Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-03 / 153. szám

A ceglédi j. A ras XVII. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA LAP CESLÉP VÁROS RÉSZESE 1973. JULIUS 3., KEDD Már mutatkoznak az első eredmények Előnyös szemléleti változás az üzem- és munkaszervezésben Csoportos beszámolások a városi pártbizottságon Közismert az a gazdaságpo­litikai törekvés, amely arra irányul, hogy az üzemekben, gyárakban a lehetőségek fel­tárásával, jobb szervezéssel, a munkaerővel, az anyaggal, a gépekkel ésxaz idővel való szervezettebb gazdálkodással, tehát a meglevő adottságokkal és eszközökkel fokozzák a ter­melékenységet, csökkentsék az önköltséget. A város párt- alapszervezetei napirendre tűzték az ezzel kapcsolatos tennivalókat, és irányításuk­kal az üzemekben, szövetke­zetekben intézkedési tervet ké­szítettek a feladatok végrehaj­tására. A terv készítésekor azt is figyelembe vették, hogy a ceglédi üzemek, gyárak, gyáregységek más telepü- ' léseken működő nagy­vállalatokhoz tartoznak, tehát a központi és a helyi elképzelések meg­felelő összehangolásával érhetik csak el a kívánt célt. A szervezésben jártas szak­ember egyelőre még -kevés a ceglédi üzemekben, melyek közül csak a Május 1. Ruha­gyárban alakult szervezési csoport, a KÖZGÉP-ben egy személy látja el a szervezési feladatokat, az ÉVIG öt embert küldött szervezői tanfolyam­ra. Az elmúlt év sikereként könyvelhető el, hogy a vágó­hídon működni kezdett á két- műszakos vágóvonal. Az EVIGBEN az idén szervezték meg a második műszakot, át­tértek a több gépes munka­végzésre, de a nagy teljesít­ményű gépeket ott Is folya­matosan üzemeltetik, ahol egyébként csak egy műszak dolgozik, így a vasipari ktsz- ben, a MEZŰGÉP-nél és a KÖZGÉP-ben. A Május X. Ru­hagyárban, négy szalag össze­vonásával vált lehetővé az importgépek teljes kihaszná­lása. Általános törekvés az idő­béres munkák arányának csökkentése, a teljesítmény­bér szélesítésé. A helybeli gyárak nagy önállósággal gazdálkod­nak, önállóságuk érvé­nyesül beruházásaik ki­vitelezésében is. Az anyaggazdálkodás még nem tökéletes, sok az ok­talan óvatoskodás és a feleslegesen felhalmozott 'készlet. Amíg az ÉVIG és a ruhagyár profilja megfelelő, addig a talajjavító és a vasipari ktsz tevékenységét célszerű keve­sebb fajta, de nagyobb meny- nyiségű termék előállítására összpontosítani. Az EVIG-ben — dicséretes módon — röviddel a pártha­tározat után, már 1972 ja­nuárjában hozzákezdtek a végrehajtási munkaterv el­készítéséhez. A feladatokat négyéves távlatra jelölték meg, majd évenkénti szaka­szokra bontották, s bevezet­ték a dolgozz hibátlanul moz­galmat. Arról is gondoskod­tak. hogy a megfelelő dön­tésekhez nélkülözhetetlen in­formációk áramlása mindkét irányban megfelelő legyen. A munkapadtól a vezetői iro­dába jutnak az észrevételek, javaslatok, és természetesen az azokkal kapcsolatos vála­szokat, megjegyzéseket is köz­ük a dolgozókkal. Ebben a gyárban megfelelő termelési és anyagellátási modellt dol­goztak ki, a hagyományos gyártmányértékesítést pedig centralizálták. Állandó önköltség számítást folytatnak, ami lehetővé teszi a gazdaságtalan termékek gyártásának megszüntetését. A dolgozz hibátlanul moz­galom minőségjavító ha­tása a szervezésben és az áruértékesítésben egy­aránt észrevehető, érté­kes segítség. A munka­versenyben is a megfe­lelő minőségre törekvés az alapvető szempont. Újabban centrifugamotoro­kat is készítenek az ÉVIG ceglédi gyárában. A