Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-05 / 155. szám

1973. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK KS» uecvei v/6Wfip Javaslatok a tanácsok és a népfront együttműködésének bővítésére Tanácselnökök és népfronttitkárok együttes tanácskozása a Parlamentben Dr. Varga Józsefnek, a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivatala általános elnökhelyettesének vezetésével szerdán a Parla­mentben együttes értekezletet talkottak a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácsok elnökei, valamint a fővárosi és a megyei népfrontbizottságok titkárai. A közös tanácskozá­son értékelték a tanácsok és a népfrontbizottságok együttmű­ködésének eddigi tapasztala­tait, és megszabták a követke­ző időszak feladatait. Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak fóti diára előadásában em­lékeztetett arra, hogy a taná­csok és a népfrontbizottságok közös munkálkodásának terü­leteit, módjait a közelmúltban kiadott irányelvek szabályoz­ták. Ennek alapján egész sor különböző szintű tanács és népfrontbizottság megállapo­dásban rögzítette a közös ten­nivalókat. A továbbiakban az előadó indítványozta, hogy a helyi tanácsok és a népfront- bizottságok folyamatosan érté­keljék az együttműködés ta­pasztalatait, terjesszék 'a be­vált módszereket. A tanácsok és a népfrontbi-. rottságok szervezzék meg a tanácstagok tájékoztatását, se­gítsék lakóterületi kapcsola­taik szélesítését. A népfront országos tanácsának elnöksége javasolja, hogy ez év öszén-te- lén ismét szervezzenek falu­gyűléseket, a városokban pe­dig körzeti lakossági tanácsko­zásokat. A tanácsok és a népfrontbi­zottság foglalkozott a jelölő­gyűléseken elhangzott közér­dekű javaslatok megvalósítá­sával. A népfront országos el­nöksége azt javasolja, hogy a lakosság kezdeményezéseit vegyék figyelembe az V. öt­éves terv előkészítésénél. Ál­lást foglalt továbbá, hogy — az érdekelt minisztériumokkal egyeztetve — a tanácsok és a népfrontbizottságok fokozzák család- és érdekvédelmi tevé­kenységüket. A tanács—nép­front együttműködés tovább­fejlődhet a környezetvédelem­ben is. Bencsik István vitaindító előadását’ külön-külön vitatták meg a tanácselnökök és a népfronttitkárok, majd a ta­nácselnöki értekezlet áttért a második napirend, a tanácsok és a népi ellenőrzési bizottsá­gok együttműlcödésének meg­tárgyalására. Dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nöke előadásában kiemelte, hogy a népi ellenőrzési bizott­ságok tavaly 19 ezer vizsgála­tot végeztek, ebből 12 ezret ja­vaslattétellel zártak le. A tanácselnöki értekezlet végül megvitatta a Hajdú-Bi- har megyei tanácsi bizottsá­gok és tanácstagok elmúlt két esztendei tevékenységét. Chilei szolidaritási nagygyűlés Szerdán a chilei nép impe­rializmuséit enes harcát támo­gató szolidaritási nagygyűlést rendezett a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az Or­szágos Béketanács Újpesten, a Pamutnyomóipári Vállalat Dali os Ida Művelődési Há­zában. A nagygyűlés elnöksé­gében helyet foglaltak Vas- Witteg Miklós és Baradziej László né, a SZOT alelríökei is. Sebestyén Nándorné, az Or­szágos Béketanács főtitkára, a nagygyűlés szónoka, beszé­dében hangsúlyozta: a magyar dolgozók őszinte szolidaritása kíséri azt a gigászi küzdelmet, amelyet a Népi Egység szö­vetséges pártjai, a kormány — dr. Salvador Allende elnök vezetésével — vív a békéért, a chilei nép felemelkedéséért. Felszólalt a nagygyűlésen dr. Oscar Jimenez Pinochet, a Chilei Köztársaság budapesti nagykövete. A nagygyűlés résztvevői végezetül szolidari­tási üzenetben fogalmazták meg kiállásukat a chilei nép mellett. Magyarországon ta­nuló chilei diákok kulturális műsorával fejeződött be az esemény. A munka: az élet feltétele Foglalkozási rehabilitáció Nem egy vállalatnál még ma is tévesen azt hiszik, hogy a kórház vagy más egészség- ügyi intézmény elhagyásával befejeződik a munkaképessé­gük egy részét elveszítettek re­habilitációja. Vagyis: a rehabi­litáció egészében nem több az orvosi rehabilitációnál. Nem lehet elégszer vitába szállni ezekkel az egyén és társada­lom érdekeit egyaránt szem elől tévesztő nézetekkel. Annál is inkább, mert a statisztika világméretekben — hazáinkban s ezen belül Pest megyében is azt bizonyítja, hogy évről évre gyarapodik a közlekedési és üzemi baleseti sérültek és a környezeti ártalmak következ­tében megrokkantak száma. Ez azonban nem jelenti a munkaképesség teljes elveszí­tését. Egyenértékűen dolgozhatnak Tudomásul kell vennünk: számos barátunk, szomszé­dunk, munkatársunk valami­lyen veleszületett vagy szer­zett egészségkárosodással kell hogy megtalálja boldogulását. Magyarországon több tízezer a rokkant nyugdíjasok száma. Pedig a tapasztalat szerint a rokkantak 75—80 százaléka új­ra beilleszthető a társadalom­ba — beleértve a szellemi és idegkárosodottakat is. Vagyis nem az a cél elsősorban, hogy pénzt, hanem azt, hogy mun­kát, megfelelő munkát kapja­nak. A munka nemcsak a lét- fenntartás eszköze, hanem az élet elengedhetetlen feltétele is. Alkotmányunk minden ál­lampolgárnak biztosítja a munkához való jogát, s ki tud­na érvelni azellen, hogy az ember egyénisége kizárólag a munkában teljesedhet ki. Az előítéletek nélküli munkahelyi légkörben a rehabilitáltak két­harmada az azonos beosztású egészségesekkel egyenértékű munkát véges., negyed részük magasabb teljesítményt produ­kál s csupán tíz százalékuk marad valamivel az átlagszín­vonal alatt. Esztergályosból meós Jól tudják ezt a Csepel Autógyárban is, ahol immár hat éve tudatosan és eredmé­nyesen foglalkoznak a rászoru­ló dolgozók rehabilitásával. El­készítették a csökkent munka­képességűek jegyzékét, amely az érintettek minden lényeges adatát tartalmazza az orvosi véleménnyel együtt. Jelenleg 623 rehabilitált munkás dolgo­zik a gyárban. A rehabilitá­ciós bizottság a december 1-i állománynak megfelelően min­den évben általános, a rehabi­litált dolgozók szociális, csalá­di, egészségügyi és munkahelyi körülményeire kiterjedő vizs­gálatot folytat. A foglalkozási rehabilitáció eredményeként az esetek több­ségében szinte már nem is be­szélhetünk csökkent munkaké­pességről. Például: ha egy esztergályosnak valamilyen baleset következtében ampu­tálták az egyik kezéről .két ujjárt, az esztergályosként va­lóban csökkent munkaképessé­gű. Ha viszont a vállalat a fel- gyógyulása után rövid idő alatt átképzi meósnak, akkor már a testi fogyatékosságától függet­lenül, csak a képeségein mú­lik, hogyan állja meg helyét a többi meós között. Ugyanak­kor a vállalat is jól jár, hi­szen teljes értékű esztergályost állíthat a rehabilitált dolgozó megüresedett gépe mellé. A Csepel Autógyárban elsőd­leges cél, hogy a rehabilitálan- dók a saját üzemükbe kerülje­nek vissza. Ennek megfelelően jegyzékbe foglalták valameny- nyi gyáregységben a csökkent munkaképességűek résijére fenntartott munkahelyeket. Vi­szonylag rövid idő alatt a munkáslétszámhoz viszonyítva 6,2-ről 9,2 százalékra növelték az ilyen munkahelyek arányát. Több helyen lehetőséget terem­tettek az ülőfoglalkozásra, és a kisebb gépek kezelését is rá­bízták a rehabilitálandó dolgo­zókra. Ugyanakkor gondoskod­nak arról is, hogy közvetlenül a szülés előtt, illetve a szülésit követően a nőknek könnyebb munkát biztosítsanak. Embernek érezhesse magát Ellenpélda persze, jócskán akad. Nem egy vállalatnál ta­lálkozunk olyan megrokkant szakmunkásokkal, akik egyko­ri fizetésük töredékéért éjjeli őrök vagy öltözőőrök. A vita az esetek többségében — ha egyáltalán van vita — arról folyik, hogy teszem azt, udvari munkásként is kapják meg a régi fizetésüket. Márpedig egy udvari munkás nyilván nem kereshet annyit, mint egy szakmunkás. Ám még ha meg­kapnák a régi pénzüket, ak­kor is naponta megalázva éreznék magukat ott, ahol iga­zi munkásként egykor — anélkül, hogy ezt így megfo­galmazták volna — boldogok voltak. Másról kell tehát vi­tatkozni, arról, hogy minden csökkent munkaképességű em­ber a munkahelyére visszatér­ve újra teljes értékű munkás­nak, embernek érezhesse ma­gát. És ezt a vitát ne az ön­bizalmában, lelkében sérült dolgozó kezdeményezze, ha­nem magától értetődő termé­szetességgel a vállalat, afölötti örömében, hogy egy hűséges embere újra munkára jelent­kezik. & megint csak példa a Cse­pel Autógyárból. Itt ma már szakmunkást nem foglalkoz­tatnak alacsonyabb munka­körben. Én magam találkoz­tam olyan túróssal, akit sú­lyos közlekedési balesetéből való felépülése után átképez­tek darusnak a járműgyárban. Fúrásként 9,60 volt az órabére, most 11 forint. Meglehetősen nehezére esik a járás, ezért a gyárától kerékpárt kapott: az­zal haj't a gyárkaputól a mun­kahelyéig s műszak végén a gyárkapuig vissza. Ez csak egy csepp a tengerből. Kifizetődő humánum Az ipari-technikai forrada­lomban a fizikai munka egy­re jobban átalakul. Elvileg az is lehetséges, hogy a korábban 100 százalékos rokkantnak mi­nősíted munkás, akinek mind­össze egy-két mozgatóizma maradt, megfelelő átképzés után bizonyos hang- vagy fényimpulzust követően egy gombot megnyomva működés­be hozzon egy rendkívül fon­tos redszert. Az elektronika, a számítógépek, az automati­zálás számos, az említetthez hasonló lehetőséget biztosit majd az addig elfekvő, csodá­ra vagy már arra sem váró embereknek. Végül: a jelenlegi munka­erőhelyzetben, de perspektivi­kusan is, a rehabilitáció — ta­lán érzéketlenül hangzik így — a humánus oldalán túl — ki is fizetődik. A rehabilitálandó tartalék a foglalkoztatható idősekkel együtt igen jelentős munkaerőforrás. Ugyanakkor a népgazdaság szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy az állam tartja-e el a re- habilitálandókat vagy a reha­bilitáltak járulnak hozzá az állam fenntartásához. A ma­gyar rehabilitációs bizottság kimutatásai szerint négyszáz, az adekvát munkába vissza­helyezett rehabilitált húsz év alatt kereken egymilliárd fo­rint nyereséget biztosít a nép­gazdaságnak. Kertész Péter Országos tanácskozás a család­os ifjúságvédelemről A Hazafias Népfront or­szágos nőbizottságának ren­dezésében a főváros és bét megye nőbizottsága találko­zott szerdán Tatabányán. Má­sodízben szervezték meg e küldöttségek tapasztalatcse­réjét. Az első találkozón — tavaly Egerben — az idős emberek helyzetét, támoga­tásuk módját beszélték meg. A tatabányai tanácskozá­sokon — amelyen részt vett Nagy Józsefné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak alelnöke is — a család- és gyermekvédelem időszerű feladatait vitatták meg. Egy­öntetű volt a vélemény, hogy a család- és ifjúságvédelmi munka Rendkívül fontos része a népfrontpolitikának. A találkozó résztvevői ta­pasztalataik birtokában java­solták a huszonegy évvel ez­előtt született családvédelmi törvény módosítását. TANYA P est megye minden ti­zedik lakosa külterü­leten él. A fogalom — külterület — erősen külön­böző helyeket, házakat, te­lepülés- és életformákat fog­lal össze, még egyetlen vá­roson, adott esetben Nagy­kőrösön belül is. Itt több mint ötezer ember, a lakos­ság húsz százaléka él kül­területen, egyedülálló ta­nyákon, tanyabokrokban. A városi pártbizottság, a ta­nács éppen ezért fontossá­gának megfelelően kezeli a kérdést, nem általában, a gyakorlati helyzettől elvo­natkoztatva vizsgálja a helyzetet, a teendőket — amint az nem egy ún. tar nyás településen megtörté­nik —, hanem a realitások­ból kiindulva. Egyebek kö­zött abból, hogy a külterü­leti népesség csak nagyon lassan, fokozatosan csök­ken — az ugrásszerű válto­zás erőltetése nagy károk­kal járna! —, mert sokan nemcsak megszokták ezt az életformát, hanem ma is megtalálják a számításukat gazdaságilag. Az más kér­dés — s ezt a tanyákon élők egy része ma még nem teszi fel magának —, hogy túl az anyagiakon megleli-e igényei kielégíté­sének módját? Természete­sen, ha vannak igényei. A nagykőrösi vizsgáló­dás egyik fontos következ­tetése az lehet, hogy „kül­területi” meg „tanyai” alatt nem szabad, nem lehet azo­nos körülményeket, egyfor­ma embereket érteni. Nem áll szándékomban — egy rövid írás keretei erre amúgy sem adnak le­hetőséget — belebonyolódni a' tanyai településforma múltja, jelene, jövője fö­lött zajló viták eddigi megállapításainak igenlésé­be vagy tagadásába. Tény, hogy a vitatkozók túlnyomó része a kérdésnek sokkal inkább szellemi, mintsem gazdasági eredőit kutatta, holott a kiindulópont csakis utóbbi lehet. A nagykőrösi párt- és állami testületek gyakorlati tevékenysége ép­pen ezért arra irányul, hogy a településfejlődés során a gazdasági környezet hasson a tanyákon élőkre, az biz­tassa őket a nem könnyű életformaváltásra. T ulajdonképpen ez az, amit fontosnak tar­tok, már csak azért is, mert a megyében 83 000 ember minősül külterületi lakosnak, bár egy részük nem tanyán él. A lakossá­gon belüli számszerű sú­lyon túl pedig az indokolja a figyelmet, hogy jó né­hány településen minden második, harmadik lakos talál fedelet külterületen, mégpedig olyan helyen, amelyet a tanács nem kí­ván fejleszteni. Kocséron például több mint 1800 lé­lek, a lakosság 58 százalé­ka számít külterületen élő­nek, Mikebudán, Nyárs­apáton még nagyobb az arány, s más járásokban ugyancsak él ez a gond, így Pusztavacson, Vasadon, Délegyházán, csupán hár­mat említve. Mi legyen ezekkel az em­berekkel? Túl hangzatos kérdés ez, bár sokan föl­teszik. Néhány helyen még ma is elhangzik az a véle­mény — holott az élet sok­szorosan rácáfolt —, hogy „nem kell adni nekik sem­mit, s akkor májd otthagy­ják a tanyát”. Kérdeztük, kérdezzük: miért hagyják ott? A rozoga moziért, a szomszéd udvarának za­jáért, bűzéért? Azért, hogy attól kezdve ne ott legyei a földön, hanem kijárjon arra? Persze, . tudom én, hop? a villany, a víz — már ahol ezekkel az egész község ellátott... — nagy dolog. Ahogy a gyermeknek az iskola, a családnak az üzlet ugyanúgy. A kívülálló számára nem nehéz a vá­lasztás, ám az érintettnek előnyök és hátrányok össze­vetése felemás eredményt ad; megélhetési lehetőségei mérséklődnek, ellátottsági igényei és kiadásai viszont növekednek! Itt utalok még egyszer arra, amit Nagykőrösön próbálnak, ha nem is látvá­nyos sikerekkel, de szívós következetességgel: a gaz­dasági környezetet formál­ják, azt szeretnék elérni, hogy a fönti, tagadhatatla­nul kedvezőtlen egyenleg kiegyensúlyozottabb legyen, A tanyai ember ugyanis el­sősorban azt látja, mit ve­szít, s majd csak később, né­mi gyakorlati tapasztalat után hajlandó arra, hogy összegezze, mit nyerhet, mit nyert. V alamikor megkülön- , böztető, lenéző szó volt a tanyai, már- már a piucsaival egyen­lő. Akkor is igazságta­lan volt, mert gazdasági, társadalmi jelenségekért személyeket marasztalt el, s napjainkban még igazság­talanabb a minősítésként használt tanyasi jelző; hi­szen modern városokban, látszatra civilizáltan élő emberek között is mennyi „tanyasi” akad... Nem az embereket jellemzi a tanya, a külterület, hanem telepü­lési, gazdasági hagyomá­nyainkat, örökségünket, s jelenünk egyenetlen, bizo­nyos területeken túl gyors, másutt a kívánatosnál las­súbb haladását. Ezért hiba, ha Nagy Pált meg Kiss Pé­tert noszogatják, hagyja már ott a tanyát, hiszen a mai kor emberéhez nem illik... Aligha illik, nem illik kérdése ez. S még kevésbé bizonykodó szavaké. Té­nyeknek. tetteknek, a való­san jobb fölkínálásának kell tanúsítania, hogy tele­pülési módban is, életfor­mában is merre és miért arra halad a társadalom. Mészáros Ottó átszámítva pedig jó szakmun­kásfizetésnek felel meg. Mind­annyian jól érzik magukat. A szakma elsajátításához és í. német nyelv tanulásához a né­met munkások, ifjú munkások és idősebbek egyaránt sok se­gítséget nyújtanak. A német munkások ön­zetlen baráti segítségét mutat­ja például D. Éva tanuló esete, akinek tüdejében az orvosi vizsgálatok beszűrődést állapí­tottak meg. Azonnal szanató­riumba küldték, megfelelő gyógykezelésben részesítették, ma már dolgozik, miközben a szanatóriumban jól megtanul­ta a német nyelvet. Számtalan példáját lehetne sorolni az elvtársi, baráti segítésnek. Fiataljaink közérzete jó, vidá­mak, eredményeikre büszkék, így például Hostinger József, aki másfél éve dolgozik itt, az idén már a német tengerpar­ton szándékozik üdülni, s autót akar vásárolni össze­gyűjtött keresetéből. Erre az NDK-ban lehetőséget biztosí­tanak a kint dolgozó magyar fiataloknak. Az üzem valamennyi veze­tője dicsérte Posta Margit pártcsoportmegbízott és Doro­gi Mária KISZ-titkár példás munkáját. Számunkra külön öröm volt hallani a sok elis­merést, dicséretet, a megelé­gedést és azt, hogy az üzem­ben dolgozó 120 magyar fiatalt Czikó Miklós fiatal mérnök lelkiismeretes, szakmailag és politikailag művelt személye átsegíti minden nehézségen. Nem mellékes az sem, hogy többségük KISZ-tag, vannak párttagok is. Az ő erkölcsi, po­litikai magatartásuk kifogás­talan. Hans Albrecht, a Shul me­A brünhildi kerámiaüzemben az igazgató (a kép jobb oldalán) is­mertetését hallgatja a Pest megyei pártmunkásküldöttség. A kép bal oldalán a második: Lonny Günther, a Suhl megyei pártbizottság ideológiai titkára. gyei pártbizottság első titkára úgy jellemezte ezt az üzemei, hogy jó a munkalégkör, a terv és teljesítése ma már a fiata­lok életéhez tartozik. A ma­gyar fiatalokat nem egysze­rűen munkaerőnek, hanem a jövő szocialista emberének te­kintik, ez határozza meg a ve­lük foglalkozás módját és tar­talmát. Mi is ezt tapasztaltuk. Lüktetést, alkotásvágyat és cselekvő embereket láttunk mindenütt. Ez sugározott Shul megye minden üzemében, já­rásában. Az NSZEP szervezetei választásra készülnek, áttekin­tik a párt belső életének fej­lődését, értékelik a párttagok egyéni munkáját. A pártcso­portok értékelését az alapszer­vezetek erősítik meg, növelik a követelményeket a pártta­gokkal és szervezetekkel szem­ben. Nem létszámban, hanem tartalmában akarják erősíteni a pártot — fogalmazta meg a megyei pártbizottság első tit­kára. Meggyőződésünk, hogy ezt a feladatot is eredménye­sen oldják meg. Tovább erősí­tik az NSZEP egységét, fejlesz­tik internacionalista politiká­jukat. Küldöttségünk rövid látoga­tása alatt is meggyőződött ar­ról: testvérmegyénk, Shul megye lakossága és dolgozói a szocialista tábor nyugati ha­tárán becsülettel és szorgalom­mal teljesíti feladatát a szocia­lista német állam építésében. Emellett naponta tanúbizony­ságot tesz a szocialista inter­nacionalizmus eszméje mellett Arató András (Következik: Az NSZEP-kongresszus szel­lemében.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents