Pest Megyi Hírlap, 1973. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-11 / 289. szám

mi wvcraf <rÁCíriap 1913. DECEMBER 11., KEDD Veresegyházi kavicsok Harczos-tévedés — hason fekve £!*: nokl labdarugó-mérkőzésén kiáUított Tóth György és Harczos György veresegyházi labdarúgókat négy-négy bajnoki mérkőzéstől eltiltották. Ezzel kapcsolatban Lebek László veresegyházi olvasónk levelet kül­dött szerkesztőségünkbe... «lényt. (Két íjagyotn-nagyon vitatható 11-es, két játékos kiállítása, két veresi néző ki- vezettetése a „játékvezető megsértése” miatt) Ebben az idényben* már vezetett egy alkalommal Gróf István mérkőzést Veresegy. háznak: Dömsöd ellen a má­sodik fordulóban. Érdekes ha­sonlatossága a két mérkőzés­nek, hogy az eredmény két kiállított játékos, két vitatha­tó 11-es, négy veresi néző ki- vezettetése a „játékvezető megsértése” miatt. Érdekes, hogy ezt az isme­retlen játékvezetőt (aki ezt megelőzően sohasem vezetett mérkőzést Veresegyháznak) sértették meg a veresiek csak ennyire, hogy ilyen eszközök­höz kényszerüljön folyamod­ná. > Az ominózus mérkőzésen (jómagam is jelen voltam és ezért döbbentett ftieg a hatá­rozat. Ugyanis a mérkőzésen a II. félidő körülbelül 15. percében Varjú Lajost és a ■kispadról Tóth Györgyöt ál­lították ki. Érdeklődésemre a helyi ve­hetők elmondták, hogy a mér­kőzés jegyzőkönyvében a já­tékvezető Németh Ernőt (!) jelölte meg kiállított játékos­ként. Németh Ernő a tényle­gesen kiállított játékosokkal együtt megjelent a fegyelmi bizottság soron következő tár­gyalásán, hogy e nyilvánvaló tévedést korrigálja. Erre azonban nem került sor, mert a mérkőzésen egyéb­ként jelenlevő megyei sport­vezető, Bende József elküld­te azzal, hogy nem ő a kiál­lított Harczos György és nem foglalkoznak ügyével. Így a soron következő baj­noki mérkőzésen — biztos, ami bizitos alapon — nem is ját­szott sem Harczos György, sem pedig a kiállított, de még az el nem tiltott Tóth György és Varjú Lajos sem. A november 28-án megtar­tott fegyelmi tárgyalásra is­mét megjelent a két kiállított (játékos, a csapat intézőjével együtt. A tárgyaláson — amelyre be sem hívták a kiál­lított játékosokat — hozták meg a cikkben szereplő dön­tést, amelyet közöltek tudo­másulvétel végett az intéző­vel. : Felmerülnek bennem és úgy hiszem, nemcsak bennem, ha­pern a sportot szerető vala­mennyi szurkolóban és veze­tőben egyaránt, az alábbi kér­dések: Miért vezetnek a mérkő­zésről jegyzőkönyvet, ha az úgysem mérvadó? » A veresegyházi vezetők tiltakozása ellenére miért nem idézte be a fegyelmi bi­zottság a játékvezetőt, vagy ja közreműködő partjelzőket, hogy tisztázzák a kiállított já­tékosok személyét, ha már nem fogadták el a veresi ve­zetők által megjelölt — való­ságnak megfelelő — játéko­sokat. Lehet, hogy a helyszí­nen be kellett volna ismerni a tévedést — ami még mindig .jobb — és korrigálni a játék­vezetői jelentést, mert a két játékos (Harczos György és Varjú Lajos) között van kü­lönbség, amely alapján meg lehet őket egymástól még egy hét