Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-16 / 217. szám
1973. SZEPTEMBER 16.. VASÁRNAP FEST UEHYEI '<cfíía4ap A Vili. magyar békekongresszus előtt Négyezren vettek részt az előkészítő békekonferenciákon A szeptember 20-ra összehívott — kétnapos programmal a Parlament kongresszusi termében ülésező — Vili. magyar békekongresszus előkészületei során, augusztus Végén és szemptember első felében, az ország 19 megyéjében és a fővárosban megtartották a helyi békekonferenciákat, megválasztották az országos kongresszus küldötteit. Ezt Megelőzően a városokban és községekben is rendeztek békegyűléseket. E rendezvények tapasztalatait, politikai, tömegmozgósító eredményeit összegezte Szentistványi Gyu- láné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára: — A helyi békekonferenciáknak az volt a célja — mondotta —, hogy előkészítsük az országos kongresszust, és az október 25—31 közötti kiemelkedő jelentőségű nemzetközi eseményt: a békeerők moszkvai világkongreszszusát. Ezeken az összejöveteleken elemezték a jelenlegi világhelyzetet, értékelték a békemozgalom tevékenységét. A küldöttek rétién tíz- és tízezrek tettek hitet a népek közötti közeledés erősítése mellett. Szóba kerültek az európai béke és biztonság kérdései, a nemzetközi életben elért olyan nagy eredmények is, mint a vietnami fegyverszünet, amelyet tartós békévé kell változtatni. Nyomban reagált közvéleményünk az új feszültséget okozó, súlyos chilei helyzetre, amely ismét tiltakozásra, kiállásra, szolidaritásra késztet bennünket. Szó volt az olyan kiújuló háborús gócokról — mint a közel-keleti kérdésről —, amelyeket világméretű összefogással fel kell számolni. Közvéleményünk egyetért a békeerők moszkvai világkongresszusának jelszóban is kifejezett fő törekvésével: „Együtt az emberiség békés jövőjéért!” Mit rejt a föld? Vékony, szikár, halkbeszédű. Dús haja borzos, mintha sosem látott volna fésűt. Tűnődő alkat, kétszer is meggondolja, mielőtt kimond valamit. A legszívesebben úgy jellemezném: az isten is muzeológusnak teremtette, a gazdag földanya makacs vallatójának; vétek lett volna, ha más pályára megy. Amikor ezt közlöm vele, egy halovány mosoly jelenik meg tömött bajusza alatt. Mérnökcsalád Mérnökcsalád vagyunk. Bár a nagyapám még kovácsmester volt, az apám már gépész- mérnök, az öcsém úgyszintén. A nagybátyáim pedig: erdő- mérnök, kohómérnök, kultúrmérnök. Jómagam építészmérnöknek készültem. Már majd négy évfolyamot elvégeztem a Műegyetemen, amikor egy nap az építéstörténet öreg profesz- szora, Csányi Károly rám- pirongatott, hogy miért nem hallgatom a művészettörténet professzorának, Gerevich Tibornak az előadásait. Ez éppen huszonöt esztendeje történt. Megfogadtam a tanácsát s a Bölcsőtől a koporsóig A ceremóniamester Ottohál Vilmossal igazán véletlenül ismerkedtem meg. Bóklásztam a ceglédi városi tanács I. emeleti folyosóján, nem is tudom már, melyik osztályt kerestem, amikor tétovázásomat látva megszólított egy feltűnően jóarcú, lebarnult, válogatott vízipólós küllemű fiatalember, hogy miben lehetne a segítségemre. Nyilván olyasmit válaszolhattam, hogy valamilyen témára vadászok, mert a következő pillanatban figyelmessége, ha lehet, még tovább fokozódott: „majd ő ad nekem témát, legyek csak egész nyugodt”. Szóba elegyedtünk, majd követtem háromperces ismerősömet hivatali szobájába, amelynek ajtaján ez a ma még kissé szokatlan, idegenül, majdhogynem mókásan hangzó szöveg kínálja magát elolvasásra: „Családi és társadalmi ünnepeket rendező iroda’’.-----;—--------- berendezett AZ ízlésesen szobában ha- ------------------- mar megtudom, hogy az országban e pillanatban éppen félszáz ilyen iroda működik a tanácsok égisze alatt. A ceglédi „tavaly októberben lépett a nagyközönség elé”. Vezetője: Ottohál Vilmos, aki éppen most tért vissza a társadalmi szertartásokat rendező intézetek és irodák vezetőinek ötnapos tanfolyamáról. Nem ismerem a kollégáit, mégis azt gondolom, hogy módjukban állt az együtt töltött százhúsz óra alatt eltanulni egy-két fogást a szertartások szervezésében és lebonyolításában fáradhatatlan, ; ugyanakkor rendkívül találékony ceglédi — mondjuk így — ceremóniamestertől. De még mielőtt belevágnék a gyermekcipőben járó intézmény működésének ismertetésébe, leírom, ami keveset Ottohál Vilmos előéletéről megtudtam. Tősgyökeres ceglédi, jóllehet, néhány évet élt a fővárosban is. Vendéglátóipari technikumot, majd reklámszakiskolát végzett. Meglehetősen terebélyes városában alighanem mindenkit ismer — később ki fog derülni, hogy az újszülötteket és az el- halálozottakat is —, s felte- ' hetően mindenki szereti Elfelejtettem megkérdezni, hogyan került a hosszú nevű iroda élére: nyilván a jó kapcsolatai révén (Gyorsan megjegyzem zárójelben: a „jókapcsolat” szó szerint is értelmezhető, s ez esetben nem protekciót jelent, vagy ahogy leg- újabbkori nyelvünk szörnyen kitekerte — szocialista összeköttetést.)-—j életrajz után Az elnagyolt | illene a mun- —-----------— kát meghatá rozni, úgy is mondhatnám, bemutatni. Hát... Kosztolányi szavaival élve, „A bölcsőtől a koporsóig”, a lét legfontosabb állomásain ma még gyakran otl várja pácienseit az egyház. A három találkozó közül kettőről nem tehet a halandó, hiszen sem a megszületését követő keresztelőn, sem az egyházi temetésén nem áll módjában tiltakozását realizálni. Bár a vének közül számosán hajthatatlanul vallják, terjesztik, hogy a pap nélküli esküvő olyan, mint a szeszmentes sör, vagy a nikotint sosem látott szivar, mégis, különösen a fiatalok, egyre többen mondanak le a papok szolgálatairól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az élet három, változatlanul meghatározó állomásán ne időznének el ujjongva, meghatottan vagy bénultan a gyásztól. Örömükhöz, bánatukhoz igyekeznek méltó keretet biztosítani, természetesen alapvetően megváltozott tartalommal, a családi ünnepeket rendező irodák.------------------------lényegében- A mi munkánk szoigáita------------------------- tás, amely részben díjtalan, részben minimális díjazás ellenében áll a kedves megrendelő — nem ügyfél! — rendelkezésére. Díjtalan a névadó ünnepségeken az úttörő-köszöntőkórus (Cegléden öt általános iskolában működik ilyen), az emléklap, a kísérő gépzene, valamint a kisdobos-nyakkendő. Házasságkötés esetén a feldíszített házasságkötő terem, az emléklap és a gépzene. — Előzetesen mindenkit megkérdeznek, hogy mit kér. Én elsősorban az orgonazenét ajánlom. Esetenként száz forintba kerül. A nemrégen vásárolt kis orgonánkon Puposi Sándor játszik: házasságnál többnyire Bach D-moll toccatáját, névadáson pedig Bartók gyermekdalait. De ezenkívül megrendelhetjük a kolléganőmmel, ha igényelik, a fényképészt, a menyasszonyi csokrot, sőt, az ünnepi ebédet vagy vacsorát is. A ceglédi nyomda kérésünkre soron kívül három óra alatt elkészíti a Nagy László grafikusművész által tervezett meghívókat, értesítéseket. A névadói vagy esküvői szertartás Után pezsgő megrendelésére is van lehetőség. Nem olyan régen az egyik esküvő után egy 80 személyes állófogadást rendeztünk. Hozzáteszem még, hogy az említetteKen kívül az iroda a legkülönlegesebb kéréseket is készséggel teljesíti: szobát rendel a nászúira fiatal házasoknak, megvásárolja a munkahelyek ajándékaii stb. — Augusztus közepéig több mint félszáz csecsemő kapott nálunk nevet. Első születésnapjukon valamennyiüket szép kiállítású nyomtatványon fogjuk köszönteni. Egészen bizonyos, hogy a születendő öcs vagy húg névadására is minket fognak felkérni a szülők. — A házasságkötést megelőzően részletes forgatókönyvet készítünk. A fiatal pártén fogadom már a tanácsház kapujában, barna szmokingban. Felvezetem őket a házasság- kötő terembe, nagyobb vendégsereg esetén a díszterembe. A hivatalos anyakönyvi szertartás után elsőnek én köszöntőm a házaspárt, majd átnyújtom nekik az emléklapot. Ezután a munkahelyek képviselői szólnak a fiatalokhoz. A vállalatokat a házasságkötés előtt minden esetben felkeresem, talán ezt tartom a legfontosabbnak a munkánkban. A fiatalokra rendkívül.jó hatással van ez a gesztus, s ugyanakkor figyelemfelkeltő- nek sem rossz. Nyilván ennek is köszönhető, hogy az augusztus 18-án megtartott 24 esküvőből 21-et a mi irodánk rendezett.-------------- köszöntőket- Milyen mond? — Rö--------------- vidékét. S főleg mi ndig mást. Meggyőződésem, hogy az emberek nem a szónoklatokra kíváncsiak. És még valami: a sztereotip — „élet hajója”, meg a „göröngyös út” emlegetése nem az én világbm. Az iroda temetések lebonyolítását is vállalja a város hat temetőjében: gondoskodik a gyászjelentés elkészítéséről, postázásáról, s a koszorút is megrendeli. — - Sajnos, szónok jelenleg rajtam kívül csak egy van, Lédesi Béla, az egyik általános iskola igazgatója, pedig legalább öt kellene. Én azonban nem szívesen temetek, mert esetenként esküvőkön verset mcjndok, és a kettő nem megy együtt. Énekkar minden esetben van, kicsit szedett-ve- dett kar, de énekelnek. A technikai feltételek úgyszintén meglehetősen korlátozottak, csupán egy temetőben van villany, így a többi helyen mikrofont felszerelni nem tudunk. A nehézségek ellenére havonta átlagosan tíz temetést rendez a még csak most egyesz- tendős irodánk.-----------;----- nem szokatlan — Mondja, mesterség ez? — Én nem tartom annak, mert szeretem. Jól tudom, kezdő vagyok még a szakmában, de a társadalom, s a tudat változása egyértelműen azt bizonyítja, hogy van jövője ennek a mesterségnek. Kertész Péter következmény: néhány hónap múlva abbahagytam építészmérnöki tanulmányaimat. Előbb egy régészeti-ásatási tanfolyamot végeztem Fenékpusztán, aztán már múzeoló- gusként tanultam tovább. Az első megbízatásom éppen ide, Visegrádra szólt 1948 szeptemberében. Az iroda, ahol mindezt Héjj Miklós, a visegrádi Mátyás király Múzeum igazgatója elmeséli, régi parasztház egyik szobája. Az a nevezetessége, hogy a harmincas évek elején ebben lakott Schulek János, aki 1934 szilveszterének éjszakáján a házhoz tartozó kertben sétálva bukkant az egykori királyi palota romjaira. „Szerencse dolga is" Beszólnak az irodába, az igazgatót keresik. Héjj Miklós feláll, elnézést kér néhány percre, aztán magamra hagy. Az asztalon, amely mellett ülök, könyvek sokasága. Az egyikbe találomra belelapozok. „Héjj Miklósnak a feltárások kiterjesztése, a palota építési és pusztulási kronológiájának megállapítása terén vannak jelentős érdemei. Soproni Sándorral együtt a római castrum és villa megtalálásával lepték meg a tudományos világot...” — olvasom Bercsényi Dezső: Visegrád műemlékei című, 1951-ben megjelent kötetében. Kinyitva teszem le eléje a könyvet, amikor visszajön. S várom, hogyan reagál majd a róla szóló megállapításra. a feltárandó épület szerkezete. Én mindig a vízvezeték- rendszerekből indulok ki. Ahol pedig vízvezeték van, ott kútnak is kell lennie. így találtuk meg az oroszlános kutat csakúgy, mint az Anjou-kori falikutat és az ugyancsak Anjou- kori kútházat. Mindezt olyan természetességgel említi fel, mintha legalábbis a kezében lenne az egykori vár mérnöki tervrajza. Ilyen azonban nem létez1 k. Csak a fantázia és a logika segíti munkáját. És ahogy ő állítja: a szerencse is. Akaratlan a kérdés: Mit jelent számára Visegrád? S a válasz nem lehet más: . — Mindent... Pedig nem így indult az életem — teszi még hozzá magyarázatként. Az ifjúságom nagy részét a Duna túloldalán, Nagymaroson, nagyapám családjánál töltöttem. Még álmodni sem : »ÍSÍS 1955-ben a visegrádi, frissen feltárt oroszlános kútnál. — Szerencse dolga is — ez a véleménye. Majd tűnődve teszi hozzá: — Ügy tűnik, engem kedvel Fortuna istenasz- szony. — És egy rövid történetbe kezd: — 1949 telén, mint a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa, a nógrádi várban folytattam kutatást. Már az ásatás második napján egy 1484-es, összetört, de együttlevő Báthory címeres márványtáblára leltem ... — És a híres oroszlános kút megtalálása — vonom kétségbe a vakszerencsét. — Azt tudtuk, hogy ahol Schulek János elkezdte az ásatásokat, van még egy szint. — Ez volt minden? — Ez látszólag kevés, a valóságban azonban nagyon is sok. Mondtam már, hogy építésznek készültem. A feltárásokat mindig az építész elgondolása előzi meg: milyen is lehetett mertem volna, hogy egyszer majd a túlparthoz kötődik egész életem. Akkor még pestinek vallottam magam. A Szigony utca tízben volt egy kis családi házunk. A napokban robbantották fel: útjában állt a fejlődésnek. Pesthez már csak a családom köt... „Ha mindjárt a startnál" — A család? Azt hittem, itt élnek mindannyian. — Tizenöt évig éltem itt, ebben a parasztházban. Még csak harmadik esztendeje van önálló otthonom. Most viszont már késő... —. jegyzi meg csendesen, aztán gyorsan hozzáteszi. — Ne értsen félre, nincs közöttünk semmi baj, de a feleségemet a munkája Pesthez köti. Muzeológus ő is. Az ötvösművészettel foglalkozik. Ilyen kutatómunkára pedig itt, Visegrádon nincs lehetőség. Talán, ha mindjárt a startnál önálló lakást kapunk... így azonban, ennyi év után már nem kívánhatom, hogy lemondjon választott hivatásáról... Két gyermekük van. Két fiú. Miklós huszonegy éves és villanyszerelő. Zoltán tizennyolc és az erdészetben dolgozik. Nem mondja, de mintha érződne a hangján: bántja egy kicsit, hogy egyik fia sem lépett az örökébe. — Az a fontos, hogy megtalálják helyüket az életben — mondja. Barátságok Példát mond rá, hogy ezt miként érti. — Huszonnégy esztendős igaz barátság fűz dr. Madas Lászlóhoz, a Pilisi Parkerdő Gazdaság igazgatójához. Szinte egy időben kerültünk Visegrádra s barátságunkat csak mélyítette, hogy az erdészet már akkor a szomszédos házba költözött. Elképzelheti, hogy milyen nehezen szántam rá magam, hogy megvegyem a házat a fejük fölül... — A fejük fölül? — höjtkent meg szava. — Szó szerint — bólint rá —. Azt tudtuk, hogy a Fő utca 25- ös számú épület, ahol az erdészet székelt, középkori falmaradványokat tartalmaz. De, hogy o XIV. században már állt, arra csak tavaly jöttünk rá, amikor a homlokfalából egy csorgókút került elő. S ahogy vizsgálódtunk tovább, rábukkantunk arra is, hogy itt volt a palota bejáratának tornya. A régi barátság esetleg arra kötelezett volna, maradjon minden úgy, ahogyan eddig volt. Az igazi barátság azonban nem viseli el az ilyesfajta megalkuvást. így vettem meg a házat a múzeum számára a legjobb barátom feje fölül... Ám, természetesen Madas egy cseppet sem vette zokon. A tizennyolc Visegrádon eltöltött esztendő alatt sok igaz baráttal gazdagodott Héjj Miklós élete. Közéjük sorolja, mindjárt a legelsők között Áp- rily Lajoshoz fűződő barátságát, akinek nevét ma már völgy őrzi ezen a tájon. — Talán éppen ez a barátság inspirálta arra, hogy megírja Visegrádi képek című prózai művét... Tizennyolc visegrádi év. S a feltárás nagy munkája még korántsem fejeződött be. Új múzeum Jókora albumot tesz le elém. A felépítendő új visegrádi múzeum tervét. — A palotában most újabb, nagy feltárási szakasz kezdődik, amely az új múzeum építésével kapcsolatos. Ezt megint csak olyan természetességgel közli, mintha az eltelt tizennyolc esztendő alatt a vezetéséver nem mozgattak volna meg már negyvenezer köbméternyi földet ugyanitt. — A terv szerint nyolcvannégymilliós beruházás kezdődik majd. Előreláthatóan 1977- ben nyitná meg kapuit az új múzeum a nagyközönség előtt. Ezzel tovább nő majd múzeumunk vonzása, pedig már ma sem panaszkodhatunk: évente mintegy százharmincezer érdeklődő fordul meg a régi falak között... S hogy teljes legyen a róla alkotott kép, beszélgetésünket a lakásán fejezzük be, amely hasonlatos egy néprajzi múzeumhoz. Színes agyagkorsók, festett tányérok sokasága mindenütt. — A többségük a nagyobb fiam szerzeménye — mondja nem kis büszkeséggel, hogy valamit azért mégis csak örökölt a gyerek az apa szenvedélyéből —. Egy villanyszerelő sok-sok házhoz eljut. S ha olyan dolgot talál, amire már nincs szüksége az ott élőknek, elkéri vagy megveszi... Valahogy így kezdődik egy muzeológus élethivatás^ P. P.
