Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-27 / 174. szám
Kádár János megtekintette a főváros több nagy építkezését Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, tegnap fővárosi látogatáson vett részt, melynek során több nagy építkezést tekintett meg. Elkísérte útjára Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti párt- bizottság első titkára és Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője. A látogatás a Füredi úti lakótelepen kezdődött. KádáV János először az Ormánság- park 5. szám alatti, új 30 tantermes iskolát tekintette meg. A kerület párt- és állami vezetői, valamint az építőipari vállalat vezérigazgatója bemutatták az ország első magyar tervezésű könnyűfém- szerkezetből készült iskoláját. A vendégek ezt követőep a lakótelep új házsorait tekintették meg. Megnézték a beköltözés előtt álló Füredi út A metrón 9. szám alatti 10 emeletes, 172 lakásos épületet. Ennek egyik szárnyába néhány első emeBerlin felé tart a magyar VIT-kiildöttség Ma érkeznek az NDK vendéglátó fővárosába a fiatalok Tegnap reggel a fiatalok népes csoportjának volt gyülekező helye a budapesti Műszaki Egyetem Irányi utcai diákotthona. (A képen.) Innen indult el menetrend szerinti pontossággal, reggel fél nyolckor Berlinbe a magyar VIT- küldöttség. Húsz Volán Ikarus-Steyr startolt a fiatalokkal, akik vidáman integettek az itthonmara- dóknak. A több mint egy kilométer hosszú VIT-karaván zavartalan útjáról a menetoszlop élén haladó rendőrségi járőrkocsi gondoskodott. A 700 tagú magyar delegációt több ezres közönség fogadta Tatabányán. A főtéren felállított díszemelvényen ott volt Havasi Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, továbbá a megye és Tatabánya párt-, állami és tömegszervezeti vezetői: A DlVSZ-induló hangjai után Tóth Károly, a KISZ Komárom megyei Bizottságának első titkára köszöntötte a fiatalokat. A megye ifjúságának jelképes ajándékait — a bányászlámpát és az útra való kenyeret — Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszönte meg. Az ünnepség után a tatabányai Bányász együttes táncba szólította a delegáció tagjait. Pillanatok alatt színes forgatag alakult ki a téren. A déli órákban Győr-Sop- ron megye határában az MHSZ sportrepülői üdvözlő feliratokat vontatva, köszöntötték a küldötteket. A delegáció hazai útjának utolsó állomásán — a rajkai közúti átkelőhelyen — a mosonmagyaróvári járás fiataljai fogadták és búcsúztatták a delegációt. Jelen volt az ünnepségen Föcze Lajos, a KISZ Központi Bizottságának titkára, s részt vettek a köszöntőn a KISZ Győr-Sopron megyei Bizottságának vezetői is. A magyar küldöttséget Rajkán, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség képviselői is várták, s közösen folytatták útjukat Pozsonyba. Itt a Hotel Carl- tonban volt az ebéd, majd Brnó érintésével Prágába mentek tovább, ahol a Strahovi diákotthonban töltötték az éjszakát. Ma megismerkednek Arany Prága nevezetességeivel, s a rövid városnézés után folytatják útjukat. A csehszlovák—német határon ismét ünnepélyesen fogadják a fiatalokat, akik ez- j után majd befutnak Drezdába. Itt motoros díszfelvonulással köszöntik a magyar delegációt. Este 10 óra körül ér véget az utazás. A delegáció ekkor érkezik meg Berlinbe. leti lakást belülről is megszemléltek. Kádár János ezt követően a metró Fehér úti kocsikarbantartó üzemébe látogatott. Ott a vendégek azt a műhelyt nézték meg, ahol a szerelvényeket javítják és karbantartják, majd metróra szálltak, és útközben több állomást is megtekintettek. A végállomáson, a Déli pályaudvarnál felkeresték avas. útállomást, s megnézték a már elkészült impozáns várócsarnokot, valamint a Déli-vas- utak végleges épületegyüttesének makettjét. Kádár János végül a Fővárosi Tanácshoz látogatott el, ahol Budapest vezetőivel beszélgetett. A találkozón részt vett Szépvölgyi Zoltán tanácselnök mellett, Giltner Andor, Csikesz Jánosné, Kömives István és Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesei. Ott volt Tiszai István, a tanács . pártbizottságának titkára, Horváth And- rásné, a szakszervezeti bizottság titkára és Kőszegi Attila, a KISZ-bizottság titkára. Szépvölgyi Zoltán tanácselnök adott tájékoztatót Budapest helyzetéről, fejlődéséről és a megoldásra váró feladatokról. Elmondotta, hogy a főváros ebben az 5 éves tervben nagyobb ütemben fejlődik, mint bármelyik tervciklusban eddig, és ennek eredményeként jelentősen megváltozik arculata. Kádár János összefoglalva fővárosi benyomásait, elismeréssel szólt a látottakról, Budapest fejlődéséről és a Fővárosi Tanács munkájáról. TÖRPEIZZOK PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ M$ZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XVII. ÉVFOLYAM, 174. SZÄM ÄRA 80 FILLÉR 1973. JÜLIUS 27., PÉNTEK A Mars—5 is elindult a „vörös bolygó" felé A világűr és a naprendszer bolygói kutatásának programja alapján szerdán este moszkvai idő szerint 21.56 órakor a Szovjetunióban felbocsátották a Mars—5. automatikus bolygóközi űrállomást. Az űrállomás Föld körüli szputnyik- parkolópályáról startolt a Mars felé. A Mars—5. űrállomás építését és rendeltetését tekintve azonos a Mars—4-gyel, amelyet július 21-én bocsátottak fel. Az űrállomás tudományos berendezéseivel vizsgálják majd a Marsot és a bolygót övező térséget, valamint a pálya mentén a bolygóközi térség jellemzőit. A két űrállomással, a Mars—4-gyel és a Mars—5-tel végzett együttes tudományos kutatások lehetővé teszik, hogy teljesebb adatok legyenek a Mars bolygóról és a kozmikus térben végbemenő fizikai folyamatok dinamikájáról. Moszkvai idő szerint csütörtökön hajnali két óráig a Mars—4. 1 millió 460 ezer, a Mars—5. pedig 66 ezer kilométerre távolodott el a Földtől. Az űrállomások 1974. február közepe táján érik el a Mars bolygó térségét. Brezsnyev-beszéd Kijevben Érdemrend Ukrajnának tűk Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára — miként tegnap közöl. : — Kijevbe érkezett. A képen: Brezsnyev (balról), Vlagyimir Scserbickij, az Ukrán Kommunista Párt KB első titkára társaságában nyitott gépkocsin bajtat keresztül a városon. Kijevben csütörtökön ünnepi ülésen adta át Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára Szov- jet-Ukrajnának a „Népek Barátsága Érdemrendet”. Ukrajnát csakúgy, mint más szovjet köztársaságokat a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tüntették ki ezzel az érdemrenddel. Valamennyi szovjet rádió- és televízióállomás helyszíni közvetítést adott az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának az ünnepségen elhangzott beszédéről, így Szovjetunió- szerte milliók és milliók hallhatták, s ezzel a szovjet és a nemzetközi közvélemény a legEredmények - félidőben Export, nyereség a Váci Kötöttárugyárban A Váci Kötöttárugyár első félévi termelési eredményei, annak ellenére, hogy itt-ott még lemaradások, nehézségek észlelhetők, azt bizonyítják, hogy a kollektíva ezúttal is erejét próbára tevő célokat tűzött maga elé. Zsoldos András termelési osztályvezető elmondta, hogy mind a termelési értékben, mind az árbevételi tervben Az Egyesült Izzó váci gyárában megkezdték a kisméretű izzólámpák többféle típusának gyártását. Az új nagy teljesítményű komplex gyártósorok beállítása a termelés mintegy 60 százalékos növelését teszi lehetővé. azonos nagyságú, hozzávetőlegesen 20 millió forint a lemaradásuk. — Az okok nagyon is ismertek. Az egyik: nem realizálódott egy tervezett kelménk értékesítése, a ludas ebben a Győri Műbőrgyár, amely nem rendelte meg az előzetes jelzésnek megfelelő mennyiséget. A másik ok: a jugoszláv exportnál hasonlóan adódtak rendelési és átvételi problémák. — Hogyan teljesítették az exporttervüket? — Szocialista relációban a tervezett 26 milliót hárommillió forinttal túlteljesítettük. A tőkésexportmérlegünk ezzel szemben már kedvezőtlenebb — részben az említett árbevételi nehézségek miatt is —, a 46 millió helyett csak 28 millió forintot tesz ki. — Javult-e a termelékenység? — Értékelt adatunk még csak az első negyedévre vonatkozóan van. Eszerint a múlt évhez viszonyítva 7,9 százalékos a javulás. De a második negyedév termelékenységi mutatója is lényegesen jobb a tervezettnél, előreláthatólag 105—106 százalék lesz. — Nyereségesen dolgoztak-e? '— Nyereségrészesedésünk kísértetiesen hasonlít a tavalyihoz. 1972-ben ilyenkor az 53 milliós nyereségből még csak 11 milliót realizáltunk. Az arány most: 16 a 72- höz. Mégis azt kell mondanom, hogy az év hátralévő részében gyárunknak minden reális esélye megvan arra, hogy nyereségtervét teljesítse. k. p. magasabb forrásból értesülhetett ismét arról, hogyan értékelik szovjet vezető körökben az ország bel- és külpolitikai helyzetét a jelenlegi szakaszban. Az SZKP főtitkárának beszédében — s a szovjet népgazdaság félévi tervjelentésének közzététele utáni napokban ez aligha lehet véletlen — ezúttal döntő súllyal belpolitikai, főként gazdasági kérdések szerepeltek. Leonyid Brezsnyev kedvező és optimista értékelést adott a szovjet gazdasági helyzetről az ötéves terv félidejében, s konkrétan megjelölte a legfontosabb időszerű feladatokat is. Moszkvában különösen figyelemre méltónak tartják az SZKP főtitkárának szavait arról, hogy „forradalmi intézkedések” szükségesek a tudomány és a termelés kapcsolatának javítására, s a műszaki fejlesztés kérdéseivel külön központi bizottsági ülésen foglalkoznak majd. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy kulcsfontosságú kérdésnek tartja a beruházási tevékenység megjavítását. Részletességgel beszélt Leonyid Brezsnyev a mezőgazdaság helyzetéről az aratás időszakában, amikor lassan kirajzolódnak az idei terméskilátások. Az SZKP KB főtitkárának helyzetértékelése ebben a tekintetben is pozitív, hiszen falun a dolgok — mint Leonyid Brezsnyev hangoztatta — most lényegesen jobban állnak, mint tavaly vagy akár tavaly előtt, ami azt jelenti, hogy a 197 millió tonnás gabona-rekordtermés — az idei cél — elérésének vagy legalábbis megközelítésének több a valószínűsége, mint a tavalyi rossz mezőgazdasági évben volt. KÖZÉLET A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Fülöp- szigeteki Kommunista Párt kongresszusát. Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán és csütörtökön Békés megyébe látogatott. Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese Borsod megyében tett kétnapos látogatást. Dr. Szabó Zoltán egészség- ügyi miniszterrel folytatott megbeszéléseket Budapesten dr. Vu Van Can, a VDK egészségügyi minisztere. Több vidéki kórházban és egészség- ügyi intézményben tett látogatást. A vendég tegnap utazott el Budapestről.