termelés további növelése a cél, s vál­lalják az azt elősegítő kiegé­szítő beruházásokat is. A gyár készletgazdálkodásában már megvalósult a decentralizá­ció. Nagy érdeklődéssel vár­ják az ENSZ mellett műkö­dő ipari szolgálat öt szakem­berből álló munkacsoportját, amely a gyárban folytatandó vizsgálatok alapján állítja össze javaslatait az eddiginél is -eredményesebb munka- és üzemszervezésre. A gépek selejtezésére hosszú távú tervet dolgoztak ki. Az új technikai megoldásokat, eljá­rásokat bevezetik, egyre kor­szerűbbé teszik a termelést. Korszerűsítik az adatfeldolgo­zást is, bár e korszerűsítés a nagyvállalat viszonylatában több mint negyvenmillió forin­tot emészt fel. Részt akarnak venni a KGST-országok közöt­ti nemzetközi szakosításban. Az üzem- és munkaszerve­zéssel kapcsolatos feladatokat, az intézkedési tervet a teljes gyári kollektívával ismertették. Sajátos körülmények szabják meg a Vasipari, Elektromos és Műszerész Ktsz tevékenységét. Tiszta profiljuk nincs, munká­juk szerteágazó, az egyedi da­rabokra szóló megrendeléstől a nagyobb szériákig. Intézkedési tervüket körülményeik figye­lembevételével készítették el a múlt évben. A feladatok végrehajtására határidőt szab­tak, és kijelölték az elvégzé­sért felelős személyeket. A tervben foglaltak érvénye­sülnek a gyakorlatban. A havi ellenőrzés a bérekre is kiter­jed, a premizálás aszerint ala­kul, milyen volt a munka in­tenzitása. Lehetőség szerint visszaté­rő feladatokat vállalnak, amelyeket már gyakorlot­tan, kisebb önköltséggel megoldhatnak. Gondot for­dítanak a készletgazdálko­dásra: a felesleges anyago­kat negyedévenként össze­gyűjtik és értékesítik. A ktsz gondja a központi telephely hiánya: központi te­lephely nélkül a belső szállí­tás megszervezése különösen nagy körültekintést kíván. A Gabovafelvásárló és Eel­dolgozó Vállalat ceglédi körze­ti üzemében a pártalapszerve- zet kommunistái behatóan fog­lalkoztak az intézkedési terv­vel. A végrehajtásról elhangzó első beszámoló alapján kide­rült: tovább kell finomítani, tényszerűbbé kell tenni a prog­ramot, s ennek figyelembevé­telével jelölték ki a végrehaj­tásért felelősöket, a határidő­ket. A pártszervezet megfele­lő igényeket támasztott, a program megvalósítását segí­ti, részt vesz az ellenőrzésben és a bírálat jogával is él. Az elmúlt hetekben, a váro­si pártbizottság határozata nyomán, egymást követték a csoportos beszámoltatások. Megjelentek a nagyvállalatok vezetői, párttitkárai, a közép­üzemek, a tanácsi vállalatok, ktsz-ek, mezőgazdasági nagy­üzemek irányítói, és számot adtak az üzem- és munkaszer­vezésben eddig elért eredmé­nyekről, észrevételeikről. A csoportos megjelenés haszna abban is megmu­tatkozott, hogy az üzemek vezetői egymásnak is tet­tek fel kérdéseket, tapasz­talatokat cseréltek. Jelen voltak a központi üzemek, gyárak vezetői, szakembe­rei is, akikkel egyeztették a központi és helyi irányí­tás elképzeléseit. A pártbizottság gazdaságpo­litikai osztálya összegezi a ta­pasztalatokat, és amikor az üzemekben beszámoltatják a pártszervezetek a gazdasági vezetőket, már megfelelő tájé­kozottsággal rendelkeznek, ösz- szehasonlíthatják a véleménye­ket, segítséget tudnak adni az üzem- és munkaszervezésben. A beszámolókból kitűnt, hogy a középvezetők szemléle­te előnyösen változott az el­múlt két évben. Egyre job­ban megértik, hogy az üzem- és munkaszervezési intézkedé­sek saját érdeküket szolgálják. A pártalapszervezetek többsé­ge megfelelő igényekkel lép fel a gazdasági vezetőkkel szem­ben, egyúttal segítik és ellen­őrzik is a szervezési munkát, amely természetesen továbbra is mindenekelőtt a gazdasági vezetés feladata. A legtöbb termelőüzemben az intézkedé­si terv készítésekor figyelem­be vették a munkások véle­ményét, és felhasználják ötle­teiket, javaslataikat a megva­lósítás során is. Tamasi Tamás Idénymunkások segítik a törzsgárdát Hamarosan megkezdődik a konzervgyártásra szánt tök szállítása, tisztítása a Nagy­kőrösi Konzervgyár törteli előkészítő telepén. A törzs­gárda segítőiként idénymun­kára vesznek fel lányokat, asszonyokat, diákokat kötet­len munkaidőre a nyár folya­mán. Fotókiállítás Jászkarajenőn Július 10-én a ceglédi Kos­suth Múzeum és a Kossuth Művelődési Ház rendezésében kamarakíállítás nyílik Apáti- Tóth Sándor fotóművész alko­tásaiból. A kiállítást dr. Szi­lágyi Miklós, a ceglédi Kos­suth Múzeum igazgatója nyit­ja meg. A kiállítás egy hónapig lesz nyitva. UTOLJÁRA AZ ISKOLÁBAN Változott az ízlés, keresik a korszerűt Felnőttek serege igyekszik már napok óta a ceglédi Föld- váry Károly iskolába. Nem ta­nulni, hanem nézelődni, vásá­rolni mennek, mivel az áru­ház, a nyári szünidő napjait felhasználva, bútorbemutatót, s vásárt rendezett be az iskola tantermeiben. Az ilyen nyári, iskolai vásárnak már több éves hagyománya van, úgy hogy azok, akik májusban, jú­niusban bútort akarnak ven­ni, rendszerint megvárják a nyári vakáció idejét, megnézik a bemutatót, és azután dönte­nek a vásárlásról. — Milyen újdonságokat mu­tatnak. he most az érdeklődők­nek? Varga János, a bútorosztály vezetőhelyettese válaszol: — Nemcsak hazánk, hanem a szocialista országok és a Idős ember. Ró­zsaszínű csekk van előtte, már a har­madikkal próbál­kozik, de hol ka­par a tolla, hol meg a tintát fröcs- csenti szerteszét. Betűket körmöl sűrű sorokban oda, ahová a fel­adó közleménye számára tartottak fönn helyet. — Tessék már segíteni egy csep­pet — kér, s nyújtja felém a tollat. — öreg a szemem, és ide még három mon­Levél az unokának datnak ki kell fér­nie. Az unokám­nak írom, akinek ötös lett a bizo­nyítványa. Küldök neki száz forintot, jöjjön el hozzám nyaralni. Tessék írni, hogy lesz itt minden, málna, barack, meg rúg­hatja is a kertben a labdát. Nagyon várja a nagyapa, meg a Morczos, cz-vel. — A Morczos?! — Hát persze! Nem vette észre itt, a posta előtt azt a fekete bun- dás kutyát? Hát az a Morczos. Hej, de vigyázott az mindig az én kis unokámra! Bandi még járni sem tudott, csak má­szott négykézláb, amikor a Morczos a kegyeibe fogad­ta, hát azóta a ba­rátságuk. Ha ott lesz az ő neve is a papíron, akkor biztosan eljön a Bandi gyerek! (eszes) Megindult a túrázók özöne Kölcsönöz, ajánlólevelet ad a klub Indulás előtt biztonsági vizsgálat A meleg idő beköszöntővel megindult a nyaralók, túrá­zók özöne szerte az ország legszebb vidékeire, sőt azokon túl is, világot látni a szom­szédos vagy távolabbi orszá­gokba. Sokan gépkocsival in­dulnak, családostul. Lázas elő­készület előzi meg ezeket az utazásokat, az ügyintézés és az, hogy a legszükségesebb holmit az utazáshoz kiválogat­hassák, rengeteg fejtörést okoz. Az autósoknak ebben a kérdésben igen sokat segít a Magyar Autóklub: csoportjai az információn kívül könnyí­teni tudnak az utazás lebonyo­lításában is. Határainkon túl bármerre indulnak az autós nyaralók, ki kell váltaniuk az autós nyilvántartó lapot, melyet a klubtagok és klubon kívüliek számára a helyi irodákban ké­szítenek el. A Magyar Autó­klub tagjai egyben a Nemzet­közi Camping és Caravaning Klub tagjai is, így külföldi campingtáborokban húsz szá­zalékos kedvezményben része­sülnek. • Az autóklub hitellevele, me­lyet szintén kérni lehet, lehe­Zsebpénznek tekintette Magára költötte a családi pótlékot Csalás miatt került a bíróság elé a huszonöt éves ceglédber- celi Bartos Jánosné. Az asz- szony évek óta külön él férjé­től, három kisgyermekkel, munkaviszonya nincs. A csa­ládtól külön élő férjet a bíró­ság tartásdíj fizetésére köte­lezte, és az asszony kapja meg a férj fizetésével járó 510 fo­rint családi pótlékot is. Az asszony 1971. szeptembe­rétől 1972 májusig azonban nem gondoskodott a gyerékek- ről. Élettársi viszonyba lépett egy férfival, akivel elköltözött a községből. Elköltözése után olyan tartalmú beadványt kül­dött a ceglédi társadalombiz­tosítási kirendeltségnek, hogy a gyerekekkel együtt elköltö­zött, s kérte a családi pótlék további folyósítását az új cím­re. A hamis levél nyomán Bar- tosné megkapta havonta a gye­rekeknek járó összeget, és a saját céljaira fordította. Ta­valy májusban visszaköltözött a szüleihez, s most ismét együtt él gyermekeivel. A tár­sadalombiztosítási kirendeltség határozattal kötelezte, hogy a jogtalanul felvett családi pót­lékot fizesse vissza. Persze, bí­rósági ügy lett belőle. Bartosné beismerő vallomást I tett. A bíróság megállapította bűnösségét, és nem jogerősen hathónapi szabadságvesztésre ítélte, de a büntetés végrehaj­tását három évre felfüggesz­tette. Az asszony fellebbezett. tőséget ad arra, hogy a külföl­di út során szükségessé váló kisebb javításokat a visszaté­rés után itthon, forinttal fi­zethessék meg az autósok. A nagyon megrongálódott, mű­ködésre képtelen járműveket így haza is lehet szállíttatni. A nemzetközi ajánlólevél alap­ján a külföldi országúti se­gélyszolgálatot is igénybe ve­hetik a magyarok, ha az ajánlólevelet kiváltották. Az Autósélet című folyó­iratból, körlevelekből és más kiadványokból még sok más, hasznos tudnivaló eljut az utazni készülőkhöz. A gépjár­mű nyilvántartó lappal együtt ki-ki megkapja azt a tájékoz­tató füzetet is a klubtól, amely annak az országnak a szoká­sairól, szabályairól szól, amelybe indulni kíván éppen. Az autóklub ceglédi csoport­ja az általános információkon és az említett segítségen túl kempingfelszerelést, csomag­tartót és sok, utazáshoz hasz­nos holmit kölcsönöz tagjai­nak. Javasolják, hogy azok, akik külföldi útra indulnak, az autóklub országos központjá­ban, a Boldizsár utcában vé­geztessék el járművükön a közlekedésbiztonsági vizsgála­tokat. Információt, tájékoztatást bárki kaphat a ceglédi klub irodájában, a Kossuth Műve­lődési Központban, hétfőn dél­után 18—19 óráig, keddtől péntekig pedig délben 12—13 óra között. B. L. szomszédos Jugoszlávia bútor­iparának legújabb termékeit megtalálják a nézelődők. A bútorok tervezői most észre­vehetően gondoltak a korsze­rű, összkomfortos, de kis alapterületű lakásokban élők régi kívánságára, és úgy válo­gatták a berendezéseket, hogy azok hangulatossá, otthonos­sá tegyék a keskeny helyisége­ket, beférjenek az alacsony aj­tókon. — A nézelődők népes tábo­rának mi az általános vélemé­nye a látottakról? — A kis garnitúrákat kere­sik, sokan pedig a szekrényfa­lak egyes darabjait kívánják megvenni. Természetesen amelyik bútortípus lehetővé teszi, faldarabokat is árusítha­tunk. A több éves tapasztalat mutatja, hogy sokat változott a vevők ízlése, elképzelése. A fiatalók szeretik a világos, vi­dám színű, modern bútorokat, a karcsú bútorformákat. Nem­csak a ceglédiek, hanem a környező községbeliek is ide jönnek vásárolni. Örömükre szolgál, hogy a hazaszállítás­ról az áruház bútorosztálya gondoskodik, és lehetőség van az OTP-kedvezmények igény- bevételére is. — Lehet, hogy ez a bútor­kiállítás lesz a bútorok „balla­gása”: az ígéret szerint még ebben az évben elkészül a Marx Károly utcában a mint­egy 600 négyzetméteres bemu­tatóterem, a város első lakbe­rendezési áruháza. Ott szinte állandó bemutatót tarthatunk. D. E. Teke A Bem SE bronzérme a Hírős Kupán A Bem SE és a Ceglédi Épí­tők férfi tekézői Kecskeméten, a Hírős Kupán szerepeltek. Az őszi idényre való felkészülést mindkét csapat most kezdte el, a bajnokságra kupamérkő­zésekkel, edzésekkel készül. A ceglédiek közül a Bem SE végzett jobban: 2576 fával, a harmadik helyet szerezte meg. Egyéniben az ifjúsági váloga­tott, valamint az ifjúsági Euró- pa-bajnokságot is megjárt Szúnyogh bronzérmes lett. A Ceglédi Építők is jó ered­ményt ért el: 2517 fát ütött, t> ezzel az ötödik lett. A Hírős Kupát az NB I-es Szegedi VSE nyerte, kis kü­lönbséggel a Kecskeméti Bor­gazdaság és a Bem SE előtt. U. L. Értesítjük az abonyi lakosságot, hogy további értesítésig a II. ütemben megépült vízhálózatra szerelt közkifolyóról az alábbi ut­cákban egészségügyi okokból a közkifolyókról vizet hordani ivó­víz céljára tilos: 1. Bolyai u., 2. Liget u., 3. Fadrusz u., 4. Vörös­marty u., 5. Attila u„ 6. Űrhajós u., 7. Honvéd u., 8. Magyar Be- nigia u., 9 .Greskovics u., 10. Szeretet u., 11. Szegfű u., 12. Gaál M. u., 13. Szövetség u., 14. Zrínyi u., 15. Árpád u., 16. Kisfaludi u., 17. Batthyányi u., 18. Bercsényi u., 19. Lumumba u., 20. Radák u., 21. Űjszászi u., 22. Vakbottyány u. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen fér­jem, édesapám id. Balogh Károly nyugdíjas vasutas temetésén meg­jelentek. Részvétüket nyilvánítot­ták, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. Külön köszönetét mon­dunk a Vasutas Dalkarnak, vala­mint a református egyház ének­karának és Bohus doktor úrnak a lelkiismeretes munkájáért. A gyá­szoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Tízlevelű filodendron eladó. Széchenyi út, Űjházsor E/ll. Eladó Honvéd a. 19. szám utcai házrész. Eladó lábazatnak való terméskő. Török Ignác u. 19. _________________ El cserélném kétszobás komfortos, tanácsi la­kásomat, másfélszo­kásomat, másfél szo­bás komfort nélkülire. Gubodi u. 14. ________ Jó állapotban levő kis­méretű zongora eladó. B'i^ooány u. 1.______ Hu nyadi u. 15. számú ház eladó. Eladó felső Csemőben 800 négyszögöl szőlő terméssel 10 OOO-ért, hordók, prés szőlőda­ráló és gyümölcsös ládák. Jászberényi u. 124. Szücs-telep. Se­rn etka. Fialás előtt álló 2 db hasas disznó eladó. XIII. k., 246. Ecseri Juhász.________________ Eladó beköltözhetően Szép u. 5. számú ház. Eladó vízszivattyú, benzinmotorral. Somo- gyl Béla u. 1. , Eladó utcai házrész beköltözhető. Szolnoki út 39. Eladó olcsón 250-es Pannónia motor. Al­kotmány u. 17. 5 óra után. Sürgősen eladó ház, fizetési kevivezmény- nyel. Fűtőház u. 31. Eladó mély gyermek- kocsi. Cegléd, Dobó u. 14'A. Eladó Í70 négyszögöl telek kis épülettel megosztva is. Érdek­lődni Ingatlanközvetí­tő Vállalat, Körösi út 11. sz. 10 méteres fél ház sürgősen eladó. Érdek­lődés : Alkotmány u. 8-

Next

/
Thumbnails
Contents