Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-21 / 247. szám
1973. OKTÓBER 21., VASÁRNAP fllSI «tcvtl v/fipfflp DEMENY OTTO, Valahol ma is Lehet hogy kerekded világom valahol ma is létezik nem álom hogy egy messzi téren a kék karókat leverik. lenni kell egy végtelen plázsnak hol nap veri a homokot hol szétvetett karokkal fekszem és sorsomon gondolkodok hogy létezik még az aréna s benne a buzdító sereg öklök csatája jó ellenfél s kezdődik mindig új menet lehet hogy semmit el se hagytam de minden ami rámtapadí — az arcom a mellem fedetlen — nem véd meg a tapasztalat SIMON LAJOS: Ősz 1 Szárnyuk alá rejtették a fénye: nyarat már a tolvaj madarak, sárga tollúk belepte a rétet, erdőt, hegyet, domboldalakat. Eső-könnyet pityereg az ablak sír a szél, mint befogott sirály, mióta a tolvaj madaraknak szárnya alatt elveszett a nyár Az őszi ég szilaj villámcsapástól bömbölve háborog, felfényesednek hirtelen a jámbor fészeknyi otthonok. Ősz van. Lucsok ... A kemény-felhős mennynek forrása felfakad, a fákról nem is levelek peregnek, de csöpp aranyhalak. Az interjú vége ^ ,giss Annamária, a szerkesztőség fiatal, csi- nos tagja, azt a megbízást kapta Kőhegyi szerkesztőtől, hogy kutasson fel egy nőtlen anyakönyvvezetőt és kérdezze meg, tőle, hogy miért maradt agglegény. Dr. Borsó Zalán anyakönyvvezető, aki már sok száz párt adott össze, meglepődve hallgatta a furcsa kérdést, azután így válaszolt a lánynak: — Még nem találtam az igazira! — Megkérdezhetem azt is, hogy akadt-e olyan esete, amikor a maga előtt álló menyasszony szépségének hatása alá került? És gondolt-e arra, hogy ezt a nőt maga is szívesen elvernie? — Kérem, én a hivatásomat gyakorlom, ilyesmire sohasem gondoltam — hangzott a merev válasz. — Az imént azt mondta, hogy még nem talált az igazira. Az igazi sem talált önre? Borsó Zalán elmosolyodott. Az imént még negyven év körülinek nézett ki, de a mosoly most sokkal fiatalosabbá varázsolta. — Mondja, maga mindezt meg akarja írni? — Ezt is, no meg még valami sztori is kellene. Megtörtént már, hogy ugyanaz a férfi, vagy nő másodszor is megjelent ön előtt házasságkötés céljából? — Hogyne. Sőt akadtak olyanok is, akik válásuk után másodszor is házasságot kötöttek egymással. Volt azután egy nő, aki háromszor állt előttem és mindig más férfival kötött házasságot. Az anyakönyvvezető még két érdekes esetet mondott el, aztán megkérdezte: — Megkérhetem, hogy mutassa be a riportot, mielőtt leadja? — Hogyne. Holnap elhozom. Másnap Kiss Annamária észrevette, hogy az anyakönyvvezető élénkebb színű nyakkendőt visel, a haja is gondosabban van lesimítva és kedvesebben fogadja, mint előző napon. A férfi elolvasta a riportot, megdicsérte, azután így szólt: — No, de most én csinálok magával interjút. Férjnél van? — Még lány vagyok. A maga szavaival szólva még nem találtam az igazira. Néhány héttel a riport megjelenése után ismét megjelent Borsó hivatalában a lány. Ezúttal egy jóképű fiatalember társaságában. — Üjabb riport? — kérdezte az anyaköhyvvezető. — Ezúttal nem. Terminus miatt jöttünk. Mikor köthetünk házasságot? Borsó Zalán egy pillanatig adós maradt a válasszal, azután fellapozta előjegyzési naptárát és megkérdezte: — A jövő szombaton déli tizenkettő megfelel? — Igen, hogyne. Pár nap múlva az Intercontinental eszpresszójában az \ anyakönyvvezető megpillantotta Kis Annamáriát. — Ne feledkezzen meg a terminusról — szólt oda a lánynak. — Hogyan lehet azt elfelejteni? Alig várom a szombatot. De nem ülne le? Egyedül vagyok, a vőlegényem nem ért rá eljönni... Vagy valakit vár? — Nem, senkit — válaszolta látható örömmel a férfi és leült. Ez délután négykor történt. Este hét óra volt, amikor a lány az órájára nézett és közölte, hogy mennie kell. — Elkísérhetem? A kapunál egy kis szomorúság csengett a férfi hangjában, amikor így búcsúzott: — Tehát viszontlátásra szombaton, az esküvőjén. A lány szombaton már tíz perccel előbb- megjelent, de egyedül. — Egy kis baj van — kezdte zavartan, de a férfi félbeszakította: — Tudom, a saját bátyjához senki sem mehet feleségül. Puhatolóztam maga után, a bátyjával is beszéltem. Maga őt, mint a vőlegényét hozta el, hogy megfigyelje, milyen hatással van rám a gyors házassága. — Bocsásson meg, hogy miattam elmarad egy déli szertartás — szólt zavartan. — Ha maga is úgy akarja, nem marad el. Házasságot köt, de velem. Majd a helyettesem ad össze bennünket. Nem mond nemet? Harmadnap Kőhegyi szerkesztő megkérdezte: — Miért nem adott le egyetlen sor kéziratot sem? — De most hoztam két sort — mondta a fiatalasszony, és egy papírlapot tett le. „Dr. Borsó Zalán és Kiss Annamária házasságot kötöttek." Palásti László Chile, ó, Chile! László Lilla tusrajza KRÚDY ZSUZSA: Születésnap „Én írónak születtem, semmi másnak”, írta Krúdy Gyula egyik önéletrajzában, s ennél igazabbat, lényegesebbet nem mondhatott volna magáról. — Miért mondta az előbb, hogy megérdemelte a sorsát? — Mert felesége és gyermekei voltak, és ő sohasem vigyázott magára, úgy élt, mint egy vakmerő katona. Hát szabad ezt? ... Kedves doktor, adjon még egy injekciót, segítsen neki meghalni. Rettenetes nézni, hogy szenved. Az asszony feljajdult. Kiküldtem a gyermekeket és cselekedtem. Részvét költözött belém, mint annyiszor a haldoklók ágya mellett, az esendő ember és a halálos kórkép árnyékában. B ensőségesre változott a beszélő hangja, mint aki vallomást tesz: — Valamikor magam is bűnbeesett ember voltam, kártyás, agyonhájszolt dologkerülő. Akkor megkísértett az első bűn. Ez az ember mentett meg, akit jó sorsom mellém sodort. Ezért hálás vagyok neki. — Elhalkult a hangja: — A felesége tizenöt évvel ezelőtt szintén szakadék szélén állt. Kálmán visszahozta az életbe, megszerette és elvette. Mindenkivel jót tett és azt tartotta, hogy ahol emberek élnek, ott valakinek vigyáznia kell, mert a bűn és a veszély együtt lakik, az emberrel, ott érzi jól magát a közelében, mint a bacillus. mT éhány pillanatra felnyitotta szemét a j^j haldokló, majd fáradtan ismét lehunyta. Tüdeje szüntelen zihált, öntudata még kóválygott csontjai és izmai között, de már nem bírta felemelni a mély homályból. — Két hónapja bizalmas feladatot bízott rám. Az utolsót, amint mondta. Megkért, hogy figyeljem, minden lépését, reggeltől estig, úgy figyeljem, mint egy idegent. A bizarr ötlet eleinte mulattatott, később teljesen lekötött. Olyan voltam, mint a vizsla, mely beteg és veszendő gazdája nyomait kutatja. „A mozdulataimat és a tartásomat, mindent, mindent figyelj meg, a biccentés néha jobban elárulja az ember korát és baját, mint a vérkép, vagy a kardiogram. Légy pontos, mindent jegyezz fel!” Pár napja elkérte tőlem és figyelmesen többször elolvasta a jelentést. Azt mondta: diagnózist csinál. Ezt a szót az önök szótárából vette kölcsön. — És mi volt a diagnózis? — Halál. Tudta, hogy meg fog halni Felírta az ön címét és megkért, hogy ha majd eszméletét veszti, hívjam fel. Azokról az injekciókról beszélt, melyeket emberséges, jólelkű orvosok a szenvedőknek adnak. Nem a fájdalomtól rettegett, hanem a gyengeségtől... Megérti, doktor úr? — Miért hívott engem, az idegen orvost? — Ismerte önt. Elmondta nekem, hogy nagyon régen, egy téli éjszakán, a pályaudvarhoz közeli téren rosszul lett egy fiatal nő. Megmérgezte magát. A járókelők és a rendőr siettek hozzá. — Igen, mintha emlékeznék ... — ön föléhajolt, megoldotta ruháját és kihallgatta a szívét. Később beszállt a mentőautóba, a kórházba vitte. Kálmán másnap jelentkezett az életvédelmi osztályon, megtudta az ön nevét és felírta. Számon tartotta az embereket és figyelte őket. Hiszen mondtam:, nyomozó volt. És a legjobbak közül való. Nemcsak pénzért dolgozott, a foglalkozása egyben a hivatása volt. Nyomozott és segített, ahol tudott. Nem ismertem nála különbet. — Meghal! — sírt fel az asszony. — Igen, vége van — szólt a segédje. A beteg már mozdulatlanul feküdt, arcán a különös eltökéltség és halálraszáht- ság visszfényével, s a feloldás szelíd nyugalmával. — Nem érzett fájdalmat — mondtam. — Megérdemelte — Ismételte keményen a fiatal nyomozó —, mert nem ismerte az élet és a foglalkozás esélyeit. Nem erre a világra született; jót akart tenni az emberekkel. — Mindenkiről tudott — mondta a felesége. — A bankárokról és a hamiskártyásokról, a gyilkosokról és a kis senkikről, a csavargó nőkről és a kivert árvákról, mindnyájunkról Tal án önről is, doktor úr ... Miután a mellén összekulcsolta az ura kezét, behívta a gyerekeket. Mi pedig átmentünk a szomszéd szobába, hogy megírhassam a halotti bizonyítványt. A segédje bemondta az adatokat J desapám, 1878. október jL™ 21-én — ma 95 éve — P született Nyíregyhá- * i zán. Szülőföldjéről így vallott: „A Nyírség Magyar- ország legszebb tája. Írni róla csak oly gyöngédséggel lehet, mint egy halott menyasszonyról”. Apja jónevű ügyvéd, anyja egyszerű parasztleány, ■szolgáló volt, akitől egészséges, természetes észjárást, élénk, színes fantáziát, jó megfigyelőképességet, mérhetetlen szorgalmat és munkabírást örökölt. Apai nagyszülei részt vettek az 1848-as szabadságharcban, Komárom várának védelmében. Dédapa, mint honvédtiszt, felesége Radics Mária, akivel ott esküdött örök hűséget tábori pap előtt, katonai zászlók alatt, mint markotányosnő. A gyermek Krúdy otthon legtöbbet és legszívesebben hallgatott történetei 1848-hoz kapcsolódtak. Érettségi után rövid ideig Debrecenben és Nagyváradon volt újságíró, majd Pestre került. „Budapestről az utazási könyvek azt írják, hogy gyönyörű ifjú hajadon a vén Duna partjain, és tavasszal ibolyaszaga van a városnak, mint a pesti korzó hölgyeinek, őszidőben Buda adja meg a város tónusát, lehulló vadgesztenyék kopognak a bástyasétányon, a vidékies csöndben áthallatszik a túlsó partról a kioszkbeli katonabanda muzsikája, az ősz és Buda egy anyától születtek ...” Ä z ifjú író vidáman, szertelenül vetette bele magát az élet kínálkozó mulatságaiba, kalandjaiba, örömeibe, a józan nappal azonban a munkáé! „Józsiás úr ugyanis azon törekvő és fáradhatatlan írók közé tartozott, akik lehetőleg mindennap szeretik nyomtatásban látni nevüket ...” Azonban még igenigen sokat kellett dolgoznia, fáradnia, amíg a tízes években a Szindbád novellák és a Vörös postakocsi megjelenése után, országos hírű íróvá válhatott. Kevés kivétellel hajnaltól délig írt egyfolytában. Apró gyöngybetűivel, lila tintával, hegyes tollal, szinte javítás nélkül rótta a sorokat. Példaképe, Jókai napi 16 oldalas teljesítményét szabta ki magának. így hagyhatott reánk elképzelhetetlenül gazdag írói örökséget, mintegy hatvan regényt, több ezer novellát, tárcát és újságcikket. Nyolctíz színdarabot, s mindezt rövid,-ötvennégy és fél éve alatt. Ha nem írt, olvasott. Tétlenül sohasem láttam. Kevés beszédű, szerény, önmagáról, műveiről szinte sohasem beszélt. Varázslatos, szuggesztív lénye rabul ejtette környezetét. Igen jól ismerte korának, sőt, az előző koroknak is jelentős eseményeit, problémáit, személyeit. Könnet volt hatalmas anyag-, adat- és tárgyismerete? Hon- nét szerezte értesüléseit ő, akit egyesek „jellegekben járó, irreális ködlovagnak” kiáltottak ki? Hogy sokati olvasott, már említettem, ide azt még nem, hogy ragyogó megfigyelő volt. Már egészen fiatalon nyitott szemmel járt. „Sokat csavarogtam szabad mezőkön, magányos rekety- tyésekben ... így pontosan tudtam a természet életét... nagyon szerettem lacikonyhákban, duttyánokban üldögélni és az emberek beszélgetéseit hallgatni. Többet lehet itt megtudni a világról, mint az újságból és könyvből.” A Nyírség, a Felvidék és más tájak után, Pest' megyét is maradandó sorokkal illette, nemrégen megjelent Budapest vőlegénye című kor- történeti regényében: „Öszfelé jár az idő — amikor legszebb Magyarország. Legkülönösebben az a parti ott Gödöllő, Bemyö, Aszód környékén, ahol a hegyek és erdők olyan színes ruházatokba öltözködnek, mint a régi harcosak, akik még részt vettek az utolsó török háborúban. A piros és a rozsda színek vegyülnek a halovány- sárgával az erdők fáin, es a szél olyan halkan beszélget a falevelekkel, mintha gyöngéden előkészíteni akarná őket a közeli búcsúzásra. Az este korán kelő holdvilág olyanforma lesz, mint egy régi katonai érempénz.” Ugyanitt olvashatjuk: „Mi volt a tűs mesterség a régi Magyarországon? Egyike a legnevezetesebb foglalkozásoknak, amelynek mestere Aszódon lakott. Az aszódi tű olyan kitűnő volt, hogy már XII. Károly piacot teremtett vele a karlsbadi boltosoknál, i mikor nyaranta ott egészségét ápolta... Itt volt a híres aszódi tímármester, bizonyos Zang, aki ugyancsak országos nevezetességre tett szert. Míg az aszódi csizmadiák' a szölögazdálkodásban mennek tönkre, mert valamennyi fölcsap szölőgazdá- nak. Az ilyen tönkrement szölőgazda-csizmadiát arról lehet fölismerni, hogy rendszerint nemesi családból származott kisasszony felesége van, kutyát tart, újságot járat, a népkörbe jár politizálni... Ugyanilyen forma volt az a Csapp nevű kocsigyártó is, akivel együtt találja föl Frigyesünk az ■'■'aszódi kocsit», de Csapp nem, becsüli meg a nagy értékű találmányt, fölcsap búzakereskedőnek, mire koldus lesz ............. A k isbagi molnárnak ott van a malma a besnyői völgyben, az úgynevezett fekete patak mentén. A malom már a XVI. század óta kelepei, de tulajdonképpen alig őrölnek benne, ■ csak annyi darát, amennyi az egymás után változó molnárok híres pulykatenyészetéhez szükséges. Igen, a fekete patak molnára pisztráng, harcsa, tok helyett pulykákat nevel és hizlal. A kisbagi pulykákat még Pesten is keresik. Bolond volna a molnár, ha mással foglalkozna.” A z újságíró Krúdyt, kevésbé ismerik, mint a szépírót, pedig mindvégig rengeteg magyar napi-, heti-, havilapban és számtalan külföldi újságban is publikált. Újságírói működése a tízes évek közepén vált egyre jelentősebbé, együtt izmosodott háborúellenességével. így került azok közé, akik nemcsak a háború ellen küzdöttek, hanem egy új világ megteremtéséért harcoltak. Lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat és a Tanács- köztársaságot. Belekapcsolódott a haladó írói mozgalmakba. Tagja lett a Vörösmarty Akadémiának. Számos cikket írt a Tanácsköztársaság mellett. Az összeomlás után, _ mellőzés, üldöztetés volt a része, majd a gazdasági válság nyomorította. Ű azonban írt, írt. Szorgalmáról csak szuperlativuszokban lehet megemlékezni, pedig a húszas évek közepétől betegségek is gyötörték. Utolsó éveinek küzdelme, emberfeletti ! Olvasóinak, híveinek tábora, ma nagyobb, mint valaha ... k l »
