Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-28 / 200. szám

6 “‘kMhlIflp 1973. AUGUSZTUS 28., KEDD Ka la uzkerü lóben Tízezer bliccelő a megyéből Olajkályhák, Ozon elszívók Koppány György felvétele Közös bemutatót rendezett a Mechanikai Művek és a Vas­es Edényholt Vállalat a válla­lat Tolbuchin körúti áruházá­ban. Itt 16 különböző olajkály- hával és egyéb termékkel is­merkedhetnek meg a látoga­tók, a Minikalortól kezdve a 7500 kalóriás, minden igényt kielégítő olajkályháig. A kiál­lításon és vásáron bemutatják az Ózon típusú konyhai szag­elszívó berendezést is, amely­ből az idén már több ezer. da­rab kerül belföldi forgalomba. Ezt a gyártmányt NSZK-licenc alapján készítik, és külföldre 13 ezer darabot szállítanak. Ebben az évben a Mechanikai Művek 200 ezer darab, külön­böző típusú olajkályhát állít elő, és ugyancsak gyártják a vízmelegítő berendezéseket. Aszód. A vonat kerekei még egyet sikítanak a szo­rító fékpofák között — a sze­relvény megáll. Karszalagos vasutas száll a kocsiba, a fi­gyelmesebbek észreveszik, hogy nem egyedül érkezett, 8—10 társával egy időben tar­tanak jegyellenőrzést. Az uta­sok többsége nyugodtan ül a helyén. Egy keszeg férfi vi­szont izeg-mozog, látszik, hogy ideges. Nem véletlenül, az ellenőrnek nem tud jegyet mutatni. Száz utas közül egy Ilyen csoportos jegyellenőr­zések és reprezentatív fel­mérések alapján a MÁV Bu­dapesti Igazgatóságának sze­mélydíjszabási csoportja meg­állapította, hogy 100 utas kö­zül legalább egy jegy nélkül szeretne célba érni. A blicce­lések csak a Budapesti Vas­úti gazgatóság bevételét évi 10—15 millió forinttal kurtít­ják meg. A bliccelésről Ádám János­sal, a Budapesti Vasútigazga- tóság vezetőjével beszélge­tünk. — Kiket csípnek el az el­lenőrök? — Általában nemtől, kor­tól és foglalkozástól függet­len az, hogy ki próbálja el­kerülni a kalauzt Mégis azt mondhatjuk, hogy elsősorban a rendszeresen bejárók közt találkozunk jegy nélkül uta­zókkal. Pest megyében — becslések szerint — körülbe­lül 200 ezer egész vagy fél hónapra való vasútbérlet fogy eL Egy pénzügyminiszté­riumi rendelet előírja ugyan a vállalatoknak, hogy akár központilag, akár a dolgo­zók maguk vásárolják meg a jegyet, a lejárt bérletet sze­mélyazonosság igazolásával le kell adni, sok vállalat nem tartja ezt be.* — Melyek a leggyakoribb manipulációk? — A jegycsalás leggyako­ribb módja, amikor más je­gyét használják. Ez általában családon felül szokott előfor­dulni, ha az egyik családtag beteg vagy szabadságon van. Egyesei? megkísérlik eltüntet­ni az idegen személyiigazol- vány-számot, amely nem mindig sikerül. A tápiószelei T. Júlia például hiába pró­bálta kiradírozni a zöld go- lyóstollal beírt személyiigazol- vány-számot. Ugyancsak Tá- piószeléről K. Ernő nem is próbálkozott eltüntetni a tin­taceruzával beírt számot, gondolván: a kalauznak úgy sincs ideje igazloványt kér­ni. De vannak ravaszabb blic­celők is, akik fél hónapra szóló bérletükön olvashatat­lanná teszik a dátumot és egész hónapban használják a jegyet. Táblás megállók — Melyik vonalon a leg­több a bliccelő? — Elsősorban a hegyeshal­„Leltározták” a hazai gyü- mölcsfaállományt, felmérték hogy mekkora a termőterület, és értékelték a különféle ter­mesztési módszerek fejlődé­sét, az általános mezőgazd asá - gi összeírás keretében. A felméréseknél megállapí­tották, hogy a nagyüzemi tele­pítésekkel egyidőben, a termelők erőteljes üte­mű koncentrációt hajtot­tak végre. mi, a dabasi, a váci és a nagykátai vonalakon. — Miért éppen ezeken? — A bérletesek mellett az esetenként jegyet váltóknak is van lehetőségük a blicce­lésre. Ugyanis vannak olyan, úgynevezett táblás megálló­helyek, ahol nincs pénztár, s a jegy nélkül felszállók arra hivatkoznak, hogy például Szob-alsón, vagy Vác-alsóvá- rosnál vagy Gödöllő-álLami telepen szálltak fel. A ka­lauz kénytelen ezt elfogadni. — Pest megyében évente körülbelül hányán takarítják meg a jegy árát? — Számításaink szerint csak­nem tízezren. — És a büntetés? — Hamisított jegyek eseté­ben az utas köteles megtérí­teni^ a menetjegy vagy a bér­let árát, ezenkívül 200 forint bírságot fizet. Ha bebizonyo­sodik, hogy három hónapra visszamenőleg többször is előfordult visszaélés, akkor ennek kétszeresé t-háromszo- rosát fizetik. Czübor Valéria Érmek során új telepítésekre került sor, miközben sokfelé k'vágták az egyedül álló, le­romlott öreg gyümölcsifákat, és eltávolították a szőlőkből az ott levő többnyire alma-, szil­va- és gesztenyefákat. A terü­letiösszevonás és a selejtezés következtében ugyan 1959-hez képest 8 millióval csökkent a gyümölcsfaállomáiny, de a meglevő 80 millió gyümölcsfa állományéinak összetétele, ter­mőképessége jelentősen, javult, s így a szerkezeti változás elő­nyös a fogyasztók szem­pontjából. A gyümölcstermelés kon­centrációja során a nagyüzemi gazdaságok új telepítéseket hajtottak végre, a már régeb­ben is gyümölcstermesztéssel foglalkozó nagyüzemi terme­lők pedig korszerűsítették az állományt. A felmérés során kiderült, hogy bár javult a fajtaösszeté­tel, és a területi koncentráció is megvalósulóban van, a ter­melők nem fordítottak elég gondot a gyümölcsösök maxi­mális kihasználására. Ezt bi­zonyítja, hogy az elültetett fa­állomány jelentős része „hiányzik”, egyszerűen azért, mert a különböző okok miatt elpusztult fákat .nem pótoltak újaikkal, s így meglehetősen fog­híjasok az ültetvények. A kajsziibarackosokban pél­dául a faállomány több mint 20 százaléka hiányzik, ami nemcsak a hozamokat csök­kenti. hanem a gyümölcster­melés egységnyi területre jutó költségeit is növeli. Vácrátóti változások Vácrátóton, a botanikus kert­ben mindig találni újat, de a fejlődés különösen akkor szembetűnő, ha valaki hosszabb idő után tesz újabb ‘ látogatást. Egy év alatt pél­dául a következő változások láthatók. A bejáratnál pihenőt létesítettek asztalokkal, padok­kal. Oszlopos kézmosócsapok, törülközők, külön ivóvízcsapok állnak a látogatók rendelkezé­sére. A váchartyáni ÁFÉSZ íz­léses büfét létesített. A park­ban frissen mázolt padok és iránytáblák, a mesterséges víz­esés, szökőkút és természete­sen a különleges növényzet együttes