Pest Megyi Hírlap, 1973. november (17. évfolyam, 264-280. szám)

1973-11-14 / 266. szám

1973. NOVEMBER 14.. SZERDA nsi UCCU V '-ff»Vfop Centenáriumi dombormű A Munkásőrség Országos Parancsnoksága a centenáriu­mi év alkalmából a főváros­nak dorrt Korművef ajándéko­zott amelyet a November 7. téren, az Abbázia étterem éoületének falán helyeztek el. A dombormű. Kiss Kami And­rás szobrászművész alkotása. Jövőn újabb 20 km Kedvez az id 5 az M—7 es építőinek Az enyhe Időjárás kedvez az útépítésnek, a Betonútépítő Vállalat dolgozói Székesfe­hérvár térségében az M—7-es autópályán újabb hat kilomé­teres szakasz építését fejezték be pénteken. Május óta ki­sebb szakaszok kihagyásával már a 8,5 méter széles beton- palyát lefektették és a/ év végéig megkezdik a iob'o pá­lya leállósávjának és padká­jának kialakítását, az út kör­nyékének tereprendezését is. Az M—7-es jobb oldali pálya földmunkái igen előre halad­tak. az építőik már Polgárdi határában dolgoznak. A székesfehérvári kilenc kilométeres szakaszon kívül 1974-ben újabb húsz kilomé­ter készül el. és 1975 elejére már csak öt kilométeres sza­kasz marad. így az M—7-es autópálya jobb oldali pályáját Székesfehérvár—Balatonaliga között várhatóan 1975 nyarán megnyitják a forgalom szá­mára. Gátlások és oldások Doktor úr, fogadjon titokban! Az egészségügyi felvilágosítás, az anya- és csecsemővé delem gondjai Vácott Lejárt a türelmi idő Az élelmiszeriparnak szigorúan be kell tartani a közegészségügyi előírásokat „A csaláatervezési ismeretek elsajátításában széles körű se­gítséget kell nyújtani a lakos­ságnak. Ezért a jogszabályok­ban meghatározott házasulok számára kötelezővé kell tenni, hogy a család- és nővédelmi orvost felkeressék és ott a családtervezés kérdéseben megfelelő tanácsadásban, ok­tatásban részesüljenek.” A Minisztertanács népe­sedéspolitikai határozatá­ból. A rendelőintézeti nővédelmi fogadóóra már jó ideje el­kezdődött, és üres a folyosó. Téves volna a kiírás? Vagy külön tájékoztatót kaptak az érdekeltek, hogy ma ne jöj­jenek? Végre megjelenik egy fiatal pár. Suttogva beszélgetni kezdenek. Egy idő után mellé­jük ülök 'elnézést kérve az érdeklődésért. — Oh, nem tesz semmit, nem szégyelljük mi ezt. Hal­lottuk, hogy érdemes eljönni, és mi jó házasságot szeret­nénk. Meg már az első egy­két évben gyereket — mondja a lány és kicsit elpirul. A fiú bólint. A kismamajelölt a Váci Kötöttárugyárban dol­gozik, egy előadáson ismerte meg a házasság előtti tanács­adás jelentőségét, aztán rá­beszélte a vőlegényét, hogy jöjjenek el a Vác városi ren­delőintézetbe, mind a ketten. Kevesen szánják rá magukat — Két éve, amikor el­kezdtük a szolgálatot, hete­kig senki sem jött — mond­ja dr. Németh Lajos szülész­CEGLÉD, Szabadság CEGLÉD, Kamara NAGYKÖRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE ABONY NOVEMBER 15-TÖL 21-IQ 15 — 18: Az utolsó mozielőadás* 19 — 21: Várunk, fiúi 15 —18: Síkos út 19 — 21: Bakaruhában* 15—18: Alom luxuskivitelben 19: Te és én 20 — 21: A vörös tulipánok völgye 15 — 18: Modern idők 19 — 21: Elátkozottak** 15 —18: Elátkozottak** 19 — 21: zahar Berkut 15 — 16: A vörös tulipánok völgye 17 —18: Várunk, fiú! 19 — 20: Lila ákác 21: A lovag végakarata ÉJSZAKAI ELÖADAS 17: Charly / BUDAÖRS DUNAHARASZTI DUNAKESZI, Vörös Csillag ÉRD FŐT GYAL KISTARCSA MONOR NAGYKATA PILISVOROSVAR POMAZ RÁCKEVE SZIGET­SZENTMIKLOS VECSES 14 —18: János vitéz 19 — 21: Lázadás a buszon 15 —18: A tengeri farkas I—II. 19 — 20: Rabszolgák 15—18: Valerie* 19 — 21: Fedőneve: Jégmadár ÉJSZAKAI ELŐ ADAS 17: Hétszer hét “’^4 —15: Átutazóban Moszkvában 17 —19: Boszorkánymester 21—22: Lépj olajra! 15 —18: Lázadás a buszon 19 — 20: Ártatlan gyilkosok 15 —17: Bob herceg 18 — 19: Ion kapitny nyila 15— 18: Pisztolypárbaj 19 — 20: János vitéz 15 — 16: Várunk, fiú! 17 —18: A vörös tulipánok völgye 19 — 21: Alom luxuskivitelben ÉJSZAKAI ELÖADAS 17: Leon és az Atlanti fal 15 —18: A betörés 19 — 21: Buck és a prédikátor 16— 18: Hófehérke hercege 19—21: Hárman a kincs nyomában 15—16: Lányok pórázon 17 — 18: öt könnyű darab* 19 — 20: Modern idők 16 —18:/Egy srác fehér lovon 19 — 21: A rend gyilkosai 15 —16: Mackenna aranya 17 —18: Osceola 19 — 20: Egy srác fehér lovon 15—18: West Side Story I —H. 19 — 21: A sziklabarlang titka ÉJSZAKAI ELÖADAS 17: Charly *Csak 16 éven felülieknek! *• Csak 18 éven felülieknek 1 jo szórakozást kivan PEST MEGYEI MOZIUZEMI VALLALAT nőgyógyász szakorvos. — Pe­dig itt egy helyen megtalál­ható a tanácsadó orvos, a védőnő: és adott esetekre a pszichológus is. A tanácsot kérők egyötödének ugyanis különféle gátlásai vannak. A jelentkezőknek mintegy a fe­lét a családtervezés kérdései foglalkoztatják, s fogamzás- gátló és általában a védeke­zés eszközei iránt érdeklőd­nek. A többinek különféle egyéni problémáik vannak. — Mostanában hányán je­lentkeztek? — örülünk, ha egy héten három-négy érdeklődő akad. Ezt is tétovázás előzi meg. Egy alkalommal üzemben tar­tottam előadást. Utána szin­te lopva jött oda egy asz- szony: „Doktor úr, nem fogad­na titokban?" kérdezte. Azt hittem, hogy valami egész kü­lönös esettel lesz dolgom. Ki­derült, hogy egészen egyszerű dolgokra kiváncsi. Tapasztal­tunk már olyat is, hogy fia­tal nő a rendelőintézeti táb­lákat fürkészte, nem ismerte a szakorvosi megnevezéseket, legalábbis azt a fogalmat, hogy család- és nővédelem. Hasonló eset volt, amikor egy asszony az urológushoz ment be, mert azt hitte, tő­le kaphat nővédelmi tanácsot. A községekben pedig még mindig félnek a nők, főleg a lányok a falu szájától, a szóbeszédtől. A fiatal szülész-nőgyógyász nemcsak az asszonyokról be­szél. Sokszor volt nehéz hely­zetben, amikor a feleség pa­naszának okát a fiatal férj­ben kellett volna keresni... — Mi azt valljuk, hogy nin­csenek meddő házasfelek, csak meddő házasságok vannak — folytatja Németh doktor. — Elmaradt gyermekáldás esetén nem elég az- asszonyt meg­hallgatni és megvizsgálni, ugyanezt kellene tenni a férjjel. Ilyenkor meg szoktuk beszélni a feleséggel, hogy hozza be a párját is. Meg is ígérik, de két év alatt még egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a férj valóban el­jött volná, sőt sajnos az asz- szonyka is végleg elmaradt. Sohase tudtuk meg tehát, hogy ő nem mert szólni a férjnek, vagy a férj nem