Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-01 / 126. szám
1973. JÚNIUS 1., PÉNTEKMEGY ti ytíriap Kétmillióért A Pest megyei Villanyszerelő Vállalat és Halásztelek községi tanácsa 2 millió forintot költ a villanyhálózat felújítására. A régi faoszlopos vezetékrendszert betonoszlopokra helyezett, osíornyeles közvilágításra cserélik ki. A két új transzformátorállomás létesítésével a lakóházakban is megfelelő feszültségű villanyáramot tudnak biztosítani. Képünkön: szerelik az új elektromos vezetéket, melynek hossza másfél kilométer lesz. Gárdos Katalin felvétele KGST bizottsági ü!ése Csütörtökön a Gellért Szállóban megkezdődött a KGST szabványügyi állandó bizottságának 32. ülése. Az egyhetes tanácskozáson részt vesznek a tagországoknak és a KGST Szabványügyi Intézetének küldöttségei, valamint a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) képviselői.A most először Budapesten ülésező állandó bizottság vizsgálja meg és hagyja jóvá a 14 ágazat állandó bizottsága tárgyalásainak eredményét. Eddig körülbelül kétezer szabványajánlást fogadott el a szabványügyi állandó bizottság (SZAB). A budapesti ülésen mintegy 150 új szabványajánlás elfogadásáról tanácskoznak a résztvevők. Négyezer év emlékei A földre néző ember A ház Szada kicsi utcájában áll. Parányi ablakai keletre néznek. A csendet egy-egy autóbusz, vagy egy «túl gyors gépkocsi robaja töri meg. Benn az udvarban a kert virágágyai mellett nylonba burkolt ágyúgolyók vannak. Ha a látogató — aki sem télen, sem nyáron nem ritka — bemegy a házba, az előszoba falán remekbe formált tányérokra, tálakra bukkan. Régi korok eszközei Az amatőr régész Be- nyovszky Sándor vékony- csontú, keskeny arcú inas ember, 76 éves. Több mint 60 éve vallatja, figyeli a földet Szadán és környékén. Nem kerüli el tekintetét — még ma sem — a horhosok, a szurdokok, a hasadékok rése; ahol a szél, a víz megbontja, kifordítja, fölnyitja a földet. Hogy lesz valakiből régész, hogy ébred föl kíváncsisága holt nemzedékek tárgyai iránt? Benyovszky Sándor így válaszol: — Mióta az eszemet tudom, más sorsot, erősebb tudást képzeltem magamnak, olyat, amit szeretni is tudok, nemcsak elviselni. Szüleim szegények voltak, felsőbb iskolába nem járathattak. Itt maradtam a földnél. Ha már itt maradtam — kinyitottam a szememet. Tizennégy éves lehettem, amikor először lehajoltam egy furcsa formájúra csiszolt kőért; éppen mentem az egyik délután hazafelé, s amint átvágtam egy dűlőn, a barázdában pillantottam meg. Ettől kezdve máig nagyon sokszor láttak, látnak engem a falubeliek, amint földreszegzett szemmel járok a határban. Nem vett egyet sem — Soha nem vásároltam egyetlen tárgyat sem. Igaz, nem is volna rá pénzem, kilenc gyereket neveltem föl napszámosként. Akármit dolgoztam, akárhol voltam, mindig széjjelnéztem, akad-e valami, amit érdemes fölvenni és megőrizni. Itt, Szadán sok a kert, gyümölcsös, értek a metszéshez; szívesen csinálom és nem kérek pénzt, csak azt kérem, engedjék meg. hogy szétnézzek a pincében, a padláson, vagy a színben, s ha nem kell valamelyik használati tárgy, vagy eszköz, akkor én elviszem „fizetségül”.' így, Fiatalok! Vár Benneteket a Szellőző Művek légtechnikai berendezések gyártására. FELVESZÜNK TANULÓNAK közép- és általános iskolát végzett FIATALOKAT GÉP! FORGÁCSOLÓ VAS ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS SZAKMÁRA- Kollégiumot biztosítunk.- Havi ösztöndíj 260 Ft-tól 600 Ft-ig.- Évente egv alkalommal 2 hetes ingyenes üdülés.- Téritesmentes étkezes.- Sikeres szakmunkásvizsga utón személygépkocsi-vezetői jogosítvány azoknak, okik a vállalatnál fognak dolgozni.- Közeo- és felsőfokú továbbtanulási biztosítunk esti illetve levelező tagozaton.- tanulmányi eredménytől függően pénzjutalomban »észesülnek tanulóink.- Kezdő szakmunkás-órabér 8,50 Ft-tól 10 Ft-ig IELENTKEZES: SZELLŐZŐ MÜVEK SudoDest KI. Foítész u. 8—12. lelefon- 451-720 Közgazdasági és Munkaügyi Főosztály lyik a legkedvesebb, azt mondja: nem tud és nem is akar egyet sem kiválasztani, neki mindegyik kedves. Csak egyetlen kívánsága van: szeretné szakszerű elrendezésben, állandó kiállításon bemutatni gyűjteményét. Erre lehetősége is van. A tanács meg akarja vásárolni a gyűjteményt, hogy ne csak a véletlenül betoppanók, de a falu és a környék lakossága is ismerje meg a megőrzött tárgyakon keresztül a régi történelmi korok emberének szerszámait és fegyvereit — életét. Ütravalóul azt mondja: — Figyelni kell a földet, megnézni, miért koppan a kapa, s ha az eső kimossa, vagy a szél kifordítja a tárgyakat, észrevenni, felvenni és megőrizni őket. Amióta én élek, nem égre. hanem földre néző ember voltam és az is maradok. Acs Jenő Uj opera a Szigeten Zenélő udvar Fény és hangjáték Sajtótájékoztatón ismertették tegnap a Fészek Klubban a fővárosi szabadtéri színpadok nyári programját, amely rendkívül igényesnek ígérkezik. A Margitszigeti Színpadon új magyar operát láthat a közönség, Cigányok címmel. Szövegkönyvét, Puskin elbeszélő költeménye nyomán, Szabó Miklós írta, zenéjét szerezte és összeállította Csenki Imre. Az opera ősbemutatója július 6-án lesz. Négy alkalommal üdvözölhetjük, ugyancsak a Szigeten, a nápolyi San Carlo Operaház 330 tagú társulatát, a Nabuccót és az Otellót adják elő. A Sziget nyári vendégei lesznek augusztusban az Ukrán Állami Táncegyüttes és a Duna menti folklórverseny nyertesei. Az Állami Népi Együttes két alkalommal adja elő az Ecseri lakodalmas című műsorát. A Budai Parkszínpad idei darabja Huszka Jenő: Gül Baba című operettje lesz. a szöveget Romhányi József dolgozta át, illetve írta versbe. A szereplők között találjuk Bessenyei Ferencet és, mint szólótáncost, Lakatos Gabriellát. A darabot július 13-án, pénteken mutatják be. A Városmajori Színpad idei zenés bohózatának címe: Válni sem érdemes. A francia darabot több mint nyolcvan éve mutatta be hazánkban a Nemzeti Színház, most Tabi László átdolgozásában láthatjuk, először július 6-án. A budai Várban, a Budavári Játékok keretében, a nyár színházi eseményének ígérkezik, az augusztusban bemutatandó Devecseri-dráma, az Odüsszeusz szerelmei. A zenélő udvar hangversenyei az idén az Úri utca 62. számú ház udvaráról jelentkeznek, és újdonság lesz a Vajdahunyad-várban a nyár végén bemutatandó fény- és hangjáték. A Körszínház idei darabja a Ka.ragöz címet viseli, hagyományos török népi játékokból összeállított történetfűzér, bemutatója július 5-én lesz. „Hármas szövetség” Taliitótfaiuban Újjászervezte a fúvószenekart, ifjúsági klub alakult Kulturális együttműködési megállapodást kötött a Dunakanyar ÁFÉSZ, a tahitótfalui Kék Duna Szakszövetkezet és a helyi községi tanács a közművelési program megvalósításának elősegítésére. Tervezett összefogásuk nem korlátozódik csupán az anyagi eszközök egyesítésére. A Dunakanyar ÁFÉSZ részt vállal például a különböző előadások, műsoros estek szervezésében, valamint a tervezett ifjúsági klub megalapításában. A klubban a fiatalok érdeklődési körének megfelelően, különböző szakkörök működnek majd, köztük kertészkedő és foto- szakkör. A komplex közművelési programban szerepel a korábban jó nevű tahitótfalui fúvószenekar újjászervezése, valamint irodalmi színpad és néptánccsoport megalakítása is. A kulturális élet központja — természetesen — a művelődési ház. Ám mivel itt rendezik a mozielőadásokat is. korábban gondot okozott, hogy ematt az egyéb kulturális események kiszorultak a művelődési házból E probléma megoldására kínál kedvező lehptősége- két a tahi VnrHskő Étterem. amely adottságainál fogva alkalmas lehet a tartalmas szórakoztató műsorok meghonosítására is. A hármas szerződésből várható összefogás legnagyobb eredménye az lesz. ha „reszortfel adatból’.’ közüggyé válik a kulturális élet felpezsdítése. a közművelés. MEGVALÓSÍTÁSRA VÁR Metró Galéria metró Budapest térközpontja, százezrek áramlanak naponta a szinte tömegjátéknak is beillő mozgólépcsőkön. Országos jelenlét érződik. Millió ember közlekedik és „játszik” a metrón. Játszik a lelki derűt sugárzó oszlopokkal, színekkel, a felnőttek is gyermekké válnak a mozgó feljárókban. Modernebbnek is érezzük magunkat, a könnyed szín- és formaharmónia feledteti, hogy Budapest fénnyel világított éjszakautcájában vagyunk, *s ha a felszínre érünk, újra meglassul a világ, a sárga villamosak és kék autóbuszok' gondoskodnak róla. A metró szabad időnk egy része, tapintatosan felhasználhatjuk tehát közművelődésre is. Az emberekben ugyanis megvan az igény, hogy képzőművészettel találkozzanak e lenti márványcsarnokokban. A legjobb példa erre a moszkvai metró, amelynek legtöbb állomása képzőművészeti élményt is nyújt. De már van budapesti tapasztalatunk is. Hetek óta sokan nézik a Batthyány tér földalatti-állomásának színes fotóit. A maradék percek, tört félórák, melyeket naponta a metrón töltünk, olyan fogékony, kedvderítő alaphelyzetet teremtenek, amikor szívesen fogadjuk festmények, szobrok társaságát. így például a gödöllői HÉV-et és a Fehér úti metróvégállomást összekötő alagútban a közlekedés fejlődését illusztráló kerámiatáblákra adhatna megbízást iparművészeinknek a főváros. A Pillangó utcai felszíni megálló üres oldalfalára lepkeindítékú mozaikembléma kerülhetne, s az oldalsó szabad téren sűrített természetet szerkeszthetne fákkal, virágokkal a szakember, hogy az utazót a technika csodája után színes föld fogadja. A Népstadion-állomás oszlopai szinte kínálják a lehetőséget, hogy szobrászaink bronzdomborításokkal mutassák be és értelmezzék a magyar testkultúra történetét. A Keleti pályaudvar előtti betonteknőbe négyes irányú évszakszobor igénye érződik, és ^márvány tábla, mely megörökíti a metró építése kiemelkedő kitüntetettjeinek nevét, vagy akár az építés közben elhunytakét is. Az Astoria-megálló oszlopos tagozottsága felette alkalmas arra, hogy helyet adjon a Budapest Szalonnak, ahol elsősorban a főváros és a körülölelő Pest megye képzőművészei mutatkoznának be alkotásaikkal. Fontos, hogy mértékek között maradjon a metró ilyen Irányú bővítése. A milliós látszámú közönség állandó jelenléte miatt azonban indokolt a közművelődésnek ezt a frappánsan adódó lehetőségét megragadni. (Ez az esztétikai szándék azonban a takarítószerszámok élbújtatását is szükségesnek tartja, mert e pléhmonstrumok fölösleges látványt okoznak.) A Kossuth Lajos téri állomás lehet a Duna-múzeum nemzetközi otthona, ahol a nagy folyam mellett élő népek művészei állíthatnák ki új műveiket. Szellemi közlekedést is indítványozhatna e Metró Galéria ugyanúgy, mint ahogyan városainkról, tájainkról mutathatna be sorozatot a Batthyány téri megálló fotoügyeletese. Ahogy a Duna köaelléte természetszerűen a dunai népek művészetét hívja, a Moszkva téri föld alatti csarnok a népi demokratikus országok művészeit invitálhatná rendszeres találkozásra olyan időpontban, amikor a művek nem zavarják a csúcsforgalmat. E fővárosi, hazai, nemzetközi metrótárlatok egyszerre nyílnának minden hónap elsején. S talán egy későbbi metrómúzeumban végül is tisztes gyűjteményt hozhatnának létre az idők során. A szándék nem irreális, a lehetőség adott, hogy a metró nemcsak jelenünk és jövőnk korszerű közlekedése, hanem kissé az új magyar művészet otthona is legyen. Losonci Miklós Menetrend emblémával Június 3-án az autóbuszközlekedésben is több változást hoz az új menetrend. Illetékes körökben nagy a felkészülés a premierre. A Volán 2d. Vállalat gödöllői főnökségénél is lázas munka folyik. Nemcsak indulási érkezési idők változnak meg, j de szaporodnak a járatszámok ! is egy-egy vonalon. A leglényegesebb Aszód—Iklad vona- [ Ion naponta tíz járatpár köz- | lekedik. Jászfényszaru—Gö- j döllő és Vác—Gödöllő között j egy járattal több lesz. Mind a két vonalon a délelőtti járatok száma növekedik ezzel. A Gödöllő—Aszód között futó helyközi járatú buszok ezentúl a Csintoványi csárdánál is megAltalános iskolát végzett fiatalokat IPARI TANULÓNAK FELVESZÜNK az 1973/74-es tanévre: KŐMŰVES, ÁCS, VILLANYSZERELŐ szakmába. ✓ 'idékieknek szállást, teljes ellátást biztosítunk. A tanulmány' eredménytől függő ősztönd'i-t az ács és kőműves szakmában társadalmi ösztöndíjat is fizetünk. Jelentkezni lehet: a ..PROSPERITÁS' KSZ munlraOnví osztatván Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt. állnak. E csárdánál van a hires Petőfi-forrás, amelynek vizéből még Pestre is visznek az arra járók. ’ , Gödöllőn a helyi forgalomban nyolc vonalon hálózza be a Volán a várost. Az utazóközönség tájékoztatására rövidesen a leglényegesebb csomópontokra menetrendet helyeznek el, újfajta műanyag tokban. Ezeken kívül ötezer darab zsebnaptár nagyságú menet- rendfüzetecskét hoznak forgalomba, amelyből bárki köny- nyen eligazodhat, mikor, milyen buszra kell szállnia. Az idén — a 3 újjal együtt — 68 kocsi látja el a gödöllői főnökség forgalmát, és még három beállítása szerepel a tervben. Erre már azért is szükség van, mert az autóbuszok nemcsak a menetrend szerinti forgalomban, hanem szerződéses járatként is közlekednek. ■ Csiba József Tv-átjátszó állomás Az utóbbi hetekben meggyorsult a zalaegerszegi tvátjátszó állomás építése-sze- relése. A Ganz-MÁVAG dolgozói befejezték a 100 méter magas torony antennarendszerének szerelését, s közben elkészült a 60 és a 70 méter közötti magasságban elhelyezkedő 3 körgaléria Is. Ezek közül az egyik kilátó lesz. a másodikban presszót rendeznek be a harmadik pedig az átjátszó adótorony műszak- berendezéseinek ad helyet. Az állomás a terv szerint / augusztus 20-ra készül el s kezdi meg működését. ilyenformán jött össze ez a gyűjtemény, amit ott, a kamrában őrzök — sajnos — nem szakszerűen. Ha kíváncsi rá — jöjjön velem. A helyiség ablaktalan. Egy szál dróton lógó csupasz villanykörte világítja meg. A falakon, a polcokon, a földön kosarakban, minden talpalatnyi helyet kihasználva a tárgyak százai, ezrei zsúfolódnak. A falakon kardok, tőrök, handzsárok, bajonettek, kiegyenesített kaszák, 48-as huszárkard; lószerszám a polcon, nyereg, nyeregkápa, zab- fh. feszítőzabla, hasló; a polcok alatt kosárban veretek, csatok. A falra felakasztva több tucat pipa — némelyik szára eléri a métert is, oldalt a sarokban a vasgereben, mellette a kendertiloló. Szeretné bemutatni Amikor megkérdeztem Be- nyovszky Sándortól, hogy a rengeteg tárgy közül neki me-