Pest Megyi Hírlap, 1973. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-15 / 111. szám
MONOMIDÍKI P,«E 5 T ' M ! GYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1973. MÁJUS 15., KEDD Második a megyében a vecsési Zöldmező Tsz Magáévá tette a kormány zöldségtermesztési programját VÁLLALÁSI RENDSZER — A BURGONYÁI MÁR KAPÁLJÁK ROZS HELYETT TÖKÖT A vecsési Zöldmező Termelőszövetkezet megalakulásától kezdve egyenletesen fejlődik. A jó vezetés, a szorgalmas tagság, az új gazdasági irányítás adta lehetőségek kihasználása meghozta az eredményt. A tavaszi munkák ebben az évben is igen jó ütemben haladnak. Az előcsíráztatott 20 hektárnyi burgonyát már kapálják. De kikelt az a 88 hektár jugoszláv ZPSK 6-os hibridkukorica is, amelyet az esők után vetettek el, majd gyomirtó szerrel is permetezték. — A Zöldmező Tsz fő profilja a zöldségtermesztés — tájékoztat Horváth Boldizsár párttitkár. — A 38 hektár kalászoson kívül, amelyből közepes termést várunk, 251 hektáron termelünk zöldségféléket. Ez azt jelenti, hogy az összterületen megtermelt 1028 vagon áruból 708 zöldségféle. A tervezett 46 hektár területű paradicsomból már 17 hektárt kipalántáztak, a többit most telepítik ki, de tíz napon belül szeretnék befejezni. A paradicsomot is, mint a legtöbb zöldségfélét, a több éve jól bevált vállalási módszerrel műveltetik, ami azt jelenti, hogy a gazdaság, a megművelt területen túl, pa- lántázógépeket és palántákat ad, s a munkálatokat, az ültetéstől a szedésig, a vállalók, üzemi dolgozók, háziasszonyok végzik családtagjaikkal együtt, az összbevétel 30—34 százalékáért. A Pest melletti szövetkezetnek így nincs munkáskézVersek, dalok, teríték Megvendégelték az idős embereket Egyféleképpen köszöntötték egymást: — Jó egészséget mindenkinek! Lassan gyülekeztek, komótosan foglalták el helyüket a szépen megterített, virágokkal rakott asztalok körül. Akárhogy is, az átlagéletkor nem lehetett volna hatvan alatt számolni semmiképp. A „Megvagy még, öreg komám?” kérdés őszinte örömmel hangzott innen is, onnan is. A kis terem Monoron, ami annyi funkciót tölt be, otthona az öregek napközi otthonának, a nyugdíjasok klubjának, a szakmaközi bizottság rendezvényeinek, ezen a vasárnap délelöttön a szokásosnál is több idős embert fogadott. A szakmaközi bizottság már hagyományossá váló ünnepet rendezett nyugdíjasainak: öregek napját. Igaz, a köszöntőben azt mondta az ünnepi szónok: nem szabad öregek napjának nevezni ezt a napot, hiszen aki itt van, nem érzi öregnek magát, s helyeslő, derűs moraj volt rá a válasz. Jöttek a Kossuth iskola kisdobosai, úttörői. Kislány, nagy piros masnival és fuvolával, egy aprócska, fehéringes fiú hegedűvel. Izgultak, néha újra kellett kezdeniük az akkordot, de annál nagyobb volt a siker. A jelenlevők mintha saját kis- unokáikat tapsolták volna. A versek, a dalok vékony szop- ránhangokon szóltak az idős emberekről. Senki sem szé- gyellte a könnyeket, megfáradva könnyebben felszakad a sírás. de könnyebben tűnik elő a mosoly is: virágot kapott mindenki a gyerekektől. Véget ért a műsor, a jelenlevők felemlegették emlékeiket. Tönköly Gábor 78 évesen jött be a Hegyesi tanyáról ünnepelni a többiekkel. Nevetett, amíg mondta: — Jó így összejönnünk, mert, tudja, hogy van ebben a korban, az ember csak azt számlálgatja, hányán maradtunk még azok közül, akik tavaly is itt voltunk? Nem is hagyták folytatni, mindjárt az lett a téma, hányszor pödri naponta szép. magyaros bajuszát, s hová lett a körfésű, ami hátrafogta azt a régi dús haját? Rostás Antal a Szilháti utcából érkezett. Szemének, mozgásának nem hiszem el, hogy túl van a hetvenen. Tíz gyereket nevelt fel, öntőmunkásként dolgozott Pesten évtizedekig, s most annak örül, hogy mind a hét fia, mind a három lánya feje fölött szép hajlék van. s jönnek sorban már a dédunokák is. ★ Cigányzene is került. Emelkedett a hangulat, és senki sem bánta, hogy a járókelők az utcán azt gondolják, nem is öregek napja van itt, hanem lakodalom. (k. zs.) gondja még a szedés idején sem. Káposztából 98 hektárt szándékoznak kipalántázni. Jelenleg a talajelőkészítés folyik. Tervük szerint 130 vagon káposztát akarnak az idén savanyítani, 65 vagonnyira máris szerződtek. Számítanak nagy mennyiségű szovjet megrendelésre is. Vecsésen sok a homokos, gyengén termő terület is, melyeken régebben kizárólag csak rozsot termeltek, igen gyenge, 4—6 mázsás holdankénti átlaggal. Most főzőtököt ültettek ezekbe a földekbe, 55 hektáron. Mivel a tököt fészektrágyába vetik, jól megterem, sőt, kedveli a homokos talajt. Az árbevételt azzal is fokozzák, hogy a tököt félig feldolgozzák: lehéjazzák, kibelezik, és kettévágva, ládákban szállítják a konzervgyárakba, illetve hűtőházakba. Gyors számítással kiderül, hogy a régi, 1700 forintos bevétel helyett, most 17 ezer forintot hoz egy hold rossz föld. Egyébként tökből 170 mázsát akarnak feldolgozni. Zellert, paprikát, uborkát és dinnyét ,29 hektáron termelnek, amelyeket, a zeller kivételével, saját savanyítóüzemükben dolgoznak majd fel. A Zöldmező Termelőszövetkezet vezetősége és tagsága magáévá tette a kormány zöldségtermesztési programját, megértették az idők szavát. Az elnöki iroda falát elborító sok elismerő oklevél, vándorzászló, illetve, amint azt a szövetkezet párttitkára örömmel közölte, az is bizonyítja, hogy a területi szövetség, mely a napokban érté-, kelte a versenyeredményeket, a kis közös gazdaságok kategóriájában a vecsési Zöldmező Tsz-t mondta ki megyei második helyezettnek. Kovács György JÁRÁSI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ- VERSENY A monori járásban 29 általános, egy közép- és egy szakmunkástanuló iskolában működik vöröskeresztes csoport. Évről évre megszervezik a járási elsősegélynyújtó versenyeket is. Megkezdődött az alsótagozatosok, a kis egészségőrök kiképzése. Csévharaszt Tanulmányi kirándulás A csévharaszti általános iskola hetedikesei négynapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a napokban. Fő céljuk Pécs megtekintése volt, de ellátogattak Siklósra és Harkányba is. MHSZ-tanfolyam Már három gépkocsival Nagy sikere van az MHSZ által indított gépkocsivezetői tanfolyamnak Monoron. Az MHSZ járási vezetősége a napokban újabb gépkocsit vásárolt, s most már három áll az oktatók rendelkezésére. ISME7 MEGNYÍLT Jobb áruellátásról gondoskodnak Takarmányok és termények is A sülyi Virágzó Tsz vasútállomás melletti zöldsógespa- vilonja a jó idő beálltával ismét megnyílt. A boltvezető egyebek között, próbaképpen, az első nap kétszáz darab hegyes és tölteni való paprikát helyezett el kirakatában. A paprikák olyan üdék és hamvasak voltak, hogy egy vevő sem tudott nekik ellenállni'! másfél óra leforgása alatt mind egy szálig elfogytak. A tsz vezetősége ígéretet tett, hogy ezentúl bőségesen ellátja áruval a kis pavilont, melyben a zöldféléken kívül különböző takarmánytápok és termények is kaphatók. <—ky) Beszélgetés, rögtönzött műsor LÁTOGATÁS \ MOVÉSZHÁZASOÁIÁL Tiszteletbeli tagokká fogadták őket Áramszünet Monoron Május 16-án, reggel 7-től 16 óráig a Detrich-tanya, He- gyesi-tanya, Kistói út és Ady Endre út által határolt telepi részen, a Móricz Zsigmond úton az Edy Endre úttól a vasúiig, a Jókai út és környékén; május 17-én 6-tól 16 óráig az Ady Endre út, Kossuth Lajos út, Zalka Máté út és a vasút közé eső területen; 22-én, 23-án és 24-én a Békési részen, a Ságvári út, Zalka Máté út és Kossuth Lajos út által határolt részen, felújítás miatt, áramszünetet tartanak. Családias jellegű, bensőséges találkozón fogadta gyömröi otthonában a monori járási művészetbarátok körének tagjait a tehetséges, fiatal szobrászművész-házaspár, Pál Mihely és felesége, Szabó Edit. A találkozó keretében a művészek beszéltek a szobrászat magyarországi múltjáról és jelenéről, központba állítva a modernség problémáját, s azzal kapcsolatosan saját alkotó művészi tevékenységükről is beszéltek. A kör tagjai rögtönzött irodalmi-zenei műsorral köszönték meg a szívélyes vendéglátást, majd tiszteletbeli tagul fogadták Pál Mihály- nét és Pál Mihályt, a baráti kapcsolat további ápolása és állandósulása reményében. Pályaszéli jegyzet A Monor—Perb labdarúgó-mérkőzésről MŰSOR MOZIK Gyömrö: Átutazóban Moszkvában. Maglód: Melody. Mcn- de: A sirály éjszakája. Monor: Föltámadott a tenger. Pilis: Meglepő fordulat. Üllő: Lázadás a Bountyn, I—II. Ve- Csés: Búcsúzz a tegnaptól. VEZETÖSÉGVÁLASZTÁS Gyömrö, művelődési ház, 18.30 órakor: a tanácstagok klubjának vezetőségválasífö összejövetele, melynek keretében Nyéki József, a Hazafias Népfront országos tanácsának munkatársa a községpolitikai feladatokról tart előadást. Mintegy ezer néző volt kíváncsi a megyei első és harmadik helyezett találkozójára. Sok szurkoló kísérte el a vendégcsapatot, de többen érkeztek Pilisről és Üllőről is. Az érdeklődést meg is hálálta a monori tizenegy, mert a tavaszi szezon legjobb játékával fektette kétvállra az igen jó képességű, erős fizikumú, sok mozgást játszó bajnok jelöltet. Ritkán látott góloknak tapsolhattak a szurkolók: Bajkai nagy erejű szabadrúgásának, ami gólt eredményezett. Szabó Istvánnak, amint három perbáli védőt és a kapust is kicselezve lőtte a hazaiak második gólját. Ezen a találkozón nem volt megállás, sokat kellett futkosniuk a játékosoknak labdával és labda nélkül, mert hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Öröm volt néznünk az apró termetű monori Simonovics és a nagy termetű ellenfél párharcát, Bajkai nagy erejű kapufáját, Ka- csándi sok mozgású játékát, Kalocsa utolsó percbeni, gólba tartó védését, László K. nyugodt, mesteri szerelését. Berendi Pál mesteredző véleménye; Kapcsolatban az üzemekkel Ahogy a bejáró dolgozók látják vélem, még csak nem is a vállalatvezetésé ... Egyébként, pénzügyi támogatást remélve, sok-sok Pest megyei község fölkereshetne minket, arra pedig jelenleg nincs módunk. Szélesebb körű tájékoztatást Budapest—Kispest, Kőbánya-alsó, Kőbánya-felső... Törődött, álmos szemű utasok ezrei szállnak le naponta a vonatokról, s indülnak a közeli gyárak felé, hogy aztán, a gyárkapuban, a pestiekkel elvegyülve, egyenrangú dolgozókként lépjenek az üzembe. A műszak leteltével — irány haza, kicsit a városi ember igényével, óhajaival. Olyan óhajokkal, amelyek nagy többsége jogos, megoldásukon a tanács is fáradozik, s amelyeknek a véges pénzügyi lehetőségek szabnak határt. E pillanatban még nem ismerjük a Ganz-MÁVAG pártvégrehajtóbizottságának véleményét, a monori vezetőket segítő javaslatait. De annyi bizonyos: a lakosság jobb, szélesebb körű tájékoztatását egyértelműen igénylik a bejárók. S a tájékoztatás megadása nagyrészt tanácstagi hivatás, kötelesség is egyben, hiszen a tanácstag mindenkori összekötő kapocs a tanács és a lakosság között, egyben a tanácstag lehet a felajánlott társadalmi munka megszervezője, irányítója is. Jandó István — Ezt vártam a fiaimtól, éa még több is van bennük. Minden játékos dicséretet érdemel, de különösen Simonovics, Kalocsa, László K. és Déri erőtől duzzadó játéka tetszett. (vitéz) A MAGLÓDI GYŐZELEMRŐL — Nagyon nagy szükségük van a két pontra a mieinknek — mondta a mérkőzés előtt Kertész Károly maglód! sportköri elnök. A hazaiak hatalmas becsvággyal vetették magukat a küzdelembe, ennek eredményeként már a 7. percben zör- gött a Csepel Autó hálója. Feltűnt, hogy a vendégek nem rendezkedtek be biztonsági játékra, nyíltan kitámadtak. A maglódiak nyugodt, tervszerű támadásokat vezettek. Különösen a balszélről indított akciók jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára. Feltűnő volt, hogy Füleki ezúttal nem tudta jó teljesítményét megismételni. A 30. percben, tiszta helyzetben, a kapusba lőtte a labdát. Ritkán látható góllal növelte előnyét Maglód az 51. percben. Galambos a 16-os előtt felrúgta a magasba a labdát, s az „hulló falevélként” poty- tyant a bal alsó sarokba. A szurkolók már elkönyvelték a biztos hazai győzelmet, ám alig volt egy kis lazítás, Cseh révén máris 2:1-re alakult az eredmény. Az elfáradó Gombkötő helyére az ismét csatasorba lépett Fabókot állította be Takács edző. A csere jó húzásnak bizonyult: a 87. percben egy hazafejelt labdát Fabók elcsípett, és a kimozduló kapus mellett a hálóba gurított. Nagyon jó iramú, színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. Nem látszott meg egyik tizenegy játékán sem, hogy a kiesés ellen küzdenek. A hazaiak ilyen arányban is megérdemelten győztek. Maglód ifi—Csepel Autó ifi 1:2. Üllő—Pomáz 1:1. (Nagy meglepetés.) JÁRÁSI BAJNOKSÁG Vasad—Gyömrö 0:2 (0:1). A jó iramú mérkőzésen a bajnokjelölt Gyömrö végig fölényben játszott, s Bakó és Kele góljaival megérdemelten nyert. A hazaiak is minden dicséretet megérdemelnek lelkes, csupaszív játékukért. Ecset—Vecsés II. 2:2. (gér) HALÁL A SfNEKEN. Tragikus baleset történt a monori Ady úti vasúti átjáró közelében. Tóth Ferenc Monor, Luxemburg utcai nyugdíjas cipészt elgázolta a 7.50- es szegedi gyorsvonat. Á 71 éves ember azonnal meghalt' \ J i KÉRDÉSEK: Mi a véleménye Monor község fejlődéséről'/ Ismeri-e ai elkövetkező esztendők fejlesztési programját? Részt venne-e községe javát szolgaié társadalmi munkában? ... VÁLASZOK: — A változást, a fejlődést tapasztalom magam is. A fejlesztési programot nem ismerem. — Hát, csatornáznak. Ügy tudom, vízvezeték épül.., Hogy az elkövetkező években konkrétan mivel gyarapodik Monor, azt nem tudom. — ősztől tavaszig sötétben jövök, sötétben megyek. Nem i sokat látok Monorból. Érdeklődés, lelkesedés Ilyen és hasonló kérdések, illetve válaszok hangzottak el. | A rendhagyó csupán az, hogy nem a közelmúltban lezajlott tanácstagi jelölőgyűléseken, nem községi fórumokon: ezúttal ugyanis a budapesti Ganz-MÁVAG-ban dolgozó monoriakkal beszélgettek el az üzem pártalap- szervezeteinek titkárai. Michalkó Ferenc, a kohászati gyáregység 30-as alapszervezetének titkára: — Nagyon meglepett az érdeklődés, a lelkesedés, amely- lyel a nálunk dolgozó mono- riak fogadták e beszélgetést, s a községük iránti szeretet, amely érezhető volt mondataikból. — Ön vidéki? — Nem. Budapesten születtem, itt is lakom. Függetlenül ettől, megértem a monori tanács, a monori pártvezetés szándékát, azt, hogy az üzemekhez közelednek, véleményt, segítséget kémek mindennapi munkájukhoz. Dehát miről is van szó? Köztudott, hogy a monori járás községeiből — Monorról is — sok ezren dolgoznak budapesti üzemekben, gyárakban, így a Ganz-MÁVÁG- ban is. Nem közömbös, hogy e dolgozók mit tudnak Monorról, ismerik-e községük eredményeit, gondjait? Mit segíthet a gyár? Kevesen és hiányosan A csaknem 18 ezres 'étszámú Ganz-MÁVAG egyik legnagyobb részlege a kohászati gyáregység, amelyben hozzávetőlegesen negyven-ötven- monori dolgozik (a gyárban munkát vállalt monoriak szá- ma ennek többszöröse). Rigó Ferenc, a gyáregység ■ pártbizottságának titkára: 5 — Gyáregységünkben befe, jeződtek a beszélgetések. Tapasztalatunk az, hogy kevesen és hiányosan ismerik Monor fejlesztési programját. Jó • néhány közérdekű észrevételt- tettek: már a hajnali órák■ ban kikapcsolják az utcai kóz■ világítást, sok a rossz járda, ’ akadozik a szemétszállítás; a , Monori-erdőből bejárók a ; községrész szegényes szórakozási lehetőségét tették szóvá ... Ugyanakkor a bejárók í legtöbbje társadalmi munká- i val segítséget ajánl fel óvoda, ; járda építéséhez. — Elképzelhető, hogy a vállalat anyagilag is támogassa Monor fejlesztési programját? — A gyáregységünkben és a : többi 15 gyáregységben szerzett tapasztalatokat végül is az üzemi pártbizottság összegezi s megküldi a monori vezetők címére... Anyagi támogatás? Ismétlem: egyetértek én is a monori kezdeményezéssel, az üzemekhez közeledéssel. Persze, nem az én feladatom a pénzügyi támogatás jogosságának megítélése, s úgy