Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-07 / 183. szám
P«E S.T MtGYU Hl R L AP KÜLÖNK I .AD A. 5.' XV. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1973. AUGUSZTUS 7., KEDD MŰSZAKI KONFERENCIA Jelentős nyereséget érhetnek el az év második felében Műszaki konferenciát tartattak a napokban a Pest- Nógrád megyei All altforgalmi és Húsipari Vállalat pilisi hizlaldájában. Göbölyös Ferenc, a hizlalda Igazgatója számolt be a II. negyedév termelési eredményeiről. Elmondotta, hogy a terményhasznosítás 38 százalékos volt, a darabonkénti hizlalás pedig 17,4 kilogramm. A hizlalda fő feladata továbbra is a háztáji gazdaságok által szerződött sertések felvásárlása, zömében 15 és 50 kilogramm között. Süldőkocáikat szakszerűen vemhesítették, valamint importsüldőket vásároltak más. országokból. A vemhesítés eredményeként már át is adtak 1547 jószágot a különböző válJelenleg tízezer sertést hizlalnak Pilisen, egy hónap múlva azonban még húszezer érkezik a telepre. Képünkön: Tűrések János és Kovács József gondozók munka közben. Két éve működik a hizlaldában a hipermodern sertésnevelő, melyben ezerhétszáz sertést tartanak tisztán, takar- mányoznak emberi kéz érintése nélkül. Az új berendezés 14 millió forintba került. Varjú Zoltán felvételei Balszerencsés kirándulás Fácán! lőttek — elkobozták puskáikat Másfél ezer forint pénzbírság • D. Zoltán és Sz. Tibor pásztói lakosok május 26-án meglátogatták édesapjukat: mindkettőé a pótharaszti erdőben méhekkel foglalkozott. Vittek magukkal két légpuskát is, majd gépkocsival vadászatra indultak. Sikerült is két fácánt pus- kavégrr kapniok, de összetalálkoztak egy rendőrjárőrrel, aki, észrevéve a garázdaságot, feljelentést tett ellenük. A Monori Járási Rendlalatoknak. Kocánként 10 forint prémiumot ajánlottak fel, amelyet a dolgozók az alkotmány ünnepén, augusztus 20-án kapnak meg. Az importsüldők fogadása és gondozása is sikerrel járt: csupán 1 százalékuk hullott el, ezér.t célprémiumot kaptak a munkások. Az igazgató ezután, a'márciusi béremelésről szólva, hangsúlyozta, a hizlaldában dolgozó 200 munkás bére eléri a környező üzemek dolgozóinak átlagbér-színvonalát. Nagy gondot fordítanak továbbra is a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására, például a személyi higiénia továbbfejlesztésére 100 ezer forintot irányoztak elő. Ezen kívül.300 ezer forint beruházási összeg áll a hizlalda rendelkezésére. Az igazgató végezetül bejelentette, hogy egy hónap múlva indul meg nagy tételekben a süldő- és malacfelvásárlás, a szocialista brigádvezetőket, a hizlalda művezetőit arra kérve, tegyenek meg mindent annak sikere érdekében. Bejelentette továbbá, hogy a vállalat szocialista brigádvezetőinek értekezletét augusztus 25-én, a pilisi hizlaldában tartják meg. Polgár Pál főkönyvelő a hizlalda 1973. évi várható pénzügyi eredményeivel foglalkozott. Az első félévi elmaradást, természetesen, nem lehet pótolni, de az év második felében remény van arra, hogy jelentős nyereséget érjenek el. Az első félévi kapacitás a tavalyi 107 százalékkal szemben mindössze 47,6 százalék volt. Csákány József áruforgalmi főosztályvezető elmondotta, hogy a tröszt jól gazdálkodik, ezért a pilisi hizlalda dolgozói is részesülnek majd az év végi prémiumból. Gér József őrkapitányság igazgatás rendészeti alosztálya átadta az ügyet a Nógrád megyei pásztói nagyközségi ta nácsnak, amely a napákban meghozta határozatát: D. Zoltánt és Sz. Tibort 1500—1500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezte. Az okozott kárt, a 400 to rintot is meg kell fizetniük, a két légpuskát pedig elkoboz ták tőlük. (g.) MŰSOR MOZIK Gyömrő: A tüzes íjász. Maglód: Föl támadott a tenger. Mende: Lázadás a Bountyn I—II. Monor: Osceola. Pilis: A rend gyilkosai. Üllő: A csalóka szerelem játékai. Vecsés: Az Androméda törzs. Koszorúzás a monori temetőben Az elmúlt hét szombatján a monori temetőben, az MSZMP Monor nagyközségi pártbizottságának rendezésében, koszorúzást tartottak az 1919. augusztus 3-án mártírhalált halt ötvenkét vöröskatona síremlékénél. Megemlékező beszédet Ben- cze Endre, az MSZMP monori nagyközségi pártbizottságnak szervező titkára mondott, majd a helyi pártszervek és üzemek képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit a síremléken. A péteriek is befejezték az aratást Rekordtermést ígér a paprika Előkészületek az őszi munkákra Elhordják, pusztul A gyömrői nagyközségi tanács új orvosi rendelőt akar építtetni, melynek már a helyét is kijelölte az úgynevezett csütörtöki piactéren. Az épület megtervezésére és felépítésére a TÖVÁL-t kérte fel. A vállalat a helyszínre szállított több száz téglát, de/ a2 építkezés különböző okok miatt mégsem kezdődött el, viszont az építési anyag egy részét ismeretlen személyek már elhordták, s a többi ikersejt tégla is lassan teljesen használhatatlanná válik. * A napokban jutott tudomásunkra, hogy a péteri Rákóczi Tsz-ben is végeztek a betakarítással. Ez alkalomból felkerestük Szászik Károlyt, a szövetkezet elnökét, és az eredmények felől érdeklődtünk. A mindig vidám és mosolygós elnök most még vidámabban mondta: — A nagy munka egyik részét valóban elvégeztük, mégpedig rendben, szinte zökkenő nélkül, kereken harminc najj alatt. Kétszázha rminchárom hektár búzát és 57 hektár őszi' árpát arattak le, de közben a szalmát is betakarították, — Búzából és az árpából egyaránt 27 mázsát terveztünk hektáronként — mondotta —, ezzel szemben búzából 35, árpából 34 mázsa átlagot értünk el. Az aratást három SzK—4-es kombájnnal bonyolították le. Az aratás ideje alatt, amint az elnök elmondotta, igen jó munkát végzett Nyársik Ferenc, Békési Lajos, Lódik Mihály és Tarsony Ervin kom- bájnos, valamint Molnár József helyettes főmezőgazdász, aki kora reggeltől késő estig a határban irányított. Miért gyakori az áramszünet Monoron ? A Pozsonyi utcaiak panasza — Aikonykapcsolásos rendszer A DÄV monori kirendeltségére ebben az évben is jelentős feladat hárul. A gyakori áramszünet oka, amint most megtudtuk, az, hogy a magasfeszültségű vezetékeket korszerűbb, nagyobb keresztmetszetűre cserélik ki, tíz kilométer hosz- szan. A munkát az év végére befejezik: addig kérik a lakosság segítségét és főleg megértését az áramszünetek miatt. Még mindig sok a közvilágítással kapcsolatos panasz Monor községben. Hogy számuk némileg csökkenjen, a DÄV a legtöbb utcában al- konykapcsolásos közvilágítási rendszert vezetett be: a lámpák a sötétedéstől függően gyulladnak ki, illetve alszanak el. E rendszer megépítése több mint félmillió forintba került. Ugyancsak gyakori Monoron az új lakásépítők panasza a villanybekötések elhúzódása miatt. A napokban kis küldöttség járt szerkesztőségünkben, a Pozsonyi utcából* jött, s tagjai elmondták: két éve várnak, hogy utcájukba bevezessék a villanyt. A DÁV-kirendeltségen megtudtuk, hogy ők nem foglalkoznak új vezetékek építésével, az a központi üzem dolgozóira tartozik. Későn érkezett a megrendelés a nagyközségi tanácstól, s ezért azt csak 1974-re „igazolták visz- sza”. Mindenesetre nagyon,jó lenne, ha már az- idén bevezetnék a villanyt a Pozsonyi utcai lakásokba. Telefonon kértünk ez ügyben tájékoztatást Bérecz Lajostól, a DÁV nagykőrösi igazgatóhelyettesétől, aki elmondotta: valóban a késői megrendelés miatt nem került sor eddig a Pozsonyi utcában a vezeték megépítésére, ebben a félévben azonban igyekeznek teljesíteni az ott lakók jogos kérését, most vizsgálják annak lehetőségeit. G. J. A szalmát bálázták: egy részét almozásra használják fel, a másik részét pedig a Dunaújvárosi Papírgyárnak adják el, amire előzőleg szerződést is kötöttek. A szerelő- és javítóműhely dolgozói is minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a hibákat azonnal kijavítsák, ezért géphiba nem hátráltatta az aratást egy fél napra sem. Ez elsősorban Hajdú Mihály műhelyvezető és Papai Sándor anyagbeszerző érdeme. A termelőszövetkezet elnö-« ke elmondta még, hogy a learatott gabona helyére 60 hektáron fehér mustárt vetettek zöldtrágyának. Folyamatosan halad a tarlóhántás és a mélyszántás, egyúttal megkezdték az őszi nagy munkákra való előkészületeket is, a magvak kiválasztását, a talajelőkészítést és műtrágyázást', valamint a betakarítást. Felkerestük Jávorszky Attilát, a kertészet vezetőjét is, aki elmondotta, hogy a 17 hektáron elvetett uborka kétharmad részét a héten szedik. Saját savanyílóüzemükben dolgozzák fel, kovászosnak és ecetesnek, majd a Pest-vidéki és a Csepeli Vendéglátó Vállalatnak adják át, a tavasz- szal megkötött szerződés értelmében. Hamarosan szedni kezdik a 17 hektár területre kipalántá- zott paprikát is, amely rekordtermést ígér. A paprika is a savanyítóüzembe kerül. Vitéz Imre Monor, gimnázium Jelentkezés az esti tagozatra Augusztus 20-ig lehet beiratkozni a monori József Attila Gimnázium esti tagozatára. A gimnázium titkárságán reggel fél 9-től délután egy óráig adják ki a jelentkezéshez szükséges iratokat. LABDARÚGÁS Rákóczi Kupa Gyömrőn dől el, ki lesz az első ? Vecsés—Üllő 6:1 (2:1). Vecsés, 300 néző, vezette: HÖrömpő János (jól). A csoportelsőség szempontTriö Monoron NEM KÖNNYŰ AZ ÚT A Pákozdi trió 1972 elején alakult Monoron. Vezetője Pákozdi István, tagjai: Zentai István és Gazda József. Zenéjüket hallgatva, úgy érezzük, mintha háromnál többen volnának. Képezik magukat — Mindannyian a Szórakoztató Zenei Központ stúdiójának tanulói vagyunk. Pestre járunk, hogy ismereteinket gyarapítsuik. A közönség gyorsan észreveszi, ha a zenei tudás csak felszínes. Egyébként a magasabb kategória elérése sem lehetséges tanulás nélkül — mondja Pákozdi István. — Legalább a „B” kategóriát szeretném elérni a közeljövőben — így Gazda József. — Tervek, célok? — Igaz, hogy Budapesten sok a jó zenész, de sok a rossz is. Mielőbb a főváros valamelyik vendéglátó egységébe szeretnénk kerülni, később a Balaton mellé, persze, nyári időszakban. Aztán majd meglátjuk — válaszol kérdésemre Zentai István. — Mit jelent ez a „majd meglátjuk”? — Jó lenne egyszer az országhatáron túl is muzsikálnunk. Minden zenésznek van ilyen elképzelése, mi sem vagyunk kivételek. Időnk is van, hisz fiatalok vagyunk. Gazda Jóska a maga 25 évével á legidősebb. Képezzük is magun-, kát, egyszer hátha sikerül. Ebben mindannyian egyetértenek. A dzsessz felé — Kik a kedvenceik? — Mindhárman szeretjük a dzsesszmuzsikát, afelé próbálunk haladni. Persze, nem könnyű az út. Vendéglátóhelyen mindent kell játszanunk, csárdástól az operettig, táric- zenétől a beatig, hiszen nem saját szórakoztatásunkra muzsikálunk. Egyébként a vokális éneklést szeretjük a legjobban, melyben a hazai Generál, Bergendi jó példát mutat nekünk. — Ahogy tapasztalom, nem is eredménytelenül. Hát ez a titká annak, hogy az ember azt érzi, mintha többen volnának. Persze, ha egy együttes ezt az irányzatot követi, sokat kell gyakorolnia, sokkal többet, mint azoknak a zenekaroknak, amelyek úgynevezett divatos irányzatot utánoznak, mert az állítólag jó, s közben lemondanak a zene olyan lényeges elemeiről, mint harmóniadússág, a többszólamúság, s ugye, a melódia sem közömbös. — Ez nem a mi témánk. Szeretjük azt, ami a fülnek is kellemes, persze, nem a tucatdallamokat, és ami zeneileg is jó, ha pedig valóban nehezebb zenéhez nyúlunk, azt is elfogadja a közönség. Lehet, hogy egymást neveljük? ★ — Mennünk kell, véget ért a szünet — ugrik fel Pákozdi István. Én maradok. Szívesen hallgatom az orgona kellemes hangját, a basszusgitár megnyugtató dörmögését, a dob lüktetését, vagyis Pákozdiékat. Gulyás László iából sorsdöntő mérkőzésen az első félidőben szoros küzdelem alakult ki. A hazaiak irányították a játékot, de a vendégek védelme eleinte jól bírta az ostromot. A félidőig szoros is volt az eredmény. Szünet után még egy ideig kiegyenlített játék folyt, ám az utolsó húsz percben összeomlott az üllői csapat. A hazaiak ekkor szinte tetszés szerint érték el góljaikat. Különösen Czimbal tűnt ki három góljával. A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: 1. Vecsés 2 1 1 — 7-2 3 2. Monor 2 — 2 — 2-2 2 3. Üllő 2 — 1 1 2-7 1 Minden előkészület megtörtént a Rákóczi Kupa augusztus 11-i, szombati döntőjére. A gyömrői sportpályán 15 óra 15 perckor kezdődik a Sülysáp— Monor találkozó a 3—4. helyért, majd 17 órakor Gyömrő —Vecséssel játszik a kupa elnyeréséért. Érdekesség, hogy Vecsés tavaly is bejutott a döntőbe, s akkor a sülysápiak, nagyon szép mérkőzésen, 3:l-re legyőzték. Most érthető, hogy Vecsés szeretné megszerezni a kupát. Nyilván a gyömrőiek- nek is lesz hozzá egy-két szavuk. Amint hallottuk, nagy érdeklődés nyilvánul meg a szombati kettős mérkőzés iránt. Gyömrőn idei nézőcsúcsra számítanak. (g.)