Pest Megyi Hírlap, 1973. október (17. évfolyam, 230-247. szám)
1973-10-17 / 243. szám
1973. OKTOBER 17., SZERDA 5 ns i MEcrei UlCirlap Kelle a reklám? A reklámtevékenység helyzetével és fejlesztésének irányaival' foglalkozik az október 23-án Debrecenben megrendezésre kerülő reklámkonferencia, amelyen 400 szakember vesz majd részt. Szükség van-e a termékek reklámozására, a fogyasztói igények felkeltésére, erre ad választ a tanácskozás egyik legfontosabb előadása, amely száz vállalatnál a reklámról készült felmérést értékeli. Az elmúlt időszakban ugyanis a vállalatok a jelek szerint kisebb gondot fordítanak a reklámtevékenységre, pedig a megfelelő propagandát az egész értékesítési folyamat részének kell tekinteni. Szimpozion Tíz ország — közöttük hazánk is — mintegy kétszáz kutatójának részvételével kedden Egerben megkezdődött a tizedik nemzetközi kolorisztikai szimpozion. A nemzetközi tanácskozás pénteken fejeződik be. Ócsai tervek Erdőjárás, turjánnézés Különleges kopjafák és borospincék A községi tanácsházán beszélgetünk Schönweitz Tamás vb-titkárral és mint máskor is, ha Ócsára látogatva betérünk ebbe az épületbe, megintesak szóba kerül a község nevezetessége, a csodálatos épségben fennmaradt szép, hatszáz esztendős templom. Han g verseny ek a műemlék templomban — Most már biztosra vehető, hogy végre nagyobb nyilvánosság előtt nyílik meg a templom kapuja és belülről még többen gyönyörködhetnek ebben az építészeti emlékben — halljuk a vb-titkár- tól. — Országosan ismert, két aranyérmet is nyert kamara- kórusunk van Öcsán. Tíz esztendeje alakult, egyik kitűnő pedagógusunk, Hradil György Gázétázs és vízmelegítő Jövőre: különleges égőfejjel Az új lakások építőinek, s a régit korszerűsítőknek nyújt segítséget a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára új fűtőberendezésével és vízmelegítőjével, amelyek a szénhidrogének korszerű felhasználásával oldják meg a lakások fűtését és melegvíz-ellátását. A gáztüzelésű etázsfűtö négyszobás, kétszintes családi ház fűtésére is alkalmas. A vizet 90 fokosra melegíti fel, a cirkulációt apró villanymotor biztosítja. Ezekből ebben az évben 1000-et készít a gyár. Jövőre kezdik gyártani a készülék továbbfejlesztett változatát. Az univerzális gázégő lehetővé teszi, hogy a készülék városi-, föld- és propán-bután gázzal is üzemeljen. A szoba kívánt hőmérséklete beállítható, a szabályozás termosztáttal, automatikusan történik. A vízmelegítők 5, illetve 12 liter vizet melegítenek percenként. Jelenleg évi 30 000-et bocsát a kereskedelem rendelkezésére a FÉG. Jövőre ezeket a készülékeket is felszerelik univerzális égőkkel, sőt a gyár engedélyeztetni akarja, hogy a propán-bután gázpalackokról egyszerre lehessen üzemeltetni a tűzhelyt és vízmelegítőt is. Eziistözik a pampafű A dél-amerikai puszták jellegzetes növénye virágzik a szegedi József Attila Tudományegyetem botanikus kertjében A magasra növő pampafű hosszú száron fejlődő virága nagyon hasonlít az ár- valányhajhoz és mindig ősz közepe táján jelentkezik. Az ezüstös fehér virágok valósággal csillognak a napsütésben. GYÁRI FELUJ/TASÚ 34 lóerős, 6 voltos elektromos berendezéssel működő VOLKSWAGEN 1200-as MOTOROK kaphatók az AUTOKER HASZNALTAUTOÉS ALKATRÉSZKERESKEDELMI ÜZLETÁGÁNÁL Budapest XIX., Vörös Csillag út 38—40. Telefon: 274—644. Budapest egyik legnagyobb építőipari vállalata csak budapesti munkahelyeire felvesz KŐMŰVES, ÁCS-ALLVÁNYOZÓ, VILLANYSZERELŐ, ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOS, ÉPÜLETLAKATOS SZAKMUNKASOKAT, továbbá KUBIKOSOKAT FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. A téli foglalkoztatás biztosított. Jelentkezés: Középületépítő Vállalat Budapest V., Molnár u. 19. (Munkaerőgazdálkodás). a karnagya. Most az énekesek elhatározták, hogy országos kórustalálkozót rendeznek Öcsán, s meghívnak arra több kiváló énekkart. A hangverseny céljára a református egyház átengedi a templomot, s kitűnő orgonáját. Elmondja még a vb-titkár, hogy arra is gondolnak: rendszeresen tartanak hangversenyeket a régi templom falai között. Tárgyalni szándékoznak efelől a hangversenyirodával és közvetlenül is országos jelentőségű zene-, meg énekkarokkal. — Ha az elgondolás megvalósul — folytatja —, további tervek kapcsolódhatnak hozzá. Mégpedig idegenforgalmi tervek. Persze, nem annyira a külföldi, mint inkább a belföldi idegenforgalom jöhetne számba. Miért ne tölthetnének a hangversenyre érkezők egy egész napot Öcsán, hogy megtekintsék az érdekes látnivalókat. Szép, árnyas strandunkon nyáron meg is törődhetnének ... Védett természeti ritkaságok A strand valóban szép, ami pedig a természeti ritkaságokat illeti, azok bőven akadnak Öcsán. Ótt van például a Mádenció, ahogy a vizenyős talajon ősidők óta létező erdőt hívják. Egészen ritka növények, köztük szép virágok teremnek benne. Vezető nélkül nem tanácsos bemenni ebbe az erdőbe, süppedékes a talaja, ismerni kell, hol, merre járható. Aki azonban kedveli a természet szépségeit, annak igazán érdemes sétát tennie az ócsai erdőben. — Védett terület, tavaly nyilvánította annak a mellette vezető út másik oldalán elterülő Öregturjánt is, az Országos Természetvédelmi Hivatal. Lapos talaján szintén sok a sajátos, ritka növény. Erre a tájra is érdemes egy pillantást vetni. Aztán néprajzi érdekességeink ... Igen. Ócsa ebben is bővelkedik. Protestáns temetőjének régi fertályában, máshol sehol sem található különleges kopjafák vannak. Sajnos, a kétszáz esztendővel ezelőtt odakerültek jóformán mind eltűntek, de a múlt századból származók közül még sok áll — korhadozva. Megmentésükre tenni kellene valamit. Különlegességüket egyébként az Is fokozza, hogy más faragásé a férfi, más a nő és ettől is különbözik a gyermek halott kopjafája. A férfié mindig a legnagyobb. Családi közös sírokon annyi a különböző kop- ja, ahányan és amilyen nemen levők pihennek a hant alatt. Szőloskunyhók az Öreghegyen — Van aztán néprajzi látványosság az öreghegy szőlőskertjeiben is. Áll még néhány ki tudja milyen régi, nagyjából egyforma, más vidéken, de a környéken is szokatlan formájú kis épület. Szőlőskunyhók, egyetlen szűk helyiségükben őrzik a szőlőművelés és borászat kellékeit. Rakott falúak, nyílt fedélszékűek, szelemengerendásak, sátorformájú tetejüket nád fedi. S körülöttük még akad vagy 90 úgy száz-kétszáz esztendőt biztosan megért különös borospince. Nem mélyek, az agyagtalajba vájtak mintegy 8—15 méter hosszúságban. Ott tartják a szőlősgazdák ma is a borukat. — A vendégek pedig nyugodtan megkóstolhatják, mert nem rossz bor terem az öreghegyen — fűzi még hozzá a titkár. Valamint még ezt is: — Egyelőre csak beszélgetünk idegenforgalmi terveinkről, de azt hiszem, rövidesen hivatalosan is foglalkozunk velük. Mi úgy véljük itt Öcsán, érdemes ellátogatni hozzánk. Persze, hogy sokan jöjjenek, az már szervezés kérdése is. Sz. E. Utolsó simítások Az év végére elkészül a Pest megyei 3. számú Enftőipari Sző- vetkezeti Közös Vállalat új, eme letes irodaháza Tökölcn. Gárdos Kataíin feívétele Negyvenméteres kémény Pomáson „Felemelték” a gépeket Rekonstrukció a fésűsben Ma már falat húznak a kőművesek. Ez nem kis dolog, hiszen az utóbbi időben a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár pomázi üzemében több volt a bontás, s az ebből adódó gyári átszervezés. Az átmeneti időszakot sehol sem viselik örömmel, de vigasztaló, hogy Pomázon minden az előre elképzelt terv szerint halad. Szeptember közepén még sárga műanyagból vontak falat a szövődé végén, októberben már áll a téglafal, vége az ideiglenes megoldásnak. A nemrég elkészült téglafal egyben a leendő fonoda „végfala” lesz, s készül már a másik fala is a fonodának, a budakalászi nagyközségi tanács Építő- és Szerelőipari Költségvetési Üzemének kőművesei szorgalmasan dolgoznak. A rekonstrukció döntő részét vállalta el a szomszéd falu üzeme. Az új vasvázas tetőszerkezetet és a klímaberendezést külső vállalat emberei szerelik — így volt ez még nemrégiben. Az újabb döntés szerint azonban a vállalat saját erőből lát a munkához, mert így nemcsak anyagilag jár jobban, hanem köny- nyebb a szervezés, közelebbi az átadás határideje. A tetőszerkezet szerelése kicsit eltolódott, mert a csepeli Egyedi Gépgyár késett a szállítással. A befejezés határideje október 30. let* volna. Az elmúlt hónap végén a budakalászi építők hozzáláttak egy negyven méteres falazott kémény alapozásához, mivel a régi vaskémény már elavult, nem felel meg a követelményeknek. Ez az új kémény mintegy 700 ezer forintjába kerül a vállalatnak. Október 15-re egyébként már befejezték a világítás- és fűtésszerelési munkálatokat a szövőelőkészítő üzemrészben. Az előfonoda elkészülte után a rekonstrukció második ütemének feladata, s itt csak 1974 januárjában kezdik meg a munkát. A rekonstrukció természetesen nemcsak az épületek fölújítására, újak felhúzására szól, hanem a gépek korszerűsítésére is. A Petőfi Sándor lakatosbrigád ötletekkel, javaslatokkal segíti ezt a munkát. Olyan szállítóberendezéseket készítettek, melyek segítségével megoldották, hogy a 11 méter hosszú cérnáző- gépet szétszerelés nélkül, egyben lehetett elszállítani a régi helyéről, illetve felállítani az új üzemrészben. A kétheti munka, ezért egy-két napra redukáló-^ dott. Egy másik spéciálfe'Tbe-5 rendezés segítségével pedig a' két és fél tonna súlyú gépeket tudták felemelni. Huszonkét szövőgépet „vonattak” ki ezzel a módszerrel a szövődéből. Madárszálló Az őszi csúcsforgalmat bonyolítja le a nemzetközi „madárszálló”, a biharugrai halgazdaság és környéke. Vízimadarak százas csapatai érkeznek és távoznak, az átvonulok pedig néhány napos pihenőt tartanak. A szárazság miatt az ország különböző tájain táplálékhiánnyal küzdenek a vízimadarak, Biharugrán azonban bőséges táplálékot találnak. Az ornitológusok szerint az ősz egyik legérdekesebb eseménye, hogy ismét szállnak a darvak a biharugrai vadvízország felett. Az elmúlt években ritkaságszámba mentek. A kiveszőben levő madarak szaporulata az idén gazdag lehetett, mert ezekben a napokban több százas csoportokban húznak téli szállásukra. Ritkaszép látvány a vadlibák vonulása is. A tó mellől egyébként eltávoztak a bakcsók, a nyáriludak é6 a kiskócsagok, s átadták helyüket a vendégeskedő, átvonuló madárfajoknak. A Cement, és Mészművek Váci Gyára (DCM) felvételre keres lakatos és villanyszerelő szakmunkásokat, férfi és női gépkezelőket, segédmunkásokat, valamint kezdő, közgazdasági egyetemet, vagy számviteli főiskolát végzetteket (házaspárok előnyben). Jelentkezni tehet o gyár munkaügyi csoportjánál. 7 és 14 óra között. Levélcím: Cement- és Mészművek Váci Gyára. Munkaügyi Csoport, 2601 Vác. postafiók 94. A Gödöllői Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT, ÉPÍTÉSZTECHNIKUST Jelentkezés: í Gödöllő, Dózsa György út 67. A GÖDÖLLŐI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VALLALAT (Gödöllő. Szabadság u. 26.) azonnali belépéssel felvesz KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT Jelentkezni tehet a vállalat személyzeti és munkaügyi vezetőjénél. t