akart orvoshoz jönni. _ Házasság előtti tanács­adáson hányán jelentek meg párosán az elmúlt két évben? — összesen két pár, ők is a legutóbbi időben, talán már az új határozat indította őket erre. Férfi egyedül még egy­szer sem jelent meg. Holott mi nemcsak a város, hanem a járás rendelőintézete is va­gyunk. Nyitva az ajtónk. Gyereket szeretnének — mindenáron — Bizonyára voltak már szomorú tapasztalataik, ami­kor egy-egy asszonyon nem tudtak segíteni. — Sajnos, igen, de erről már dr. Kondér Gyula kórházi ren­delőintézeti főorvos, szülész­nőgyógyász csoportvezető tud­na többet mondani. A váci kórház nőgyógyásza­ti osztályán szokásos a kép. Tisztaság és csend a folyosó­kon, időnként felbukkan egy pongyolás asszony, fehér ru­hás orvos vagy ápoló. — Itt már a jó vagy rossz végeredménnyel foglalkozunk, azaz mostanában egyre több­ször olyan feleségekkel, akik szedetnének gyereket, de va­lamilyen okból nehézségeik vannak — mondja Kondér doktor. — Nemrégiben például egy 22 esztendős fiatalasszony­nál a házassága kezdetén — a korábbi szakszerűtlenül vég­zett művi terhességmegszakí­tás miatt — gyulladás kelet­kezett. Az asszonyka könyör- gött, hogy segítsünk rajta, mert a férje mindenáron gye­reket akar és ha nem lesz. ak­kor félő. hogy elválik. A gye­rekek kihordását, a terhessé­get többé-kevésbé mindig be­folyásolja, hogy mit tettek, Az állategészségügyi és közegész égügyi hatóságok ed­dig is együttműködve őrköd­tek a fogyasztók egészségének védelmében az élelmiszer-ter­melés, -forgalmazás területén egyaránt. Olyan szoros együtt­működésükre azonban még nem volt példa, mint az utób­bi hetekben, amikor is az élel­miszeripar higiénés fejlesztési terveit vizsgálják felüL Átmeneti engedmények Ezeket a terveket vala­mennyi üzemnek el kellett ké­szítenie, Pest megyében álta­lában mindegyik át is adta ha­táridőre a hatóságoknak. Ter­mészetesen mostanáig is el­lenőrizték ezeknek az üze­meknek a közegészségügyi vi­szonyait, sőt, esetről esetre — ha a szükség megkövetelte — a hiányosságok pótlására is utasítást adtak. Tekintettel azonban az élelmiszer-ellátás javítását sürgető indokokra és arra. hogy az új üzemeket ne terheljék egyszerre nagyobb költséget igénylő beruházá­sokkal. néhány esetben, át­menetileg engedményeket tet­tek. A türelmi időnek azon­ban határt szabtak, és 1980-ig valamennyi üzemnek mara­déktalanul be kell szerezni a közegészségi előírásoknak mindenben megfelelő beren­dezéseket. Az erre irányuló tervüket figyelembe véve. a legújabb rendszabályokat, va­lamint az egyes üzemek telje- v'tőkéoességének várható nö­velését. a megye területén mórt vizsgálják felül. Higiénés tervet kellett ké­szítenie a hús-, a tej-, az édes- ioari. sütőipari, a gabonafel­dolgozó és -felvásárló, a kon­zerv- és savanyítóüzemeknek (A vendéglátóiparra a szóban- forgó felülvizsgálat nem ter­jed ki, mert azokra külön ren­delkezés intézkedik.) Sürgős teendők A két hatóság ezt a mun­kát még év vége előtt befeje­zi. Addigra a terveket, a felül­vizsgálat során javasolt módo­sítások alapján átdolgozva, véleményezve benyújtják a járási, illetve városi mezőgaz­dasági és élelmezésügyi szak­igazgatási szervhez, amely az­után ezt határozatba foglal­ja, és kötelezővé teszi végre­hajtását. A cél az. hogy az üzemek — fontoseági sorrend szerint — megtegyenek, mindent a közegészségügyi előírások be­tartására. Ahol még nem gon­doskodtak róla, a lehető leg­sürgősebben meg kell terem- ten' a dolgozók tisztálkodásá­nak feltételeit. Például hideg­meleg vizes kézmosók, mos­dók, zuhanyozók és öltözők kellének. Ott. ahol ilyen nincs vagy nem megfelelő. még ebben az esztendőben, de leg­később 1975-ig mindenképpen gondoskodni kell megépítésük­ről. További és ugyancsak sür­gős követelmény az állati ter­mékekből élelmiszert előállító üzemeknél, hogy mindegyik gondoskodjék az állatorvosi vizsgálatok ' elvégzésére al­kalmas helyiségről. Betarhatók-e? Ezúttal a két hatóság a nö­vényi eredetű élelmiszereket előállító ipar higiénés tervei­nek felülvizsgálatát is közö­sen végzi. Gondosan figyelnek arra is, hogy az egyes üzemek nem lépik-e túl teljesítőké­pességüket. Például, hogy az üzem feltételei hány állat vá­gására, illetve hány liter tej feldolgozására adnak lehető­séget, betarthatók-e a köz­egészségügyi és állategészség­ügyi rendelkezések. Sz. E. nap rendeletéiből A mezőgazdasági tsz-ek, szakszövetkezetek tagjai csa­ládtagként és a szövetkezeti tagok tagként töltött ideje utó­lagos beszámításának engedé­lyezéséről 300—2/1973. (Tb. K. 10.) Tb. Főig. szám alatt utasí­tás jelent meg a Társadalom- biztosítási Közlöny 10. számá­ban. Az anyasági- és a csecsemő- kelengye-segélyigénnyel kap­csolatos eljárásról ugyanitt ta­lálunk ismertetést, valamint a csökkent munkaképességű dol­gozók kereset-kiegészítésre jo­gosultságával kapcsolatos fon­tos,közleményt Az építőanyag-ipari termé­kek árvetési költségkalkuláció­készítési kötelezettségéről a 26/1973. (XI. 7.) ÉVM—ÁH. rendelkezés a Magyar Közlöny 76. számában található. Az istállók acélváz-szerkeze- te korrózióvédelmére vonatko­MUNKAALKALMAT KÍNÁLUNK ÓCSA ÉS KÖRNYÉKE LAKÜSAINAK Betanítunk nőket és férfiakat: forgácsoló, sajtoló, zománcózó és öntödei munkára. Felveszünk még: géplakatosokat, beállító lakatosokat, szerszámkészítőket, villanyszerelőket, valamint női és férfi segédmunkásokat. A munkavállalókat saját autóbuszunkkal, költségtérítés nélkül szállítjuk a budapesti központba. Az autóbusz útvonala naponta kétszer: Újhartyón-Kakucs-lnárcs-Ocsa-budapesti telep. Jelentkezés: 1 FŐVÁROSI CÁZSÍSZÖITORTÓ VÁllAtAM Budapest XIII., Révész u. 27-31. (Megközelíthető: a Margit-híd pesti hídfőjétől a 15-ös villamossal.). Illetve a vállalat ócsal telepén, Ócsa, Vásártér. zó műszaki előírásának ha­tályba léptetéséről kiadott 27/1973. (XI. 7.) ÉVM. rende­let is ugyanitt jelent meg. Sportfegyelmi mintaszabály­zat kiadásáról rendelkezett az OTSH, amely a hivatalos lap­jában a 4. számban jelent meg. A robbg.ntóanyagok gyártá­sának. forgalombahozatalának engedélyezéséről a 4/1973. OBF. számú szabályzatot a Ne­hézipari Értesítő 27. számában találják az érdekeltek. Horgászok örömére FOGASTELEPÍTÉS A balatoni halgazdaság, a Ma­gyar Horgászok Országos Szö­vetségének támogatásával, az idén is nagymennyiségű előne­velt ponttyal, süllővel és busá­val• gyarapította a magyar ten­ger nemeshal-állományát. A pontytelepítés a somogyi ha­lastavak őszi lehalászásával, nemrégen fejeződött be. Az idén 11 vagon, egyenként 25— 30 dekás ponttyal növelték a halállományt. Az őszi busa­telepítés 3 vagonra tehető. Ebből a jól fejlődő, ízletes húsú halból is zömmel 30 de­kás, előnevelt példányokat he­lyeztek a Balatonba. A magyar tenger reprezenta­tív halfajtájának, a fogas­süllőnek állományát is minden évben számottevő anyagi áldo­zattal gyarapítják. Ez év ta­vaszán 250 ezer előnevelt iva­dékot bocsátottak a tóba, most pedig 10 ezer fejlettebb pél­dányt helyeztek át kisebb ta­vakból a Balatonba. Ezenkívül 12 mázsa angolnaivadék került a tóba. \ I vagy nem tettek a szülők, a | kismamák korábban. — Ezek szerint a család- és nővédelmi munka, meg a szü- lész-nögyógyászati munka szo­rosan összefügg... — Feltétlenül. A terület szü- i lész-nőgyógyászati ellátásáért i a vezető kórház, nálunk a vá- ; ci gyógyintézet, a felelős. In- ! nen kilenc szakorvos jár a te- i rületre, Dunakesziről kettő, i Szobról egy. Sajnos, a kisma- j mák nagy része csak késve i jelentkezik vizsgálatra a ter- j hesség utolsó időszakában, úgy tűnik, inkább csak azért, hogy | a csecsemőkelengye-juttatást • és a gyermekgondozási segélyt j biztosítsa — mondja dr. Kon- 1 dér Gyula, aki 18 éve végzi és vezeti a váci járási-városi anya- és terhesvédelmi mun- 1 kát. | — Holott a gondozás csak ' akkor lehet igazán eredmé­nyes, ha már a terhesség ele- ' jén megkezdődik — folytatja a I főorvos. — Az első alapos 1 vizsgálat megállapíthatja, : hogy melyik terhes anyát kell ! kórházi kezelésben részesíteni. Más esetben milyen rendelő­intézeti ellátást kell kapnia. Téves például az a nézet, hogy nem lehet a terhes anyák fo­gait kezelni. Ellenkezőleg. Ép­pen mert az emberi szervezet­re elsősorban érvényes a min­den mindennel összefügg tör­vényszerűség. Törzslapok az üzemekben Az üzemekről is szó esik. A főorvos véleménye nem egy­értelmű. ' Segítenek ugyan az előadások, a szakszervezet kezdeményezései, de nem eléggé. Gyakori, hogy egész­ségre ártalmas munkahelyen is dolgoztatnak terhes anyát, hogy művezetők, üzemmérnö­kök idegenkednek várandó­sokkal szemben. — Az üzemorvosi terhesta­nácsadás viszont nagyon jól működik. Minden dolgozónak van üzemorvosi törzslapja, amely tartalmazza a korábbi megbetegedéseket, a nő ter­hességére, vagy házasságára utaló adatokat. Az üzemorvos ezek és a helyi munkakörül­mények ismeretében dönthet, hogy milyen változtatásokat, kezelést, pihenést javasol a kismamának. Példaként említi végül: egy helyen már a KISZ városi szervezet is patronálja az is­kolákat, hogy idejekorán kez­dődhessen a felvilágosítás. Vá­cott készül egy témasorozat üzemi előadásokra ilyen cí­mekkel, hogy: „Családi életre nevelés”, vagy például „Fo­gamzásgátlás". Év végéig kér­dőívekkel — az Egészségügyi Minisztériummal közösen — felmérést készítenek: a lakos­ság különböző rétegeiben, kü­lönböző korú és foglalkozású személyekben mennyire tisz­tázottak az egészségügyi alap­fogalmak. Pacsay Vilmos

Next

/
Thumbnails
Contents