Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-29 / 176. szám
Tanulmányúton, Kalocsán A cegléd'berceli Dózsa György Művelődési Ház kézimunkaszakkörének tagjai augusztus 13-án, Kalocsa és környéke hagyományos népi hímzésmotívumainak tanulmányozása céljából, kirándulásra mennek. A lelkesen, szorgalmasan és ügyesen kézimunkázó asszonyok munkáit hamarosan a közönség is láthatja: alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án, Abonyban kézimunkakiállítás nyílik, és e járási bemutatón a ceglédberceli szakkör tagjainak legszebb munkái is helyet kapnak. Illatozó cipók PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 176. SZÁM Nyársapát, Haladás Tsz 1973. JŰLIUS 29., VASÁRNAP Könyvkeresők A nyári hónapokban a ceglédi városi-járási könyvtárnak sok ifjú látogatója van. Nemcsak a maguk, hanem rendszerint - család számára is választanak könyvet. A könyvtár a lehetőségekhez mérten igyekszik frissíteni könyvállományát, melyből több ezer kötet forog állandóan közkézen. Sok látogatója van az olvasóteremnek is. akik főként az újságokat, folyóiratokat lapozgatják és a kézikönyvtár anyagát használják fel további munkájukhoz. Az egyetemre készülőkés a Ceglédről egyetemre került fiatalok is gyakori látogatói nyáron az olvasóteremnek. Vállalták a munkaeszközök védelmét és jól kihasználását Erősödik a versenymozgalom A gödör A népmesét kevelők előtt bizonyára nem ismeretlen a két kecske meg a híd története: a keskeny híd közepén két kecske találkozott, egyik sem akart kitérni a másik elől, egyik sem volt hajlandó visszafordulni, így aztán, dulakodás közben mindkét jószág a vízbe pottyant. Ez a mese jutott eszembe a minap, amikor a Kossuth Ferenc és a József Attila utca kereszteződésében két teherautó találkozásának voltam szemtanúja. Igaz, az egyik kocsi vezetője visszatolatott, hogy utat adjon a másiknak. Ha nem teszi, talán a kecskék sorsára jut, ugyanis, a kereszteződésben hónapok óta gyenge lécekkel bekerített, jókora, vízzel teli gödör tátong. Azok, akik gyakran járnak arra, szinte mindennap találkoznak az általam látotthoz hasonló jelenettel. A gépkocsivezetők bosszankodnak, a gödör környékén lakó szülök pedig aggódnak, ha a gyerek az utcára merészkedik. Ha már ott kell lennie annak a gödörnek, legalább jól látható, figyelmeztető deszkákkal fogják közre, a baleseti veszély enyhítésére, míg idővel be nem temetik. A nyársapáti Haladás Termelőszövetkezet napjainkban öt- százhatvankét tagnak, százhatvan állandó alkalmazottnak és azok családjának nyújt megélhetést. Az alaptevékenységen kívül számottevő melléküzemeket működtetnek. Azok munkájába nyújtott bepillantást Tóth Sándor, a termelő- szövetkezet elnöke. A melléküzemekben foglalkoztatottak száma 150—180 között váltakozik. Jelentős részük betanított munkásnő. A gazdaság műanyagcikkeket gyártó, gumiárukat készítő és forgácsoló üzemet tart fenn. 1972-ben a Haladás Tsz bruttó árbevétele 44 millió forint volt, ebből 20 millió forint az ipari tevékenységből származott. Az idei évre a bruttó árbevételit terv 65 millió, amelyből 35 millió forinttal részesedik a három melléküzem. Ez a néhány adat már önmagában elegendő annak felismerésére, hogy ez a gazdaság — jelenlegi körülményei között — az ipari tevékenység nélkül ráfizetéssel gazdálkodnak az alaptevékenységhez szükséges pénz jelentős részét a melléktevékenységből kell előállítania. A műanyagüzem nyolcvan személyt foglalkoztat, majdnem kizárólag asszonyokat, lányokat. A megrendelések zömét az Egyesült Vegyiművek és az Utasellátó Vállalat adja: az előbbinek nagy tételben szállítják a mosó- és mosogatószerek flakonjait, az utóbbinak fóliás csomagolóanyagokat állítanak elő, amelyben az állomásokon és a vonatok büféjében a szendvicseket árulják. A kapacitásuk háromnegyed részét lekötő két vállalaton kívül még tucatnyi kisebb megrendelővel állnak kapcsolatban. A gumiüzem idei terve 14 millió forint, de az első félévben mindössze két- millió-tizenötezer forintot teljesített, holott a termékek széles skálájának előállítására képes. Jelenleg elegendő megrendelés hiányában, aránytalan a bér- kifizetés, ami sem a termelőszövetkezetnek, sem a népgazdaságnak nem jó. Bár sokat javult az utóbbi években az alkatrészellátás, még mindig akadnak olyan cikkek, amelyekre hónapokat kell várni, gyártó kapacitás hiányában, pedig a nyársapáti gumiüzem, amely a betakarítást szolgáló gépek gumi alkatrészeitől a tömítőgyűrűig sokféle árut készíthetne, rugalmasan kielégíthetné megrendelőit. Jelenleg teherbíróképességének mindössze egy- harmadát használja ki. Ez év közepéig a vasüzem forgácsoló és lakatos részlegből állt, ekkor ez utóbbit megszüntették, mert az elmúlt évben félmillió forint veszteséget okozott. Az idén már csak a korábban kapott megrendeléseknek tett eleget. Az üzemág bruttó térmeíési tervé , eredetileg négymillió fóririt volt, s abból csupán 1,3 millió valósult meg hat hónap alatt. Ennek ellenére még van remény az elmaradás pótlására. Űjabban nagy értékű szerszámok gyártására tértek át, s azokból júliusban csaknem félmillió forint értékűt gyártottak, továbbá szállítékosarakat javítottak a vasútnak, a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárnak pedig lánckereket, csapszegeket készítettek. Az ipari üzemekben foglalkoztatottak átlagos órabére 10 forint 60 fillér, de a műanyagüzemben dolgozó betanított BARACKFELEZŐK Barackillat árad a Bajcsy-Zsilinszky ut cában Cegléden, a Nagykőrösi Konzervgyár előkészítő telepéről, ahol főként gyümölccsel foglalkoznak. Az eper és a meggy után most a kajszi- és a korai őszibarack-szállítmányok érkeznek, azokat készítik elő a konzervgyár- tásra. naponta 80—100 mázsát továbbítva a gyárba. A telepen mintegy hatvan nő szorgoskodik, többen a törzsgárda tagjai, de szép számban akadnak időszaki munkások is köztük, akiknek jó munkalehetőséget ad a gyümölcsérlelő nyár. Apáti-Tóth Sándor felvétele munkások bére alacsonyabb, a forgácsolóüzsmben dolgozó szakembereké pedig magasabb. Amíg az elmúlt évben 40—50 embert fizetés nélküli szabadságra kellett küldeniük néhány hónapra, addig az idén nem fenyeget ilyen veszély. Ha átmenetileg csökken a megrendelés, elkel a segítség a mezőgazdasági munkában is. A tsz minden negyedik tagja és alkalmazottja szocialista brigádtag, és részt vesz a munkaversenyben, a versenymozgalom egyre inkább tartalommal telítődik, ami biztosíték arra, hogy anyagiakban is kifejezhető eredményt hoz az év vége. A szocialista brigádok vállalták, hogy a közös vagyon védelmére vonatkozó előírásokat megtartják és munkatársaikkal is végrehajtatják. Korábban nem volt ritka a különféle anyagok, alkatrészek és szerszámok eltulajdonítása, de mióta a brigádtagok az említett felajánlásokat tették, megszűnt. Vállalták a munkaeszközök védelmét és hatékonyabb kihasználását. A régi Haladás Tszfben, az Aranyhomok Tsz beolvadása előtt, hét forint húsz fillér volt az egyórai munkáért járó átlagbér, az idén az első félévben kilenc forint nyolcvan- három fillér. Az elnök jól tudja, hogy ez még nem sok, de, visszatekintve, nem is kevés. T. T. A Pest megyei Sütőipari Vállalat ceglédi. Pesti úti kis pékségében szép és ízletes cipókat készítenek. Mivel a házi sütésű kenyérhez hasonló cipó igen kedvelt ezen a vidéken, sokan keresik fel a boltot a tanyavilág lakói közül, sőt, a városon átutazó autósok is szívesen betérnek ajtaján, hogy vásároljanak belőle. Apáti-Túth Sándor felvétele f Már a megyei bajnokságban Egymásért is tudnak küzdi ni Eredményes évet zárt az aibertirsai Törekvés S^orttor Évadzáró sportgyűlést rendezett Albertirsán a helyi Törekvés Sportkör vezetősége, a labdarúgópálya melletti klub- helyiségben. A sportolókon és a sportvezetőkön kívül a nagyközség több politikai és gazdasági vezetője is megjelent ezen az összejövetelen: Radeczki László, a nagyközségi pártbizottság titkára, Kis Ferenc tanácselnök és Gyávái János, a HNF nagyközségi titkára. Az ünnepélyes sportgyűlésnek az adott különös jelentőséget, hogy Albertirsa labdarúgói, lelkes és eredményes játékukkal, csoportjukban a területi bajnokság során az első helyen végeztek, az új évadtól már magasabb osztályba kerültek: a megyei bajnokság résztvevői lesznek. A felfelé vezető, nehézségekkel is teli út egyes álloTerveznek és dolgoznak Tornaterem, áruház épül FACSEMETÉKET RENDELTEK Törteién hagyománya van már annak, hogy a termelő- szövetkezetek patronálják a művelődési intézményeket. Ez a segítségadás a jövőben tovább erősödik. Eredményeként most folyik a besnyői és a lu- dasi iskolában a kút felújítása. A munka 30 ezer forintba ke- rüL Szeptembertől kezdve az iskolások élelmezésében is változás következik be: a törteli iskolákban is kapható lesz uzsonnatej és kakaó. A gyenesdiási járási ifjúsági tábor építésére 100 ezer forintos hozzájárulási költség fizetését vállalta Törtei magára. Az erre az évre esedékes részösszeget, mintegy 30 ezer forintot, már be is fizette. A következő évek községfejlesztési tervében sok olyan elképzelés vár még megvalósításra, amely régi kívánságát teljesíti a község lakóinak s melyet a legutóbbi tanácstagi jelöíőgyűléseken is sokan felvetettek. Egyebek között az iskolának tornatermet szeretnének építeni. A kérelmet az illetékeseknek már postára is adták júniusban, a tanácsülést követően. A következő években kerülhet sor a könyvtár új épületbe helyezésére és a régóta szorgalmazott ABC-áruház megépítésére. A tanács vezetői a tárgyalásokat, előkészületeket megkezdik, s bíznak abban, hogy a tervek megvalósításának nem lesz akadálya. Az utcák, terek szépítéséért sokat tesznek az utóbbi években. A legtöbb törteli ház lakói szívükön viselik a tiszta utca, rendes ház gondját, és sokat segítenek a parkosításban. A Kossuth Lajos és a Temető út fásítási programjának megvalósításához már megrendelték a meggy- és olajfacsemetéket, melyeket az ősszel akarnak elültetni. Gy. M. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK A Cegléd, Nyír u. 6. sz. új építésű, beköltözhető közingatlan, bírói árverésre kerül 1973. aug 3-án, de. 11 órakor. Járásbíróság Végrehajtói Iroda. Érdeklődni: áruház, Bogdánná. Elegant Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregysége felvételre keres mechanikai műszerészt. Érdeklődni lehet: a vállalat személyzeti irodájában. Hirdessen a Ceglédi Hírlapban! Gubodi u. 14. A Ceglédi Járási Építőipart Szövetkezet azonnali belépésre felvesz kőművesek mellé segédmunkást (18 éven felül). Jelentkezés : Cegléd, Aehim András utca 26. A 203. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, (Cegléd, Hold u. 17.) faipari szakmák oktatására mérnöktanárt (vagy műszaki tanárt) vesz fel. Jelentkezés: írásban. másait elevenítette fel, színesen, hangulatos beszámolójában Kovács Lajos, a sportkör elnöke. Elemezte, hogy milyen győzelmekkel és vereségekkel jutottak a legjobbak közé, míg végül sikerült kitartó és következetes munkájukra feltenniük a koronát. Nagy elismeréssel szólt a játékosok egyéni és csapatteljesítményéről, fegyelmezettségéről, melynek egyik jellemzője az volt, hogy tudtak egymásért küzdeni a pályán. Örömmel állapította meg, hogy a megfiatalított csapatokból olyan jó együttesek kovácsolódtak össze az edzéseken, mérkőzéseken, amelyek reményt adnak a továbbjutásra. Meleg szavakkal emlékezett meg a sportkör vezetőinek, edzőjének munkájáról, hiszen segítségük nélkül nem juthattak volna tovább. Jóleső érzéssel beszélt az elnök az egyre növekvő közösség, a sportbarátok példás együttérzéséről: biztatásuk nagyban hozzájárult az eredmény eléréséhez. Végül az egyre élénkebbé váló és gyümölcsöző kapcsolatról szólt Kovács Lajos, amely a nagyközség párt-, állami és gazdasági szervei, és a sportkör között kialakult. Mintegy utóbbi szavai igazolásául, kedves meglepetésként, az említett szervek képviselői több ezer forintos felszerelést ajándékoztak a sportolóknak, azzal a kívánsággal, hogy használják fel azokat hasznosan, és érjenek el további jó eredményeket. Az ünnepség kedves mozzanataként Radeczki László, Kis Ferenc és Mátékovics István, akik maguk is sokat tettek Albertirsa sportmozgalmának fejlődése érdekében, kiosztották a jól megérdemelt aranyjelvényeket, okleveleket a győzteseknek. Külön meleg ünneplésben részesítették sporttársai Jancsik Károly labdarúgót, aki azért kapta meg a vándorkupát, mert a legtöbb gólt rúgta a bajnokságon. A csapat egyes mérkőzésein felvett amatőrfilmek vetítése idézte fel végül a szép mérkőzéseket. A hangulatos rendezvény éjszakába nyúló beszélgetésekkel, emlékezésekkel ért véget. Hamarosan az új, egyre nehezebb feladatok megoldása következik. F. V. Részt vesznek a lolklóriesztiválon A cegléd’- Dózsa György Művelődés- Ház népi tánccsoportjának néhány tagja vendégszereplésre indul az augusztusban megrendezésre kerülő Duna menti folklórfesztiválra.