Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-21 / 247. szám
1973. OKTÓBER 21., VASÁRNAP rest HECVB i 5 T öbb éven át dúló viharok után megnyugodni látszik a munkaerőmozgás. Tavaly, a negyedik negyedévben a megye szocialista iparának minden száz munkása közül 6,6 szüntette meg a munkaviszonyát. Ez az adat 1971-ben még 7,9 volt. Idén ugyan valamelyest emelkedett ismét a kilépők száma, de az év első felének tapasztalatai — mivel minden esztendőben a mezőgazda- sági munka kezdete megnöveli a távozók táborát — nem adnak alapot a mesz- szemenő következtetésekhez. A gyárak, vállalatok vezetői is úgy látják, hogy a súlyos gond enyhült, a március elsejével végrehajtott béremelések csökkentettek bizonyos aránytalanságokat, a korábban sokat emlegetett vándormadarak serege alaposan megcsappant. örvendezzünk? Természetesen örvendezhetünk annak, hogy az egészségtelen mértékű munkaerő-cserélődés napjaikra újra normális arányokat mutat, de meggyőződésünk: átmeneti javulásról vaA szó, amit tartóssá tenni, azaz megőrizni, továbbfejleszteni csakis átgondolt és alapos vállalati munkával lehet. Máskülönben néhány esztendő múlva kezdődik minden elölről, azon egyszerű oknál fogva, hogy az igények fokozatosan növekednek, s minőségüket tekintve is mássá lesznek. Ma a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat vezetői azt tartják, hogy az idén végrehajtott bérfejlesztés elősegíti a meglevő munkásgárda megtartását, de nem toboroz tömegével jelentkezőket. Már ez fontos eredmény, hiszen a meglevő munkásgárda, s elsősorban a szakmunkások több mint a fele öt, tíz éve, vagy még régebben a vállalatnál dolgozik. Hasonló folyamat zajlik le a Cement- és Mészművek váci gyárában, ahol az erőfeszítések szintén a munkások megtartását szolgálják. Nemcsak azzal, hogy karácsony előtt ún. kis-nyereségrészesedést Ami megtart fizetnek a hűségeseiknek — ami öt év után jár, s havonta tíz forint, azaz első ízben hatszáz forint —, hanem azzal is, hogy most már maguk nevelik szakmunkásképző iskolájukban az utánpótlást — több mint háromszáz gyereket —, csökkentették a nagyarányú túlórázást s így tovább. \ r annak azonban a teendőnek kevésbé mérhető, számokba nem foglalható vonásai. A Munkaügyi Minisztérium viszonylag széles körű — negyven vállalatra kiterjedő — vizsgálata például egyebek között megállapította, hogy a munkások közül azok érdeklődnek leginkább a vállalat helyzete, gondjai, feladatai iránt, akik nyolc-tíz, vagy ennél is több éve ott dolgoznak. S ez még akkor is igaz, ha bérükkel, jövedelmükkel nem, vagy csak részben elégedettek! Hiba lenne tehát a munkás és munkahely kapcsolatát durván a több pénz — nagyobb hűség gyakorlatával jellemezni, márpedig ezt a hibát sűrűn elkövetik. A vállalatok tekintélyes csoportja miközben minden törvényes — s olykor a törvénytelen határát is súroló — módszert megengedhetőnek tart a keresetek, a jövedelmek növelése érdekében, lehetőségeinek csupán töredékét használja ki a munkafeltételek javítására, a szervezettség tökéletesítésére, a szociális gondoskodás elmélyítésére, a munkahelyi légkör emberibbé tételére. „Minden a pénzen múlik” — ki ne hallhatta volna már ezt az okoskodást, s akik ezt tartják, forinttal vélik ellensúlyozni a gorombaságot, a szociális létesítmények minősíthetetlen állapotát, a kapkodást, a csellengést felváltó hajrát, azaz gépnek tekintik az embert. Ha üzemanyagot kap, akkor működik... Még a gép esetében sem igaz. Nem, mert a gép is megkívánja a karbantartást, a beállítást, az üzemelés előírt feltételeinek betartását, hát még az olyan bonyolult „berendezés”, mint a termelőmunkát végző ember! A kadnak, akik semmi mást nem néznek, csak a pénzt. Töredéke ez a munkásoknak, bármennyire is sűrű az elhamarkodott általánosítás. Akik úgy vélik, hogy a munkást semmi más, csakis a pénz érdekli, azok lebecsülik a munkásosztály tudati — erkölcsi, politikai — szintjét, gondolkodásának valós értékeit, felelősségérzetét. Súlyos politikai melléfogás mindig és mindenütt a bérről papolni — bár bizonyos körökben népszerűséget adhat —, s hallgatni arról, hogy közben a munkások véleményére az üzemvezető gorombán felel, a gyáregységvezető legyint, az igazgatóhoz meg el sem jut az. Az ember nem pénzbedobós automata, nem lehet elvárni, hogy kellő számú forintok bedobása után működni kezd. Mi tart meg egy embert a munkahelyén? Ha érzi, hogy szükség van' rá, ha tudja, hogy mi a része a nagy egészben, ha tisztában van jövője lehetséges alakulásával. Megtartja a tisztességes főnök-beosztott viszony, véleményének igénylése, józan bírálatának elfogadása, a munkakörülmények folyamatos javítása, a szociális gondoskodás gyarapítása, a társak igaz közössége, s persze, az is, munkáját pénzben mennyire taksálják. Mindezek ösz- szessége az, ami megtart. Egyszerűbben úgy fogalmazhatunk: ha munkahelye szüntelenül érezteti vele, hogy egyéniség, hogy ember. Mészáros Ottó megyek vagy pihenek egyki_ csit. Kiadják egyszerre a napi anyagomat, kényelmesen el tudom végezni a munkát. Horváth Gizella tanyán él, Göbölyjáráson, és kicsit szomorú. Sorolja otthoni foglalatosságait: köt, olvas, takarít, szabad idejéből pontosan az hiányzik, amitől az szabad idő lenne — a szórakozás. Távol él mindentől és mindenkitől, igazán jól csak munkahelyén érzi magát, a fiatalok között. Első állása az angyalföldi kórházban volt. Konyhalányként dolgozott. — Hajnali fél háromkor keltem, a vonaton aludtam, visszafelé kézimunkáztam. Este hétre értem haza. Később megtudtam, hogy a Telefongyár telepet létesít Kátán. Átmentem. Forrasztani tanultam a budapesti gyárban, megszerettem a szerelést. Mikor indult itt az üzem, sok mindent tudtam. Hol ide. hol oda ültettek. Vállaltam, mert érdekelt. Hét műveletet ismerek. Most regiszterezek. Ez fő művelet. Változatos, mert mindegyik csengő máshogyan szól. más a hibája. Amikor pedig valaki hiányzik, helyettesítem. Fizetése: 1800 forint. Helyettesíteni is szeret. Úgy jobban megy az idő. A műszak teljesítménye — kétszáz komplettre szerelt telefonkészülék. A szalag s az asztal túlsó végén két meós mondja ki az elsőfokú ítéletet. — Két perc alatt huszonötharminc szempont alapján vizsgáljuk a készülékeket — mondja egyikük. Kasza Jó- zsefné, minden második telefon bírája. — Kijelenthetem, elég jól dolgozik a szalag, ennek köszönhető, hogy végleges selejt nincs, a javítható selejt átlagosan tizenkét készülék nyolc óra alatt. Mi lesz azután? — A dolgozók többsége nem ambíciómentes? Milyen perspektíva áll előttük, ha nem akarnak egész munkáséletük ben betanítottak maradni? — Ahhoz, hogy valaki szakmát tanuljon, hároméves munkaviszony szükséges, a vállalati előírások szerint — vallja Patik László üzemvezető. — Előreláthatólag jövőre szervezünk egy tanfolyamot, amely lehetővé teszi, hogy a jelentkezők műszerészek legyenek. — Mi lesz azután? — Visszaülnek a szalag mellé... — Megéri ez nekik? — Feltétlenül, hiszen a bérszorzójuk emelkedik. Annyit keresnek, mintha mindenesek lennének. Ez tehát a csúcs. Kulcsár Pál igazgatóval tovább folytatjuk beszélgetésünket: „A szalagra nem kell figyelni ...” — A szalag megy ... A gyártás előkészítése okoz gondot. Ha nincs hiba, s van alkatrész, minden automatikusan megy. Nem olyan monoton a munka... És mi mindent megteszünk, hogy megkönnyítsük. Tisztaság van és világosság. — Ennyi elég? — Másra nincs pénz. A kli- matizálók sok kellemetlenséget okoznak, a szalagokat el kellene egymástól különíteni. Most kérdőíveket osztottak szét a dolgozók között. Az eddig visszaérkezettek szerint: „az üzemben jó a légkör és elégedettek az emberek”. Neurózis Szécsényi István, az üzemi szakszervezeti bizottság titkára szerint sincs semmi baj a szalag mellett ülőkkel. — Szüneteket tartunk. Nincs idegesség. Olyanról szó sem volt, hogv más színűek legyenek a falak. A zenén gondolkodtunk, de az akusztikai beállításoknál meg a beszédzaj is zavaró. Torna nincs, de lehet, hogy később bevezetjük. Az üzemből inkább az idősebb szakmunkások mennek el. Vagy akik elköltöznek Hátáról. A fiatalok nem panaszkodnak. A törzsgyár üzemorvosának adata: a Telefongyárban négyszer annyi a neurotikus nő, mint a férfi. Az egyik ok nyilvánvaló: a szalagokon nők dolgoznak. — A szalagszerű termeléshez odavaló emberek, odavaló típusok kellenek. Akik nem szeretik az újat, nem szeretnek gondolkodni. A szalág üzemelését az élettani ritmushoz kell igazítani. Reggel nehezebben megy ugyanaz a munka, mint délelőtt. Hétfőn nem ugyanolyan a tempó, mint szerdán. Az üzemorvos feladata meghatározni ezt a ritmust. Nagykátán volt próbálkozás a szálagritmus változtatására, „de ielentős eredménnyel nem járt”. A holnap gondjai Jagov szovjet szociológus sikkéből: »Amikor valamilyen munkafel,EZ A KÖTELESSÉGEM” IV A parlament legutóbbi ülésszakának egyik szünetében állapodtam meg Ihászt Józseffel, a dabasi járási pártbizottság első titkárával, a megye 14. választókörzetének országgyűlési képviselőjével, hogy felkeresem. Fél tízre beszéltük meg a találkozót, fél tízkor azonban csak egy pillanatra jött ki irodájából, hogy elnézést kérjen, mert valami közbejött. Tíz óra is elmúlt, mire végzett. Még egyszer elnézést kért, de Táborfalváról jött hozzá egy asszony, igaz, bejelentés nélkül, de panasszal, fogadniá kellett, nemcsak úgy, mint a pártbizottság titkárának, hanem mint képviselőnek is. Ezzel aztán akarva-akaratlan is a témánál voltunk; mit csinál a képviselő két ülésszak között? Vaskos dossziét tesz le az asztalra. Panaszok, már elintézett és még elintézetlen ügyek kerülnek elő. Légiéiül a leg- frisebb, egy néhány soros köszönőlevél, amely tegnap érkezett. Két dabasi szülő, Ónodi Tamás és Pucsinszki Jó- zsefné mond köszönetét, amiért Ihászi József segített gyermekeik óvodai elhelyezésében. Cseng a telefon, feláll az asztal mellől, újra csak elnézést kér, ki tudja, már hányadszor. Beszél, meghallgat, vitatkozik, hol csendesebben, hol nagy hangerővel, közben cigarettára gyújt — a sokadikra —, türelmesen hallgatja a vonal túlsó végén beszélőt, aztán kiszól a titkárnőnek, intézkedik. Visszaül a dohányzóasztal mellé. — Szóval ott tartottunk, hogy sok-e az egyéni panasz? Sok — bólint rá, mintha csak igazolni akarná mondandóját —, de a legtöbb mögött felsejlik a közösség ügye is. Vegyük például az óvodai kérelmeket. X vagy Z egyéni ügye... Ez igaz. Amíg egy községből egy vagy két ilyen jelzés érkezik. Nézzük Gyál esetét. Sokan fordultak már hozzám a községből ilyen jellegű kéréssel, panasszal. Ha pedig sokan szólnak valamiért, akkor az már egy nagyobb közösség panasza, amin feltétlenül segíteni, változtatni kell. Hogyan? A község vezetőit, a helyi gazdasági egységek irányítóit ráadat teljesítése közben az ember saját maga választhat a cél elérésének különböző módjai, változatai között, önáUóan keresi meg az optimális megoldást — az az alkotó munka, az agy és a kéz diadala. A technika fejlődéséért drága árat fizettünk — a munka örömtelenné vált.*’ Wilson harvardi professzor: „A munkamegosztás csökkenti mind a termelési költségeket, mind a munkára fordított energiát. Ezért minden társadalom igyekezett szakosítani tagjainak tevékenységét. Minden közgazdász kritikátlanul elfogadta, hogy minél nagyobb mérvii a munkamegosztás, annál nagyobb a megtakarítás, minél több olyan részműveletre bontják fel a munka- folyamatot, amelyek mindegyikét egy-egy munkás végzi, aki semmi mást nem tesz, annál alacsonyabb lesz az önköltség. Most viszont kezdjük megérteni, hogy a munkamegosztásban csakúgy, mint bármely más eljárásnál, van egy küszöb, amelyen tűi az előnyök csökkennek.** Nagykátán még nem beszélhetünk küszöbről, s arról sem, hogy a munka örömtelenné vált. A szalagnál ülők jól érzik magukat: mert finomfogá- sú csavarhúzót tarthatnak a kezükben, meleg van és világos, no, meg kötött a munkaidő. Nem sokat foglalkoztatja őket az. amit tulajdonképpen csinálnák. a hangsúly még a kellemes munkakörülményeken van. Elégedettek. A kérdőívek jó légkörről tanúskodnak. Nem panaszkodnak egyhangúságra, nem keresik a befejezettség érzetét. A munkássá válás mostani folyamata feledteti még az egyhangúságot, a szalag ártalmait. A holnap gondjaival azonban jobb már ma szembenézni. Kertész Péter—Tamás Ervin beszélem arra: fogjanak össze, ezt kívánja a közösség érdeke. Gyálon ez a rábeszélés már tavaly meghallgatásra talált: a tanács és a termelőszövetkezet közösen alakított ki egy hatvanszemélyes óvodát. Az idén — talán már heteken belül — újabb hetvenöt gyáli szülő óvodai gondja oldódik meg, ismét csak a tanács és a j termelőszövetkezet közös ösz- szefogásának eredményeképpen. így talál egymásra az egyéni panasz a közösség gondjával. Nemcsak Gyálon, másutt is. így készült el az idén tavasszal Dabas harmadik kerületében a tanács, a nyom- I da, a termelőszövetkezet és a lakosság közös összefogásával az új óvoda és hasonló módon építkeznek rövidesen Dabas második kerületében is. Sorolja, hogy ezen a reggelen már hányán s milyen ügyben jártak nála, mit intézett, s miben nem tudott még segíteni. — Néha több megyének is össze kell fognia, ha valamiben előbbre akarnak lépni. Itt van például az E 5-ös országút ügye. Az egyik Csongrád megyei képviselő interpellált a felújítást sürgetve, előtte azonban megbeszélte ezt nemcsak a Bács megyei, hanem velünk, Pest megyei képviselőkkel is. S a közös elhatározásból született interpelláció nem maradt eredménytelen: talán már az idén befejeződik az E 5-ös út dabasi járási szakaszának korszerűsítése. — Milyen nagyobb jelentőségű közösségi ügyben kérték a segítségét az utóbbi időben? — A tavasszal megkeresett Márcisz Antal, a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezet elnöke. Takarmánygondokról beszélgettünk s arról, mi akadályozza a kertészetek gyorsabb fejlesztését. Egyedül az öntözés jelentene megnyugtató megoldást, mondotta, ehhez azonban kevés a mi erőnk, Ha kevés, fogjanak össze más gazdaságokkal, tanácsoltam, és segítettem is, hogy egy ilyen megbeszélés mielőbb létrejöjjön. Így ült le a Fehér Akác elnöke rövid időn belül a bugyi Egyesült Szakszövetkezet és a Tessedik Termelőszövetkezet vezetőivel. Aztán az Országos Vízügyi Hivatal vezetőivel folytatódott ez a beszélgetés. S mivel nyolc-tízezer hektár öntözéséről van szó, előreláthatóan bekapcsolódik a nagy munkába az alsónémedi Kossuth és a Zöld Mező Szakszövetkezet is. Nos, az ilyen ügyeket felkarolni, támogatni minden képviselő kötelessége... — Gyakran előfordul, hogy egy-egy ügyben .nem sikerül segíteni ? — Sajnos, ez az élet — mondja inkább csak magának. — Az persze más kérdés, hogy belenyugszik-e az ember vágy sem. — Elmondana egy ilyen példát is? — Ismert tény, hogy a dabasi járás iparban szegény. Ezért született tavaly az a gondolat, hogy valamit ebben is tenni kellene Nem gyár vagy üzem telepítésére gondoltunk, tudjuk, hogy arra a főváros közelsége különböző indokok alapján nem ad lehetőséget. Jelentkezett viszont a Gelka, hogy szívesen nyitna itt, Dabason egy hűtőgép-, majd egy agregátor- szervizállomást, végül pedig autószervizt a vállalat ezer- háromszáz gépkocsija számára Annak ellenére, hogy már többször eljártam ebben az ügyben, ez ideig még nem sikerült engedélyt szerezni rá. Pedig egy hűtőgépszerviz létesítése már aktuális lenne: a jelenleg üzemelő hűtőgépek többségét még a hatvanas években vásárolta a lakosság, előbb-utóbb sor kerül nagyobb javításukra, motorcseréjükre, s ehhez megfelelő kapacitású, speciális szervizállomásra lesz szükség, ami viszont jelenleg még nincs sehol. Ezért nem mondtam le ma sem az észszerű elképzelés támogatásáról... Hosszan beszélgetnénk még, s lenne is miről gondolatot cserélni, de beszól a titkárnő: várják már odakinn. Megnézi naptárát, újra csak elnézést kér, de egy másik, előre jelzett beszélgetés ideje érkezett el, s ezen a napon már nincs is lehetőség arra, hogy folytassuk tovább a megkezdett eszmecserét, de talán ennyi is elegendő arra, hogy bepillantást nyerhessünk: mit is csinál egy képviselő két ülésszak között. Prukner Pál Az Villamos Kisgépgyár, Cegléd könnyű betanított munkára azonnali felvételre keres női és férfi munkavállalókat és segédmunkásokat. Kereseti lehetőség a kollektív szerződés szerint. Kedvező munkahelyi körülmények! Korszerű és minden igényt kielégítő szociális ellátottság! Jó közlekedés! Jelentkezni lehet az munkaügyi osztályán, Cegléd XII!., Külső-Törteli út 12.
