Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-13 / 291. szám
4 1973. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK ■Xjtírlap ÖRÖK FORRÁS Beszélgetés Vujicsics D. Sztojánnal Fotopályázat eredménye Lezárult a Magyar Építőművészek Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Szövetségének nemrégiben meghirdetett építészeti fényképpályázata. A bíráló bizottság az első díjat nem adta,, ki. Az 5000 forintos második díjat kapta Lantos Miklós és id. Rácz Endre, a 3000 forintos harmadik dijat Járai Rudolf és ifj. Rácz Endre, a 2000 forintos negyedik díjat Horváth Lajos. Ezenkívül ezerforintos különdíjat kapott Markő Ödön, Herpay Gábor, Vág- újhclyi Lajos és dr. Szász János. A benyújtott pályázati művekből a bíráló bizottság 21 fényképet megvásárolt. A pályázat anyagából jövő év márciusában kiállítást rendeznek a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában. Negyven esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot Vujicsics D. Sztoján, a • pomázi szeirb népcsoport tagjaiként. Hatéves volt, amikor szülei Budapestre költöztek. Elemi iskoláit — anyanyelvén — a fővárosban és Szántódon végezte. Pesten érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán tanári diplomát szerzett. Tizenhat érve a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, jelenleg osztályvezetője. összehasonlító irodalomtörténettel foglalkozik, főleg a magyar—«délszláv kapcsolatokat kutatja, ö szerkesztette azt a tanulmánykötetet, amely az idén jelent meg Szomszédság és közösség” címmel, a fenti témakörből. Tudományos érdeklődésiének középpontjában a XVI. század áll, erről az időszakról ad majd átfogó képet a következő könyve, amelyet — remélhetőleg — még a télen sikerül befejeznie. Irodalmi kapcsolatok Nemcsak tudományos műveket alkot, hanem kiöltő is. Művészien használja anyanyelvét, tavaly jelent meg verseskötete Belgrádiban, a „Nolit” kiadó gondozásában, s nagy sikert aratott. Kivívta olyan jelentős költő elismerését is, mint Vaskó Popa, akit napjaink legnagyobb szerb költőjének tekintenek. Költői munkássága mellett jelentős műfordítói tevékenysége. Magyarra fordította a szerb —horvát irodalom jeles alkotásait, anyanyelvére pedig magyar szerzők, többek között Weöres Sándor, Pilinszky János, Gyurkó László műveit. Verseiben, melyek a kötetet megelőzően szerbiai lapok hasábjain jelentek meg, az új és a hagyományos költői elemek ötvöződnek. Szembeötlő a kapcsolatuk a szájhagyományú irodalommal, a népköltéssel; s megállapítható még az is, hogy Vujicsics költészete két forrásvidéket vallhat eredendően magáénak: a magyar és a szerb irodalmat. Verseiben kifejezésre jut szeretető, ragaszkodása, hűsége a hazai szer- bekhez. Most, hagy szemtől szembe ülök vele, remekül berendezett szobájában, ahol minden szabad helyet elborítanak a könyvek, asztalán szerb folyóiratok, újságok; szülőfalujára fordítom a szót. S eddigi beszéde, mely hűvösen tárgyilagos s tudósran pontos volt, hirtelen ellágyul; Szülőföld: Pomáz — Sosem szakadtam el Po- máztól, ma is szívesen vallom szülőfalumnak. Bár a hazai szerbek minden szigetét szeretem, a gyerekkor jogán valóban Pomáz áll hozzám legközelebb. Ma ig gyakran járok odia, pedig nincsenek rokonaim. Mégis sok szál fűz hozzá, s azt, hogy ma verseket is írok, talán teljes mértékében a pomázi szerbeknek köszönhetem. Tőlük kaptam az anyanyelvű beszéd örömét, közöttük éreztem először, hogy kikhez tartozom, kikhez köt a hűség, s a felnőtt férfi felelőssége. Pomáz ma már majdnem „város”, az urbanizáció minden jegyével rendelkezik. A szerbek is kiléptek zártságukból, a fővárosban dolgoznalc, s e változások miatt egyre nehezebb megtartani önálló nemzetiségi karakterüket. Ez a folyamat — mint téma — jelen van verseimben, hiszen véleményem szerint elkerülhetetlen az osztódás és feloldódás. Költészetemben ez természetesen hangot kap, azt mondhatnám, ez az uralkodó. Bizonyára mindez költői túlzás, érzékenység, de ez mind amiatt van, hogy sajnálatos lenne. ha egy rendkívül gazdag hagyományokkal rendelkező népcsoport elveszne. — Én túlzottnak tartom ezt az aggodalmat: csak néhány tényre utalok, amik mást bizonyítanak. Az iskolai nyelv- oktatásra, a nemzetiségi napokra, a szerb klubra, a nemzetiségi sajtóra, az egyre több nemzetiségi együttesre és még folytathatnám a sort, de inkább beszéljünk Pomázról. Ön munkája közben is gyakran jár Jugoszláviában, ismerik-e, számon tartják-e az ottaniak Pomáz t? Az itt élők emlékezete — Igen. Nagyon jól ismerik. Szentendre mellett leggyakrabban Pomázt emlegetik. Hirtelen nem is tudnám szám- bavenni azokat a híres szerb embereket, akik életük folyamán megfordultak Pomázon, vagy valamiképp kapcsolatba kerültek vele. Például kevesen tudják, hogy Nicola Tesla, a híres szerb—amerikai mérnök járt Pomázon. Gyakran jönnek költők, íróik, művészek. Az utóbbi években megélénkült a kapcsolat, meglátogatta Pomázt Vaskó Popa, Veko Petrovics. Vaskó Popa Szentendréről verset is írt. — Hogyan ápolják a hazai szerbek kultúrájuk nagy alakjainak szellemi örökségét? Itt elsősorban Jakov Ignjatovicra, a nagyszerű íróra gondolok? — Tavaly nyáron ünnepeltük születésének 150. évfordulóját. A Ferenczy Múzeumban kiállítást is rendeztünk „Szentendre és a szerb irodalom” címmel. Ma már az 1848-as szereplése pozitív, s nemcsak itthon, hanem Jugoszláviában is tisztultabb légkör fogadja műveit. Irodalmunkban elfoglalta az őt megillető helyet. Az ihlető jelen — Befejezésül még egy kérdés. Tervei között szerepel-e olyan munka, amely a hazai szerb nemzetiség történetét napjainkig dolgozná föl? — Igen. A „Kritika” című folyóirat fölkérésére írok erről, s benne személyes emlékeim is helyet kapnak. Izgat a föladat, hiszen, mint említettem, a hazai szerbek kultúrája, gazdag hagyománya nemcsak nálam ihlető, talán nem is annyira emlékvilág ez, mint ahogy én gondolom. S tűnődő-ironikusán még hozzáteszi, hozzáilleszti az elmondottakhoz befejezésül: „Az én személyem is ezt bizonyítja, hiszen még költők is ~r illetnek”! Ács Jenő Egy üzem — egy óvoda Tíz kiságyat készített a pilisszentiv^ni óvodának a PEVDI bőrdíszmű gyáregységének helyi telepe. A kényelmes fekhelyeket boldogan vették birtokukba az apróságok. , Ekés János felvétele NAGY KARÁCSONYI VÁSÁR AZ ALBERTIRSAI ÁFÉSZ-ÁRUHÁZBAN # Női, férfi- és gyermekruhák O Női és leánykafehérneműk # Divatos férfiingek # Kötöttáruk és divatcikkek 0 Függönyök, lakástextíliák # Hagyományos és modern mintájú szőnyegek nagy választékban. HETi FI LM JEGYZET Áldd meg az állatokat és a gyermekeket! Jelenet az Áldd meg az állatokat és a gyermekeket! című filmből. vánvaló. És Stanley Kramer, a kiváló rendező (a Megbilincseltek, az Aki szelet vet, vagy az ítélet Nürnbergben című munkái révén nálunk is jól ismerjük), nem is titkolja: ezzel a példázattal pontosan azt akarja mondani, hogy egy nem átlagos egyénekből álló fiúcsapatra az amerikai társadalomban éppúgy nincs szükség, mint a haszontalan bölényekre. Mi sem természetesebb, hogy a fiúk elhatározzák: megmentik a pusztulásra ítélt állatokat, s mi sem természetesebb, hogy ebben az akcióban a kis közösség vezére, a koraérett, de rendkívül veszedelmes felnőtté válni kezdő Cotton elpusztul. Az ő halála is jelkép, akárcsak a bölényeké — Kramer nem az ilyenfajta tulajdonságokkal felruházott hősökben látja a követendő utat, mint ahogyan az egész bölénymentéskaland is csak pótlék, pótcselekvés, és a szomorú az, hogy ezt maguk a fiúk is szinte a kezdet kezdetétől érzik. A film tehát nem andalító alkotás, és nem kíméli sem az ábrázolt világot, sem a nézőt. S mivel Kramer a jó patikus biztonságával tudja, milyen hatáselemből mikor és hány gramm szükséges a feszültséghez, az izgalomban tartáshoz, film végig rendkívül feszült. Talán csak a fiúk családi körülményeinek bemutatása válik kissé öhismétlővé, meg a végén hajlik némiképp a szen- timentalizmus felé a film — de megáll a borotvaélen: meghat, de nem fojt könnyárba. Kitűnően megcsinált, kemény film. mostanáig, s ha ezeknek a ve- szedelxnességéről akarunk beszélni, bizony van mit mondanunk. Nem is említve azt az egybefonódást, amely a túlélt