Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-02 / 282. szám
Píiíl SIEG kMívíup 1973. DECEMBER 2., VASÁRNAP ÁggSomerációs hajsza BEFEJEZŐDÖTT PEST MEGYÉBEN A NÉPFRONT ÉS AZ ÍRÓSZÖVETSÉG ÖTHÓNAPOS VIZSGÁLATA öt hónappal ezelőtt, június 24-i számunkban beszámoltunk egy Dunakeszin rendezett egész napos vitáról, amely az agglomerációs övezet munkáslakosságának művelődési helyzetét és lehetőségeit vizsgálta. A vitát az MSZMP Pest megyei Bizottsága kezdeményezésére az írószövetség és a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága rendezte, azzal a céllal, hogy egy minden Miginéi nagyobb akciót indítson az agglomerációs övezet kulturális problémáinak, gondjainak feltárására. A dunakeszi tanácskozás — a népfront kulturális bizottságának operatív irányításával — ezt az akciósorozatot indította el. Harminc százalék A június 23-i vita után öt munkabizottság alakult. A bizottságok öt Pestet övező járásban, az agglomerációs övezet legjellegzetesebb területéin, legforróbb pontjain végeztek vizsgálatokat: a váci, a dabasi, a monori, a budai és a szentendrei járásban. Munkájukat október közepére befejezték: az összegyűjtött anyagot a kulturális bizottság október 26-i ülésén vitatta meg. Az akciósorozat zárójelentését Novák Imre, a bizottság elnöke és Varga Csaba, a bizottság titkára állította össze. Mit tartalmaz a zárójelentés? A vizsgálat középpontjában a 44 agglomerációs község művelődési gondjai-problémái álltak. De részletesen foglalkoztak a munkáslakosság életmódjával, életformájával is. Mint köztudomású, a lakosság nagyarányú, rendkívül gyors felduzzadása hozta létre a főváros körül ezt a sokféle gonddal küszködő övezetet. A gazdag anyagú, gondos munkával összeállított jelentésből errevonatkozólag csak egyetlen adatot idézünk: amíg az utóbbi tíz-tizenöt évben országosan 3,5 százalékkal nőtt a lakosság száma, az agglomerációs gyűrűben ez a szám eléri a 30 százalékot! Leghamarabb 5—8 év után A Pest, környéki községeket felkészületlenül és teljesen váratlanul érte ez a nagyarányú bevándorlás, amely főképpen a Szabolcs, Szolnok, Békés és Csongrád megyéből érkezők tízezreivel elsősorban a fővárost vette ostrom alá. De az ostrom kudarccal járt, illetőleg csak a munkahely biztosításáig sikerült: a bevándorlók Pest környékén szorultak össze. A szó legszorosabb értelmében: az agglomerációs gyűrűben a legképtelenebb lakásviszonyok alakultak ki. A hivatalos adatok szerint például 70 ezer ezekben a községekben az albérlők. ágyrajárók száma. A valóságban azonban ennél jóval több: sokan ugyanis nem jelentik be albérlőjüket. De még azok is, akik keresetük és esetleg magukkal hozott tőkéjük reményében saját otthont akarnak építeni, ezerféle ok miatt, legkorábban 5—8 év után költözhetnek az új lakásba. És addig? Deszkabódék, sufnik pótolják a lakást, amely nemcsak a családé, hanem még aiz utánuk érkező rokonoké is. Mindehhez hozzájárul, hogy a 200 ezer bejáró naponta áílag 33 kilométert, azaz 2—3 órát utazik. Ám még ezután sem a már régen megérdemelt pihenés, hanem a különmunka következik. A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy a Pest környéki bejárók, bevándorlók napi 12 —16 órát dolgoznak, s tulajdonképpen csali egyetlen dolgot sajnálnak maguktól: a pihenést. E kemény tempóban a szabad szombat és a vasárnap sem hoz megállást, sőt, ezek a napok talán még hajszásab- bak, mint a többi. A két nap ugyanis jó alkalmat ad a különmunkára, mellékkeresetre, amelyre a lakás biztosításához szükség van. Lépést tartani az élet ütemével Vallomás egy negyedszázadról Anyagiassággal párosult közömbösség Ez az életforma, ez az agglomerációs hajsza magától értetődően nem kedvez a művelődésnek, a közösségekbe szerveződött kulturális élet kialakulásának. A Pest megyei Tanács egyik jelentése megállapítja, hogy a 44 község lakosságának jórészére az „anyagiassággal párosult közömbösség” a jellemző. Az agglomerációban lakók életformáját tehát mindenekelőtt az határozza meg, hogy minden idejüket és energiájukat pénzszerzésre fordítják. Azonban a közoktatás és köz- művelődés, általában a kulturáltabb élet kialakítását szolgáló törekvések, e rendkívül nehéz körülmények ellenére is produkálnak bizonyos eredményeket. Még azt is figyelembe véve, hogy az iskolák szűkösek, a művelődési házak állaga—állapota rossz. / Ami jó Jó viszont, hogy az utóbbi időben sokat javult az iskolák és a művelődési házak együttműködése, kapcsolata, hogy a népművelők nagy lelkesedéssel és ügyszeretettel próbálják a tárgyi feltételek hiányát pótolni. Jó, hogy egyre gyakoribbak és egyre nagyobb visszhangot keltenek az összetettebb művelődési akciók, a tájegységi napok és hetek. Jó, hogy — a művelődéssel szorosan összefügg — sokat javult az utóbbi esztendőkben a közlekedés, s egyre jobban kiépül a kereskedelmi hálózat, és országosan is jó példát jelentő eredményekkel járt az óvodaépítés. Jellemző a végletesség A Hazafias Népfront kulturális bizottságának jelentése részletesen fejtegeti, hogy az agglomerációs övezet kulturális helyzetének egyik legjellemzőbb vonása a végletesség. Néha kiemelkedő eredményekkel találkozhatunk az egyik községben, másutt ugyanez a dolog képtelen kimozdulni a holtpontról. Budakeszin például három éve nem működik a mozi, Foton és Dunakeszin viszont kitűnően dolgozik. Vannak viszont a kulturális életnek olyan ágazatai, területei, ahonnan, úgy látszik, nincs előrehaladás. Ilyen a felnőtt- oktatás. Hogy ez milyen fontos, jelentős dolog, csak egyetlen példa: Gyál 15 ezer lakosából ötezernek nincs meg az általános iskolai végzettsége. A felnőttoktatás szervezésében azonban mégis egy helyben topogunk: Budakesziről és a monori járásból azt jelentik, „nincs rá igény.’’ De az agglomeráció végletessége még ezt az eléggé egyértelműnek látszó képet is megzavarja: Főtan és Dunakeszin szép eredményeket mutathat fel a felnőttoktatás. Részletesen foglalkozik a jelentés azzal a kérdéssel is, járnak-e a bevándoroltak a pesti színházak előadásaira? A válasz egyértelmű nem. Gyál lakosságának 88 százaiéira például még sohasem volt színházban! Ajánlások és javaslatok A kulturális bizottság jelentése ajánlásokkal és javaslatokkal zárul. Annak érdekében, hogy hozzájáruljon az agglomeráció egészséges fejlődéséhez — ez volt a vizsgálat fő célja — a jelentés egyebek közt indítványozza, hogy a fővárosi üzemek az eddiginél jobban támogassák a Pest környéki falvakat, továbbá, hogy gyorsítsuk meg a lakásépítkezést, a keresikedelem, a közlekedés fejlesztését, segítsük a pedagógusok, népművelők letelepedését. ökrös László Magas, karc ú, szép asszony Dankowsky Sindorné. A mosoly egy pillanatra sem röppen el arcáról. Ezért emlékeztet engem Vincze Bertalanná ra, első tanítónőmre, aki négy és fél évtizeddel ezelőtt a betűvetésre, az olvasás máig is tartó varázslatos művészetére tanított, aki szüntelenül mosolygott, még akkor is, ha büntetett valakit. Legfeljebb a hangja lett szigorúbb egy árnyalattal. Hogy szerettük! Hogy sírtunk, amikor egy olvasásórán összecsuklott a katedrán és elvitték a mentők! Hónapok múltán visszatért ugyan a falunkba, de tanítani már nem taníthatott. Szép búcsú volt. Utolsó ereje fogytán hagyta csak el az osztályt, amelyet rábíztak. A munka gyümölcse Dankowsky S'ándomé, vagyis Rózsa néni, szerencsés alkat. Huszonöt éve tanár, és huszonöt éve vezető. Előbb kollégiumi igazgató volt, aztán. 12 évvel ezelőtt a ceglédi Várkonyi István Általános Is-' kola Igazgatójává nevezték ki. Férje is pedagógus; az ipari szakmunkásképző iskola tanára. — Nem okozott, nem okoz családi problémát, hogy a felesége igazgatónő? — Ugyan, dehogy — nevet. — Talán akkor más lenne a válaszom, ha beosztottja lennék! De így? Tudom, hogy nagy az elfoglaltsága, igyekeztem hát én is, hogy nekem is legyen. Hobbym a filmezés, a motorcsónakázás. Nem unatkozom, soha nem is unatkoztam. — Én sem — veti közbe a felesége. — Kecskeméten fejeztem be tanulmányaimat, és attól kezdve a mai napig megállás nélkül dolgozom egész nap. A tanítás, a vezetés mellett mindig rengeteg társadalmi munkám volt és van ma is. — Például? — Az úttörőelnökség tagja ^ vagyok, ezenkívül tanácstag, j vb-tag, és pb-tag is, hogy.csak a legfontosabbakat említsem. Sok délutánomat, estémet fordítottam arra például, hogy a csapatotthont megteremtsük. Sikerült. A társadalmi munkában a tanulók mellett részt vettek a pedagógusok is. így ma már azzal büszkélkedhetünk, hogy Cegléden nekünk van a legszebb csapat- otthonunk. A legtöbbet adni Megtekintettem az új, modernül felszerelt, szép iskolát. Itt valóban öröm tanítani, de tanplni is. Negyven pedagógus tanít 726 általános iskolást olyan körülmények között, amelyről, az én nemzedékem nem is álmodozhatott. — Különösen nagy a felelőssége itt minden pedagógusnak — folytatta az igazgatónő —, mert iskolánk munkás lakótelepen van. Az a célunk, hogy minden beiratkozott gyerek, elvégezze a nyolc általánosít, és jól felkészülten induljon a gimnáziumba, vagy más iskolába. Igen sok nálunk a kiváló pedagógus, de én azt szeretném, ha még több kísérletező pedagógusunk lenne. Az iskolának a gyorsütemű élettel kell lépést tartania. Ehhez pedig szüntelen kísérletezésre van szükség. Nekünk, pedagógusoknak szeretni kell mindent, ami új, nekünk úgy kell tanítani, hogy fenyítésre, büntetésre lehetőleg sohase kerüljön sor. Kutatjuk azt, hogy a gyerekek milyen tanítási módszer alapján sajátítanak el a legtöbbet. Megfigyeltük, hogy a Lénárt—Porrainé-féle matematikai módszert, az úgynevezett feladatlapos megol- dásos módszert szeretik a gyerekek, ezért e szerint tanítunk. Megérteni a könyvbe zárt tudást — A matematikai tanítási módszeren kívül kísérleteznek-e más eljárással is? — Természetesen. Mi, pedagógusok egy pillanatra sem hagyhatjuk abba a kísérletezést, mert azt akarjuk, hogy még többet tudjanak a gyerekek és még könnyebben jussanak e tudáshoz. Iskolánkban kísérletezünk a Hunyadi- télé olvasá»tanítás módszerrel. Lényege: az olvasott szöveg gyors megértése. Sajno:, vannak gyerekek, akik elolvassák ugyan a szöveget, de a tartalmát nem tudják elmondani, vagyis: nem értik meg, hogy mit olvastak. Ebben az esetben viszont teljesen felesleges az olvasás. — Ez a tanács a szülőknek? — Kiegészíteném: a szülők, ha meghallgatták, mit olvasott gyerekük, utána rögtön kérjék is, hogy a saját szavaival mondja el a tartalmát. Ezzel nemcsak nekünk, hanem raját gyermekeiknek is segítenek. Értelmük nyílado- zóbb lesz, figyelmük pedig koncentráltabb. Szülői értekezleten gyakran hangsúlyozzuk, hogy a szülők akkor segítik gyermekük fejlődését, ha ,»z olvasmány történetéről beszéltetik őket. Csak szívvel — Említette, hogy nagyon sok a társadalmi munkája a2 iskola vezetése, irányítása mellett. Hogyan egyezteti ezt ösz- sze a mindennapi munkájával? — Egyszerűen. Az igazgatói teendők mellett tanítok is, igaz, kevesebb órában, mint a szakos tanárok, ezenkívül részt veszek az úttörőmozgalom életében. Megmaradt időmet pedig megosztom a különböző, de számomra, a pedagógus és ember számára igen fontos és lényeges politikai feladatok között. Egy feladat csak akkor jelent megterhelést, ha’ az ember nem szíwel-lélekkel csinálja. Én hozzászoktam ahhoz a huszonöt esztendő alatt, hogy ha valamit elvállaltam, akkor azt szívvel-lélekkel Kínáltam, és akkor sem éreztem fáradtságot, ha a fél éjszakámat rá áldoztam. E feladatok nélkül én már nem bírnék meglenni! Hétszázhuszonhat általános iskolás gyerek fejlődéséért, 40 pedagógus és 20 technikai dolgozó minden gondjáért ő a felelős a ceglédi Várkonyi István Általános Iskolában. Nem kevés ez. Mégis, amikor Cegléd jelenéről, jövőjéről beszélgettem a város vezetőivel, a többi iskola igazgatójával, szinte minden egyes alkalommal elhangzott Dan- kowskv Sándorné neve, aki iskolájának, növendékeinek sorsát. előmenetelét éppen úgy szívén viseli, mint Cegléd városáét. Gazdag negyedszázada volt. Bába Mihály TV-FIGYELŐ Orosz est. Nem volt könnyű dolguk a csütörtöki orosz est szerkesztőinek: gond lehetett ol'-ar anyagokat-műsorszámo- kat válogatni, amelyek a tájékozott magyar nézőknek-hall- gatóknak újat tudnak mondani. Nem mintha mindent tudnánk már a legnagyobb szovjet köztársaság életéről és népéről. De valamit mégiscsak tudunk. Végül is gratulálhatunk a szerkesztőknek. Az újatmondás egyrészt sikerült, másrészt, szerencsére, nem vált görcsös aka ássá. Igor Ojsztrah hegedűjátékát például már többször hallottuk, talán még akkor sem túlzunk, ha azt mondjuk, jól ismerjük, mégis, sőt, éppen ezért, nagyon sajnáltuk volna, ha az újatakarás valamiféle hibás •telmezése miatt játéka kimarad a műsorból. Ojsztrah művészetében a színvonal a lényeg, s ennek egyáltalán nem árt az ismétlés. Teljesen újszerű képet kaptunk viszont Csehovról. A nagyközönség nálunk mindenekelőtt drámáiból ismeri a nagy orosz írót. Pontosabban drámáinak egyfajta, lírikustragikus tolmácsolásából. Pedig Csehov interpretálása másféleképpen is elképzelhető. Drámáit játszották már vígjátéknak, szatírának, tragikomédiának. És nemcsak a Szovjetunióban, nálunk is, bár eléggé elszigetelten. Néhány éve például a szegedi színházban láttuk a Három nővér erősen szatirikus színezetű előadását. A csütörtökön látott szovjet film, a Mesélő körhinta, ezt a Csehovot mutatta be. Á világot ironikusan szemlélő-ábrázoló írót, a néha kíméletlen szatirikust. Ez az újszerű tolmácsolás — mindenekelőtt Mihail Svejcer rendezése, azonban nemcsak újszerűsége miatt tűnt rendkívül izgalmasank, hanem hitelessége, meggyőző ereje miatt is. Sikerült riportok is színesítették a kora délutántól késő éjszakáig tartó összeállítást. D. L. Tavaly Nagykörös Város Tanácsa illetékes szakigazgatási szerve, azaz köznapibban, a gyámhatóság harminchét kiskorúnak adott házasságkötési engedélyt. A kiskorúak szinte kivétel nélkül 17 és 18 év közötti lányok, egyetlen egy olyan akadt, aki még nem töltötte be tizenhatodik életévét. Az általánosan követett gyakorlat szerint tizennyolc évnél fiatalabb fiúk házasságához nem járulnak hozzá. lem, örökösen vitatkoztam az apámmal, nagyon régimódi, ha rajta múlna, akkor ő Európában is bevezetné a lefátyolozott arcot, a hozzájáró többiről nem beszélve. Belekötött mindenbe, miért hordasz ilyen rövid szoknyát, miért fested magad, miért ez a barátnőd, miért nem az, hétre itthon légy... a többiek persze kiröhögtek, mondtam, srácok, én erre a mozielőadásra nem mehetek, mert nekem hétre otthon kell lennem. Én sem bántam, hogy eljöhetek otthonról, vége lesz a mindennapi cirkusznak, persze, az ember nem gondolja végig, hogy mivel jár a saját élet, az, hogy mindenről nekem kell gondoskodni... Imponált, hogy asszony leszek, ez az igazság, beadtam a papirt, mellékeltem, amit kellett, rendesek voltak, beszélgettek velem, hogy így a párválasztás felelőssége meg úgy, vannak emberi kötelezettségek, amelyek nem rövid időre szólnak... Az az igazság, hogy szörnyen untam a dolgot, bólogattam, közben azt gondoltam, hogy egyszer majd csak megint az utcán leszek, túléli az ilyesmit az ember. Megkaptam a házassági engedélyt, s amikor mondtam a jövendőbelimnek, az egyszerre lekókadt, mint őszirózsa a novemberi fagytól. Nem is örülsz, kérdeztem, de fölösleges volt, mert látszott a képén, hogy legszívesebben elbőgné magát, dadpgni kezdett, hogy ugye, a katonaság, jövőre mindenképpen behívják, s akkor mi les* \ * * Szentendre, Árpád utca. A kapu- és ablakzörgetésre csak nagy sokára bújik elő egy riadt gyereklány, s megkönnyebbülten sóhajtok, amikor kiderül, hogy nem ő az, akit keresek. Ö a háztulajdonos unokája, mint izzadt kis praclija visszahúzása közben közli, tizenhárom éves. így más, Mert ennyire kiskorúra még én sem számítottam ... Hangunkra előjön Erzsi, pontosabban Erzsébet, az albérlő — aki havi háromszáz forintot plusz villanyköltséget fizet az ötször- hármas szobáért —, kész nő, csinos, formás, öntudatos. És tizenhét éves. — A szüleim nem ellenezték a házasságot, az igazság az, hogy örültek, megszabadulnak tőlem, mert sok bai volt ve— Amikor anyáméi; kidobtak, akkor jöttünk ide, a nővé- remékhez, Jászkarajenőre. Te- rus azt mondta: nem az a fontos, hogy ott vagytok-e a nagykönyvben, hanem az, kibírjátok-e az első esztendőt egymás mellett. Kibírtuk. És én most már elmúltam tizenhat éves, akkor azt mondták a tanácsnál, hogy tizenhat alatt csak „végső esetben” adnak engedélyt a házasságkötésre. Kérdeztem, mi az a végső eset? Megmondták, az, ha valakinek gyereke lesz. De most már elmúltam tizenhat, s kérni fogjuk az engedélyt. Mert ehhez az ég adta világon senkinek semmi köze, csak kettőnknek, Bélának meg nekem. Anyámék azt mondták, látni sem akarnak, mert micsoda szégyen az olyan lány, mint én alá nem átall macája lenni egy fiúnak pedig csak éppen elvégezte az iskolát. Bélát meg stricinek nevezték, s hiába mondta, hogy rendes keresete van, szakmája, ott tanult, ott szabadult fel a gyárban, nekik nem kellett. Apám azzal is megfenyegette hogy följelenti a rendőrségen, mert megrontott engem, pedig akkor még nem is voltunk úgy egymással. Én nem bántam volna, de Béla nagyon rendes, azt mondta, am iff Hol a torra sáei ügye mármint, hogy behívják, vagy nem hívják, addig nem. Szóval elkergettek hazulról, na jó, mondtam, megvagyok én Nagykőrös nélkül is, mindegy nekem csak Bélával lehessek. Ö hozzájuk nem vihetett, mert nagyon parányi a házuk, s két nővére is ott lakik férjekkel, gyerekekkel, így azután kijöttünk ide Karára. Innét persze sokkal rosszabb volt Bélának bejárni a konzervgyárba, de most, hogy beszerzett engem is hatórásnak, már sokkal jobb, mert együtt megyünk, s én mindig megvárom, amíg neki letelik az ideje, s akkor együtt jövünk haza ... Tudom, Terus meg is mondta, hogy a szomszédok, meg a többi utcabeliek kérdezgették, minek fogadott minket ide, de Terust nem lehet kiborítani, nevet mindig, mindenen, azt felelte, ez az élet rendje. A jászkarajenői ház néhány éve épült, két szoba, konyha, mellékhelyiségek. Máriának és Bélának odaadták az egyik szobát, ideiglenesen, amíg — a nővér, Terus szavai szerint — „ennyire egy szál magukban vannak”. Mária tizenhat múlt, Béla, a jövendő férj, tizenkilenc. Kettőjük keresete háromezer forint, ha megesküdtek, szeretnének a gyárban — Máriát idézve — „lakásra feliratkozni, mert a gyár is ad segítséget hozzá”, s akkor majdcsak kibékül velük a világ. Az élet rendje? Tizenévesen kimondott igen
