Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)

1973-10-07 / 235. szám

Chile népe nincs egyedül A magányosság szigete - Pinochet számla - Pretoriai szünet az ENSZ-ben — Félrevezető közel-keleti mozgás — Tárgyalási folyamatok Az ENSZ-közgyülésen részit vevő küldöttségek többsége tiltakozá­sul kivonult a közgyűlési teremből, amikor bejelentették, hogy a man­dátumvizsgáló bizottság elutasította az afrikai országok követelését, és engedélyt adott a dél-afrikai küldöttnek beszéde elmondására. Hétfő: Világméretű mozga­lom Corvalan életének meg­mentéséért, az MSZMP KB ál­lásfoglalása — Koszigin befeje­zi jugoszláviai látogatását — A Szovjetunió elismeri Bissau- Guineát — Tanaka Londonban. Kedd: Szovjet—amerikai gaz­dasági tárgyalások Moszkvá­ban — Genfben folytatódnak az európai biztonsági konfe­rencia második szakaszának munkálatai — A brit Munkás­párt kongresszusa Blackpool- ban. Szerda: Az NDK népi kama­rájának ülése; Willi Stoph- ot az államtanács, Horst Sin- dermannt a minisztertanács elnökévé választják. Csütörtök: Vita az ENSZ-ben a fajgyűlölő dél-afrikai rend­szer mandátumának érvényes­ségéről — Csapatmozdulatok a közel-keleti határszakaszon. Péntek: SALT-ülés Genfben — VDK-tiltakozás a saigoni rendszer területszerző támadá­sai ellen. Szombat: Brandt és Heath találkozója Chequersben. A finn fővárosban kétnapos szo­lidaritási értekezletet tartottak és tiltakoztak a chilei terror ellen. A tanácskozáson részt vett a meg­gyilkolt Allende elnök leánya, lsa­bel is. A hírekben ma annyit sze­replő Chile egyik természeti gyöngyszeme a Juan Fernan- dez_szigetcsoport. A Csendes­óceánba ékelődött szárazföl­det Robinson-szigeteknek is nevezik, mert négy éven át valóban itt élt Selkirk mat­róz, Defoe híres regényalakjá­nak igazi modellje. S az el­szigeteltséget, magányosságot jelképező szigetek most új, szomorú nevezetességet kap­tak: a katonai junta ide szám­űzte a Népi Egység számos hívét. A santiagói hatalmasok nyilván arra számítanak, hogy ily módon végleg „kikapcsol­hatják” a haladás erőit, elvág­hatnak minden összekötő szá-- lat, amely a chilei néphez és a világhoz kapcsolta őket. Amint a puccs utáni immár negyedik héten egyre romlik a helyzet a dél-amerikai or­szágban. Ellentmondó hírek érkeznek a chilei nép kiemel­kedő fiának, Luis Corvalan- nak sorsáról. A kommunista párt főtitkárát szörnyű körül­mények között vallatják, egyes jelentések szerint már meg is kezdődött volna pere a vésztörvényszék előtt, élete mindenképpen közvetlen ve­szélyben forog. A fővárosban a lehető legnagyobb módsze­rességgel kutatják át a háza­kat, hogy a haj tó vadászat so­rán a körözött baloldali poli­tikusok nyomára bukkanja­nak. Hivatalosan eddig 476 halálos áldozatot ismert el a reakciós katonai vezetés — szerintük ebhői 462 civil és csupán 14 a katonai személy! —, a nyugati tudósítók becs­lése alapján azonban legalább tízezer halott és harmincezer letartóztatás terheli Pinochet tábornoknak és társainak számláját. Chile azonban nincs egye­dül, a nemzetközi szolidaritás mind erősebbé válik. A ma­gyar nép érzéseit, a Corvalan megmentéséért folytatott erő­feszítéseiket jól mutatta az MSZMP KB, majd az ország- gyűlés határozott állásfogla­lása, a budapesti izzó hangu­latú nagygyűlés, a húszezer távirat és kétszázezer levél, amely az Országos Béketa­nácshoz érkezett ezekben a napokban. Hasonló megmoz­dulásokra került sor a szocia­lista közösség országaiban; nemzetközi szolidaritási érte­kezlet zajlott Helsinkiben; együtt nyilvánították vélemé­nyüket az összes francia és olasz baloldali erők, s rövid időre még az ENSZ-közgyűlés ülésszakán is megszakadt az általános vita, hogy tiltakozá­sok hangozzanak el a chilei fehér terror ellen. A világ közérzetére fényt vethet, hogy a börtönbe vetett kommunis­ta vezető érdekében hányán és hányán emeltek szót, az ENSZ főtitkárától az olasz kereszténydemokrata­pártig. Huerta tengernagy, a chilei katonai csoport kül­ügyminisztere azért határo­zott el a héten egy hirtelen New York-i utazást, hogy „megmagyarázza kormányá­nak bizonyítványát” — csak­hogy ezt nem lehet megma­gyarázni ... Az általános vita, amelynek során rendszerint az egyes ál­lamok külügyminiszterei fej­tik ki nézeteiket a világhely­zetről, még egy alkalommal váratlan közjáték színhelye lett az ENSZ-palotában. A harmadik világ országai élesen tiltakoztak a fajgyűlölő dél­afrikai rendszer mandátumá­nak érvényessége ellen. Az il­letékes bizottság ugyan egy szavazattöbbséggel megadta Pretoriának a részvételi jogot, viszont a közgyűlés nagy több­séggel megmásította ezt a dön­tést. Dél-Afrika esetében ugyanis nem egyszerűen vala­melyik ENSZ-tagállam belső ügyeiről vagy politikai irány­zatáról van szó, hanem az ap- partheidről, amely az ország lakosságának négyötödét tel­jesen jogfosztottá tette és gyarmati körülmények közé kényszerítette. A dél-afrikai külügyminiszter ugyan el­mondhatta beszédét, de lénye­gében üres széksorok előtt, a delegátusok elhagyták az ENSZ közgyűlését. A további vitában nyilván különböző politikai és jogi érvek hangza­nak majd el, de a jeleli sze­rint új szakasz kezdődött a dél-afrikai állapotok megvál­toztatásáért vívott küzdelem­ben. A héten csapatmozdulatokat jelentettek a Közel-Keletről. Jóllehet általában a tűzszü- neti vonalak mögötti mozgás nem annyira egy komolyabb fegyveres konfliktus előkészí­tésének, inkább a politikai lé­péseknek velejárója, most nem így történt... Dél-Vietnamban is jelentő­sebb összeütközésekre került sor; a saigoni csapatok terü­letszerző műveleteket folytat­nak, megpróbálják „kiigazíta­ni” a térképeket A DIFK erői természetesen megvédik jogos területrészlegeiket, s til­takozásképpen a forradalmi kormány képviselői nem vet­tek részt a hét derekán ese­dékes kétoldalú megbeszélése­ken, amelyek Párizs környé­kén folynak. A hét körképe egyoldalú lenne, ha csupán a válság- övezetekről adnánk hírt. Utal­junk arra is, hogy tartanak a megkezdett tárgyalási folya­matok: Az európai konferen­cia második szakasza, vala­mint a SALT-párbeszéd Genf­ben; magas szinten találkoz­tak Moszkvában a szovjet és amerikai gazdasági szakértők; ismét megbeszélést folytattak a két német állam megbízot­tai, a bonni Bundestag dele­gációja a szovjet fővárosban járt. Ezek, a néha túlságosan is elhúzódó tanácskozások a héten kevés látványos elemet foglaltak magukba, mégis tük­rözhették a nemzetközi élet egyes alapvető irányzatainak folytatódását. Réti Ervin A most kezdődő hét ese­mény nap tarából : Hétfő: Tanaka és Ohixa Moszkvában — Trudeau kana­dai miniszterelnök Kínába uta­zik — Péter János beszéde az ENSZ-ben. Kedd: Todor Zsivikov Auszt­riában — strougal csehszlovák miniszterelnök Finnországban. Szerda: Tanaka és Ohlra el­utazik Moszkvából — Giri in­diai elnök befejezi csehszlová­kiai látogatását. Csütörtök: NDK—NSZK Jog­ügyi tárgyalások Bonnban. Péntek: Perón argentin el­nök beiktatása. Szombat: Todor Zsivkov el­utazik Ausztriából. 1973. OKTÓBER 7., VASÁRNAP AZ NDK ÜNNEPE Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonezl Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke az NDK megalakulásának évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Erleb Honeckert, az NSZEP KB első titkárát, WU1L Stopbot, az NDK Államtanácsának elnökét és Horst Sinder- mannt, az NDK Minisztertanácsának elnökét. Az NDK népe ma ün­nepli a történelem első munkás-paraszt német ál­lama megalakulásának 24. évfordulóját. A majdnem negyedszázaddal ezelőtti, nagy jelentőségű esemény felidézésére olyan időszak­ban kerül sor, amikor a szocialista Németország újabb, nagyon fontos nem­zetközi sikert könyvelhet el: szeptember 18-án tagja lett az Egyesült Nemzetek Szervezetének. A csúcsról visszatekintve megállapíthatjuk: nem volt akadálytalan az ixláig ve­zető út. A nagy német hu­manisták elképzeléseit megvalósitó NDK népének számtalan nehézséggel kel­lett megküzdenie. A máso­dik világháború szörnyű kataklizmáját követő társa­dalmi és gazdasági bajoik leküzdése, a reményvesz­tett embermilliók felrázása, a jövőbe vetett hit vissza­adása — mind megannyi, minden haladó erő össze­fogását igénylő gigászi fel­adat volt. Az NDK szorgos népe, az NSZEP irányításával, a Szovjetunió és .a szocialis­ta országok segítségére tá­maszkodva, szinte a sem­miből teremtett élenjáró ipart, korszerű nagyüzemi mezőgazdaságot. Az áldoza­tos munka meghozta gyü­mölcsét. A lakosság élet- színvonalának fejlesztésé­ben különösen jelentős ál­lomásnak tekinthető a párt Vili. kongresszusa. A munka- és életkörülmények javítására hozott határoza­tok egy része már valóság­gá vált, másrészük nap­jainkban, szinte szemünk láttára ölt testet. A szocia­lista építőmunkában elért eredmények önmagukért beszélnek. Az ország ipari hatalommá nőtte ki magát, a nemzetközi gazdasági élet olyan tényezőjévé, amely- lyel a legfejlettebb tőkésál­lamok is szívesen fejlesz­tik kapcsolataikat, s ma már, ha akarnák sem hagyhatnák számításon kí­vül. Talán nem ünneprontás emlékeztetni rá, hogy a hi­degháború éveiben még megkísérelték elszigetelni az NDK-t. E törekvés első­sorban a szocialista orszá­gok szolidaritásán és azon bukott meg, hogy az ország — ragaszkodva a szocialis­ta külpolitika elveihez — támogatott minden törek­vést, amely a békés egymás mellett élés irányába ha­tott. Segítette a független­ségükért küzdő népeket, szembeszállt az imperializ­mus újgyarmatosító tervei­vel, s minden lehetőséget megragadott, hogy előse­gítse a nemzetközi enyhü­lést. Ez vezérelte akkor is, amikor rendezte kapcsola­tait a Német Szövetségi Köztársasággal és Nyugat- Berlinnel. Az NDK képviselői, a többi szocialista ország küldötteivel együtt, hasz­nos munkát végeztek az európai együttműködési és biztonsági értekezlet előké­szítésében, s a konferencia sikeréért fáradoztak Hel­sinkiben, azon munkálkod­nak napjainkban Genfben. Az NDK kormánya már 1966-ban kérte ENSZ-tag- ságának rendezését. Az is­mert nemzetközi konstellá­ció miatt erre csak az idei közgyűlésen kerülhetett sor. A probléma nagyon is meg­érett a rendezésre. Alátá­masztja ezt az a tény is, hogy a delegátusok szük­ségtelennek tartották a sza­vazást, közfelkiáltással a világszervezet 133. tagjává választották a Német De­mokratikus Köztársaságot. Ezzel az aktussal lénye­gében befejeződött a de­mokratikus német állam nemzetközi jogi elismeré­séért vívott több mint két évtizedes küzdelem. A vi­lág népeinek legmagasabb nemzetközi fóruma is el­ismerte és szentesítette a két — egymástól független, szuverén — német állam létezését. Az ünnepi évforduló al­kalmából gratulálókhoz csatlakozva, kívánunk újabb sikereket az NDK testvéri népének, mind a szocialista társadalom épí­tésében, mind a nemzetközi enyhülésért, a népek bé­kéjéért és biztonságáért folytatott harcban. Kanyó András Élnek a halottnak hitt katonák Két magas kitüatetés - A magyar keresők között - Omszki képek Lenin tér A napokban fiatalasz- szony kopogott szerkesztősé­günk — az Omszki Pravda — ajtaján. Karján kisgyermek ült. Megismertem, Olga Nozd- rina volt, a laboránsriő, a vá­rosi kórház dolgozója, a „Ke­resőklub” egyik szorgalmas tagja. Egy esztendeje azonban nem dolgozik. Férjhez ment, majd megszületett Aljoska ne­vű kisfia. A húszéves édes­anyának otthon is elég dolga akad. Olga Nozdrina azonban sza­badkozott: — Ne gondolja, hogy elfe­ledkeztem a kötelességemről, amelyet a „Keresőklubban” vállaltam. Közben is levelez­tem. S előadta, milyen meglepe­tés érte: — Kaptam egy levelet és egy fényképet — mondotta. — Az a katona küldte, akit ha­lottnak hittünk. Akiről úgy tudtuk, hogy Százhalombattán esett el. Pavel Ivanovics Kosztyukov, a halottnak vélt katona 1926- ban született. Jelenleg Do- nyeck megye egyik járműjaví­tójának a párttitkára. Száz­halombatta mellett 1944-ben súlyosan megsebesült. Ekkor került az elesettek listájára. Sokáig kórházban feküdt. Ál­lapota miatt még levelet sem tudott küldeni hozzátartozói­nak. Amikor végre hírt adha­tott, már szerettei is halottnak hitték. Alig lehetett meggyőz­ni őket, hogy az örömhír igaz. Kosztyukov meggyógyult, visszátért az életbe, a dolgos hétköznapokhoz. S ennyi év után most rajta volt a sor, hogy meglepődjék: Százha­lombattán keresik. A „Keresőklub" munká­járól már többször olvashat­tak a Pest megyei Hírlapban. Arról, hogy az Omszkaja Pravda kezdeményezésére ala­kult, s tagjai segítségével ku­tatják a Magyarországon, szű­kebben : Százhalombattán el­esett hősök hozzátartozóit. Az Omszkaja Pravda és az omszki „Keresőklub” azonban kevés lenne a nagy feladat elvégzé­séhez. A százhalombattai isko­lások segítenek. Magyar bará­taink listáján szereplő hősö­ket kutatunk, akik Budapest közelében, a mai modern, szép város helyén, Százhalombatta falunál estek el a fasiszták el­leni harcban. Az omszki klub tagjai ma már a Szovjetunió tizenhárom városával leveleznek. A száz­halombattai iskolások 59 el­esett katona nevét jegyezték fel, és a sok segítőtárs nehéz munkájának eredményeként ma már mintegy harminc ka­tona pontos adatát ismerjük, s találtuk meg rokonaikat. Az idők folyamán egyre több információt szereztünk azokról a hősökről, akik addig teljesen ismeretlenek voltak előttünk. Az információkat ál­landóan közöltük a lapban, az Omszki Pravda hasábjain. Do­kumentumainkat Magyaror­szágra Is továbbítottuk és a magyar pajtások tovább leve­leznek a felkutatott hozzátar­tozókkal. A hozzátartozók megtalálá­sánál is nagyobb öröm azon­ban, ha kiderül, hogy az el­esettnek vélt katona él, egész­ségnek örvend. Mert nemcsak Pavel Ivanovics Kosztyukovról érkezett Ilyen örömhír. Nem­régiben például a pedagógiai főiskola egyik diákja, Viktor Karev telefonált. Még egy élő! _ újsá­golta boldogan a telefonba. Levelet kaptunk az ukrajnai Zsitomir városából, Fedor Va- sziljevics Pavljuktól. Ö is sú­lyosan megsebesült a százha­lombattai harcokban, állapota válságos volt. Az eltűntek lis­tájára került. Ugyancsak az is­meretlenségből bukkant fel Jevgenyij Jakovlevics Ka- minszkij, Dél-Podolszk me­gyében. Nagyszerű érzés, amikor a keresés eredménnyel jár. S mindez a jó munkát végző ke­resőknek köszönhető: a többi között Jevgenyij Pavlovics Razgüljájev mérnöknek, Vik­tor Ivanovics Kulikov mun­kásnak, Mihail Konsztantino- vics lvlijev nyugdíjasnak, Nagyezsda Szergejevna Vla- gyimirovának, Ljudmilla Kruglova, a mezőgazdasági főiskola diákjának és mások­nak. Az omszki 3. számú is­kola diákjai, a felnőttekhez hasonlóan, lelkesen kiveszik részüket a munkából, Irina Mihajlovna Zatvorickája ta­nárnő vezetésével. Irina Mihajlovna Zatvoric­kája néhány héttel ezelőtt magyar kitüntetést kapott. A százhalombattai iskolások ír­tak a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak — levelükben el­mondották a „Keresőklub” eredményes tevékenységét. S a Magyar—Szovjet Baráti Társaság úgy ítélte, hogy a fáradhatatlan tanárnő és az Omszki Pravda pórtélét ro­vatvezetője, a Magyarországon már ismert Rimma Szergejev­na Boriszova, aki az egész nehéz, akkor még kilátásta­lannak tűnő munkát kezde­ményezte, kitüntető elismerés­ben részesüljenek. Az arany­jelvényeket ünnepélyes külső­ségek között adták át. Jám­bor Miklós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára hozta magával és nyújtotta ót az arra érdemeseknek, ami­kor alig egy hónapja párt­munkásküldöttséget vezetett Omszkba. Mindannyian úgv értékeltük, hogy az elismeri s A fókák. így nevezik azokat, akik a szibériai télben, a jeges folyóban fürdenek i 0 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents