Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-30 / 202. szám
* / mamma ~Ä PESTMEG-Y DÄSA XVII. ÉVFOLYAM, 202. SZÁM 1973. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK Ütemterv szerint Vezetőségválasztó taggyűlésekre készülnek a munkahelyi KISZ-szervezetek Novemberben városi kiildöltértekezlet Ez év őszén tartják meg országszerte a kétévenkénti vezetőségválasztásokat a munkahelyi KISZ-szervezetekben. A kommunista fiatalok szövetségének városi bizottsága intézkedési tervet készített, melyben megjelölte a választások során adódó legfontosabb tennivalókat. így például a végrehajtó bizottság feladatait. Szeptember 15-től 25 munkahely 43 alapszervezetében választanak új vezetőséget. A KISZ városi bizottságának tagjai sorra járják az üzemeket, gyárakat, az ipari és mezőgazdasági szövetkezeteket, hogy a helyi gazdasági vezetők és a pártszervezetek vezetőinek véleményét meghallgassák a választásokkal kapcsolatban. Még vidáman harsog a zeneszó, a fürdőzők zsivaja hallatszik, de egyre korábban hangzik el délutánonként a közlés: — Záróra! Megkérdeztük Bodó Gábortól, a fürdő vezetőjétől, hogyan vélekedik az idei strand- szezonról ? — Sokkal sikeresebb mint az előzők. Bevételi vünket, a 200 ezer forintot, máris teljesítettük. Gyakran volt csúcsforgalom, vagyis 2100-as létszám:, ennyi embernek tudunk maximálisan helyet biztosítani. Több lett a felnőtt vendégünk, kialakult a nyugdíjasok, a meleg vízben gyógyulást keresők törzsiközönsége. Örömmel tapasztaljuk, hogy a gyógyulásra várók, köztük az SZTK-jeggyel rendelkezők is, régebbi za- vartságukat legyőzve, naponta járnak. — Melyik volt az év legviszontagságosabb napja? — Augusztus 19-e, vasárnap. Csúcsforgalom, a nagy hőség elérte a maximumot, a közönség a szokásosnál is jobb kedvűén élvezte a strand nyújtotta örömöket. Háromszor kellett riasztanunk a mentőket, fejsérülés, vállficam miatt, és egy babát váró fiatalasszonyt is innen vittek a kórházba. — A strand területén levő virágágyak szépen gondozottak. A gyepet állandóan vágják. Kit dicsérhetünk érte? — A vezetőség megértő intézkedése révén kaptunk egy embert, aki a teljes szezonban ezt a munkát látta el. A hazai bélyeggyűjtők népes táborában nem mindenki száz- százalékos szakember. Gyakori, hogy a filatelistának kételyei támadnak egyes bélyegek valódisága, épsége felől, s olyankor jól jön a szakmai tanács. A szakértői vélemény különösen egy-egy értékes, klasz- szikus bélyeg eladása, vétele alkalmával tesz jó szolgálatot. Erre a célra szervezte a MABEOSZ a bélyegvizsgáló állomást, amely több szakérA választások során szem előtt tartják a párt X. és a KISZ VIII. kongresszusának irányelveit, kitűzött céljait, valamint a Központi Bizottság tavaly novemberi határozatainak végrehajtásából adódó feladatokat. Igen fontos, hogy olyan fiatalok kerüljenek a vezetőségekbe, akikben a tagság bízik és példás munkavégzésük elismerést érdemel. Mindez egyik feltétele annak, hogy a vezetés színvonala javuljon, hogy az alapszervezetekben mind általánosabbá váljék a kollektív munka, és hogy még tovább növekedjék a KISZ politikai hatása. Törekedni kell arra is, hogy a ve— Higiéniai kifogás? — Egészségügyi ellenőrzés többször is volt a nyáron, de mindent rendben talált. Végignéztünk a jólismert területen. Ragyogóan tiszta minden. A medence vize is. — És még sincsen minden rendben — folytatta a vezető. — Nem illenek a képbe a strand büféje előtt iddogáló, utcáról betévedt vendégek. Zavarják az összhangot és nemegyszer a nyugodt strandolást is. Kiszolgálásuk ellenkezik a fürdő szabályrendeletével. — Hiába állítok kapuőrt. Csak hatósági közeg szavára hallgatnának azok, akik, szinte elsodorva a kapuban szolgálatot teljesítő beosztottakat, naponta ide jönnek iszogatni. Talán megszűnne e szabályellenes állapot, ha a vendéglátóipar és a városgazdálkodási vállalat illetékesei lehetővé tennék az utca felőli kiszolgálást is, amit egyébként többször megígértek. Gombák alá asztalokat, székeket lehetne kitenni. — Látjuk, dolgoznak a gőzfürdőben. Mit? — Hozzáfogtunk a tatarozáshoz, meszeléshez, hogy a szeptember 15-i nyitásig készen legyünk. Akkor kezdjük meg ugyanis a heti ötnapos üzemeltetést. keddtől — szombatig. A fodrászatunk is szeptember 15-én költözik vissza téli szállására. Mindettől függetlenül a strand, az eddigi tervek szerint, szeptember 30-án zárja be kapuját. Bíró Ilona tővel működik. Az állomás havonta kétszer tart fogadóórát a szövetség helyiségében. A szakértők elsősorban a magyar vonatkozású bélyegek vizsgálatát vállalják, mérsékelt díj ellenében. A vizsgálat eredményéről a bélyeg tulajdonosa a nemzetközileg használatos tanúsítványon írásban kap véleményt, s a kérdéses bélyeget — ugyancsak a nemzetközi szabályoknak megfelelően — jelzésekkel látják eL zetőség összetétele tükrözze a munkahely dolgozóinak összetételét. Az alapszervezetek szeptember 15-ig kidolgozzák a választások menetét, ütemtervet készítenek, melyhez nagy segítséget nyújtanak a helyi párt- szervezetek is. Hagy az alapszervezetekben hány tagú vezetőséget jelölnek, az attól függ, hány tagból áll az alapszervezet. A legfontosabb feladatok ellátására szervezőtitkárt, gazdasági, sport- és honvédelmi, valamint kultúrfelelősöket választanak. A választásokat követően, novemberben az egyes alap- szervezetek képviselői részt vesznek a városi küldöttértekezleten, melyen a KISZ városi bizottságának tagjait választják meg. Az értekezletnek két fontos napirendi pontja lesz. Beszámoló hangzik el a KISZ VIII. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásáról, valamint az előző szavazások óta végzett munkáról, azután megválasztják az ifjúsági szervezet városi bizottságának tagjait, a kilenctagú végrehajtó bizottságot, valamint az öttagú pénzügyi ellenőrző bizottságot. A vezetőségvádasztások a KISZ jelentős eseményei. A fiatalok akkor szavaznak bizalmat társaiknak, akik újabb két éven át irányítják a mozgalmi munkát. Nem mindegy, hogy kik kapnak felelős megbízatásokat, ezért fontos a tagság őszinte véleménye, aktív közreműködése. Khim Antal TJgy tartják, gyakran nem is alaptalanul, hogy a szakszervezeti bizalmi, ha mást nem is csinál, a tagdíjat minden esetben beszedi. S ha valaki, aki efféle kajánkodás után netán maga is megpróbálkozik a bizalmi tisztségét — nemcsak betölteni! — választói kívánsága szerint ellátni, gyorsan rájön, hogy mint min-* dig, ezúttal is könnyebb kritizálni. Ne kerteljünk: a bizalmi jogköre egyelőre csak papíron fest olyan biztatónaík és megnyugtatónak, a valóság többnyire egészen más. S rendszerint nemcsak a bizalmiak hibájából. Sokan közülük — különösen, akik viszonylag rövid ideje töltik be ezt a tisztséget — azt sem tudják pontosan, milyen jogaik, lehetőségeik lennének. Hallottam egy — a demokratizmus iskolapéldájaként emlegetett — esetet, amikor a bizalmi a műhelyértekezleten, a nyilvánosság előtt vonta kérdőre a művezetőjét, hogy miért nem vette tekintetbe a bér- j emelésekkel kapcsolatos javaslatát. „Ez igen! Ez a jó bizalmi!" — mondogatták elismeréssel a gyár szakszervezeti bizottságán, mintha nem tudnák: a bizalmiak egyik joga egyebek között, hogy az adott munkahely termelési, bérezési problémáival, munkakörülményeivel, légkörével összefüggő témákról felvilágosítást kérjen és kapjon a művezetőtől. Csakhogy a bizalmi többnyire beosztott is, csoda-e, ha az ilyen beszámoltatásra még ritkán kerül sor. S ezen a ponton ismét megérne némi elmélkedést az „üzemi demokrácia” című témakör. SIKERES STRANDSZEZON Tatarozzák, meszelik a gőzfürdőt \ AMI ZAVARJA AZ ÖSSZHANGOT volt, terFogadóóra: havonta kétszer Bélyegvizsgáló állomás írásban ad szakértői véleményt „Tessék mosolyogni!” A fényképész Türelem, pszichológia, pedagógia Elsősegélynyújtó tanfolyamokat szerveznek Októberben a város valamennyi jelentős üzemében elsősegélynyújtó tanfolyamot szervez a városi Vöröskereszt: a hallgatók elsajátítják az az üzemi, utcai és háztartási balesetek bekövetkezésekor szükséges teendőket, s a tanfolyam végeztével vizsgát tesznek. A tanfolyam rendezése időszerű, mert szervezett formában régen tartottak hasonlót, s az akkor tanultak részben elfelejtődtek, részben elavultak. Az üzemek már megszerezték a tankönyveket. Személyi változás A városi pártbizottság ülése, munkája elismerésével, felmentette a KISZ városi bizottsága titkári megbízásából Gótzián Lászlónét, aki a városi pártbizottság pártós tömegszervezeti osztályának munkatársa, nőfelelőse lett. A városi KISZ-bizottság titkári teendőit a KlSZ-yeze- tőségválasztásokig tíulyás Sándor végzi. Tizenöten a konzervgyárból Jutalomút Romániába Október 11-e és 18-a között egyhetes jutalomúton vesz részt a Nagykőrösi Konzervgyárból a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület tizenöt tagja: Romániában Marosvásárhely, Brassó, Bukarest, Fetesti, Konstanza, Nagyszeben, Arad városokat látogatja meg. Mit látunk ma a moziban? Dr. Syn kettős élete. Romantikus, színes angol—amerikai film. Kísérőműsor: Cseles csellós. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÜTI ISKOLÁBAN Fuss. hogy utolérjenek. Magyar film. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadás kezdete: este fél 8-kor. T7 annak, akik szóvá teszik: ' a műhelybizottságok minden ülésük után bizalmiértekezletet tartanak, ami fontos fóruma a kétoldalú tájékozódásnak. De — mondják nem titkolt. szemrehányással — a bizalmiak, ritka kivételtől eltekintve, viszolyognak attól, hogy ugyanilyen rendszerességgel csoportértekezleteket tartsanak, melyeken beszámolnának a műhely vagy az osztály dolgozóinak a szűkebb munkahely ügyes-bajos dolgairól. Alighanem az értekezletektől viszolygó bizalminak van igaza, aki tapasztalatból tudja, hogy emberi problémák a legritkább esetben oldódnak csak meg hangzatos pontokkal agyonzsúfolt értekezleteken. Baj van azon a munkahelyen, ahol a bizalmi értékmérője csupán az, hogy a „tárgyi időszakban” hány értekezleten jelent meg, és hányat tartott. Könnyen meglehet, hogy az efféle gondolkodásmód neveli ki a passzív, a cselekvéstől viszolygó, csak adminisztrál- gató és bélyeget osztó bizalmigárdát, amelynek tagjai nem vagy ritkán szólnak a munkahely dolgaiba, nem húzzák keresztül a vezető hibás elképzeléseit, nem okvetetlenked- nek a mégoly nyilvánvalóan helytelen döntések, intézkedések körül egyszóval — ahogy mondani szokták — nem sok vizet zavarnak. A városgazdálkodási vállalat fényképész-szaküzlete előtt állok. Nézem a kirakatokat, melyekben esküvői és portréképek mosolyognak az üveg mögött. Kőrösön a fényképész iszak- ma egyik legjobbjának tartják Székely Ferencnét, az üzlet vezetőjét. Amikor meglesem munka közben, éppen egy szőke hajú kislányt ültet a székbe, hosszasan igazgatja a gyermek fejtartását. Aztán egy halk csettenés, és kész a felvétel. — A portréfelvételeknél milliméterről milliméterre kell beállítanom a fejet. A fényképezés is művészet, s igen nehéz elérnem, hogy tessen a kép a tulajdonosának. Üjabb vendég érkezik, s kezdődik minden elölről. — Feljebb egy kicsit a fejet — szól a mereven ülő fiatalemberre —, nedvesítse meg az ajkát, nem pislog, mosolyogjon ... Ügy, már kész is. Míg pihen egy kicsit, megkérdezem : — Hogyan lett fényképész? — A férjem szakmája VŐlt' halála után én folytatom mesterségét özvegyi jogon. Azóta nagyon megszerettem a fotózást, s ma már inkább hivaSzigethalom—Nk. Kinizsi 2:0' Kinizsi: Vilcsák II — Suba, Juhász, Kecskés I, Marton, Bari, Baranyi, Kalmár, Kovács Z., Kovács L., Szabó. Csere, a szünetben Kovács Z. helyett Rákosi, a 70. percben Szabó helyett Sortilyai. Évekkel ezelőtt kiesett a megyei osztályból a nagyon rossz pályával és igen sportszerűtlenül viselkedő tököli csapat. A vasárnapi mérkő- •zés arra enged következtetni, hogy a most feljutott szigethalmi gárda mind a rossz pálya, mind a kíméletlen játék révén Tököl örökébe lépett. ! 0:0-ás első félidő után, a 65. percben, szögletrúgás után, védelmi hibából a hazaiak megszerezték a vezetést. A túl keményen játszó hazaiakkal szemben a körösi támadósor bátortalanul játszott. A mérkőzés befejezése előtt, a II-es pontnál Juhász kezére esett a labda: vétlen ke- zezés. A játékvezető j feldobVannak más, ellenkező előjelű példák is, s azok mintha, örvendetesen szaporodnának a legutóbbi választások óta. Sok fiatal került a bizalmitestületbe, akik máris észrevehető 'új stílust vittek az eddigi munkába. Vitatkoznak, ha kell, és adott esetben nem tartják tiszteletben a hosszú évek óta kialakult, meg csontosodott szokásjogot, miszerint a bizalmi tisztség merő formalitás, amit nem kell túlságosan komolyan venni. A másik jól észrevehető motívum: sok helyen azok vállalták el a bizalmi tisztséget, akik egyébként is — jó értelemben vett — hangadói, szociológiai szóhasználattal élve, véleményvezérei munkahelyüknek. Képzett, tapasztalt, gyakorlott szakemberek, akiknek tekintélyük van, s akiket nem lehet kézlegyintéssel elintézni. Számolni kell velük, adni kell a véleményükre, szakmai és emberi kérdésekben egyaránt. A/f indez nem jelenti azt, 1 hogy a korábbiakhoz képest gyökeres fordulat következett be. De egyre gyakoribb az olyan szakszervezeti bizalmi, aki komolyan veszi megbízatását, aki nemcsak formálisan, hanem a szó valódi értelmében bizalmi embere akar lenni munkatársainak, akik érdekeik képviseletére, véleményük tolmácsolására őt megválasztották. Vértes Csaba tásnak érzem. Persze, nem egyedül végzem a műtermi munkát. Nagyon örülök, hogy olyan ügyes kislány került hozzám, mint Bakó Mártika. Már tizenkilenc. éve dolgozom a műteremben, s úgy hiszem, ha újra szakmát kellene választanom, csak fényképész lennék. Pedig nem könnyű munka. A szakmai hozzáértésen kívül szükség van itt nagy türelemre, no, meg egy kis pszichológiára, pedagógiára is. — Mindig elégedettek a megrendelők? — Sokszor jöttek már visz- sza képekkel, • hogy nem tetszik, készítsek másikat. Előfordult, hogy a vőlegény által megrendelt esküvői képekért senki sem jelentkezett. — A filmretus, a labor, a képretus sok mindent kijavíthat, de mindent, sajnos, nem. A fényképésznek nagyon ügyesen kell dolgoznia. Az esküvői, érettségi vagy személyi- igazolvány-képnek, bizony, jónak kell lennie. A születésnap is nagy esemény, főleg gyermekkorban. A csöppség a tortának örül, a papa, mafna pedig a gyerek megörökített bájosságának, eredetiségének, szépségének, amely egy életre emlék marad. Miklay Jenő ta a labdát, de mielőtt az földet ért volna, Juhász elrúgta, és ütközött a hazai csatárral. Szórádi újabb feldobás helyett II-est ítélt, és Juhászt kiállította: így lett 2:0. Reálisan nézve, a két csapat között egygólos különbség volt. Vilcsák II jól védett, a védelemben Juhász, Marton és Baranyi játszott jól. A csatársor igen gyengén szerepelt. Kovács L. megsérült. Szigethalom ifi—Nk. Kinizsi ifi 3:0 (1:0) Kinizsi ifi: Erdélyi — Tóth J., Labancz, Bélteki (Fercsi), Kaszap, Dobozi, Szabó (Leskő), Szalai, Mohácsi, Fekete, Tóth I. Az ifikre is ugyanaz vonatkozik, ami az első csapatra: gyengébbnek bizonyultak a túlkemény ép erősebb fizikumú ellenféllel. Cegléd—Monor összevont járási bajnokság Nk. Kinizsi II—Nyíregyháza 4:1 (1:1) Kinizsi II: Tóth A. — Papp, Nagy, Tóth L. (Katona) Dávid, Szécsény (Kurgyis), Lengyel, Bús, Podmaniczki, Sar- kadi, Karsai. Igen ötletesen játszott a tartalékcsapat, és jó színvonalú mérkőzésen, biztosan nyert, örömmel üdvözöljük a két járás összevonását, mert így biztosítva lesz az utánpótlás állandó foglalkoztatása. Csütörtöki műsor Atlétika Nyíregyháza: Magyarország—Románia női ifjúsági válogatott viadal (Hanny Judit). Kézilabda Martfű: Tisza Cipő (NB II)—Nk. Kinizsi barátságos férfimérkőzés. Labdarúgás Városi strandfürdő: 16 órától: városi lábteniszverseny, páros. Cegléd: C. Vasutas ifi—Nk. Kinizsi ifi barátságos mérkőzés. s. z. Jegyzet VITATKOZIK A BIZALMI SPORT Labdarúgás — bátortalanul