Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-23 / 118. szám

Wtt. MÄ.TTJS 23„ SZERDA "V/íirlop Pályaválasztási tapasztalatok a ceglédi járásban Megoldott és megoldatlan gondok Csak kétszázhetven elutasítás — Sok szakmában várják őket Parkerdők a Duna mentén Barangolás tanösvényen — Esőházba záporban Fahidak az árok felett A VIII. általánost idén vég­ző 10 875 ceglédi járási fiatal kcmil 9782 töltötte ki jelentke­zési lapját, megjelölve azt a két tanintézetet, amelyben ta­nulmányait folytatni szeretné. Kétszázhetven jelentkezési lap — a beküldöttnek még tíz százaléka sem! — azonban visszaérkezett, vagyis a jelent­kezőt mind a két intézet el­utasította —, s nem minden esetben helyhiány miatt. A szakmunkástanulónak jelent­kezett fiatalok közül vissza­utasított 46 némelyikét az orvosi vizsgálat nem találta alkalmasnak egyik­re sem az általa választott két pálya közül. A Pest megyei Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet még a csekély számú elutasítottakkai is felelősen, segítőkészen fog­lalkozott. Felkutatta, hol, mi­lyen más, esetleg az eredeti­leg választotthoz hasonló szak­mában képezhetik ki magu­kat. Valamennyi elutasított szakmunkástanuló-jelölt- nek három, különböző szak­mára oktató intézetet is ajánl­hatott, és egyben közölte, me­lyik vállalattól kaphat szerző­dés útján anyagi támogatást is a pályaválasztás előtt álló. Szám szerint a legtöbb je­lentkezőt, összesen 155 gyere­ket a szakközépiskolák hely­hiány miatt utasítottak visz- sza. Többeket például, a nagy- kőrösin kívül, a budapesti óvónő-szakközépiskolák is. A szegedi, soproni és egri erdé­szeti középiskolában sem jut hely minden Pest megyei je­lentkezőnek, ahogy a ceglédi és a váci mezőgazdasági, va­lamint a váci egészségügyi szakközépiskolában sem. Ez utóbbiaknak a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet azonos bu­dapesti szakközépiskolában tud helyet biztosítani, a töb­bieknek pedig azt javallottá, hogy gimná­ziumban tanuljanak to­vább. Gimnáziumokban, főleg a fővárosiakban, 19 megyebeli jelentkezőnek nem jutott hely. A lakóhelyükhöz közeli Pest megyei gimnáziumokba vi­szont általában minden nehéz­ség nélkül beiratkozhatnak. A váci Géza király téri gimná­zium kémia tagozatos osztá­lyába nagy volt a túljelentke­zés. A fele se jutott be, de mert csaknem valamennyi ugyanannak a tanintézetnek nem tagozatos osztályát jelöl­te meg második helyen, to­vábbtanulásuk megoldódik. A budapesti és a szolnoki gép jármű technikai és híradás- technikai szakközépiskolák is elutasítottak többeket. A Pá­lyaválasztási Tanácsadó Inté­zet az aszódi gépipari, illetve a budapesti erősáramú szak- középiskolát ajánlotta szá­mukra, és többségük az aján­latot el is fogadta. Nemcsak a gépírónő kévés, hanem kevés a hely is, ahol képeznék őket, kevés a gyors- -és gépíró szakiskola. A ceg­lédi kereskedelmi szakmun­kásképző iskolában sem ju­tott hely 22 leánynak. Csak­nem mind az 52-en a ceglédi járás olyan községeiben lak­nak, ahonnan CEGLÉD, Szabadság NAGYKÖRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE ABONY BUDAÖRS DUNAKESZI, Vörös Csillag ÉRD FÓT MÁJUS 24-TÖI, 30-IG (A filmszínház a Kossuth Művelődési Központban tartja előadásait) 24—25: A fogoly ítéletre vár 26 — 27: Tudósítás az alvilágból* 28—30: A siker lovagjai 24: A félszemű seriff 25 — 27: A siker lovagjai 28 — 30: Tudósítás az alvilágból* 24 — 27: Látszólag ok nélkül* 28 — 30: Harmadik nekifutás 24 — 27: Harmadik nekifutás 28 — 30: Látszólag ok nélkül* 24 — 25: Brutus akció 26 — 29: Tüzes íjász (Robin Hood) ÉJSZAKAI ELŐADÁS 26: Estély habfürdővel 24 — 27: Kakuk Márci* 28 — 30: A hölgy az autóban szemüveggel és puskával* 24 — 25: Botrány az operában 26 — 27: A gátlástalanság lovagja 28 — 29: Különleges brigád ÉJSZAKAI ELŐ ADAS 26: A halál erődje* 23 — 24: A kétarcú felderítő 26 — 28: Santa Vittoria titka 30 — 31: A katona visszatért a frontról 24 — 25: A gátlástalanság lovagja 26 — 27: Ljubov Jarovaja 28 — 29: Botrány az operában GYAL 24: A csendőr nősül 25 — 26: Föltámadott a tenger 27 — 28: Az űzött szamuráj* KISTARCSA 24 — 25: A hölgy az autóban szemüveggel és puskával* 26 — 27: Különleges brigád 28 — 29: Kincskereső kisködmön MONOR 24 — 25: Tudósítás az alvilágból* 26 — 27: Brutus akció 28 — 29: A fogoly ítéletre vár ÉJSZAKAI ELŐADÁS 26: Csapda a tábornoknak NAGYKATA 24 — 27: Lila ákác 28 — 30: Farkasvér PILISVÖROSVÄR 25 — 27 s Napraforgó 28 — 30: Lázadás a Bountyn I—II. POMAZ 24 — 25: Nászéjszaka a börtönben* 26 — 27: És az isten megteremté a kávéházi énekesnőt 28 — 29: Anna ezer napja RÁCKEVE 25 — 27: Anna ezer napja 28 — 30: Malomkő SZIGET­SZENTMIKLŰS 24: Csárdáskirálynő 25: Évfolyamtársak 26 — 27: A hölgy az autóban szemüveggel és puskával* 28 — 29: A boszorkánymester VECSÉS 24 — 27: A boszorkánymester 28 — 30: Kakuk Marci* ÉJSZAKAI ELÖADAS 26: Házasságból elégséges ♦Csak 16 éven felülieknek! Jó szórakozást kíván a PEST MEGYEI MOZIÜZEMI VALLALAT a nagy távolság miatt is körülményes Cegléden túl levő iskolába járni. Igaz, hogy Nagykőrösön a Toldi Miklós Szakmunkás- képző és Szakközépiskolában lenne még hely akár a kollé­giumban is, de ezt a lehető­séget egyikük sem választotta. A ceglédi szakmunkástanuló­iskolában forgácsolást és ci- pészséget is tanulhatnának, egyelőre azonban ezekre a pá­lyákra sem jelentkeztek. A ceglédi járásba való lá­nyoknak ez a megoldásra váró problémája úgyszólván egye­düli az egész megyében. Mert jóval több a továbbtanulási le­hetőség a továbbtanulni szán­dékozóknál, Sz. E. Elkészült a Dunakanyar két oldalán, a pilisi és a börzsönyi tájegységek rendezési terve. A jobb parton három év alatt 56 millió forintos befektetés­sel gyakorlatilag elkészülnek a jelentősebb kirándulóközpon­tokban, vagy az azokhoz csat­lakozó térségekben a parker­dei berendezések és részben a szolgáltatóhelyek. A bal parton ugyanezt acélt szolgálja a Börzsöny parker­dejének a kiépítése. Ez utób­binak a munkálatait néhány évvel később kezdték, mint a szemközti oldalon, és ezért na­gyobb a lemaradás. Itt a táj „berendezése” 1980-ig tart. Míílesiklópálya, Királyok útja Érdemes részletesebben megismerkedni a két parker­dő fejlesztési koncepciójával. A VÁTI pilisi tervei szerint az idén megépítik Szentendre és Leányfalu között, a Ságvári­Ha jön a vizsgaláz Tanácsok a célszerű felkészülésre A tizenévesek, de az időseb­bek közül is, ezekben a na­pokban, hetekben sokan ké­szülnek különböző vizsgákra, érettségire. Régi tapasztalat, hogy ebben az időszakban igen sok diák idegességről panasz­kodik. Ennek oka nem más, mint az úgynevezett vizsga­láz, amely nemcsak pedagógiai, ha­nem egészségügyi szem­pontból is figyelmet érde­mel. A magyarázat: akár az írás­beli feladatok megoldása, akár a néhány perces szóbeli félé­jét az érettségin, vagy bármi­lyen vizsga nagy idegfeszült­séget okozhat, s ez erősen igénybe veszi a szervezetet. Azoknál, akik év közben rendszeresen tanultak, kevés­bé tapasztalható ez a különös idegállapot. A vizsgaidőszakban ezért célszerű figyelembe venni né­hány jó tanácsot. Ezek a kö­vetkezők: a vizsgát megelőző napokra ne az éjszakába nyúló, úgynevezett rohamta­nulás legyen a jellemző, ha­nem ez az időszak lehetőleg a nyugodt felkészülés jegyében teljen el. Ajánlatos ilyenkor a szo­kottnál többet aludni, akár napi 8—9 órát is. Az alvással töltött órák ugyanis többszörösen megté­rülnek a kipihent ember szel­lemi teljesítményében. Az ál­matlanság fáradtságot idéz elő, gyengíti az emlékezetet. Az egészségügyi szakembe­rek javasolják a vizsga előtti fokozott vitaminfogyasztást. Lényeges továbbá a nyugodt légkör, aminek megteremtésé­hez elsősorban a környezet, a család nyújthat segítséget. Ha valaki otthon nem tud nyu­galmat biztosítani magának, keressen fel egy csendes könyvtári olvasótermet, és ott tanuljon. Könnyítheti a vizsgázó megterhelését a közös ta­nulás is, amikor négyen-öten együtt ké­szülnek fel. Nagyon fontos tudnivaló: a vizsga előtti na­pon nem ajánlatos új anyagot tanulni, inkább az ismétlésre kell több időt fordítani. Ezzel a módszerrel — ami szinte főpróbának tekinthető — a szókincsüket gyarapíthatják, vizsgabiztonságukat növelhe­tik a tanulók. A jövő fanévtől kötelező Divatbemutató — ískolakőpenyekből A Művelődésügyi és a Bel­kereskedelmi Minisztérium kezdeményezésére iskolakö- peny-bemutatót rendeztek teg­nap a Divattervező Vállalat­nál. Csaknem félszáz modellt vonultattak fel az iskolás ma- nekenek a textil- és az érintett konfekcióipar, a belkereskede­lem, a szülők, a pedagógusok és a diákok képviselői előtt. A 6—16 éves lányok és fiúk szá­mára készült kollekció összeál­lításánál a szakemberek szá­mításba vették, hogy a követ­kező tanévben a Művelődés- ügyi Minisztérium általánossá kívánja tenni az iskolaköpeny használatát, elsősorban a leá­nyok körében. Így remélhető­leg megszűnik a diákok közötti egészségtelen versengés, a na­ponkénti „divatbemutató”. nem az égből hozza a tüzet, de olaj- és gáz- égőinek üzembiztonságát szavatolja a Prométheus­szal kötött rendszeres karbantartási szerződés TÜZELÉSTECHNIKAI VÁLLALAT SZERVIZFÖOSZTÁLY Hmlapest X, Gyomról út 140. Telefon: 272-018; 274-092. Üzembiztonság karbantartás menedékház mellett, a síle- siklópályát, a dobogókőihez hasonlóan. Dobogókő és Pilis­marót között a „Hoffmann- forrásnál” lesz az első olyan szállás, ahol előzetes bejelen­tés nélkül a gyalogosan érkező kiránduló-sportolók éjjeli szállást és ellátást kapnak. Visegrád mellett, a Felleg­vár—Nagyvillám—Sikátor tér­séget ifjúsági kirándulóterü­letnek nyilvánítják. Kibőví­tik a sétányokat, rendbehoz­zák Dobogókő és Visegrád kö­zött a „Királyok útját”. Több autóparkolót, vadaskertet és erdei sportpályákat építenek A tervidőszak legjelentő­sebb építkezésének ígérkezik a már régebben szóba jött erdészeti-vadászati történeti múzeum megépítése, illetve megnyitása Visegrádon. Erdei szolgáltatások Amint dr. Madas László, a Pilisi Parkerdő Gazdaság igaz­gatója elmondta, nemcsak épít­kezni akarnak, hanem szeret­nék fejleszteni erdei szolgál­tatásaikat is. Elsősorban a szervezett autóbusztúrákra, alkalomszerű rendezvényekre és sportlétesítményekre gon­dolnak, a Pest megyei Idegen- forgalmi Hivatal együttmű­ködésével. A fenntartási és beruházási források felhasz­nálásával, az illetékes ható­ságok, a társadalmi szerve­zetek segítségével szeretnék biztosítani az állandó rendet és tisztaságot a parkerdőben. Börzsöny-rész 30 ezer embernek A Duna bal partján a Bör­zsönyi Parkerdő fenntartásá­ról az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság gon­doskodik. A parkerdő rende­zésére külön bizottság alakult a Dunakanyar Intéző Bizott­ságon belül. Javaslatuk szerint a Nagy­marostól Királyrétig terjedő szakaszt kell az első ütemben kiépíteni. Ebben a körben vi­szonylag gazdaságos közmű­vesítéssel és kisebb beruhá­zással 25—30 ezer embert le­het ellátni. Természeti különlegességek A Dunakanyar e Hegyvidé­kén néhány különlegesség is van. A folyamra néző sávban sok a kiálló szikla, ezért szám­talan természetes kilátóhely keletkezett. A legszebb közü­lük a Hegyestető és a Szent Mihály-hegy, a nagybörzsönyi Sós-hegy és a Gál-hegy. He­gyestetőn már van kilátó, azonban oda még gyalog is ne­héz feljutni. A megépítendő kilátók körül másfél, két mé­ter szélességű sétautakat ter­veznek és felújítják a Bör­zsöny hozzávetőlegesen 200 kilométeres gyalogúthálózatát. Az utak egy része tanösvény lesz, azaz jól látható táblákon ismertetik a hegység állat- és növényvilágát. Feltüntetik ezeken a ritkaságnak számító enciánt Nagymaros fölött, és az áfonyát, meg a körtikét Po- gányváron. Gyermekparadicsom, csónakázótó A Börzsöny az iskolások kedvelt kirándulóhelye, jtul- turált szórakoztatásukra több erdei tornapályát építenek Zebegény és Szokolya felett, Törökmezőn a turistaház mel­lett rendbe hozzák a rétet. Né­hány lombos fa gyökeres be­telepítésével árnyék lesz a rét felett. A Gründli-réten sza- lonnasütőt, esőházat, padokat- asztalokat helyeznek el, és au­tóparkolót létesítenek. Királyréten korábban egy mesterséges tó volt. A meder állapota még most is jó és, ha a tavat újra feltöltik, kitűnő csónakázási lehetőséget nyújt. A már elkészült tervek sze­rint 1980-ig, összesen 37 mil­lióból, a felsoroltakon kívül esőházakat, pihenőket, pado­kat helyeznek el a parkerdő­ben. Az egészségügyi beren­dezésekre is gondolnak, és az erdő biztonsága érdekében tűz- rakóhelyeket építenek. Azon­kívül irányjelző táblákra, a csúszósabb utakon korlátra, és mintegy 20 kisebb fahídra lesz szükség. Komáromi Magda Minket is keressen meg, ha meglátogatja a BNV-t! Budapesten 90 Aranypók rsssss/sssssssssssssssssssssssssssssssz divatáru-üzletünk nagy választékkal várja. dgíj aa útja mMíKsttoriaíc.. Május 31-ig: TEXTIL- ÉS PAPÍRGYŰJTŐ HETEK AJÁNDÉKSORSJEGYET AD A „MÉH” a vételáron felül. Főnyeremény: egy „Dombóvár” típusú, 2 szobából, mellék- helyiségekből és teraszból álló nyaralóhoz. További nyere­mények: IBUSZ külföldi utazások, Orion 60-as jubileumi televíziók, és vásárlási utalványok, amelyek beválthatók A CENTRUM ÁRUHÁZAKBAN ÉS AZ ÁFÉSZ BOLTOKBAN Az ajándéksorsjegyek nyilvános húzása július 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZBAN

Next

/
Thumbnails
Contents