Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-04 / 181. szám

« 4 1913. AUGUSZTUS 4., SZOMBAT EGY ÜZEM - EGY ISKOLA Nem egy évre szól Tapasztalatok a váci járásban Az akció Budapesten kezdő­dött A főváros centenáriumá­nak tiszteletére hirdették meg a pesti üzemek és iskolák az ©gy üzem — egy iskola moz­galmat. Pest megyében a vá­ciak kezdték; a járások közül a váci. Talán nem egészen vé­letlenül. Az iskolák és az üze­mek együttműködésének olyan szép hagyományaival talál­kozhatunk itt, hogy a kezdés szinte jelkép értékű: elisme­rést fejez ki váci tradíciók iránt. A hiány 7 millió Nem akármilyen eredmé­nyekről van szó. Mielőtt pél­dául maga az egy üzem — egy iskola mozgalom kezdődött volna, 1971 decemberében, a váci járási pártbizottság kez­deményezésére nagyfontossá­gú akciót szerveztek az üze­mekben. A járási tanács mű­velődésügyi osztályán már ko­rábban kimutatták, hogy a já­rás 45 iskolájának taneszköz­ellátottsága nagyon hiányos. A pótláshoz 7 millió forintra lenne szükség. A járási párt- bizottság és a tanács az üze­mekhez fordult. Az üzemek segítettek. Az akció nyomán a járás is­kolái 500 szemléltetőeszköz­gyűjteményt kaptak. Minden csomag 20 olyan kisebb-na- gyobb tárgyat tartalmazott — köztük például ampermérőt —, amelyet kitűnően lehetett használni a természettudomá­nyos tárgyak oktatásához. Az akció eredményeképpen a já­rás iskolái 600 ezer forint ér­tékű szemléltető eszközzel gyarapodtak. Kölcsönös előnyök Ilyen előzmények után, te­hát jó talajon kezdődött a vá­ci járásban az egy üzem — egy iskola mozgalom. Az ak­ciót községenként szervezték, az üzemek és az iskolák kép­viselői a helyszínen találkoz­tak először. Azután megszület­tek az együttműködési szerző­dések is. Mint mindenütt, a váci járásban is arra töre­kedtek, hogy e megállapodá­sok végrehajtása kölcsönös előnyökkel járjon, hogy az is­kolák és az üzemek számára egyaránt gyümölcsöző legyen. Az iskolák például vállalták, hogy a vállalatok, termelőszö­vetkezetek ünnepségein mű­sorokkal működnek közre, s tanulóik pályaválasztását úgy irányítják, hogy segítséget nyújtsanak a helyi üzemek munkaerőgondjainak megol­dásához, vagy legalább csök­kentéséhez. Az első eredmények Most, a mozgalom első esz­tendeje után elkészült össze­sítés szerint a szerződések megvalósultak. Az üzemek ez alatt az egy év alatt kereken félmillió forint értékű támo­gatást nyújtottak az iskolák­nak. Ez természetesen sokféle tételből és munkából tevődött össze. Abból a 12 ezer forin­tos filmvetítő gépből például, amelyet a sződi termelőszövet­kezet vett az iskolának, vagy abból a munkából, amit az üzemek a nyári szünetben ta­valy és az idén is elvégeztek az iskolákban: meszelés, ta­tarozás, apróbb javítások. Az így megtakarított pénzen az iskolák szemléltető eszközöket vásárolhattak. Több szemléltető eszköz Egyáltalán: a váci járásban — mint talán az eddigiekből kitetszhetett — az egész moz­galom egyik legfontosabb fel­adatának tekintik, hogy az is­kolák taneszköz-ellátottságát javítsák. Nagyon következete­sen dolgoznak ezért. A moz­galommal összefüggésben pél­dául szemléltetőeszköz-készí­tési versenyt hirdettek a pe­dagógusok között. A versenyt a kóspallagi iskola nyerte: Második a kosdi, harmadik a csővári iskola lett. A győzte­sek a szobi, a váchartyáni és a fóti ÁFÉSZ-ektől összesen 30 ezer forint jutalmat kaptak. Ezt a pénzt az iskolák kizáró­lag szemléltető eszközök vá­sárlására fordíthatják. A váci járás második fő tö­rekvése, hogy az üzemek és az iskolák kialakult, jó kapcso­latait folyamatossá tegye. Nem egy esztendős kampányról van szó. Ezt már a kezdet kezde­tén' hangsúlyozták. Nagy szük­ség volt erre. öt-hat üzemben ugyanis az első esztendő után mintha elfeledkeztek volna erről. A járási pártbizottság­nak és a tanácsnak külön munkát kellett fordítania ar­ra, hogy a folyamatosság még­is fennmaradjon. Élet és iskola A járásban egyébként elége­dettek azzal a félmillió forint­tal, amit az üzemek támoga­tása pénzben és munkában je­lentett. Többet jövőre sem kérnek. De azt feltétlenül biz­tosítani szeretnék, hogy ezt a támogatást az iskolák minden évben rendszeresen megkap­ják. A következő esztendőkben új tennivalók inkább az isko­láknak lesznek. A járás azt szeretné, ha a mozgalmat az iskolák arra is felhasználnák, hogy munkájukat életszerűb­bé tegyék, hogy az iskolát kö­zelebb vigyék a nagybetűs Élethez. A mozgalom például nagyon jó alkalmakat biztosít arra, hogy a gyerekek megis­merjék az üzemeket, a mun­kahelyeket. Még arról is szó lehet — természetesen az anyagtól függően —, hogy ta­nítási órákat tartsanak az üze­mekben. Mindebből talán kiviláglik: a váci járásban nemcsak a kezdet sikerült jól. A mozga­lom produktív jövője is biz­tosított. Ökrös László LIJ KÖNYVEK Az Iliász képekben Két nagy — s nemrég oly korán elhunyt — művésznek a klasszikus ókor iránti tisztelgé­sét tarthatjuk kezünkben a Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalatának gondoskodása folytán. Homérosz Iliásza szinte filmszerű pergéssel éled föl Medveczky Jenő 48 grafikájá­ban, amelyekhez az ógörög költő legihletettebb magyar tolmácsolójának, Devecseri Gábornak műfordításában il­leszkednek a megfelelő rész­letek az eposzból. Mindenütt angol és német nyelven is ott az idézett rész: az előbbi Alexander Pope, az utóbbi Friederich Preller d. J. fordí­tásában. Ugyancsak három nyelven olvashatjuk László Gyula tömör bevezető tanul­mányát és Devecseri Gábor meleghangú sorait Medveczky- ről, aki — mint elmondja — több mint egy évtizedig dolgo­zott Homérosz nagy hőskölte­ményének, az Iliásznak ihleté­sére, s minden munkájától eh­hez tért vissza. S talán kicsiny­ség megemlítenünk, de mégis jóleső, hogy megyénk tájai is ihletői voltak, hiszen a nagy­marosi alkotóházban születtek ezek a kis remekek, amelyek mindegyike egymagában is pompás alkotás. miközben mindig egyben jelzik, érezte­tik a folyamatosságot, a hős­költemény következő jelenetét. Megoldásaikban a görög váza­festmények zsongító hangula­tát idézik — mint megjegyzi László Gyula —, de mégis a XX. századi ember szemével alkotott a művész, a kubiz- musban érett képszerkesztés­sel. Öröm kézben tartani ezt a szép kis könyvecskét, s az örömbe csak apró üröm ve­gyül. Miért kellett a magyar kiadású kötet címét így föl­tüntetni: Homeros: Ilias? Ép­pen szegény jó Devecseri Gá­bor volt az, aki egész életében jogosan kardoskodott a görög nevek — görög betűkből latin betűs átírásakor — a magyar kiejtés szerinti leírásért. A cím tehát — még háromnyel­vű kiadás esetén is — így he­lyes: Homérosz: Iliász. L. Van Gogh élete A francia műtörténész, Henri Perruchot neve ko­rántsem ismeretlen a festészet s a művészéletrajzok iránt ér­deklődő magyar olvasók előtt. Nálunk is könyvsiker volt Gauguinről, Cézánne-ról és Manet-ról készült életrajza. Most Van Gogh élete című könyvét jelentette meg a Gon­dolat kiadó. Az előzőkhöz hasonlóan ez a könyv is kitűnő, tudományos alaposságú ismeretterjesztő munka. Erénye egyfelől a hite­lesség, másfelől a megjelenítő, elbeszélő előadásmód, amely regényszerűen olvasmányossá teszi a könyvet. Mégsem tarto­zik az életrajzi regényeknek abba a típusába, amelyekben az ismert események hézagait az írói képzelet tölti ki cse­lekményekkel. Perruchot-nál a hitelességre épül az