Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-04 / 181. szám

1973. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT «ST MEGYEI v/^/Wap Növényvédelem ssembervédelem Af/árf halt meg a A Pest megyei KÖJÁL jú­liusban készített összefoglaló jelentésében ismét szerepel­nek növényvédőszer-mérge- zések. Ezekről beszélgettünk a KÖJÁL toxikológus fő­gyógyszerészével, Losonczy Bélával. • Miben látja az Ismét­lődő növényvédőszer-mérge- zések alapvető okát? — A vegyszeres növényvé­delem lényegében egy évtize­de jelent meg a mező- és kertkultúrákban, és már meg­jelenésekor új termelési szem­léletet és magatartást kívánt volna meg a mező- és kert­művelő embertől. A termelő ember — a homo faber — mindig eszközöket iktat ön­maga és a természet közé. Ezek a termelő eszközei. Ilyen a kapa, vasvilla, kasza, gép és újabban a vegyszer. — Nem hagyható figyelmen kívül az, hogy az ember meg­tanulta, ha nem rendelteté­süknek megfelelően használ­ják, veszélyeztetik saját testi épségüket. Ösztönös félelem alakult ki a vasvilla hegyével, a kasza élével szemben. Ennek a félelemösztönnek jelentős veszélyelhárító, s így testi épséget őrző szerepe van. Ta­pasztalatunk az, hogy ez az ösztönös óvakodás a vegysze­rekkel szemben sok embernél hiányzik, mert minden felvi­lágosítás ellenére nincsenek még megrázó tapasztalataik. A kasza éléről, mint veszély- forrásról egyszerű tapintás­sal meg lehet győződni, de a vegyszerek? — homokszerű porok, sima folyadékok, me­lyeknek nincs látható, ta­pintható hegyük vagy élük. • Az idei mérgezések mennyiben bizonyítják ezt a bajt? — Elöljáróban meg kell em­lítenem azt, hogy a nagyüze­mi mezőgazdaság a kevesebb problémát jelenti. Dolgozóikat oktatják és a növényvédelem irányítását magasabb képzett­ségű szakemberekre bízzák. Nekünk is nagyobbak az el­lenőrzési lehetőségeink, befo­lyásunk az üzemi növényvé­delem területén, hetven gyógyszerészünk kíséri figye­lemmel az ottani munkát. — Mindezek ellenére itt is vannak kisiklások, fegyelem­sértések. A hévísgyörki Dó­zsa Tsz egyik dolgozója pél­dául Phosdrinnal — erős mé­reggel — permetezett, és az előírás szerint gázálarcot kel­lett volna viselnie. E helyett szájharmonikázott. Az ered­mény: három nap a kórház­ban. A monori Minőségi Ve­gyi Ktsz egyik dolgozója — nö- vényvédőszer-kiszerelő — fel­szólítás ellenére sem volt haj­landó védőfelszerelést viselni, mérgezést szenvedett. A ceg­lédi Vörös Csillag Tsz dolgo­zója szabad kézzel javította az eldugult permetezőfejet, hol­ott az alkalmazott vegyszer miatt ezt csak gumikesztyű­vel tehette volna. Egész tes­tére kiterjedő kóros bőrtüne­tek léptek fel. — Mindezek ellenére — mint említettem — az üzemi növényvédelemben jobb a helyzet. A nagyobb problé­mát a magánkertek, tehát a nem üzemszerűen szervezett növényvédelem jelenti. A ma­gánpermetezők részére ugyan­is kötelező kiképzés nincs, ismereteiket elsősorban a használati útmutatókból szer­zik, de ezeket egyéni módon értelmezik. A figyelmeztetése­ket kirki a maga beállított­sága szerint fogadja meg, vagy mellőzi. • Milyen kirívó mérgezé­sek történtek az egyéni fel­használók körében? — Mindeneke'5tt tudnunk kell, hogy a legtöbb erős ha­tású szer felhasználását tör­vényeink csak üzemi mére­tekben engedik, éppen a szer­vezettebb egészségvédelem szükségessége miatt. Igen ám, de ezeket az anyagokat is beszerzik a magánperme­tezők, mégpedig a tsz-ben dolgozó barátaik, ismerőseik révén. Tulajdonképpen ezek­ben az esetekben fennáll a társadalmi tulajdon elleni vétség is. — A legkirívóbb példa a közelmúltból való. Zsámbo- kon meghalt egy 2 éves kis­fiú. Phosdrinos paprikát evett a szomszéd ház kiskertjéből. Hogyan került oda Phosdrin, mikor azt csak üzemek sze­rezhetik be, és használhatják fel? A magyarázat: édesapja a tsz növényvédőszer-raktá- rosa, aki adott egy kevés (?!) Phosdrint a szomszédnak, paprikakártevőkre. A perme­tezés után a raktáros kisfia áttipegett a szomszédba, és elrágicskált egy paprikát. Az ilyenre ki figyel oda? Senki! • Ez tragikus, de azért ta­lán mégiscsak egyedi eset? — Ugyanilyen körülmé­nyek között jutott ugyanilyen szerhez egy tóalmási magán­permetező. A különbség az, hogy ő kijátszotta a tsz ille­tékeseinek az éberségét, akik kérésére nem adtak ebből a szerből, és így tudtuk nélkül eltulajdonított belőle. Otthon a paprikát a felesége perme­tezte meg, és súlyos mérge­zéssel került kórházba. — Hangsúlyozni szeretném, hogy mi csak azokról az ese­tekről beszélünk és tudunk, amelyek mérgezéssel végződ­tek. Felhívjuk azonban a ter­melőszövetkezeti vezetők fi­gyelmét, hogy a tsz ilyen anyagai feltehetően több csa­tornán át is kiáramlónak. m Korábbi években a KÖ­JÁL mindig kiemelte az al­kohol szerepét is a mérgezé­sekben. Változott-e ilyen te­kintetben a helyzet? — Látszólag igen. Az első félévből egy tápiószőlősi egyé­ni permetezőről tudunk. Rend­szeres, de nem túlzó alkohol­fogyasztóról van szó, olyan szerrel (Zinebbel) permete­zett, mely tulajdonképpen csak alkohol által válik erő­sen mérgezővé. E mérgezés után 12 nappal gyomormű­tétre is sor került a betegnél. • Befejezésül mit taná­csolna a magánpermetezők­nek? — Üzemi és magánperme­tezőknek egyaránt tanácso­lom, hogy a használatba vett szer hatásairól mindig ponto­san tájékozódjanak, az előírt óvórendszabályokat pedig ne csak egyszerűen tartsák be, hanem, ha lehet, teljesítsék túl. Az óvórendszabály ugyan­is minimum követelmény. A növények védelménél tekint­sük az ember védelmét is! D. G. A tej után a hús is műanyag csomagolásban Az élelmiszeriparban terjed a műanyagos csomagolás; a tej után — következő lépésként — a húskészítmények és húsok műanyag csomagos árusításá­ra készülnek fel. A Budapesti Húsipari Vállalatnál megkezd­ték a műszaki próbákat abban az üzemrészben, ahol 8 millió forintos költséggel nagy telje­sítményű külföldi gépeket sze­reltek fel a húsáruk csomago­lására. A fóliába csomagolt húsok hűtőláncon át érkeznek majd a gyárból az üzletekbe, ahol az áru a hűtőpultokba kerül. A vásárlók számára több szem­pontból is előnyös az új eljá­rás: a folyamatos hűtés frissen tartja az árut, és miután, az automata gép állapítja meg a súlyt és az árat, a vevő vélet­len vagy szándékos megkáro­sításáról sem lehet szó. Oknyomozás — zöldségügyben Egyensúlyt a termelői és fogyasztói érdekek között! A konzervgyárnak már van, a háziasszonynak nincs Kevés kérdésről tanácskoz­tak oly gyakorta mezőgazda­ságunk szakemberei az elmúlt néhány év során, mint a zöld­ségtermesztésről. S a temérdek eszmecsere után, vélhetné az ember, hogy immár közel a megoldás. Ezzel szemben ml történik? Kimegy a háziasz- szony a piacra, hogy paprikát, paradicsomot, káposztát, ba­bot, borsót, leveszöldséget vá­sároljon, s konyhánk eme nél­külözhetetlen kellékeiért töb­bet fizet, mint a fő étekfogás­ként szolgáló húsért. Az utób­bi hetekben olyan zöldség- konjunktúra volt az ország piacain, amire eddig alig álcád példa. A Arössze vetések 'Miért drága a zöldség? A minap erről beszélt h Fa­lurádióban egy Pest megyei termelőszövetkezet elnöke, s az általa fölsorakoztatott okokat egytől-egyig el kell fogadni. Köztudomású, hogy a tavasz­utó, kora nyár aszályos időjá­rása cseppet sem kedvezett a kertészeti növények fejlődésé­nek. A szakemberek szerint, mintegy két héttel késlekedett csaknem valamennyi zöldsé­günk piaci érkezésének ideje. A tsz-elnök, de szinte vala­mennyi gazdaság vezetője szép számmal sorakoztatja az ár­emelkedés egyéb okozóit: egy­re kevesebb a kétkezi mun­kás, s ennek következtében drágul a munkaerő; a műtrá­gyák, gépek, permetezőszerek ára emelkedik. Ám maguk a tsz-szakemberek elismerik, hogy a fogyasztói árak mind­ezek ellenére is irreálisan ma­gasak. A Pest megyei Mezőgazda­sági Termékértékesitő Szövet­kezeti Közös Vállalat — közis­AZ ÁLLOMASFŐNÖK napjainkban felülmúlhatatlan NOHAB jár majd úgy, mint uralkodó elődje. mértebb nevén: MÉK — napi árjegyzékeinek júliusi paksa- métájából találomra emeljünk ki egyet. A dátum: 13-a. S most lapozzunk vissza egy esztendőt, nézzük meg, mint alakult néhány té­tel ára 1972. július 13-án. A gülbaba burgonya kilója akkor 3,40 forint volt, most 4,60. A fokhagyma 17,60 fillérről 22 fo­rintra kerekedett egy esztendő alatt, a tölteni való fehér pap­rika pedig 15,80-ról 26 forintra, Nézzünk egy közelebbi termi­nust, mondjuk augusztus 2-át. Az említett zöldségfélék válto­zatlanul drágábbak. ' Emelke­dett a fejtenivaló bab ára; most 14 forint, egy éve 11 fo­rint volt. A fejes káposzta ak­kor 2 forintba került, most háromba. A kelkáposzta akkor 3,80 volt, e hét közepén 5,60. Többe van a sárgarépa, a gyö­kér, a salátának való ubor­ka... Munkaerőgond önmagában az árak változá­sa keveset mond. Természetes ugyanis, hogy amiből kevesebb van a piacon, annak inkább megkérik az árát. Célszerű ezért az árak alakulását ösz- szevetni a piacra hozott áru tömegével. A statisztika erre is kínál néhány érdekes, mondhatnánk, talányos példát. 1973 második negyedében a Pest megyei piacokra 36,6 szá­zalékkal szállítottak több óburgonyát — magyarán: ta­valyi krumplit —, mint az el­múlt év hasonló időszakában. Az ára azonban nem csök­kent, sőt, 33,7 százalékkal emelkedett; 32,3 százalékkal több sárgarépát értékesítettek a szabadpiacon, s ez esetben is nőtt az ár, 5,5 százalékkal. Zöldhagymából is több került a piacra — 17,4 százalékkal —, az ár viszont 23,5 százalékkal emelkedett. S ne adj isten, hogy valamiből kevesebb le­gyen, mint az elmúlt évben! Lám, parajból 8,4 százalékkal, karfiolból 13,5 százalékkal csökkent a „fölhozatal”, az át­lagár pedig 54,3 százalékkal, illetve 73,3 százalékkal nőtt. Miért? Az illetékesek mérlegelése szerint a kereslet növekedésé­vel nincsen arányban a zöld­ségtermő terület bővülése, s jóllehet a gazdaságokban egy­re korszerűbb termesztési módszereket alkalmaznak, az átlagtermés sem emelkedik az igényeknek megfelelő mérték­ben. Közismert, hogy Pest me­gye egyes tájain — például a Galga-vidéken — igen nagy hagyománya van a kertészke­désnek. S minő ellentmondás: e nagyhírű zöldségtermő terü­letekhez közeli piacok — mint a gödöllői is — a legdrágábbak közé tartoznak. A további ok­nyomozás talán fényt derít er­re a kérdésre is. Mint említet­tük, a zöldség árának emelke­désében része van a munka­erőhiánynak, a főváros közel­sége pedig mindinkább elvon­ja a gazdaságoktól a munka­erőt. Ugyanakkor a főváros igen nagy felvevő piacot kínál a zöldségtermesztőknek, s mindehhez az utóbbi időkben egy „külső” elszívó hatás já­rul. Innen egészíti ki rendsze­resen árukészletét a Nógrád, a Heves, a Borsod, a Szolnok, a Győr, a Veszprém és a Fe­jér megyei kereskedelem. Mindehhez tegyek hozzá: a megyében öt konzervgyár vá­sárol, ezenfelül a hűtőipar. Konzervgyári garancia A tartósan magas kereslet kereskedői konkurrenciát te­remt. A gazdaságok eseten­ként minden szívfájdalom nél­kül mondják föl például a MÉK-kel kötött szerződésüket — érthetően —, ha egy másik vásárló ráígér a kikötött árra. A megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályá­A középtermetű, egyenruhás, immár érdemes vasutast rö­viddel ezelőtt sikerült szemé­lyesen is megismernem. Az emelvényen kissé me­rev, katonás Szőllősi Ferenc váci állomásfőnök személyé­ben derűs, tapasztalt, bölcs embert ismertem meg. — Már ötéves koromban vasutas voltam. Pusztaszabol- cson, ahol az állomás közelé­ben laktunk, nem fordult meg gép nélkülem a fordítón. Min­den játékomat, örömömet az állomáson és környékén talál­tam meg. Otthon se esett más­újra költöztettem a családot, ezúttal Vácra. A MÁV-nál az utasítás parancs, az engedel­messég nem önérzeti kérdés, hanem a vállalt kötelesség teljesítése. Amikor átvettem az állomás irányítását a Duna- parti városban, Budapestről a vonatok nyolcvan perc alatt döcögtek el Vácra. Ugyanezt a távolságot ma már a személy negyvenöt perc alatt teszi meg, a gyorsnak pedig még egy fél óra sem kell. Bizony az eltelt tucatnyi év alatt gyökeresen megváltozott a helyzet a vasút­nál, s ezen belül természetesen ról szó, hiszen nagyapám vál­tóőr, édesapám kalauz volt. Azután Pusztaszentlőrincen le­érettségiztem és elszegődtem a vasúthoz tanulónak. Eleinte kocsifelíró, majd távirász let­tem, később kineveztek forgal­mistának. Forgalmistaként, azt lehet mondani, majdnem min­den nagyobb állomáson dolgoz­tam, köztük a budapesti állo­másokon is. Odamentem min­dig, ahová a szolgálat hívott, végigjártam 'fél Magyarorszá­got, Pilistől a román határig, Pápától Budapestig. — Állomásfőnöknek 1959- ben neveztek ki Nagybátony- ba. További két év elteltével a mi állomásfőnökségünkön is. Hogy mást ne mondjak, több­ször átépítették a vágányháló­zatot, korszerűsítették a bizto­sítóberendezéseket s teljes egé­szében villamosították az állo­mást. A legbüszkébb mégis a társadalmi munkában felépí­tett szép kultúrotthonunkra vagyok. . — A villamosítás eredmé­nyeként már a tolatásnál is Diesel-mozdonyt használunk. Gőzmasina, mint afféle utolsó mohikán, csak a balassagyar­mati és a veresegyházi vonalon közlekedik. Mi tagadás, két év­tizeddel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy az akkor előkelő 424-es a vicinálisokon cibálja majd a vonatokat. A fejlődés ütemét tekintve azonban az is elképzelhető, hogy egyszer a — Mikor Vácra kerültem, kétszázhetven emberem volt, jelenleg százkilencven van. Hiába, a motor sokkal terme­lékenyebb, mint a gőzparipa, szerelni pedig jóformán alig kell. Ennek ellenére elkelne még ember az állomásfőnöksé­gen, a régiek közül sokan el­mentek nyugdíjba, a fiatalok meg nem nagyon jönnek. Fő­leg több kalauz kellene nagyon, azelőtt három-négy is teljesí­tett szolgálatot egy szerelvé­nyen, most egy vonattal mind­össze egy kalauz utazik. — vál­tozatlan kocsiszám mellett. Az egyke kalauzzal az utas, jó, ha egyszer találkozik, ezért gya­korlatilag alig van lehetősége arra, hogy 'menet közben fel­világosítást kérjen. A megfe­lelő számú kalauz biztosítása, megítélésem szerint, a kultú­rált utazás egyik alapvető fel- | tétele. — Két felnőtt fiam van, mind a kettő a vasútnál telje­sít szolgálatot. Az elsőszülött, József mozdonyirányító a Bu­dapesti Igazgatóság alkalma­zásában, a kisebb fiam, László gépészmérnök a Landler Jenő fűtőházban. Én megszoktam itt Vácon, valósággal bennszülött­nek érzem magam, ötvenhá­rom éves vagyok, hét évem van még a nyugdíjig. Ha a fe­letteseim úgy döntenének, hogy ezt a kevés időt más szolgálati helyen kellene eltöltenem, nem mondom, hogy könnyű szívvel, de zokszó nélkül újra kezem­be venném a vándorbotot s mennék oda, ahol szükség van a munkámra. Kertész Péter nak felmérése s megállapítása szerint az állandósult áruhiány miatt az állami és szövetkezeti kereskedelem árszabályozó sze­repe a piacokon igen csekény volt. A termelők azon túl, hogy a növekvő termelési és szállítási költségeket beépítet­ték a fogyasztói árakba, je­lentősen növelték áraikat, nemegyszer sokkal nagyobb mértékben, mint azt a piaci kí­nálat indokolta volna. Mindent összegezve: a második negyed­évben a zöldségfölhozatal csökkenése 11,1 százalékig volt az elmúlt év hasonló idő­szakához képest, a fogyasztói átlagár azonban 23,1 százalék­kal nőtt. Hogy e piaci tünetek alap­ján pontos diagnózist készít­senek az illetékesek, erre bi­zonyára hamarosan sor kerül, A másfél esztendős kormány­program máris megoldotta a nagyüzemi zöldségtermesztés bizonyos kérdéseit. Pontosab­ban a feldolgozóipar ellátását. Nem kell messzi mennünk, elég, ha a Nagykőrösi Kon­zervgyár példáját idézzük. E vállalat több mint hatvan ter­melőszövetkezettel kötött szer­ződést. Részt vállal a termelés gondjaiból, részben vagy teljes egészében fedezi például az új fajták kikísérletezését, a nö­vényvédelem költségeit, figye­lemmel kíséri és közvetíti a gazdaságoknak a tudományos kutatás legújabb hazai és kül­földi eredményeit. Mindezen felül a gyár megállapodik a termelőszövetkezettel, állami gazdasággal abban, hogy mi­lyen minimális árat fizet a szerződött paradicsomért, bor­sóért, babért. Megállapodásban rögzítik az átvételi garanciát is. Az iparral több éves szerző­dést kötő, úgynevezett bázis­gazdaságok állami támogatás­sal vásárolhatnak gépeket, korszerűsíthetik termesztési technológiájukat. Csekély árcsökkenés Semmi nem készteti azon­ban a gazdaságokat arra, hogy minél nagyobb mennyiségű, jó minőségű és friss zöldséggel lássák el a piacot, azaz a la­kosságot. A termelőszövetke­zetek számára tehát kockáza­tosabb vállalkozás a fogyasztói igények kielégítésére zöldséget termeszteni. Hiszen a piaci in­formációk hiányában túlter­melés is előfordulhat, mint pél­dául tavaly káposztából. De még ennél is jóval nagyobb ri­zikót vállal kénytelen-kelletlen a háziasszony, amikor elmegy a piacra bevásárolni, hiszen ki tudja, mennyiért töltheti meg kosarát. A számok arra enged­nek következtetni, hogy az árak önállósultak. Más évek­ben augusztusban érkezik el a zöldségéömping ideje. A kora nyári szárazság okozta kéthe­tes elmaradást is pótolta már a jó ideje kedvező időjárás. Ám a piaci árak mérséklődésé még mindig igen lassú. A megoldás? Talán utána kéné nézni, miként lehet tisztes haszonnal zöldséget termesz­teni, s az idényszabta piaci ke­reslethez igazítva — de végű a gazdaságok számára is kifi­zetődő átlagértéket számítva — kordába szorítani az ára­kat. Mert valahogyan meg kell találni az egyensúlyt a termelő számára kívánatos és ösztönző nagy- és kiskereske­delmi konkurrencia, illetve a vásárlóközönség érdeke között. Apor Zoltán Vóci és szentendrei körzetünkbe felvételre keresünk PÉK SZAKMUNKÁST, BETANÍTOTT MUNKÁST ÉS KÖZÉPVEZETŐKET Jelentkezni lehet: Vác, Március 15. tér 5. A budapesti igazgatóság Győrben megtartott vasutas­napi ünnepségén, a zsúfolásig megtelt Rába Filmszín­házban, az ünnepi beszéd elhangzása és a kitüntetések átadása után egy középtermetű, egyenruhás vasutas lé­pett a mikrofon elé. Ám még mielőtt feljött volna az első sorok egyikéből, a díszünnepség elnöke bejelen­tette, hogy a kitüntetettek nevében ő fogja megköszön­ni a megköszönnivalókat. A ■ középtermetű, egyenruhás vasutas húsz szót ha mondott, tagoltan, megilletődve, mégis uralkodva magán. Olyan volt ez a rögtönzött vagy betanult kis beszéd, mintha előadójuk valamilyen kötelező jelentést tett volna feljebbvalóinak, ám furcsa módon ez senkit sem feszélyezett — amerre néztem, csillogó szemeket láttam.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents