Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-22 / 170. szám
1910, .TŰLIUS 22., VASÄRNAP--------£—------------------------------pbs t HEGYEI TJfírltm Psychomemoria . ----------------influenzám I Könnyű | volt, ezért or------------------vosi tanácsra it thon maradtam. Megkértem a feleségemet, hogy néhány ügyet intézzen el helyettem. Tudtam, hogy nem áll hadilábon a feledékenységgel, ezért megkértem, írja fel, mit kell elintéznie. — Felesleges. Tegnap kölcsön kaptam egy „Psychomemoria'’ című könyvet. Ebből megtanultam, hogy gondolat- társítás segítségével semmit sem felejt el az ember! — A k< íny vet nem felejted el visszaadni? — Nem, mert a „Psychome- moriát” a könyvespolc légfeltűnőbb helyére tettem. Erről eszembe jut, hogy könyvespolcot senki sem ad kölcsön, világos, hogy gondolattársulás folytán eszembe jut: vissza kell adnom a könyvet. — Értem. Hát akkor a Röltexnél végy nadrággombot a flanellnadrágomhoz. Nem felejted el?-------------------- A nadrágról I — Ugyan! I eszembe jut--------------------- Kelemenné, aki tegnap nadrágban jelent meg az Iintercomti- nental presszóban. Borzalmasan állt azon a kövér asz- szonyon a nadrág. Kelemenné- ről eszembe jut a nadrág, és amikor Sasaiénak ma elmondom, hogy az egész presszó nevetett Kelemennén, rögtön a gombra gondolok. Kelemenné, Sasné, nadrág, Röltex, gomb. Nem felejtem el. Hová menjek még el? — Ezt a feljegyzést vidd el a hivatalba, Bőröndi elvtársnak. <5 írja meg helyettem a sürgős előadói jelentést, és szüksége van az adatokra. De ne felejtsd el, sürgős! — Nem felejtem el. Hiszen mondtam, hogy Sasaiéval találkozom! Neki olyan irtó nagy retikülje van, mint egy bőrönd. Erről majd eszembe jut Bőröndi elvtárs. Te csak ne félj! Más nincs? — Dehogy nincs! Menj el az óráshoz és vidd el megjavítani az ébresztőórát. — Nem felejtem el. A vekkerről az ébredés jut eszembe, az ébredésről a papucs. A papucsról — ne haragudj — te jutsz eszembe. Tehát ébredés, papucs, vekker. Amikor feleségem visszaérkezett, megkérdeztem: — Találkoztál Sasnéval? — Persze. Elmeséltem neki Kelemenné borzalmas nadrágját. A nadrágról eszembe jutott a Röltex. Ott sikerült egy mesés nyloniget vásárolnom. Egészen új szabás és a csipkedísz kereken van rávarrva. Gyönyörű! — És a gomb? — Gomb hálóingen?! Hová gondolsz? — Látom, jól működik a psychomemoria. — Előre megnyugtattalak. Voltam a hivatalban is. A Sasné retiküljéről rögtön eszembe jutott a bőrönd és Bőröndi. Elmentem és remekül elbeszélgettem a titkárnőjével. — A feljegyzést átadtad? ezt az egyet elfelejtettem.--------------------Viszont a papucsról nemcsak te jutottál eszembe, hanem az a barna, ■aranysarkú cipő is, amelyet a Luxus kirakatában láttam. Gondoltam, nagyon fogsz örülni, hogy a psychomemoria segítségével eszembe jutott. Jobban vagy, édesem? Palásti László — Látod, PAUL ELUARD: Majakovszkij Lágy volt mint a gyapjú És becses mint a selyem A keze fehér Leánykéznél gyöngédcbb A szegények és Gyermekek nyelvén beszélt Anyák boldog ártatlansága Lakozott benne Látnok volt Ki megjárta a Csüggedés és halál Ezernyi poklát Munkakedv sugárzott Belőle és tudás Magabízó remény Harcos elszántsága Ágyuszónál hangosabban Hirdette népének diadalát Szétzilálta az életet Hogy újjá fésülje Völgyek és bércek Visszhangozták igazságát Ismerte a könnyet És a mosolyt Tudott simogatni De féltek haragjától Csupasz mellét mutatva Az ellenfélnek Ellenségei meghaltak Ö ma is él Egyszerű emberek szivében És vére ott lüktet Az emberiség ereiben (Boldog Balázs fordítása) Nyolcvan évvel ezelőtt, 1893. július 19-én született a nagy forradalmár költő. Szabady Béla linómetszete N. G. CSERNISEVSZKIJ: MIT TEG YÜNK? 1828. július 24-én, Szaratov- ban született Nyikolaj Gavrilo- vics Csernisevszkij, a XIX. századi orosz forradalmárok egyik legjelentősebb képviselője. Az évforduló alkalmából közöljük az alábbi regényrészletet. SZASENYKA PRIBITKOVA igen szemrevaló és jó érzésű leány volt. Valami kistisztviselővel, egy derék fiatalemberrel járt jegyben. Amikor egy este elég későn egyedül ment hazafelé, egy ismeretlen úr csatlakozott hozzá. A leány meggyorsította lépteit, üldözője azonban utána iramodott és elkapta a kezét. Szasenyka a tolakodót ellódította magától, ám hirtelen mozdulatától a férfi mellényzsebéből földre zuhant az óra. Az udvarias úriember erre már a törvényes jog érzésével karon ragadta és elkiáltotta magát: „Rendőr! Tolvaj!” Két elősiető rendőr a boldogtalan leányt bekísérte az őrszobára. A varrodában három napig semmit sem tudtak róla és elképzelni sem tudták, hová tűnhetett. Végié negyednap Szasenyka egy jolelkú rendőrrel levelet küldött Vera Pavlovnának. Lo- puhov tüstént az őrszobára sietett, hogy közbelépjen a szerencsétlen leány érdekében, de csak gorombáskodtak vele, amit 6 kétszeresen adott visz- sza, de eredményt nem ért el. Erre elrohant Serge-hez, aki azonban Julie-val együtt valami pikniken volt, s csak másnap tértek haza. Serge hazaérkezése után két órával a rendőrfelügyelő bocsánatot kért Szasenykától, aztán hasonló céllal a vőlegény lakására is elment, de nem találta otthon. A VŐLEGÉNY már előző nap este megtudakolta az őrszobán az aszfaltbetyár címét és elment, hogy elégtételt követeljen tőle. A díszes férfiú először gúnyos modorban bocsánatot kért, ám amikor a vőlegény párbajra hívta ki, hahotázni kezdett. Erre Szasenyka jövendőbelije megjegyezte: „Nos, akkor ezt a kihívást nem utasítja vissza! — és arcul ütötte, mire az botot ragadott. A vőlegény mellbevágta, úgy, hogy amaz elvágódott és estében halántékát a nehéz, faragott asztalláb ki- szögellésébe ütötte. Mikor szolgája a zajra berohant, gazdája élettelenül hevert a padlón. A hivatalnok börtönbe És most, légy szíves, legalább bokáig ledöbbenni, mint ahogy én is ledöbbentem akkor. Az anyuka levelét tényleg az anyuka irta! Ülök az Erzsébetben, szeretgetem az ügyeletes korsót, amikor egy félórás késéssel beállít a kontyos, Kontyos? Mintha éppen akkor húzták volna ki a tus alól, olyan gyalult a haja, és a szemén is látszik, hogy legalább reggel óta zsebkendőzi. Na, mi a baj, kismadonna — kérdezem —, talán nagyon sokára jött meg a te legkedvesebb Fődezsőd? Hát erre kezdett el bőgni, és erre mondta, hogy azt az izét nem ő, hanem a jómamája ... Mert neki fölollózzák minden levelét, és amit ő küld, azt is muszáj mindig megmutatni. És amikor a postás a bőrszatyrából kivette az enyémet, hát azonnal ment a házi magnó, hogy ki küldte, honnan küldte, és mi ez a levelezés egyáltalán. Aztán meg gyorsan a borítékba, amit itt szorongatok. Beletölcséreztera két korsócskával szegény kis gyalultfejűbe, és amikor már látszott rajta, ő is úgy érzi: nem a festett tapadón nyomorgunk, hanem arról a lapos szikláról lógatjuk a lábunkat, mondtam, hogy muzsikáljon már valamit a famíliájáról. Hát öcsi, ha én azt most mind el- mikrofonoznám, amit akkor hallottam! Ha én azt most mind sorban katt-katt, amit akkor szegény Icu elmondott! Ez a levélollózás még csak zérus. De az, hogy tizenkilenc éves létére még a randevújára is elkísérgeti a mamája, már egy téboly. Ne huhogj, öcsikém! Tényleg van* úgy, hogy csak szülői felügyelettel fiúkázhat a Kismariska. Ilyenkor együtt indulnak el hazulról, az úton vagy tízszer körbejár a tekercs, hogy ezt, meg azt, meg úgy, meg így; és ha az ürgevics nem tetszik a túlsó oldalon sétáló mamának, akkor egy sasszé, két sasszé, majd a szöveg, hogy gyere, indulunk haza, Icukám. És hetenként ki kell szellőztetnie a selyem- szalaggal összekötött stafírungját, és hiába, hogy még senki nem morzsázta le az abroszát, minden hónapban ki kell mosnia őket, nehogy megsárguljanak ... Szóval, ahogy él, az egy téboly. Egy komplett téboly, öcsikém! Mikor mindezt elsorolta, én már a negyedik korsót csókolgattam, és neki . is csöpögni kezdett a második zsebkendője, Rendeltem neki egy kávét, persze úgy, hogy megöntöztük a koffeinjét egy fél rummal. Aztán megkérdeztem tőle: hogy az az út, hát arra hogy jöhetett el? Már a pohprtöltögető mama is javában állítgatta a fülét, amikor aztán hüpp-hüpp, hogy neki évről évre semmi más, csak egy-egy ilyen utazás az élete. Rakja a pénzt, túlórázik, csak hogy összeszaporodjon az az egy hétre, tíz napra való. Hónapról hónapra csak azt a pár napot várja; ezt tervezgeti, s azon izgul, hogy akad-e majd egy olyan barátnője, akivel esetleg a szokásosnál is nagyobb bömbölések után elengedik. i Eddig négy országban járt. Ahogy elszövegelte, mindjárt először, azon a krakkói úton rájött: milyen jó dolog is amúgy, együtt vonatozni a maga fajtáival. Hogy azok a dumák, meg az a soksok esztelenkedés! Meg persze, a Józsik, akik mindjárt az első este összelopkodtak minden hálóinget __ És hogy hazaért, azt is meg kellett értenie, hogy az az iksz nap, tényleg csak iksz napig tart, mert amikor az egyik csoporttársa valami fénykép miatt elment hozzájuk, a mamája azzal fogadta: a mi családunkhoz csak vasárnap délelőtt szokás jönni! Szóval érted! Azt viszont — hiába dagadt meg tőle a fülem vagy huszonötször — én nem értem, hogy ez a szitu tényleg annyira sakk-matt? Hogy tényleg csak évente egyszer kuncoghat a maga módján ez a kis szerencsétlen? Jó, hogy mondtam ezt neki, jó, hogy rábukizott: így, pontosan így van. S jó, hogy most te is azt kérdezed: éppen az én elsőosztályú főszemélyemnek kellett belebotlania ebbe a gyöngy ömgyöngy virágba? Éppen az én tányéromból hiányzott ez a kis zsemle- gombóc? A Úgy látszik éppen nekem írta elő a nagylista! S ha már előírta, hát miért pattognék el előle? Miért ne próbálnám meg itthon is legalább egy szűk hónapra kihúzni azt az aranyos kis kuc-muc nevetést? Hogy ez a pukkadt táska itt, a fogas alatt? így van, öcsikém; tudatom veled tisztelettel, hogy felköltöztem a Kismariska mellé. Mert igaz, hogy az én nevem után gyorsan odamondják, hogy Jézusmária, de az is igaz, hogy hosszú fennállásom alatt én ennyi esztelenség- gel még nem találkoztam. És hát az is igaz, hogy a pszichémet nem tupírozta fel még így senki! Tudod, ahogy lefordult a matracról, amikor azt mondtam neki, hogy repeta bite; meg amilyen gyalult volt a haja, ahogy az Erzsébetbe belépett... És hát ez az egész! Ügy látszik, nekem most jött ki parancsba, hogy ne csak azt mondjam egy szoknyásnak: zümm-zümm, kismadár, Kacsingatsz, mi? No jó, hát akkor még egy ampullával! De gyorsan, mert a végén még a kalauz lesz a pénztárosom. jutott, megindult a bűnügyi eljárás, amely végeláthatatlan volt. Mi történt tovább? Tulajdonképpen semmi más, csak Szasenyka Pribitkovát ettől kezdve nem látták többé mosolyogni ... HASONLÓ ESETEK — ha nem is ilyen tragikusak — történték még néhányszor. Mindennapos esetek voltak ezek, amely a leányoknak sok köny- nyébe kerültek, a fiatal vagy idősebb férfiaknak meg rövid, de kellemes szórakozást jelentettek. Vera Pavlovna jól tudta, hogy a jelenlegi fogalmak és viszonyok közt az ilyen esetek elkerülhetetlenek, hogy sem maguknak a leányoknak az elővigyázatossága, sem másoknak velük való törődése nem háríthatja el azokat. Ügy vagyunk ezzel, mint a régiek a himlővel, amíg meg nem találták a módját, hogyan kell elejét venni. Ha valaki ma himlőben megbetegszik, többnyire önmaga az oka, vagy még inkább hozzátartozói. Azelőtt viszont a járvány sújtotta város vagy falu dögletes levegője volt a betegség oka, vagy pedig valamelyik himlőbeteg lelkiismeretlensége, aki ahelyett, hogy vesztegzár alatt várta volna ki felgyógyulását, betegsége csíráit embertársai közé hurcolta. így áll a dolog ezekkel a történetekkel is. Valamikor majd ettől a ragálytól is megszabadulnak az emberek, sőt a gyógyszert is ismerjük már, csak nem alkalmazzák, mint ahogy annak idején is igen soká eltartott, míg általánosan bevezették a himlő elleni szert. Vera Pavlovna tudta, hogy ez az erkölcsi ragály még elhárítha- tatlanul dúl városokban és falvakban, s még azok közül is szed áldozatot, akik a legnagyobb igyekezettel óvakodnak tőle. De sovány vigasz, ha csak azt mondhatja az ember: „Szerencsétlenségednek nem én vagyok az oka, de te magad sem”. Mindazonáltal Vera Pavlovnát • minden egyes ilyen hétköznapi eset mélyen elszomorította, azonkívül dolgot is adott neki. Nemegyszer csak utánjárással tudott segíteni, többnyire azonban elég segítségnek bizonyult az is, ha lelket öntött beléiük, megnyugtatta, bátorította őket, visszaadta önbizalmukat és lelkűkre beszélt: „Nézd, ne sírj, ha abbahagyod a sírást, már nem is lesz min sírnod.” A KESERŰSÉGNÉL azonban szerencsére sokkal több öröme volt! Sőt, eltekintve némi bosz- szúságtól, csak örömben volt része. Ha egyszer egy fél évben valamelyik „leányát” ért baj miatt akadtak is keserű percei, legalább a többiekben örömét lelte; két-három hét múlva pedig már amannak is újra örülni tudott. Vera Pavlovnát vállalkozásának virágzása boldoggá és vidámmá tette. A szórványosan előforduló, gondot okozó vagy elszomorító esetekért bőségésen kárpótolták a sokkal gyakoribb örvendetes események. Milyen boldog volt, ha sikerült jól elhelyeznie valamelyik munkásnője kis testvérét vagy húgát; vagy amikor a harmadik évben két fiatal leány letette a házitanítónői vizsgát! De Vera Pavlovnának és a varrodának a legnagyobb örömet az esküvők szerezték, melyek gyakoriak és szerencsések voltak. A lakodalmak nagyon vidáman folytak le. A menyasszony a tartalékalapból kelengyére valót kapott. Minden házasságkötéskor boldog örömmel különböző ajándékokkal lepték meg a boldogság révébe jutott társnőjüket. Vera Pavlovnának itt ismét mennyi dolga és gondja akadt! A leányok csak egyet nem értettek Vera Pavlovnán: az első, majd a második menyasszony is őt kérte fel örömanyának, ő azonban kitért kérésük teljesítése elől. Ezt a tisztet leg- többnyire Mercalova vagy édesanyja, egy igen tiszteletre méltó hölgy vállalta. Vera Pavlovna szívesen öltöztette és kísérte templomba a menyasz- szonyt, de csak mintha egyik barátnője lenne. ELŐSZÖR AZT HITTÉK, hogy valami nem tetszik neki. Pedig a felkérést mindenkor szívesen vette, de mégis elhárította. Hamarosan kiderítették, hogy szerénységből teszi. Vera Pavlovna nem akart hivatalosan a menyasszony védnöknője lenni. Egyébként is minden módon kerülte még a látszatát is, mintha befolyásolni akarná őket. Igyekezett társnőit előtérbe helyezni és elérte, hogy nem egy vevője nem tudta megkülönböztetni a másik két szabásznőtől. Vera Pavlovna akkor volt a legboldogabb, ha valaki előtt hangoztathatta, hogy az egész vál-*' lalkozást maguk a lányok fejlesztették ki és tartják fenn. Ezzel saját magát igyekezett meggyőzni arról, amit szeretett volna elhinni: hogy a varroda nélküle is tovább tud működni és hogy tőle függetlenül más hasonló vállalkozások is keletkezhetnek. Miért is ne keletkezhetnének? Az lenne csak szép, mindennél szebb lenne, ha más ilyen varrodák is létesülnének minden olyan segítség nélkül, amely nem maguktól a varrónőktől ered, s maguk a varrónők, kizárólag a saját elgondolásuk és képességük alapján hoznák létre őket: Ez volt Vera Pavlovnának legkedvesebb álma! Rákos Ferenc fordítása VITÖ ZOLTÁN: Júliusi jarnbusok Meghűlt: zihál, náthás a Július: vacogtató melegségektől izzad; gyengélkedik; órányi hőszökéstől gyöp-lepedője is egy facsaró víz; nagy zsebkendő-felhőkbe fújja orrát; ínyenc létére fitymálgat csupán — de hajnalra, ím, gyógyszert is talál: szél-szőtte, dús esőkendő alatt egészséges hegyek fölébe hajlik — s zöld klorofill-párlattal ínhalál... Mese Hol a Fodron-folyó és a Tükrön-tó partján hízelgő szellő lengett — mézzel meszelt háza előtt a padkán a nagyanyó rézmozsarában megtörte — a csendet.
