Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)

1973-10-04 / 232. szám

Megyei tanácskozás a kisegítő iskolában Október elsején Pest megye kisegítő iskoláinak csapatveze­tői és az általános iskolák mellett működő kisegítő isko­lai osztályok rajvezetői me­gyénkben először tartottak ta­nácskozást az úttörőcsapatok szervezeti életéről és munká­jának továbbfejlesztéséről, a ceglédi kisegítő iskola csapat­otthonában. A tizennégy városból és községből megjelent vezetőket az iskola igazgatója és a csa­pat úttörőtanácsának titkára köszöntötte, majd a kisdobo­sok és az úttörők virágcsok­rokkal és ajándékokkal ked­veskedtek a vendégeknek. A tanácskozáson az úttörőcsapa­tok szervezeti életéről, a ve­zető szervek működéséről, az úttörőcsapatok közösségi szel­leméről, az úttörőmunka rész­leteiről, az iskola és az úttö­rőcsapat kapcsolatáról volt szó. HANGVERSENY A FEK- KLUBBAN. Ma délután öt órakor hangversenyt rendez­nek a Ceglédi ősz ’73 kereté; ben, a fegyveres erők klubjá­ban. A műsort Béres Károly, a ceglédi zeneiskola igazgató­ja vezeti. Énekesként közre­működik Németh Marika és Marik Péter, a Fővárosi Ope­rettszínház művészei. A hely­őrség egyesített zenekarát Róth Béla vezényli. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA iLÉPI JÁRÁS ás CEGLÉD" VÁROS B XVII. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM 1973. OKTOBER 4., CSÜTÖRTÖK Tanulás és szabad idő Szeptemberben új épületbe költöznek a kollégium lakéi Korrepetálás a fizikai dolgozók gyermekéivel Már több mint egy hónapja*, hogy a nyári csend utón, nap mint nap diákzsivaj tölti be az iskolákat, reggelenként tö­mött szatyrokkal, táskákkal igyekvő kék köpenyesekkel né­pesülnek be a város utcái:. A vasútállomáson, az autóbusz- megállókban a bejárók forgo­lódnak. A Dózsa György középisko­lai kollégium szobái is megtel­Ellopják, megtalálják Kerékpárok sorsa Piacos napokon ezret is őriznek Nincs ugyan hivatalos sta­tisztika arról, hogy hány ceg­lédi lakos birtokában van ke­rékpár, de anélkül is tudjuk: nagyon sok akad a városban. Nem véletlen, hogy kerékpá­rosvárosnak titulálják Ceglé­det. Bár a menetrend szerinti ■autóbuszjáratok száma kielé­gítő, a város szinte minden pontját meg lehet, velük köze­líteni, a külső kerületekben lé­vő munkahelyekre legszíve­sebben mégis kerékpáron mennek az emberek. Különösen nagy a kerékpár- forgalom hetipiacos napokon: alig marad üres hely a meg­őrzőkben, 800—1000 kétkere­kűt kell szemmel tartaniuk az őröknek. Különösen a piactéri megőrzőnek sok a dolga. S még több, amióta városszépí­tés! okokból megszüntették az áruház melletti kerékpármeg­őrzőt. Kétségtelen, nem kelle­mes látvány a Cegléd centru­mában ékeskedő, kosarakkal, szatyrokkal felpakolt kerék­párok tömege. A városkép azonban nem sokat változott: ha nem is annyian, de szép számmal sorakoznak a bicik­lik, fához támasztva, vagy egymásba akasztva, őr nélkül. Tulajdonosaik abban bíznak, hogy a város közepét elkerü­lik a kerékpártolvajok. S hogy mégsem, bizonyítják a városi tanács alagsorában őrzött jár­művek, amelyeket a becsüle­tes megtalálóik vittek oda Cegléd perifériájáról, külön­böző pontjairól, ahol a tolva­jok elhagyták azokat. Az utcán várakozó kerékpá­rok gazdái arra hivatkoznak, hogy nem találtak helyet a megőrzőkben. Igazuk lehet, mert piaci napokon kevésnek bizonyul a kerékpármegőrző- hely a városban. Atlétika A gyaloglók két ezüstérme A Ceglédi VSE fiataljai ,,B’ kategóriában a magyar serdü lőbajnokságon vettek részt, s ott három értékes helyezést értek el. A 13 évesek között öt kilo­méteres gyaloglásban Tarjányi Sándor második lett, míg csa­patban a CVSE — Tarjányi, Matyovszky, Szabó összeállí­tásban — szintén ezüstérmet szerzett. Jó eredményt ért el Zakar Attila is, aki a 14 évesek kö­zött magasugrásban a nyol cadik lett. tek. Hetvennégyen kaptak bennük helyet: ötvenen a közgazdasági szakközépiskolá­ban, huszonnégyen a gimná­ziumban tanulnak. Sajnos, akadtak olyan jelentkezők, akiket hely hiányában el kel­lett utasítani: nekik továbbra is vállalniuk kell a bejárás kellemetlenségeit. Jövőre már százhatvan- nyolcan mondhatják ma­gukat kollégistának. Nem szoronganak majd tíz- tizennégy ágyas szobák­ban, akkor már lesz ta­nulószoba, betegszoba, és megfelelő terem a klub­foglalkozásokra. Ügy számítanak, hogy jövő szeptemberben átköltözhetnek az új, háromemeletes épületbe. — Milyen tervekkel kezdték az új tanévet? — érdeklődtem Péterfi Árpádné igazgatónőtől. — Legfontosabb feladatunk­nak a diákönkormányzat és a demokratizmus erősítését te­kintjük. — Mit jelent ez? — A gyerekek maguk közül választják meg a diáktanács tagjait, akik beleszólhatnak a napirend és a házirend meg­tervezésébe, kulturális prog­ramokat szerveznek, a-nevelők pedig tanácsokkal segítik őket. Mindennek nagy jelentő­sége van a tanár—diák kap­csolat alakulásában. Igaz, hogy a kollégiumi nevelők kap­csolata a diákokkal más, mint az iskolában tanító pedagógusoké: a szülőktől távol élő gyerekek számá­ra bizonyos mértékig az anya és apa szerepét is be kell töltenünk. — Milyen előnyt jelent, hogy TEKE NB II a vidékiek egy része kollégista lehet? — Az előny elsősorban a ta­nulmányi eredményen mér­hető le. Diákjainké az előző tanév végén 3,9 volt, ugyan­akkor a gimnáziumé 3,4, a közgazdasági szakközépiskoláé 3,6. Tanulóink között sok a fi­zikai dolgozó gyermeke. Őket, a többiekkel együtt, korrepetá­lással segítik a tanárok. Sza­badpolcos elrendezésű könyv­tárunkban bárki, bármikor hozzájuthat a legfontosabb szakkönyvekhez, csupán a kö­telező olvasmányokból talál­nak keveset. — Hogyan gondoskodnak a szabad idő hasznos eltöltésé­ről? — A hétköznapok délutánjai általában iskolai szakköri fog­lalkozásokkal, sportolással tel­nek el, azután kétórás tanulási idő következik. Egyedül a szombat délutánok és a vasár­napok ígérnek néhány óra szabad időt. Szombat délután zenés kívánságműsort közvetí­tünk, hamarosan megszólal a kollégiumi, rádió js.. Vetélkedőket tartunk, leg­közelebb a mezőgazdasági szakközépiskolával közö­sen rendezendő kollégiumi est ígér színes programot. Ebben az évben kézimunka szakkört indítunk, s szeret­nénk, ha tanulóink a város több kulturális rendezvényén részt vennének, mint eddig. Most egy hónap alatt több mozilátogatást szerveztünk, mint korábban egész évben. Havonta egy alkalommal Bu­dapestre utazunk, színházi elő­adásra. Dobozi Eszter ABONYI KRÓNIKA Változatos őszi program Új köntöst kap a művelődési ház Próbái a citerazenekar Itt az ősz, a népművelési évad kezdete. Az abonyi mű­velődési ház változatos és szí­nes programmal várja a köz­ség lakóit. Skultéty Sándor igazgatótól megtudtuk, hogy október 8-án tizennégy helyen kezdődnek meg az ismeretter­jesztő előadások sorozatai. A szakkörök már szeptem­berben megkezdték működé­süket. A tizennégyféle csoport közé tartozik a felnőtt és az ifjúsági színjátszó, az irodal­mi, a báb, a felnőtt és a gyer­mek néptánc, a bélyeggyűjtő, a kézimunka, és a batikoló. Nemrég alakult meg a fotósok köre, most verbuválják a faze­kas szakkört. Életre hívták a művelődé­si ház „Röpülj, páva!” kö­rét, amelyhez citeraegyüttes és asszonykórus tartozik. Klubot szerveztek a Nagyjáráson, folynak az abonyi autósklub létrehozásának előkészületei. ötszázan kapcsolódtak be a szakköri munkába, közülük többen nemsokára a közönség előtt is bemutatkoznak. A színjátszók október 12-én a fiataloknak, a következő na­pon a felnőtteknek mutatják be Agatha Christie Az egér­fogó című darabját. A bábo­sok évadnyitó előadása e hó­nap második hetében lesz az általános iskolák alsó tagoza­tosai számára. Az irodalmi szakkör tag­jai Kazinczy-estre készül­nek. A színjátszók még az ősz fo­lyamán megkezdik Kálmán Imre Marica grófnő című ope­rettjének próbáit. A darabot valószínűleg januárban mutat­ják be. A könnyű műfaj ked­velői még az ősszel részt ve­hetnek Komlós János és Ősz Ferenc műsorán, meghallgat­hatják Koós Jánost és az Expressz együttest. A jó programhoz kellemes környezetről gondoskodnak. A színháztermet már kifestették, és még ebben a hónapban szebb külsőt kap az épület. A tatarozás költségeit a nagy­községi tanács fedezi. Irta és fényképezte: Gyuráki Ferenc Példa az ifjúságnak Honvédelmi ünnepség a Fadrusz úti parkban KITÜNTETÉSEKET ADTAK ÁT Ünnepi megemlékezést tar­tottak Abonyban a fegyveres erők napja alkalmából. A fel­A Bem SE győzött, az Építők kikapott A Bem SE tekézői a Kecs­keméti SC együttesét fogad­ták, míg az Építők a Bp. Pos­táshoz látogatott. A Bem SE győzelmével 18 pontot mond­hat magáénak, a Ceglédi Épí­tőknél marad a 14. Bem SE—Kecskeméti SC 5:3 2660:2566 Jók; Lázár (487), Szunyogh (459), Batka (447), Rimaszé- csi (442), Tarjányi (434). A ceglédiek első négy ver­senyzőjük révén jelentősebb előnyre tettek szert. Közülük is kiemelkedett Lázár telje­sítménye. Az ötödikként ját- ■ szó Bauer viszont formán kí­vül dobott, mindössze 391 fát ütött. Leadott az előnyből, de Rimaszécai biztosította az együttes győzelmét. A Bem SE csak nyolc fával maradt el a pályacsúcsjavítástól. A következő fordulóban Debrecenben, a Vasutas ellen ' játszik a csapat. Bp. Postás—Ceglédi Épí­tők 7:1 2605:2536 Jók: Király (469), Molhár (424), Nyiri (423). A hazaiak rendkívül ki­egyensúlyozottan szerepeltek, csak Király tudott igen jó eredménnyel egyéni győzel­met szerezni. A Postás bizto­san nyert, s mindössze né­hány fán múlt, hogy nem 6:2, vagy esetleg 5:3 arányban végződött a mérkőzés. Az Építők legközelebb a Debreceni MTE csapatát fo­gadja. (ungureán) Ezúton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik felejt- netetlen édesanyánk, nagyma­mám, testvérünk, özv. Herczeg Pálné temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkban osz­toztak, sírjára virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Háziipar vezetőségének és dolgo­zóinak a küldött koszorúért. Gyá­szoló család. MOST VÁSÁROLJON — MOST ÉR Szeptember 24-től október 6-ig minden, 800 Ff-os vásárlás esetén 2 pár kreppnylon férfizoknit, vagy 2 pár szembiztos női nylonharisnyát, 1400 Ff -os vásárlás esetén 1 teritál nyakkendőt, vagy 3 pár szembiztos női nylonharisnyát AJÁNDÉKOZUNK A (/Mi Cegléd, Kossuth tér 10/a. KÉSZRtJHA­SZAKÜZLETÉBEN díszített, Fadrusz úti parkban 2000 diáik, pedagógus, a nagy­község több vezetője, volt par­tizánok, katonák, munkásörök, rendőrök, ifjúgárdisták, MHSZ- és KISZ-tagok, fiata­lok részvételével tartottak megemlékezést. A Himnusz elhangzása után Skultéti József nagyközségi MHSZ-titkár köszöntötte az ünnepség részvevőit. Megnyi­tójában a pákozdi győzelem 125 éves emlékét idézte. Sza­valat következett, majd Szűcs László, a nagyközség tanács­elnöke, az ünnepi megemléke­zés szónoka lépett az emel­vényre. Az 1848-as szabadság- harc, Pákozd emlékét eleve­nítette fel, méltatva történel­mi jelentőségét, példaként ál­lítva az ifjúságnak elődeink hazaszeretetét, bátorságát, lel­kesedését, a győzelembe vetett hitét. Beszédében szólt a hon­védelem időszerű feladatairól, a béke és biztonság kérdésé­ről, a lakosság és az ifjúság hazafias, honvédelmi nevelé­séről, ezek jelentőségéről, fon­tosságáról. Kiemelte, hogy a honvédelem társadalmi érdek, melyben mindenki köteles köz­reműködni, a honvédelmi munkát segíteni. További si­kereket, eredményes munkát kívánt a fegyveres erők min­den tagjának. Az ünnepi megemlékezést szavalat követte, majd az út­törő harci parancsot olvasták fel. A parancs elhangzása után Brizsik József, az MHSZ já­rási titkárhelyettese honvédel­mi kitüntetéseket adott ál „MHSZ kiváló munkáért" ki­tüntetést kapott Szalay Lajos és Rimóczi Béla aktíva. Az ünnepség az Internacio- náléval ért véget. S. J. I \

Next

/
Thumbnails
Contents