Pest Megyi Hírlap, 1973. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-22 / 195. szám
PEST Ute VEI ^írlap 1973. AUGUSZTUS 22. SZERDA A kereskedelem felkészült Megnő a kereslet iskolaköpenyekből A szeptember 3-án kezdődő új tanév újdonságai közé tartozik, hogy a Művelődésügyi Minisztérium állásfoglalása alapján a középiskolások számára kötelezővé teszik az iskolaköpenyek viselését, míg az általános iskolákban bár nem kötelező, de kívánatos, hogy a gyerekek a tanítási idő alatt köpenyben legyenek. Kérdéssel fordultunk a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalathoz, ismerik-e a rendelkezést és felkészültek-e a keresletre? Megtudtuk, hogy jelenleg 8 ezer darab köpeny vár vevőre a vállalat üzleteiben, s a szállítás folyamatosan történik. Négyféle új leány- és kétféle új fiúfazonnal bővítették a meglevő választékot. Fiúk részére 12, leányok részére 16 méret áll rendelkezésre. Az iskolaköpenyek egy része műszálas, rögzített árú cikk, amelyeket a megye kijelölt boljaiban árusítanak. A többiek ára sem 1 haladja meg a 200 forintot. Az ÁFÉSZ-ek ruházati boltjaiban, áruházaiban körülbelül ugyanilyen számú és méretnagyságú köpenyek kaphatók, általában a hagyományos és a legjobban bevált sötétkék színben, különböző színű díszítésekkel és gallérokkal. k. m. Felkészülés az őszre Mire van szükség és igény? Gazdagodó kulturális élet Gödöllőn Odakinn, a gödöllői utakon perzselő a nyár, idebenn, a Petőfi művelődési házban kellemesen hűs a levegő. Ideális — a tervezőmunkára: most készül ugyanis az őszi-téli hónapok sokszínű programja. A művelődési ház két vezetője, Kapuszta Katalin igazgató és Sás Károly művészeti előadó nemrég érkezett haza nyári szabadságáról. Most frissen, sok-sok tervvel és ötlettel készülnek az elkövetkező hónapok munkájára. Fölkészítés magánvizsgára — Klubjainkban, tanfolyamainkon és szakköreinkben folytatni kívánjuk a megkezdett munkát — kezdi a beszélgetést a fiatal igazgatónő. — A változás annyi, hogy mindhárom művelődési formában tovább kívánunk lépni. — Ez annyit jelent — veszi át a szót Sás Károly —, hogy a meglevők mellé új lehetőségeket kívánunk biztosítani. Például: eddig három szakkörünk volt, a képzőművészek, a bélyeggyűjtők és a színházbarátok tömörültek ezekben. Szeptembertől fotószakkört is indítunk. Hogy mire alapozzuk életképességét? Tavasz - szal fotótanfolyamot rendeztünk. A tanfolyam sikerrel zárult, a hallgatók elsajátítotAUGUSZTUS 23-TÖL 29-IG CEGLÉD, 23 — 26: Akinek van egy unokatestvére Szabadság 27 — 29: ion kapitány nyila CEGLÉD, 23 — 26: A tigris* Kamara 27 — 29: Horoszkóp** uArvi/Aonc 23 — 26: Ion kapitány nyila NAvjYKOKl/d 27 — 29: Aiknek van egy unokatestvére Bronxban /»wnrsiiÄ 23 — 24: Közöny* GOUQLLO 25 — 26: Felszállási engedélyt kérek 27 — 29: Ion kapitány nyila SZENTENDRE 23 — 26: Az aranylalcodalom Terem 27 — 29: Hárman a kincs nyomában SZENTENDRE 23 — 28: West Side Story I —H. „ , 29 — 30: A félszemű seriff Kert &RONY 23 — 25: Az Ezüst tó kincse HDVsnT 26: Titokzatos rendszám 27 — 28: Lány a szabadcsapatban ÉJSZAKAI ELŐADÁS 25: Olsen bandája RlinAftRS 23 — 26: Bob herceg dUUAOKo 27-29: A megalkuvó* niiKiAlfPQ7l 23 — 24: A megalkuvó* DUNAKESZI 25 — 26: A lángoló tenger VÖrÖS Csillag 27 — 28: Stan és Pan meg a hölgyek ÉJSZAKAI előadás 25: Dr. Syn kettős élete 23 —24: Melody DUNAHARA5ZTI 25 — 26: Hárman a kincs nyomában 27 — 28: Goya I—IL épn 22 — 23: Szegény gazdagok 25—27: Ne csalj kedves 29 — 30: Aladdin és a csodalámpa crtr 23 — 24: A lángoló tenger rw 25 — 28: Tengeri farkas I — n. ftYÁL 23: Hétszer hét 24 — 25: Szabad lélegzet* 26 — 27: Brutus akció KISTARCSA ”-24: Felszállási engedélyt kérek 27 — 28: Sherlock Holmes magánélete MONOR 23: Támadás hegedűszóra IVIUPlw 24 — 25: Titokzatos rendszám 26 — 28: Az Ezüst tó kincse 29: A halál erődje* * ÉJSZAKAI ELŐADÁS ^ 25: Az utolsó betyár NAGYKÁTA 23 — 25: Goya I—II. 2,6 — 27: És üdvözlöm a fecskéket 28—29: A nagy mesemondó titka PIMSVOROSVAR 27 — 29: A I^Tovagjai pnuli 23 — 24: Sherlock Holmes magánélete 25—26: Az utolsó mozielőadás* 27 — 28: Jöttem, láttam, lőttem Bt—mt 24 — 26: A leszámolás napja RÁCKEVE 27-29: Bob herceg C7IACT 23 — 24: Az utolsó mozielőadás* 25—26: Sherlock Holmes magánélete SZENTMIKL05 27 — 28: Felszállási engedélyt kérek wrrCCQ 23 — 24: Legenda • CV.su 25—26: A hét mesterlövész 27 — 29: A fogoly ítéletre vár ÉJSZAKAI ELŐADÁS 25: A kardforgatónő •Csak 16 éven felülieknek! ••Csak 18 éven felülieknek! Jő szórakozást kiván a PEST MEGYEI MOZIÜZEMI VÁLLALAT ták a fényképezés alapismereteit. Az ő kérésük volt, hogy szeretnének még többet tudni a fényképezésről. Ezért határoztuk el, hogy a tanfolyamot szakkörré alakítjuk át. — Megkeresni, mire van szükség és igény, ez munkánk alapja — jegyzi meg Kapuszta Katalin és példával is bizo-, nyitja szavai igazát. — Munkásváros vagyunk, üzemeinkben számos olyan felnőtt dolgozik, aki hem végézt*e el az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályát. Sokat töprengtünk, hogyan segíthetnénk nekik. Azt tudjuk, hogy a dolgozók esti iskolája túlságosan nagy, lekötöttséget jelent: háromszázhúsz óra kötött foglalkozást egy tanévben. Megtudtuk, hogy lehetőséi van arra, hogy fele ennyi kötött foglalkozással magánúton is levizsgázhassanak a dolgozók. Ezért indítunk szeptembertől magánvizsgára előkészítő tanfolyamot az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályának anyagából. Három új klub Az elmondott néhány példa jól bizonyítja: itt, Gödöllőn, megalapozottan készülnek a közművelődés őszi-téli időszakára. Annál is inkább szükség van erre, mert a lehetőségek még korlátozottak. A város művelődési háza elavult, korszerűtlen. Homlokfalát már évek óta fagerendák óvják a kidőléstől. — Most végre ígéretet kaptunk a tanácstól — újságolja örömmel a művészeti előadó —, hogy az öreg épület utcai frontját a lehető legrövidebb idő alatt rendbehozzák. — Itt, belül is csinosodunk, most festtebtünk ki néhány helyiséget. — És van még egy jó hírünk — mondja az igazgatónő. — Eddig évi száztizenhá- romezer forint volt intézményünk állami támogatása, ami éppen csak fedezte rezsiköltségeinket. Most viszont hivatalos papír van a birtokunkban arról, hogy ezenkívül még ötvenkétezer forint állami támogatást kapunk minden esztendőben. így aztán már olyan programokra is gondolhatunk, amelyek nem feltétlenül nyereségesek, hasznosságuk, szükségességük viszont nem vitatható. Három új klub alakítását tervezik, szintén megalapozottan. — Régi igénye a város lakóinak egy értelmiségi klub megalakítása — beszél a tervekről a művészeti előadó. — Most, hogy -Dékán Antal, a Munkácsy úti általános iskola köztiszteletben álló igazgatója nyugdíjba vonult, felkerestük: élvállalná-e egy értelmiségi ^dub vezetését? A válasza: igen. Bízunk benne, hogy ez a klub pezsgést hoz majd a város értelmiségi Jakóinak körében. Egyetem, több tudományos intézmény működik a .város falai között, értelmiségi dolgozóink többsége Gödöllőn lakik. Erre alapozzuk az új klub életképességét. — A másik két új klub viszont a város fiataljai szánjára kíván kulturált szórakozást és művelődési lehetőséget falzte sítani ... — fogalmazza meg az elképzelést Kapuszta Katalin. — A nyolcadikos diákok számára induló klub legfőbb célja: közelebb hozni, felkészíteni a gyerekeket a felnőtt életre. — Az ötödik osztályos gyerekek klubja viszont szorosan kapcsolódik Katalin szakdolgozatához — „árulkodik” az igazgatónőre a művészeti előadó. — Az idén államvizsgázik ugyanis az ELTÉ-n népművelésből. Munkásszülők ötödikes gyermekei — Szakdolgozato.. témája munkásszülők ötödik osztályos gyermekeinek tanulmányi és műveltségi szintje. Két felmérést végeztem eddig. Decemberben hat ötödik osztály diákjait kérdeztem meg, márciusban pedig a szüleiket. Bár a szakdolgozat még nem készült el, azt azért már most megmondhatom, hogy ezek a gyerekek sokkal nehezebb körülmények között készülnek az életre, mint az értelmiségi szülők velük egykorú gyermekei. Ezt a távolságot szeretnénk csökkenteni azáltal, hogy az ősztől klubot alakítunk a hátrányos helyzetben levő gyermekek részére. a tervek, elképzelések valóban figyelemre méltók. Megalapozott munkára, valós igényekre épülnek. S hogy nem hatástalanok, bizonyság rá egy számadat: július végéig majd húszezren keresték fel a művelődési ház rendezvényeit. V, , Prukner Pál TV-FIGYELŐ I Pályázat brigádkönyvtárra A szocialista brigádok egyik fontos vállalása, a szocialista módon való tanulás megszervezéséhez kíván segítséget nyújtani az Állami Könyvterjesztő Vállalat legújabb kezdeményezése. Szocialista brigádunk könyvtára címmel pályázatot hirdet a gyárak, üzemek, intézmények szocialista brigádjai részére. A pályázat résztvevőinek az lesz a feladata, hogy szépirodalmi, művészeti, ismeretterjesztő és szakkönyvekböl, valamint lexikonokból 15Ö—200 kötetes könyvtárat állítsanak össze, amely sokoldalúan tükrözi a mai kor emberének érdeklődését, s egyben hathatós segítséget nyújt a korszerű alapműveltség megszerzéséhez. A pályázatokat az Állami Könyv- terjesztő Vállalat sajtó- és propagandaosztályára lehet beküldeni november 15-ig. A legjobban sikerült pályázatokat értékes díjakkal jutalmazzák — a legsikeresebben szerepelt brigádok az összeállított könyvlista javát ajándékba megkapják. , , , Azt hiszem, elégedettek lehetünk a tv háromnapos ünnepi műsorával. Most igazán kitett magáért a televízió: szombaton, vasárnap és hétfőn olyan bőségben láttunk jobbnál-jobb, érdeke- sebbnél-érdekesebb műsorszámokat, hogy e zuhatag után elégedetlen nézőt talán még mutatóba sem találhatunk. Mindenekelőtt példásan szervezte meg és bonyolította le a tv riporteri-szerkesztői gárdája az alkotmánynapi ünnép- ségek tudósítását. A Pest megyeiek számára külön elégedettséget okozhatott, hogy a tv a megyei ünnepségekről és eseményekről is bőségesen közölt riportokat. Szerepelt ezek között díszünnepség, óvodaavatás és folklórműsor egyaránt. A tv közvetítéseiből is kiderült, jól készült a megye az alkotmány ünnepére, s örülhetünk, hogy ezt az aktivitást, illetve ennek néhány eredményét ország-világ láthatta a képernyőn. Az ünnepi adás bővelkedett művészi produkciókban is. Ezek közül elsősorban a folklórműsorokat emeljük ki: hamisítatlan népművészet jelent meg a képernyőn. Gyönyörűség volt látnii-'hallani a nép művészetének ezt az elevenségét, mert hiszen ez alkalommal az élő folklór darabjaival találkoztunk. De izgalmas volt a Kellé»- emlékműsor és Robert Mulligan tízesztendős filmje, á Ne bántsátok a feketerigót! című alkotás is. A filmnek külön érdekességet adott, hogy Gregory Pecket kivételesen nem a szépfiú szerepében látjuk. Érdekes / volt a híres Csíky Gergely-vígjáték, a Mákvirágok tv-adaptációja, pontosabban Ádám Ottó rendezése és a parádés szereposztás. S ez még csak felsorolás és korántsem teljes. ArCOk. Az ünnepi műsorban is — mint hasonló alkalommal mindig — találkoztunk az ismétlődésnek egy gyakori formájával: több produkcióban ugyanazokat a művészeket láttuk. Nem jó dolog ez. Kvartett. Csehov remeklése, a Jubileum című tréfa olyan lendületesnek, sőt aktuálisnak hatott, mintha a múlt század nagy orosz írója egyenesen a mának írta volna. Ez a friss hang Szirtes Tamás kitűnő rendezésén kívül elsősorban abból a rendkívüli színészi teljesítményből ered, amit a rövid tréfa főszereplői nyújtottak. A négy színész, akikből a Jubileum kvartettje összeállt — Inke László, Márkus László, Békés Itala és Psota Irén — talán a legtöbbet adták mindabból, ami e műfajban egyáltalán elképzelhető. Nóta és népdal, xjgy adódott, hogy az ünnepi műsor egy részét társaságban néztem végig. A műsort mindenki élvezte, még a Paprika só című adást is, amelyben népszerű színészek magyar nótákat énekeltek, a bár a társaság ezt a műfajt nem szerette. A mini- szoknyás lányok é| hosszú hajú beatfiúk modern táncbetétei azonban a társaság több tagját fölháborították. Hogy jön ez ide? Miért kellett ezt a műsort ilyen módon revüsí- teni? Nekem tetszettek ezek a táncszámok. A magyar nóta nem népdal, nem a művészet, hanem a szórakoztatás kategóriájába tartozik. Egy szót sem szólhatunk tehát, ha aktualizálják, revüsítik, azaz eltávolodnak az alapformától. Az alapformának ugyanis ez esetben nincs művészi értéke. Ökrös László Az új rendtartás előírásai Diákoknak, szülőknek Tanévnyitás: szeptember 3-án - Öltözködés, dohányzás, testnevelés Az idei tanévben első ízben érvényesül az oktatásügyi kormányzat új rendelkezése, amely szerint mind az általános, mind a középiskolákban a tanévet nem szeptember 1-én, hanem szeptember első hétfőjén kezdik meg. Most szeptember első hétfője 3-ára esik. Az idei tanévben érvénybe lép az a minisztertanácsi hata- rozat is, amely szerint a szakközépiskolák a tanácsok hatáskörébe tartoznak. ízléses öltözködés A diákok sok vitát kiváltó öltözködésében is állást foglalt a Művelődésügyi Minisztérium. A szoknya hosszát, a nadrág szárának bőségét, s a ruha fazonját nem kívánja szabályozni. Az iskolákban azonban meg kell követelni minden tanulótól a tiszta, kul* túráit, a jó ízélést nem sértő öltözködési A minisztérium külön felhívta a figyelmet arra, hogy — i elsősorban neveléssel, de szükség esetén egyéb eszközökkel is — el kell érni: ne forduljon elő a szülők jó anyagi helyzetével visz- szaélő, ízléstelen, a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen, másokat sértő és megalázó vetélkedés a ruházkodásban. Ehhez a szülők segítségét és megértését is kérik az oktatásügy vezetői. Az új rendtartás értelmében kötelező mind a fiúknál, mind a lányoknál a köpenyviselés a középiskolákban. (Az általános iskolákban: ajánlott.) A minisztérium természetesen megérti, hogy a fiatalok szeretik a modem ruhákat, sőt azt is tudja, hogy a köpenynek is van ízlésformáló hatása. Ezért még a tavasz- szal felkérte a Belkereskedelmi Minisztériumot, hogy terveztessen és hozzon forgalomba új, modernebb fazonokat. Azóta a televízió is hírt adott róla, hogy az új modellek elkészültek, az üzletekben bővült a választék. Ami pedig az ékszerviselést és a különböző szépítőszerek hasz^it-át illeti: ezeket nem tiltják kategorikusan az iskolákban, de azt igenis elvárják, sőt megkövetelik a tanulóktól, hogy óvakodjanak a túlzásoktól, ízlésesen, korukhoz illően szépítkezzenek. Az iskolában: nem! Szeptembertől kezdve a középiskolákban is tilos a tanulóknak dohányozni. A tilalom nem vonatkozik a KISZ-ren- dezvényekre, valamint a sok tekintetben családi szerepet betöltő kollégiumra. De a tanítás ideje alatt, az iskola épületében, még szülői engedéllyel sem dohányozhatnak a tanulók, s a meggyőzés minden eszközét fel kell használni arra, hogy az iskola falain kívül is minél kevesebben hódoljanak e káros szenvedélynek. Ugyancsak az idei tanévtől kezdve tilos a, tanulóknak az összes alkohol tartalmú ital fogyasztása az iskola falain belül. Ebben nincs kivétel, még az iskolai klubban, vagy a diákbálokon sem ihatnak szeszes italt. Jó lenne,, ha a szülők is rpegtennék a magukét a gyerekek dohányzását és szeszesital-fogyasztását illetően, mert az ő segítségük nélkül nehéz lesz az iskolában fordulatot elérni. A tornafelszerelés A testnevelési órák száma ősztől minden iskolatípusban heti kettőtől háromra émel; kedik. E harmadik órát összevonva sportdélutánokkal, csapatjátékokkal, esetleg kirándulással is eltölthetik a gyerekek. Az a legfontosabb, hogy több időt töltsenek a szabad levegőn, mégpedig testmozgással összekötve. Egyébként az utóbbi években sok vita volt a tornafelszerelés körül — ezért ebben is állást foglalt a minisztérium. Tulajdonképpen csupán önmagában a testnevelés kötelező. Ha a szülő anyagi gondjai miatt nem tud megvenni bármilyen felszerelést, csinálhat maga is, ezért sem a szülőt nem szabad zaklatni, sem a gyereknek nem lehet rosszabb jegyet adni. Különösen vonatkozik ez a kötelező iskolatípusra, az általános iskolára. Természetesen a minisztérium is feltételezi, hogy ilyen anyagi körülmények között csak elvétve akad szülő, ezért az előbbiek figyelembevételével úgy határozott, hogy mezt, tor-# nan^drágot, tornacipőt és* zoknit igényelhetnek a szülőktől a tanárok. Ami pedig a mez, a nadrág, a cipő és a zokni színét illeti: nincs semmiféle megkötés. Természetesen szebb, esztétikusabb, ha egy-egy osztály tornafelszerelése egyforma színű, de erről csjak a szülők beleegyezésével dönthetnek a testnevelő tanárok. Tájékoztató füzet Az új tanév a tananyag- csökkentéstől az új rendtartásig és egyéb intézkedésekig sok változást hoz. A Művelődésügyi Minisztérium abból kiindulva, hogy tájékoztatni kell minden új intézkedésről a szülőket, külön kiadványt jelentet meg. Az 1 forintért árusított füzetet a szülők megvehetik a tankönyvekkel együtt. Ez a füzet az új intézkedések ismertetésén kívül tartalmazza az általános iskolákban használatos tanszerek jegyzékét is. Tóth László