Pest Megyi Hírlap, 1973. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-11 / 160. szám
P*E S.T . Mt GY E I HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM 1973. JÜLIUS 11., SZERDA TANÁCSÜLÉS GYOMRON Megjavítják a húsellátást Károm új bizottságot választottak — Korszerűbb bolti raktárak ülést tartott Gyömrő nagyközség tanácsa, melyen Lakatos László, az ügyrendi bizottság elnöke terjesztette elő a tanács szervezeti és működési szabályzatára vonatkozó módosításokat. Egyebek között javasolta, hogy a tanács a már eddigi megállapodásokon kívül kössön együttműködési szerződést a községi KISZ- csúcsbizottsággal is. Ezután javaslatot tett három új bizottság tagjaira, ugyanis az alakuló tanácsülésen mór sor került az ügyrendi, számvizsgáló és szabálysértési bizottságok megválasztására, s ezúttal a községgazdálkodási és ipari-kereskedelmi, az oktatási-közművelődési, valamint az egészségügyi-szociálpolitikai bizottsági tagokat választották meg. Papp Miklósáé, a végrehajtó bizottság titkára a köztisztaság fenntartásáról készült tanácsrendeletet ismertette. Mint már hírül adtuk, a községi tanács június 1-én a nagyobb utcákban bevezette a házi hulladék elszállítását, s az intézkedés a lakosság körében megértésre talált. Ügy tervezik, hogy a hulladékszállítási rendszert kiterjesztik a teljes községre. A felszólaló tanácstagok felajánlották, hogy választókerületükben az erre vonatkozó tanácsrendeletet kivonatosan ismertetik a lakossággal. Fekete Lajos, a Ceglédi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat igazgatója a gyömrői üzletek múlt évi működéséről adott tájékoztatót. A ceglédi vállalatnak Gyomron 14 élelmiszer-, 4 hús- és egy tejboltja van. , Tavaly 49,5 millió forintos forgalmat bonyolítottak le, ami 14 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Gyömrőn a vállalatnak ötvennégy dolgozója van, akiknek havi átlagkeresete 2046 forint volt 1972-ben. A boltok belső tatarozására 64 ezer forintot költöttek tavaly, a gépesítés fokozására pedig 34 ezret. Gyorsan érik a kenyérgabona Ismét elindultak a kombájnok Befejezés előtt az őszi árpa aratása Alaposan megtréfált bennünket az időjárás, Péter— Pálra annyi eső esett, mint mákkor több hónapig, hátráltatva az aratásban a járás termelőszövetkezeteit. Azóta már minden közös gazdaságban hozzákezdtek az őszi árpa aratásához: több mint ezer- háromszáz hektárról kell ezt a gabonafélét betakarítani. A múlt hét végén az eső megállásra kényszerítette a kombájnokat, kedden délben azonban több helyről is jelezVarjú Zoltán felvétele ték, hogy ismét elindultak az ősziárpa-táblákon. A pilisi Űj Élet Tsz-ben már be is fejezték az aratást. A legtöbb közös gazdaságban az aratással egy időben végzik a szalmabálázást is. (Képünk a pilisi Új Élet Tsz-ben készült.) Gyorsan érik a kenyérgabona, ha az eső nem szól közbe, néhány helyen hamarosan megkezdődik annak az aratása is. G J. Kétszer is megszegte a KRESZ rendelkezéseit Felelőtlen járművezetők A IV. ötéves terv időszakában a vállalat legjelentősebb beruházása a gyömrői ABC- áruház volt. Ennek a boltnak a forgalma 1972-ben már elérte a 10 millió forintot. Hét pénztárgéppel, huszonnégy hűtőgéppel, öt mélyhűtővel, két norvég- pulttal, kilenc kávéőrlővel és egy presszógéppel rendelkeznek az üzletek. Korszerűsödtek a raktárhelyiségek, de azokat tovább kell korszerűsíteni. Az áruellátás javulásának érdekében Gyömrőn is bevezették a kétcsatornás beszerzési rendszert. A monori FÜ- SZÉRT-en kívül budapesti üzleteket ellátó vállalattól is rendszeresén vásárolhatnak különféle cikkeket a gyömrői üzletek. Az idén a boltok egy- harmadában kerül sor belső tatarozásra. Az Imre utcában a százkilencven négyzetméter alapterületű boltot, amely magántulajdonban van, a vállalat bérbe veszi, s nagymértékben javul az Erzsébet-telep kereskedelmi ellátottsága. Problémaként jelentkezik Gyömrőn is a rendszertelen húsellátás. Az igazgató határozott ígéretet tett, hogy a közeljövőben javítanak a helyzeten. A tanácsülés a határozati javaslatokat, a kiegészítésekkel és egyéb módosításokkal, egyhangúlag elfogadta. Gér József Mikor folytatják? /. öztudott, hogy a köves utak járásszerte jelújításra szorulnak. Néhány héttel ezelőtt az útépítő vállalat erőgépei, munkásai megjelentek Péteriben is, hogy megkezdjék a bekötő út oly régen várt javítását, két-három napi munka után azonban más munkahelyre irányították őket, az útépítés azóta is áll. Gépjármű- vezetők, utasok aggódnak az út állapota miatt. A helyi autóbuszjárat egyik vezetőjének tapasztalatai különösen figyelemreméltóak. — Naponta negyvenhat- szőr járjuk meg az utat, legalább ezerkettőszáz embert szállítunk. Csúcsforgalom idején alkalmanként nyolcvan személy is tartózkodik a járműben. A bekötő út erősen gödrös, egyre gyakoribb a rugók, lengés- csillapítók törése, szakadása. (Egy-egy rugó megvásárlása kétezer-háromezer forint.) Az esőzések miatt a gödrök. megteltek vízzel, így a balesetveszély nőtt. Sokszor előfordul az is, hogy az utasok az állomáson várakoznak, mert a rossz út miatt a menetrend- szerű időre nem érkezünk vissza. Halált okozó balesetet is előidézhet az útviszonyok ismeretének hiánya, különösen a motorkerékpárosokat fenyegeti nagy veszély. A helyi autóbuszjárat ** vezetői felelősségteljesen végzik napi munkájukat, s hogy eddig baleset nem fordult elő, csupán az ö érdemük. Vargáné Javítják a 31-est Biztonságossá válik a közlekedés A Maglódot, Gyomrot, Men- dét és Sülysápot összekötő útvonal állapota az aszfalt töredezése, felfagyása és az éles kanyarok miatt igen baleset- veszélyessé vált. Esőzések idején, a hegyekből sok törmeléket is az útra hord a sebesen lezúduló víztömeg. Az Útépítő Vállalat ebben az évben nagyszabású munkálatokat végez, hogy a fontos és forgalmas útvonalon zavartalanná váljék a közlekedés. A képen látható olasz gép vastag réteg aszfaltot húz a kátyúk repedések fölé, a veszélyesebb kanyarok előtt pedig táblákat helyeznek el. melyek egyúttal mutaják a haladási irányt, s jelzik a sebességet is, amellyel a kanyarban veszély nélkül lehet elhaladni. A lezúduló hordalék elvezetésére, ahol szükséges, csatornát ásnak. Az útépítők munkáját örömmel üdvözöljük, hiszen a járás e második fontos útvonalán ezentúl biztonságossá válik majd a közlekedés. Kép és szöveg: Pesti Imre Vöröskeresztesek Sülysápon A tisztaság ellenőrzésében is segítenek MŰSOR MOZIK Maglód: Anna ezer napja (másfél helyár). Nyáregyháza: Lázadás a Bountyn, I. rész. Vecsés: Keresztesek I—II. (dupla helyár). Vízhálózat, konyhaátadás fűtőolajtelep Amint hírül adtuk, megkezdődött az ivóvízhálózat építése Úriban. Első, mintegy hatszáz méteres szakasza július 27-ére készül el. Azon a napon adják át a sülysápi ÁFÉSZ által épített, illetve kibővített konyhát is, ami lehetővé teszi, hogy negyven helyett száz személy részesülhessen közétkeztetésben. A Béke Tsz fűtőolaj telepet létesített, mely ebben a hónapban kezdi meg az árusítást. A lakosság az olajat eddig Sülysápról szerezte be. A vöröskeresztes szervezet Sülysápon szép múltra tekint vissza: még Tápiósápon, a fel- szabadulás első éveiben a körzeti orvos nagy körültekintéssel szervezte meg, s minden gyűlésen, összejövetelen az egészséges életmódról, a betegségek megelőzéséről tartott előadást, hangsúlyozva, hogy elengedhetetlenül szükséges a községben egészségügyi állomásokat felállítani, melyek elsősegélyben részesítik és hasznos tanácsokkal látják el a betegeket, egyben önként jelentkezőket kért, akik szívesen és önzetlenül közreműködnek e fontos feladat ellátásában. A körzeti orvos kitartó, szívós munkája eredményre vezetett: rövid idő múlva fiatal leányok és asszonyok jelentkeztek, hogy minél előbb a gyógyítás szolgálatába álljanak. 1947-ben elvégezték a népegészségügyi tanfolyamot, A vasadi tanyavilágban Villany, hús, kenyér Ötven helyett 90 kilométeres sebességgel vezette gépkocsiját T. János sülysápi lakos Budapesten, a Jászberényi úton: kétezer forint bírságot kell fizetnie. ★ K. Sándor péteri lakos jogosítvány nélkül vezette motorkerékpárját a Petőfi utcában, utasa pedig nem használt bukósisakot. K Sándort ezerötszáz torint megfizetésére kötelezték. k L. István nyáregyházi lakos rövid időn belül kétszer is megszegte a KRESZ rendelkezéseit: először Nyáregyházán, ahol levizsgázatlan motorkerékpárjával vett részt a közúti forgalomban, s nem rendelkezett gépjárművezetői igazolvánr yal sem, majd Pilisen, a Rákóczi utcában, ahol a már levizsgáztatott motort úgy vezette, hogy utasa nem használt bukósisakot, s ő maga akkor sem tudta felmutatni gépjárművezetői engedélyét. Háromezer forint bírság a büntetése. (— rj —) A községet elhagyva, homoktenger tárul szemünk elé. Eljutnunk egyik tanyából a másikba csak gyalog lehet. A kerékpárt is tolnunk kell. Közigazgatásilag Vasad községhez tartozik. A szétszórt házcsoportok 7—800 méter távolságra esnek egymástól, az anyaközségtől pedig 4—5 kilométerre. Egyik tanyából a másikba menet, mikor nincsen eső, fülledt, meleg a levegő, ha meg szél fúj, porfelhő lepi el az arra vetődő kerékpárost. Már csak az idősek Az első tanyához közeledve, kutyák csaholása hallatszik. Kíváncsiskodó emberek vesznek körül. — Mi szél hozta erre ebben a rekkenő hőségben? — köszönt rám a házból kilépő házigazda, majd beinvitál a hűvös szobába. Molnár József a feleségével lakik e kis házban, és amint mondja, csak itt, a tanyán érzik jól magukat, — Gyereke van-e? — kérdezem. — Öt, de azok elköltöztek, ki Monorra, ki Gombára, vagy ide, Vasadra, mert itt, a tanyán már csak az idősebb emberek maradnak. Lassan-las- san kihal a Szilassy-tanya — panaszkodik Molnár József. Ezután felesége veszi át a szót. Elmondja, hogy a férje nyugdíjas, 747 forint nyugdíjat kapnak, öt hold földjük , van, azon gazdálkodnak, a megélhetésre nem panaszkodnak. — Újságot olvasnak-e? — kérdezem. Az asztalról felkapja a Pest megyei Hírlapot, és lobogtatva mondja, hogy már több éve előfizetője a lapnak, nagyon szereti, mindennap &—10 óra között kapják meg, majd így fakad ki: — Sajnos, még mindig petróleumlámpával világítunk, mert a villany ez idáig nem jutott el a Szilassy-tanyára, pedig szeretnénk televíziót is nézni. Elmondja még, hogy az ellátással is baj van. Egyetlen vegyesbolt árusít a tanyán, a pilisi ÁFÉSZ kezelésében. Jó lenne, ha hentesárut is lehetne kapniuk, vagy hetenként egyszer húst is vinnének ki, mert ha húst akarnak, akkor vagy Monorra (7—8 kilométerre), vagy Üllőre (5—6 kilométerre) kell gyalogolniuk. Pár száz méter huzal Molnárék tanyájától 7—800 méternyi , távolságra van a másik tanya, Jávor szky György lakja feleségével. — Már csak ketten vagyunk, a fiaim Monoron élnek, a fiatalok nem maradnak a tanyán, azok kulturáltabban akarnak élni, Jávorszkyék is a petróleum- lámpára panaszkodnak. Elmondják, hogy már többször kértek a tanyaiak villanyvilágítást, de ez idáig hiába, pedig a kollégiumitól csak pár száz méter huzal kellene. Segítség nélkül Jávorszkyéktól körülbelül 700 méterre a harmadik tanya, ahová csak homoksivatagon át lehet eljutnom. Itt lakik Mucsi József, három gyermekével. A megélhetés felől érdeklődöm. — A férjem Budapestre jár dolgozni, van egy kis földünk, én azt dolgozom, a gyerekek meg a kollégiumban laknak, a fiam a hetedik, a lányom az ötödik osztályba jár, a hatéves fiam csak az idén megy iskolába. — Mennyi kollégiumi díjat fizet a két gyerek után? — Kétszáz forintot, amit nem sokaitok, csak az a baj, hogy hetenként csupán egyszer, szombaton jöhetnek haza, így nincsen, aki a ház körül segítene. Mucsiné is a villanyvilágítást teszi szóvá. Megemlíti, hogy a tanyától pár kilométerre van a Hubert-major, ott van villany. Csak egy kis jóakarat kellene. Panaszkodik a bevásárlási nehézségekre is: az egyetlen üzletben nem mindig lehet kenyeret kapni. Jó volna, ha a pilisi ÁFÉSZ hetenként egyszer húst is küldene a tanyára, Vitéz Imre és 1951-ben vöröskeresztes aktívák váltak belőlük. Az évek során lassacskán megalakultak az egészségügyi állomások. Hamarosan mindenki tudomást szerzett arról hogy hová forduljon tanácsén vagy segítségért, ha váratlanul valamilyen baleset vagy rosszullét következik be a családban. A sápi községrészben ma már 9 egészségügyi álloméi működik. Elsösegélyhely 6 helyen létesült. Mindegyik állomást a szükséges házi ápolás felszerelésekkel jól ellátták öt állomáson 428 kötet egészségügyi mű áll a betegek rendelkezésére, a nagyobb könyvtár községi kezelésben van. A múlt évben a vöröskeresztes aktívák 378 alkalomma: nyújtottak elsősegélyt (a segélyre szorultak közül legtöbben üvegbe, szegbe léptek vagy megszúrták a kezüket) 61 esetben adtak kölcsön házi ápolási felszereléseket, leggyakrabban hőmérőt, nylonlepedőt és a gumipárnát. Az egészségügyi könyvek iránt is nagy volt az érdeklődés, a reumáról, a cukorbetegségekről és a magas vérnyomásról szólókat keresték a legtöbben. A múlt évben tagdíjakbó’ és egy műsoros estből összesen 2 ezer 262 forint folyt bf a szervezet pénztárába: ezt i pénzt egészségügyi könyve vásárlására s az elsősegély nyújtó felszerelések pótlásán használták fel. valamint az önkéntes véradók megajándékozására. A vöröskeresztes aktiválta' kiváló munkájukért dicsére illeti meg. Minden egészség ügyi rendezvényen ott látjul őket, az elsősegélynyújtásban a tisztaság ellenőrzésében, a véradás és a röntgenszűréí munkálataiban segédkeznek valamint az ismeretterjeszt!' előadásokon is részt vesznek. Krátky László A DÉMÁSZ monori kirendeltsége (Monor, Deák Ferenc u. 12.) FELVESZ kezdő villanyszerelőket, valamint segédmunkásokat.