látványa feledhetet­len. Sok látogató most nyár vége felé bizonyára ezért ha­tároz úgy, hogy ősszel ismét eljön gyönyörködni az arboré­tum szépségeiben. Cs. J. Dolgozók! Olcsón, Mindent megkapnak Itt, Nálunk, a dO minő Áruházban Budapest XX., Soroksár, Hősök tere. Telefon: 474—378, 477—115. Osztályaink MŰSZAKI ARUK: motorkerékpárok, oldalkocsik, NDK-gyártmányú automata éa lengyel gyártmányú varrógépek, televíziókészülékek, rádiók, magnetofonok, fotócikkek, hanglemezek, olajkályhák és egyéb háztartási cikkek nagy választékban. Dl VATARU-LAKÁSTEXTIL: szövetek, selymek, pamutáruk, szőnyegek, padlókárpitok, függönyök, női és férfi divatáruk, kötöttáruk. BOTOROSZTALY: hazai gyártmányú és importált kombinált szobák, konyhagarnitúrák, gyermekbútorok, kiegészítő lakásberendezési tárgyak. OTP-ügyintézés a helyszínen, Boyszolgálat. CIPOOSZTALY: női, férfi- és gyermekcipők. Nyitvatartós: hétköznap 10-től 18 óráig. szombaton 9-től 15 óráig. „Leltározták" a hazai gyümölcsfaállományt APRÓHIRDETÉSEK ALLAS Felveszünk: 1. laka­tos szakmunkást ed­zői (korkedvezményes munkakörbe), 2. por­tást, valamint 3. női dolgozókat, Jó kere­seti lehetőséget biz­tosító termelői mun­ka mellett. Automata csavargyártó gépek kezelésének betaní­tására. Jelentkezés: Csavaripari Vállalat 3. sz. Gyára Bp. III., Szentendrei út 205. Üzemgazdasági cso­port __________________ A szobi ÁFÉSZ pá­lyázatot hirdet a Let- kési 9. sz. ital-, Szo- kolyai 144. sz. biszt­ró, a Királyréti közös­kezelésű ital-élelmi­szerbolt szabadkasszás egységek, valamint a 38. sz. szoros elszá­molású vegyesbolt vezetésére. Részletes pályázati feltételek megtekinthetők Szob, Köztársaság tér 2. Villanyszerelő- ipari Vállalat építőipari részlege budapesti és vidéki munkákra felvesz kőműveseket és segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, minden héten szabad szombat. Különélés! pótlék. Kedvezményes utazás és étkezés. Természetbeni szállás vagy szállásköltség. Jelentkezés: Budapest yiL* Síp utca 23. Beruházási Osztály „DM ép. L em. 3. szoba. 16 évet betöltött lá- nyokat szövő tanuló­nak felvesz a PTM Angyalföldi Szövő­gyár. A betanulási idő 8, ül. 12 hét, ezen idő alatt kb. a havi fizetés 1200 Ft, és napi egy Ft-ért biztosítunk ebédet. Későbbiek folyamán jó kereseti lehetőség, a teljesítménytől füg­gően, 2500 Ft-tól. La­kást minimális térí­tés mellett adunk. Je­lentkezés Írásban a gyár munkaerőgaz* dálkodásán. 1138 Bp. Szekszárdi u. 19 — 25. Útjavításhoz algyői munkahellyel a Pest megyei Tőzegtermelő Vállalat vontatóveze­tőt és segédmunkáso­kat vesz fel. Jelent­kezés: a vállalat Iro­dájában Cegléd, Batthyány u. 2. sz. A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépéssel: lakatos, marós, vésős, festő-mázoló, tmk géplakatos, tmk vil­lanyszerelő, betanított gépmunkás, betanított munkás, anyagmozga­tó és segédmunkáso­kat. MÁV utazási ked­vezmény és üzemi ét­kezés van. Cím: Bu­dapest XIV. kér. Tahy u. 97 — 101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. Budapesti szövetke­zet főkönyvelőt keres! Előírt képesítés: köz- gazdasági egyetemi végzettség vagy okle­veles könyvelői kép­zettség. Bérezés: kol­lektív szerződés, ill. megállapodás szerint. Részletes pályázato­kat „ÁFÉSZ 4104” jeligére kérjük a Fel- szabadulás téri hirde­tőbe. Magyar Hajó és Darugyár Angyalföldi Gyáregysége (Bp. XHL, Váci út 202.) felvételre keres: bádogosokat, ívhegesztőket vasszerkezeti munkára, hajókovácsokat, vasszerkezeti lakatosokat, hajólakatosokat és általános lakatosokat, asztalosokat, fa- és fémmtnta­készítőket, betanított munkásokat, segédmunkásokat, Szakma nélküli dolgozók részére betanulási lehetőséget biztosítunk! Jelentkezés a munkaerő- gazdálkodáson. VASÉRT Vállalat ke­res azonnali felvétel­re férfi segédmunká­sokat raktári munká­ra, továbbá azonnali felvételre gyors- és gépírókat. Jelentke­zés: VASÉRT Bp. Vin., Üllői út 32. II. em. Munkaügyi osz­tály. ____________ A VOLÁN 22. sz. Vállalat Ipari üzeme Váchartyán, felvé­telre keres autó-mo­torszerelő szakmun­kásokat. Jelentkezni lehet: mindennap 7-től 14 óráig. Felveszünk férfi se­gédmunkásokat kazánfűtőket, közép- nyomású szakvizsgá­val, valamint éjjeli­őröket és portásokat. Jelentkezés: Fűrész­és Hordói pari Vállalat Hordóipari Üzemé­ben Budapest X., Liget u. 6—8. _______ Gy áregységi számvi­teli osztályvezetőt keres budapesti ipari nagyvállalat, főisko­lai végzettséggel vagy mérlegképes könyve­lői képesítései. „Bu­dai válalat 3984** jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Festő-kikészítő üze­münk, kikészítő üzemrészének irányí­tására felsőfokú, mű­szaki képesítésű és textilkikészítési gya­korlattal rendelkező dolgozót felveszünk. Jelentkezni írásban, vagy személyesen le­het vállalatunk sze­mélyzeti osztályán. Vác, Sallai Imre u. 8—10. sz. A VBKM gépi adat­feldolgozási osztálya IBM és CAM gépeire gyakorlattal rendel­kező lyukasztókat, kontrollosofcat és nagygépkezelőket fel­vesz. Kezdőket lyu­kasztónak betanítunk. Anyagmozgató segéd­munkást is felve­szünk. VI., Jókai u. 8. Tel: 314—121, 314—179. _____________ Az Észak-Budai ÁFÉSZ a n. m. és xn. kerületben lévő, modern, kulturált ABC, élelmiszer- és vegyesboltjaiba — kedvező kereseti lehetőséggel — szakképzett és szakképzetlen bolti eladókat, pénztárosokat, gépírni tudó adminisztráto­rokat keres. J el en tkezni 1 ehet: Budapest XII., Gaál József utca 6. Kereskedelmi osztály. Telefon: 350 — 968. A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium azonnal felvesz admi­nisztrátort, valamint takarítónőt. Jelent­kezés: a gimnázium igazgatóságán. Háztartási alkalma­zottat keres 5 éves óvodás gyermekhez Borda László, Ceg­léd, Béke u. 1. Ér­deklődni lehet esti órákban. Ceglédi Vasipari Kts*. felvesz elektromű­szerész részlegébe be­tanított segédmunkás­nak női és férfi dol­gozókat. Jelentkezés: Cegléd, Szabadság tér 5. Munkaügyi osztály. ________________ Ny ugdíjas kazánfűtőt felveszünk alacsony nyomású olajkazánok kezeléséhez. Jelentke­zés: MÁV AD közpon­ti telepe Vecsés, Sal­lai u. 31—33. Teler fon: Vecsés 109. Felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozókat azonnali felvételre keresünk műszaki és forgalmi területre, vezető­beosztásba ceglédi munkahelyre. Jelentkezés: írásban, önéletrajzzal. „Autóközlekedés* jeligére Bp. 501. Pf. 2. ADÁS­VÉTEL Diákoknak nyugodt tanulási lehetőséggel szoba kiadó. Vác, Április 4. tér 37. I. 1. Eladó ház, 226 négy­szögöl telekkel. Nagy­kőrös. Losonczi u. 61. 600 négyszögöl zöld­ségesnek hasznák zártkert a Temető­hegyen, Csapóhée mellett eladó. Érdekr lődni: Nagykőrös^ Széch enyi tér 18. Moszkvics 408-aa 1975-4>en esedékes,, műszaki vizsgára — eladó. Vogel* Vác^ Lenin út 17.__________ Eladó Dunakeszi vfz=- tornyánál, MÁV AUTr tói 5 percre, Koltad A. u. 21-ben, szoba, összkomfort, beköl­tözhetően, telekkel. Érdeklődni a helyszín nen vagy 18 óra után 357 — 842._____________ 3x 220 voltos termelő aggregátor, hegesztés­re is alkalmas és 2 db 12 voltos akku­mulátor eladó. Ágas­egyháza IL kerület 5. Csűrik.________________ Na gykőrösön sürgő­sen eladó tanya L J. Szurdok dűlő 28/a. alatt.___________________ Pest megyében ker­tes házat vennék kp, -f életjáradék, vagy el ta rtással. Katona Ottó, Kál. Eladó Nagykőrösi, TázerdŐ dűlő 17/c. számú ház.___________ Na gykőrösön eladó tanya, 96<8 négyszögöl 2. j. Homolytája dűlő. Érdeklődni: n. kér. Kossuth L. u. 61. Farkas István._______ El adó Nagykőrös, 3. j. Hangács dűlő 40/a. számú tanya, szőlővel. Fehér Wartburg Li­mousine CY eladó, Cegléd, Zrínyi u. 38. Eladó azonnal beköl­tözhető 3 szoba, össz­komfort, alápincézett, zárt verandás családi ház, 400 négyszgöl telekkel, melléképü­letekkel. Érd, VT. kér. Mikszáth Kálmán u. 7. Két család ré­szére alkalmas, min­den Igényt kielégít. Érdeklődni: minden nap a helyszínen. Eladó komplett festő kompresszor és boros­hordók. Cegléd, Ka­zinczy ti. 1. A DÉMASZ Ceglédi Kirendeltsége villany- szerelőket, férfi se­gédmunkásokat, EM­PÖRT típusú munka­géphez munkagép­kezelőt, villamosmű kezelői vizsgával ren­delkező elektrikust és hegesztő vizsgával rendelkező üzemla­katost felvesz. Jelent­kezés helye: Cegléd, Kossuth Ferenc u. 63. Felvételre keresünk: olajtüzelésű kazán üzemeltetéséhez vizs­gázott fűtőket, segéd­munkásokat, közpon­ti fűtéshez karbantar­tó szakmunkásokat (lehet nyugdíjas ts), felveszünk továbbá: nyugdíjasokat: kő­műves, ács, tetőfedő, segédmunkás és ku­bikos munkakörbe, évi 1260 óra foglal­koztatás mellett. Jö­vedelem teljesítmény­től függően. Szent­endrei Városgazdál­kodási Vállalat, mun­kaügy. Ady E. u. 5. Tel.: 92—82. Marabu kazán köz­ponti fűtéshez eladó. Cegléd, Bercsényi u. 49. sz. Törzskönyvezett, ki­tűnő bevadászott szü­lőktől, magyar vizsla- kölykök eladók. Ceg­léd, Mészáros Lőrinc u. 2/. Békefi. ________ Be költözhető kertes, családi ház sürgősen eladó, padlós szoba, konyha, nagy mellék- helyiséggel, Nagykő- rös VI., Hangácz u. 8. Törzskönyvezett né­met juhász-kutya- kölykök eladók. Te- rék István, Tápió- szele. Somogyi u. 2. Eladó Wartburg Li­mousine. Érdeklődni: Cegléd, Mátyás Ki­rály u. 15. 16.30 után. ______ El adók német juhász- kölykök, törzsköny­vezett szülőktől. Ceg­léd, Pesti út 43. 16 órától.

Next

/
Thumbnails
Contents