Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-10 / 159. szám

4

m'\fűrlap

1973. JÚLIUS 10., KEDD ,----------- ------- ^

Megkez

dték a visegrádi feliegvár helyreállítását

Sétányok és kiállítási termek lesznek az egykori erődítményben

A sokarcú kerámia

Tanácskozás, bemutató, kiállítás Szentendrén

A Dunakanyar Intéző Bizottság visegrádi területi bizottságának kezdeményezésére megkezdték a visegrádi feliegvár helyreállításét. Az Országos' _ lűemléki Felügyelőség visegrádi építésvezetőségének dolgozói a napikban láttak munkához. A

tíz évre ütemezett helyre- állítási program

első feladataként megtisztítják a vár területét, és a falakat, a növényzettől, és felépítik a belső vár nyugati falát. A jövő évben kezdik az épületek helyreállítását. Többek között felépítik a belső kaputornyot, tetőt kap az öreg- torony, helyreállítanak több lakóépületet, amelyekben később kiállítás nyílik. A belső várban helyezik majd el — a kőtárat. Az északi szárny legmagasabb pontján kilátó- terasz lesz, a romterületen pedig utakat, lépcsőket építenek a látogatók számára. A keleti ’kaputorony közelében üzletsort helyeznek el. Rendezik és oarkosítják a Várhegy oldalát is. A gazdag múltú visegrádi fellegvár hazánk egyik nevezetes műemléke;

Tegnap délelőtt Zebegény- ban, a özonyi István JumiéK- múzeum és az emleKmuzeum baráti köre szervezésében megnyílt a VI. nyári képzőművészeti szabadixskola. kőből az alkalomból kértük meg Dániel Kornél festőművészt, az emlékmúzeum igazgatóját, hogy vázolja röviden a szaibad- iskola célját, lényegét.

‘— 1968-ban, közvetlenül a múzeum megnyitása után hirdettük meg az első nyári szabadiskolát, időtartama mindössze két hétre korlátozódott, s még szállást sem tudtunk biztosítani a jelentkezőknek; mindenki ott lakott, ahol tudott. Ennek ellenére sikeres volt már az első év is.

Ezután emeltük fel négy hétre az iskola időtartamát, az elszállásolást egy ideig a Duna- parton bérelt sátrakban oldottuk meg, majd a megyei tanács 750 ezer forintot bocsátott rendelkezésünkre, hogy a múzeum udvarán kempingtábort építhessünk. Ez az ösz- 6zeg nem fedezte a 'költségeket, a baráti kör tagjainak közel félmillió forint értékű társadalmi munkájával sikerült a hegyoldalban a kis hatszemélyes faházakból álló tábort felépíteni.

— Idén sokan érkeztek Csehszlovákiából, az USÁ-ból, Kanadából, az NSZK-ból, egy vietnami diák számára pedig ösztöndíjat adunk mi. A magyar jelentkezők közül néhányat megyéjük, vagy városuk küld hozzánk ösztöndíjjal.

Az itt szerzett tapasztalatokat a fiatal pedagógusok, klubvezetők, hazaérve bőségesen kamatoztatják.

Számos levelet őrzünk, amelyek arról számolnak be, mit jelent a szabadiskola egy-egy kisebb községben lakó, képzőművészettel foglalkozó ember számára, akinek másutt nincs alkalma gyakorlati tevékenységét vagy elméleti tudását avatott irányítók segítsé- vel továbbfejleszteni.

— A szabadiskola rangját színvonalas tanári karral, változatos programmal igyekszünk biztosítani. A festő tanszak vezetője kezdettől fogva — így idén is — Hincz Gyula Kossuth-díjas festőművész, a szobrász tagozatot idén Szirá- ki Judit szobrászművész vezeAz egykori erődítmények közül az egri után a visegrádi a leglátogatottabb.

A nagyközséget évente 1,2 millió kiránduló keresi fel.

Visegrád község helyén már I. István korában népes település volt. Szláv eredetű nevét — magyarul magas várat jelent — az ide telepített ba- zilita szerzetesek adták. Visegrád fénykora a tatárjárás után kezdődött. A fellegvárat

IV. Béla és görög származású felesége Lascaris Mária építtette, hogy a Nyulak szigetén élő Árpádházi Margit és apácatársnői számára védelmet nyújtsanak az újabb tatár betörések ellen. Később királyi birtok lett,

1316-ban pedig, amikor Róbert Károly ide költözik udvarával, az ország székvárosává lép elő.

Az Anjou király a községben palotát építtetett, s ezután a magyar koronát és a koronázási ékszereket őrizitek a fellegvár öregtornyában. A várat Róbert Károly, majd Zsigmond és Mátyás is bővítette, s így vált hatalmas erődrendszerré. A fellegvár elpusztítására Li- pót császár adott parancsot

ti, a művészetelmélet! tanszak vezetője dr. Végvári Lajos művészettörténész, egyetemi tanár.

A jelentkezők kilenc szakág között válogathatnak.

Festő-, szobrász- és kerámiaszakon kívül sokszorosító és plakátgrafika, tűzzománc, mozaik, secco-fresco, valamint idén első íziben tér és környezet műhelygyakorlatok szerepelnek a programban.

Meghívott előadóként várjuk Bencze Gyulát, a Képző- művészeti Főiskola igazgatóját és Giuppe Aurélt, a kolozsvári egyetem tanárát is.

K. A.

Szavalóverseny

Veresegyházon

Ünnepé! es eredméiíyhírde- téssel 5s tábortűzzel ért véget vasárnap este a veresegyházi művelődési otthon kétnapos második Váci Mihály-szavaló- versenye. A szombaton délelőtt kezdődött nagyszabású eseménysorozaton a gödöllői és a váci járásból négy ifjúsági klub és hét irodalmi színpad mintegy 150 tagja vett részt.

Az irodalmi színpadok versenyének első díját a duna- kesziek nyerték Medvetánc című műsorukkal. A második díjat a domonyi Napsugár együttes kapta Őszinte dal az ifjúságról című műsoruk magas színvonaláért. Az ikladi, a kartali, és túrái irodalmi színpad a harmadik helyre került. A községi tanács kü- löndíját a domonyi, a járási KISZ-bizottság díját a túrái színpad nyerte.

A szavalóversenyben az első helyre Valentinyi László (Domony) került. Második Udvar di Zsuzsa (Göd) lett. A harmadik helyezést Rajkó Margit (Hévízgyörk) szerezte meg.

Az ifjúsági klubok versengésében a verőcét került az első helyre. Második a gödi klub lett. A túrái és a péceli a harmadik helyre került.

A kétnapos műsorban közreműködött a vendéglátó művelődési ház Forrás irodalmi színpada, a budapesti Orfeo együttes, valamint két énekes Csaba Judit és Dinnyés József.

Autós gyermekkorunk. Komlós János múlt heti műsorában a nyaranként megszaporodó ’autóbalesetek okait kutatta. Rendkívül tarka kép alakult ki ez ügyben. A balesetek okai között ott találjuk a képzés hibáit és hiányosságait, az agresszív ösztönt és az autószerelők rossz munkáját éppúgy, mint a magánélet gyötrelmeit. Közös nevezőre lehet-e hozni ezeket az okokat? Komlós megkísérelte, és azt hisszük, sikerrel. Szerinte mi és most még az autós gyermek- vagy kamaszkorban vagyunk, kapcsolatunk ezzel az egyébként hasznos szerkezettel — tisztelet a kivételnek — gyerekes. A márkák bűvöletében élünk, s ahelyett, hogy értelmesen közlekednénk, útjainkon erőlködünk, versenyzünk és bizonyítunk.

Nincs fontosabb, mint ezen a kamaszos-gyerekes magatarHogy miért éppen Szentendrén, a Vízügyi Igazgatóság kiállító- és tanácstermében került sor a Kerámia az építőiparban című eseménysorozatra?

— Talán két okból is — mondja az egyik rendező szerv, a szentendrei városi tanács vb képviseletében a művelődésügyi osztály vezetője, Haness László. — Részint komoly hagyományai vannak városunkban a kerámiaművészetnek (itt tekinthető meg Kovács Margit keramikus ..tű- vész állandó kiállítása, vagy inkább kerámiamúzeuma), részint pedig Szentendrén működik a Budapesti Építőanyagipari Szövetkezethez tartozó, kicsiny, de igen szép termékeket előállító kerámiaüzem. Itt elsősorban különböző épület- kerámiákat készítenek. S mivel a szentendrei nyári kulturális és egyéb programokban évek óta szerepel egy-egy „hazai” üzem bemutatója, sőt bemutatása, úgy gondoltuk, idén ezt az üzemet kerítjük sorra

Mire jó ez a művészet?

Erre a kérdésre kereste a választ tegnap délelőtt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium osztályvezetőhelyettese, dr, Farkas Ödön, vitaindító előadásában.

A kerámia az egyik legősibb művészet. Több ezer

táson felülemelkedni. Ehhez persze idő kell. És meggyőző szó. Hatásos és értelmes beszéd, olyasféle, mint Komlósé Az én csatornámon.

Rossz vétel. Ritka rossz film és ritka rossz vétel volt a vasárnap este látott francia film, a Kedves csirkefogó. Ha valamivel, hát ezzel alaposan bevásárolt a tv. Ilyen rossz filmet már — művészet készíteni. S ez annál inkább érthetetlen, mert 'a filmben olyan sztárok játszottak, mint Belmondo és Nadja Tiáer.

S mégis, ez a film olyan unalmas volt, hogy szinte nem lehetett végignézni.

Ha rossz cipőt veszünk, a boltok kicserélik, vagy visszafizetik a pénzt. Mit csináljunk ez esetben? Nem lehetne vala- | hogyan a televízió selejtjeinek I visszafizetését is rendeletben I szabályozni? Ö. Z.

éves múltra tekinthet vissza ] az épületeken való alkalmazása is: a nagy folyómenti kultúrák, főként a sumérok és az asszírok s a perzsák is ősidők óta használták a napon szárított, majd az égetett agyaglapokat, domborműveket épületek külső és belső díszítésére. Ez a szokás azóta sem halt ki, sőt, a jelek szerint új virágzás előtt áll. A modern építészet szívesen fordul ehhez a művészethez, s akár nyers, terrakotta technikával, akár mázas kivitelben tág tere nyílik fel- használásának, az épületek külső részein éppúgy, mint a belső terekben. A kérdés csak az, mennyire igényli ezt a művészi — és igen tartós — anyagot az építészet hazánkban? .

Kell is, van is

Farkas István, a szentendrei kerámiaüzem vezetője, úgy vélekedik, hogy az igény megvan a fe’ használásra, és gyártanak is a különböző üzemek megfelelő mennyiségű és minőségű épületkerémiát. Ám a jelenleginél sokkal többet is tudnának előállítani, ha egyáltalán eszükbe jutna a tervezőknek ez az anyag.

— Az igaz, hogy a kerámia | nem olcsó mulatság, de ma már a külső felületekre is si- I került időjárásnak ellenálló anyagú kerámiaburkolatokat kikísérleteznünk — mondja. — Adott esetben mégis olcsóbb a hagyományos burkolatnál, mert nem kell két-három évenként felújítani. S az ára is csökkenthető lenne, ha általában nem meglehetősen elavult berendezésekkel, úgyszólván kisipari módszerekkel készülnének az igényesebb kerámiafajták.

S hogy az épületkerámia nem azonos a fürdőszobacsempékkel és kerámia házszámokkal, arról éppen az- a be- mutaUV’éyőzi meg a látogatót, amelyet a Vízügyi Igazgatóság kiállítótermében, s az épület betonlábai alatt lévő árkádokban helyeztek el a rendezők. Javarészt egy, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázat díjazott és legjobbnak ítélt munkái láthatók itt. Az anyagnak érdekes sokoldalúság a jellemzője. Van itt kifejezetten burkolásra szánt csempe és mozaik (az Épületkerámia Vállalat s a Finomkerámiaipari Művek termékei), de vannak variálható díszítőelemek

(köztük több nagyon szép díjazott alkotás, így Horváth László keramikusművész I. és

III. díjjal jutalmazott külső falburkolói, melyek a terrakotta technikát alkalmazzák, vagy Németh Olga színes mázas, II .díjas burkolólapjai), találunk akár nagyüzemileg is előállítható burkolólapokat (Seregély Márta különdíjas műve), vagy különleges, a beton és a malter textúráját idéző csempéket (Bükki Béla I. díjas munkája).

Gondolat és funkció

A szentendrei kerámiaüzem két tervezője, Borsódy László és B. Urbán Teréz kerámikus, szintén mutat be épületkerámiai munkákat. De az igazi érdekesség az a kiállítás, amely a művésztelepi galériában tekinthető meg Borsódy László kitűnő kerámiáiból. A vízügyi igazgatósági bemutatón inkább az építészeti funkciók kerülnek előtérbe a művészházaspár művein — Urbán Teréztől igen szép belső díszítőcsempék, csempeképek, térválasztó elemek láthatók — itt, a kis kerámiakiállításon azonban az egyes alkotásokban fellelhető funkcionális vonások mellett is, elsősorban a kerámia művészi lehetőségei uralkodnak.

— Az igazi épületkerámiai alkotás — akárcsak a régiek idejében — az lenne, amelyben a funkcionális, hasznos vonás keveredik valamilyen művészi gondolattal — mondja Borsódy László. — Én arra törekszem, hogy ezt a kettős feladatot megoldjam. S ha az itt kiállított kerámiákon ez a törekvés érezhető, akkor annak éppúgy örülök, mintha a látogatók észreveszik, hogy a kerámia lehetőségei nem merülnek ki a ■vázákkal és hamutartókkal.

A kiállításon erről valóban könnyű megbizonyosodni. Ezek a kerámiaplasztikák szinte a geometriai alapformákig leegyszerűsítettek, s mégis érezhető bennük valamiféle szerves lét, növényi burjánzás ereje is.

A kerámiaipari vállalatok, a minisztérium műszaki fejlesztési főosztálya és a szentendrei városi tanács kezdeményezésére létrejött bemutató és kiállítás országos érdeklődésre számottartó eseménye a Szentendrei Nyár ’73 rendezvénysorozatának.

Megnyílt Zebegényben a VI. nyári képzőművészeti szabadiskola

Az idén először: lér- és környezet műhelygyakorlatok

T. I.

Szavak,

A SÉTALÓ SZEMÉVEL igen szépek ezek a kis dunakanyari falvak. De nemcsak szépek, tiszták is. És nemcsak tiszták, de legnagyobb részt módosnak is látszanak. Sokfele hosszúkás virágágyak piroslanak a járdaszegélyen. A ház falánál álló padra gyakran kiül egy-egy idős asszony, és elnézi a világot. A sima országutat, ahol egyre sűrűbben robognak az autók. A sétáló turistákat meg nyaralókat, amint ráérősen lépkednek.

De kicsit beljebb is meghúzódnak falvak, a Duna szigetén is. Ezek is szépek, habár kevésbé üdülőfalvak. Amelyikben sétálok, elég hosszú falu, a házak két oldalán olyan sűrű lombú, árnyas fákkal, hogy a nagy melegben is kellemesen hűs a levegő. A házak itt is takarosak. A falut körülölelő nagy táblák, szőlők, málnaföldek elárulják, hogy itt a termelőszövetkezetből él a lakosság egy része. De nem messze a főváros, nyilván munkásemberek is lakják. Valahogy inkább kínálkozik ez a falu, külsejéről ítélve nem is szegény falu, arra, hogy bepillantsak a mindennapi élet rejtelmeibe. Igen, a falu kínálkozik maga, mert én nem keresek rejtelmeket. A falu is olyan, mint az ember, szívesebben tárja fel a lelkét, ha nem szögeznek neki érdeklődő kérdéseket. Legalábbis az életérőL

ÉN IS csak annyit kérdek ettől az igen idős, kurta hajú, tiszta csíkos trikót és tiszta ceignadrágot viselő embertől, hogy meddig fut még a falu.

— Arrafelé már véget is ér — mutat előre. — Néhány ház, és azon túl már a szederfák.

öregek

— Kié a szeder?

— Hát mindenkié — nevet —, aki szed róla. A nagy része csakúgy lehull.

Nézzük egymást. ,

— Szép ez a falu — mondom. —■ Igazán nyugodtnak látszik, ezzel a sok sötét lombú fával, meg ezekkel a takaros kis portákkal.

— Bizony nyugodt — feleli. — Jó itt.

— Van családja?

— A feleségem meghalt néhány éve. Egyedül élek.

— Miből él? — kérdem a tiszta, rendes, kis embertől.

— Nyugdíjas munkás vagyok. Hosszú évtizedekig dolgoztam Pesten.

— És ki főz magára? Ki látja el mégis ?

— Hát, megvagyok magamban, meg nem is annyira magamban. Tíz gyermekem van.

— Hol vannak?

— Mindenfelé az országban. De kettő erre is lakik. Egy menyecskelányomnál szoktam ebédelni. Aztán meg a másiknál.

— S a többiek is eljönnek?

— Eljönnek hát.

A KIS, ÖREGEMBER ragyogóan tiszta, mintha csak vasárnap volna. Látszik rajta, hogy nemcsak az élet edzette meg, hanem a gyerekei is gondolnak rá. Hosszú utat tesz meg hozzájuk sétáló léptekkel s arcán ül az elégedettség.

— Sose legyen rosszabb! — nevet rám, és elköszönünk.

De az élet egy kis helyen is különböző. Ahogy megfordulok, egy szép, patinás ház tűnik a szemembe. Nemcsak xégj köfaragványai tanúskodnak róla, hanem az évszám is homlokzatán: 1875. Kár, hogy a vakolat lehullott már faláról, és kilátszanak a csupasz téglák. A két ablakon foghíjasak a zsaluk is. Két dombormű férfifej vigyorog le az útra. Bozontos hajú, szakállas férfiak. Vajon mit láttak az elpergő időben, hogy így vigyorognak.

A BARNA FAKAPU hasadékán egy öregasszony feje bukkan ki. Látja, hogy a házat nézem.

— Régi ház — jegyzem meg —, nagyon szép lenne, ha kitataroznák ...

Rámnevet, azzal a vigyorral, ahogy a két dombormű férfifej is a magasból.

— Kitataroznák? Inkább még elpusztítják.

— Pusztítják?

— Igen. Kővel, fejszéveL

— De hát ki pusztítja?

Kijjebb bújtatja fejét, körülnéz a csendes utcácskában, s úgy mondja:

— Hát a fivérem fia. Meg még az apja is. Ezt a szép, régi házat. Mert ez régibb ám, mint az évszám rajta. Akkor hagyta nagyapám az apámra. Több mint 150 éves.

— És hány éves a fiú, aki pusztítja.

— Tizennégy — feleli. — Még iskolába jár, mert elbukott. Iszik. És mennyit iszik! Egyszer tőlem is elcsent hetven forintot, és italt vásárolt, mind megitta, aztán kövekkel bedobálta az ablakot.

— ÉS AZ APJA? Nem kapja el a fülét?

— Az apja? — csapja össze kezét a szürke kendős, sovány öregasz- szony. — A fivérem? Hisz az épp olyan, mint ő. Pesten vasas. Igen jó szakmunkás. Jól is keres, de megiszik mindent. Tudják az üzemben is. De hát jó munkás. Esténként kosárral hozza haza a butykosokat, és mind megissza. A fia ugyanezt csinálja. Afféle magafajta pajtásokkal jön össze csak a faluban, és isznak.

— És senki más rokona nincs a néninek ?— Dehogyis nem. De már öregek. És, aki szól a fivéremnek, arra fejszét emeL

Nézem a lehullott vakolatú, szép, patinás házat, és ezt az élénk és nem is szomorkás öregasszonyt.

— Azért csak segít a háztartás fenntartásában a fivére... — kockáztatom meg.

— Ugyan! Ha látnak nálam egy- egy jó falatot, arra is szemet vetnek. Szeretik a jót.

— És a néni miből él? Miből telik egy-egy jó falatra?

— Hát, nyugdíjas vagyok. Sokáig szolgáltam.

— És mennyit kap? — kérdem.

— Ötszázhetven forintot — mondja önérzettel.

Nézem ráncos arcát, dolgos kezét, szinte csodálattal.

— És, hogy telik abból egy-egy jó falatra is?

Most már ő néz rám csodálkozva, akárha egy gyereket nézne. Aztán huncutul elmosolyodik.

— Hát nincs az a sok pénz, amit ne lehetne elkölteni, és nincs olyan kevés, amiből ne lehetne kijönni. Ezt se tudja?

NÉZEM, nézem ezt a ráncos, kis. sovány öregasszonyt. Vajon milyen jó falatot készítget néha? Szívesen megkóstolnám, és elhallgatnám szavait, melyeket nem árulnak el kívülről a falak, s az árnyas fák. Szinte kedvet érzek hozzá, hogy bebarangoljam ezt az egyre szépülő Dunakanyart, s megállják ott is, ahol nem illatoznak virágágyak a sima betonút mentén, vagy, ha illatoznak, de megáll néhány percré tűnődve az ember, rá-rávigyorog sötétebben is az élet, és, ha valami belső szépséget áraszt, akkor sem mindenkinek. Örvös Lajos

TV-FIGYELŐ