Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-29 / 150. szám

2 PEST MECTEI '&£írkap 1973. JÚNIUS 29., PÉNTEK FÓKUSZ Kambodzsai bombák Phnom Penliben a kormány íö katonai szóvivője, Am Kong ezredes kijelentette: „Szüksé­günk van az amerikai bombá­zásokra a főváros és vala- mennyi városunk védelmében”. Ugyanakkor az AP amerikai hírügynökség kambodzsai tu­dósítója rámutatott, hogy az amerikai légierő az országban kettős szerepet tölt bé: a va­dászbombázók taktikai támo­gatást biztosítanak a rezsim hadseregének szárazföldi had­műveleteihez, a nehézbombá­zók pedig szőnyegbomöázá- sokat hajtanak végre. Az ame­rikai légierő tevékenységének megszűnése esetén — katonai körök feltételezése szerint — már ősszel a felszabadító erők ellenőrzése alá kerülne a leg­több elszigetelt, de pillanat­nyilag még ostrom alatt nem álló tartományi székhely. Az ottani helyőrségeket ugyanis teljes egészében légi úton lát­ják el utánpótlással. Ugyanez vonatkozik a fővárosra is. Február óta az amerikai légi­erő több mint 200 ezer tonná­nyi bombát dobott le Kam­bodzsára. AZ AMERIKAI TÖRVÉNY- HOZÁS képviselőháza hétfőn az 1973—74-es pénzügyi évre szóló 3,3 milliárd dolláros pót-» lólagos megajánlási törvény- javaslatot 235 szavazattal 172 ellenében elfogadva, egyúttal megszavazta azt a módosító indítványt is, amely előírja, hogy a törvény által a kor­mányzat rendelkezésére bo­csátott összegekből nem sza­bad sem közvetve, sem köz­vetlenül támogatni semmiféle kambodzsai vagy laoszi légi, illetve szárazföldi hadművele­tet. Az amerikai szenátus pe­dig kedden 81 szavazattal 11 ellenében hagyta jóvá e meg­ajánlási törvényt. Ezt köve­tően a szenátus a jóváhagyott törvényt • megküldte Nixon el­nöknek ... NIXON a következő válasz­út elé került: vagy elfogadja a törvényhozás döntését, te­hát június 30-ával megszün­teti a kambodzsai légitámadá­sokat (s ezáltal szabadon ren­delkezik a 3,3 milliárd dollár felett), vagy megvétózza az in­tézkedést, s így megtartja dön­tési szabadságát az indokínai hadműveletekkel kapcsolat­ban (de nem rendelkezhet a 3,3 milliárd dollár felett). AZ AMERIKAI költségvetés pénzügyi éve július 1-én kez­dődik, s így az elnöknek tu­lajdonképpen csak 10 napja volt a döntésre. Amerikai po­litikai körökben úgy vélték, Nixon nem fog élni vétójogá­val. Ám nem ez történt. Az elnök már szerdán bejelen­tette vétóját, arra számítva, hogy ezt a szenátus és a kép­viselőház kétharmados több­séggel úgysem tudja hatályta­lanítani. így is történt: a kép­viselőházban 35 szavazat hiányzott a kétharmadhoz, így Nixon vétója érvénybe lépett. AZ ELNÖK tehát a dollár helyett inkább a kambodzsai bombákat választotta. Ennek nyomán az USÁ-ban alkot­mányjogi válság törhet ki. Nixon azonban ezt vállalta. MIÉRT? Washingtonban ál­lomásozó délkelet-ázsiai dip­lomaták véleménye szerint e vétó árnyékában a Pentagon vietnami mintára kívánja ki­építeni a kambodzsai légierőt: annyi gépet ad és úgy képezi ki személyzetüket, hogy nagy­jából elvégezhessék ugyanazt a „munkát”, amit eddig az amerikai légierő végzett. Az amerikai külügyminisztérium értelmezése szerint ugyanis a katonai segítségnyújtásnak ezt a formáját az indokínai tűz- szüneti megállapodások lehe­tővé teszik ... Alacs B. Tamás Záró plenáris ülés Bécsben Csütörtökön Bécsben meg­tartotta záró plenáris üléséta haderőcsökken Léssel foglalko­zó előzetes konzultáció 19 or­szág delegációjából álló ta­nácskozó testületé. Mint isme­retes, tizenhét európai ország, valamint az Egyesült Álla­mok és Kanada küldöttsége január 31-én kezdte meg a véleménycseréket a haderő­csökkentési tárgyalások elő­készítéséről. A delegációk be­fejezve munkájukat, csütörtö­kön záróközleményben össze­gezték az elfogadott határo­zatokat és elveket. A csütörtöki plenáris ülést a szakszervezeti székházban rendezték, mert a Hofburg je­lenleg nemzetközi konferen­ciáknak ad helyet. A székház ovális alakú asztalánál fog­laltak helyet a delegációk, saz ülést — soros elnökként — Horst Brie, a Német Demok­ratikus Köztársaság nagykö­vete, az NDK delegációjának vezetője nyitotta meg. A plenáris ülésen elégedet­ten nyugtázták, hogy öthóna­pos informatív diplomáciai tárgyalássorozat eseménye­ként, kidolgozták azokat az el­veket, amelyek alapját képe­zik az érdemi tanácskozások­nak. Döntés történt atekintet- ben, hogy október 30-án Bécsben megkezdődnek az ér­demi tanácskozások „a fegy­veres erők és a fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről Kö- zép-Európában, és azzal kap­csolatos intézkedésekről”. Az ülés után közleményt ad­tak ki: 1973. január 31. és 1973. j június 28. között Becsben Közép-Európára vonatkozó előkészítő konzultációk foly­tak. A konzultációk részve­vőit és ügyrendjét az 1973. május 14-í plenáris ülés jegy­zőkönyve tartalmazza. O A konzultációk során el­határozták, hogy Bécsben 1973. október 30-án tárgyalá­sokat kezdenek a fegyveres erők és fegyverzetek kölcsö­nös csökkentéséről Közép-Eu- rópában. és az ezzel kapcsola­tos intézkedésekről. Egyetér­tés volt arra nézve, hogy a tárgyalások részvevőinek kö­re és ügyrendje olyan lesz, mint ahogy azt az 1973. má­jus 14-i plenáris ülés jegy­zőkönyve tartalmazza., A konzultációk részve­vői hasznos és konstruk­tív véleménycserét folytattak a tárgyalások napirendjéről. Megállapodásra jutottak arra nézve, hogy a tárgyalásokon megvizsgálják a fegyveres erők és a fegyverzetek kölcsönös csökkentését Közép-Európá- ban, és az ezzel kapcsolatos intézkedéseket. Egyetértettek abban: a tárgyalások általá­nos feladata az lesz, hogy hoz­zájáruljanak a szilárdabb kap­csolatok megteremtéséhez, va­lamint a béke és biztonság megszilárdításához Európá­ban. Megegyeztek abban: a tár­gyalások során egyetértésre kell jutni azok olyan lefolyta­tásáról, hogy biztosítani lehes­sen a tárgyalt kérdések legha­tékonyabb és legkörültekin­tőbb megközelítését, figyelem­be véve azok bonyolult jelle­gét. Ugyancsak megállapodtak abban, hogy a konkrét intéz­kedéseket terjedelmükre és idejükre nézve körültekintően úgy kell kidolgozni: azok min­den vonatkozásban és minden­kor megfeleljenek annak az elvnek, amely szerint egyik fél biztonságának sem okoznak kárt. Elhatározták, hogy a tárgya­lások során bármely, a tárgy­körhöz tartozó kérdés megvi­tatását felvetheti azon államok bármelyike, amelyek a szüksé­ges határozatokat hozzák. Ez nem érinti valamennyi rész­vevőnek azt a jogát, hogy a tárgyalt kérdésben felszólaljon vagy dokumentumokat köröz­tessen. Ez, a napirendre vonatkozó véleménycsere jelentős mér­tékben elősegíti a tárgyaláso­kat. A tárgyalások során meg­vizsgálják munkabizottságok vagy munkacsoportok létreho­zásának kérdését. A részvevők kifejezték el­ismerésüket az Osztrák Köztársaság kormányának fi­gyelmességéért és a konzultá­ciók számára biztosított felté­telekért, úgyszintén egyetérté­séért arra nézve, hogy a tár­gyalások Bécsben folyjanak. ★ A plenáris ülésen mind a 19 részvevő delegáció elfogadta a közös kommüniké szövegét. Az előkészítő munka bere­kesztése után két sajtótájékoz­tatót rendeztek. A szocialista Dr. Salvador Allende, a Chi­lei Köztársaság elnöke csütör­tökön utasítást adott a rendkí­vüli állapot kihirdetésére San­tiago tartományban. Daniel Vergara belügyminiszter-he­lyettes közölte, hogy az intéz­kedés az utóbbi napokban mi nd nagyobb mértéket öltő reakciós terrorcselekmények miatt vált szükségessé. Vergara elmondotta, hogy szerdán a chilei fővárost átszelő Mapocho folyó rak­partján jobboldali elemek merényletet kíséreltek meg Carlos Prats tábornok, a fegyveres erők főparancs­noka ellen. Prats gépkocsiját egy kórház- épület előtt feltartóztatták és a tábornokot életveszélyesen megfenyegették. Prats szolgá­lati fegyverét használva szállt szembe merénylőivel, akik kö­zül egyet megsebesített. Ezután egy taxival a santiagói kor­mánypalotához hajtatott és utasítást adott merénylői kéz- rekerítésére. Mint az ADN hírügynökség tudósítása el­mondja: a merénylet színhelyén másodpercekkel az akció után megjelentek az ellen­zéki sajtó és rádió ripor­terei, ami arra utal, hogy részletesen kitervelt ak­cióról van szó. Emlékezetes, hogy René Schneider tábornokot, a chilei fegyveres erők egykori pa­rancsnokát a jobboldal Allende országok részéről a lengyel de­legáció vezetője, Tadeusz St.rulak nagykövet fogadta a bécsi „Lengyel Olvasóterem­ben" az újságírókat. A NATO- országok a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetségének épületében rendezték meg sajtókonferenciájukat, amelyet Bryan Quarles van Ufford hol­land nagykövet, a NATO-or- szágok konzultációs főmegbí­zottja tartott. A szóvivők mindkét sajtótá­jékoztatón kifejezésre juttatták elégedettségüket, hogy áz elő­készítés munkáját elvégezték. Mint mondották, a lényeges célokat elérték: a haderőcsök- kentést tárgyaló fórumnak már van elfogadott Ügyrendje, meg­állapították a részvevőik körét, meghatározták az érdemi ta­nácskozások színhelyét és kez­dési időpontját. ezenkívül hasznosan és konstruktívan tárgyaltak a napirendről. beiktatásakor gyilkolta meg. A Schneider életét kioltó go­lyókat jeladásra szánták egy jobboldali felkelés kirobbantá­sára a népi hatalom megdön­tésére. A polgárháború kitöré­sét akkor a chilei dolgozók határozott fellépése és a fegy­veres erők alkotmányhűsége akadályozta meg. Lapzártakor érkezett: Mario Sepulveda tábornok, a rendkívüli állapot hatálya alatt álló santiagói tartomány katonai parancsnoka bejelen­tette, hogy a kormány szerdán meghiúsított egy katonai zen­dülést, amellyel meg akarták dönteni Allende elnök kormá­nyát és le akarták rombolni az alkotmányos rendet Chilében. A tábornok közlése szerint a „laktanyalázadást” teljesen felszámolták, több polgári sze­mélyt és tisztet letartóztattak. Magas rangú tisztek nincsenek közöttük. Sepulveda tábornok egyébként hatálytalanította a tartományban a polgári szemé­lyeknek kiadott fegyverviselé­si engedélyeket. HARMINCEZER angol ka­tona és rendőr fegyvereinek védelme alatt csütörtökön az urnákhoz járultak Észak-Ir- ország választói, hogy eldönt­sék, milyen összetételű le­gyen az új tartományi gyűlés, a márciusban feloszlatott par­lament utóda. Halál Commerce Cityben Holtan találták otthonában Abel Larry Kavanaugh ame­rikai haditengerész őrmestert, akit ötévi hadifogság után idén márciusban bocsátottak szabadon a dél-vietnami felszabadító fegyveres erők. Kavanaugh és hét fogolytársa ellen a vietna­mi fogolytáborok rangidős amerikai tisztje polgári pert indí­tott azzal a váddal, hogy a fogság idején „együttműködtek az ellenséggel”. Kavanaugh a vádat a leghatározottabban vissza­utasította, „bűne” az volt, hogy levélben biztosította támoga­tásáról az Egyesült Államok vietnami háborúja ellen tiltakozó amerikai békeharcosokat, és tavaly november 11-én a hanoi rádió hullámhosszán felszólította Nixon elnököt: írja alá a párizsi megállapodást. Mint emlékezetes, Nixon elnök — a koreai háborút követő boszorkányüldözés áldatlan következ­ményeiből okulva — az egyezmény januári aláírása után ígéretet tett arra, hogy a hazatérő foglyok ellen nem indíta­nak semmiféle eljárást. A Colorado állambeli Commerce City — ahol Kavanaugh lakott — rendőrsége szerint valószínűleg öngyilkosságról van szó. A hírügynökségek a történteket is­mertetve, nem hozzák oksági összefüggésbe a vádemelést és a feltételezett öngyilkosságot, de érzékeltetik, hogy Kava­naugh az Egyesült Államok indokínai politikájának egyik újabb amerikai áldozata. Kavanaugh 25 éves volt, felesége és kislánya gyászolják ... CHILE Merénylet Prats tábornok, ellen A Tatár-szoroson át... Vasúti összeköttetés Szahalinnal Három év alatt készült el a világ egyik legmodernebb tengeri kompvonala A kilencedik szovjet ötéves terv egyik legfontosabb beru­házása fejeződött be a Távol- Keleten: a Vanyino és Holmszk közötti vasúti kompjárat meg­nyitásával. Az új kikötői be­rendezések és a 260 kilomé­teres — a szárazföldi kikötőt Szahalin-szigetével összekötött — „úszó vasút” megnyitása a szovjet központi sajtó egyön­tetű értékelése szerint nagy jelentőségű fejlemény a Tá­vol-Kelet termelőerőinek fej­lesztése szempontjából. Az SZKP Központi Bizott­sága és a szovjet miniszter- tanács a nevezetes esemény alkalmából levélben üdvözölte a Vanyino—Holmszk kompjá­rat építőit, akik három év alatt a világ egyik legmoder­nebb tengeri kompvonalát építették ki. A járaton közlekedő, „Sza- halin” típusú jégtörő komp­hajók egyidejűleg négy — egyenként is több mint száz méter hosszú vasúti szerel­vényt képesek fedélzetükre venni. Korábban a szárazföld és Szahalin között közlekedő hajók 15—16 óra alatt tet­ték meg az utat, s rengeteg időt és energiát vett igénybe az áruk átrakása a vasútról a hajóra, majd Szahalinra ér­ve a hajóról a vasútra. Az új komphajók menetideje 9—10 óra, s elődeiktől elté­rően, nincsenek kitéve a Ta­tár-szorosban gyakorta diiló viharok, télen pedig a jégtáb­lák okozta viszontagságoknak. CSAK RÖVIDEN... A SZOVJET DELEGÁCIÓ a leszerelési bizottság szocia­lista tagországai Bulgária, Magyarország, Mongólia, Len­gyelország, Románia, Szovjet­unió és Csehszlovákia — ne­vében csütörtökön Genfben ismertette „A vegyi fegyve­rek kidolgozásának, gyártásá­nak és halmozásának betiltá­sáról szóló megállapodás be­tartása feletti ellenőrzés meg­valósításának módozatait vizs­gáló munkaokmányt”. KAIRÓBAN egy katonai szó­vivő bejelentette, hogy csütör­tökön délután több izraeli va­dászgép. a Szuezi-csatoma déli térségében megkísérelt beha­tolni Egyiptom légterébe. Az egyiptomi légvédelem felvette ellenük a harcot, és egy Phan­tom típusú vadászgépet meg­semmisített. Az izraeli gép lán­golva zuhant le a csatorna ke- ieti partján. AZ ARGENTIN KOMMU­NISTA PÁRT Központi Bi­zottsága úgy határozott, hogy augusztus 20-ra összehívja a párt XIV. kongresszusát. A mozdulatlanság szigete Londoni jelentések sze­rint angol haladó körök­ben mindinkább hitelt ad­nak azoknak a híresztelé­seknek, amelyek szerint Edward Heath kabinetje a legnagyobb titokban ismét tárgyalásokat folytat lan Smith rhodesiai fajüldö­ző rezsimjévei. Ugyanakkor nem vitás, hogy éppen most Angliában is sokan ajkad­nak, akik úgy vélik: a vilá­gon mostanában annyi va­lóban jelentős dolog törté­nik, hogy minden Rhodesiá­val kapcsolatos fejlemény egyszerűen érdektelen. Brezsnyev washingtoni és párizsi látogatását a brit közvélemény is intenzív fi­gyelemmel kísérte: küszö- bönáll az európai biztonsá­gi értekezlet; lényeges fej­lemények előtt áll a nyu­gat-európai Közös Piac, amelynek Nagy-Britannia az egyik legújabb tagja. Ezekhez képest valóban el­törpül bármilyen Salisbury- val kapcsolatos történés. De aligha alaptalan az a gyanú, hogy a Downing Street lü-ben, a brit mi­niszterelnökségen nem utolsósorban erre számítva vették fel ismét a titkos tárgyalások fonalát az el­méletben — de csak elmé­letben — kiközösített rho­desiai rezsimmel. A toryk egyik szürke emi­nenciása, Denis Greenhill, akit Heath állítólag többször is felhasznált bizalmas, ké­nyes küldetésekre, Salisbu- ryban járt és magával Smith miniszterelnökkel is tárgyalt. Bánni legyen az eredmény, a tanácskozás ténye önmagában is segíti a mozdulatlanság, a gátlás­talan fajüldözés e szigetét, és tovább növeli London felelősségét. A rhodesiai „telepes” re­zsim 1965 novemberében brit szempontból is kime­rítette a felségsértés és a hazaárulás valamennyi is­mérvét, amikor egyolda­lúan kihirdette a „függet­lenséget” — mármint a ma­roknyi kisebbség független­ségét. A haladó mozgalmak­kal nem ritkán oly kemény London erre végtelen esz­mecserékbe kezdett Smi- thékkel, akik időt nyertek és megszilárdították pozí­cióikat. Amikor a konzer­vatívok uralomra kerültek, a kormány első dolga volt, hogy — az ENSZ-szankciók ellenére -r- újra megindít­sák Salisburynek a fegyver- szállításokat. Greenhill utazásának még egy oka lehet: a nyugati valutaválság miatt kitört aranyláz alaposan megerő­sítette a Dél-afrikai Köz­társaság, a tőkésvilág leg­nagyobb aranytermelője helyzetét. Pretoria ezt azon­nal felhasználta arra is, hogy nyomást gyakoroljon Londonra Smith érdekében. BUDAPEST Pák Gjong Szun sajtó tájékozta tója Pák Gjong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság budapesti nagykövete csütörtökön a nagykövetségen sajtótájékoztatót tartott. Ezen ismertette Kim ír Szénnek, a KNDK elnökének Korea bé­kés egyesítésére vonatkozóan a minap elhangzott ötpontos ja­vaslatát, s méltatta jelentősé­gét. A javaslatok a többi kö­zött rámutatnak Korea északi és déli része közötti sokoldalú kapcsolatok megteremtésének szükségességére, az egyesítés lehetséges módjaira. A nagy­követ végül köszönetét mon­dott a Magyar Népköztársaság pártjának, kormányának, né­pének azért a szolidaritásért, amellyel a békés egyesítésért folyó küzdelmüket eddig is támogatta. A utószervizünkben rövid határidőre vállaljuk személygépkocsik javításét, jzembehelyezését, karbantartását, szervizét Futómű-, karosszéria- és motorjavítás, dukkózás. Nagykőrösi Gépjavító és Faipari KSZ Nagykőrös, Ceglédi út 21. í L 4

Next

/
Thumbnails
Contents