fasizmus és a szélsőséges imperialista körök között létezik. Nos, a film megkísérli, hogy e kérdésekről beszéljen, de a nagyra méretezettség, a széteső szerkezet valósággal elsikkasztja ezt a szándékot — vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan didaktikusán jeleníti meg, mint az őserdei telepen játszódó jelenetek többségében. Ha két rész helyett normál hosszúságban, sok mellékszál és mellékfigura elhagyásával, koncentráltabban valósul meg ugyanez a téma, igen figyelemre méltó alkotás születhetett volna. így csak néhány színészi alakítás és a nagyon jó operatőri munka őrzi meg emlékezetünkben a filmet. Twiggy, a sztár Halalgyar az őserdőben Extrém ötlet: a soványságáról híres angol manökent főszereppel megbízni egy olyan filmben, amely arról szól, hogyan lesz egy kétbalkezes, nyakigláb, szemüveges kis ügyelőlányból egy csapásra sztár a húszas évek angol music-hall világában. Ezt a filmet vagy komolyan lehet megcsinálni, és akkor egyszerűen elviselhetetlen, a sablonok, a legolcsóbb filmfogások, a nyúlósan érzelmes karriertörténet szirupossága miatt. Vagy pedig idézőjelbe kell tenni az egészet, fintorokkal, csipkelődéssel, rájátszással kell feje tetejére állítani ezt a világot, amelyről már rossz filmek százai vagy ezrei mondták el — ponyvák között is fércműnek számító szinten — elmondani nem érdemes mondanivalójukat. Ken Russel, akinek ez az első filmje nálunk, jól érzett rá az utóbbi lehetőségre, s így is rendezte meg a filmet. És ebben a kicsavart közegben még Twiggy bői (akit egyébként a filmben Pollynak hívnak, polgári neve pedig Leslie Hornsby) is lehet sztár. Sőt, az is kiderül, hogy semmivel sem rosszabb színésznő, mint sok agyonreklámozott új csillag. Persze Russel van olyan rafinált, hogy a kitűnő színészekből álló szereplőgárdát is visszatartja Twiggy szintjén. Takács István a téma nagy lenetoseget ígér: hogyan fedezi fel egy nemzetközi tudóscsoport valahol az őserdőben azt a hajdani nácik által irányított kísérleti üzemet, amely biológiai fegyverekhez szükséges anyagok előállításával és kikísérletezésével foglalkozik, s mi történik e felfedezés után? A megvalósítás viszont nem tudja kihasználni a nagy lehetőségeket, és terjengős, sokat beszélő, logikailag sem minden precíz, kémhistóriával kevert bűnügyi-politikai filmet kapunk Szavva Kulis szovjet rendezőtől és munkatársaitól. A téma félresiklása már csak azért is sajnálható, mert az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a fasizmus erői távolról sem semmisültek meg a fasiszta Németország fölött aratott győzelemmel. Emberek, anyagi eszközök, s főleg az eszme átmentődtek mindHat fiú kerül egy különle- 1 ges táborba, amelynek az a jelszava, hogy az odaküldött tinédzsereket cowboyként adja vissza a szülőknek. Mind a hat gyerek zavaros családi körülmények közül érkezik a Box Oanyon-i táborba: kinek elváltak a szülei, s idősödő anyjának terhére van fiaital szeretőivel való foglalatoskodása közben; kinek tévé-sztár a papája, s ez nyomasztja a pu- hány fiút; kinek rideg üzletember apa miatt borul fel az élete — ahány fiú, annyi sérült egyéniség, annyi kiéletlien tehetség, annyi visszafojtott vagy rossz irányba fordult energia. Valamennyien abnormálisak bizonyos értelemben — legalábbis egy olyan közösségben, ahol az efféle nyavaly- gásoknak nincs helye, ahol csak a nyers erő, a legprimitívebb ösztönök és a legfantá- ziátlanabb átlag számíthat megbecsülésre. A hat fiú természetesen kilóg a tábor rendjéből és nevelési, fogalmi kereteiből. Egy csak a legföldöincsúszóbb értelemben vett hasznossági nézőpontra beállított társadalomban, s annak kicsinyített modelljében, ebben a táborban, a különleges egyedekre nincs szükség, ezek végső soron nem életképesek, nem hasznosak — tehát haszontalanok. Akárcsak azok a selejtbölények, amelyekre szabadon lőhet mindenki, aki lefizet egy viszonylag csekély összeget, hiszen a bölény önmagában is haszontalan állat, hát még a seliejt- bölény, a valamiben hibás állat mennyire az! A párhuzam a selejtfiúk, és a selejtbölények között nyil- |