Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-01 / 152. szám
MOHOMUtfB P»E S T M f G Y E l HÍRLAP K Ü L Ö N K I A D A S A XV. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM 1973. JÜHUS 1., VASÁRNAP Egy üzem — egy iskola Nyolcvan gyermeknek épil kényelmes otthon Százhaívanan jelmikeziek társadalmi munkára A Vecsés Nagyközségi Tanács költségvetési üzeméinek dolgozói a felsőtelepi általános iskola napközi otthonának építésében már a befejező munkálatokig jutottak: az utolsó simításokat végzi a Petőfi szocialista brigád. A 250 ezer forintos tanácsi beruházásból épülő rész összefüggő toldaléka az iskolának. Lehetővé válik a központi fűtés bevezetése is, melyre a Jaiiács 250 ezer forintot külön biztosított. A belső berendezésre 38 ezer forintot kapott az iskola. Szeptember 1-én jól berendezett napközi otthon, tiszta tantermek fogadhatják a gyerekeket. A felsőtelepi szülői munka- közösség 180 ezer forint értéket meghaladó társadalmi munkával járult hozzá az építkezéshez, különösen a politechnikai terem létesítéséhez. Az igazgatóság felhívással kereste meg az 1—6. osztályos tanulók szüleit, s amint azt Bogár Ferenc iskolaigazgató elmondotta, olyasmit észleltek, amire még nem volt példa: százhatvanan jelentkeztek, és a legtöbben 16 munkaórát vállaltak. A napközi villanyszerelését például 26 munkaórában Ur- banek János, Rachovina Lajos, Molnár János, Hinkó Zoltán és Rébék Béla szülők már elvégezték. A központi fűtéses kazánház építészeti tervező munkáját Molnár Imre okleveles építészmérnök készítette, aki ®tt volt kisdiák, mint Hegedűs Tamás is, aki a fűtés szerelését végzi. A szülők magukénak érzik az iskolát. Bojtos Sándor és még jó néhányan a szülői munkaközösségből a napközi vízvezetékszerelését és a Már a vakoláshoz készül a szennyvízemésztő elkészítését I vállalták. S míg épül az új, csinoso- dik a régi épületszárny is. A régimódi, 50 évet kiszolgált, fekete táblákat modern, zöld színű, a szemléltetésben pedagógiailag jól hasznosítható és a mai oktatási igényeknek megfelelő, összehajthatókkal cserélték ki. Kulcsár István, Molnár István, Eszler István, Koszó Imre, Felföldi Lajos és Bojtos Sándor ebben a munkában is részt vett. A földszinti iskola összes tantermében fényezik a parkettát. Az összefüggő, hosszú folyosó ablaküvegezését, Pintér Lajos tervrajza szerint, asztalos apukák vállalták. Segít nekik az Egy iskola — egy üzem mozNehéz helyzetben Kutat kér a központi körzet Beszélgetés egy új tanácstaggal habarcs Ifj. Fekete József felvétele gaiomban a felsőtelepi iskolát patronáló vállalat is. A Ferroelektrikai Szövetkezet szakirányítást és segítséget ad a faanyag, az ablakkeretek elkészítéséhez, az ablak, ajtó festését a patrónus szövetkezet maga végzi. — Vakáció? Hát az idén sem lesz nyári szünet. Fontos, hogy szeptemberre befejezzük ezt a sok munkát — folytatja Bogár Ferenc igazgató, aztán még hozzáteszi: — Magunk válogattuk az új napközi tanulószobájának berendezését. Valóban szép, modem, derűs. Most még a tornateremben van, ám ha helyére kerül, lesz örömük a gyerekeknek. A tanulószobán kívül, amely körülbelül 8x8 méter, hasonlóan nagy étkező, társalgó is épül. Konyha, mosdó és széles folyosó teszi majd a létesítményt teljessé. Nyolcvan gyermek számára készítenek igazi, kényelmes otthont, a szülők és a pedagógusok, akik szívesen áldoznak rá fáradságot, szabad időt és vakációt. F. G. Felkerestük Üllőn özvegy Striffler Ferencné Maglódi úti lakost. Éppen kiskertjében buzgólkodott és készült a vasárnap előtti nagytakarításra. Április 15-én tanácstagnak választották meg. Fiatal asz- szony, 35 éves. A Kossuth Tsz melléküzemében, a forgácsolóműhelyben, esztergapadon dolgozik. Szüleinél lakik, 13 éves kisfiával él, szépen berendezett lakásban. Megkérdeztük, mint új tanácstagot, mik a tervei? — Örülök a bizalomnak, hálás vagyok a választóknak érte. Nehéz helyzetben vagyok, mert a tanács a Rákóczi telepen azt, amit a választók a tanácstagok révén ' kértek, nagy részben megvalósította: épült szilárd burkolatú járda, itt van a nagy óvoda, a központi konyha, az élelmiszer- bolt, a játszótér, a park és van egy jó ivóvizű kút is. Probléma azért, persze, akad. A választók kérik, hogy az óvoda előtti kút vizét vezessék ki az Akácfa utca sarkára, ott a kút központi körzetbe kerülne: azon a részen ugyanis sok házhelyet osztottak ki az Akácfa, Maglódi és Május 1. utcában. Az építkezések megindultak, több új' házban már laknak is, a lakók száma emelkedett, a kút pedig messze van. Az emberek hajlandók lennének társadalmi munkát is végezni A kút létrehozása egészségügy szempontjából is indokolt, mert a Maglódi út homokföldút, egy traktor végigszalad rajta, porfelhő keletkezik, ami lerakódik a kutak felszínére is. — Régi probléma, és úgy hiszem, nyitott kaput döngetek, amikor azt kérem, hogy csatornázzák a Maglódi utcán át húzódó széles, nyitott árkot. Ügy tudom, a tanács a kérés teljesítését tervbe is vette, most már csak a megvalósítás következik. (em) MIJSOR MOZIK Ecser: Harminckét nevem volt. Gomba: Félbeszakadt vallatás. Gyömrő: Anna ezer napja. H.: A katona visszatért a frontról. Maglód: Pe.őfi ’73, H.: A préri. Mende: Porond- parádé. H.: Petőfi ’73. Monor: v.—h.: Sherlock Holmes magánélete. Nyáregyháza: Lila ákác. H.: Pisztolypárbaj. Péteri: A fekete farmer. Pilis: Személyiség csere. H.: Búcsúzz a tegnaptól. Tápiósáp: Wusa. Űri: Tecumseh. Üllő: A magyar ugaron. H.: Mázsácska Vecsés: Az utolsó völgy. Matiné; Furcsa zálogtárgy. H.: Hideg pulyka. MŰVELŐDÉSI OTTHON Üllőn, 17-től 22 óráig ötórai tea, játszik az Alfa együttes. A jelzőlámpa az irányadó Június 24-i számunkban cikket közöltünk Átkelőhely ■ átkelő nélkül címmel. Az írás körül kialakult vita kapcsán felkerestük a Monori Járási Rendőrkapitányságot, ahol a következő felvilágosítást kaptuk: — Az átkelőnek a monori Ady Endre úti nagy forgalmú sorompónál a jelzőlámpa az irányadó. Ha az piros, még gyalogosan sem lehet átmenni: a síneken áthaladni csak zöld lámpajelzésre szabad. A rendőrség külön is kéri a lakosságot, különösen a szülőket, hogy figyelmeztessék a szabályra gyerekeiket, és zöld jelzés esetén is vegyék igénybe az átkelő korlátot, mert biztosabb, ha akkor is szétnéznek, amint a gépkocsivezetők is teszik. A kapitányság figyelmeztetésével teljesen egyetértünk, de a KPM illetékeseinek, illetve a helyszínen járt bizottság eljárásával már kevésbé. Mert minek a kacskaringás, keskeny sorompó, ha Monor felől jövet, Pest felé nézve csak a farakósokat vagy az állandóan ott rakodó teherkocsikat látjuk, a maggyár felől jövet pedig, szintén Pest felé nézve, csak a hatalmas gaztengert? Nem lett volna egyszerűbb egy olyan, jóval szélesebb, egyenes korlát elhelyezése, amely közt átha ladva, a jobbra, illetve a balra nézés egyszerű feifordítással is^ keresztülvihető volna? Most ugianis az átjárók, ismerve a terepet, nem jobbra és nem balra néze getnek. hanem a földre, nehogy elessenek. ovács György Állami gondozottak - úttörőtáborokban Tizenkét állami gondozott gyermek nys ral az idén különböző úttörőtáborokban a járásból A költségeket a gyermekvédő intézet vállalta magára. A csal nem száz járásbeli állami gondi izattat kirándulni is elviszik a fővárosba: ellátogatnak a Vidám Parkba, az Állatkertbe és megismerkednek a főváros egyéb nevezetességeivel is. Monor, Szép isnierkcí Ko: >ssuth Tsz tájakkal dtek meg Negyvenhét tsz-dolgozó vett részt azon az ötnapos autóbuszkiránduláson, amelyet a monori Kos uth Tsz szerve zett: a tsz-'-agok megismerkedtek Rom ínia szép tájaival, és sok-sok i iIménnyel tértek haza. Rövidebb vonatokat — gyakrabban Alkalmazkodik-e a menetrend a lépcsőzetes munkakezdéshez? Ami megfelelő az egyiknek... néhány kerület kivételével immár egész Budapesten általánossá vált a lépcsőzetes munkakezdés. A tapasztalat kedvező: egyenletesebb lett az utasáramlás, műszakkezdéskor, befejezéskor enyhült a járművek zsúfoltsága. Pedig nem kevés vita, szenvedélyes párbeszéd előzte meg, sokszor késleltetve, a lépcsőzetes munkakezdés bevezetését. Az idegenkedés nagyrészt szubjektív okokra vezethető vissza, mint a megszokás, mondván: jó volt eddig, hadd maradjon továbbra is a régi. Aztán voltak s vannak jelenleg is olyan aggályok, vajon a MÁV menetrendje igazodik-e az új munkakezdésekhez, műszakbefejezésekhez? Természetszerűen a vidékről bejárókat foglalkoztatja e kérdés leginkább még ma is, de az üzemek szak- szervezeti bizottságainak is külön, mondhatni első számú témája a vasút. HOGYAN VÁLTOZOTT, mennyiben módosult a vasúti menetrend a lépcsőzetes munkakezdés bevezetésével? A válasz: lényegében sehogy. Jóllehet a megállapodás szerint tulajdonképpen befejeződött a lépcsőzetes munkakezdésre az átállás, a menetrend mit sem változik. Ám mielőtt elhamarkodottan ítélkezne bárki is, nyilvánvaló a kérdés: mindenképpen szükségszerű lenne a menetrend megváltoztatása? Hiszen örök igazság: olyan menetrend, amely valameny- nyi bejárónak egyformán megfelelő, aligha képzelhető el, ami jó az egyik utasnak, nem felel meg a másiknak. Kétségtelen, a jelenlegi menetrend nem rossz, de lehetne jobb is. Hadd mondjunk el egy példát. A csökkentett munkaidővel, a lépcsőzetes munkakezdéssel kapcsolatosan éppen a szombati napok menetrendjét érte a legtöbb bírálat. Szombaton ugyanis 11 órától a kora délutáni órákig lényegében negyedóránként befejeződik egy-egy műszak, vonat viszont a 10 óra 20 perces után legközelebb csak 13 óra 20 perckor indul, s ez utóbbin elviselhetetlen a zsúfoltság, sok utas nem fér fel rá, állandósul a veszekedés, szitkozódás. Mégis, hosszú éveket kellett várnunk arra, amíg Nagykáta felé javított a MÁV a szombat déli órák menetrendjén. (S itt említjük meg: jelenleg Monor irányában — különösképpen az üllőieknek, vecsé- sieknek — hasonló gond a szombat déli hazautazás.) A lépcsőzetes munkakezdéssel szinkronban van hát Egy menetben több műveletet A Március 21. brigád Nem pöfög, dohog. nem rázatja magát már a traktoros látástól vakulásig: alkonyat tájt pihenőre vonulnak a gépek. Csak a lassan szálló, lusta porfelhő jelzi, hogy a kátyús, rázós dűlőúton arrafelé traktorok jártak. gádcím megszerzését tűzték ki maguk elé célul. Összedugta egy nap a fejéta brigád, aztán úgy csoportosította, kapcsolta a gép után a talajművelő eszközöket, hogy azok egy menetben több műveletet is elvégeznek. így aztán több idő jut pihenésre, szórakozásra, tanulásra. Persze, ez a módszer a termelést is olcsóbbá teszi. A munka minősége pedig kifogástalanná vált: járásszerte alig látni olyan szépen, egyenletesen és nem utolsósorban olyan jól megművelt, eldolgozott területet, mint Üllőn, a Kossuth Tsz-ben. Igaz, ott a traktorosgárda jól képzett, munkát szerető és becsülő tagokból áll. Huszon- hatan vannak, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 54. évfordulóján a Március 21. nevet vették fel, és a szocialista briAz eredm ínyekről a "piros kötésű, íziá esen összeállított, képes brigáu Inapló is beszámol. A tagok 'észt vettek kora tavasszal a fejtrágyázásban, végezték a 'talajművelés minden fázisát, vetettek, gyomta- lanítottak, és sok egyéb más teendő közepette még arra is volt idejük,I hogy a felszabadulási ünnepségen és a május elsejei felvonuláson teljes létszámmal jelen legyenek. Megoldott ik, hogy a száraz, szikkadt területen vizet kapjon a kiültetett, kókadó, gyenge palánta. Az eredmény már mutatkozik; apró paradicsomokat dajkálnak több mint száz holdon a virágzó bokrok, több mint kétszáz holdon növekednek az ujjnyi vastag sárgarépák, száz holdon cukorrépát hizlal a bőségesen adagolt vegyes műt’ágya és a júniusi eső. Egyer esek, hibátlanok mindenütt a sorok, és a nedvességet felszippantó gyomokat is számi ízték a derék traktorosok. Nő a gazdálkodás hatékonysága, eredménye, kedvezően változik a gondolkodásmód és a munkaerkölcs is. A brigádnaplóban olvassuk: Szocialista társadalmunkhoz híven élni, dolgozni, tanulni”'. Tanulni, igen. A brigád minden tagja politikai és szakmai képzésen vesz részt, de együtt szórakoznak is. A közelmúltban kirándultak: két felejthetetlen napot töltöttek Miskolcon, Egerben és Aggteleken. Üjabb beírás kerül a naplóba, amikor a kombájnok fáradhatatlan motollája megpihen. Persze, akkor már az üzemi költség vállalt 2 százalékos csökkentése érzékelhető közelségben lesz. A brigádtagok közül Gud man János, Mellis Dezső és Nagy Zoltán a közelmúltban kiváló dolgozók lettek. Elismerésük azonban az egész kis közösségnek szól, amelyben minden lépést, minden mozdulatot csak azért tesznek, hogy még szebb legyen, még gazdagabb termést adjon az üllői határ. Kiss Sándor a vasúti menetrend? Többé- kevésbé igen. Hiszen, amikor bíráljuk a menetrendet, gondoljunk arra is, hogy bizonyos időközökben a telítettség miatt több vonat már nem is közlekedhetne. Aztán, ki tudja, milyen kompúteres számítás kellene a leginkább optimális menetrend összeállításához? Hiszen önmagában, sokat mond az a tény, hogy mondjuk, 15.45-kor a bejárók 30 százaléka fejezi be a munkát. Mégis, e műszak befejezését figyelembe véve, hiába indulna vonat, mert aki Budán, valahol a külső kerületben dolgozik, nem érné ed, míg aki Kőbányán^ Kispesten dolgozik, várakoznia is kellene. ÖSSZEGEZÉSKÉPPEN EGY MEGÁLLAPÍTÁS, ha úgy tetszik, javaslat: egyszer s mindenkorra idejét múlt az a kívánság, gyakorlat, hogy hosszú szerelvényeket kell indítani. Éppen ellenkezőleg: rövidebb, de a lehetőség határain belül több vonat indítása a jelen követelmény. Végső soron így lenne egyenletes nemcsak a BKV járművein, de a vasúton is az utasáramlás. Jandó István Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zsilinszky u. 3.), Gyomron, Mendén és Péteriben: dr. Altorjay Károly (Gyömrő), Monoron és Monorfrerdőn: dr. Rados Mária (Monor, Petőfi u.), Maglódon és Ecseren: dr. Holló Mariann (Ecser), Pilisen, Nyáregyházán, Csévha- raszton és Vasadon: dr. Marjai Viktor (Pilis, Rákóczi u. 63.), Sülysápon és Úriban: dr. Sass János (Űri), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Ballinger Georgina tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Beteg állatok bejelentései a monori járás területén vasárnap reggel 8-tól 13-ig és délután 15-től 19 óráig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. SAKK Tóth László- emlékverscny Gyomron Hárman az első helyen Harmadízben rendezi meg a gyomról TÖVÁL-sportkör sakkszakosztálya a Tóth László emlékversenyt. Monduk Lajos eddig már kétszer nyerte el a vándorserleget. Az idei verseny a félidejéhez érkezett. Érdekessége* hogy az élen hármas holtverseny alakúit ki: Fábián Mondukot, Szerencsés Fábiánt, Monduk Szerencsést győzte le, s így a helyzet a kövezeté: 1. Monduk Lajos, Fábián Béla, Szerencsés Ottó 6—6 pont, 2. Tóth Lajos 3, 3. Déri Attila 2., 4. Bíró György 1,5 pont. Július o-án kezdődik a második forduló, amely majd eldönti, kié lesz az idén a vánr; dorserleg? ★ A második csoportban tizenhat résztvevő indult. Nyolc forduló után az élcsoport: I. Fitos András, Lipták Dezső, Sál Antal, Nagy Imre, Fitos József 7—7 pont. E cső-: portban is izgalmas vég- küzdelem várható. it A játszmák kedden és pénteken 18-tól 22 óráig zajlanak le. Minden érdeklődőt, szívesen várnak a TÖVÁL-szék- házban (Steinmetz kapitály utca.) (g- j.)