távlatából is különböz­tetni — mintegy tíz centimé­teres magassági különbség, alkat. stb. Miért nem hallgatták meg a kiállított és a tárgyaláson megjelenő játé­kosokat, miért kell akkor nekik bemenni a fegyelmi tárgyalásra — felfüggesztés terhe mellett — kiállítás ese­tén? Az ominózus mérkőzés já­tékvezetője Gróf István volt, aki a jelenlevő megyei sport­vezető véleménye szerint a II. félidő 15. percétől (3:0-ás verési vezetésnél) elvesztette a fejét és téves ítéletei je­lentették a 3:3-as végered­Ez az eset is azt mutatja, hogy pontosabb játékvezetői adminiszt­ráció szükséges. No, és nagyobb veresegyházi sportszerűség, hiszen a labdarúgók hason fekve fogadták Gróf játékvezető egyik döntését, az ellenük megítélt egyik tizenegyest. S Harczos nem először került a „vádlottak padjára” a bíró sértegetése miatt. Levélírónk nem tesz említést arról sem, amit a szövetségben el­mondtak, hogy a Veresegyház—Bábolna MNK-mérközésen. történt, játékvezetőt inzultálő kavicsdobálást — amelyért három meccsre be­tiltották a pályát — csak november 36-án jelentették a veresiek. Pe­dig ez a mérkőzés már november 7-én lezajlott... S mikent már regisztráltuk lapunkban, a mérkőzés veresegyházi tudósítója is egyszerűen „elfelejtette” megemlíteni MNK-s mérkőzés- tudósításában e rendzavarást. . . Kavicsdobálósan, hason fekve — véleményünk szerint — nem illik, s nagyon nehéz vitatkozni! A. B. T. Egyébként a Kiskunlacháza ellen kiállított Varjú Lajos labdarúgó (a sorozatos téve­dések után) ,,ez már nem igaz" felkiáltása jelentette a súlyos sértést. A kiskunlacházi játékosok és vezetők is megdöbbenve nézték a játékvezető egyéb­ként őket segítő tevékenysé­gét (lehet, hogy szolidaritás­ból), és a mérkőzés végére sajnálkozásukat fejezték ki a veresegyházi vezetőknek és játékosoknak, hogy ilyen ese­ménynek lettek részesei, és nem alakulhatott ki a tényle­ges játék alapján valós ered­mény. Ez azért is érdekes, mert nem szokás ezt elismer­ni. Szeretnénk tudni, hogy va­jon milyen büntetést kapott a játékvezető? öt is eltiltotta a szövetség? Ugyanis a játék­vezető-küldő bizottság elnöke, Bende József már a helyszí­nen (Kiskunlacházán) kije­lentette, hogy Gróf játékveze­tő többet nem fog vezetni mérkőzést Veresegyháznak. A magyar labdarúgás fej­lődése érdekében szükséges, hogy' már megyei szinten igyekezzenek a szabályokat betartatni és betartani, hi­szen az alapokat ez jelenti. S vajon mit mondanak a megyei labdarúgó-szövetség­ben az esetről? Többek között a fegyelmi bizottság jegyzőkönyvét idéz­ték — munkatársunknak, Reu­ter Lászlónak. A találkozó után bement az öltözőbe a veresegyházi csa­pat Balázs nevű képviselője, és kiállítottként „kipipálta” a meccslapon az ötös számú já­tékost, Varjut. Ez is kompli­kálta a később még bonyolul­tabbá váló ügyet. Az első fegyelmi tárgyalás­ra a veresiek nem hozták be a kiállított játékosok minősí­tési könyvét, a másodikra vi­szont háromét is hozták be magukkal, s amikor azt mond­ták az intézőnek, válassza ki a két kiállítottat: Tóth és Harczos igazolását adta át. Egyébként korábban az egyesület elnökhelyettese már elismerte a két labdarúgó vétkességét. De vajon mi tör­tént volna akkor, ha a fegyel­mi tárgyaláson mégsem az ő igazolásukat adják át? Kerék utcai kézilabdás tavaszelőzetes Pest megyei rangadónyitány Óbudán Parkettás „csömör” — Bakos-,,lepkék”* A Pest megyei rangadón Pá- kozdi hétméterese Fábián hálójá­ban köt ki.., A kézilabda-bajnokságok befejeztével csak rövid pihe­nőt kaptak a csapatok, és máris megkezdődött a felké­szülés a jövő évi bajnokságra: bár még messze a tavaszi rajt. A különböző terem-kézilabda- kupaversenyek azonban jól segítik elő a formába hoeást. „Óbuda sportjáért” címmel terem-kézi labdakupát írtak ki, amelyre 12 férfi- és 12 női csapat nevezett. Vasárnapon­ként játsszák a mérkőzéseket az óbudai Kerék utcai általá­nos iskola új tornacsarnoká­ban. Pest megyét itt három együttes képviseli: a Budaka­lászi Textiles, a Csömöri Tsz SK és az NB I újonca, a Du­nakeszi VSE. Az első forduló­ban, vasárnap, mindjárt szem­bekerült egymással az NB I- be feljutott és az NB I-ből kiesett két megyei együttes, a Csömör és a DVSE. A bu­dakalászi együttes a házigaz­da III. kerületi TTVE ellen lépett pályára. Dunakeszi VSE—Csömöri TSZ SK 17:15 (9:7) V: Dobos—Márta. DVSE: Gergye, Pákozdi (1), Merkl (3) , Valenti, Szabó (4), Gen- dur (1), Szénást (2). Csere: Czipó (1), Molnár (1), Rixer (4) , Gálkovics. Csömör: Fá­bián, Halász (1), Bagyánszky (3), Bátovszky (3), Mihályi (2) , Paulinusz, Tóth-Fekete (3) . Csere: Trinka (1), Fábián II, Prohászka. A Dunakeszi csapatában már pályára lépett az új szer­zemény, a Budakalászról iga­zolt Valenti. A két csapat minden különösebb taktikai elgondolás nélkül játszott A csömöriek azoniban nem tud­tak megbarátkozni a parket­tás csarnokkal. Végig fej fej melletti küzdelem folyt mind­két félidőben felváltva, hód az egyik, hol a másik csapat ve­zetett egy-egy góllal. A befe­jezés a dunakeszáeknek sike­rült.^ Mindkét csapatban a mezőnyjátékosok helyett ez­úttal a kapusok remekeltek, és szép védéseket mutattak be. A csömöriek az első fél­időben hét 100 százalékos gól­helyzetet hagytak ki. Jók: Gergye (a mezőny leg­jobbja), Merkl, Szabó, Rixer, illetve Fábián, Bagyánszky, Tóth-Fekete. Budakalászi Textiles—in. kér. TTVE 18:17 (8:12) V: Dobos—Márta. Budaka­lászi Textiles: Bakos, Cigány (1), Forgács, Horváth (7), La­borfalusi, Kovács (6), Hidas. Csere: Pásztor (2), Vészics (2), Antal, Weisz. Az NB I B-ből kiesett bu­dakalászi együttes az első fél­időben igen gyengén, kapkod­va játszott: sorra eladták a labdákat, s ezt a hazaiak ügyesen kihasználták, elsősor­ban két szélsőjük révén, no, és a „lepkéző”, gyengén védő Pest megyei kapus jóvoltából. A második félidőben megvál­tozott a játék képe. A vendé­geknél ekkor már pontosan szállt kézről kézre a labda, s ennek nyomán nemcsak ki­egyenlítettek, de a vezetést is megszerezték. 15:13 után azonban a vendégek ismét hullámvölgybe kerültek, s magukra hozták a hazaiakat, kik ki is egyenlítettek. A haj­rában azonban — bár kiállí­tás is sújtotta a Pest me­gyeieket — újból magukra ta­láltak. A befejezés előtt 40 másodperccel szerezte meg a győzelmet jelentő gólját a Kalász. Sikeresnek bizonyult a fél­idei kapuscsere — Bakos he­lyett Weisz behozása a háló elé. A mezőnyjátékosok meg­nyugodtak, és kezdtek végre játszani... Jó: Cigány, Horváth, Ko­vács, Weisz. ★ Január 6-án indul Dunake­szin is a kézilabda-teremku- pa, és ezen is részt vesz a Dunakeszi VSE első csapata, úgyhogy hazai mérkőzéseit szombatonként játssza le, s így vasárnaponként a Kerék utcában is pályára léphetnek. (Tehát nem a tartalékcsapata indul majd a DVSE-nek a dunakeszi teremkupán.) Du­nakeszin december 18-án tart­ják a műsoregyeztetést, és ekkor kerül sor a sorsolásra is.-, Koppány György TOTO 1, 1, x, 1, X, 2, 1, elmaradt, 1, x, x, x, x, x, x. Nyeremé­nyek: 13 plusz 1 találat: 68 darab — 11626 forint, 13 ta­lálat: 123 darab — 6962 forint, 12 találat: 2310 darab — 247 forint, 11 találat: 19 617 da­rab — 29 forint, 10 találat: 94 082 darab —* 11 forint. IHNEN - ONNAN Vmjacka Bánján, a nÄ V. Sakk Európa Kupa 8. fordulójában a magyar Verőci sötéttel döntetlenül mérkőzött a szovjet Kusnyirral, S a negyedik helyre esett vissza. A spanyol sakkszövetség távirat­ban értesítette a Magyar Sakkszö­vetséget, hogy a Portiseb—Petrosz- jan sakkvilágbajnoki párosmérkő­zést technikai okok miatt a terve­zettnél egy héttel később, tehát nem január 11-ével, hanem 18-ával kezdődően szeretné megrendezni Palma de Mallorcán. PoTtisch je­lenleg Madridban versenyez, el­fogadta a módosítást, a spanyol szervezők, most már csak Petrosz- jan beleegyezését várják. Madridban á 11. fordulóval foly­tatták a nemzetközi sakkversenyt, amelyen Uhlmann (NDK) megerő­sítette vezető helyét. Portisch La­jos döntetlenül mérkőzött* pilla­natnyilag holtversenyben a 6. he­lyen áll. APRÓHIRDETÉSEK Feladás akadályozni vételében0 a beállősnak. A világos mezes házigazdáik próbálják meg- a győztes vendégcsapat 2-es mezes beállósát a labda át­Koppány György felvételei ALLAS Csemege Kereskedel­mi Vállalat sürgősen felvesz gyors-gépíró­kat, ügyviteli leíró gépírókat. Jelentkezés: Bp. V., Szép u. 6., munkaügyi osztály. Sertéstelepre fizikai dolgozókat felveszünk. Teljesítménybérezés. Férfiaknak munkás- szállást és üzemi ebé­det biztosítunk. Sertés­tenyésztési Vállalko­zás. Monor. Földvári tanya. Magyar Hajó- és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége (Budapest XUL, Váci út 202. felvételre keres: bádogosokat. ívhegesztőket vasszerkezeti munkára hajókovácsokat, vasszerkezeti lakatosokat, hajólakatosokat és általános lakatosokat, öntőket, magkészítőket, asztalosokat, betanított munkásokat, öntvénytisztítókat, segédmunkásokat, hajósokat. Szakma nélküli dolgozók részére betanulási lehetőséget biztosítunk! Jelentkezés a munkaerő­gazdálkodáson. Menyasszonyi­ruha­és alkalmiruha* kölcsönzés Keleti pu.-tól öt percre. Általános Ruházati Szövetkezet Bp vn.. Thököly u. 21. Tel.: 425—513. Gépkocsivezető 5 éves gyakorlattal és buda­pesti helyismerettel elhelyezkedne. Aján­latokat: Cegléd, Gu­bodi u. 14. _____________ As ztalosokat, faipari gépmunkásokat, re­szort munkára férfi és női segédmunkáso­kat felveszünk. Jelent­kezés: Budapesti Mű­bútorasztalosok Ipari Szövetkezet. X., Malá­ta u. 31. Megközelíthe­tő: 13, 28, 37-es villa­mossal, 32,62, 61, 85-ös autóbusszal. Telefon: 349—335. személyzetis. A Gyömölcs és Főze­lékkonzervgyár Du­nakeszi, Vasút u. 11. felvesz: felvonószere­lő. Demág-szerelő, mér­legszerelő, lakatos, asztalos, csőszerelő, hegesztő szakmunká­sokat. valamint gép­szállító munkásokat. A Beton- és Vasbe­tonipari Művek Szent­endrei Gyára (Szent­endre. Dózsa György út 20.) azonnali belé­péssel felvesz gyakor­lott gép- és gyorsírót. anyag-áruforgalmi osztályára. Fizetés kol­lektív szerződés sze­rbit _______________ A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: lakatos, marós, szer­számkészítő, festö- mázoló. tmk lakatos, tmk villanyszerelő, vfzvezclékszerelő. be­tanított gépmunkás, betanított munkás, ra­kodómunkás és segéd­munkásokat. Cím: Budapest XIV.. kér. Tahv u. 97—101 rat: Tatai ú tés Fáy út sarokról. Kertészt felvesz a Pa­mutipari Vállalat Váci Gyára, (Vác, Vám ut­ca 1.), Jelentkezni le­het a gyár munkaügyi és személyzeti osztá- lyán. Keresünk azonnali belépésre: — gépírni tudó ad­minisztrátort, — vasipari ismeret­tel, beosztott rak­tárost, — csomagolót, — szállítómunkást. Jelentkezés: Bpest XIV., Szabó József u. 12. FITE személyzeti osztály. ADÁS-. VÉTEL Eladó nyeremény Zsi­guli. Levélcím: 2702 Cegléd, Postafiók 14. Eia dó zenekari felszé* relés, 26-os matador orgona, plusz erősítő hangfal. Cegléd XÍ^ Pesti út 116. Balogh, Kitűnő fekvésű üdülőtelkek még korlátozott számban kaphatók az OTP tiszakécskei fiókiánál. Építsen hétvégi házat a tiszakécskei Tisza-parti üdülőterületen. Folyóvízi szabadfürdő, termál ülőfürdS, halászcsá rda. úttörővasút, sétahajó. tekepályák. csónakkölcsönzés és még sök egyéb szolgáltatás a tiszakécskei Tisza-part! üdülóterü'eten. Nézze meg a megye legszebb üdülőterületét, válasszon családiának üdülőtelket Tlszakécskén. VEGYES Közületek, állam! és közös gazdaságok, fi­gyelem ! Az Alsóné- medi Zöldmező Szak- szövetkezet kártevő­irtó és fertőtlenítő részlege folyamatos és zárófertőtlenítést, ro­var-rágcsálóirtást. vál­lal az ország egész te­rületén. Fertőtlenítés virocid hatásfokkal baromfik Marek-féle betegsége ellen. Rovar- rágcsálóirtás garanciá­val. Megrendelés: Bu­dapest X., Bánya utca 13. Tel.: 149—275. Koksz-, fa- (Zephir), fűrészporos- szenes­kályhák készítését, ja­vítását. kulcsok resze­lését vállalja Keiner, 318-701. VI. Bajcsy- Zsilinszky út 4L. Megkönnyítjük ajándékozási gondjait egy tanáccsal: ön IS AJÁNDÉKOZZON VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT! FELVILÁGOSÍTÁST AD VEVŐSZOLGÁLATUNK a 380-179-es vagy a 180-717-es telefonszámon. ' \ PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Budapest V., Deák Ferenc u. 23.

Next

/
Thumbnails
Contents