Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-18 / 166. szám

8 "%/ifyrgqp 1973. JÚLIUS 18., SZERDA OLAJVADASZOK A DUNÁN 1W A, 1973. július 18. szerda, Frigyes napja. A nap kél: 4.04, nyugszik: 19.35 órakor. A hold kél: 20.41, nyugszik: 7.09 órakor. Főként nappali felhőképző­dés, néhány helyen előfor­duló zápor, zivatar. Többfelé megélénkülő, helyenként meg­erősödő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet északnyuga­ton 26—30, máshol 30—34 fok között. Eltemették Schandi József akadémiKust Kedden a Farkasréti temető­ben barátok és tisztelők, tanít­ványok, a magyar tudományos élet képviselői mély részvéttel kísérték utolsó útjára Schandi József Kossuth-díjas akadé­mikust, az állattenyésztéstan nemzetközi tekintélyű művelő­jét, állattenyésztő szakembe­rek generációinak nevelőjét. A ravatalnál a Magyar Tudo­mányos Akadémia és az egy­kori tanártársak nevében Horn Artur akadémikus búcsúzott a nagy tudóstól. A tanítványok gyászát dr. Anghi Csaba pro­fesszor tolmácsolta. A sírnál dr. Mihálka Tibor, az Állatte­nyésztési Kutató Intézet tudo­mányos osztályvezetője, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint az in­tézet nevében méltatta a nagy ember érdemeit — Másfél vagon primőr. Az érdi Bentavölgye Tsz ker­tészetének háromezer négy­zetméter alapterületű hajta­tóházából másfél vagonnyi primőr paradicsom jutott idén a piacokra. — Megnyílt a vérségi mozi. A művelődési házban műkö­dő mozit korszerű berende­zéssel, halogén izzós vetítő­géppel és „gombnyomásra” működő vetítőernyővel sze­relték fel. — Film készül a Marica grófnőből, Kálmán Imre ope­rettjéből. A nyugatnémet ze­nés tv-film rendezője Eugen York, címszereplője Házy Erzsébet operaénekesnő. — Politechnikai műhely épül az aszódi Petőfi Gim­náziumban. A 690 négyzet- méter alapterületű, emeletes épületszárny elkészülte után a tanulók különböző vasas­szakmákból kapnak kikép­zést. — Négynapos polgári vé­delmi kiképzés kezdődött tegnap Pécelen. Résztvevői a mentőszakszolgálat gödöllői járási és városi parancsnok­ságának törzsei, valamint a megyei tanács építési, közle­kedési és vízügyi osztályának felügyelete alá tartozó válla­latok önvédelmi parancsno­kai. — Térzene — kirándulók­nak. A pomázi művelődési ház ifjúsági fúvósegyüttese térzenével szórakoztatja a ki­rándulókat és a helyi érdek­lődőket július 22-én, vasár­nap délután 17 órai kezdet­tel a HÉV-áliomás előtt. — Iskolából — óvoda. Az égető óvodai elhelyezési gon­dok enyhítésére két tanter­met óvodai foglalkoztatóvá alakítanak át a ceglédi Budai úti általános iskolában. Az átadott tantermek helyett a város központi iskolájában két új tanterem épül. — Házimozi az iskolában. Filmszínházat létesített a Pest megyei Moziüzemi Vál­lalat a nagykőrösi Toldi Mik­. lós Élelmiszeripari Szakkö­zépiskola és Szakmunkáskép­ző Intézet kollégiumában. Az új tanévtől kezdve heti két alkalommal napi több elő­adásban vetítenek filmeket a diákoknak. EK 4 HÍREK 4-H KELETI KÁROLY SZÁZNEGYVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1833. július 18-án született és 1892 májusában, 59 éves korában halt meg Keleti Károly statisztikus, az Országos Statisztikai Hivatal első igazgatója, a magyar hiva­talos statisztika megalapítója. Tizenhat évesen részt vett a szabadságharcban, majd annak bukása után József nádor örökö­seinek alcsúti uradalmában gaz­dasági gyakornok, később pedig Budán, illetve Szolnokon pénz­ügyi tisztviselő volt. Közben be­fejezte a szabadságharc idején félbeszakadt tanulmányait; az ötvenes évek végén visszatért Pestre, és Eötvös József Politi­kai Hetilapját szerkesztette. A Magyar Földhitelintézet megala­kulásakor annak tisztviselője lett. A hatvanas években külön­böző folyóiratokban, valamint a Magyar Tudományos Akadémia által szerkesztett Statisztikai és nemzetgazdasági közlemények­ben jelentek meg bank-, vám-, iparügyi és pénzügyi statisztikai tanulmányai. A kiegyezés után minisztériumi osztályvezető, 1871- től az általa szervezett Országos Statisztikai Hivatal első igazga­tója lett. A statisztika tudományos igé­nyű művelésének nemzetközileg elismert úttörője volt, aki világ­szerte elismerést szerzett magá­nak, s az általa alapított magyar statisztikai tudománynak. Nagy mennyiségű nyers­olaj ömlött a Dunába. A Kö- zép-Dunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság szakemberei rőzse- ráccsal kerítették körül a ve­szélyeztetett Duna-szakaszt. Ráckevénél a beomlott nyers­olaj jelentős részét perlittcl közömbösítették. Rohamcsó­nakból szórták a perlitet az olajjal szennyezett vízterület­re. KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Pados Istvánt, az Állami Déryné Színház gaz­dasági igazgatóját eredményes munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A Minisztertanács Pless Lászlót, az Állami Operaház karnagyát 40 éves eredmé­nyes operaházi működésének elismeréséül a Magyar Nép- köztársaság érdemes művésze címmel tüntette ki. A kitün­tetéseket kedden, a Művelő­désügyi Minisztériumban dr. Simó Jenő miniszterhelyettes adta át. Derítés - már a gyártási technológia elején A Uj módszerek a viztiszíilás szolgálatában Naponta kétmillió köbméter szennyvíz kerül ki az ország üzemeiből, gyáraiból s ez tíz év múlva, az ipar fejlődésével, előreláthatólag megkétszerező­dik. A vizeket szennyező vál­lalatokat a jogszabályok bír­sággal sújtják. Ezért a vizet használó üzemek gazdaságilag is érdekeltek a szennyvíztisztító beren­dezések építésében. Hatásos derítőberendezések kialakításával foglalkoznak többek között a Szerves Vegy- ! ipari Kutató Intézetben is. Az intézetben kidolgozott módszerek a hagyományos szennyvíztisztítási eljárások­kal ellentétben nem a gyárból kifolyó szennyezett vizet keze­lik, hanem a gyártási technoló­giába kapcsolódva kezdik meg a tisztítást. Az így tisztított víz, vagy a kiszűrt hulladék­anyag a gyártási folyamatban gyakran újra felhasználha­tó, s ezért gazdaságosabb a derítés. Több sikeres szennyvíztisztító eljárást dolgoztak már ki az intézet munkatársai. Jelenleg a korszerű állattar­tó telepek szennyvizének keze­lési eljárásán dolgoznak a szakemberek. BPC-benzinkút nyílt tegnip A cég és az ÁFOR minőséget ígér A Petőfi-híd budai hídfőjé­hez közel, az Irinyi József ut­cában kedden nyitották meg a British Petroleum Company, a Mineralimpex és az ÁFOR megállapodása alapján létesí­tett első két töltőállomást. Egy évvel ezelőtt írták alá a szer­ződést Londonban arról, hogy a világhírű olajtársaság az ÁFOR-ral‘ együtt Magyarorszá­gon tíz üzemanyagtöltő állo­mást létesít. Az egyezmény szerint öt éven belül kell lét­rehozni ezeket a kutakat, amelyekből öt majd korszerű szervizállomással is rendelke­zik. A megnyitó ünnepségen — amelyen részt vett John Wil­son, budapesti angol nagykö­vet is — Ternyák Benő, az ÁFOR igazgatója és John Boxshall, a BPC világcég euró­pai igazgatója egyaránt hang­súlyozta, hogy a kiváló minő­ség lesz a közös töltőállomá­sok legfontosabb célja. Traktoroknak, fogatoknak tilos! Korlátozások a 3-as főút Pest megyei szakaszán A KPM Közúti Főosztálya és a BM közlekedési csoportfő­nöksége a 3-as számú, Buda­pest—Hatvan—Tornyosnémeti közötti elsőrendű országos fő­útvonal Pest megyei 17,5—53,6 kilométeres szakaszán a foga­tolt járművek forgalmát 6 órá­tól 22 óráig, a traktorvontatá- sú járművek átmenő forgalmát pedig állandó jelleggel meg­tiltja. A forgalomkorlátozást, illetve a tilalmat a főútvonal érintett szakaszán a helyi, a távolsági és a nemzetközi át­menő forgalom nagymértékű növekedése, valamint az ebből adódó baleseti veszély fokozó­dása tette szükségessé. A fenti korlátozás, illetve ti­lalom július 21-én 0 órakor lép életbe. Nyitás: szeptember végén Kiképezték az eladókat Gondosan készül a váci ÁFÉSZ a szeptember végén esedékes szövetkezeti áruház megnyitására. Sikeresen feje­ződött be az a tanfolyam, ame­lyen áruházi dolgozókat kér peztek ki. Mintegy 100 jelentkező közül választott ki a szö­vetkezet hatvanat. A 100 órás tanfolyam hallga­tói közül 50 volt nő. Minden tekintetben újsze­rű ez a vállalkozás. Egyrészt, mert jóval megelőzte a tény­leges munkába állítást, más­részt, mert a munkaerőgondo­kon enyhített a „betanított ke­reskedelmi dolgozó” kiképzés­sel. Az itt szerzett alapisme­retek birtokában az eredmé­nyes vizsgát tett tanulók al­kalmassá váltak az eladói te? endők ellátására. Később munkájuk mellett megsze­rezhetik a szükséges szak­munkás-képesítést is. Harmincán kerültek be az áruház 86 fős gárdájába, a többiek a körzet boltjainak személyi tartalékállományát al­kotják, hiszen elsősorban a tanfolyamosok jönnek majd számításba a megüresedő he­lyek betöltésekor. Az áruház szövetkezeti jel­legét jelképezi különben az is, hogy a megye fogyasztási szövetkezetei összefogással 10 millió forinttal járultak hozzá az ötvenmilliós beruházási költséghez. Betartották az ajánlott sebességet Négy hónap óta egyetlen baleset sem történt Az elmúlt években súlyos balesetek helyszíne volt Pest megye közlekedési főútvona­lain — ások veszélyes kanyar. Különösen a kezdő, tapasz­talatlan gépjárművezetők nem A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Szimfonikus könnyűzene. 8.58: A szocialista költészet nagyjai. Majakovszkij. A költő születésének 80. évfordu­lójára. 10.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 10.05: A Pozsonyi Műszaki Egyetem énekkara énekel. 10.19: Kik laknak a nagybőgőben? Kazys Saja meseregénye. 10.45': Mendels­sohn : Szentivánéji álom. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben (élő). 12.30: Rek­lám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Kórusok és népi zenekarok műsorából. 14.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.25: Az Ifjúsági Rádió új zenei felvételeiből. 14.43: Bartha Alfonz énekel. 15.00: Hírek. 15.10: A Gyermekrádió műsora. 15.35: Könnyűzene négy városból. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Kalmár Magda énekel. 16.25: Nem tudhatom. Radnóti Miklós versei. 16.35: Az MRT szimfonikus zene­karának új felvételeiből. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Kül­politikai figyelő. 17.20: Schubert: Hattyúdalok — részletek. Melis György énekel. 17.45: Munkásstú­dió. 18.00: Geiger György trombi­tál. 18.09: A lengyel kultúra hete. ötven perc a varsói rádió tánc­zenei stúdiójában. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! 19.00: Esti Kró­nika. 19.25: Népdalok. 20.10: Gon­dolat. A rádió irodalmi lapja. 20.55: Hírek. 20.58: A Mazowse- együttes Sygietynski lengyel nép­dalfeldolgozásaiból énekel. 21.18: Háttérbeszélgetés. Hány pólusú a világ? Lipovecz Iván műsora. 21.41: Technikai szünet. 21.44: Paul Mau- riat zenekara játszik. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Zenekari muzsika. Közben: 22.50: Meditáció — a mun­kahelyi konfliktusokról. Dr. Do- bossy Imre írása. 23.00: A zene­kari muzsika folytatása. 24.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 0.10: A haj. Részletek MacDermot zenés játé­kából. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 8.05: Hunyadi László. Részletek Erkel operájából. 9.00: Hírek. 9.03: Ritmus turmix. 9.50: A szakszervezet tárgyalta. Gellért Kis Gábor riportja. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.00— 10.05: Hírek. Időjárás jelentés. 10.30— 10.33: Német nyelvű hírek. 11.00—11.05: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05—11.08: Angol nyelvű hírek. 11.30— 11.33: Orosz nyelvű hírek. 11.45—11.50: Néhány szó zene köz­ben. 12.00—12.03: Hírek. 12.03: Szvjatoszlav Richter Schumann- és Liszt-műveket zongorázik. 12.55: Néhány perc tudomány. 13.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 13.03: Pro- kofjev: Hamupipőke — balett, III. felvonás. 13.40: Orvosi tanácsok. A nyári gondokról. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. A Petőfi rádió zenés műsora. 14.00: A Tolcsvay fi­vérek táncdalaiból. 14.15: Horgá­szok ötperce. 14.20: Verdi: Otelló — szerelmi kettős az I. felvonás­ból. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás­jelentés. 14.35: Muzeális felvéte­leinkből. Híres prímások muzsi­kálnak. 14.50: Ifjúsági Krónika. 15.00: Tamássy Zdenkó szerzemé­nyeiből. 15.25: Tudományos köny­vespolc. 15.30: Hírek. 15.33: Ar­nold: Angol táncok. 15.50: Koldu­sok szövetsége Brazíliában. Gár- dos Miklós írása. 16.00: Réti Jó­zsef énekel. 16.08: A-tói Z-ig. Köz- gazdasági kislexikon. 16.13: Sebes­tyén András fúvósműveiből. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (élő). Reményi Sándor énekel. 16.51: Dénes György versei. 16.56: Reklám. 16.59: Kedvelt régi meló­diák. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 17.33—17.36: Az MRT közönségszol­gálatának tájékoztatója. 18.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 18.05: Kül­politikai figyelő. 18.20: Mindenki könyvtára. 18.50: Népi zene. 19.10: Kis magyar néprajz. Morvay Judit előadása. 19.15: Jó estét, gyere­kek! 19.20: A lengyel kultúra he­te. Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (élő). Roman Jablonski gordonkaestje. Közben: kb. 20.00: Esti Krónika, II. kiadás. Kb. 20.20: Roman Jab­lonski gordonkaestjének folytatá­sa. Kb. 20.50: Uj könyvek. Kb. 20.53: 125 év távolából. Petőfi a képviselőház karzatán. Kb. 21.13: Operettdalok. 21.45: Üzemi demok­rácia 2-től 4-ig. Szabó Imre ri­portja. 22.00: Kurtág György—Bá­Ma 20.00-kor a tv-ben: lint István: Négy capriccio. 22.11: Táncdalainkból. 23.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 23.15: Verbunkosok, népdalok. 24.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Artur Rubinstein Chopin-ke- ringőket zongorázik. 18.40: Adatok a zsebben. B. Koncz Gábor írása a statisztikai könyvkiadásról. 18.50: Fidelio. Részletek Beethoven operájából. 19.50: Petula Clark és Yves Montand énekel. 20.30: Hí­rek. 20.33: Leonard Bernstein ve­zényel. Közreműködik: James King, Dietrich-Fischer Dieskau — ének, és a Bécsi Filharmonikus zenekar. 22.14: A lengyel kultúra hete. 22.28: Két szonáta. 23.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 23.15: Műsor­zárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.55: Antek. Boleslaw Prus novellájának tévéfilmváltozata. 10.50: Josef Läufer műsora. Zenés osztrák film (színes). 17.48: Hírek. 17.55: Megjött a cirkusz! Szovjet rövidfilm. 18.15: Japánban jár­tunk . . . Riportfilm a magyar női röplabda-válogatott útjáról. 18.50: Játék a betűkkel... 19.10: Rek- lámműSor. 19.15: Esti mese. 20.00: Isten városa. Dráma két részben. A győri Kisfaludy Színház előadá­sa, felvételről. (14 éven felüliek­nek!) Az előadás előtt: Gerencsér Miklós jegyzete. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: Még egyszer! Ismétlés a júniusi műso­rokból. 20.00: Siratódal. Szabó Ist­ván novellájának tévéváltozata. 20.20: Balettcipő. Műsorvezető: Kun Zsuzsa (színes). 21.05: Talál­koztam valakivel. Tévéfilm. (14 éven felülieknek!) 22.10: Tv-slá- gerlista (színes). Isten városa A kétrészes dráma közvetítése a Győri Kisfaludy Szín­házból, felvételről. A másfél éve bemutatott darabról az írót, Gerencsér Miklóst kérdeztük meg: — Szülővárosom várossá nyilvánításának 600. évfordulója alkalmából — tiszteletteljes köszöntésül — írtam a drámát. A cselekmény a török hódoltság utolsó évtizedeiben játszódik Győrött, a főalak Holló Márk városbíró. A középpontban az ő drámája áll. Törvényt hoz a rend fenntartása érdekében, hogy halállal bűnhődjék, akit az esti kürtszó után az utcán érnek. S az első tettenért — a fia. Az a korszak elsősorban „török” oldalról közismertebb, értem alatta, hogy a legtöbbet az ország török hódoltság alatti részének életéről tudják az emberek. Én a másik, az „osztrák" oldalt vázoltam fel ebben a darabban. (A főszerepeket Solti Bertalan [Holló Márk], valamint Korbuly Péter, Vennes Emmy, Bajka Pál és Györffy László alakítják.) tudták megválasztani a leg­megfelelőbb sebességet. A szomorú tapasztalatok nyomán a KPM Közúti Igaz­gatóságának szakemberei ta­valy mérőkocsikkal és próba- kocsikkal több ízben végigjár­ták a Pest megyei főútvona­lakat, s az így összegyűjtött adatok birtokában valamennyi veszélyes ka­nyart újra minősítették. Ezzel egyidejűleg a 31. számú főközlekedési út negyvenöt kilométer hosszú szakaszán kísérletként még tavaly szep­temberben, feltűnő helyen, úgynevezett „ajánlott sebes­ség” jelzéseket helyeztek ki, figyelmeztetve a járművek vezetőit, hogy az adott ka­nyarnál — az útviszonyokat és más tényezőket figyelembe véve — a 20, a 30, a 40, az 50 vagy a 60 kilométeres sebes­ség mellett közlekedhetnek-e a legbiztonságosabban. A 31-es főközlekedési út Pest megyei szakaszán összesen 39 figyelmeztető táblát helyeztek el. Ugyanebben az időszakban — szeptember 1 és december 31 között — rendszeresen ellen­őrizték: milyen hatással van­nak a jelzések a járműveze­tőkre. Statisztikai módszerekkel összehasonlításokat végeztek, hogy az elmúlt négy esztendő­ben, az adott helyen mennyi és milyen baleset történt, — s a figyelmeztető táblák hatá­sára milyen változások kö­vetkeztek be. Az adatok alapján a szak­szerű értékelés még tart. A Pest megyei Rendőrkapitány­ság azonban elkészítette a me­gye 1972 második féléves ösz- szesítését, mely szerint míg a 31-es út veszélyesnek minő­sített kanyarjaiban 1969-ben szeptember 1 és december 31 között hét, 1970-ben és 1971- ben pedig küenc-küenc bal­eset történt, addig a táblák kihelyezése után, ezeknél a kanyarok­nál egyetlen baleset sem fordult elő. A kedvező tapasztalatok nyomán, most határozat szü­letett, hogy ne csak a megye egész területén, hanem ezen túlmenően az ország vala­mennyi főútvonalán kihelye­zik az — „ajánlott sebesség” táblákat. K. Z. A Dunába fulladt Fürdés közben a Dunába fulladt a szentendrei postás- strandon Gryzelko Alojzy 58 éves lengyel állampolgár. Két halál a síneken Halálra gázolta egy gyors­vonat a pilisi vasútállomás be­járatánál özv. Füleki Mihály- né 85 éves pilisi lakost, aki a lezárt sorompó alatt átbújva akart átmenni a síneken. Leugrott egy mozgó személy- vonatról az üllői vasútállomá­son Szödényi Géza 25 éves la­katos. A kerekek alá esett és a helyszínen meghalt. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LÖKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes SÁGI ÁGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Szerkesztőség: VHI., Somogyi Béla u. 6. n. em. Levélcím: 1951 Budapest Kiadóhivatal: VIII., Blaha Lujza tér 3. Levélcím: 1959 Budapest A szerkesztőség és a kiadóhivatal köznonti E-iief.-niu: 343—100, 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda* Budapest. INDEX: 25 064* Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivaMinál* a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (1051 Bp. V., Jó­zsef nádor tér 1. sz.). Előfizetést díj 1 hónapra 20 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents