Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-26 / 173. szám

"“íc^flWup 1973. JŰLITJS 26. CSÜTÖRTÖK Kél község - kétféle program Múzeumnézőben Ráckevén Szolgálatba áll a százados kastély Biatorbágy és Zsámbék nem esik messze egymástól. Gyak­ran szomszéd várként is emle­getik a két települést. Ez — érthető módon — serkentő ve­télkedésre ad lehetőséget. Min­den tekintetben, a kulturális programok szervezésében is. Biatorbágyon ezen a héten kerül sor a kulturális és ke­reskedelmi napokra, Zsámbé- kon augusztus közepén. Ezzel mód és lehetőség nyílik arra, hogy a két község lakói átlá- togassanak egymás program­jaira. A biatorbágyi kulturális és kereskedelmi napok kere­tében a kultúrát a legköny- nyebb műfaj, a magyar nóta és a tánczene képviseli négy napon át. Zsámbékon és a környező községekben sokszínűbb és gazsdagabb események várják majd az érdeklődőket. Tanács­kozást rendeznek a járás me­zőgazdasági szakemberei ré­szére az Agrártudományi Egyetem zsámibéki üzemmér­nöki karának szervezésében. A tanácskozást követően a részvevők ellátogatnák majd a gyermelyi Petőfi Termelőszö­vetkezetbe is. Minderre au­gusztus 18-án kerül sor, s ek­kor nyitják meg a zsámbéki művelődési ház képzőművé­szeti szakkörének kiállítását s rendezik meg este a járás énekkarainak nagyszabású hangversenyét, amelyen a töb­bi között a biatorbágyi dalo­sok is dobogóra lépnek. Ezzel kezdődik a zsámbéki kulturális napok esemény- sorozata s a folytatás is leg­alább ilyen gazdag programot ígér. Másnap termékbemutatót rendeznek az általános iskolá­ban, amelyen a toki Egyetér­tés, a pátyi Petőfi és a zsám­béki Üj Élet termelőszövetke­zet, valamint a PEMÜ zsám­béki üzeme, az ÁFÉSZ és a Vasipari Ktez mutatja be munkálkodásának eredmé­nyeit. Este a szomszédos Tök község szabadtéri színpadán nemzetiségi csoportok és Rö­pülj páva körök bemutatójára kerül sor az érdi, a pilisvörös- vári, a sóskúti, a tárnoki és a zsámbéki együttesek részvéte­lével. A programsorozat harmadik napján ugyancsak a toki sza­badtérin irodalmi színpadok bemutatójára invitálják majd az érdeklődőket. A ráckevei Árpád Múzeum, a volt Savoyai-kastély több mint negyed évezrede állja az idő és a történelem ostromát. A külseje ma, eléggé ütött- kopott, viharvert, s ez nem csoda, 1702-től — ekkor épí­tették — sok viszontagságon ment keresztül. A XIX. szá­zadig a Savoyai örökösök tu­lajdonában volt, majd a koro­nauradalmi birtoka lett. Et­től kezdve az épület állandóan romlott; gazdasági központ­ként is használták, de helyet kapott benne börtön, főerdé- szi hivatal, a főmezőgazdász irodája és még folytathatnánk a sort. A lényeg az, hogy a sok bába között elveszett a gyerek. Az épületet „haszonélvezték”, de megőrzésére semmi gondot nem fordítottak. A II. világ­háború során különösen meg­rongálódott Bár kevés, de lényeges A háború után átépítették és otthontalan embereket köl­töztettek be. A tíz méter ma­gas termeket megosztották, kényelmes, lakályos szobákká váltak; lépcsőket, bejáratokat építettek, a nagy kőtokos ab­lakokat szintén kettéosztották, egyszóval a kastély régi belső terét teljesen átalakították — új rendeltetésének megfele­lően. A kupolateremben mag­vizsgáló intézet dolgozott. Ez volt a helyzet a 60-as évek elejéig. Ebben az időben bízták meg Rados Jenő épí­tész, egyetemi tanárt, készít­sen terveket a kastély haszno­sítására olyanformán, hogy érvényre jusson építészeti­történeti jellege. Az ő elképzelése szerint ma­ga a kastély és környezete már a főváros közelsége miatt is kiválóan alkalmas arra, hogy nemzetközi konferenciák, értekezletek színhelye legyen. Terveiben a kastély központi részét (kupolaterem, stukkós terem) e cél szolgálatába állí­totta; a déli szárnyon utasel­látó és 8—10 szobás szálló lett volna, az északi szárnyon pe­dig horgászok számára rende­zett volna be turistaszállót. A tervek kivitelezése meg is kezdődött, a magvizsgáló in­tézet Sárvárra költözött, az építők az állagmegőrző mun­kák után (a tetőszerkezet helyreállítása) hozzákezdtek a mennyezetek bontásához, hogy visszaállítsák a kastély ere­deti belső terét. Közben kide­rült, hogy a rendelkezésre ál­ló pénz kevés, ebből sem a helyreállítás, sem a lakók ki- költöztetése nem lehetséges. Rövid ideig az építkezés szü­netelt, majd 1967-ben az épí­tők végleg elmentek. Az eredmény bár kevés, de mégis lényeges: a kastély rom­lása megállíttatott és a kupo­laterem s a stukkós terem ere­deti szépségében pompázik. „T eremtőbblet" mint lehetőség Azóta az „eladó sorba” ser­dült kastély jövőjén sokat vi­táznak, különböző intézmé­nyek keresik föl komoly szán­dékkal, s hogy a hasonlatnál maradjak, háztűznéző sók van, de kérő egy sem akad. A legfőbb akadály az, hogy a kastély végleges helyreállítá­sa tetemes pénzbe kerül, kö­rülbelül 50 millió forintba. Persze, mint ahogy történni szokott, az élet nem kedveli a hosszú vitákat és túllép rajtuk, követelvén a maga jussát. Itt is így történt. Kovács József, ráckevei gimnáziumi tanár — diákjai­val — összegyűjtötte a rácke­vei Duna-ág régi lakóinak történeti tárgyait, eszközeit, s ezzel megvetette alapját egy helytörténeti gyűjteménynek, amely azóta tárgyban és érték­ben gazdagodik. Már rég ki­nőtte a kastély három kicsi szobáját, amit 1962-től birto­kol. Ezt a múzeummá csepere­dett gyűjteményt vette át 1969-ben a Pest megyei Mú­zeumok Igazgatósága és kine­vezte vezetőjévé Fegyó Já­nost, akinek a három kis szo­ba mellett már rendelkezésére állt az időközben helyreállí­tott kupola- és stukkós terem is. Ez a „teremtöbblet” alkal­mat adott arra, hogy Fegyó János régi. dédelgetett tervét megvalósítsa, mégpedig azt, hogy a fiatal, tehetséges kép­zőművészek első önálló ki­állításukat itt, a ráckevei Ár­pád Múzeumban rendezzék meg. Kiállítók otthona A bemutatkozó művészek névsorát a Képzőművészeti Főiskola, a Fiatal Képzőmű­vészek Stúdiója, s maga a mú­zeum vezetője állítja össze. Az ötlet életrevalóságát bizo­nyítja, hogy nemcsak a közön­ség, hanem a szakma előtt is 4 rangot ad induló mű­vészeknek az itteni bemutat­kozás. Nemrégen zárult Lisz­tes István szobrászművész ki­állítása, akiinek művei osz­tatlan elismerést arattak a közönség és a szakértők köré­ben egyaránt. A fiatal alkotók szobraival már több város és község közterein találkozha­tunk. József Attila szobra Szigetszentmiklósra, Petőfit ábrázoló műve pedig Sopron­ba került. Ez utóbbiról érde­mes megemlíteni, hogy a da­cos, az elszánt Petőfit min­tázza meg, aki ökölbezárt ke­zekkel, kemény léptekkel gyalogol a szélben. Halgyűjtemény-rítkaság Visszatérve a helytörténeti múzeumba, az első szobában a környék régiségtani, földta­ni, állattani és botanikai ér­dekességeit, jellegzetességeit mutatják be. Ritka, értékes gyűjtemény az, amely a rác­kevei Duna-ág halait sora­koztatja fel. Az összes hal megtalálható itt, ami a Du­nának ezen a szakaszán elő­fordul. A sarokban horgony, ma­lomkő. Jeléül annak, hogy itt régen fejlett malomipar volt A Duna mellett számta­lan vízimalom működött, a ráckevei molnárcéh ország­szerte ismert volt, nagy híre vonzotta a tanulókat, jellemző, hogy Pakstól Ácsig, Szeremlétől Süttőig messze környékről jöt­tek ide mesterséget tanulni a fiatalok. A második szobát tipikusan század eleji parasztbútorok­kal, -eszközökkel rendezték be; megtalálható itt a sarok­asztal és a sarokpad, a fal mentén húzódó ágy, a fara­gott szék, cserépedények; tal- kedlisütő, vajköpülő, famo­zsár, kulacs, szalmából fo­nott kosarak, rokka, bölcső és kézzel hímzett kefetartó. Mindazok a tárgyak és eszkö­zök, amelyek a mindennapo­kon szükségesek voltak, ma már inkább néprajzi, hely- történeti érdekességek. A harmadik szoba a halá­szoké. Van itt nádkunyhó, haltartó hajó, kis horgony, hálókötő, halkiemelő, dobó- és húzóháló, és itt van a hí­res szák, a nyeles merítő- háló, amivel kiszákolták a hálóból a zsákmányt. Tehát mind a múzeum, mind a kiállító helyiség gaz­dag anyaggal, értékes és ér­dekes látnivalóval várja a lá­togatókat. Akik jönnek is, szinte az ország minden tájá­ról. A nyári hónapokban a múzeum látogatóinak száma eléri, sőt gyakran megha­ladja az ezret. Belépődíj nincs, a látogatók a ven­dégkönyvbe -történő névaláírá­sukkal, esetleges bejegyzéseik­kel „fizetnek”. A múzeum ve­zetője nemcsak a turistákra és a véletlenül betoppanó ked­ves vendégekre számít, hanem a nagyközség lakóira is, főleg a fiatalokra. Központ lehetne A diákok tanulmányaihoz nagy segítséget tud adni a mú­zeum gazdag anyaga. A kas­tély előtti szabadtéri színpa­don, évszázados fák árnyéká­ban műsoros esteket, elő­adásokat rendeznek. Lassan­ként méltó művelődési köz­pontja lehetne az Árpád Mú­zeum a nagyközségnek és a járásnak egyaránt, ha folyta­tódna az építkezés. A régi lakók folyamatosan új, megfelelő lakásokba köl­töznek, a mentőállomás is el­költözött. Mindez azt mutat­ja, hogy a tanács anyagi le­hetőségeinek megfelelően ren­dezi a kastély ügyeit. Ám nemcsak a tanács, hanem a Pest megyei Múzeumok Igaz­gatósága, a járás, a nagy­község párt-, állami és gaz­dasági szervei is fontosnak tartják, hogy a volt Savoyai- kastély, jellegének megfele­lően — ha lépésről lépésre is — elfoglalja megillető hasz­nos helyét mai kulturális életünkben, az ország és a szőkébb pátria érdekében. Ács Jenő — p — n. PIK-HETEK MAR CSAK 3 NAPIG Szaküzleteinkben és vegyesiparcikk-boltjainkban több típusú olajkályha VÁSÁROLHATÓ MEG 200-500 Ft-OS ÁRENGEDMÉNNYEL. APIÉRT ÉS A PIK MEGAJÁNDÉKOZZA MINDEN KEDVES VEVŐJÉT, AKI LEGALÁBB 50 Ft-ÉRT HÁZTARTÁSI t ff ff PAPÍRÁRÚT VÁSÁROL MOST ÉRDEMES, . MOST VÁSÁROLJON ÖN IS A PEST MEGYÉI IPARCIKK KISKERESKEDELMI/ vállalataiba HETI FILMJEGYZET A betörés Belmondo és Nicole Calfan A betörés című filmben. Furcsa versenyfutás folyik bűnözők és bűnüldözők között. Nem, nem arra gondolok, hogy az utóbbiak el akarják fogni az előbbieket. (Bár néha ez is komoly versenyfutással jár.) Inkább a technikai eszközök versengése jut eszembe. Mert az vitathatatlan, hogy a bűnö­zők felszereltsége néha egye­nesen csodálatos, és hogy ez­zel megküzdhessenek, a rend­őrségnek is legalább ilyen fej­lett technikai eszközökre van szüksége. Legalábbis így áll a helyzet egy valamire való gengszterfilmben. Mint ami­lyen Henri Verneuil francia rendező új műve, A betörés is. Mert mit látunk a film első negyedórájában? A kockás sportsapkát viselő Belmondo, a fekete felöltőbe és fekete kalapba öltözött Robert Hos­sein, meg a csak úgy hajadon- főtt mászkáló Renato Salva­tore egy szerfölött csinos ifjú hölgy, Nicole Calfan kí­séretében, egy piros Fiat 125- ösben odakocsikáznak a csodá­latos villához, ártalmatlanná teszik a kapust, vagy házmes­tert, majd Belmondo előszedi elegáns sárga borjúbőr bő­röndjét, amelynek fedelét ki­nyitva, kiderül, hogy a bő­röndben található: a) egy lé­zerröntgen, b) egy minikom­puter, c) egy speciális magne­tofon, d) egy komplett kulcs­vágó automata, e) és még vagy hatféle titokzatos, berregő, villogó, pörgő, zúgó szerken­tyű. E kisméretű bőrönd tech­nikai csodáival puszta ujjgya­korlatnak számít egy bonyo­lult, négyszeres számzáras páncélszekrény kinyitása, s a benne elhelyezett milliódol- láros smaragdgyűjtemény el­tulajdonítása. Profi munka, annyi szent. Belmondo unott rutinnal dolgozik,^ mint egy világhírű, sebész,' aki éppen egy köröm alá csúszott szál­kát távolít el. A technikai bemutató ezzel korántsem ért véget. Jön Omar Sharif, a legutolsó férfi­divat szerint öltözött, piper- kőc, pénzsóvár és ravasz de­tektív, s egy Opel Rekorddal üldözni kezdi Belmondo piros Fiat 125-jét. Ez az üldözés újabb negyedóra, miközben a két jeles autómárka fődarab­jaira esik szét (a szakító, sőt nyúzópróbának is megfelelő kaszkadőrbemutató egyben a két gyár ingyenes reklámjá­nak is felfogható). Aztán elő­fordul még egy kikötői gabo­nasiló bonyolult cső- és táró- lórendszere (melyben utóbb a kettős játékot űző Omar Sha­rif, változatlanul elegánsan, búzába fullad), s látjuk még Belmondót lebukfencezni egy kőbánya több száz méteres, meredek meddőhányóján, lóg­ni portáldaruk emelőhorgán, látjuk verekedni egy nagyvi­lági úszómedence szélén, s látjuk egy kacsalábon forgó luxuslakásban, majdnem a hi­bátlan alakú Dyan Cannon karjaiban, majdnem a leginti­mebb pillanatban. Aztán több tonna csirke kíséretében lát­juk elhajózni újabb kalandok felé. Belmondót. És nem az általa alakított figurát. Mert sem ő, sem a többi kitűnő színész nem kényszerül arra, hogy ebben a kavargó, szá­guldó, mesterségesen izgalma­kat keltő, ám merő rutinfor­dulatokból összeeszkábált filmben játsszon is. Tökélete­sen elegendő, ha Belmondo a közismert kedves csirkefogót ,fhozza”, ha Omar Sharif ti­tokzatos és egzotikus, ha Hos- sein markáns, ha Salvadoré bumfordi izomember, s ha a két szép nő egyszerűen csak szép nő. Az embernek helyen­ként az a benyomása támad, hogy a filmet egy sor korábbi Belmondo-film megmaradt snittjeiből állították össze. Ép­pen ezért A betörő tipikusan olyan film, amelyet megnéz­ve, úgy érezzük, hogy már láttuk egyszer. Sőt, többször is. Hárman a kincs nyomában Nemrég, A siker lovagjai című szovjet filmben Nagy Sándor, a világhódító görög király nagy értékű sisakját lopták el, majd szerezték visz- sza kalandos úton. Most egy egész műgyűjtemény sorsa ké- 'pezi a film cselekményét, s nem napjainkban, hanem a szovjet forradalom első esz­tendeiben játszódik a törté­net. A Tyihvinszkij hercegek több száz éven át gyűjtött műkincseit a Népbiztosok Ta­nácsa határozata alapján a pétervári szépművészeti mú­zeumba kell szállítani. Ám a múzeumba csak üres ládák érkeznek — útközben valaki ellopta a felbecsülhetetlen ér­tékű szobrokat, festményeket. Többen is érdekeltek lehetnek a lopásban. Hogy végül is ki i a tettes, ezt nyomozza Makar, ! a fiatal nyomozó, s ebben se­gít neki egy, a művészetek iránt fogékony, hányatott sor­sú kisfiú, Innokentyij. (Szpar- tak Misulin játssza kedvesen, tehetségesen.) Vlagyimir Bicskov rendező igyekszik az önmagában nem túlságosan izgalmas történe­tet fordulatosán vászonra vin­ni. Technikai újdonságot is alkalmaz: a hétköznapi ese­mények a régi fotográfiák barnás szépiatónusában je­lennek meg, a művészettel kapcsolatos képsorok színe­sek. Ám a legérdekesebb fo­gás az, hogy a történetet első­sorban a kisfiú, Innokentyij szemszögéből adja elő. Viszont az erényben rejlik a film egyik hibája is: nem elég következetes ebben a szándé­kában. A kissé terjedelmes filmben néhány ismert szov­jet filmszínész is játszik: Oleg Tabakovot; Andrej Mironovot és Jevgenyij Jevsztyignyejevet számos filmben láttuk már. Szegény gazdagok A harmadik kalandos film a mozik műsorán e héten a felújított magyar alkotás, me­lyet 1959-ben írt és rendezett Jókai Mór. regényéből Bán Frigyes. Érdekes, hogy a csaknem másfél évtizedes alkotás nem hat avultnak, noha bemutató­ja idején sok kritika kissé korszerűtlen kalandfilmnek ítélte. Lehet, hogy ez azért van, mert a hasonló, kosztü­mös kalandfilmek azóta látott hosszú sora sem kényeztetett el bennünket. A Szegény gaz­dagok mindenesetre figyelem­re méltó a jó színészi alakítá­sok és a kiváló fényképezés szempontjából (operatőr: Illés György). S az eredeti új ma­gyar filmek gyéren előforduló bemutatói pótlására sem ép­pen alkalmatlan ez az alko­tás. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents