — 1 638 867 (televízió és ezer forint) ; — 1 655 473 (kilencezer forintos vásárlási utalvány); — 1 656 306 (hatvan literes hűtőgép); — 1 662 411 (budai, kettőszobás, gardrobos, loggiás, azonnal beköltözhető öröklakás); — 2 926 324 (kilencezer forintos utalv.); — 6 790 844 (tízezer forintos vásárlási utalv.); — 6 799 880 (táskarádió. elemmel); — 7 047 889 (televízió és ezer forint); — 7 110 593 (kilencezer forintos vásárlási utalvány): — 7 295 351 (kilencezer forintos utalvány); — 7 344 036 (televízió és ezer forint): — 7 345 523 (kilencezer forintos utalvány); — 9 018 802 (tízezer forintos Prohászka József, az üzemfőnökség vezetője arról beszélt, hogy a most átadott új telephely korsizerű munkafeltételeket biztosít. A város területén kívül gondoskodnak a környező községek egészséges, jó. ivóvízzel való ellátásáról, és tovább fejlesztik Ésizak- Pest megyében a vízihálózatot. A jövő terveiről szólva megemlítette, hogy 1974 a rekonstrukció éve lesz. A város négy és fél évtizedes vízhálózata nagyrészben elavult. mind több helyen eltörik a cső. • Az új lakótelepek víz- és csatornaművekkel való ellátásán kívül gondoskodniuk kell a régi városrészek hálózatának gondozásáról, szükség esetén átépítéséről. A Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat decemberi esemény- naptárában szerepel a Szent- háromság téri fürdőépületben létesített, új oktatóterem átadása is. A városcentrumban lévő. szépen berendezett helyiség alkalmas műszaki klub céljára is. Elsősorban a szakmunkások továbbképzésére kívánnak vele helyet biztosítani, valamint a vezetők módszertani továbbképző tanfolyamának. P. R. vásárlási utalvány); — 9 026 242 (ötezer forintos vásárlási utalvány); — 9 283 064 kilencezer forintos vásárlási utalvány) és 9 285 557 (hatvan literes hűtőgép). A nyereményekért december 18-ig lehet jelentkezni. ★ Hétfőn négytagú lottózócso- port jelent meg az OTP Széchenyi utcai lottóirodájában, s bemutatta a nyertes 1 662 411 számú szelvényt: Fekete János Kosdról. Csizmadia Béla Göd-felsőről, Tamás András Katalinpusztáról és Bácsi Antal Vácról. Ök nyerték a budai öröklakást. Valamennyien a 20-as Volán garázsában dolgoznak. Kérdésünkre elmondták, hogy a lakást eladják, a kapott pénzt — körülbelül 400 ezer forintot — egyenlő arányban elosztják. (P) Szocialista brígádvezetők küldöttértekezlete Tatabányán A vád DCM-ből többen utaznak december 14-ón Tatabányára. ahol aznap tartják, a Cement- és Mészművek Vezérigazgatóságának és nagyvállalati szakszervezeti bizottságának rendezésében, a szocialista brigádvezetők küldöttértekezletét, Kiss Ernő szb-titkár megnyitója után dr. Kormos Aladár vezérigazgató-helyettes ismerteti a szocialista munka- verseny-mozgalom eredményeit, valamint az 1974 évi munka'verseny s a szodalista bői gád mozgalom további fő céljait. Ma. Dunakeszin: Három program a József Attila Művelési Központban Csütörtökön, december 13-án három érdekes programra várja az érdeklődőket a dunakeszi József Attila Művelődési Központ. Délelőtt a képzőművészeti szakkör tagjai találkoznak, s Sinnyei-Merse Pál Majális című festményéről hallanak előadást. Délután 1 órakor Csokonai Vitéz Mihály születésének 20Ö évfordulója alkalmával rendeznek emlékműsort, melyen fellép Sellei Zoltán előadó- művész és Bige József furulyaművész. Délután két órakor az út törőklubban a hangyák életéről hangzik el előadás, utána bemutatják A dzsungel ösvényein című kisfilmet. Holl Béla: A kétszáz éves váci könyv Ünnepi kiadvány — ünnepi köntösben A Magyar Helikon gondozásában, Vác város Tanácsának hathatós anyagi támogatásával jelent meg rendkívül elegáns kiállításban Holl Béla könyve, amely — kapcsolódva a hazai könyvnyomtatás 500. év- | fordulójának ünnepeihez — a váci nyomdászat 200 éves történetét dolgozza fel Ambró Ferenc Ignác 1772-es nyomdaalapításától a Pest megyei Nyomda mai működéséig. A sok és kiváló minőségű ábrával ékes kiadás (mely Szántó Tibor könyvművész tipográfiai elképzelését is dicséri) tudományos alapozottságú áttekintést nyújt arról a szerepről, amelyet a váci nyomdák töltöttek be a magyar kulturális életben a felvilágosodástól napjainkig. Annak ellenére, hogy városunk könyv- nyomtatása az ország szellemi vérkeringésébe csak kivételes esetekben kapcsolódhatott, nem lebecsülhető egy-egy váci kiadvány jelentősége: akár Kármán József kérészéletű folyóiratára, az Urániá-ra gondolunk, akár olyan — országosan is elsőként megjelenő — kiadványokra, mint Pe- terka József első magyar szemészeti szakkönyve, a siket- néma-oktatás kézi- és tankönyvei, a maguk idejében országosan elterjedt, olvasott, keresett „váci ponyva” histó- riás füzetei, az első hazai versantológia, a váci Énekes gyűjtemény több kiadása vagy az eszperantómozgalom máig is Vácott megjelenő évkönyvei, folyóiratai. Hol! Béla könyvét hét fejezetre tagolva rendkívül érdekes kultúrtörténeti képet fest városunkról, hiszen a nyomdáiban megjelenő kiadványok kaleidoszkópjából Vác szellemi-társadalmi életének változása is kialakul az Amb- rus-nyomda zömmel egyházi kiadványaitól a 48-as röpira- tokon, a századvég ünnepi meghívóin és a napilapkiadás új és új hajtásain keresztül a Váci Vörös Újságig és a felszabadulás utáni évtizedek emelkedő színvonalú nyomtatványaiig. Nagy érdeme a szerzőnek, hogy nem terhelte művét fárasztó tudományos jegyzetekkel, hanem csak a főbb forrásokra és lelőhelyekre utalva hitelesítette mondandóját, mindenki számára élvezetes, könnyen olvasható — s képanyaga révén — esztétikailag is gyönyörködtető olvasmányt adva azoknak, akik szívesen merülnek el városunk múltjába, s tekintenek bizakodva jövőjébe. Mert Holl Béla könyve, bár 200 év távlatából indul, a mához érkezik, és a hamarosan alapításának 900. évfordulóját ünneplő város jövőjébe veti pillantását. Ünnepi kiadvány, ünnepi köntösben: — köszönet érte a szerzőnek, kiadónak és a kiadás anyagi lehetőségét megteremtő városi tanácsnak! Végh Ferenc II. A lelkes hangú ismertető után nem hallgathatjuk el a kis kötet gyengéit sem. Már a cím sem fedi a tartalmat: nem a 200 éves váci könyv históriáját kapja az olvasó. Szó van benne könyvről is, nyomdákról is, hírlapokról is. Sajnos, egyik rész sem teljes. S ami különösen hiányérzetet kelt, az, hogy a szér ző elnagyoltan foglalkozik en_ Junuáríól — száz munkással Elkészült a Ramona Kötöttárugyár göd-felsői gyártelepe, s a korszerű, jól felszerelt gyáregységben lépcsőzetesen indul a munka. Az elmúlt héten a tanműhelyből használt gépekkel megkezdődött az üzempróba, e héten viszont már az NDK-gyártmányú, lyukkártya-vezérlésű gépsor is dolgozni kezd. Az új esztendő első munkanapjától kezdve körülbelül száz munkást foglalkoztat már a gödi Ramona. e üzempróba lilái m * Az új gyár látképe Hohner (elvételei nek a két évszázadnak legiz-* galmasabb és legtartalmasabb három évtizedével — a felszabadulást követő időszakkal. A váci könyv történetéből kimaradt Téréi: A föld lelke című regénye, amely a Pest- vidéki Nyomdában készült, s megjelenése után kötetenként szedette össze Horthy ügyészsége az ország minden részéből „izgató” tartalma miatt. Pontatlan a nyomdák felsorolása. A Széchenyi Nyomda nem szűnt meg 1941-ben; 1949-ig működött. A Pannónia Nyomda viszont nem 1949-ig, csak 1944-ig volt üzemben. A Kapisztrán Nyomda alapítási éve 1926, s a Forte üzemi nyomdája az 1948-as elparen- tálás ellenére ma is működik. Tíz évvel megfiatalította a szerző a bemutatott betűmin- takönyvet. 14 sor: ennyi jutott a 124 oldalon Vác mai nyomtatóüzemének. Holl Béla szerint is a váci sajtó története még megírásra vár. A felsorolt néhány lapcím valóban csak ízelítő ebből a gazdag tárházból. Ám az 1945—1949 között megjelent önálló Váci Napló semmiképpen nem volt folytatása a korábbi Váci Hírlapnak. Politikailag helytelen az 1945. november 5-i lapoldal kiválasztása. Az illusztrációk szürke tömege helyett szívesen láttuk volna a Lipovniczky László tervezte borító eredeti színeit. S hogy a Váci Városi Tanács bőkezű támogatása ellenére is 80 forintos árban, mindössze 1200 példányban jelent meg Holl Béla könyve, ez lehetetlenné teszi, hogy valóban eljusson az olvasók széles táborához. Mindenképpen kór az elmulasztott lehetőségért. Papp Rezső Három pénzbüntetés A Váci Járásbíróság büntetőtanácsa háromezer forint pénzbüntetésre ítélte D. Mihály göd-alsói lakost, aki a helyi italbolt elől elvitt egy 600 forint értékű kerékpárt s azt — sajátjaként — eladta Sz. Lászlónak. Hatszáz forint pénzbírságot fizet a váci F. József közlekedési vétség miatt, mert szeszes italt fogyasztott s utána kerékpárra ülve részt vett a közúti forgalomban. A rendőr- iárőr megszondázta s az ittasság bebizonyosödott. D. Lászióné váci lakos nagyon megharagudott V. Sándorra. Elhatározta, hogy — megveri. Ezért beverte a férfl lakásának ablakát s úgy ment be haragosa otthonába. Becsmérelte a férfit, de verekedésre nem került sor. Az asszony magánlaksértés miatt fizet 1500 forint bírságot. t 4