Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-09 / 236. szám
«ST HEGYEI 'kMvtíap 1973. OKTÓBER 9., KEDD Megholt Fodor József Vasárnap délután, 75 éves korában szívinfarktus következtében elhunyt Fodor József Kossuth-díjas költő és publicista, a Magyar írók Szövetsége költői szakosztályának elnöke, az Országos Béketanács tagja. Temetéséről később intézkednek. A Magyar írók Szövetsége A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának irodalmi szakosztálya dalmi élet egyik vezető egyénisége Fodor József. Fáradhatatlan szervező s ugyanakkor költészete is kiteljesedik. Sorra jelennek meg újabb könyvei: Mérlegen (1945), Az ember és a hang (1947). 1949 után az akkori irodalompolitika háttérbe szorítja, s csak nyolc évvel később, 1957-ben, az újjászülető szocialista irodalom szólítja% újra csatasorba — még abban az évben Kos- suth-díjat kap. Üjabb termékeny korszak következik: Jelenések éve (1957), Idők útján (1958), Országutak éneke (1961). Kiadják felhalmozódott cikkei gyűjteményét s Shakespeare, Dickens, Goethe, Maupassant műfordításait. Munkás költő volt a kifejezés igazi értelmében. Azt lehet mondani, haláláig dolgozott. Utolsó verseskötetét ebben az évben jelentette meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. Végtelen m.enet címen. Könyve elé a költő ezeket a sorokat írta: „Látomások könyve, a jelené és a múltaké, / annak ellenére, ami feledhetetlensé- gével / bennem kísért azóta is, hogy egykor sebesülten, / félig önkívületben, élve jártam meg a halált.” Számadás ez a könyv a javából, az erejével jól gazdálkodó, tevékeny ember, művész számadása — az erkölcs és a humanitás sürgető parancsára. Fodor József a klasszikus formák, elsősorban a tercinák mestere volt, a Végtelen menet látomásai egyetlen gyönyörű, mindenki számára bejárható tercinaerdő. Míves, áhítatos, ugyanakkor kemény, szókimondó költő életművének végére tett megmásíthatatlan pontot a kegyetlen halál. Kertész Péter Füst, Tersánszky, Aprily, Tamási, Berda, Devecseri után újra nagy halottja van a magyar irodalomnak: Fodor József. Vasárnap este kaptuk a hírt: életének 75. esztendejében szívinfarktus oltotta ki életét. A Nyugat második nemzedéke egyik reprezentánsaként számon tartott Fodor József Nagyilofldáról indult el a költészet csúcsaira. Első lépéseit Mikes Lajos egyengette. Sorra jelentek meg verseskönyvei: Lihegő erdők (1927), Faleveletekre írd (1931). Már első verseit sajátos pátosz, ódái hevület jellemzi, költészetét határozott erkölcsi felelősségtudat és filozófiai igényesség hatja át. Főleg Shelley, Keats, Berzsenyi, Vörösmarty és Ady inspirációja érződik a felszabadulás előtt napvilágot látott öt kötetében. A költészet mellett azonban a publicisztika terén is nem egy ízben jelentősei alkot, ezt bizonyítják a Pesti Napló, az Újság, valamint a Független Magyarország hasábjain megjelent harcos, elkötelezett, a fajelmélet híveit ostorozó cikkei. A felszabadulás után az iroPsst megye és a főváros közös estje A Duna két Az Irodalmi Színpad az érdi művelődési központban A nyitott fügéönyű, illetve függönytelen színpad hátterében fekete drapérián a főváros megvilágított címere, az előtérben betonba ágyazott vaskorlát és két kötélvető kő idézi a Duna pesti rakparti hangulatát. A termet betöltik a Psalmus Hungpricus fölemelő akkordjai, miközben egy férfi lép a színre, a rakpartra, mai, hétköznapi járókelő, színes ingpulóverben, könnyű nadrágban, s a korlátra könyökölve szólal meg, mintha csak magának beszélne, hangosan gondolkodva: „A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj ...” . E József Attila-i Duna-parti meditáció keretezi — indítja és fejezi be — a műsort, amely „A Duna két partján” címmel a százesztendős Budapestnek tiszteleg irodalmi főhajtással. A közönség mintegy kétórás irodalmi sétára indul e városban, két kiváló alkotó- művész vezetésével: Mes- terházy Lajoséval — aki az élvezetes, tartalmas, szellemes összekötőszöveget, az előadás tulajdonképpeni alapanyagát írta — s Keres Emilével, aki ismert, közvetlen, kellemes előadói egyéniségével tolmácsolja a gondolatokat, mintegy elcsevegve, közösen elgondolkozva a hallgatósággal, a nézőkkel. A versfüzért, a közbenközben felhangzó egy-egy verset, sanzont ötvözte-e össze az elmondott szöveg, városismer- tető-városjellemző mondataival vagy fordítva: azt illusztrálták a költemények? — éppoly fölösleges töprengenivaló lenne, mint az, hogy mit is kaptunk tulajdonképpen. Keniw Antikrimi. Akármilyen anyagból szerkesszük is ősz- sze a krimit, a műfaj alapszabályaitól sohasem szabad eltérnünk. A krimi végtére is krimi, s elengedhetetlenül hozzátartozik például a bonyolítási bizonytalanság, a kétes kimenetel és az ebből következő nézői feszültség, izgalom. Ha mindenben biztosak vagyunk, ha tudjuk, hogy a rendőrség feltétlenül elfogja a tettest, méghozzá mielőtt igazi, nagy akcióját, magát a tulajdonképpeni bűncselekményt végrehajtaná, nem feszültséggel és izgalommal — legfeljebb némi kíváncsisággal a technikai részletek iránt nézzük végig a történetet. A Kígyós Sándor rendezte Különös vadászat című kétrészes tv-film jó anyagból készült. De eltért a krimi játékszabályaitól, és ezért igazi feszültség helyett csak némi kíváncsiságot ébresztett. A történet bonyolításában és kimenetelében minden annyira biztos volt, hogy az égvilágon semmiért sem kellett izgulnunk. Hacsak a Münchenből Magyarországra átdobott kém életéért nem. Az utolsó pillanatban ugyanis kiderült, hogy cinkostársai az életére törnek. Az érzékenyebb szívű nézők nyilván aggódtak és a rendőrségben reménykedtek: hátha megmenti a szimpatikus külsejű kém életét. Talán nem ennek az aggodalomnak a felkeltése volt a -film célja? Egy elröppenő akkord. Ha megérintünk egy hangvillát, vagy leütünk egy akkordot a zongorán, a gyorsan elszánó hangok nyomán feltétlenül támad valamiféle bizonytalan karakterű hangulat. Mélyebb nyomot azonban ezek a tovaröpülő akkordok nyilvánvalóan nem hagynak senkiben. Szép Ernő novellái ilyen gyorsan tovatűnő hangulatokat árasztanak. Az író — letagadhatatlan érzékenyt ""el — az élet felszíni, atmoszférikus jelenségeit figyelte: a fiatal táncosnőket, akik elke'ÉJ seredésükben gyufát isznak, a könnyelmű újságírókat, akik unalmukban még aszpirintab- lettáikat is elkártyázzák, az éjszakai útonállót, aki úriembernek hiszi magát. Különös, érdekes atmoszféra áradt Szép Ernő tv-re vitt írásaiból. De nem több. Ismét A hét. Vasárnap este ismét nem lehetett egy percre sem elmozdulni A hét képernyője elől. Kit ne érdekelt volna például, mondjuk, egy magyar szemtanú élmény- beszámolója a chilei ellenforradalomról, vagy a beszélgetés a tervezett 500 kilométeres autópályáról? (Nem kerülhetjük el sorsunkat: néhány év múlva igy is, úgy is mindannyian autósok leszünk). És végül kit ne érdekelt volna — pláne, ha még Pest megyei is — az a riport, amely a falusi munkahelyeken dolgozó fiatalokról szólva azt bizonygatja, hogy a falu ismét népszerű közöttük, s a dabasi Fehér Akác több ifjú dolgozóját is bemutatta. Marczis Antalnak, a tsz elnökének szavaiból kiderült, hogy mindez nem véletlen. A helyzet változását tudatos és tervszerű törekvések előzték meg. Vagy kit ne érdekelt volna az a riport, amely a budai járásban elért imponálóan szép óvodaépítési eredményekről számolt be. A budai járásban ezeknek a valóban szép sikereknek a nyomán, mint No- vák Béla, a járási pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő, a nézőknek elmondotta, 80 százalékos az óvodai „beiskolázás”, negyven százalékkal több, mint az országos átlag, s még a Pest megyeinél is majdnem húsz százalékkal jobb. Ráadásul ezek az óvodák rendkívül gyorsan készültek. A hagyományos és megszokott két, két és fél esztendő helyett (ahogyan erről Jankó Zoltán, a Pest megyei Beruházási Vállalat igazgatója beszélt), mindössze 100—150 nap alatt. Poór Klára, a riporter erre a kérdésre is választ keresett, amikor a pártfunkcionáriust, a vállalatvezetőt és az építőt, a Kossuth-díjas Varga Lajost megszólaltatta. Mi ennek a tényleg rendkívüli gyorsaságnak az oka? Az, hogy az üzemek, a termelő- szövetkezetek, az óvodáskorú gyermekek szülei, összefogtak és ha kellett — anyagi segítséggel, társadalmi összefogással is segítettek. Mint kiderült, ha jó a szervezés, ha értelmes, nagyon szükséges célért mozgósítanak, ha jók a vezetők és mindenki fedadata magaslatán áll — nem az a csodálatos, hogy a budai járás óvodái gyorsan felépültek. Mint ahogy egész Pest megyében nem a csoda műve az sem, hogy a negyedik ötéves tervre előirányzott óvodai helyek kétszerese valósult meg eddig. Annak is jó lenne utána járni: másutt miért nem valósítják meg ezt a csodát? ökrös László resztmetszetet a főváros életéről vagy a róla szóló irodalomról? ' Történelmi visszapillantást versben és prózában? Valójában ezt is, azt is, de lényegében egyiket sem. Kétórás műsorba ugyanis aligha férne bele átfogó, teljes igényű bemutatás a hatalmas anyagból, amelyet a főváros ihletéséből eredő költői termés jelez, s történelmét még röpke állomásokban sem lehet ennyiben fölvillantani. Ezért az Irodalmi Színpad és Mesterházy Lajos helyesen tette, hogy — mondjuk így — Budapest életrajza helyett inkább jellemrajzát adta. Ezt aztán kissé csapongva, ide-oda pillantó szemmel, talán tovább is elidőzve annál, ami szép, kellemes, jóleső — de hát így van az ember azzal, akit szeret. Márpedig a bevezető őszintén megmondta: családi ünnepen köszöntik itt a megjelenteket, mert akit ünnepelünk — a százéves Budapestet —, ahhoz mindannyiunknak köze van. Ezért is a budapesti Irodalmi Színpad pénteki otthoni premierje után, második előadását Pest megyében tartotta, mint a fővárossal legrokonabb, hiszen legközvetlenebb kapcsolatban élő megyében. Szombaton este a budai járás érdi művelődési központjában adták elő műsorukat zsúfolt nézőtér előtt. Az ünnepi hangulatú estet — amelyen bevezető beszédet Bus István, a budai járási pártbizottság munkatársa mondott — a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztálya és Budapest Főváros Tanácsának művelődésügyi főosztálya közösen rendezte. Az est folyamán a költemények sorai hol konkrétebben, hol általánosabban szóh tak Budapestről, ám a mondanivaló így is, ügy is feltétlenül tágabb értelmű volt. A gondolatban, az eszmeiségben, az emlékezésben és a jelen megragadásában szélesebb közvetítenivaló érvényesült szélesebb társadalmi tartalom. Erről már csak a költők neve is kezeskedik, akiknek imponáló névsora Arany Jánostól, Petőfitől, Adyn majd Babi- tson, Kosztolányin, Szabó Lő- rincen át József Attiláig terjed, napjainkból pedig Váci Mihály, Illyés Gyula, Garaí Gábor, Juhász Ferenc reprezentálja a sort A rendező Bozóky István érdeme, hogy viszonylag egységes stílusba fogta össze a közreműködő művészeket, így egységes hangulatát nyújtva az összeállításnak, amely maga nyilvánvalóan szétesőbb anyagú. A legnagyobb élményt ezúttal is Gobbi Hilda szug- gesztív, különös erejű előadásEgy napra megnyitották Felső-Tiszavidék — Szentendrén A múzeumi hónap alkalmából vasárnap ideiglenesen egy napra megnyitották a Szent, endre külterületén, Pismány- ban létesülő skanzen kapuit. Bár a 80 holdas terület, amelyen hazánk tíz jellegzetes néprajzi tájegységének házait, s egyéb épületeit rekonstruálják, meglehetősen messze van a város középpontjától, az első részben, elkészült egységet, a Felső-Ti- szavidéki falut több mint ezren keresték fel. A Kispaládról, Milotáról és Botpaládról származó porták, csakúgy, mint a csűrök, pajták, górék, ólak, istállók eredeti formájukban, az eredetivel azonos anyagokból készültek el, s mondani sem kell, hogy valamennyit korabeli tárgyakkal rendezték be a nagyszabású építkezést irányító néprajzosok. Ugyancsak helyén áll már a nemesborzo- vai fából épült harangláb: a karcsú építmény még abból az időből származik, amikor a császári rendelet a protestánsoknak tiltotta kőtemplomok építését. A szatmári tájegység még nem teljes; újabb lakó; házzal, két gazdasági épülettel, korabeli templommal és szárazmalommal gyarapodik majd. A már elkészült néprajzi emlékeket jövő szombaton és vasárnap ismét megtekinthetik a látogatók. Az Oreszteia — görögül A budapesti művészeti hetek keretében a görög nemzeti színház társulata kedden, szerdán és csütörtökön mutatja be a Fővárosi Operett- színházban Aiszkhülosz drámai trilógiáját, az Oreszteiát. Hétfőn a Fészek Művészklubban megtartott sajtótájékoztatón Takisz Muzendisz, a társulat igazgató-rendezője Vas- silis Frangossa Igazgató s a görög színházügyek állami inézője, Vassilis Paxinos ismertette a sajtó munkatársaival a görög nemzeti színház múltját és jelenét. módja szerezte, de a többiek is — Gordon Zsuzsa, Győri Franciska, Géczy Dorottya, Löte Attila, Verdes Tamás, Gonda György — értékes tényezői az irodalmi séta színvonalának. Szívesen tekintenénk ezt a műsort egy ciklus kezdetének. Sokarcú fővárosunknak ugyanis még számos olyan vonása van, amiről a költészet hangján is többet lehet és kell elmondani. A folytatásban talán a jelen Budapestje is nagyobb hangsúlyt kaphatna, mint ezúttal. S hadd említsek még egy már most pótolandó közművelő föladatot: műsorlapokon vagy más módon hasznos lenne a közönség tudomására hozni, hogy kiknek az alkotásait, verseit hallja a műsorban. A költészet szépsége, gondolatvilága így sokak számára nemcsak egy-egy este örömét, szellemi felfrissülését jelentené, hanem ki-ki kedve szerint utána is lapozhatna majd. Ez a cél bizonyára nem esik messze az Irodalmi Színpad szép hivatásától. Lőkös Zoltán Hévíigy'érki műsor A magyar napjai haté a rádióban A Magyar Rádió immár negyedízben hirdeti meg a magyar népdal hete programját — nyilatkozta Solymosi János szerkesztő az MTI munkatársának.’, Október 15-e és 21-e között összeállítások, lemez- válogatások idézik a hallgatók elé a magyar népdal kincsesházát. Október 15-én Ádám Jenő vall arról, hogy is fedezte fel a népzenét. Török Erzsébet, Béres Ferenc és Kerekes Tóth Erzsébet tolmácsolásában „százszorszép énekek” csendülnek fel. Túri Lujza összeállítása gyermekjátékdalokat idéz a mikrofon elé. Péntek Jánosné és Karsai Zsigmond népdalénekesek felvételeiből is külön adást hallhatunk. Október 16-án dr. Nádor Tamás, dr. Molnár Imrével beszélget\,a népdalainkból készült első hanglemezsorozatról. Katona Imre összeállítása katonadalo- kát szólaltat meg. Részleteket hallhatunk ezenkívül a hévíz- györki folklórest programjából is. Október 21-én, a magyar népdal hetének utolsó napján Palló Imre mesél a népzenéhez fűződő kapcsolatáról. Fél évszázad munkája Pirk János tárlata Szentendrén A művész a tárlaton. Mellette híres önarcképe. Gárdos Katalin felvétele Az 1944 óta Szentendrén élő Pirk János Munkácsy-díjas festőművész 70. születésnapja alkalmából, a művész negyven képét bemutató kiállítás nyílt vasárnap Szentendrén, a művésztelepi galériában. A tárlat ünnepélyes megnyitásán részt vett dr. Csicsay Iván, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, Marosvölgyi Lajos, a Szentendrei Városi Tanács elnöke és dr. lkvai Nándor, a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője; ott voltak a pályatársak s Szentendre művészetkedvelő közönsége. ★ Pirk János nagyon messziről érkezett el a festészetig. A dédnagyapja még jobbágy volt, az apja uradalmi kom- menciós cseléd, az anyja mosónő, ki mindössze harmincnégy esztendőt élt, s ezalatt tizenegy gyermeket hozott a világra. Pirk Jánost Szatmárnémeti mellett lakó nagyapja nevelte földes, olajmécsessel világított házban. „Iskola után befogódtam a paraszti munkába. Jártunk kaszálni, gyűjteni, meg ami jött, még napszámba is. De akkor már rajzoltam. Rengeteg téma adódott: a fonó, a tollfosztás, a tengerihántás, a szántó lovak. Ezer alkalom kínálkozott, hisz köztük voltam s az ő életüket éltem. Soha vissza nem térő lehetőség volt ez számomra ...” S hogy mennyire igaz önéletrajzi vallomása, bárki meggyőződhet róla, aki megtekinti a most megnyílt, s az öt évtized munkásságát összefoglaló tárlatot. A csendélet, az interieur nem Pirk János világa, annál inkább a földművelő emberek élete, munkája s a táj, amelyben élnek. A magot, az új életet vető ember figurája több olajképen s rajzon egyaránt a mű központi alakja, legfőbb mondandója. Nem véletlenül: gyermekkorában, ifjúságában ez jelentette számára az ismétlődő évek legnagyobb élményét. Pirk János parasztjai nem valamiféle mitikus figurák, de nem is elesett emberek. Csak emberek, akiket az erőfeletti munka hamar megöregít, kicserzi bőrüket, korai s mély ráncokat vés arcukra. Ezért nincs is koruk: az öreg ember nem biztos, hogy vén is, legfeljebb törődött. Fekete kendős parasztasszonya lehetne akár fiatalon elhunyt, de az élet által igen-igen megsanyargatott édesanyja is. S mindezt csak fokozzák sötétbe hajló kékjei, szürkéi, barnái — festészetének legjellegzetesebb színei. Talán, ha gyermekkorában nem kerül Szatmárnémeti mellett lakó nagyapja gondjai alá, Nagybányára sem jut el solha. Pedig éppen Nagybánya, pontosabban a híres festőiskola volt az, ami a rajzol- gató parasztfiú egész további életútját meghatározta. Ott fedezték fel tehetségét s küldték főiskolára. ösztöndíjjal tanult Párizsban, Rómában s 1942-ben már kész művészként fogadta vissza Nagybánya, ahol műtermet is kapott. Bármennyire furcsán hangzik is, de igaz: Pirk János festészete ma is közelebb áll Nagybányához, mint a szentendrei művészethez. A patinás műemlékváros máig sem tudott olyan ihletűje lenni, mint az a táj, amelyből elszármazott. Talán azért, mert a tájjal együtt figuráit is gyermek- s ifjúkora embereiről mintázza változatlanul. Talán ezért is maradt töretlen öt hosszú évtizeden át festői életútja: a maga útjót járja végig, a maga által megfogalmazott művészi hitvallás szerint. Prukner Pál t t 4 TV-FIGYELÖ