elbeszélő előadás — a kettő szerves egységet alkot. Lebilincselő és megrendítő olvasmányt nyújt — mély átéléssel tár elénk egy emberi sorsot. Mindeközben a Van Gogh­Film és Milyen művészet a film? Nem mai, de nem is régi ke­letű kérdés ez — egy idős ma­gával a filmmel. „Attól a pil­lanattól kezdve — írja Alek- szandr Macseret szovjet film­esztéta —, hogy Lumiére vona­ta a peronhoz ért, és a gumi­csőből a vízsugár az ügyetlen kertész arcába csapódott, a né­ző hozzászokott ahhoz, hogy a filmábrázolás alapja a való­ság, mely a filmvásznon meg­jelenik.” S mivel a filmvásznon a va­lóság jelenik meg, korán meg­született az az elmélet, hogy a film naturalista. A rendező a valóság elemeit, jeleneteit fényképezi le, azt adja vissza. Ez igaz, de nem egészen. S nem is azért, mert műterem­ben készült filmek is vannak. Ha a film csak a valóság vala­mely jelenetét adja vissza úgy, ahogy van, ez még nem mű­vészet — ez csak dokumentum a valóságról. A flim alkotója azonban gondolatokat kíván közölni, ezek kifejezésére fény­képezi le a valóság bizonyos elemeit, jeleneteit, a képsoro­kat rendezi, valamilyen sor­rendbe szerkeszti: olyan rend­be, hogy a mondanivalóját szolgálják. Ezek sem új gondolatok már. A forradalom utáni szovjet filmművészet nagy alkotó­egyéniségei, Eizenstein, Ver­tov és mások fölismerték, val­lották már ezt. Egyebek között ezért is maradandók az alko­tásaik. Élet a parkban Végre újr$ nyár van. Harsogó napsütés. Tobzódó színek. Az ég azúrkékjéből a völgy smaragdzöldjéig. A dombtetőről lelátni égészen a méltóságteljesen höm­pölygő vén folyóra. És belátni az ötholdas park apró szurdokjaiba is, .amelyek most nem a megszokott ké­pet mutatják. Itt is, ott is, mint fehér márványszobor, egy-egy fiatal lány áll modellt. Meztelenségükben nincs semmi természetellenes: nemcsak /azért, mert festők, grafikusok ülik körül őket, hangán azért sem, mert itt valahogy beletartoznak a tájba. A papírlapo­kon, vásznakon megsokszorozódnak a lányok, ugyan­azok és mégis mások — nézőpont, stílus és egyéniség kérdése, ki mit lát meg a modellből, ki hogyan látja meg a fekvő, ülő vagy éppen álló aktokat. Zebegény ezekben a napok­ban — már majd egy hónapja — ifjú és már nem egészen ifjú művészektől hangos. Itt laknák a dombtetőre épült, s lépcsőzetesen emelkedő fahá­zakban, ihletőjük pedig a Szőnyi István Emlékmúzeum festői szépségű parkja, csak­úgy, mint az egész falu, lej­tős utcácskáival, őslakóival, és üdülőivel. Mindez másfél évtizede még Szőnyi Istvánt serkentette állandó alkotó­munkára, most pedig nyaran- j ként egy hónapra több mint j kétszáz művész vagy a művé- J szetekkel ismerkedő fiatal al-y kotóműhelye. A park csakúgy : mint az iskola, a könyvtár vagy éppen a kluib. Már ha­todik esztendeje. / Festők J Nagy Lajos, a miskolci MÁV-igazgatóság dolgozója. Az első nyarát tölti. Zetoegény- ben, eddig a tokaji és a keszt­helyi művésztelepekre járt. Zebegény híre azonban már Miskolcra is eljutott. Eljött, s szavából úgy tűnik, ezúttal mindig visszatér. — Festő szerettem volna lenni, Bemáth Aurél profesz- szor szerint tehetségem is volt hozzá. Nehéz anyagi körülmé­nyek között éltünk, dolgoz­nom kellett. A festészetről azonban nem mondtam le, megmaradt hobbynak. S hogy Nagy Lajos eseté­ben több a hobbynál, azt már Dániel Koméitól, az emlék- múieurn igazgatójától, s egy­ben a szato'adiskola vezetőjé­től tudom:/ — Nemcsak idehaza, kül­földön is,7 jól ismerik már az ötvenegy éves Nagy Lajos munkásságát. Egy párizsi ki­állításon második díjat és a kultyíszminiszter aranyserlegét nyerte el. Münchenben negye­dik j díj at szerzett. De kiállí­tott már Becsben és Helsinki­ben is... művek hosszú sorának születé­si körülményeivel ismerke­dünk meg — és a számos szí­nes reprodukcióból magukkal, a képekkel is —, közelebb ke­rülünk hozzájuk, megnyílik előttünk sajátosan nyers, in­dulattól fűtött világuk. S ez a legfőbb erény: a könyv utat tör a képek, a képzőművészet befogadásához, megértéséhez. valóság A művészetek fejlődésének megvan a maga sajátos útja. A nagy eredményt nem lehet másolná, a művészi értéket mindig újra ki kell vívni. Egy- egy stílushoz hozzászokik a közönség, egy idő után meg is unja. A filmtől mindig azt várja, hogy részleteiben hite­les, val ászerű legyen, doku­mentatív. Csakhogy ez nem elég. A dokumentálás nem cél, hanem eszköz. A filmen meg­jelenő kutya nemcsak egy ku­tya, hanem bizonyos érzések, gondolatok felkeltője a néző­ben, ezzel a céllal ábrázolja a film alkotója. Egy utca nem­csak az az egy utca, hanem amit látványa ébreszt ben­nünk: kihalt, magányos vagy népes, vidám, alkonyi vagy hajnali s még sokféle környe­zet jele. Macseret a Gondolat kiadó­nál most megjelent Film és valóság című munkájában a filmnek abból a sajátosságából vezeti le esztétikáját, hogy a valóság technikailag megörö­kített látványából építkezik, hogy dokumentál. Ez azonban meghatározza azt is, hogy mi­lyen legyen a színész, mit mu­tasson és mit ne mutasson a vászon, hogyan lehet gondola­tokat ábrázolni a filmen. Mindezt filmek elemzésén át mutatja be a könyvében a szovjet filmesztéta, aki a do- kumentalitást a film lényegi sajátosságának, a dokumenta- lista filmet a jelen s a jövő filmjének tartja. N. P. / Tolnai Györgyné Mizser Ital festőművész „osztályába” ^ár. Dunakesziről érkezett Ze- begénybe. — Öt esztendeje kezdtem el festeni. Már kétszer jelent­keztem a főiskolára, de nem sikerült. Amikor férjhez men­tem, könyvkötő volt a szak­mám, a harmadik esztendeje azonban csak festék. A férjem beszélt rá, aki a Dunakeszi Konzervgyár újítási, előadója, egyben párttitkára, hogy min­den időmet és energiámat a festészetnek szenteljem. Egy­szer talán beteljesül az ál­mom... A mozaik művésze Talán ötven méternyire a festők szabadtéri alkotóműhe­lyétől, jókora faház tűnik elő a jókora fák közül. Ez a mo­zaikosok főhadiszállása. Fiúk, lányok guggolnak a ház előtt, mellettük csillogó, színes kövek. Nem is hinné az ember, mennyi szépség szület­het ezekből a szabálytalan alakú kavicsokból, ha értő ke­zek válogatják, s rakják egy­más mellé azokat. Barna kordfarmer, szőke haj, két kis macskafarokba kunkorítva. Ez Horváth Edina, a mozaikosok üdvöskéje. Az iskola talán legboldogabb résztvevői közé tartozik. — A napokban kaptam az értesítést: az ősztől megkezd­hetem építészmérnöki tanul­mányaimat. Másodszori neki­futásra sikerült. S ebben na­gyon sokat segítettek a Ze- bagényben eltöltött hetek. Már a harmadik nyarat töl­töm itt... Tűzzománc A szabadiskola legifjabb tanszaka. Tavaly indult elő­ször, de csak az iskolazárásra készült el az égetőkemence, így hát az idei nyár volt tu­lajdonképpen az első teljes munkaalkalom. Magó Erzsébet még kezdő, pedig már a harmadik nyarát tölti Zebegényban. — Az első esztendőben a grafikával ismerkedtem, ta­valy a festészettel, az idén vi­szont a tűzzománcszakra je­lentkeztem. Számomra a mű­vészet elsősorban hobby: most vettek fel a Kertészeti Egye­tem kert- és parképítő szaká­ra... Csucsi viszont, pontosabban Huszanyik Éva ötvösnek ké­szül s jelenleg a Kőbányai Zo­máncipari Művek dolgozója. Így ő már profinak számít a többi hallgató között: csodála­tosan szép faliképek kerülnek ki a keze alól. Feltett szándé­ka, hogy előbb-utóbb bejut az Iparművészeti Főiskolára, ezért is tölti már a negyedik