Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-20 / 116. szám

1973. MÁJUS 20., VASÁRNAP PEST UECYEI 'kJÍÍflap Merengés Xantus Gyula rajza BEGAZY CSABA: Ceruzajegyzetek Az árnyék, a szín delet vár, dorombolva sétál egy macska. Kiömlött éjszakák barna tejfölét két öregasszony nagy csuporba rakja. ★ Megdermednek a jóslatok, az akácfáknak Lombja sincsen. Eltemetett sírok között félve1'bldiá||tí . ,o,T ■>'■ ,1 az isten. ★ A zaj ágaskodik, rohan, fölhorkannak az éjszakák. Az őrültek imát tanulnak és kötelek szorongatják a fát. ★ A rézveretű napból kristálykarú árnyak zöldbundás hegyekre megpihenni szállnak. Fátylat bont a szél, készülődnek a percek, körülölel a fény, apró pihéje ellep és bepárásodik az ablakom. ★ Eltakarod az arcodat, selyemkendő a kezed. Nem tudok hozzádférni, minden tér csak tenyérnyi, selyemkendő a kezed. BAJOR NAGY ERNŐ: G ida hetvenéves, de sors­fordulataiért még ma is szülei felelősek. Azon a porhavat hordó decem­beri napon, midőn Gidát ke­resztelni vitték, édesapja, a helyi gőzmalom igazgatója, be­pálinkázott. Mámorában han­gos szóval követelte,, hogy fiacskája a Gedeon nevet kap­ja. Keresztül is vitte akaratát Igenám, de vezetéknevük is Gedeon volt! A két név' ily szerencsétlen egyesítése aztán már zsenge gyermekkorában komikus, vagy éppen szánnivaló hely­zetekbe sodorta Gedeon Gedeont. Tanítója már az elemi iskola első osztályának első óráján így szólította emberünket: állj föl Gida Gida! Amikor meg­kapta első hosszúnadrágját, és szét akart nézni a lányok kö­zött, a bakfisok vihogva froclizták: „Ugyan mit akarsz, Gida Gida!” A két féldeci, amivel atyja a kelleténél többet ivott a ke­resztelő napján, még fél emberöltő múltán is zavarta őt elhe­lyezkedésében. Megpályázott egy segédfogalmazói állást, de a képviselőtestületet markában tartó vén takarékpénztári igaz­gató azt mondta: „És mi lesz, ha valamelyik foltozóvarga oda­áll elébe, és azt mondja neki, hogy Gedeon úr!? Honnan tudja majd, hogy az illető a vezetéknevén szólította, vagy pimasz mó­don bizalmaskodik vele?” — E probléma döntött; más nyerte el a stall úrnőt! Így szorult történetünk főszereplője az élet peremére. V égül is ügynök lett. És ki hitte volna! Nem közönséges talpraesettséget tanúsított a legnehezebb helyzetekben is. Hajdani pályatársai máig is emlegetik, miként, sózta rá a Zsidó Lexikon ötven példányát a híresen antiszemita Albrecht főhercegre, miként ajánlotta föl egy Foe nevű belga mezőgazdasági gépgyárosnak, hogy gyártmányainak a magyar piacra történő benyomulása érdekében száz magyar községben ugyanannyi ezresért utcát neveztet el róla. S a belga fél év múltán ámulva győződött meg arról, hogy a Duna—Tisza tá­ján falvak tömegében nevezik el a legszebb utcát — persze, fonetikusan — Fő utcának. Nem volt utolsó üzlet számára a Közismerten Tisztességes Emberek Almanachjának szerkeszté­se sem. Ebbe, ötszáz aranypengőért, bárki bekerülhetett, fény­képestül. A könyvészeti ritkaságnak számító kiadványban any- nyi zugbankár, árdrágító, tilosban járó ügyvéd, magánprosti­tuált szerepelt, hogy az albumot a rendőrség bűnügyi nyilván­tartójában nélkülözhetetlen kézikönyvként forgatták az egy­mást váltó detektívnemzedékek. Nagy vállalkozásainak, Mussolini-vejének-pesti látogatása, pontosabban egy Ciano nevű versenyló vetett véget. Akkori­ban — a második világháború kellős közepén — megfordult néhányszor Pesten a fasiszta diktátor mucsai bonvivánra emlé­keztető veje. Ez adta az ötletet Gida Gidának, hogy fölkeressen néhány szenvedélyes lóversenyjátékost, és becsületszóval ígért titoktartás fejében „eláruljon” nekik egy sok pénzt kínáló szenzációt. Azt, hogy a kissé kövér, de nagyon becsvágyó olasz fiatalember kimegy a szombati versenyre, megnézi a róla el­nevezett paripa győzelmét. Igen. a győzelmét, mert — Gida ezt halkan, bádogszín arccal mondta — politikai kérdés, hogy az­nap az ügetőn Ciánót senki, akit kanca szült, meg ne előzhesse. — Egy kicsit ezen múlik az olasz—magyar kapcsolatok sorsa is — állította rekedten. — Az ügetőn már tudják a pa­rancsot: ha nem akarnak kikötni az intemálótáborban, Ciáné­nak csak győznie szabad. F öl is vett többektől összesen tízezer pengőt, hogy csekély húsz százalék „tippdíj” fejében megjátssza a holtbiztos paripát. Említésre méltó korrektséggel le is bonyolította a fogadásokat. Csak éppen — ő is két fél decivel ivott töb­bet, akár a keresztelő előtt tulajdon édesapja — megfeledke­zett valamiről. Arról, amire egész tervét építette. Nem hívta föl a miniszterelnök nevében az ügető főkorifeusait, hogy fi­gyelmeztesse őket, mit követel kivételesen „a haza érdeke”. így fordult elő, hogy a nagy fogadásokkal megpakolt Cia- nó szolid ötödik lett. * — Nem vagyok a régi — sóhajtott Gida, amikor szeszes álmából ébredve az esti rádióadásból értesült Ciánó gyatra fu­tásáról. Rendezett még egy bankettet a Kárpátiéban-, abból az alkalomból, hogy huszonöt éve „ötleteiből él”. Attól kezdve mindenki hozzátartozója. Hogy ez mit jelent, arról hamarosan azonos szövegű le­vélben tájékoztatott vagy száz pesti írót, színészt, orvospro­fesszort, vállalkozót, sőt, nem is tudhatni, milyen megfontolás alapján, néhány egyszerű hivatalnokot is. Szólt pedig a levél a következőképpen: „Sajnálattal tájékoztatom, hogy a megél­hetés közismert gondjai megfosztottak létalapomtól, önt a tár­sadalom nemes lelkű emberként ismeri és tiszteli. Arra kérem, átmenetileg ne tagadjon meg havi harminc pengő segítséget egy olyan embertől, akinek ennek hiányában meg kellene vál­Gida Gida megöregszik nia életétől. Támogatása megment, hozzátartozóként örök há­lával Önhöz láncol — elutasítása elpusztít”. * Italában havi harminc életmentő hozzátartozója volt. Sze- A rétik Pesten az emberek, ha nemeslelkűként emlegetik íA őket, s bizonyosak lehetnek valakinek az örök hálájában. * *■ Azóta, ha nem viszolyognék e csúnya szótól, azt monda­nám, hogy tarhás a mi Gedeon Gidánk. Ám az igazság ked­véért meg kell mondjam: a műfajnak talán legkulturáltabb képviselője. Nem egyszerűen inkasszál, mint ennek a megél­hetési formának a robotoíai. Figyelemmel kíséri pártfogóinak életpályáját. Elsőül és őszintén gratulál sikereikhez, életük ne­héz, vagy éppen tragikus pillanataiban pedig a vigasz legegy­szerűbb, legemberibb szavait mondja el. Figyelmessége időn­ként a bőkezűséggel rokon. A háziasszony nevenapjára feb­ruárban is rózsacsokrot küld, s ha például váratlan vendég­ként olyan „hozzátartozóját’.’ köszönti fel, akit a jó sorsa valami nagy ajándékkal örvendeztetett meg, azt örmény konyakkal, francia pezsgővel, vagy Martinival lepi meg. Hogy szíve nem érintetlen a mély és megrázó érzelmektől, azt könnyes szem­mel bizonygatta öt esztendeje egy vízivárosi szépasszony. An­nak mondta ki a Mária téri vadgesztenyefák alatt magányos férfiélete legfelelósségteljesebb mondatát: „Mókuska, ha én magával húsz évvel ezelőtt találkozom... Mókuska, én akkor magáért még állásba is mentem volna ...” Ez viszont régen volt. Azóta nem jutottak eszébe ilyen val- lomásos szavak. Figyelme is úgy szétszóródott, mint az erőtlen novemberi napragyogás. A múltkor azzal a kérdéssel rendített meg, hogy vajon melyik színházban játszik most Timár József és már kedvenc csapatának, a Fradinak az összeállítását sem tudja, pedig valaha hogy fújta: „... Háda, Polgár, Korányi, Laky, Móré, Lázár”... még azt is tudta, hogy Sárosi testma­gassága 184 centi... I gaz, egynémely modem ismerete bizonyos körökben a szu- perértesültség legendáját társítja személyéhez. Pompásan is­meri a Konsumex árait, valamiféle szájhagyományokból táplálkozó, kivénhedt tiszticímtárként tudja, hogy hol és mit csinálnak a volt Hitelbank utolsó cégvezetői, melyik kö­zértben dolgoznak a belvárosi csemegés-dinasztiák sarjai, mi­lyen tőzsdekatasztrófa ütötte el Londonban a Luxor-kávéháa hajdani törzsvendégét attól, hogy a szigetországban is ver­senyistálló-tulajdonos legyen. Csak pénzforrásai apadoznak napról napra, törzshozzátar­tozói lassan rendre kiköltöznek a farkasréti vagy a keresztúri temetőbe. A mai negyvenesek pedig — szerinte ez az az élet­kor, amelyben az ember a legjobb kedvvel adakozik — jósze­rivel azt sem tudják, ki az a Gida Gida. így sorvadó ügyfélhá­lózatát a hatvanasokból igyekszik kiegészíteni. De hol van Gi­da föllépéseinek valahai kelleme! Egyik neves képzőművé­szünk, akinek asztalát heteikig pásztázta Gedeon Gedeon za­vart tekintete, a minap egy percre egyedül maradt reggeli rö­vid triplájával. A mi emberünk bizonytalan léptekkel odament hozzá. — Uram, szívesen venném, ha minden elsején kisegítene egy ötvenessel. A szobrász úgy tett, mintha nem értené a mondatot. — Mi van ötvenkor? Gida félénkén szétnézett, majd megismételte a mondatot. — De miért? — tettette a csodálkozást a szobrász. — Mi­lyen alapon? — Mert kell — mondta az öreg. Uram, ha nem tévedek, ön Gida Gida — így a művész. — Azt hallottam, hogy ön emberi módon meg szokta indokolni ilyen igényét. Gida lehajtotta a fejét. — Igaza van. Bocsássa meg, de már nem bírom a strapát. Öregszem Tulajdonképpen már nyugdíjban volna a helyem. V éreres szemét könny futotta be. — Persze, csak mondogatom. Hát meg tudnék én lenni akár egy napig is munka nélkül?... Ezzel a mondattal nyert; azóta is pontosan kapja a havi ötvenet. Hiába, akadnak még emberek, akik előtt nimbusza van a szorgalomnak! FERENCZY HANNA; béka! Ügy hallom, ti vagy­tok a legmegbízhatóbbak. És valóban így történt. Az elátkozott királyfi kapott egy ötliteres befőttesüveget, ami­ből a tavalyi lekvárt gondo­san kikapargatta a Királylány. Az udvari házibulikon mindig neki volt a legnagyobb sike­re. Ilyenkor fölmászott a létra legfelső fokára és remegő to­rokkal énekelte: Mit varrsz? Mit varrsz? Papucso-csot. Pa- pucso-cso-csot! A dal itt is megtette hatását, igaz, később többen áthangszerelték. így aztán lakásából végig­nézhette a Királylány összes flörtjét, a Veres Királyfival, a Hétíejű Sárkánnyal, aki egy­szer el is rabolta, épp az Aranyerdőben csöveztek, ami­kor elkapták őket, a Halhatat­lan Vénnelj aki meg akart halni érte, a Sólyomkirállyal, akit az udvari vadász tévedés­ből lelőtt, és nem utolsósorban a Csillagszemű Juhásszal, aki valóban igazi hippy volt, mert dolgozni egyáltalán nem sze­retett, s így aztán az egész nyáj szétcsatangolt, a kör­nyékbeliek nagy örömére. Csak úgy bűzlött a levegő a főtt birkahústól. Egy nap, ám csodák cso­dája, odament a békához a Királylány. — Hűséged elnyeri jutalmát — mondotta. ____ Be főttesüvegben könnyű hű­ségesnek lenni, nyöszörögte magában a béka, és régi, szép életére gondolt, most nyílik a csillagfürt és nagy, sárga le­velek úszkálnak a nádasban, s vajon megvan-e még az a mo­csári szegfű, ami alatt annyi­ra szeretett sziesztázni. És a Királylány megcsókol­ta. Gyöngyház rúzsa ibolya­illatú volt. No, hiszen, nagy a nyomor, gondolta szegény elátkozott királyfi, de mivel a varázsla­tokat nem lehet megváltoztat­ni, kénytelen volt igazi ki­rályfivá változni. — Ejnye — biggyesztette ajkát a Királylány. Aztán egy levegővétellel a következőket mondta: — Miért barna a sze­med, miért nem kék? Nekem a kék szem az esetem. És miért viselsz kardot, amikor békának csupasz voltál. Iga­zán elvihettelek volna egy nudista házibulira. Adj egy spanglit!... Nincs? Még csak nem is bagózol?... És mi ez az elavult marhaság? ... Naaa! A kezembe akarsz ha­rapni?... Hülye! Miért nem ér válladig a hajad, amikor a Hétfejű Sárkány mind a hét fején megnövesztette értem? Es miért viselsz nyakkendőt, ha tudod, hogy már nem di­vat? Na, persze, gondolom, amikor téged elvarázsoltak! Jézus Mária, hány éves vagy te tulajdonképpen? És miért — És kedvtelve pödörgette a nem szólsz egy szót sem, ha bibi rcsókjárói lelógó hosszú kérdezlek? szőrt. — Na. A királyfi zúgó fejjel és befogott füllel támolygott a márványfolyosókon. Fejfájó­san gondolt arra, milyen nyu­godt és boldog életet élt bé­kaként. Arról már nem is be­szélve, hogy a Királylány nemcsak hisztériás, hanem egyáltalán nem méltó e cím­re. Ki látott már királyi sar­ját koszos, korona nélküli hajjal, farmernadrágban? Most már igazán kívánta, hogy valaki végre visszavarázsolja békának. Csókot kért boldog­boldogtalantól, a vízhordó­lánytól, a kocsistól, a villany- szerelőtől, még a csatornázási vállalat dolgozói sem kerülték el a királyfi csókkérő szenve­délyét. Boldogtalanul gondolt vissza békakorára, amikor a kis kék lidércek dünnyögtek álommesét fölötte, és a boga­rak ünnepi násza dün nyögött a fülébe igazi altatódalt és arra gondolt, hogy ezekhez a pószpászokhoz képest igazán fejedelmi étel a natúr szú­nyog. A legöregebb, legráncosabb takarítónő mégiscsak meg­szánta. — Gyere ide, édes fiam — mondta. — Mindenkinek meg­győződése, hogy vén boszor­kány vagyok. Hátha sikerül. Az elátkozott királyfi bólin­tott. És újra elátkozott lön. Nemhiába voltak negatív vé­lemények udvari körökben a takarítónőről. Köszönetét brekegett és hir­telen ihlet szállta meg. — Mit varrsz? Mit varrsz? — énekelte. — Papucso-cso- csot! Kik-nek? Kik-nek? Urrak-nak. Urrak-nak. Urrak- a-pa-pok. Urrak-a-pa-pok. Ez nagyon, szép volt, élvez­te a hangját. És volt társa­dalomkritika is benne, gondol­ta, és boldogan ugrált lefelé a márványlépcsőn. Mézízű gyö­kerekre gondolt, fehér felhők­re, amelyek sárgán tükröződ­nék a fadaraboktól rozsdabar­na vízben, az alkony tüzespi­rosára, amikor legtöbb a szú­nyog, s előtte a jószagú, terí­tett asztal zöld kákából, a menták lila lámpásaira és a hosszú hajú, szelíd fűzekre. Es ekkor csengő hang csi­lingelt mellette. — Ö, te szegény békakirály­fi! Hát gyere ide, hadd csó­kollak meg! Reszketve lapult a kőre.j A szomszéd király lánya ér­kezett látogatóba. , Nyári éj Téren és házsoron őrködik a vén torony. Vérző seb fenn á hold, a szél csillagokat olt. Kutatom, keresem merre ment a kedvesem? Utszélén régi kút — temetőbe visz az út... Holdfényes táj felett óra kongat éjfelet. Hangja zeng, hangja mély gólyalábon jár az éj. ÁCS EIORVÁTH JÓZSEF: Klárinak, tíz év után Csak a félelem nőtt estéink csendjében mikor nem kerestél mikor nélküled éltem Zuhanni készült minden Vártad hogy elszakad a felhúrozott ember, hogy sajnálhasd magad Puha szavamnak ágyat vetett a szerelem és újra hozzád küldtem szavaim szerelem Árnyék mozgott a fényből és csillagfény harangok két szemed tükrén úsztatták el a hangom Most bőröd alá bújnék mert az lehet szabad aki rabságot érzett bár nem volt sose rab Az írás nem kötött csak a végszavak kapcsoltak engem hozzád hogy megtarthassalak Fogadj magadba tisztán mint az újszülött Emelj magadhoz kedves s zuhanni megszűnők

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents