Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-25 / 120. szám
2 A PEST MEGYEI IIIRLAP RTV-MELLÉKLETE A PEST MEGYEI HÍRLAP RT V-Mu.I.aívLLTE 3 Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) tétlenül lógott az összeállításon. RÉGI MUZSIKA — MAGYAR MÓDRA címmel tartott előadást Bónis Ferenc az Ifjúsági Rádió műsorában. Az érdekes zenetörténeti áttekintés a XVI. századtól a XIX. 6zázad végéig követte, kiragadott példákkal illusztrálta, hogyan bukkan fel az európai zenében egy-egy jellegzetesen magyar motívum. Bónis bőséges adatot, filológiai érdekességet „csepegtetett el” a műsorban — valóban érdekességeket, amelyek nem terhelték, nem nehezítették el az elő-* adást. Beszél arról, mit jelentett Haydn; Schubert vagy ^Brahms világában a „magyar” zenével való megismerkedés. A magyar motívumok, a jellegzetesen magyar zene azonban — a hallgató csak így ér-' telmezhette — a csárdások, az ugrótáncok, a verbunkosok körére szűkült. A zenetörténész megkülönböztette, kiemelte, szinte egyeduralomra juttatta ezt a hagyományt, amely ma már legalábbis kétértelmű a számunkra, amelyet mai ízlésünk egyre inkább háttérbe szorít. Az a fajta népies szemlélet, esztétikát mellőző elfogultság, amely Bónis Ferenc előadásában is megcsillant, mindig leegyszerűsít. beszűkít, s ha sok jó ismeretet is ad, tágítja tudásunkat, ezzel egvütt újabb, másféle korlátokat emel a gondolkodásban. Levendel Júliá Lámpafényben A dokumentum film alkotói felkeresték azt a két borsodi községet, Füzért és Pusztafalut, amelyről 12 évvel ezelőtt, a villany bevezetésekor Lámpagyújtás címmel riportfilm készült. Most azt mutatják be, milyen változást hozott a villanyfény a két község életében. az emberek sorsában, s a fejlődés milyen, eddig ismeretlen gondokat is okozott... Rendező: Moldoványi József. Adás: június 2., szombat 17.50. Két Moliere-vígjáték A szolnoki Szigligeti Színház egy ritkán játszott Moliére-darabot tett a sokkal ismertebb Dandin György elé: A versailles-i rögtönzés-t. Ezt 1663-ban írta a nagy francia drámaíró és színész, mégpedig válaszul az ellene indított hajszára, a rágalmakra, amelyekkel politikailag és magánéletében is támadták. A darab Moliére társulatában játszódik, amint éppen egy új vígjáték bemutatására készülnek, s próba közben kerülnek szóba a Moliére ellen emelt vádak, amire ő maga rögtön válaszol is ... (Figuráját Szombathy Gyula alakítja). A Dandin György öt évvel később került színpadra. A gazdag, úrhatnám parasztot csúfolja ki, aki mindenáron nemesi famíliába akar bekeveredni, ezért egy báró lányát veszi el. Angyalka lénézi urát, s lépten-nyomon megcsalja őt — ráadásul úgy, hogy még Dandinnek kell bocsánatot kérnie hűtlen feleségétől. A két vígjátékot Székely Gábor rendezte. Adás: június 3., vasárnap 20.38. műsor a kölni, a londoni, a mon- te-carlói, a luganói, a genfi, a bécsi, a dublini, a ljubljanai, a varsói és a montreali rádióval. 21.03: Esti beszélgetés. A fizika és az öröm. 21.33: Richard Tusker énekel. 22.30: Schubert-dalok. 23.30: Zenés játékokból. PETŐFI RADIO 8.05: Rózsavölgyi: Első magyar körtánc. 8.15: Körmendi Vilmos szerzeményeiből. 8.40: Beszélgessünk zenéről. 9.03: Verbunkosok, népdalok. 9.52: Könyvek, tájak, emberek. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőknek. 10.30: Babaszerviz. 12.03: Zenekari muzsika. 13.03: Törvénykönyv. 13.20: Találkoztam 1 Nikolaj Gyaurovval. 14.00: Tánc- j zenei koktél. 14.50: Üzenetek. ! 16.15: Gábor Artemisz Brahms-da- lokat énekel. 16.36: Csúcsforgalom. : 18.10: A modernség ellentmondá- 1 sai. 18.35: Századunk kórusművel- I bői. 18.50: A Biblia világa. 19.10: A KISZ Központi Művészegyütte- | sének rajkózenekara. 19.27: Jó j estét, gyei ekek! 19.35: Starker Já- | KOSSUTH RADIO 8.20: Hogyan veszett össze Ivan Ivanovics Iván Nyikiforoviccsal. Gogol kisregénye. 8.34: 'Guillotine térzenével. Zenés játék. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Zenekari*muzsika. 11.30: A Szabó család. 12.20: Ki nyer ma? 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Fehér Sándor népi zenekara. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05? Éneklő világ. 14.50: Nőkről — nőknek. 15.10: Kársán a kürtszó! 15.50: Csárdások. 16.05: Atlasz. Világgazdasági figyelő. 16.25: Galina Visnyevszkaja és Giuseppe Valdengo énekel. 17.20: Bemutatjuk új kórusfelvételünket. 17.37: Munkásstúdió. 17.52: Lemezek közt válogatva... 18.32: Kotlán Olga és Béres -Ferenc népdalokat énekel. 19.25: Richard Strauss: Halál és megdicsőülés — szimfonikus költemény. 19.50: Híres zenekarok albuma. 20.30: Adottságok, lehetőségek. 2Í.03: Házi muzsika Jászberényben. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Zenekari muzsika. 0.10: Dankó Pista nótáiból. PEUÖFI RADIO 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.30: Világhírű karmesterek kórusfelvé• nos (gordonka) és Zuzana Ruzlc- kova (csembaló) Bach-hamgverse- nye. Kb. 21.20: Ambrus Kyri és Payer András felvételeiből. 21.45: A színház és a közművelődés. 22.00: Richard Strauss: Halál és megdicsőülés — szimfonikus költemény. 22.45: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara. 23.15: Filmdalok. 23.30: Prokof jev: HL zongoraverseny. URH 18.10: Iskolarádió. 18.30: Magnósok, figyelem! 19.15: Tizenöt év után kezdő? 19.25: Ettél Sussman barokk operákból énekel. 19.50: Iskola rádió. 20.33: A Berlini Fiiharmonikus Zenekar hangversenye. 22.0ú: Láttuk, hallottuk. 22.20: A dzsessz kedvelőinek. 22.42: Századunk kamarazenéjéből. % TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv: Környezetismeret (ált. Lsk. 4. oszt.). Összefoglalás a nyersanyagokról és az ipari munkákról tanultakról. 9.55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Összefoglalás. 11.55: Filmesztétika (középisk. Hl. oszt.). A film költői lehetőségei, a kompozíció. 14.00: Környezetismeteleiből. 9.03: Schumann: H. szimfónia. 9.45: Sárga tavasz. Juan Ramon Jimenez Nobel-díjas spanyol költő versei. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Mozart: Klarinétötös. 12.40: Házunk tája. 13.03: Undine. Részletek Lortzing operájából. 14.00: Horváth Jenő táncdalaiból* 14.15: Orvosi tanácsok. 14.35: Karel Valdauf fúvószenekara játszik. 14.50: Könyvgyüjtők ötperce. 14.55: Alekszandrov: Poéma Ukrajnáról. 15.12: Pablo de Sarasate saját műveiből hegedül. 13^3: Kedvelt régi melódiák. 16.26: Csajkovszkij: Olasz capriccio. 16.52: Csokonai Vitéz Mihály versei. 17.00: ötórai tea. 18.20: Nemzetközi Petőfivetélkedő. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Kis magyar néprajz. 20.33: Walter Gieseking Ra- vel-felvételeiből. 20.58: Egy asztal melleit... 21.25: Ajax—Juventus BEK- döntő. II. félidő. 21.28: Nótacsokor. 22.16: Petrovics Emil: Lilzisztráté — koncert vígopera. 23.15: Részletek Lehár operettjeiből. URH 18.03: Iskolarádió. 18.25: Az alvajáró. Részletek Bellini operájából. 19.12: Külföldi tudósoké a szó. 19.27: A Stúdió 11 felvételeiből. 19.50: Iskolarádió. 20.33: A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye. 22.W: Bemutatjuk új Melódia-hanglemezünket. KOSSUTH RADIO 8.19: Zenekari muzsika. Közben: 8.59: A modernség ellentmondásai. 10.03: Iskolarádió. 10.20: Puccini operáiból. 11.09: A Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének és a Magyar Rádió irodalmi osztályának közös Madácli-műsora. 12.20: Ki nyer ma? 12.36: Melódiakoktél. 14.00: A Nibelung gyűrűje. 14.20: Nóták. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: Beethoven-változatok — zongorára. 16.03: A közoktatás fóruma. 16.25: Bach: V. brandenburgi verseny. 16.46: Az Országos Vándor Sándor m'inkáskórus-fesz- tivál dalai. 17.03: Népdalgyüjtő úton Bartók Béla nyomában. 17.30: A tükrös rekamiétől a kagylófotelig. 17.56: Bemutatjuk új felvételünket. 18.08: A hónap slágerei. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Kedves lemezeim. 20.28: Külpolitikai dokumentumműsor. 21.01: Szántai Ildikó népdalokat énekel. 21.30: Félóra sanzon. 22.30: Dobsa Sándor zongorázik. 22.40: Beszélgetés a BNV-ről. 23.00: Tánczene. 23.30: Kozák Gábor József népi zenekara. 0.10: Népi zene. PETŐFI RADIO 8.05: Marica grófnő. Részletek Kálmán operettjéből. 9.03: Népdalcsokor. 9.39: Régi gondok — új feladatok. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Könnyűzenei Híradó. 12.33: Fúvószene táneritmus- ban. 12.43: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.03: Romantikus zene. 15.33: Csak fiataloknak! 18.10: Leveleskönyv. 19.04: Robert /Stolz operettjeiből. 19.24: A Biblia világa. 19.54: Jő estét, gyerekek! 20.28: Tormlsz: Lakodalmi énekek. 20.38: Kastély csillagfényben. Gyárfás Miklós hangjátéka. 21.31: Rossini: A sevillai borbély. URH 18.10: Iskolarádió. 18.30: Kamarazene. 19.04: Tánczene Prágából. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Kb. 20.28: Petőfi-centenárium mai szemmel. Kb. 21.25: A dzsessz kedKOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Nóták. 9.00: Hogyan veszett össze Iván Ivanovics Iván Nylkiforoviccsel. Gogol kisregénye. 9.24: Kedvelt régi melódiák. 10.05* lskolarádió, 10.25; Édes anyanyelvűnk. 10.30: Weber operáiból. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Változó világkép. 11.10: Két szvit. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma Mosonmagyaróváron? 12.30: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről. 12.43: Tánczenei koktél. 13.30: Madarász Katalin énekel. 13.45: Olasz költők versei. 14.25: lskolarádió. 15.10; rét (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 17.03: Hírek. 17.10: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora. 17.45: A fehér — fekete szivárvány. Ki- nopoema. Verses riportfilm Vietnamból. 18.00: Ifjúsági Telemaga- zin. 18.50: Játék a betűkkel. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Peret lázálmai (színes). Spanyol zenés film. 20.50: Ünnepi könyvhét 1973. 22.00: A* festészet kalandja (színes!). A látás iskolája. Képzőművészeti filmsorozat. XH. rész: Találkozás a világ művészetével. 22.30: TV- Híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR. 20.00: Pogány. Egy falu Baranyából (ism.). IH rész: Hogyan élünk? 20.50: A X*IV. miskolci filmfesztivál díjnyertes filmjeiből — Az „ecset poétája” (színes). Portré- film Egry József festőművészről (ism.). — Füredi Anna-bál. Dokumentumfilm (ism.). POZSONYI TV 9.30: Fogadás (ism.). 17.15: Nagy mesterek muzsikája. 18.15: Köny- nyűzene. 19.00 és 21.30: Híradó. 20.00: Macskanyomok. Lengyel bűnügyi film. TELEVÍZIÓ 9.30: Emberek az átlagok mögött. Riportfilm. HI—IV. rész (ism.). 10.10: Hosszú, forró nyár. Amerikai tv-filmsorozat X. rész: A figyelmeztetés (ism.). 11.00: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora (ism.). 17.28: Hírek. 17.35: Kuckó. 17.55: Mozgok, tehát vagyok. Riportfilm. 18.25: A forradalom kora és Magyarország. H. rész: „Az első kísérlet”. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20.00: A nyaklánc. Magyarul beszélő angol tv- film. 20.25: Ajax Amsterdam—Juventus. Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó-döntőmérkőzés. Közvetítés Belgrádból. Kb. 22.20— 23.00: TV-Híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR. 20.00: Csíky Gergely: Buborékok. Vígjáték 3 felvonásban. A békéscsabai Jókai Színház előadása felvételről. POZSONYI TV 15.55: Bánik Ostrava—VSS Kosice labdarúgókupa. 19.00: Híradó. 20.25: Ajax—Juventus labdarúgó- mérkőzés. 22.20: Bratislavai popdalfesztivál. 2. műsor 20.05: Bratislavai popdalfesztivál. velőinek. 22.04: Christa Ludwig énekel. TELEVÍZIÓ 10.30: Tévé-ovi. így dolgoznak a fürge dolgozók. Iskola-előkészítő tanfolyam. 11.55: Filmesztétika (középisk. Hl. oszt.). A film költői lehetőségei, a kompozíció. 15.25: Tévé-ovi (ism.). 17.08: Hírek. 17.15: Allatkertek a nagyvilágban. Angol rövidfilan-sorozat VI. rész: San Diegó. 17.40: Tízen Túliak Társasága. 18.30: Reklámműsor. 18.35: Szomszédolás. Helyszíni közvetítés Pozsonyból és Győrből. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20.00: Florentin utca 73. Magyarul beszélő NDK tv-film. 21.05: 10X10 a tizedikre. A KISZ központi bizottsága, a Rádió és a Televízió VIT-vetélkedője VI. rész. 22.25: TV-Híradó — 2. kiadás. POZSONYI TV 9.03: Amerikaiak. Tv-játék. 19.00 és *21.10: Híradó. 20.00: Albatrosz utolsó útja. Szovjet tv-sorozat. 2. műsor 19.30: Világhírű Ukrajna. 20.05: PopdaLfesztivál. Kóruspódium. 15.22: Schumann: Kreisleriana. 15.53: Petőfi-kalendá- rium. 16.03: Ünnepi könyvhét 1973. 17.20: Magyar muzsika tegnap és ma. 17.40: Vándor Sándor munkás- kórus-fesztivál dalai. 17.48: András mester krónikája — rádiójáték. 19.30: Csokonai Vitéz Mihály versei. 19.33: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.20: Láttuk, hallottuk. Kb. 21.25: Forog az új turbina. Kb. 21.35: Szólistaparádé. 22.15: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EBröi és az ökölvívó EB-ről. 22.35: Bolgár néptáncok. 22.50: Meditáció — a vezetői döntésről. 23.00: Ana- tole France elbeszélése. 23.24: Antigoné. Részletek Traetta operájából. 0.10: A Jereb-együttes játszik. PETŐFI RADIO 8.03: Mozart-művek. 9.03: Ezer- egy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Vera Soukupová és Ion Piso énekel. 12.35: Hangszeres muzsika Tunéziából. 12.45: Csokonai Vitéz Mihály versei. 13.03: Kamarazene. 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom magazinja. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: ötórai tea. 18.20: Vladimir Askenazi Chopin-müve- ket zongorázik. 18.35: A Biblia világa. 18.55: Gertner István és Gertner Lajos hárfázik. 19.10: Szemtől szembe anyanyelvűnkkel. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30; KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Versenyművek. 10.03: A megtalált haza. Utójáték az ősmondákhoz. 11.31: Népszerű operakórusok. 12.20: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről. 12.30: Zenei anyanyelvűnk. 12.40: Magyarán szólva. 12.55: Melódiakoktél. 13.57: Fiatalok Velencén. 14.07: Kóruspódium. 14.20: Kis magyar néprajz 14.25: Uj Zenei Újság. 15.10: Csak fiataloknak! 16.00: 168 óra. 17.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből, 18.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. 19.25: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről. 19.40: A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.15: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről és az ökölvívó EB-ről. 22.35: A beat kedvelőinek. 23.20:* Schubert: Pisztrángötös. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Nóták. 9.03: Daljátékokból. 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Vavrinecz Béla feldolgozásaiból. 12.20: Szalma Ferenc és SzecsÓdy Irén énekel. 12.50: „JelKOSSUTH RADIO 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Magyar előadóművészek lemezeiből. 8.59: A Gyermekrádió vetélkedője Kopernikusz születésének 500. évfordulója alkalmából. 8.49: ötven évvel Petőfi előtt. 10.03: lA Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa. 10.17: Szerkesztői űzetnetek. 10 30: Vasárnapi koktél. 12.10: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről. 12.20: Édes anyanyelvűnk. 12.25: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Arany hangok. 14.44: (Lírai önarckép. 15.08: Ünnepi (könyvhét 1973. 16.00: Faluról falunak muzsikával. 16.48: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 17.05: (Körkapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről, %a Magyarország— Jugoszlávia vízilabda-mérkőzésről, a kötöttfogású birkó/ó EB- ről és az ökölvívó EB-ről. 19.25: A vasárnap sportja. 20.10: Ales- tsandró Manzóni. Emlékműsor halálának ICO. évfordulóján. 21.14: (Magnósok, figyelem! 22.10: A vasárnap sportja. Totó. 22.25: Maya — operettrészletek. 23.06: Két szimfónia. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Franck: Nagy szimfonikus darab. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? §.00: Zenei anyanyelvűnk. 9.10: Jó reggelt, vasárnap! 10.10: Boross Lajos népi zenekara. 10.30: BroKözvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről és az ökölvívó EB-ről. 20.28: A temetkező. Békés József rádiókomédiája. 21.40: Mi újság a francia és az angol filmművészetben. 22.10: Arany virág. Készletek Huszka Jenő operettjéből. 22.31: A XX. század zenéjéből. 23.15: Kórusok és népi zenekarok műsorából. URH 18.05: Iskolarádió. 18.25: Szimfonikus zene. 19.36: A dzsessz kedvelőinek. 19.50: Iskolarádió. 20.33: Üj lemezeinkből. 21.29: Peter Lo- land együttesének műsorából. 21.42: Magyar zeneszerzők. 22.15: Mignon. Részletek Thomas operájából. TELEVÍZIÓ 8.25: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. Díjkiosztás. 11.55: Német nyelv .(középisk. IH—IV. oszt.). Stockholmi vendég a Lipcsei Vásáron. 17.18: Hírek. 17.25: Pillantás a nagyvilágba. Filmösz- szeállítás. 17.45: öt perc meteorológia. 17.50: Reklámműsor. 17.55: Kerítés. Dokumentumfilm (ism.). 18.40: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. 19.10:’Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: TVképek erdején át...” 13.03: Beethoven: C-moll zongoraverseny. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.48: Éneklő Ifjúság. 15.05: Leo Slezák énekel. 16.10: Századunk tudósai az emberről. 16.25: A hét műsorából. 17.39: Szemtől szembe anyanyelvűnkkel. 17.56: Hanglemez MK. 18.15: Kalandozás. 19.12: Walter Gieseking Ravel-felvételeiből. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.28: Holnap közvetítjük... 20.58: Láttuk, hallottuk a kiállítótermekben. 21.13: Angot asszony lánya. Részletek Lecocq operettjéből. 21.40: Népdalok, néptáncok. 22.30: Ritmus és melódia. URH 12.23: A Magyar Rádió és Televízió énekkara. 12.54: Részletek Puccini operájából. 13.43: Ifjúsági »fórum. 14.13: Üj* lemezeinkből. 15.30: Délutáni hangverseny (élő). 16.50: Játsszunk együtt Baranyában! 18.10: Szindbád. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata. 19.09: Gwyneth Jones és Theo Adam énekel. 19.40: A dzsessz kedvelőinek. 20.16: Hangfelvételek felsőfokon. 21.46: A gyermek halála. Ja- romir Ptacek hangjátéka. TELEVÍZIÓ 9.30: Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora (ism.). 10.C0: Egy óra múlva itt vagyok. Tv-filmsoronislav Hubermann hegedül. 10.51: Magyar Múzsa. 11.31: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.58: A három autó. Zdenek Sve- rák mesejátéka. 14.00: Táskarádió. 14.55: Mit üzen a Rádió? 15.30: A párizsi Polifon együttes. 15.44: Hol járt, mit csinált? 16.05: Közvetítés a kötöttfogású birkózó EB-ről és az ökölvívó EB-ről. 17.00: Ez Is, az Ls... 18.00: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. Háromfel- vonásos opera. 19.20: Jó estét, gyerekek! Kb. 23.15: Verbunkosok, nóták. URH 8.09: André * Chénier. Részletek Giordano operájából. 8.58: Vivaldi: 12 hegedűverseny*. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: A penzancei kalózok — operettrészletek. 11.04: Szindbád. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata. 12.10: Ki nyer ma? 13.10: Richard Strauss: Halál és megdicsőülés — szimfonikus költemény. 13.34: A dzsessz kedvelőinek. 14.03: A Matrica-kör tagjai. 14.23: Mozart-művek. 15.05: Az utolsó padban — rádiójáték. 16.07: Haydn: A teremtés — oratórium. 18.05: Mező László gordonkaestje. 19.40: Csak fiataloknak! 21.10: Vivaldi: 12 hegedűverseny. 22.06: Müvészlemezek. TELEVÍZIÓ 9.50: Tévé-ovi. Hívogat az lak óla. Iskola-élőké szító tanfolyam. 10.20: Látogatás a IX. kerületi úttörő- házban. 11.00: Bp. Honvéd—Bp. Spartacus. Férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés közvetítése a Tüzér Híradó. 20.00: »Egy óra múlva itt vagyok”. Tv-filmsorozat. 8. rész: A küldetés. 14 éven felülieknek! 21.20: Interklub. Az Intervízió könnyűzenei műsora II. rész:Len- eyeiország. 22.10: TV-Híradó — 2. kiadás. 22.20: Chryx — kraksz (színes). Bolondozások televízióra (ism.). Vagy: amennyiben a BEK- döntőt ismétlik: 21.20: Ajax Amsterdam—Juventus. Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgódöntő- /mérkőzés közvetítése Belgrádból. Közben: TV-Híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR. 20.00: Pogány. Egy falu Baranyából (ism.). IV. rész: Mi lesz Pogánynyal? 20.50: TV-Híradó — 1. kiadás (ism.). 21.20: A XIV. miskolci filmfesztivál díjnyertes filmjeiből — Balázs János vagyok. Portréfilm (ism.). (színes.) — Találkozunk 1972-ben. Riportfilm. POZSONYI TV 11.30: Fából és kőből. Tv-film 19.60 és 21.40: Híradó. 20.05: Pop- dalfesztivál. 22.05: Volt egyszer két írnok. Tv-komédia. 2. műsor 16.55: Csehszlovákia—Anglia labdarúgó-mérkőzés. 20.05: Popdalfesztivál. zat 8. rész: A küldetés (ism.). 14 éven felülieknek. 11.20: Nő három szerepben. V. rész: Négyszemközt a nőgyógyásszal. 11.30: Mozgok, tehát vagyok. Riportfilm (ism.). 15.03: Reklámműsor. 15.10: Gárdonyi Géza: A lámpás (színes). Tv- film (ism.). 16.45: A pult egyik oldala. Riportfilm. 17.10: Antenna. 17.45: Hírek. 17.50: Lámpafényben. Dokumentumfilm. 18.30: Jogi esetek. 19.15: Cicavízió. 19.30: TV- Híradó. 20.00: Casino de Paris. Magyarul beszélő francia film. 21.40: Az én csatornám. Komlós János műsora. 22.15: TV-Híradó — 2. kiadás. 22.25: A tv éjszakai sorozata előtt: Egy óra Kozincevvel. Szovjet portréfilm. POZSONYI TV 10.30: Albatrosz utolsó útja. 14.00: Universiade. U.45: A kék sirály szövetsége. Jugoszláv tv-sorozat. I 18.10: A rejtélyes fölirat titka. I 18.43: A szövetségi bűnügyi központ nyomoz. 19.00 és 21.15: Híradó. 20.05: Popdalfesztivál. 21.20: Salakmotor VB. 22.15: Sporteredmények. 22.35: Fővárosi történetek. Filmnovella. 2. műsor 17.00: Kígyóherceg. Ifj. tv-játék. 14.00: A drezdai állatkert. 19.35: A doktor. Tv-játék. 20.05: Popdalfesztivál. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■KJ utcából. 12.15: Szolnok megye kiváló együttesei. Közvetítés az országos „Vándor Sándor” munkás- és ifjúmunkás-énekkari szemle műsorából. 14.33: „Hát én immár kit válasszak?” Dokumentumfilm. 15.10: Nóta szól... összeállítás a szilveszteri nótaműsorból (ism.). 15.25: Keresztül Etiópián (színes). Angol filmsorozat. H. rész: A Dahlák-szigetek. 15.50: Együtt indultak. Az Iskola-tv pedagógusnapi műsora. 16.20: Bűvészettörté- net (színes). Rodolfó mester bű- vészműsor-sorozata. IX. rész. 16.35: Műsorainkat ajánljuk! 17.00: Magyarország—Jugoszlávia. Válogatott vízilabda-mérkőzés közvetítése a budapesti Sportuszodából. 18.05: Delta. Tudományos Híradó. 18.30: Reklámműsor. 18.35: A visszhang titka. Jurij Nagibin elbeszélésének tv-változata. 19.15: Esti mese. 19.30: A Hét... 20.25: Hírek. 20.30: Sporthírek. 20.35: Mo- liére-vígjátékok: közvetítés a szolnoki Szigligeti Színházból felvételről — Versailles-i rögtönzés — Dandin György. 22.20: Hírek. Sporthírek. POZSONYI TV 10.00: A diszpécser és a trombita. Tv-sorozat. 11.15: Hacsaturján: Desz-dúr zongoraverseny. 15.10: Tv-játék. 17.10: Szent Péter ’ esernyője. Magyar—szlovák film. 19.00: Híradó és sporteredmények. 20.00: Krecsinszklj nősül. Színmű. 2. műsor 19.00: Hét tenger. 19.50: Esztrád- műsor. 20.45; Bujócska. Tv-játék. A visszhang titka A gyermekbarátságról, a gyer- mekszerelemről szól a kitűnő szovjet író, Jurij Nagibin elbeszélése. Egy kislány visszhangokat gyűjt, s a különös „gyűjteményt” megmutatja kis barátjának. A kisfiú is el akar dicsekedni hasonló gyűjteménnyel, de számára nem szólal meg a visszhang... A tv-fil- met Wiedermann Károly rendezte. Adás: június 3., vasárnap 18.53. Ifjúsági Telemagazin A fiataloknak, elsősorban diákoknak szóló havi műsor új adásában szó lesz egy beatoperáról a „kí’tszoba* összkomfort”-ban, bemutatnak egy fiatal nagyatádi fafaragóművészt, szőnyegre kerülnek a torna alóli felmentések egyre szaporodó ügyei, továbbá di» vatkérdésekről és más érdekessé, gekről esik még szó. Adás: május 29., kedd 18.00. A nyaklánc Az angol tv-filmnek három főszereplője van. Egy Idős asszony) továbbá albérlője, egy fiatalember s annak barátnője. Egy születésnapi ebéden összevesznek egy nyaklánc miatt, s a három ember egyszerre magányossá válik.. i Rendező: Alastair Red. Adás: május 30.; szerda 20.00. Kocogomozgalom — Ne kocogj, hanem fuss, minda járt kezdődik a tv-műsorl (Zsoldos rajza)