Pest Megyi Hírlap, 1973. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
rtar MEGVEI sbfűriap 1973. JÚNIUS 24., VASÁRNAP MA BEFEJEZŐDNEK A DUNAKESZI MŰVÉSZETI NAPOK Tanácskozás az agglomerációs övezet közművelődéséről A Hazafias Népfront és az írószövetség kezdeményezése Az agglomerációs övezet közművelődést helyzetének feltárására nagy arányú közös akciót inidít-a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága és az Írószövetség: a következő hónapokban megvizsgálják a Pest környéki településiek kulturális állapotát. Az őszig tervezett akció első lépéseként tegnap délelőtt a dunakeszi művészeti napok egyik fontos eseményeként a népfront és az írószövetség képviselői, valamint meghívott vendégek megvitatták a felmérés tervét és módszereit. A tanácskozásokon részt vett Nagy Sándor, a váci járási pártbizottság osztályvezetője, Vörös Géza, a Pest megyei Tanács csoport- vezetője, Katona István, a nagyközségi pántbizottság titkára és Török Sándor tanácselnök. Részt vett a vitafórum munkájában Fábián Zoltán, a Magyar írók Szövetségének titkára, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának al- eLnöke, Molnár Zoltán író, az Élet és Irodalom rovatvezetője, Gondos Ernő, a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora, valamint több budapesti és miskolci íróvendég. A tanácskozáson Fábián Zoltán tartott vitaindító előadást. Egyebek közt elmondotta hogy a tervezett vizsgálatnak nemcsak a helyzetet kell feltárnia, hanem meg kell jelölnie a legfontosabb tennivalókat, feladatokat is. Az agglomerációs övezet helyzetéről szólva rámutatott, hogy háromféle településformát találhatunk az övezet helységei között. Az egyik a szinte robbanásszerűen megnőtt településtípusa, amelyhez például Dunakeszi is tartozik. A második településtípusban szinten találkozhatunk a rohamos növekedéssel, csakhogy ez a típus változatlanul tovább őrzi karakterét, mint például Szentendre. A harmadik típus az alig változó, mint a pilisi falvak, sőt esetleg visszafejlődő és elnéptelenedő, mint a szigeti községek. Sajátos helyzetet jelent az üdülés; több helység lakossága a nyári hónapokban a kétsze- resére-háromszorosára növekszik, s ez magától értetődőleg gondokat, problémákat is okoz a'községben. Foglalkozott a bevezető előadás Budapest szerepével is, hangsúlyozva, hogy a probléma kettős. Budapesthez, mint munkahelyhez kötődnek az agglomeráció lakói, falujukhoz pedig, mint egy másik közösség tagjai. Arra kell törekedni, hogy ez a kétféle hatás ne ellentétes, hanem harmonikus legyen. A közművelődés kérdéseiről szólva, Fábián Zoltán egyebek között hangoztatta, hogy az agglomeráció lakosainak helyben, a falujukban kell megteremteni a kul- turálódás lehetőségeit. Legfontosabb műhelyei ennek a könyvtárak és az öntevékeny művészeti csoportok. Az előadáshoz számosán szóltak hozzá. Vray György tanár, a dunakeszi Radnóti Miklós irodalmi színpad vezetője, a község helyzetét ismertette, egyebek közt kiemelve, hogy az újonnan betelepült lakókat nehéz a falu közösségi életébe bekapcsolni. Hasonló témakörben mozgott több helyi lakos felszólalása is. Budai András, Dunakeszi népfrontbizottságánák elnöke, Pandur József és László István nyugdíjasok egyaránt a falu kulturális hagyományairól beszéltek. Felszólalt a tanácskozáson Nagy Sándor is. Egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a népfront és az Írószövetség közös vizsgálatának pontosan meg kell találnia az agglomeráció határait. Szólott a közművelődési intézmények elhanyagolt állapotáról, majd a fiatalok helyzetével foglalkozott, és rámutatott, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket a munkásművelődés ügyében. Vörös Géza arról beszélt, hogy észre kell vennünk: az agglomerációs övezet kulturális intézményhálózata is fejlődik. Az elmúlt években nem egy iskola, művelődési | ház épült. Nem szabad azon- I ban azt hinnünk, hogy min- ] den az anyagiakon múlik. Nagyon sokat számít az összefogás, a közös akarat, amely képes átsegíteni a nehézségeken. Molnár Zoltán azt hangoztatta, hogy az intézményrendszerek csak akkor működnek jól, ha azok az emberek, akik az agglomerációs településekből közösségi lakóhelyeket akarnak teremteni, szót értenek és összefognak. Irodalmi színpadok bemutatója Tegnap este a József Attila Művelődési Házban az irodalmi színpadok bemutatójával folytatódott a dunakeszi művészeti napok programja. A műsorban fellépett a szolnoki Kőtövis-együttes, a zalaszentgróti, a zalaegerszegi, a dunakeszi, a veresegyházi és a miskolci irodalmi színpad. Ma, vasárnap délelőtt 10 órakor a pesterzsébeti művelődési ház bábegyüttese tart bemutatót Dunakeszin, délután ötkor a Musica Humana zenekar a tanácsháza udvarán koncertezik, majd este 7 órai kezdettel Monori Lili színművésznő előadóestjét láthatják az érdeklődők. A dunakeszi művészeti napok ezzel befejeződnek. Ökrös László NEMZETI KÉPTÁRUNK TERVE A napi sajtó már hírül adta, hogy elkészült a budavári palota B szárnya, s a Magyar Nemzeti Galéria megkezdte felköltözését új otthonába. 1975 végére — a C és D szárnyak átvétele után — legnagyobb nemzeti képtárunk megnyithatja új kiállításait a látogatók előtt. Az előkészületek több esztendővel ezelőtt kezdődtek meg. A Magyar Nemzeti Galéria elkészítette leendő, állandó kiállításainak tervezetét, amelyet már eddig is több szakmai fórumon, valamint a Művelődésügyi Minisztérium vezető testületében is megvitattak. A Magyar Nemzeti Galéria művészetpolitikai feladatai, a magyar képzőművészet múltjának és jelenének megismertetésében vállalt szerepe egyaránt szükségessé teszik, hogy új állandó kiállításának tematikáját a szakemberek és a művészetet kedvelők nyilvánossága elé bocsássák. A Kritika című folyóirat júniusi számában — a művelődésügy vezetőivel egyetértésben — közli a részletes tervezetet, remélve, hogy széles körű vita bontakozik ki majd a tervezetről. Szakemberek és műbarátok vitatkozó, javaslatokat tevő hozzászólásait várja a szerkesztőség, hiszen a kiállítás mintegy ezer év magyar művészeti emlékeit tárja majd a látogatók elé, s ilyen, az egész magyar művészetet átfogó kiállítás — néhány nem túl nagy külföldi bemutatón kívül — eddig még nem készült. A kiállítás végleges forgató- könyvét a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai, a — remélhetően — nagy számban beérkező hozzászólások figyelembevételével fogják összeállítani. Ady-szobor ’Ráckevén Fiatal képzőművészek mutatkoznak be az Árpád Múzeumban A ráckevei Árpád Múzeum agilis igazgatója, Fegyó János régóta sürgeti, hogy a fiatal művészek minél előbb jussanak kiállítási lehetőséghez. Elképzelése most megvalósult, hiszen a Savoyai-kastély kupolatermében már az idén — mintegy a pályakezdés főpróbájaként — teret biztosított több festőnek, szobrásznak, sőt a Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak őszi tárlatát is vállalta. A júniusi program Lisztes István szobrainak bemutatásával kezdődött. Biztonságos arányrend és formaegyensúly jellemzi e műveket, melyek nemcsak az embert, hanem környezetét is jelenítik. Innen, hogy figuráit állatokkal és növényekkel társítja, mert a teljes világ érdekli. Szobrászaténak ezen atmoszférikus vonása eredményezi azt a csöndet és bensőséget, melyet Szemlélődéssel érlelt formái közvetítenek részünkre. Érmeiben a dunai táj és az évszakok számtalan intimitását alakítja duhaj és szelídített mozdulatokkal képzőművészetté. Elmélyültsége jelképes erejű hangulatot áraszt asszonyi formákkal megközelített Hajnaljóban, Díszkútja is nemes alakzattal örvendeztet Lisztes István nemcsak az elvont emberi gondolatok képi -szobrászi átköltésát szorgalmazza, hanem költők sajátos arculatát mintázza portréiban. Ilyen meggondolások alapján készült bronzszobra József Attiláról, melyet hamarosan felavatnak Szigetszent- miklóson. Üj mű került a ráckevei gimnáziumba is, az évzáró ünnepélyen helyezték el Meloccó Miklós Ady-szobrát az intézet aulájában. A megfáradt költő kalapját mélyen fejére Ady-szobra húzza, kabátja szorosan simul testére, így fejezi ki a szobrász Ady növekvő magányát amelyet betegsége és a háború okoz. Homokon áll, bottal kapaszkodva — tisztán és hitelesen. Csak a testben megrokkant költő üzenetét tartalmazza Meloccó Miklós szobra, melyen átsüt a gondolatok termő ereje is, Ady művészi halhatatlansága. Az ünnepélyen a tanulóifjúság és a tantestület nevében átnyújtották az intézet Ady-plakettjét Meloccó Miklósnak és Kovács József kandidátusnak, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként tevékenyen közreműködött abban, hogy az értékes portré a ráckevei gimnáziumba kerüljön. Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Nyugalomban. Az Olvasta-e sorozat legutóbbi, pénteki adásában a tv Gárdonyi Géza alig ismert elbeszélését vette elő. A nyugalom édes kenyerén két öreg színész, egy férfi és egy nő története, hajdani vándortársulatok tagjaié, akik annak idején Bánk és Romeo, Melinda és Julia szerepében ágáltak a jegyeket tojásért vásárló közönség előtt. Most „édes nyugalomban” élnek együtt egy öreg falusi házban. Bűbájos, kedves, aranyos: így jellemezhetjük a novellát. S így jellemezhetjük magát a tv-játékot is, amely Kerényi Imre rendezésében eleven erővel idézte föl az írás élnéVarrónőket két műszakra felveszünk Ipari Szövetkezet. Szentendre, Petőfi u. 1. ző, kesernyés, bölcs humorát, meghökkentő ötleteit és fordulatait. Régen láttunk ilyen jól sikerült adaptációt, igazán szívbéli gyönyörűséggel néztük végig. A két öreg szerepét Ungvári László és Fónay Márta jókedvű komédiázással játszotta. Remek portrékat vázoltak föl, alakításuk a két figura vidámsággal leplezett keserű dacosságát, egész életét-sorsát tömörítette, fölidézte. Hogy képzeli? Kállai István népszerű sorozatának új műsora a szerelem tájékaira kalauzolt bennünket. Hogyan udvarolnak és házasodnak majd az emberek száz év múlva? Ez derült ki az adásból. Pontosabban az, hogy mit gondolnak erről a mai nézők. Hogy mit? Mindent, ami e tárgyban elképzelhető. Fantasztikusnál fantasztikusabb ötleteket láttunk a képernyőn. Méghozzá szellemes, mulatságos, szórakoztató feldolgozásban. Sokkal többet ettől a műsortól nem várhatunk. Talán csak annyit: nem ártana egy kissé több utalás, célzás a mára. Illetőleg az nem ártana, ha a kapcsolat- tartás a jelen és a jövő között egy kissé erősödne, ha ez a kapcsolat állandóan érzékelhető háttérként állna _ a műsor mögött. Mának szóló tanulságok nélkül nem nagyon érdemes a jövőről képzelődni. ö. L. A szakképzetlen munkaerők betanítása, a más üzemekből jöttek átállítása új, korábban nem készített termék — a lengéscsillapítók — gyártására, a normák megállapítása, a folyamatos anyagellátás biztosítása sok figyelmet, energiát követel a telep fiatal gazdasági-műszaki vezetőitől. Talán túl sokat is ahhoz, hogy jusson erejükből a jó munkahelyi légkör, az üzemi demokrácia megteremtésére. Helyzetüket még nehezítette, hogy munkájukban nem támaszkodhattak erős, aktív pártszervezet segítségére, mert a kommunisták létszámából csupán pártcsoportra futja. Heten vannak mindössze; igaz, akad még néhány párttag a telepen, ám ők — nem tudni, miért — máig sem igazoltatták át magukat lakóhelyük párt- szervezetétől. Az előzmény A pártcsoport megszervezésével és vezetésével a nagyközségi pártbizottság Pánti Emil esztergályos szakmunkást bízta meg, aki 13, a felesége 7 évi munkaviszony után hagyta ott a budapesti Telefongyárat a helyi munkaalkalom kedvéért. Pánti Emil 25 éve tagja a Magyar Szocialista Munkáspártgatója is. Itt felszólalt Méhész Imre csoportvezető; azt mondotta, hogy ezzel a gépparkkal — amelynek műszaki állapota legfeljebb 50 százalékos — a 40 ezer darab lengéscsillapítót legyártani lehetetlen. Tovább nem folytathatta, mert a vállalat igazgatója vette át a szót, és — hogy Molnár János telepvezetőt idézzem —, „kicsit keményen visszautasította’’ a megalapozatlan kritikát. Ezt követően vizsgálatot rendelt el, amely kimutatta, hogy a monori telep gépparkjának műszaki állapota 80—85 százalékra tehető. Molnár János telepvezető a termelési tanácskozást követő héten írásbeli figyelmeztetésben részesítette a meggondolatlan bírálót. Fő a külalak! — Még a hadseregben is tilos egy vétségért kétszer büntetni — mondom Molnár Jánosnak. — Méhészeimre megalapozatlan kritikájáért bőven elég lett volna a szóbeli rendreutasítás. — Az írásbeli figyelmeztetést másért kapta — hangzik a rejtelmes válasz. — Megtudhatnám, miért? — Hát, szóval... a korsó sörért, amit előzőleg lehajtott. Ezt nem mondtam senkinek, de így volt. És nem először fordult elő... Lehet, hogy így volt. Ám akkor is érdekes véletlen, hogy ebből éppen akkor lett írásbeli figyelmeztetés, amikor Méhész Imre bírált. — A munkalapokat miért a csoportvezetők kezelték? — Mert a dolgozók nem tudtak rájuk vigyázni: összepecsételték, beolajozták, a táppénzesek hazavitték, volt, aki elvesztette. Még a csoportvezetőket sem volt könnyű megtanítani, hogy tisztán, rendesen, olvashatóan vezessék. Fő a külcsín. És a pontosság, a tárgyi hűség?! De térjünk vissza az áthelyezésekhez. Novemberben Pánti Emilt is ez a sors érte. E—400-as esztergagépéről — amelyen rendszeresen 110—120 százalékot teljesített — áthelyezték egy rozoga EAN-gépre; 61-es bérI 1 ( gád vezetőjét, szakszervezeti bizalmit helyezték át Méhész Imre csoportjából — a Kiss Sándoréba. Bolgár esztergapadról — vágó-fúrógépre. Másik műszakba. Aztán következett Pánti Emilné, Lusták Sán- dorné, Fülöp Istvánná, Zsíros Andrásné. Különös áthelyezések Léhné és Pántiné áthelyezését a gazdasági vezetés vállalati érdekkel, azzal indokolta, hogy jó dolgozókkal kell erősíteni a másik csoportot. Elgondolkodtató egybeesés azonban, hogy az „erősítésre” azután került sor, miután Léh Imréné és Pántiné néhány visszásságot szóvá tett a vezetőknek. Azt tették szóvá például, hogy a dolgozók egyéni munkalapjukat nem is látják, azokat a csoportvezetők kezelik. Továbbá, hogy a munkalapok nem egyeznek a dolgozók által vezetett dekádlapokkal. Szóvá tették azt is, hogy a dolgozókban kételyek merültek fel a normákat illetően. Lusták Sán- domé például különösnek találta, hogy esztergagépére — amelyen egyedi darabokat munkált meg — a központi gyár automata eszterga normáját alkalmazták, és így egy hét alatt csupán ISO forintot keresett. Zsíros Andrásné munkalapján a ledolgozott napok száma nem egyezett a dekádlapon igazolt teljesítményével. Léh Imréné novemberi elszámolásából hiányzott egy munkanap bére. Valamennyi áthelyezett munkásnő a számára ismeretlen gépre került, s így — természetesen — jócskán csökkent a keresetük. Kettős megtorlás?! Novemberben tartották az első termelési tanácskozást a telepen, s ezen részt vett Tökölj/ Menyhért, a vállalat igaznak — a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitüntetettje —, felesége 23 éve párttag, előző munkahelyén kiváló dolgozó lett. A monori üzemben Pánti Emilnét a szakszervezeti műhelybizottság elnökévé választották. Mint tapasztalt pártmunkások, tudták, hogy a párthoz a szakszervezeten, a brigádmozgalmon át visz az út. Mindenekelőtt a brigádok megszervezését szorgalmazták. Törekvéseikben lelkes segítőkre találtak néhány munkatársukban, köztük az első munkabrigád vezetésére vállalkozó Léh Imrénében. Az első — Toldi Miklós nevét viselő — brigádot csakhamar követte a többi: minden műszakban alakult egy. A szakszervezet egyre erősödött, s megalakult a KISZ-szervezet is. A tömegszervezetek kezdeményezésére tucatjával jelentkeztek a társadalmi munkások: kimeszelték a fürdőt-öl- tözőt. az üzem területét parkosították. Ügy látszott, az új üzem „sínre került”, az emberek összeszoktak, minden a legjobb úton halad. És ekkor megkezdődtek az áthelyezések. Elsőnek Léh Imréné betanított esztergályost, a Toldi hri1971 őszén a monori járás és a nagyközség vezetői indokolt örömmel tudatták a lakossággal: fáradozásukat siker koronázta, 1972 januárjában újabb üzem kezdi meg működését a lélekszám tekintetében gyorsan fejlődő, ám ipari munkaalkalmakban szerény le- ' hetőségekkel rendelkező járási székhelyen. Az új üzem, a Fővárosi Finommechanikai Vállalat 7-es számú telepe, már az első évben mintegy száz dolgozónak — elsősorban nőnek — kínált kereseti lehetőségeket. A termelés nem indult könnyen, zökkenők nélkül, hiszen a munkásnők nagy része a háztartásból jött, egyszerre kellett őket a munkaműveletekre betanítani és munkafegyelemre szoktatni. Sok gonddal, bajjal küszködve, a vállalat központjának segítségével, a múlt év második félévi tervét már megközelítően teljesítették. Év végére a dolgozók többségének teljesítménye elérte, sőt, jónéhányé meghaladta a 100 százalékot. Alapos vizsgálatot, gyors intézkedést! A bejelentők védelmében