nyarát itt, Zebegényben ... És a többiek... És sorolhatnám még hosz- szan, mi minden születik itt Zebegényben ezen a nyáron. Kőszobrok és kisplasztikák plakátok, sokszorosított grafi­kák és csodálatosan szép ke­rámiatárgyak. A zebegényi szabadiskolá­nak ma már nemcsak az or­szágban, a határokon túl is hí- re-neve van. Az a kétszáz sze­rencsés, aki egy nyáron meg­fordulhat itt, mindig boldogan érkezik ide. Boldogan, mert tudják, hogy évente legalább hatvan-hetven jelentkező min­dig lemarad — helyhiány miatt. Többször elmondtuk már, de újra és újra csak ismételni kell: a művészek és művészet­rajongók felfedezték Szőnyi István zebegényi házát és pompázó szépségű parkját, amelyben ma is ott áll a régi helyén szürkén és megfakulva a híres Kerti pad, amelynek eső áztatta, napszítta, megrok­kant támlájára az idő rávéste már a tovatűnt éveket, de amely mégis újnak, erősnek, elpusztíthatatlannak tűnik a róla készített Szőnyi-mestermű után. Méltóbb háttere aligha lehetne ennek a nagyszerű művésziskolának. Prukner Pál A ráckevei Tahsin-rejtély A lexikonból hiányzik, a szakirodalomban ismeretlen Tahsin bej török festő, pedig 1920—26 között Ráckevén élt. Ide Lőrinczy István tanácsára ment Kispestről, s annyira megtetszett „a vizes táj”, hogy jó ideig ott marasztalta. Aztán amilyen titokzatosan érkezett, ugyanolyan rejtélyesen távo­zott. Mit tudunk róla? Csupán annyit, hogy a tahsin szó ma­gyarul dicséretest jelent, a bej pedig török méltóság. Rácke­vei környezete számon tartot­ta, hogy tartalékos őrnagyként részt vett az első világhábo­rúban, ahonnan súlyos tüdő­baja miatt a Tátrába került. A gyógykezelés során ismer­kedett meg egy nálánál jóval fiatalabb osztrák nővel, felesé­gül vette; a fiukat Dzsaizmi- nak hívták. Mindhárman a ráckevei Fábry-házban lak­tak. Tahsin bejáratos volt Németh Sándor gyógyszerész­hez, aki Nagybányán több évig volt festőjelölt, s több képet is festett a ráckevei Duna-part- ról. Tahsin a környezetét és emlékképeit festette. A Fábry- Mohalek ház ma is ugyanúgy rogyadozik, mint az ő alkotá­sán, csak az akácfa nőtt meg azóta s az unoka, Fábry Zsu­zsanna, aki szintén fest szabad idejében. A ráckevei tárgyú festmé­nyek ifj. Németh Sándor gyűj­teményében találhatók, aki gyermekkori élményei között tartja számon találkozásait Tahsinnal. Ezeken az akvarel­leken az Angyali-sziget zöld lombjait örökíti meg könnyed érzékenységgel, ceruzarajzán bricskát ábrázol kis gyerekkel. Különben is ez a két dolog érdekelte; panoráma és intimi­tás, akár a látott ráckevei va­lóságot, akár a török táj em­lékképeit festette. A török bazárok, mecsetek, hajókat ringató, tördelő viha­ros tengeri tájak világa Mun­kácsy Gyula pesti kollekció­jának ékessége. A felhőzetben a hullámok vad erejét ismét­li, fokozza, enyhíti, az egész felület kék, zöld örvénylés, fehér vízhabokkal. Egyik leg­szebb képét 1923-ban datálta. E kompozíció hátteréből me­cset és minaret látszik a rejtő lombozatban, az előtér bazár­soránál szimmetrikus rendben 2—2—3-as tagolással fátyolo­zott nők és férfiak sétálnak tipikusan balkonos török ház irányába, a kockaköveket li­la reflexek világítják. Munkácsy Gyula emlékezete szerint másik két szép képén az esti Boszporuszt jelenítet­te ázsiai és európai oldalról. E két kép azonban elégett. Tahsin több száz képet adott el Solymosy képkereskedőnek Budapesten. E művek ma is fővárosi magángyűjtemények­ben rejtőznek. Ezért ezúton kérjük olva­sóinkat, hogy ha tudnak Tah- sin-képekről, írják meg szer­kesztőségünknek. Kulturális szolgálatot tennének vele to­vábbi felfedezéséhez. Losonci Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents