Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-07 / 157. szám
«5l MIOY Kftírlap 1973. JÚLIUS 7., SZOMBAT Nyitó előadás a Szentendrei Teátrumban Tegnap este a szentendrei nyár egyhónapos programjának egyik legrangosabb és legnagyobb érdeklődéssel várt eseményeként megkezdődött a Teátrum idei előadássorozata. A zsúfolásig telt nézőtér előtt Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok című vígjátéka került színre Iglódi István rendezésében. A főbb szerepeket Lukács Sándor (Orsino), Zala Márk (Sebastian), Szacsvay László (Böffen Tóbiás), Őze Lajos (Malvolio), Béres Ilona (Olivia) és Jobba Gabi (Viola) játszotta. A díszleteket és a jelmezeket Keserű Ilona tervezte. A produkció zeneszerzője Bácskai György, koreográfusa Szigeti Károly, zenei vezetője Simon Zoltán. Az érdekes szabadtéri előadás a hangulatos környezetben szép sikert aratott. Tudományos ifjúságkutatás Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanácsnál aláírták azokat a megbízásokat, amelyek alapján számos tudományos intézet végzi, ifjúsággal kapcsolatos kutatómunkáját 1975-ig. Az ifjúságkutatás témái azt a célt szolgálják, hogy a tudományos kutatás eszközeivel nyújtsanak segítséget az állami szervek ifjúságpolitikai tevékenységéhez. S az ifjúságot közvetlenül érintő döntések előkészítéséhez. AZ IDÉN JUBILÄLÖ, tizenöt esztendős ligeti Körszínház rendezője, Kazimir Károly legutóbbi két bemutatójával, az Indiai Ramajá- nárxil és a japán Csusingurá- val a színházművészet ismeretlen tájaira vitte el nézőit. Ázsia ősi színjátékkultúrája éledt újjá ezeken a pionírelőadásokon, a színpadi ábrázolásnak olyan világa, amelynek szinte még a nyomai siem találhatók meg az európai hagyományban. A Körszínház idei évadján ez a teremtő és felfedező akarat folytatódik. Az új vállalkozás ugyan térben, időben és szellemben közelebb áll hozzánk, tradícióinkhoz és szokásainkhoz egyaránt, de nem azonos velük. A csütörtök esti nyitó előadáson a színházi kifejezésnek ismét új formáival találkoztunk. A régmúltba nyúlnak vissza ezek a formák, a XVII. századba, a vásári komédiák, a cirkuszok és a rögtönzések világába. Ha a szavakra gondolunk, ismerős ez a világ. Csakhogy nem színházi előadásokból, hanem olvasmányainkból. A Körszínház idei vállalkozásának érdeme, hogy ezekből az olvasmányélményekből eleven és mai színházi élményt tudott teremteni. A VILÁG, amelyhez az új bemutató visszanyúlik, a régi török színjátszás. Pontosabban, a szó mai értelmében nem is a színjátszáshoz, hiszen emberek nem szerepeltek ebben a formában, a mohamedán vallás szigorúan tiltott mindenfajta emberábrázolást. De e tilalmak szorítása ellenére is megszületett a színháznak, a színjátszásnak egy 'különös, színész nélküli, álcázott alakzata: az árnyjáték. S ebben a játékban született meg a Körszínház előadásának két főhőse, a két vidám cimbora, Kara- göz és Hadzsivat is. A hajdani árny játék és a mai ligeti színház előadása rájuk épül. Mindketten a népi képzelet teremtményei. De nem teljesen olyanok, mint a magyar folklór hasonló figurái. Nem a paraszti világból kerültek a színpadra, vagy ha igen, ez az eredet tulajdonképpen teljesen elmosódott bennük. A két rokonszenves főhőst a nálunk ismeretlen városi folklór hozta létre, illetve formálta véglegessé. S mint minden „igazi” népi hős, ők is koldusszegény emberek, akárcsak a templomok szürke egerei, s nem erejükkel, hanem az eszükkel, különböző furfangokkal próbálnak a pénztelenség nyomorúságából kiemelkedni. Nem egyformán persze. Karagöz nehézkesebben, földhözragadtabban, parasztosabban és mohóbban, Hadzsivat fürgébben, köny- nyedébben és elegánsabban. Minden vállalkozásukban ő a kezdeményező, az ötletek, amelyeket Karagöznek kell végrehajtania, az ő fejében születnek. A végrehajtás azonban sehogyan sem sikerül. Bármibe kezdenek, mindenbe belebuknak. AZ ELŐADÁS lényegében és tulajdonképpen nem más, mint Karagöz és Hadzsivat kudarcba fulladt vállalkozásainak sorozata. Epizódokat látunk arról, hogyan akar a két főhős magának — Karagöz inkább nőket, Hadzsivat inkább pénzt — szerezni. Ezek az epizódok jellegben és terjedelemben is igen változatosak. Van közöttük néhány jöerees triviális bohóctréfa, s Fővárosi színházi esték Karagóz vannak hosszabb, „színház- szerűbb” jelenetek is; hajdanán ezek az epizódok nem egyszerre, egy időben születzsivatot Ráthonyi Róbert keltette életre, gondosan kidolgozott, de nagyívű játékkal. A produkció egyik meglepetése Drahota Andrea alakítása Karagöz feleségének szerepében. Nagyszájú, hangos, tenyeres-talpas, de azért mégis édes török menyecskét formált a kiváló művésznő a számára szokatlan szerepjelenet az előadásból. tek. A ligeti előadás egységes stílusa azonban nagyon szorosan összeköti és egymáshoz kapcsolja a. különböző helyen és időben megformálódott jeleneteket. A körszínpadon a sok epizód zárt kompozícióvá olvad össze. A másik összetartó erő a két rokonszenves fiatal, Sirin és Ferhad szenvedélyes szerelmének története. Ez a szerelem a kezdet kezdetén reménytelennek látszik, a zord apa ellenzi egybekelésüket. Karagöz és Hadzsivat kalandjainak egy részét éppen az okozza, hogy segíteni akarnak a két szerelmesen, persze a maguk módján, azaz némi pénzszerzési reményekkel összekötve. A PREMIERT megelőzően hatalmas munka, valóságos tudományos kutatás folyt, amelynek első lépése volt a rendező Kazimir Károly törökországi útja. A munka második lépcsőjében Jánosy István a fordító Kunos Ignác régi munkáiban búvárkodott. Weöres Sándor előjátékot írt a darabhoz. A kísérőzenét, török és magyar népdalok felhasználásával Vujicsics Tihamér és Ladányi Árpád válogatta-állította ösz- sze, illetve részben szerezte. Tanácsadóként dr. Ortutay Gyula működött közre. E nagy munkának csak egyik célja vol a régi török játék újjáélesztése. Kazimir Károly, mint eddig minden munkájában, most is arra törekedett, hogy ne múzeumi sétára hívja vendégeit, a nézőket, hanem hogy élő, mai színházat varázsoljon a vásári pavilon kör alakú dobogójára. Ezt a kapcsolattartást a mával nemcsak azok az aktualitásra utaló rögtönzésszerű humoros-szatirikus mozzanatok hordozzák, amelyek az egész előadást végigkísérik, hanem az egész vállalkozás modern, merész, kísérletező szelleme. A KÖZREMŰKÖDŐ SZÍNÉSZEK jókedvű komédiá- zása végig áthatotta a lendületes előadást. Kazimir mozgalmas, hangos-zajos színpadán stílusosan teremtődött újjá a török játék. A két főalakot, a nehezebben mozduló Karagözt Szabó Gyula, a gyorsabb észjárású Hadbői. Ferhad szenvedélyes figuráját Csikgs Gábor hősies lendülettel, Sirin kétségkívül halványabb szerepét Esztergályos Cecília kevesebb színnel formálta meg. A sok szereplős előadásból kiemeljük még Harkányi Endre zord, ám mégis butuska agáját (Sirin apja), Holl István erőszakos rendőrét és Kézdy György ravasz zsidóját. ÖSSZEFOGÁSSAL Tágulnak a lehetőség határai Matematikaóra a budaörsi óvodában — Már épül a másik Látogatók érkeztek a budaörsi óvodába. Híre, neve van már ennek az alig két éve épült intézménynek. Például arról, hogy az óvó nénik német nyelven is foglalkoznak Budaörs nemzetiségi község — a kicsinyekkel, vagy hogy a rádióban a Nyitnikék kedves szignálja után nemegyszer innen közvetítik a matematikaórát. Nem tréfa: matematikaóra óvodásoknak! Azon a bizonyos látogatáson mégsem csak ez ragadta meg a vendégek figyelmét. Más. A kicsik karba tett kézzel üldögéltek székecskéiken. Előttük üres, nagy pohár. — Hát ti mit csináltok most? — kérdezte az egyik vendég. — A szörpöt várjuk — felelte egy szöszke kislány bátran. — A szörpöt? Milyen szörpöt? — folytatta a látogató, inkább csak a párbeszéd megtartása kedvéért, és kissé odébb nézett egy villogó szemű, fekete fiúcskára. Az sem késlekedett a válasszal: — Hát amit víz helyett iszunk. Mert napok óta nincsen víz. A vendégek nevettek és csodálkoztak. Egy modern óvoda: gyönyörű falak, tiszta fények, patyolat térítők és függönyök. Vizük meg nincsen. Később kérdezősködni kezdtek erről Karlik András községi tanácselnöktől. Kaptak választ a vízre vonatkozólag is, de aztán szinte úgy mellékesen kezdett kikerekedni még egy történet. Az első lépések — Két éve működik ez az első óvoda. Próbáljunk létrehozni egy másikat isi Persze, nemcsak mi magunk. Erre az elsőnél se lettünk volna képesek. Kérjünk segítséget vezető szervektől, a községünkben levő gazdasági központok valamelyikétől, például a ME- ZÖGÉP-től. Két éve az első óvodában már sok gyereket elhelyeztünk, de még közel 150 helyre lenne szükség. — Az a szerencsénk, hogy Novák Béla, az MSZMP járási bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő által, meg mi általunk, meg maguktól is, a megyei pártszervek jól ismerik a problémáinkat. Nemcsak egyszerűen, elvileg segítettek. Kapcsolat létesült, majd erősödött ebben az ügyben a pártszervek és Pesti László, a MEZŐGÉP Tröszt vezérigazgatója között. A ME- ZÖGÉP-nél sok kisgyerek szülei laknak Budaörsön. Megkezdődik a munka — Kell az óvoda már 1973- ban — mondták egyre többen, noha alig hagytuk el 1972-őt. — Az szinte lehetetlen — érveltek egyes építőipari szakemberek. — No, azért mégiscsak elkezdődött. Novák elvtárs szorgalmazta Pesti elvtársnál, és rövidesen meg is találták az alkalmas kivitelezőt. A Pest megyei 2. számú Szövetkezeti Építőipari Vállalatot, amelynek az igazgatója, Tóth Vilmos, kezdettől látta a dolog jelentőségét. De hát már szinte tavaszodott... — Akkor jöttek a műszakiak. Folytatta a sort Eged József, a szövetkezeti építőipari vállalat főmérnöke. Kiválasztotta az embereket. Nem takargatta a nehézségeket sem az igazgató, sem a főmérnök. Rendkívüli feladatról van szó. Azonnal el kell kezdeni a tervezést, és minden biztosra megtervezett rész után már hozzá is kell látni az építkezéshez ! — Ammer László főépítésvezető és Horváth Gábor építésvezető, ahogy ők mondják — egy kissé húzogatták a nyakukat. Egy majdnem 800 négyzetióéter alapterületű, kétszintes, modern, 120 gyermekét befogadó óvodát felépíteni néhány hónap alatt? Még mindig szinte lehetetlennek látszott. Tizenkét kőműves — A munkát azért megkezdték. Folyt a tervezés. Felvonultak az alapozók. No, akkor jött a talajvíz. Még csak ez hiányzott. Agresszív, lúgos nedvesség. Csak némileg könnyített, hogy ismerték már a tulajdonságait ezen a környéken, mert már a Mezőgép-székház építésénél is jelentkezett. Mindenhova be akar folyni, marni, rombolni. — Hanem akkor már benne voltak a munkában az emberek. Most már jöttek a munkások. Óvoda kell, rövid idő alatt? 100—120 kisgyereknek. Megkapjuk a jó gépeket? A folyamatos anyag- szállítást? A legjobb betont? Megkapták. Tizenkét kőműves — tréfásan szólva nem magas Déva várát, hanem — Budaörs új óvodáját kétszeres, háromszoros, ötszörös erővel, lelkesedéssel kezdte építeni. Volt benne becsületkeresés és némi anyagi ösztönzés is. De itt az első játszotta a fő szerepet. A tizenkét kőműves mellett ugyanannyi segédmunkás, vasbetonszerelő, ácsok, vízvezetékszerelők, villanyszerelők, összesen mintegy harmincötén követték egymást. Magyarországon vagyunk, itt járja az a mondás, hogy ha már lúd, legyen kövér. Alig több mint két hónap alatt ugyanis elérték a gieichnit, azaz a falegyent. Régi építő szokás szerint kitűzték a bokrétát. Három nap is számít Akkor azt mondták a műszakiak : . — Emberek! Mi lenne, ha augusztus 20-ra felépítenénk ezt a kis házikót. Az. emberek nevettek és azfcnmandtáik, nem húszadikára, hanem 'tizenhetedikére. Az a három nap is számit. — Ez a mi életünk itt. Lehetetlenre nem vagyunk képesek és az építők se tudnak csodákat tenni, de adott esetben, ha nagyon sokan és így fognak össze, akkor a lehetőségek határát ki lehet tágítani. P. V. Szegény ember gazdag városban A könyvhétre je^t meg az a vaskos kötet, amelyet ma már — sőt tulajdonképpen már a könyvhét végére — alig lehet föllelni a könyvesboltokban. Szerzője Békés István, az eddigi népszerű, s mindig kultúrhistóriai értékű és érdekességű műveinek sorát folytatta ezzel az új kötetével, amely „Fejezetek Budapest művelődéstörténetéből 1867—1917 között” alcímet viseli. A szerzőről szólva, akit egyébként számos korábbi kötetéből — különösen bizonyára a Magyar Anekdotakincs alapján — egyébként is jól ismernek olvasóink, szívesen jegyezzük meg ezúttal, hogy kissé Pest megyeiként is tartjuk számon. Hiszen másfél esztendejénél több, hogy lelkesen és fáradhatatlanul barangolja megyénket, s vasárnapról vasárnapra „Pest megyei barangolások” címmel mutatja be tömör, olvasmányos, adatgazdag riportokban lapunk hasábjain egy-egy város, község múltját, történelmi, irodalmi, munkásmozgalmi hagyományait, beleágyazva napjaink folyamatába. a fürkésző, kutató, a legapróbb szellemi és tárgyi emléket sem figyelmen kívül hagyó és a korabeli összefüggéseket a végletekig kibogozó, mégis lényegre törő feldolgozó, elbeszélő módszert élvezhetjük ebben az új, „Szegény ember gazdag városban” című munkájában. A gazdag város, amelyben a szegény emberek sokasága élt, nem más, mint a száz év előttitől a századforduló utáni másfél évtizedig tartó időszak Budapestje, amelynek most ünnepeltük centenáriumát. Éppen e neves dátum: Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 100. fordulójára készült el ez a mű. Ez alkalomból tisztelgésül is, mind a városnak, mind az embernek — melyek közül napjainkra már egyik sem szegény. A vaskos albumot szinte nem is lehet csak úgy egyszerűen átlapozni. Csaknem minden oldal máris megállásra készteti az embert, s ebben nagy szerepe van annak a kétszáznál több egykorú rajznak, festménynek, újságábrának, fényképnek, amelyet az évtizedeken át pihent újságok, folyóiratok lapjairól, levéltárak, könyvtárak kitől sem háborgatott anyagaiból kutatott föl a szerző. Csak ezeket végig nézve is világosan elénk tárul a tárgyalt kor, s kiformálódik képünk egy letűnt világról, furcsaságaival, kuriózumaival, de mindenekelőtt társadalmi ellentmondásaival, s a magára ébredő ember politikaiszellemi útkeresésével. Furcsaságaival? — írtam. Kétségtelenül számos csodálkoznivaló és moso- lyognivaló érdekességről is olvashatunk e kötetben, de mi sem áll távolabb Békés Istvántól, minthogy ezt az egyébként oly távolinak tűnő jó fél évszázadot valamilyen joviális békeidőnek tüntesse föl, s merengő álmodozással szemlélje. Meg sem kísérli. A történetíró tárgyilagos hitelességével vezet végig, s minden adata, állítása tényeket közöl, még a memoárközléseket is ellenőrzi. Mindezt mégis anélkül, hogy a tudományos műveknek az átlagos olvasó számára óhatatlanul szárazabb, ér- tekezőbb, jegyzetelt előadását választotta volna. Ez a könyv olvastatja magát, mintha egy kellemes csevegő elbeszélést hallgatnánk. De miről is beszél nekünk? A fejezetcímek világítanak talán rá erre leginkább. „Eltűnt pest-budai utcakép” — ez az első fejezet. Olyan hajdani szegény emberekkel ismerkedhetünk meg, kiknek életét a ke- délyeskedő zsurnalisztika egykoron romantikusra színezte, pedig egyáltalán nem volt színes, derűs élete sem a Du- naviz-hordogatónak, sem a Deák téren ácsorgó meszelő asszonyoknak vagy a Klauzál téri pucceros asszonyoknak, a hordároknak, kíntorsásoknak, az olajárusnak, a tejesasszonynak, a különféle utcai árusoknak, de még a kucsébernek sem. Hogy éltek, mint éltek, kik is voltak ezek? — róluk szól könyve elején. Aztán olvashatunk a szűkmarkú kö- nyörületről, amely ünnepélyes jótékonykodással igyekezett könnyíteni lelkiismeretén, miközben hosszú sorok álltak esténként a hajléktalanok menhe- lye előtt, meg délben a népkonyhán. Nyomortanyák képe, élete megdöbbentő hitelességgel — kommentár nélkül! — tárul föl. Kiváló logikai folytatás: „Az igaz szó ellen” gyűjtőcímmel a korabeli munkásmozgalom ellen föllépő tőkés erőszakot vonultatja föl, egykori tudósítások komor hangjain éppúgy, mint az egykori élclapok sokat mondó gúnyrajzain. Az elvakult munkáshajsza dokumentumai, az egyébként történelmileg viszonylag jólismert korszakról is hallatlanul sok újat beszélnek ©1. „A humor, a gúny, a szatíra semmivel sem kevésoé jellemző mozzanata egy korszaknak, egy korszak társadalom- és művelődéstörténetének, mint számos kisebb-nagyobb1 komoly vagy komor, heroikus vagy tragikus esemény” — vallja a szerző, s ezért is kapunk jó csokorra valót e korszak keserűen tréfálkozó gúnyrajzaiból, rnun- kásélclapjainak írásaiból, amelyeknek részletes feldolgozása egyébként külön stúdiumot is érdemelne. „Búfeledtetőt” is bemutat a kötet: amivel szórakozott az egyszerű szegény nép Budapesten. Van ezek között — mint a szerző megfogalmazza — „olykor értéktelen, bár olcsó, olykor meg olcsó pénzen önmagukat gazdagító szórakozások”. Igen, az olcsó lőrés-borozgatás, a vurstlis népszórakozás mellett egyre inkább kialakultak az öntudatra ébredő munkások művelődési körei, természetbarát egyesületei és hasonlók. Bár hosszú utat kellett megtenniük addig, hogy szétválogatni tudják az ocsut a búzától, a lélekölő ponyva, a Nick Carter regények, az álromantikus történetkék dzsungeléból valódi értékekig jussanak el. Hogyan indultak az „árnyból a fénybe” — ezt is dokumentálja a kötet. A tartalomhoz (amely bizonyára másként és másként ugyan, de minden ma élő korosztálynak számtalan új ismerettel szolgál) méltóképpen igazodik a kiadás. A Kossuth Könyvkiadó reprezentatíven szép kötetben — Kass János hangulatfestő kitűnő illusztrációival — jelentette meg ezt a szó szoros értelmében népszerű munkát. L. Z.
