Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-26 / 199. szám

I pest UEcrei 8 K/Ctrlap 1973. AUGUSZTUS 26., VASÄRNAP G erdáné gyors mozdula­tokkal kavarta az ételt. Sietett, hogy minél ke­vesebb időt töltsön a konyhában. Szándéka ellenére zörgette az edényeket. Az ide­gesség kis villámokkal ciká­zott fel benne. Hiába fülelt, a szobából egyetlen szó sem hallatszott ki. A sűrű csend idegesítette. De amikor a ra­kott tálcával benyitott, kedé­lyesen kiáltotta: — Itt A finom vacsora! Asz­talhoz! A hangja, érezte, erőltetet- ten és idegenül szólt. Sem az ura. sem a fia nem mosolyo- dott el. Géza mereven tar­totta az újságot, Gabi meg a pamlag sarkában ült, maga alá húzott lábbal. Két össze­rántott szemöldöke szorosan fogta közre a makacsság mély, függőleges ráncát. — Nem vagytok éhesek? — kérdezte Gerdáné. Az utolsó szótag magasra ugorva félre- bicsaklott, mintha láthatatlan akadályba ütközött volna. — Ne jó, akkor egyedül falok fel mindent. Legfeljebb felsze­dek még egy kilót. Kicsire nem nézünk. A tréfa, attól, hogy semmi visszhangot nem támasztott, sutának és ostobán feles­legesnek tetszett. Ezért foj­tott ingerültséggel tette hoz­zá: — Esztek, vagy nem esztek? — Légy szíves tálalj — mondta az ura. Hangjában megpendült a legyűrt feszült­ség. Újságját az egyik üres fotelbe hajította. Gabi felkászálódott. Ügy kö­zelítette meg az asztalt, mint­ha hátulról lökdösnék. Még meg is botlott a sima szőnyer gen, a székbén kellett megfo- góznia. Mielőtt enni kezdett volna, hosszan bámult a tá­nyérba. Gerda a kanál fölött több­ször ránézett a fiára. Oldalról látta divatosan homlokba vá­gott, sötét haját, kerek kis or­rát, előreduzzasztott száját, fölötte az ütköző pihék ár­nyékával. Gerdáné meg az urát figyelte, haragtól vörösö- dő bőrét és szemének dühös, mégis szenvedő csillanását. — Jaj, alig várom, hogy ágyba bújjak — mondta tette­tett könnyedséggel, de a szíve meglódult. — Ma nehéz na­pom volt. Az a sok számla- ellenőrzés. .. Te nem vagy ál­mos, Géza? — Nem — felelt Gerda ér­desen. És mintha az elterelő kérdés még erősebben fordí­totta volna a benne dolgozó indulat felé, rekedten rászólt a fiára: — Ott voltál ma délután a szabónál? Gabi kezében megállt a villa. — Nem! — lökte ki a szót el­szántan. Csend támadt. — Majd holnap... Holnap elmegy. Ma nem ért rá. Hol­nap elmész, ugye, kisfiam?... Jaj, istenkém, gyorsabban egyetek, mert így... — mond­ta Gerdáné hamis élénkséggel. — Ne húzzátok az időt. Ne­kem még el is kell mosogatni, erre is... Gerda hátatfordított. a fele­ségének, székét erős mozdulat­tal a fia felé rántotta és ök­lével az asztalra vágott: — Szóval nem mentél el! Még mindig nem. Két hete pem találsz időt arra, hogy... — öklével megint az asztalra csapott. — Ezt nem tűröm tovább. Holnap • elmész a Szép utca ötbe, hogy mértéket ve­gyen rólad a szabó. — De csak akkor — tagolta lassan és makacsul a fiú —, ha úgy csinálhatja a zakót, hátul két sliccel. Gerda arca sötétvörösre vált, a hangja elrekedt: M egmondtam, hogy egy kétzerötszáz forintos öl­tönnyel nem divatoz­hatsz. Annak tíz évig ki kell tartani. Kétoldalt a varrást nyitvahagyhatja, ah­hoz hozzájárulok. Ott bármi­kor bevarrható. — Nem kell. Az nem divat. Kinevetnek. — válaszolta a fiú kínlódva, de konokul. — Kik nevetnek ki? — Ger­da hangját kisiklatta a vissza­nyomott harag. — A hülyék, a divatmajmok. Akiket te, a jó tanuló, ostobán utánozni akarsz. Neked az ő véleményük számít! Biztosíthatlak, sem a tanáraid, sem a barátaink nem nevetnek rajtad. Inkább kö­szönd i meg, hogy tizennyolc éves korodban angol szövetből csináltatunk neked ruhát. A fiú feljebb emelte a fejét. Szája körül a bőr elfehéredett. Pillantását beleakasztotta apja szikrázó szemébe. — Azok, akikre célzel, nem hülyék és nem majmok. Csak követik a divatot. — A hangja megreszketett s egészen kis­BIHARI KLÁRA: Két párhuzamos egyenes fiússá vékonyult: — És én hogy magyarázzam meg nekik, hogy nekem nem lehet, mert megtiltják, én nem tudok any- nyit elérni, hogy ... G erda harmadszorra csa­pott rá az asztalra. A tányérok, poharak fel­ugrottak. Belül felrob­bant benne valami: — Az is­tenit az értetlen fejednek, hát nem érted? Drága angol szö­vet, megleptünk vele a tizen- nyolcadik születésnapodra. Hogy örülj... Az tíz évig ruha lesz, azt nem szabad összevag­dalni. Nem tudod felfogni? Két hete magyarázom. — Nem kell. Csak két vá­gással hátul. És senki előtt nem nevettetem ki magamat. — A fiú hangja most is reme­gett, de szemében magasabbra lobbant az elszántság lángja. Az asszony most már nem játszotta meg a nyugodtak Az idegességtől könnyek futottak az orrába, megcsavarták, a melle zihált: — Könyörgöm nektek, hagy­játok abba! Nem is tudom, mióta folyik ez így! Beszéljé­tek meg higgadtan, győzzétek meg egymást, de másképpen, mert ez... Éjszaka, az ágyban, már le­csillapodva, kérlelte az urát: — Engedj neki... Hadd szabják a zakóját hátul két sliccel. Az ő baja lesz, ha ez a fazon kimegy a divatból. El­végre ő hordja, nem te. — Belőlem a tulajdon köly- lcöm ne csináljon bolondot. Én vagyok az apja, enyém az irá­nyítás, a nevelés joga. A gye­rek köteles engedelmeskedni. Ha most beadom a derekamat, végképp a fejemre nő, ez biz­tos. — Mégis.... gondolkozz egy kidsit... Kár ennyire elkeserí­teni. — Jó, gondolkozom. — Ger­da nyögve a másik oldalára dobta magát. Sokáig forgoló­dott, csak éjfél után aludt el R eggel, mielőtt hivatalba ment volna, Gerdáné át­ölelte Gabi vállát és a fü­lébe suttogta: — Kisfiam, értsd meg aput... ö jót akar neked. Tudom, értem, hogy olyan öltönyt akarsz, mint a barátaid. De mit számít az, hogy bevágják-e hátul két he­lyen, vagy nem? Gondold csak meg, apu milyen.örömmel vet. te meg neked azt a drága anya­got. Azt szeretné, hogy a ruhád ne legyen kitéve a divat válto­zásainak. Ez csak ésszerű, nem? Senki észre nem veszi, hogy az a két vágás ... — Észreveszik — szakította félbe Gabi sötéten és maka­csul. — Inkább ne legyen an­gol szövet, az nekem egyálta­lán nem fontos, fütyülök rá, de úgy varrják meg, mint a... — Nem értem, miért olyan nagyon jő az, ha a ruhád ép­pen olyan, mint a többieké. De akkor is,... ha így van,.. nagyon kérlek, menj el a sza­bóhoz. Az én kedvemért... — duruzsolta kétségbeesett hízel­géssel az asszony. — Én már nem bírom így tovább... Ugye, elmész, -kisfiam? Gabi nyakizmai megmozdul­tak a karja alatt. Mintha a fe­jével igent bólintott volna. Az anyja reménykedve rámosoly­gott: — Siess, el ne késs a suliból. Este. amikor G.erdáné kitá­lalta a vacsorát, a szoba lég­köre nyugodtabb volt, a csend puhább és a két arc biztatóbb, mint az előző nanon. Gerda a tányér gőzei fölött az esti lapot olvasta. • — Enni. enni, enni! — tap­solt figyelmeztetőn és derűsen az asszony. — Várok — szólt ki az új­ságból Gerda. — Már tíz perce várok. — Mire? — kérdezte a fele­sége. Arca elnyelte a mo­solyt, mint az elzárt televízió a képet, hantjában idegesség rezzent. — Már előtted van az étel. Gerda a fotelba dobta a la­pot. — 'Arra várok, hoáv a fiad nyilatkozzon, elment-e végre a szabóhoz, vagy nem. — Nem — mondta Gabi és a tányérjába bámult. — Apu tegnan is megtiltotta a két be­vágást. Nekem anélkül nem kell a ruha. Ha ezt nem lehet megérteni... Ha ezen csak csúfolódni lehet, akkor ... — De kisfiam,.'?, réggel ab­ba maradtunk, hogy iskola után ... — hebegte az asszony. Arcán piros foltok ilxköztek ki, a szíve bolondul zakatolt. H agyd! Ne imádkozz neki! — ordította Gerda. Eddig eltömített csatornák nyí­lása szakadt fel belül, a mellébe, torkába ömlő keserű­ség szinte megfojtotta. — Hagyd! Ha nem kell neki az angol öltöny, én nem erőszako­lom rá. Megcsináltatom ma­gamnak. Ha nem hallgat az apjára, aki mindig, mindenben csak a javát akarja... Ha nem érti meg, mert nincs benne se szeretet, se hála, hogy ... Lát­hatod, neki a divatmajmok számítanak, az üresfejű hü­lyék, csak az ő véleményük a mérvadó, és nem a miénk, miért ő ... A hangja elfulladt. Ráme­redt a fiára, az meg őrá. Sze­mükben felizzott a kín és a gyűlölet. Mire is jó a béke... BESZÉLGETÉS MEZEI ANDRÁSSAL „Vad nyár van újra / Buja a világ és nem tudja, / mire is jó a béke ... / Lassacskán fel­nő / a hadat nem látott bát­rak / veszélyes nemzedéke.” © Mezei , András idézett versének a Félelem címet adta. Miért? — A szabadság, a béke, az emberek belső felszabadulása nagy felelősséget jelent. Az egyén számára kitárultak a vá­lasztás lehetőségei és a szabad tér veszélyesen szédítő. © Hogyan élhetnénk tehát kicsit okosabban? — Erre nincs recept, és biz­tosíték sincs arra, hogy sike­rül. Legfontosabbnak azt tar­tom, hogy tisztázzunk néhány alapfogalmat. Például azt, hogy mi a boldogság? Mert a bol­dogságra sokan vágynak, sőt, kétségbeesetten kergetik, de ha megkérnénk az embereket, hogy fogalmazzák meg ponto­san, mi is a boldogság, bizony sokan zavarba jönnének. A boldogság ugyanis sok min­dennek a vegyülete, egy-egy pillanatig tart csak, az ember biológiai életében is, és min­den tevékenységében. Ezt akarják tartóssá tenni? De hisz ez lehetetlen. Akkor hát mi az, ami után vágynak? A teljes élet magában hordozza a harcot, a munkát, a kudar­cot, a kétségbeesést, a sikert és a mámoros boldog pillanato­kat. • Mit tehet a költészet, az irodalom az emberekért? — Segíthet megismerni ön­magunkat. Az pedig már az el­ső lépés a tartalmas élet felé. A legtöbb embernek ugyanis az a „tragédiája”, hogy nincs tisztában saját képességeivel, csak vár valamit az élettől, de nem tesz semmit annak érde­kében, hogy irányítsa az életét. Az igazi művészet ebben na­gyon sokat segíthet. • Mit tart „égetően mai” feladatnak, amely az iroda­lomra vár? — Megértetni azt, hogy ön­magukban a tárgyak nem je­lentenek támasztékot, nem ad­nak biztonságot. Hogy egy ví- kendház például nem lehet cél, csak eszköz. Az autó is eszköz lehet a kényelemre, a munká­ra, arra, hogy hétvégeken ki­rándulni induljanak vele isme­retlen, szép tájak felé. De ha­szontalan és sivár életcél azok­nak, akik csak azért vásárol­ják, hogy „lássék”, hogy púk-* kasszának vele másokat. Ügy szeretném mindenkinek »éli mondani figyelmeztetésképpen, a párizsi nyomdászok történe­tét. Amikor Párizsban jártam, ihegismerkedtem — nyomdász­barátaimon keresztül — a nyomdászok helyzetével. Vala­mennyien jól keresnek. De nem olyan jól. mint amilyen lehetőséget ott a társadalom biztosít egves embereknek. A nyomdászok között is akadnak olyanok, akik igyekeznek a számukra maximálisan elérhe- tőt megszerezni, minden áron. Túlórákat vállalnak azért, hogy beköltözhessenek az új lakásba, hogy kicseréljék a ko­csit, esetleg vásároljanak után­futót, vagy hétvégi házat. 40 éves korukra sikerül mindezt megszerezni. Csakhogy addig­ra ezek az emberek megrop­pannak. Idegileg -fáradt, kime­rült, közönyös emberek ülnek a szép kocsikban. Megéri? Le­het, hogy nagy szó, mégis ki­mondom: az értelmes, kultu­rált élet — életmentés! © Versében a „hadat nem látott bátrak veszélyes nem­zedékének” nevezte a fiata­lokat. Mi a véleménye ró­luk? — Azokra a fiatalokra, akik már békében születtek és ab­ban nevelkedtek fel, még fokozottabban súlyosodnak mindazok a veszélyek, melyek­ről beszélgettünk. Nehezebb helytállni hosszú évtizedekig apró, hétköznapi munkák so­rán, mint egy nagy tettet vég­rehajtani, történelmi időkben. És ők ezt a „nehezebbet” még nem értik, túl könnyűnek ta­lálják. De bátornak és okos­nak ismertem mek a fiatalok többségét, és úgy érzem, ők minőségi változást jelentenek a társadalomnak. László Hona Szentendre Asszonyi Tamás érme SIKLÓS JANOS: Fiúsirató ____________________miután rész­Ga zsi bácsi elment, vétnyiivánítá­--------------------------------sat 'befejezte. Érezte, hoigy ilyenkor nem illik sokáig időzni a gyászoló szomszédnál. Később megérkezett András, az idősebb fiú. Komor méltósággal nyitott be az ajtón — halott anyjának emléke még eleve­nen élt a kis szobában. Kopott, kék pongyolája az ágy szélén hevert, a sok­féle patikaszer összevisszasága az éjje­liszekrényen olyan, mint négy napja, amikor anyját még életében látta. Apja az ablak előtt ült, a vasárnapi újságot forgatta és fél szemmel az utcaajtót kémlelte. Sajnálkozással mérte végig az öregembert. Egyedül maradt, elmen­tek a gyerekek és most utoljára az asz- szony is. — Bozókiéknál jártam, gondoltam, benézek... Apja nem hallotta. Egykedvűen fi­gyelt az utcára. A homályba merülő szoba olyan szomorúan csöndes most, mint a nyitott sír. András megrázkó­dott. — Hideg van itten. — Ott a tüzelő — vetette oda az öreg, és tovább ült mozdulatlanul, fi­gyelte a szélben mozgó havas tárgya­kat. András lehúzta télikabátját, gyűjtést faragott, azután gyorsan megrakta a tüzet. Kicsit tanácstalanul méregette az öreget, magában már bánta is, hogy benyitott, mert a nagy fájdalomhoz nem illik. A mélyen fészkelő bánatot úgysem lehet megosztani senkivel. Vá­ratlanul érte a kérdés: — Józan vagy? Meglepődött és néhány pillanatig a válasszal bíbelődött Sértésnek szánta az öreg, vagy lelki kínjának haragos kicsapódása ez? — Józan — válaszolta kurtán. Az öreg közelébe akart jutni, talán most lehetne a nagy gyászában, mikor megtörik fölnagyult önérzete. Ahogyan évről évre kinőtte gyerekkorát, úgy ve­szítette el lassacskán apja közelségét, míglen végérvényesen két idegen is­merősként éltek a város két szélén. Apja nem bírta a sokat beszélőket, meg az érzelmes embereket. Lenézte őket. — Nincsen pénzed? — Nem értem, apám? — Hogy most józan vagy .. i — Kötekedni akar? Az öreg nem válaszolt. Nehézkesen talpra állt és fáradt léptekkel ment a. villanykapcsolóhoz. Enyhe meleget fújt a kályha, s a kivilágosodott szobában barátságosabb lett a hangulat. András közeledési kedvét nem javította ez a változás, hiába kotort emlékei közé, a gyerekkor megfakult képeiből az örö­kösen áztatottkender-szagú apja szigo­rú tekintete meredt eléje. Örákig ült a fa alatt az udvaron és olvasott, mindig csak olvasott, könyveket meg újságo­kat, és ha hangosabban viháncoltak körülötte, rájukmorrantott: „Takarod­jatok innen!” Ilyenkor megszeppentek a gyerekek, elkotródtak a fa alól, fal­kába verődve ordítottak és nyargalász- tak a keskeny városszéli utcákon. Most megszépültek a falak, meg a családi képek és a két sárga ágy, meg á szekrény... András úgy érezte, hogy eltűnt a gyász nyomasztó érzése, anyja mindjárt belép a konyhaajtón egy tá­nyér fonott kaláccsal. Apjá Szigora is engedett... — Nem én, fiam. Csak megkérdez­tem. Mert így szokatlan — szólt az öreg. András értette a célzást, szégyenét eltakarta mozdulatlan arca. Kár, hogy apja nem érti az ő vergődő, érzékeny belső világát, hogy 6 nemcsak éli, de égi is saját életét. Néha-néha úgy hoz­za a sors, hogy jobb meginni egy li­tert és mámorba bújni, mint józanul gondolkodni. Szerencsétlenségére min­dig ilyenkor jött ide, kapatosán, hogy elpanaszolja a sorsát. Anyja szívesen hallgatta, sokat el is siratta a panasz­kodását az ablaknál, a szék karjára bo­rulva. Apja ilyenkor elment otthonról. Szótlanul álltak az asztalnál, aztán az öreg néhány fadarabot vetett a tűz­re. Kiment a konyhába, s az edények körül matatott. Fehér tálban szép szá­las savanyú káposztát hozott, meg sza­lonnát. — Egyél. — Ebédeltem... — Este van már, elfér egy pár falat. Röstellte visszautasítani. Villájával kényszeredetten bökdöste a nyers ká­posztát. — Gyerekkorodban pedig szeretted. — Most is szeretem. Reged igazán szerette. Hatan ülték körbe az asztalt ilyenkor, azután a fa­gyos szalonna meg a nyers káposzta volt az ünnepi reggeli. — Csak elromlott azóta a gyomrom. — Megette a laboratórium? Vagy az alkohol? András nevetett. — Mind a kettő.. í Újra csönd lett Nem indult a beszél­getés, pedig az öreg is akarta, de nem kerültek terítékre közös gondolatok. András aztán elköszönt és az ajtóból szólt vissza: — Majd hozok én bort meg egy fél disznót, hogy legyen itt is karácsony. Félve mondta és meg sem várta a választ, kilépett az udvarra. .------------------------- aztán betántor­I Harmadnap este gott újra azaj­-------------------------tón. Apja már ágy ban volt. Megállt a sárga, üres ágy előtt, megtámaszkodott a végében. Al­koholos mámorával birkózott meg a nyelvével. — Gyász-szolok... én iiss gyászo­lok ... Az öreg nem felelt. Nézte a fiát. Viaszsárga arcát még fakóbbra festette a fény, mély redőit megélénkítette és torzította a részegség. Puha kalapját az asztalra dobta, és üres tekintettel bá­multa a fehér falat, és a vetetlen ma­radt, gazdátlan ágyat. — Anyá-anyám-at gyász-szolom — Először csak halkan de megakadt. Könnye végiggurult sárga arcán, először csak halkan sírt, később meg­rázta a zokogás. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents