Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-05 / 129. szám

MSf unőve I

kMÍTÍQP

1973. JÚNIUS 5., KEDD

Fé! órával — bemutató előtt

Németh László: Az áruló-ja Abonyban

Abony, szombat este, művelődési ház. Az öltözőbe csak egy rövid köszönésre lehet bepillantani. Az együttes rendezője, Márki Péter — „civilben” a ceglédi járás népművelési felügyelője — már magára öltötte Görgey jelmezét. Ahogy a kezével int, az már a Klagenfurtban rendőri megfigyelés alatt álló, bukott tábornok üdvözlésé. Nincs ebben semmi meghökkentő — a színház világának bemutató előtti túlfűtött légköre a magyarázat rá. Itt, Abonyban, a művelődési házban amatőr színjátszói között is. így aztán Skul- téti Sándor igazgató veszi át a kritikus házigazdájának szerepét s mutatja be a fellépésre készülő együttest.

Amatőr hagyományok

— Abonyban nagy hagyománya van az amatőr színjátszásnak — mondja már a művelődési ház ifjúsági klubjában, amely pillanatnyilag az épület legcsendesebb, zuga, mivel aránylag távol esik az öl\töző, színházterem és az előcsarnok zsibongó zajától. — Az 1820-as években alakult meg községünkben az első társulat, s hogy sikerrel mutatkozott be, mi sem bizonyítja jobban: Orczi báró az együttesnek ajándékozta házi kellék- és díszlettárát.

Azt már Jakab Bélától, a járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetőjétől tudom, hogy Skultéti Sándor is a neves amatőr színjátszó elődök munkájának folytatói közé tartozik. Mint testnevelő tanár, már a felszabadulás után a sportkörben művelődési csoportot szervezett, amelyben maga is játszott vagy éppen rendezte a bemutatásra kerülő darabot.

— Nemcsak én játszottam a csoportban — jegyzi meg csendesen —, hanem a felesé- genk is, aki, sokáig ft .fcttibadkgi Magyar Színkör tagja volt. Persze, az évek gyorsan múlnak — mondja némi malidéval —, de Skultétit azért ma este is láthat a színpadon.

— A fiát, ifjabb Skultéti Sándort — pillantok a színlapra —, aki Moro posztókereskedőt alakítja, s tudomásom szerint járási úttörőtitkár.

— Igen, ő az egyik — bólint rá. — A másik pedig Király Béláné, a lányom, aki Görgeyné szerepében lép majd színpadra ma este. Ö egyébként agrármérnök és rajzszakos tanár. Jelenleg rajztanárként dolgozik s a díszleteket is ő tervezte, festette.

— S mi maradt a papának? — kérdeztem tréfálkozva.

— A szervező és a díszlet- munkás szerepköre — mosolyog. — Ezúttal Márki Péter vállalttá át a rendező szerepét. Az ő gondolata volt ugyanis, hogy Németh László: Az áruló című drámáját mutassuk be.

A színlap

Megint csak mástól tudom, hogy a gondolat megszületésekor Skultéti Sándor nyomban Márki Péter rendelkezésére bocsátotta a művelődési ház harminotagú színjátszó gárdáját: válogassa ki az elképzelésének leginkább megfelelő szereplőket. így alakult ki a dráma jelenlegi színlapja a már említetteken kívül: Moró- né — Nyári Magda mezőgazdasági technikus, Förgey Gida — Donáth Lajos tanító, Görgey István — Habay István ÁFÉSZ-ellenőr, Látogató —

Boros János géplakatos, Re- vizcki — Mocsári József magyar—történelem szakos tanár, Maintz könyvkereskedő — Pólyák János iskolaigazgató, George — Mészáros György lakatos és a két kisgyerek: Major Tamers és Turczel Gyula, az abonyi nevelőotthon diákjai.

A harmadik bemutató

A kérdés akaratlan: mit csinált a felkészülés ideje alatt a csoport többi tagja?

— Ölt sem unatkoztak. Agathe Christie: Egérfogóját tanultuk be. Nemcsak azért, hogy ne szakadjanak ki a közös munkából, hanem azért is, ha netán Márki Péterék nem készültek volna el Az árulóval, ne maradjunk színházi bemutató nélkül a már hagyományos abonyi kulturális napon.

A jelenlegi harminctagú együttes alig több, mint két esztendővel ezelőtt alakult. Eddig két darabbal léptek a közönség elé. Most pedig egyszerre két darabbal is elkészültek.

Berreg a csengő, aikár az igazi színházakban — a közönség már elfoglalta a helyét. Várja a pillanatot, hogy felgördüljön a függöny, s alig egy héttel a televízió bemutatója után újra végigélje Görgey Artúr tábornok sorsát, ezúttal saját fiainak és leányainak tolmácsolásában.

Prukner Pál

Közhírré tétetik

az akkori községi dobolási könyv szövegének és a kortársi költők műveinek tükrében. A turaiak Tavaszi szél című összeállítása szabad életünkről,és. a szerelemről szólt. Mindkét műsor nágy sikert aratott á község lakossága körében.

Rendezők. A hét végén két

kiváló rendezővel ismerkedhettünk meg. Első pillantásra még úgy tűnt, se munkájukban, se sorsukban nincs semmilyen közös vonás. Az egyik rendező filmet, a másik színházat csinál, az egyik mór klasszikusa a filmtörténetnek, a másik tulajdonképpen még csak most kezdi pályáját, az egyik szovjet, a másik magyar.

Együtt emlegetésük azonban mégsem erőltetett. Mert minden olyan különbség ellenére, amely a szovjet Kozincev és a magyar Székely Gábor sorsá- ban-munkájában könnyűszerrel kimutatható, van valami közös is művészetükben.

Kozincev meglehetősen

hosszú út után jutott el a világhírig. Székely Gábor nem itt tart, de a magyar színházi életbe néhány éve — Örkény István Macslcajáték című tragikomédiájának nagy feltűnést keltő szolnoki és pesti rendezésével — a fiatal művész valósággal belerobbant.

Mi a közös ebben a sok különbségben? Az a felfogás, ahogyan a rendező szerepét mindketten értelmezik. A hajdanvaló daliás időkben a rendező mellékes figura, amolyan színházi felügyelő volt, s feladatai kimerültek abban, hogy a próbák rendjiére ügyeljen, hogy gondoskodjék arról, minden díszlet és kellék időben elkészüljön. A -művészi munkába nem szólhatott bele, ez a jog a szereplőket illette.

Később viszont — mintegy ennek a helyzetnek a visszahatásaként — a színházakban és a műtermekben egyaránt valamiféle rendezői diktatúra alakult ki és honosodott meg: a színésznek egy szava sem lehetett.

A szovjet Kozincev és a magyar Székely Gábor mindezzel szemben azt példázta, arra figyelmeztetett, hogy a színházban és a műteremben a legfontosabb mégiscsak az írói alkotás.

Lehetséges hogy a televízió nem tudatosan állította egymás mellé a két rendezőt. De akárhogyan is történt, mindenképpen tanulságosat, hasznosait, jót cselekedett.

Ö. L.

Az illúzió tökéletes

Averino bemutatkozott Budapesten Világszámok a Moszkvai Nagycirkusz vendégjátékában

Világszámoklkal jött Budapestre a Moszkvai Nagycirkusz, és pezsgő, pergő, egyre fokozódó hatású — s nem is rövid — műsorral. Igazi cirkuszművészetet látunk. A közönség jogosan előlegzi a bizalmat, amikor az előadás elején látványosan bemutatkozó artistákat, a porond művészeit (a teljesen felesleges, pa- tetikus konferanszszöveg nélkül is) meleg, nagy tapssal fogadja. '

Nagyon sokan elsősorban a világhírű illuzionista, Averino mutatványait várták, akit híre már jóval megelőzött. Ám őt a műsor végére tartogatja a rendezőség, s közben — mi tagadás — szinte meg is feledkezünk róla, annyira megragad egy-egy bravúros attrakció. Amilyen például a szó szoros értelmében vett kötgl-, tánc, vagy még inkább: tánc a kötélen. Egy bájos fiatal lány, Elvira Voszjacsénko a

Hat.tyú halálát mutatja be Csajkovszkij zenéjére, s táncol a többi között a Carmen Habanerájára, de még csárdást is eljár — egy szál drótkötélen. S látjuk a mi híres magyar ugrószámunknak egy sajátos változatát: jó kétméteres gólyalábon lép a billenő pallóra a Zamotkin-csoport egy tagja, s az ellensúly a magasba lendíti, hogy aztán egy szaltóval a földre érjen, talpára — azaz gólyalábára pottyanva. A közönség tapsol, ez aztán a mutatvány! Pedig az még csak ezután jön: ugyanezt megcsinálja egy lábon, azaz egyetlen szál póznát használva csak a lábai helyett ... A Galagan-csoport klasszikus mutatványa: a ku- polabeli repülőbravúr is lélegzetelállító precízséggel kidolgozott, akárcsak Ludmila Pravotorova trapézszáma vagy a Pöpazov-csoport egyensúlyozása a magasban egy különleUNNEPi KÖNYVHÉT

Világirodalmi kitekintés

Angol, cseh, finn, német regény fordítások

Az ünnepi könyvhétre kiadott gazdag válogatni való között a világirodalom klasszikus és mai alkotásai is megfelelően helyet kaptak. Az alábbiakban az Európa Könyvkiadónál megjelent művek közül ismertetünk.

KISVÁROSI

HÖSSZERELMES

A cím félrevezető. Az angol Jack Trevor Story regényében sokkal többről van szó, mint arról, hogy hőse, Albert Argyle tehetetlenül sodródik egyik nőtől a másikig: s hogy végül egyiktől sem tud szabadulni. A megvalósíthatatlan fontsterling- álmok és keresztül nem vihető légvár-tervek közt élő Albert irtózik a „bérrabszolgaságtól”, de az a fajta függetlenség, amit a sikeres spekuláció nyújt, az ő számára elérhetetlen. Hiába tudja magát okosnak, ravasznak, tehetségesnek. A pénzszerzés neki mégiscsak játék, annak ellenére, hogy élete szomorú és ijesztő mélységbe csúszott. Őrlődik szerény, kedves, sokszorosan megcsalt felesége, nimfomániás anyósa, s a többi nő között. A jelen zűrzavara már alig elviselhető — a jövő pénz és energia híján sötét, kilátástalan.

Komikus és tragikus Is, hogy miközben a nagy, pénzcsináló cápáknál ügyesebbnek érzi magát, azok könnyedén és irgalmatlanul elütik élete nagy üzletétől, ami csakugyan gazdaggá és függetlenné tehetné, s aminek lehetőségét, bár csaknem a szemét szúrja ki, végzetes bizo- nyosáággal elszalasztottá. Méghozzá nem véletlenül, hanem törvényszerűen. Mert kedves könnyelműsége, emberi jósága és szeretnivaló felelőtlensége már eleve kizárta azt a kegyetlen józanságot, számító brutalitást, ami a nagyvonalú Spekulánsokat jellemzi. Ám azért is, mert nem ismerte fel a képzettségre épülő, rendszeres munka megváltó és megtartó erejét, a vállalt és teljesített kötelezettségek életformáló biztonságát. Kísérlete — hogy mint egyedül küzdő, „szabad egyéniség” és „kishal” lenyelje a nagyhalakat — már az első pillanattól kezdve kudarcra ítéltetett.

Story kitűnő regénye bölcs és keserű, amellett pokolian vidám könyv. Mint kesztyűt fordítja ki alakjait, hogy belül is megmutassa őket. Szellemessége és modern, úgynevezet „fekete humora” egyetlen emberi gyöngeséget sem hagy homályban.

A Modern Könyvtár sorozatban megjelent művet Szilágyi Tibor nagyszerű fordításában és utószavával kapja kézhez az olvasó.

JAN NEPOMUCKI HÁNYATTATÁSAI

Jan Ribnikar könyve kellemes meglepetés. A cseh írónő finom, érzékletes és elemző stílusa külön értéke a regénynek, amely bonyolult lélekrajza egy kitűnő muzsikusnak. Egy magánál is talentumosabb, korán elhalt fivér nyomasztó emlékével küzd a hős egész élete folyamán. ő maga tudatosan vállalta mellette a másodrangú tehetség szerepét. Árnyéka volt csupán ennek a nagyra értékelt, mindenki által szeretett fivérnek. Vele járta a világot, vele szerződött el az orosz Szaratov- ba, zeneiskolai tanárnak. Miatta, e szerződés miatt hagyta ott fiatal feleségét és gyermekét a cseh kisvárosban, mert nem tudott a bűvköréből kiszabadulni.

Több rétegű e regény. Emberi sorsok fonódnak össze elválaszthatatlanul, szeretetben és gyűlöletben. Mindez át meg át van szőve a történelem nagy eseményeivel, az első világháborút kiváltó szarajevói gyilkossággal, az októberi forradalom világrengető kirobbanásával, a Vörös Hadsereg s a fehérek küzdelmeivel, az emberi sorsok kaleidoszkópszerű változásával, a nagy járványok és nélkülözések nyomorúságaival.

Bár az idő felbontása kissé túlzott mértékű — szinte egyszerre játszódnak le előttünk a múlt és jelen eseményei, méghozzá szeszélyesen változó sorrendiben —, olvasása sohasem fárasztó. S főképpen azért nem, mert az író sokat tud az emberről, az életről, s következtetései, leszűrt megállapításai rejtett összefüggésekre világítanak rá. Éppen a regény értékei ébresztik fel bennünk a hiányérzetet, legalább egy rövid utószó erejéig információt kaphattunk volna az íróról és munkásságáról.

A kitűnő fordítás Sztepánov Predrág érdeme, a finoman modern kötés- és borítótervért Károlyi Andrásnak jár dicséret.

A FIÚK TÉLI KALANDOZÁSA

Mai finn kisregényeket fűz egybe a kis formátumú, de vaskos kötet. Érdekes, új világot tár fel az olvasó előtt. Nem a körülmények és a történetek újak, hanem az írások íze, hangulata eredeti. Bár valamennyit a realizmus jellemzi, mégis ott lebeg fölöttük az a bizonyos északi köd, ami finoman elmossa a határozott körvonalakat.

Elsőül, mint legjelentősebbet a nálunk is ismert Mika Waltari (több könyve jelent meg magyarul) Aranyhajú című regényét említjük meg. A munkáscsalád harmadik, idegen férfitől született gyermekének sorsát már az első pillanattól végzetesen meghatározza az a gyűlölet, amivel anyjának férje feléje fordul. A szép, aranyhajú lányt az első világháborút követő és leginkább a munkásosztályt sújtó nyomor, s a számkivetettség a züllésbe sodorja. Mégis megőriz valami tartást, valami erőt, ami az igazi szerelem megérkeztekor rövid időre megvilágosítja életét. De ugyanez az erő löki a bűnbe is, s egyszerre veszíti el a szerelmet, s a reményt, hogy valaha emberi életet élhet.

A címadó kisregény — Veikko Huovinen műve — két kiskatona szökését és esztelen, céltalan bujkálását írja le. A két szökött újonc ..kalandozása” s a hozzátartozók, és a keresésükre küldött katonák aggodalmának leírása, s a céltalan vég drámai ábrázolása megragadó.

Kiemelkedik még a kötetből Eila Pennanen Álomgyerek című írása.

A regény széles ecsetkezeléssel indul. Falusi emberek a hősei.

A kötet írásait nemcsak a realista ábrázolás, hanem a szűkszavú, de egy-két esetben némiképpen suta befejezés is jellemzi. Mintha az írók, elmondva, amit el akartak mondani, a többit az olvasó ítéletére és képzeletére bíznák.

Igen jó fordítók — Fehérvári Győző, Gombár Endre, Jávorszky Béla, Oláh József (egyébként Oláh József válogatta és látta el kitűnő jegyzetekkel a kötetben szereplő műveket) — közvetítik számunkra a kisregényeket. A mutatós és stílusos borító és szép kötés Gergely Tibor tervei szerint készült.

KÄPRÄZAT

Különös, bágyadt, beteges, szinte fojtó hangulat árad Elias Canetti német író, először 1935-ben megjelent, Káprázat című regényéből. Mintha lidércnyomásos álmainak sorozatát próbálná visszavetíteni, az élet reális helyzeteibe illeszteni, amikor elbeszéli Klen professzor meghökkentően bizarr, hol szánalmas, hol rémületes történetét. A könyveinek, tudományának zárt puritán világába rejtőző tudóst megzavarja, kétségbeesésbe, végül az önkéntes halálba kergeti a kíméletlen haszonlesés, a rideg nyárspolgá- riasság.

A groteszk történet gyakran irreális, de mindvégig fegyelmezett cél- tudatossággal megírt helyzeteinek „hőse”, az ostoba közöny, kíméletlen erőszak megtestesítője egy házvezetőnő. Gonosz céltudatossággal készíti elő, s teszi-teljessé a professzor tragédiáját. A zavaros, kafkai köddel elborított regény bizony nem könnyű olvasmány. De aki végül is a sűrű homálytól szinte ragacsos sorok útvesztőin keresztüljutva leteszi a könyvet — megérti az író célját: megmutatni az öncélú, nem a társadalmat szolgáló tudomány védtelen- ségét, az elvontság elefántcsonttornyába zárkózó, töprengő tétlenség kiszolgáltatottságát, megadását az aljas ösztönöknek, a pusztító erőszaknak.

Canetti Káprázatát, groteszk látomását Sárközy Elga fordította teljes nyelvi átéléssel. Németh G. Béla magvas utószava és Miklós Imre stílusos borító- és ikötésterve elismerést érdemel.

Barát Endre

ges emelő, mozgó szerkezettel.

E helyen csak felsorolásszerűen van módunk megemlíteni olyan látványos és kedves számokat, mint Korcsagina ga- lambidomítása, egy egész csapat gyönyörű fehér madárral, vagy Irina Averino mókásokos kutyái, a Duncév-csoport egyensúlyozószámai egyetlen keréken, valamint kitűnő lovasszámok, zsonglőrködé sek,

excentrikus akrobatamutatványok, s a mindig újból és újból megcsodált, meghökkentő nanáj birkózás, amelyet most egy hajlékony testű fiatal nő, Zoja Gavrilova mutat be pompás mozgékonysággal.

Egy pillanatra sincs szünet a porondon, mert a hosszabb- rövid&bb átrendezési idő alatt Viktor Gavrilov és Valerij Petrov szórakoztat, akik az előadás végére szinte személyes barátainkká válnak. Valószínűleg azért is, mert nem rikító bohócjelmezt és még rikítóbb bohócszokásokat öltenek magukra, hanem két csetlő-botló, bohókás tréfacsináló, a beugrató és más ötletekben kifogyhatatlan, mégis valamiképpen kedves hétköznapi két figurát látunk magunk előtt. Amilyenekkel talán a vidám moszkvai parkokban is találkozhatnánk. Megnyerő, mulattató fickók.

Ez a természetes, közvetlen humor jellemzi Anatoli} Pod- gornijt is, aki valójában nagyon nehéz görgőszámokat ad elő, de olyan látszatügyetlenséggel és humorral, hogy a közönség csak az attrakció utáni pillanatokban esik igazán ámulatba. Öt azért is kell külön megemlítenünk, mert Averino mester partnereként is nagyszerű színekkel gazdagítja az egyébként egyedülálló illuzionista produkcióit.

Averino — e névvel fejeződik be a műsor, s ilyen számok után nincs könnyű dolga, ha mégis emlékezetes akar maradni. Érzékeltetésül, hogy valóban az marad, egyetlen mutatványáról szóljunk. Mintegy méteres törpe embert három, hegyükkel felfelé álló kardra fektet. Ez már magában is alig felfogható. Aztán sorra elveszi a két kardot, s a törpe nyakszirtje alatt egyetlen kardhegy támasztékával lebeg a levegőben. Végül Averino kendőbe burkolja, s odadobja a várakozó cirkuszi segédmunkások egyikének — ám onnan már a kendő csak üresen hull szét.

Hogyan, miként kelti csodálatos hatásait — ki tudná megmondani, de annyi bizonyos, hogy az illúzió tökéletes. Hiszen egyik pillanatról a másikra nyírfaliget, aztán érett búzatáblák hajladoznak a porondon, a szemünk láttára falapokból összeállított szekrényből az oda beállt két kis törpe helyett jól megtermett legények lépnek elő, s a mosógépbe helyezett tarka macska fehéren ugrik ki, s így sorolhatnánk tovább.

Ritka, a maga nemében is egészen különleges élmény ez az előadás, a Fővárosi Nagycirkusz az idén dicséretet érdemel, hogy nyári programként ezt biztosította.

— SZÓ —

i

4

i

Könyvet minden kartali lakos kezébe. Ezzel a gondolattal rendezett június 4-én este Kartalon közös műsort a kartali és a túrái művelődési ház -irodalmi színpada. A .kartali. irodalmi1 színpad Közhírré tétetik című összeállítása 1944r— 45-ös évek krónikáját adta,